„KIT ANYA SZÜLT,
AZ MIND CSALÓDIK VÉGÜL...”¹

A múlt századi Vas megyei képzőművészet egyik legjelentősebb korszaka a Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskola rövid időszaka volt.³ Nagyon sokan indultak innét, egy részüket ismerjük, más részük feledésbe merült.⁴ 2008-ban, a fél évszázados évfordulón nem emlékeztünk meg erről a jelentős képzőművészeti műhelyünkről, talán 2018-ban, a hatvanadik évfordulón ez másképp lesz.⁵

Drimmer László pályája is ebből a körből indult; mindkét idézett korabeli újságcikk megemlíti a szabadiskola legtehetségesebb 8-10 tanulója közt. 1925. december 30-án született Szombathelyen. Dédapja, Drimmer Márton honvédként részt vett a szabadságharcban.⁶ Édesapja Drimmer István (Vasvár, 1890 – Szombathely, 1952) mezőőr, édesanyja Bujtás Rozália bába volt, a 20-as évek elején kötöttek házasságot.⁷ Az édesanyja a két fiú (István 1924, és László) világra hozatala után nem sokkal tbc-ben meghalt. Az édesapja 1933-ban újra megnősült, ekkor régi szerelmét, Augusztin Klárát vette feleségül.⁸ Ebből a házasságból született 1934-ben féltestvére, Drimmer Klára, Szabó Józsefné, aki ma Győrben él. A legidősebb, betegeskedő, altruista fiú fiatalon, 18 évesen, 1942-ben elhunyt.⁹

 

1. kép. A szülők*	2. kép. Iparos segédlevele, 1944	3. kép. A Derkovits Szabadiskola az első év végén, a második sorban jobbról a harmadik, 1948. (Káldy Lajos festőművész tulajdona, Szombathely)

 

Drimmer László a hatodik elemi iskola elvégzése után, 1944 májusában asztalos segédvizsgát tett Szombathelyen „Klausz és Stampf” asztalosmestereknél és temetkezési vállalkozóknál. Az asztalos szakmát kitanulta, de nem szerette.¹⁰ Mesteréhez a front közeledtével Cugmann László alhadnagyot szállásolták el, aki szabad idejében festményeket is készített. Ez nagyon megtetszett a fiatal asztalossegédnek, és első olajfestményét ekkor készítette el.¹¹ 1945 tavaszán aztán leventeként Németországba akarták vinni, neki azonban Náraiban sikerült megszöknie. Pár napig bujkált, majd visszatért Szombathelyre, és egy Jáki úti lakásban húzta meg magát.¹² A front elvonulása után a városban romeltakarítási munkákban vett részt, és belépett a Magyar Kommunista Pártba.¹³ 1946-tól a Vasvármegye című újság kiadóhivatalának expeditőrje lett.¹⁴

Az újjászerveződő szombathelyi képzőművészeti életbe is ekkor kapcsolódott be: egy rövid ideig Jaksa István festőiskolájába járt.¹⁵ A kisméretű plein air vázlatolást tőle tanulta el. 1948-ban többedmagával az induló Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskolába iratkozott be. „1948-ban a Szabad Vasmegye című lapban megjelent egy hirdetés, amely a tehetséges embereket várta az alakuló képzőművészeti szabadiskolába. Én is jelentkeztem. A Savaria Múzeumban volt a felvételi vizsga. Tárgyakat kellett rajzolnunk... Talán húszan is lehettünk mi, felvételizők, akikkel az eredményhirdetéskor közölték: mindenki megfelelt. Ez a csoport alakította meg a Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskolát. Foglalkozásaink és első műtermünk is itt volt a Savaria Múzeumban... Radnóti Kovács Árpád a hét első két napján, Burány Nándor pedig a harmadik, negyedik napon foglakozott a növendékekkel. Természetesen este a munkaidőnk után. Tandíj nem volt. A tanárok tiszteletdíját viszont a Szabadművelődés fizette.”¹⁶ Drimmer László azonban Zsennyén is az első fecskék közé számít, ami tulajdonképp a szabadiskolánál is korábbi kezdeményezés volt. A romeltakarítási gyakorlata jól jött a lakatlan Görgey-kastély otthonossá tételében. Többet takarítottak, sikáltak, mint festettek az első időkben. Ebből a munkából az egyedüli kikapcsolódást a horgászat jelentette. Olyan is volt persze, hogy egyszerre festettek és horgásztak a Sorok vagy a Rába partján. Szombathelyen ez idő tájt szinte nem is lehetett halat kapni. Vasárnaponként kerékpárral mentek le Zsennyére. A szabadiskola így volt valóban a szabadság iskolája számukra.¹⁷

 

4. kép. A Derkovits Kör kiállítása a Savaria Múzeumban, 1952 (Káldy Lajos festőművész tulajdona, Szombathely)	5. kép. Zsennyén, 1952	6. kép. A Szépművészeti Múzeum lépcsőjén diáktársaival, 1952

 

1948-ban, amikor Derkovits-emléktáblát helyeztek el a híres festő Rumi úti, egykori lakóházán, Derkovits Gyula özvegye Szombathelyre látogatott, és felkereste a Derkovits Szabadiskolát is. A szabadiskola munkáját megbecsülendő, férjének több művét odaajándékozta a közösségnek, többnyire grafikákat.¹⁸

Egy évvel később Derkovits özvegye újra Szombathelyre utazott, ekkor a szabadiskola legszorgalmasabb növendékei is kaptak egy-egy Derkovits-művet tőle.¹⁹ Drimmer László hagyatékában ma is megvan Derkovits Az ucca című fametszete, Benkő László (1926–2003) festőművész pedig Derkovits fiatalkori, 1919-ben készült akvarell Önarcképét kapta ajándékba.²⁰ Drimmer Lászlóra ez az ajándékozás (illetve a nagy proletárfestővel megegyező asztalosinas előélet) meghatározó hatással volt, amire majd még visszatérünk. Dömötör Sándor, a szombathelyi múzeum akkori igazgatója a Szabad Művészet hasábjain a fiatal festőt is a „komoly ígéretek közé” sorolta.²¹ Az osztályharcos politikai élet ekkorra már a kultúrát is teljesen kisajátította, a szabadiskola tanárai és diákjai sem tudták kivonni magukat a helyi politikai-ideológiai ütközetekből. Németh István, Szombathely polgármestere, a szabadiskola egyik legfőbb támogatója, 1948 októberében Mindszenty „reakciós politikai gyűlései” ellen tiltakozott, majd az év decemberében Burány Nándor festőművész a szombathelyi püspöki palota előtt petíciót olvasott fel Mindszenty ellen.²²

