EVANGÉLIKUSOK A KIRÁLYKŐ¹ALATT

Mint kissomlyói evangélikus, örömmel fogadtam Szigeti Csaba kissomlyói tárgyú közlését a Vasi Szemle 2016/2. számában,² hiszen az elmúlt időszakban a lap nem kényeztetett el a megye második legnagyobb lélekszámú felekezetéről, a még a múlt század elején is a lakosság majd’ negyedét kitevő evangélikusságról szóló anyagokkal. Ugyanakkor az írást többször is elolvasva sajnos hol hiányérzetem támadt, hol bosszantó tévedéseket fedeztem fel. Az általam (súlyos mulasztás) eddig még nem ismert vers közlése nagy örömmel tölt el, de evangélikus egyházunk történetével kapcsolatban annyi tévedéssel szembesülök napról napra, hogy erős késztetést érzek a tévedések helyesbítésére, illetve néhány félmondatban közölt állítás hátterének kibontására.

Mielőtt a kissomlyói iskolamester verséhez írt, bizonyára a vers keletkezésének hátterét megvilágítani szándékozó egyháztörténeti részletek kritikájára térnék, szeretnék először az írás végén publikált versre kitérni. Kedves olvasmány, elképzeltem, hogy valamely ősöm is hallgathatta/olvashatta. A kissomlyói egyházközség történetét először összefoglaló mű³ szerzője, Tompa Mihály lelkész több ideiglenes tanítót is felsorol a kezdeti évekből, hiszen a Szigeti Csaba közlésében a verssel kapcsolatba hozott Simon József rendes tanítónak történt megválasztásáig állandó – beiktatott – tanító a türelmi rendelet óta Kissomlyón nem volt.⁴ Az ideiglenesen Kissomlyón tanítóknak csak egyike volt a közlésben is említett Polgár István. Ezeket a tanítókat Sopronból hozták többnyire egy évre, ezalatt tanítottak, majd visszatértek a soproni Líceumba tanulmányaik folytatására. Ami érdekes, az a tanítók jövedelme. Tompa azt írja, hogy ezek a fiatalemberek „házsoron”⁵ tartattak, ez volt minden juttatásuk. Eszerint kosztot és kvártélyt kaptak csak, pénzt nem. Javadalmazásuk tehát nem „csekély”, hanem semmilyen volt. Így érthető volt az ostya kiküldése nagyobb ünnepeken, hiszen „viszonzásul a szép megemlékezésért ők is kaptak ajándékokat”.⁶

Simon József azonban rendes tanítónak lett megválasztva (ez a Tompánál leírt szó nagyon fontos), így fizetést is kapott. Azt is tudjuk, hogy mennyit, Tompa leírta. Kapott „30 forint készpénzt, 2 mérő gabonát, minden község után egy szekér fát, 1 forint tandíjat és minden halott után 7 kr. stólát”.⁷ Ha innen nézzük, akkor érthető, hogy miért tudta helyeselni Hrabovszky döntését az ostyaküldés eltörléséről, hiszen ő már nem szorult rá! Ezzel kapcsolatban persze megválaszolatlan kérdés az 1793-ban hívott Somogyi Ferenc helyzete. A szerző közli a meghívólevél egy részletét, ami tartalmazza a Somogyinak ígért javadalmazást; az is kiderül, hogy haláláig az iskolában lakott. Tompa azonban Somogyit a házsoron levők közé sorolja, és egyértelműen Simont nevezi meg elsőként megválasztottnak. Véleményem szerint Tompa igazát az támasztja alá, hogy csak Simon tanítóskodása idején törlik el az ostyázást, feltehetően Somogyi tanító idején e nélkül még üres lett volna a „zsóderos szekrény”.

A versre visszatérve: egészen biztos vagyok abban, hogy azt Simon írta. Tompa szerint egyébként a tanító nemcsak verseket, hanem „a gyülekezet és protestántizmus régi múltjából összeállított egyes tanulságos történeteket”⁸ is küldött a szülőknek. Arra nincs utalás, hogy a szülők a kiküldött szövegeket honorálták-e, de máig meglévő szokás a faluban, hogy a helyiek viszonzás nélkül nem szívesen fogadnak el semmit. Így csak feltételezem, hogy Simon tanító családjának ellátásában is szerepet játszott ez a rendszeres ajándékozás.

És most a közléshez néhány észrevétel. Az evangélikusok Magyarországon nagyon ritkán hívják magukat lutheránusnak, így a „lutheránus iskolamester” kifejezés sokunknak sértő. Elő-előfordul persze néha, de a lutheránus jelző nagyjából olyasmi, mintha a római katolikusokat pápistának neveznénk. Németországban praktikus okból gyakran előfordul, mert ott az egyesült protestáns egyházban bár túlnyomó többségben evangélikusok vannak, léteznek református gyülekezetek, sőt cseh testvérek is a mai napig. Együtt magukat evangélikusnak mondják, de megkülönböztetnek evangélikus-lutheránusokat (evangelisch-lutherisch). Az Egyesült Államokban is bevett a lutheránus kifejezés, ennek az oka nem más, mint hogy az evangelical szót magukra nézve használják a pünkösdi evangéliumi gyülekezetek is. Így ott a legnagyobb evangélikus egyházat Evangelical Lutheran Churchnek hívják. De ismétlem, idehaza inkább gúnyos mellékíze van a szónak. Luther egyébként tiltakozott is az ellen, hogy követői magukat lutheránusnak mondják, hiszen szerinte a mértéket adó evangéliumokhoz és nem az ő nézeteihez kell igazodnunk.

