A Vasi Szemle folyóirat
küldetésnyilatkozata

 

 

A Vasi Szemle tudományos és kulturális folyóirat feladatait, küldetését már az 1933. évi alapítás alkalmával megfogalmazták, és az 1944-ig Pável Ágoston főszerkesztésében megjelent évfolyamok máig érvényes mintát adtak a küldetés betöltésére.

Amikor tehát korunk körülményeinek és szükségleteinek figyelembevételével újra-fogalmazzuk feladatunk, küldetésünk legfontosabb tartalmait, akkor tisztelettel gondolunk elődeinkre, és támaszkodunk örökségükre.

A Vasi Szemle Vas megye és Szombathely tudományos és kulturális folyóirata, mely hagyományos és on-line formában egyaránt megjelenik. Kiadója a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum.

Küldetése legtágabb értelemben az egyetemes és a magyar nemzeti kultúra gazdagítása, szorosabb értelemben pedig Szombathely, Vas megye és közvetlen környezete tudományos és kulturális érdekeinek szolgálata.

A Vasi Szemle ezen alapvető célja érdekében:

1. Tudományos jellegű tanulmányokat közöl bármely tudományág területéről. A megjelenő tanulmányoknak tematikailag kötődniük kell az említett régióhoz, megfogalmazásuk módjában pedig tekintettel kell lenniük az adott szakterületen nem szakember, de művelt olvasó igényeire is.

2. Más tudományos vagy ismeretterjesztő műfajoknak (esszé, jegyzet, interjú, vitacikk, recenzió stb.) is rendszeresen helyet ad.

3. Tematikai súlypontját a honismereti jellegű tudományok körébe helyezi, ezért kiemelkedő szerepet szán a történeti tudományoknak.

4. Időről időre egyetlen tárgynak vagy tárgykörnek szentelt tematikus összeállításokkal jelentkezik.

5. Hagyományos és on-line-megjelenésével és általában egész tevékenységével aktív tényezője, alakítója és közvetítője a régió tudományos és kulturális alkotómunkájának.

A Vasi Szemle küldetése nem kevesebb, mint folyamatos törekvés a vasi szellem legmagasabb szintjének képviseletére.

 

Szombathely, 2016. július 19.

a Vasi Szemle Szerkesztősége