 

7. kép. A Képző-és Iparművészeti Lektorátus munkatársa, 1972	8. kép. Csoportkép, balról a második	9. kép. Második felesége, Szudey Mária

 

A viharzó események közepette a szabadiskolának is tovább kellett állnia, előbb a volt Premontrei Gimnáziumban kapott egy termet, majd kis idő múlva a volt zárdaiskolában, a Paragvári úti általános iskolában.²³ „Ekkoriban jöttek tehetségkutatók Pestről. Munkásfiatalokat kerestek. Két társunk – Drimmer Laci és Séra Lajos – el is mentek közülünk... Séra Lajos rajztanár lett, Drimmer Laci pedig egy időben a Képzőművészeti Alapnál dolgozott.”²⁴ A „fényes szelek” korszaka ez, illetve annak épp utolsó áramlata, amely a fiatal művészt elszakítva szülőföldjétől, a fővárosba sodorta.²⁵

Budapesten végezte el a 7–8. osztályt, majd 1950-től a Népművelési Minisztérium Képzőművészeti Főosztályának munkatársa lett. 1952-ben elvégezte a minisztérium 1951-ben induló Móricz Zsigmond Egyéves Iskoláját.²⁶ „Halk szavú, csendes fiatalember volt, aki már kellő jártassággal rendelkezett a szakmájában. Kezdetben a képzőművészeti előadások után Laci volt a ’tolmács’, aki elmagyarázta, hogy miről is volt szó. Az iskola elvégzése után visszament a korábbi munkahelyére, majd fontosabb beosztásba került, és a festmények, szobrok és más alkotások elbírálása, segítése és sok minden más tartozott munkaköréhez. Ebben telt el az élete. Szerette.”²⁷

 

10. kép. A móri pincesoron, balról a művész felesége és húga, 1961	11. kép. Egy nemzetközi plakátkiállításon, a művész a kép jobb szélén	12. kép. Farkas Bertalan űrhajóssal egy közönségtalálkozón, 80-as évek.

 

Osztálytársa volt Zsurzs Ágostonné, a később Zsurzs Évaként ismertté vált kiváló filmrendező, akivel később is baráti kapcsolatban maradt.²⁸ Ebben az időben ismerte meg első feleségét, Somogyi Erzsébetet, aki a Földművelésügyi Minisztériumban gépíróként dolgozott.²⁹ Drimmer László 1954-ben a Népművelési Minisztériumot elhagyva, az akkor létrehozott Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának lett a munkatársa, ahol 1964-ig dolgozott. Közben 3 hónapra behívták katonának, Dunaharasztiban teljesített szolgálatot, a hadseregben azonban elsősorban dekorációs munkákat végzett. Ez alatt az idő alatt házassága megromlott, 1957 után el is váltak. Második feleségét, Szudey Máriát (1935–1992) nem sokkal ez után ismerte meg, aki a Képcsarnok Vállalatnál volt könyvelő, 1959-ben kötöttek házasságot. Kezdetben Somogyi János festőművész barátjának megürült szobájában laktak albérletben. Felesége később Gödöllőn kapott könyvelői állást.³⁰ Ettől az időtől kezdve a szülőfölddel is megszakadt a kapcsolata egy ideig – húga, aki közben férjhez ment, özvegy mostohaanyjával együtt Szombathelyről Győrbe költözött.

A napi nyolc órás hivatali munka mellett alig tudott festeni, a Művészeti Alap által szervezett művésztelepeken tudott csak magának dolgozni, a tanulmány mellékleteként közölt festményei nagyrészt ezeken, illetve ebben az időben készültek. A munka mellett elvégezte a marxizmus-leninizmus esti középfokú iskolát, amit 1964. június 26-án jeles eredménnyel zárt. Ezek után lett a Képző- és Iparművészeti Lektorátus alkalmazott grafikai osztályának előadója, főelőadója, majd osztályvezetője. A sok zsűrizés miatt festészeti tevékenysége még jobban háttérbe szorult, többnyire inkább színes grafikák készítésével foglalkozott. Azokat is csak hétvégeken tudta lenyomtatni, legtöbbször fia segítségével.³¹ Ezek a grafikák sok tekintetben korábbi festészetének szerves folytatását jelentették, foltszerűségben, dekorativitásukban szinte már a plakátművészet határterületét súrolták. Előbb korábbi tájkép témáit ismételte meg, variálta, majd azokat végleg kiszorították a virágcsendéletek. Ezekkel a grafikákkal szerepelt csoportos kiállításokon, neve csak ezen a szinten vált ismertté. „Színes linómetszetein szűkebb környezetét ábrázolja.”³²

 

13–14. kép. Nyugdíjasként		15. kép. A Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai közt	16. kép. Civilben

 

1985-ben ismét kapcsolatba került a szülőfölddel, amikor Vasvár új, és egyben régi címerét szerette volna használni, megterveztetni és elfogadtatni a Lektorátussal.³³ Ez egyben lektorátusi korszakának utolsó fejezete, hiszen az év során nyugdíjazását kérte.³⁴ „Ez alkalomból köszönetet szeretnék mondani Önnek, azért a felelősségteljes, áldozatkész munkájáért, amit az intézményben eltöltött 20 esztendő alatt végzett. Tevékenységével, mindennapi munkájával hozzájárult egy jelentős művészeti ág, az alkalmazott művészet színvonalának emeléséhez, a bírálati munka igényességének növeléséhez. Munkatársaival való kapcsolata során az egész intézményben tiszteletet vívott ki odafigyelő, igényes emberi kapcsolatokat teremtő és fenntartó magatartásával.”³⁵

„Lelkiismeretes, kötelességtudó, puritán ember volt, munkáját mindig komolyan vette. Nem volt megvesztegethető, egy kávét, egy sör-meghívást sem fogadott el senkitől.”³⁶ „Nyugdíjba menetele után még sokáig bejárt a Lektorátusba, tudományos főmunkatársként.”³⁷ A nyugdíjazási levél további részében a Lektorátus igazgatója „tudományos értékű hobbijában” „sok örömet” kívánt számára, amelyre itt most csak vázlatosan térünk ki, mivel igaz ugyan, hogy hátralévő életének szinte egészét kitöltötte, de jelen írás tárgyához szorosan nem kapcsolódik.