Nagyon súlyos hiba az írásban, amikor ezt írja: „mint ismeretes, II. József 1783-ban adta ki türelmességi rendeletét”. Nem is egy, hanem két hiba. Az első a súlyosabb, a türelmi rendeletet ugyanis a császár 1781. október 13-án írta alá, azt parancsban október 29-én adta ki a helytartótanács.⁹ Az persze igaz, hogy akkoriban a hírek lassan értek el a végekig, Kemenesaljára a rendelet csak 1783-ban jutott el. De ha már odaért, akkor valóban elképesztő hatása lett, néhány év alatt szinte minden faluban templom épült – de ez már egy másik írás tárgya lehet.

A másik hiba, hogy Szigeti Csaba „türelmességi rendelet”-et ír következetesen. Mind az egyházi, mind a történészi közbeszédben türelmi rendeletnek említi mindenki. A múltban néha előfordult, hogy az edictum toleranciae kifejezést türelmességi rendeletnek fordították és használták, mára ez teljesen kiszorult a közbeszédből.

Azt írja még, hogy a rendelet korábbi sérelmeket orvosolt. De csak részben! Említi a hetyei templom és parókia 1718-as elvételét. Ezt minden faluban megtették, Kissomlyón 1731. augusztus 6-án, katonai erővel. Itt szeretnék tenni egy kitérőt, ami megvilágítja, hogy mit is jelentett a türelmi rendelet Kemenesalján.

Az uralkodóház kezdeményezésére, Pázmány Péter és a Pázmány hatására rekatolizált, ezzel a hatalmas Esterházy-hitbizomány alapjait megteremtő Esterházy Miklós vezetésével a XVII. század közepén megerősödött ellenreformáció súlyos veszedelmeket hozott a kemenesaljai gyülekezetekre is. III. Nádasdy Ferenc 1643-ban rekatolizált, és erre kötelezte jobbágyait. Ezzel Sárvár megszűnt evangélikus központ lenni. A Dunántúlon rendszeresek lettek a véres atrocitások az evangélikus nemesekkel, lelkészekkel szemben. Az 1671 és 1681 közötti gyászévtizedben¹⁰ a protestánsok lázadóknak számítottak, 700-nál több lelkészt idéztek a pozsonyi vésztörvényszék elé, többjüket száműzetésre kényszerítették, aki erre nem volt hajlandó, azt gályára vetették.

Látszólag enyhített a törvényes zaklatáson az I. Lipót által összehívott 1681-es soproni országgyűlésen megalkotott 25. törvénycikk, ami kimondta a vallásszabadságot.¹¹ Valójában a nyugati és északi országrészben vármegyénként két-két, ún. artikuláris gyülekezetbe kényszerítette az evangélikusokat, csak ezeken a településeken tarthattak lelkészt és tanítót. Vas vármegye nyugati része Nemescsóhoz, Kemenesalja pedig Nemesdömölkhöz tartozott. A törvénycikk az addig használt templomokat elvenni rendelte! Elképzelhető, hogy ez a rendelkezés mennyire könnyítette a vallásgyakorlatot, ha azt nézzük, hogy a muravidéki híveknek Nemescsóig kellett elmenniük egy keresztelő miatt is. A 25. törvénycikk rendelkezéseit megerősítette a III. Károly által 1731. március 21-én kibocsátott Carolina resolutio¹² is.

Kemenesalján a gyülekezetek ezután még sokáig kitartottak, az utolsó templomokat 1733-ban tudták csak elvenni. Asbóth János kemenesaljai esperes 1695-ben készült jegyzőkönyvében¹³ a Rábától keletre (Ultra Fluvium Rába, ad Orientem) még 33 létező gyülekezetet sorol fel. Szigeti Csaba említi, hogy Hetyén 1718-ban vették el az egyházi épületeket, tudjuk, hogy például Kissomlyón 1731 augusztusában, vagy Bobán (Vadászüllésen) 1731 szeptemberében,¹⁴ Gércén 1732-ben.¹⁵ A folyamat 1733-ban, a Kemenesalja északi részén található templomok elvételével fejeződött be.¹⁶ Ebben az esztendőben vették el néhány napon belül (Ostffy)Asszonyfán, Csöngén, (Kemenes)Mihályfán és (Kemenes)Sömjénben az egyházi javakat. A négy gyülekezet szomorúságáról tudósító irat szerint ekkorra a (katolikus) papok már felosztották egymás között a korábban jogfosztott településeket, és ezek között említi Kissomlyót is.

