Tisztelt Olvasóink!

A Vasi Szemle Szerkesztősége
kiadásában
MEGJELENT !!!

Kuntár Lajos:

A VÉRES DON

című, első ízben1943-ban kibocsátott harctéri riportkönyvének változatlan szövegű második kiadása, a Függelékben a szerző 60 évvel későbbi önéletrajzi visszaemlékezésével.
-----Dr. vitéz Kuntár Lajos (1914-), a jeles író, újságíró, művelődéstörténész, helytörténész, szerkesztő és közművelődési szakember Vas megye kulturális közéletének közel hetven év aktív szereplője, folyóiratunk szerkesztőbizottságának legrégebbi tagja.
-----1942-43-ban a 2. honvéd hadsereg soraiban mint haditudósító teljesített szolgálatot. Harctéri riportjaiból állt össze a Véres Don című könyve, amely még 1943-ban megjelent Budapesten vitéz Somogyváry Gyula előszavával. A könyvet a szovjet megszállók hazai kiszolgálói 1945-ben betiltották, íróját vizsgálati fogságba vetették, és hosszú évtizedekre megbélyegezték. Mindezt annak ellenére tették, hogy a mű mentes a háborús korszak propagandastílusától és szélsőséges elfogultságaitól. A véres Don azzal a tárgyilagos szemlélettel és ízzó, de józan hazafisággal íródott, amely hagyományosan jellemzi népünket, és jellemzi Kuntár Lajos egész életművét is.
-----Harcokról, véres ütközetekről, bátor egyéni akciókról és tragikus visszavonulásról szól ez a könyv. Írója maga is részese volt a küzdelmeknek, és elkötelezett, jó katonája a myagr királyi 2. honvéd hadseregnek. Miközben hősöknek kijáró elismeréssel ír bajtársairól, följegyezve legbátrabb tetteiket, emberszámba veszi az ellenséget is, és megértően szól az egyszerű orosz népről.

-----"Úgy vélem, a korabeli kiadványok közül kiemelkedik. A kötetben szereplő személyek nem kitaláltak, a történetek egy része a korabeli forrásokból is igazolható, (...) jó stílusú, korrekt munka, nem heroizál, és a másik oldalon állókat is tiszteli a szerző. Érdekes színfoltja lehet a »doni irodalomnak«."
(Dr. Szakály Sándor történész véleménye
A véres Donról)
.

-----Az A/5-ös formátumú, kemény borítófedeles, eredeti fényképfelvételekkel illusztrált, 236 oldalas könyv bolti ára: 1950 Ft. Ugyanez a Vasi Szemle Szerkesztőségében közvetlenül megrendelve: 1550 Ft + postaköltség. A megrendeléseket postán vagy interneten kérjük a következő címre küldeni: Vasi Szemle Szerkesztősége, 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 11. Drótposta: vasiszem@t-online.hu

Linda diktálása alapján: Kulturál Lajos, intermet, Vörösmari