 

17. kép. Az általa összetépett emléklap Kádár János aláírásával	18. kép. Görögországban, 1994. Közölve: FEHÉR Zoltán–VARGA András: Drimmer László 80 éves. In: Folia Historico Naturalia Matraensis, Budapest, 2005/29. 5. old.	19. kép. Utolsó fényképe. Közölve: FEHÉR Zoltán–VARGA András: In memoriam Drimmer László (1925–2009). In: Folia Historico Naturalia Muzei Matraensis, Budapest, 2009/33. 7. old.	20. kép. A róla elnevezett csigafaj

 

„Már korán felfedezte, mennyi szépség rejtőzik a bennünket körülvevő természetben. Bogár- és lepkegyűjtő kirándulásai során, szinte a véletlennek köszönhetően felfigyelt a csigaházak kifogyhatatlan formagazdagságára, finom színvilágára. Eleinte Budapest környékén gyűjtögetett, csupán kedvtelésből, elhagyva a példányokra vonatkozó tudományos információkat. Ezt követően – mint sokan másoknak – a tengeri puhatestűek felé fordult figyelme, aztán nála is egyre inkább a szárazföldi és édesvízi fajok kerültek előtérbe. A Magyar Természettudományi Múzeumban elhelyezett anyaga közül az elsők 1977-ből valók. Hazai gyűjtései leginkább Budapestről és környékéről, valamint Nyugat-Magyarországról vannak. 1992-ben Pintér László rábeszélésére hozzáfogott Budapest belterületén a fauna felméréséhez. Rendkívüli alapossággal, szinte utcáról utcára gyűjtötte végig a város zöldövezeteit. Közel 2000 tételnyi – pontos lelőhelyadattal ellátott – budapesti anyaga felbecsülhetetlen értékű referencia lesz évtizedek múlva a városi fauna változását vizsgálók számára. Számottevőek külföldi gyűjtései is, különösen a 80-as években volt aktív (Vietnam: 1982, 1986, Ciprus: 1985; jugoszláv tengerpart: 1981, 1983, 1984, 1986, 1987), a legjelentősebb és egyben legtermékenyebb gyűjtőútja a Pintér Lászlóval és Varga Andrással közös krétai út (1994) volt. A Krétán gyűjtött Albinaria anyag alapján Hartmut Nordsieck több tudományra új taxont írt le... Tiszteletére lett elnevezve az 1984-es montenegrói útján felfedezett Cochlostoma auritum drimmeri, és a Montenegrina genus egyik legimpozánsabb faja is az ő nevét viseli. Életműve és a magyar múzeumügyért kifejtett elévülhetetlen tevékenysége elismeréseként 2005 decemberében a Magyar Természettudományi Múzeum az Effectrix Manus Collectionis-díjjal tüntette ki.”³⁸

 

Munkásfiú, portrétanulmány, 1948	Zsennyei magtár, 1952	Móri házak,1959

 

„Anyám 92-es halála után egyedül élt, aztán egy komolyabb megfázás után költözött a húgához Győrbe. Ott érte a stroke, magyarul agyi érkatasztrófa. A kórházi kezelés után folyamatos segítségre szorult, ekkor került hozzánk. Ez 2002-ben volt. 2008-ban beköltöztettük a helyi idősek otthonába. Onnan akkoriban már kétnaponta hordták Szombathelyre, dialízisre, krónikus vese-elégtelenség miatt. 2009. április 4-én halt meg.”³⁹

Élete utolsó hét évét kisebb győri megszakításokkal tehát ismét Vas megyében töltötte. Halálhíre nem rendítette meg képzőművészeti életünket, szinte észre sem vettük. Sőt nem is tudtuk, hogy újra közöttünk élt, még egykori derkovitsista társai sem. (Kiállításokon már rég nem szerepelt, művészként a szülőföld életében elfeledte.) Óbudai temetésén egyedül Káldy Lajos festőművész vett részt a régi pályatársak, barátok közül, megemlékező sorokat csak természettudós kutatótársai írtak róla.⁴⁰

A következőkben a nemrég előkerült hagyatékának festészeti részével szeretnénk foglalkozni, hisz az, bizonyos tekintetben a vasi látványelvű iskola szerves folytatásának illetve kiteljesedésének tekinthető, bár témavilágában, motívumaiban kiterjed, kiszélesedik az egész Dunántúlra, a történelmi Pannóniára.

 

Mecseknádasd, 1960	Nádasd, 1960	Nádasd, 1960

 

Drimmer Lászlót Zsennye avatta festővé, mint általában azon Vas megyei képzőművészeket, akik a Derkovits Szabadiskolából indultak. Nagyon fontosak voltak a szombathelyi műtermi stúdiumok, az ott megszerezhető elméleti és a tapasztalati tudás, de az élet igazi nagy tanítómestere, a természet (a mi esetünkben a Zsennyei Művésztelep) végezte a művésszé avatást.⁴¹ Természetesen nem önmagában, és nem automatikusan, kellett hozzá a két kiváló művészetpedagógus, a nagybányai mesterektől tanult Burány Nándor és Radnóti Kovács Árpád. Mindketten kiváló plein air festők voltak, Radnóti Kovács Árpád azonban más műfajokban is megmérettette magát. Burány Nándor viszont csak a plein air festéskor volt elemében, a természettel való szenvedélyes azonosulási vágya miatt ismerkedett meg a keleti filozófiákkal. Drimmer László tájképfestészetében az utóbbi mester volt meghatározó. „Mint kotlós csibéi, úgy követték tanítványai”.⁴² Foltokban való gondolkodásmódja, színes árnyékai áttételesen Ferenczy Károlyig nyúlnak vissza. Buránynál azonban a képkivágás, a képszerkesztés is fontos szerephez jutott, amikben Drimmer László tájképfestészete szinte mesterének szerves folytatása. Azonban amíg Burány a burjánzó természet megregulázását szerette, addig Drimmer kereste a természet humanizált struktúráit, az ember nyomát, a természetbe való beavatkozását, sőt szinte kimondottan a táj otthonossá, lakhatóvá tételét. Az emberi életterek és a táj meghitt kapcsolatát, ritmusát, párbeszédét.

Tájképein a képépítés Cézanne tudatos követését jelentette, annál azonban mindig tömörebben, nagyvonalúbban és konstruktívabban fogalmazott. Burány Nándor soha nem merészkedett el eddig, mégis mintha az ő festészetét fejlesztette és hagyományozta volna tovább. Mindezek mellett azonban a már korábban említett Derkovits-hatásra is oda kell figyelnünk. Az egykori Vasi Műhelyes Várkonyi György művészettörténész figyelt fel először Derkovits egyedi képszerkesztési gyakorlatára, melyet asztalostanonci múltjára vezetett vissza.⁴³ A furcsa vágások, megközelítőleg derékszögű törések, beszögellések néha valóságos eresztéseknek, csapolásoknak tűnnek Derkovits kompozícióin. Drimmer tájképeinél is ezt tapasztaljuk, elsősorban a falusi utca- és udvarrészletein, az építészeti rendszerek, struktúrák értelmezésekor és a természeti és épített táj párhuzamainak, ellentéteinek a keresése közben. A foltokkal való megjelenítés robusztus dinamikát kölcsönöz a kompozícióknak, a tört-, szinte pasztellszínekkel való megmunkálás pedig már-már csiszolásnak, politúrozásnak hat. Eddig elsősorban sajátos tájképfestészetét elemeztük, azonban itt az ideje, hogy összegezzük a látottakat, és keressük a mögöttes tartalmakat.

 

Nádasd, 1960	Mór, 1960

 

Drimmer László fennmaradt, legtöbbnyire kisméretű plein air tájképein egy sajátos organikus szemléletet figyelhetünk meg. A dunántúli természet- és életközeli, ember léptékű lakó- és közösségi térábrázolások, a tájba illő, a tájhoz alkalmazkodó épített emberi környezet (utcák, udvarok, pajták, istállók, kerítések, pincék stb.), a Pannóniában évezredek óta művelt természet, a provinciális kultúrtáj, annak tömegszerkezete, ritmusa, élő lüktetésének megjelenítése vizsgálódásainak középpontjába került. Ez már több mint festészet, inkább képi kultúrtörténet, vizuális művelődéstörténet és antropológia. Igazi ökológiai, ökonómiai kutatás. A szerves élet, a lét egységes megragadása klasszikus képalkotási eszközökkel. Az „érdek nélküli” önfeledt szemlélődés, látványból fakadó tűnődés létértelmezése. Hasonló jelenséggel persze találkozunk a magyar festészetben, Szőnyinél, Kosztánál, Egrynél, a vasi festők közt is Mészáros Józsefnél, Zentai Pálnál.

Erre a különös ontológiai világra Hamvas Béla is felfigyelt: „Nyugaton a táj egyöntetűbb és nyugodtabb. Egyetlen távlat sincs, amelybe ne nyúlna pózna, kerítés, torony, kémény. A nyugati táj sohasem szakadt el a civilizációtól [...] A táj igazi jellege a humanizált természet. Nyugat a kultiváltságáról azonnal felismerhető [...] Ezen a földön minden modern problematika visszhangtalan [...]

 

Mór, 1961	Mór, 1961

 

A gazdaság itt familiáris és intim. A gazdálkodás kicsiny körökben folyik, mint ahogy itt minden kör alakú, s ahogy Nyugaton minden merőleges emelkedő, vagy lejtő. A fontos a középpont. Várostalan és ipartalan vidék, nincs szüksége szervezésre. Az akarat megfeszülése hiányzik, mintha minden csak érzékelés lenne [...] Nyugaton a ház a lakó kultiváltságának a fokán áll és annak jele [...] A helynek valami rokonsága van az aranynyal, amit a mediterrán vidéken csak Provence-ban látni, néhol a kisázsiai partokon és Nagygörögországban [...] A levegőben aranyszemcsék csillognak [...] Az egész országban ez az egyetlen hely, ahol az ember tudja, hogy az élet akkor magasrendű, ha művészi [...] Nyugaton az elementáris lét lefokozódik, ott az első a civilizáció, és minden egyéb csak azután következik [...] Nyugaton az ember életmódja minél rendszeresebb, szabadsága annál nagyobb [...] Magyarországon szerves kultúra csupán a nyugati géniusz körében él [...] Nyugaton a dolgok összeépülnek és kiegyenlítődnek [...] Nyugaton nincs vallás, csak transzcendencia [...] A nyugati részeken a család teljesen magánélet, az ember a kultiváltságban csaknem urbánus fokra lépett.”⁴⁴

Drimmer László tájképei szinte illusztrációi a Hamvas Béla Az öt géniuszában megfogalmazott „nyugati géniusz” jellemzőinek. A festő persze nem ismerhette a művet; Hamvas ugyan 1959-ben véglegesítette írását, de csak 1985-ben jelent meg Svájcban.⁴⁵ Drimmer László ebben a képi megjelenítésben ösztönös és eredeti esztétikai megoldásokat alkalmaz: ritmus, ismétlés, variálódás, ellenpontozás, felsorolás, tagolás és kiemelés stb.

 

Mór, 1961	Győr 1961	Budaörs 1962

 

A kontúr, az összefogottság, a dekoratív látásmód szinte minden képén jelen van: egyiket sem viszi soha túlzásba, mindegyik a természetesség határain belül marad. Soha nem tolakodó, hivalkodó, és soha nem önkényes. Mindig, mindenütt a legegyszerűbb, a legkézenfekvőbb megoldást keresi. Dietrich von Hildebrand állapítja meg, hogy többnyire nem tudjuk „értékelni az igazi egyszerűséget.”⁴⁶ Drimmer László előadásmódja mesterkéletlen, szinte provokatívan antiartisztikus. Ebben a festésmódban nincs becsvágy, önmutogatás. Szinte már majdhogynem közömbös a tárgyával. Már-már egyszerű leltárszerű feltérképezése a látottaknak. Azonban a hűvösségük mellett is kiérzik az erős érzelmi kötődés ehhez a magyar világhoz, ehhez a periférikus valósághoz. Nem a dokumentatív szándék, és nem a tárgy-centrikusság vezérelte, inkább valami tájhoz illő, csendes szemlélődés, a lét konstatálása.

 

Budaörs, 1963	Budaörs, 1963	Tahitótfalu, 1963

 

Az egykori barát, a derkovitsista iskolatárs, Káldy Lajos festészetében figyelhetünk meg hasonló inspirációjú látványrögzítéseket a magyar vidék tájairól, annak népi építészetéről, elsősorban a pincéiről, de Drimmerrel ellentétben ő kimondottan dokumentatív szándékkal, képi krónikásként örökíti meg a látottakat. Káldy átörökítő, Drimmer konstatáló.

Mindkettőjük esetében valamiféle rejtett poszt-nékoszosságról van szó, ami nemzedékük nagy élménye lehetett. Drimmer azonban mindent csak magának rögzített, soha nem állította ki egyetlen ilyen plein air tanulmányát sem. Emiatt talán magánelköteleződésnek, magánvállalásnak nevezhetnénk szoros kapcsolatát festményei tárgyához, témáihoz.

 

Dunakeszi, 1964	Szob, 1965	Zebegény, 1965

 

A múlt század második felében radikálisan átalakuló, illetve hihetetlen gyorsasággal eltűnő magyar vidék utolsó békés összképét tudta a maga teljességében így megörökíteni. Egyfajta virtuális-vizuális skanzent hozott létre, ami csak a képein keresztül szemlélhető, átélhető és megtapasztalható. Kerkai Jenővel közösen mondhatta volna: „Életem egyetlen és legnagyobb szerelme a magyar nép volt.”⁴⁷ Maga a nép, illetve az ember ugyan többnyire hiányzik a képeiről, annak lenyomata az általa épített környezetben azonban lépten-nyomon tetten érhető.

 

Csobánka, 1966	Pincesor	Rába-part

 

Drimmer László színes képi úti jegyzeteit íróasztalába zárta, íróasztalának szánta, megtartotta magának. Talán még legközelebbi barátainak, kollégáinak sem mutatta meg munkáit. Az is lehet persze, hogy csupán vázlatoknak tekintette őket, illetve biztosan tudjuk, hogy egyiket-másikat később nagyobb méretben megfestette (pl. a móri szőlősdombokat). A plein air festésben általános gyakorlatnak számít az improvizatív vázlatkészítés. De azt is tudjuk, hogy abban a korban, amikor e képek születtek, az ilyen szemléletű festészetnek nem volt igazi elfogadottsága, ha nem hordozta a kötelezően elvárt politikai-ideológiai, propagandisztikus elvárásokat, tartalmakat. Az önmagáért való, „autonóm” tájkép polgári csökevénynek számított, így megvetendő és elítélendő dolog volt – ma is az, csak más szempontok, igazodások, megfelelések miatt.

 

Zebegény, 1965	Út a szőlőbe	Balaton-part. Torjay Valter fotója – letét a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményében

 

Drimmernek, a vezető művészetpolitikusnak nem is volt tanácsos ilyen „úri paszsziókat” művelni, még a korszak két festőóriásától, Szőnyitől és Bernáth Auréltól is rossz néven vették ezt. Az idő azonban nagy úr, ma, fél évszázad távlatából Drimmer László festői jegyzetei más színben tűnnek fel. Olyan kaleidoszkópszerű képet mutatnak fel egy azóta eltűnt világról, amely eufórikusan és katartikusan hat a mai nézőre, a „hamvasi nyugati géniuszt” jelenítik meg. Drimmer László életművének ez az ismeretlen része ezért igen is revelációnak számít. A nemrég felfedezett festői hagyatéka a Vas megyei látványfestészetnek egy eddig feltérképezetlen és ismeretlen területét képviseli. A zsennyei indíttatás és identitás mindvégig kiérződik a műveken, ám azokban kiteljesedik, sőt szinte megkoronázódik a szombathelyi mesterek munkássága, életműve. Drimmer László műveinek legközelebbi rokonai a Vas megyei képzőművészetben azonban mégis talán V. Tóth László (1930–2001) festményei közt találhatók, melyek szintén a már említett zsennyei tanárok látóköréből indultak ugyan ki, de a későbbiekben felvérteződtek a nagy posztimpresszionista elődök, elsősorban Cézanne, Vincent van Gogh művészetének maradandó értékeivel.

   

JEGYZETEK

*	A képek ifjabb Drimmer László (Vasvár) tulajdonában vannak. Az ettől eltérő tulajdonlást feltüntetjük.
1	József Attila Kései sirató című versének ismert sorát azért választottam ennek az írásnak címül, mivel az ebben a portrésorozatban eddig bemutatott helyi képzőművészek mindegyikét jellemezte az utóbbi fél évszázad kirekesztő politikai-ideológiai gyakorlatának következtében létrejött mellőzöttségük. Ezúttal azonban egy olyan művészt mutatunk be, aki „társutasnak” tekinthető, vagyis elsősorban nem a passzív rezisztencia álláspontját képviselte a politikai hatalommal szemben, hanem együttműködött vele. Pályája nagy részén „közel volt a tűzhöz”, ám sorsa, életművének elfeledettsége nem különbözik az előzőktől. Mindezt természetesen kudarcként élte meg, idős korában szembefordult ifjúkora ideáljaival, és megtört, rezignált emberként köszönt el ettől a világtól.
2	Pár évvel ezelőtt a művész fia, ifj. Drimmer László vasvári házának padlásáról került elő egy kartondoboznyi festménye, amelyek soha nem voltak kiállítva. Sőt, maga a művész egyetlen önálló kiállítást sem rendezett.
3	2014-ben, a Szombathelyi Képtárban volt egy átfogó kiállítás a Derkovits Szabadiskoláról, elsősorban korabeli munkákból (1948–53), de egyes művészek esetében későbbiekből is.
4	„Burány Nándor és Radnóti Kovács Árpád festőművészek vezették az iskolát. Az ő kezük alatt indult el 34 szombathelyi egyszerű munkás ember azon az úton, amely a tiszta művészethez vezet. Hábetler Márta, Unger Károly, Benkő László, Hadnagy János, Kelecsényi János, Reumann Edit, Szakács László, Hegyháti Györgyi, Drimmer László, Rozanits Tibor és a többiek, valamennyien kétkezű dolgozók...” Derkovits Gyula szellemében dolgozunk. Vas Megye, Szombathely, 1948. – „Szombathely évtizedek óta az ország képzőművészetének egyik legjelentősebb vidéki gócpontja. A város országos nevű képzőművészeket adott a múltban, és ad jelenleg is az országnak. Szombathelyen jelenleg több országos hírű festőművész él. Köztük kettő: Burány Nándor és Radnóti Kovács Árpád az elmúlt évben önfeláldozó munkával létrehozták a Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskolát, s ezzel megteremtették az utánpótlás lehetőségét. Az iskola az elmúlt évben ideiglenes engedéllyel működött, eredménye azonban méltóvá tette arra, hogy a kultuszminiszter felvegye a képzőművészeti szabadiskolák közé, s azáltal anyagi támogatásban részesítse. – A kezdet bizony elég nehéz volt! – Mondja Burány Nándor... Iskolánkat Németh István polgármester megértő támogatásával tudtuk csak megszervezni, s mindmáig fenntartani. A fűtés, világítás, modelldíj, s az egyéb kiadások fedezésén kívül rengeteg nehézség merült fel, ezeket azonban legyőzte a tanulóink határtalan tanulnivágyása és művészvágya. Jelenleg 36 tanulónk van, akik egy része kezdő, a többi haladó. Foglalkozásra nézve a legkülönfélék. Van köztük vasutas, bőrgyári munkás, tisztviselő, rendőr, kőfaragó, pék, üveges, tanuló és tanár. Az előadások naponként 5–7 óra között vannak. Jellemző a tanulók lelkesedésére és tanulnivágyására, hogy soha el nem késnek s csak a legvégső esetben maradnak egyetlen napra is távol. A tanulmányi idő hat hónap. Van elméleti rész is, a fősúly azonban természetesen a rajzon van, illetőleg a festésen van. Az órákat Radnóti Kovács Árpád kollégámmal felváltva adjuk... Több nevet is mondhatok: Krancz Sándor, Káldy Lajos, Szakács László, Hadnagy János, Benkő László, Drimmer László, Rozanits Tibor, Unger Károly, Vida József, Hegyháti Györgyi és még páran... tervek közt szerepel a tanulók alkotásainak tavaszi kiállítása s nyolc-tíz legtehetségesebbnek zsennyei nyaraltatása. Zsennyén ugyanis a vasi képzőművészek otthonában gyönyörű tájképek festésére nyílik alkalom s mód a továbbtanulásra.” Látogatás a Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskolán. Nyugati Kis Újság, Szombathely, 1948. november 30. 2. old.
5	Mint már utaltam rá a 3. jegyzetben, a Szombathelyi Képtár csak az 1948–53 közötti időszakot mutatta be. A 4. jegyzetben idézett Nyugati Kis Újság a Derkovits Szabadiskola indulását viszont 1947-re datálta. Valószínű arról van tehát szó, hogy 1946-ban már a Zsennyén újjáinduló képzőművészeti élet szabadiskolaként működött, 1948-ban viszont felvette a proletárfestő nevét.
6	BALOGH Gyula: Vasvármegye honvédsége 1848–1849-ben. Szombathely, 1895. Hasonmás kiadás: Szombathely, 1997. 58. old.
7	Édesapjának négy testvére volt. Drimmer István fiatalon Vasvárról Szombathelyre költözött, itt ismerte meg feleségét, aki az Erdei Iskola alkalmazásában állt. Később Drimmer István is az Erdei Iskola alkalmazásába került, asztmás volt, így a természeti környezet jótékonyan hatott betegségére. Később a szombathelyi városházán hivatalsegédként alkalmazták, onnét is ment nyugdíjba, 1951-ben hunyt el Szombathelyen. – Drimmer Klára, özv. Szabó Józsefné szóbeli közlése, Győr, 2016.
8	Drimmer Klára szóbeli közlése
9	Betegsége miatt már korábban intézetbe kellett adniuk a szülőknek. Bélcsavarodás következtében halt meg Aszódon. – Drimmer Klára szóbeli közlése
10	Drimmer Klára szóbeli közlése
11	Drimmer Klára szóbeli közlése
12	Két fiatal lánnyal ismerkedett meg, akik a Jáki úti lakásukban bújtatták addig, amíg be nem jöttek az oroszok. – Drimmer Klára szóbeli közlése
13	Drimmer Klára szóbeli közlése
14	Sz. Habetler Márta szóbeli közlése. Szombathely, 2016.
15	Káldy Lajos festőművész szóbeli közlése. Szombathely, 2016. – „A legtöbb szombathelyi cívisnek sejtelme sincs róla, hogy városában egy kitűnő festőművész-iskola működik Jaksa István mesternek szakavatott és lelkes vezetésével... Az iskola a MÁV – Haladás Képzőművészeti Szakosztályaként alakult... Kezdetben tizenegyen voltak, de egyre sokasodnak. Most tizenheten vannak; tizenhat festő s egy szobrász. Hetenként kétszer: hétfőn és csütörtökön du. 5-től 8-ig jönnek össze. De többen minden szabadidejüket itt töltik, s ünnepnaponként már kora reggeltől késő estig itt gubbasztanak festővásznaik előtt.. Első rajzaik a mértani alapelemeket tudatosítják, majd vonal- és színperspektíva következnek, aztán bonc-, csontváz- és izomtani alapismeretek, s végül a helyes és művészi kompozíció titkai. A mester fürgén jár-kél tanítványai között. Mindenütt ott van, mindent észrevesz és megfigyel, de az irányítás szükséges mértékét sohasem lépi túl, minden zavaró korlátozás nélkül engedi kialakulni és érvényesülni az egyéniséget, ami igen tiszteletreméltó és ritka művészi önzetlenségnek a jele. A műtermi munkát sokszor felcserélik a szabadban való természetszemlélettel és másolással, máskor viszont – okulás céljából – múzeumokat és tárlatokat, kiállításokat látogatnak mesterük vezetésével.” PÁVEL Ágoston: Jaksa István művésziskolája a szombathelyi MÁV műhelyben. Dunántúli Szemle, Szombathely, 1944/5–6. 219–225. old.
16	KÁLDY Lajos: Volt egyszer egy szabadiskola. Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, Szombathely, 2007/1. 17–18. old.
17	Drimmer Klára szóbeli közlése
18	„... a 17 rézkarc is, amelyet Derkovits Gyuláné ajándékozott a festő nevét viselő képzőművész körnek még 1948-ban.” SALAMON Nándor: Derkovits és Szombathely, Derkovits Gyula Centenárium 1994. Szombathely, 1996. 58. old. – Szakács László festőművész hagyatékában fennmaradt egy későbbi jegyzőkönyv- másolat a szabadiskola tulajdonában lévő Derkovits-művekről. E szerint 22 rézkarc (Önarckép – 1920., Nyár – 1920., Önarckép – 1920., Nagyfa alatt – 1920., Hazafelé – 1921., Csók – 1921., Evezősök – 1921., Önarckép – 1921., Temetés – 1922., Öcsém ravatalon – 1926., Ismeretlen katona – 1927., Asztalos – 1927., Mi ketten – 1927., Menekülő asszonyok – 1927., Utca – 1928., Újpesti hídfeljárónál – 1930., Taposómalom – 1923., Lázadók – 1933., Kapudöngetők – 1923., Kaszafenő paraszt – 1933., Kikötött paraszt – 1933., Kaszafenő parasztok – 1933.) és 11 fametszet (Menetelők, Kaszátfenő paraszt, Kapudöngetők, Fölkelő paraszt, Dózsa várfokon, Összecsapás, Leveretés, Máglyák, Dózsa György, Werbőczy, Lőrinc pap) volt a tulajdonukban. Az 1961-es szombathelyi Derkovits-kiállításon ezek a művek szerepeltek a Felsőfokú Tanítóképző Intézetben. A fenti jegyzőkönyv szerint Sz. Habetler Márta tulajdonában volt Derkovits Halottsiratás című fametszete. (A fametszet később a Szombathelyi Képtár tulajdonába került vásárlás útján.)
19	4-5 ilyen személy kapott Derkovits özvegyétől művet. – Sz. Habetler Márta szóbeli közlése. Szombathely, 2016.
20	„Derkovits Gyula fametszete, eredetiségét igazolom Derkovits Gyula özvegye 1949. július.” – ez a dedikáció olvasható a fametszeten. Derkovits Az ucca című művét 1927-ben rézkarcban és olajfestményben is elkészítette. Körner Éva Derkovits Gyula-monográfiájában mindhárom mű fényképpel is szerepel. A fametszet változat a műtárgykatalógus 371. tétele. (KÖRNER É.: Derkovits Gyula. Corvina, Budapest, 1968. 136.) – A múlt század nyolcvanas éveinek második felében Benkő László és a Szombathelyi Képtár között vita is keletkezett ennek az Önarcképnek a tulajdonlási illetékességéről, ami a Savaria Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből a Szombathelyi Képtárba került. – A szerző ugyanígy kapott Dési Huber István festőművész özvegyétől 1977-ben egy Dési Huber-rézkarcot, mint a budapesti Művészeti Szakközépiskola Dési Huber István kollégiumának tehetséges diákja, Tácsik János (1959–2005) festőművésszel egyetemben. Magunk választhattuk ki a nekünk legjobban tetsző művet. (Érdemes lenne kutatásokat folytatni, hogy Derkovits életműve milyen hatással volt Vas megye képzőművészetére. Munkaábrázolások, halas csendéletek, ablakos enteriőrök, emlékező festészet, feszített, „ácsolt” kompozíciós megoldások stb.)
21	DÖMÖTÖR Sándor: A szombathelyi képzőművész-tanfolyam. Szabad Művészet, Budapest, 1952/1. 30. old.
22	MÉSZÁROS István: Mindszenty és Vas megye. Vasi Szemle, Szombathely, 1995/3. 330, 332. old.
23	„A Szabad Vasmegye hírközleményével propagált iskolába jelentkező hallgatók Radnóti Kovács Árpád és Burány Nándor festőművész-tanárok előtt tett gyakorlati felvételi vizsga után kerülhettek be a szabadiskolába. Az első év kb. 40 hallgatóval indult. Két csoportra osztva a hét 3-3 napján – az egyik csoport R. Kovács Árpádtól, a másik pedig Burány Nándortól kapta az oktatást. A szabadiskola a múzeum egyik szobájában kapott helyet. Néhány hét múlva a hallgatók egy része nem elégedett meg a heti 3 nappal, hanem megjelent a másik csoport előadásain is; ezzel szemben mindkét csoportnál voltak olyan hallgatók is, akik el-el maradva, nem jelentek meg csoportjuk minden foglalkozási napján. Így azután az 1948/49. évben, amikor »Derkovits Gyula« Képzőművészeti Szabadiskola elnevezés helyett »Derkovits Gyula« Képzőművészeti Tanfolyam elnevezéssel indult meg a foglalkozás, a két csoport lassanként egybeolvadt akként, hogy a hallgatók egy része a hét minden foglalkozási napján részt vett s mindkét előadótól korrektúrát kapott. Az 1948/49. tanulmányi évben az oktatás kezdetben a Múzeum épületében, majd pedig a »Nagy Lajos« gimnázium egyik termében történt. E két tanévben a szabadiskola, illve a tanfolyam vezetősége a szabadművelődési felügyelőséggel együtt a hallgatóknak bizonyítványt adott képzőművészeti tanulmányaik elvégzéséről. A harmadik tanév a »Nagy Lajos« gimnázium egyik termében indult, majd innen visszaköltözött a Múzeum épületébe és ott egy műtermi helyiségben kapott elhelyezést. Ekkor már a hallgatók egy része kicserélődött; több régi tag elköltözés vagy egyéb más okból elmaradt, viszont új hallgatók kértek és kaptak felvételt... Kb. 1951. évben a Hámán Kató utcai iskola egyik termébe költözött át, amikor a Képzőművészkör elnevezést kapott.” Szakács László festőművész kéziratos visszaemlékezése. (Ajándékozás útján a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményében.)
24	KÁLDY: i. m. 18. – Mindez 1949-ben történt. Itt kell eloszlatni azt a tévedést, hogy Drimmer László „1949–50-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanult”, amit az 1994-ben megjelent „Képző- és Iparművészek Vas megyében” című kiadvány – melynek e sorok írója egyik szerzője volt – fogalmazott meg először, és amelyet a Kieselbach Galéria is átvett honlapján. – Káldy Lajos és Horváth Séra Lajos festőművészekkel a barátságuk végig megmaradt.
25	Kapcsolata azonban megmaradt Vas megyével, nyári szabadságai alatt a Zsennyei Művésztelepre még évekig visszajárt.
26	Drimmer Klára szóbeli közlése
27	Volt egyszer egy iskola... (A Móricz Zsigmond Egyéves Iskola 57. számú körleve a 45 éves találkozó alkalmából, 1997. 05. 03. Bp. 31. old. – Ezek voltak a legkritikusabb évek a magyar képzőművészetben. „A döntő fordulat, a frontális támadás azonban akkor következett be, amikor 1949 őszén megnyílt a szovjet festőművészek első nagy bemutatkozó kiállítása. A megnyitó beszédet Révai József, a korszak legfőbb ideológusa tartotta, részletesen kifejtve az új kultúrpolitika alapelveit, a szocialista realizmus követelményrendszerét.” TÍMÁR Árpád: Derkovits-vita, 1954–56.; Derkovits Gyula Centenárium 1994. Szombathely, 1996. 39. old.
28	Drimmer Klára szóbeli közlése
29	Első felesége már elvált asszony volt, amikor megismerkedtek. 3 hónapos katonai szolgálata után romlott meg a viszony köztük. – Drimmer Klára szóbeli közlése
30	Ebből a házasságból egyetlen gyermeke, ifj. Drimmer László 1962-ben született, ma Vasváron él, „Búzaszem” című filmjét eddig 112 előadásban vetítették Európa több országában.
31	Olyannyira, hogy az 1966 utáni időkből szinte nem is maradt fenn festménye. Az otthoni grafikai nyomtatásokról fia őrzött meg emlékeket, aki már segédkezett benne. – Ifj. Drimmer László szóbeli közlése
32	Ladányi József szócikke a Kortárs Magyar Művészeti Lexikonban. Enciklopédia, Budapest, 1999. 498. old.
33	A vasvári címerrel kapcsolatos dokumentumok másolatai fiának, ifj. Drimmer Lászlónak a birtokában.
34	E sorok írója 1986–90 között művészeti előadóként dolgozott a Vas megyei Tanács Művelődési Osztályán. Munkaköréhez tartoztak a megyei vonatkozású lektorátusi zsűrik. Így már éppen nem ismerhette meg a művészt, aki előző évben kérte nyugdíjazását.
35	Dr. Pusztai Gabriella, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus igazgatójának a leveléből. Budapest, 1985. júl. 11.
36	Drimmer Klára szóbeli közlése
37	Ifj. Drimmer László írásbeli közlése – 2016.
38	FEHÉR Zoltán–VARGA András: Drimmer László 80 éves. Folia Historico Naturalia Muzei Matraensis, Budapest, 2005/29. 5–6. old.
39	Ifj. DRIMMER László: i. m. – Három hétig a fővárosi Nyírő Gyula kórházban kezelték. Utána vette magához a húga Győrben. A stroke következményeként a jobb oldala bénult le, de szellemileg mindvégig friss maradt. – Drimmer Klára szóbeli közlése
40	FEHÉR Zoltán–VARGA András: In memoriam Drimmer László (1925–2009). In: Folia Historico Naturalia Muzei Matraensis, Budapest, 2009/33. 7–8. old.
41	„S ha már az alapításoknál vagyunk, meg kell említenem, hogy tudatunkban tévesen él a Zsennyei Művésztelep alapításával kapcsolatban egy adat: 1946 nyarán keresett fel lakásomon Radnóti Kovács Árpád és kicipelt Zsennyére, mondván, hogy ez egyszer majd a festők paradicsoma lehet. A romos épületnek semmi felszerelése nem volt. Talán nem szerénytelenség, ha megemlítem, hogy a pincénkben lévő kihúzható rozoga ebédlőasztal és néhány kopott bőrszék voltak a Zsennyei Művésztelep első bútorai, amelyeket jobb híján kullón toltunk ki Radnóti Kovács Árpáddal a teherpályaudvarra. A felterjesztést én magam írtam meg az akkori miniszternek, Keresztury Dezsőnek, s pár hét múlva már írásban is megkaptuk az engedélyt a művésztelep működéséhez, mint az első ilyen országos kezdeményezések egyikét.” HORVÁTH Ferenc: Fejezetek a szabadművelődés történetéből. Vas Népe, Szombathely, 1988. 05. 03. 5. old. – Ismét csak Szakács László festőművész hagyatékában maradt fenn egy Zsennyével kapcsolatos szerződéstervezet másolata. „1946. július 28-án a Vas megyei Földrendező Bizottság ideiglenes, majd 1950. június 6-án hozott végleges határozata a zsennyei volt Görgey-féle kastélyt a hozzátartozó park 2/3 részével a szombathelyi képzőművészeknek juttatta. A szombathelyi képzőművészek 1951. évig 5 szobát saját erejükből helyrehozattak és itt alkotó munkát folytattak. 1951-ben a Népművelési Minisztérium alkotóház építését vette tervbe, ami azonban – a megfelelő személyi feltételek biztosításának hiányában – csak részben valósulhatott meg. A Népművelésügyi Minisztérium 1953. évi március hó 7-én a tulajdonjogot Vas megye Tanácsa V. B.-re ruházta azzal, hogy az épület és a hozzá tartozó park kezelését, működését a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Vas megyei csoportja lássa el... A munkacsoport a művésztelepet oly mértékben fejlesztette ki, hogy az országos viszonylatban is jelentős művészteleppé fejlődött.” (Szakács László festőművész kéziratos hagyatéka.) – Abban, hogy a zsennyei kastélyt a Népművelésügyi Minisztérium is támogatta, minden bizonnyal Drimmer Lászlónak oroszlánrésze volt! „Egyik tag: Drimmer László Budapesten a Népművelésügyi Minisztériumhoz került előadónak.” SZAKÁCS László: A szombathelyi Képzőművészkör (kézirat) 2. old.
42	Burány Nándort a tanítványok csak „Tatának” hívták. – Drimmer Klára szóbeli közlése
43	VÁRKONYI György: Derkovits késői műveinek kompozíciós modelljei. Elhangzott 1994. április 14-én a Szombathelyi Képtárban. – Várkonyi György az 1973-ban megnyílt Derkovits Emlékház vezetőjeként éveken keresztül „együtt élt” a Derkovits-festményekkel, megfigyelései, észrevételei valószínű erre az időszakra datálhatók.
44	HAMVAS Béla: Az öt géniusz. Életünk Könyvek, Szombathely, 1988. 10–37. old.
45	DÚL Antal: A hely géniusza – a géniusz helye; HAMVAS Béla: i. m. 175. old.
46	HILDEBRAND, Dietrich von: Átalakulás Krisztusban. Szent István Társulat, Budapest, é. n. 56. old.
47	Kerkai Jenő emlékezete. Budapest, 1995. 5. old.