Fentiekhez képest mennyiben szolgálta a rendelet a sérelmek orvoslását? A türelmi rendelet értelmében ott, ahol volt legalább 100 család, akik az elszegényedés veszélye nélkül fel tudtak építeni egy oratóriumot, akkor arra kérhettek engedélyt.¹⁷ Oratóriumot, ami igazából csak imaház. Ezt is csak úgy, hogy bejárata nem nézhetett utcára, és nem lehetett tornya és harangja sem. A Dunántúlon jellemzően faluszéli, lápos, mocsaras, rossz helyeket adtak templomépítésre. Kissomlyón a többségében köznemes lakosság miatt kedvezőbb volt a helyzet, itt a telket nemes Németh Mihály és felesége, valamint felesége testvérei ajándékozták,¹⁸ közvetlenül a falu szélén.

A másik, nem közvetlenül egyházi sérelmet orvosló hatása a türelmi rendeletnek, hogy lehetővé tette a protestánsoknak és görögkeletieknek a hivatalviselést. Ez Kissomlyó vonatkozásában azért érdekes igazán, mert Vas vármegye első protestáns tisztségviselője éppen a kissomlyói felügyelő, dukai Takách Ferenc lett.¹⁹

Fentiekből következik, hogy a rendelet kibocsátásakor nem volt még meg a templom építési terve sem. Az csak azt követően készült el, hogy 1783-ban újraalakult a gyülekezet. Ez lelkészének Kis Zsigmondot, felügyelőjének dukai Takách Ferencet (Dukai Takách Judit nagybátyját!) választotta, és első tanítóul a felügyelő költségére Ballér József „tanulóifjut”.²⁰

Valóban igaz, hogy vita előzte meg, hogy hol épüljön fel a templom. De nemcsak Duka „jelentette be igényét”, hanem Hetye is.²¹ Ennek végtelenül egyszerű a magyarázata. Dukán a Takáchok és a Noszlopyak, Hetyén a Berzsenyik voltak a legmódosabb középnemesek. Nyilván mindhárom család a maga falujába akarta a templomot. A kissomlyói legendák szerint akarták volna a káldi Káldyak is. Mindenesetre a két falu között feküdt a köznemesek által lakott Kissomlyó, így került oda a templom.

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy félreérthető a szerző mondata, mely szerint ezek után nem a kissomlyóiak tartoztak Dukához, hanem fordítva. Kissomlyó sohasem tartozott Dukához, sőt Dukát önálló gyülekezetként vagy fíliaként sem említi sem az 1695-ös, sem az 1725-ös egyházi számbavétel sem. 1695-ben Asbóth János jegyzőkönyvében Kissomlyó szerepel a listában²² (27. Kis-Somlyoiensis et Borgata), Duka nem. Ekkor Borgáta Kissomlyó leánygyülekezete, Egri Márton a lelkész, és Hoycsi János a tanító. 1725-ben a kemenesaljai esperesség hivatalos kimutatásában Kissomlyó ugyancsak szerepel²³ (Eccl. Kissomlyensis), de épp mint elfoglalt gyülekezet (Plebanum occupata), Duka itt sincs. Utóbbi év arra az időszakra esett, amiről Tompa is ír.²⁴ Ez Csurgó Mihály lelkészségének időszaka volt, aki után már csak egy lelkész volt 1731-ig, Horváth Mihály.

Érdekes adalék egyébként, hogy a templom építésének legnagyobb részét így a kissomlyóiak állták. Kissomlyó 650, Duka 579, Hetye 400 forintot²⁵ fizetett a költségekbe. Ha még azt is hozzáteszem, hogy mindig Kissomlyó volt a három közül az evangélikusok számát tekintve (is) a legkisebb település, igazán dicséret illeti őseimet!

Az ekkleziológiai részhez. A Magyarországi Evangélikus Egyháznak ismereteim szerint sohasem volt öt, csak négy egyházkerülete. Az erdélyi magyar nyelvű evangélikusság az erdélyi szász gyülekezetek közelében és hatása alatt élt, és a szász egyházhoz tartozott! Volt egy rövid időszak 1553 és 1577 között, amikor függetlenedni próbáltak, püspököt választottak. Érdekesség, hogy ennek az „egyházkerületnek” két évig püspöke volt a később az unitárius egyházat megalapító Dávid Ferenc. A XIX. század végéig tartottak a szász idők, ekkor alakult meg a brassói egyházmegye, amelyik a tiszai egyházkerülethez csatlakozott. Csak Trianon után jött létre az erdélyi magyarok önálló, egy egyházkerületből és három – két magyar és egy szlovák nyelvű – egyházmegyéből álló egyháza, ez azonban sohasem tartozott a magyarországihoz.²⁶ Emellett létezik Erdélyben egy másik evangélikus egyház is a mai napig, a szász.²⁷

Szigeti Csaba Székács József 1848-as egyetemes névtárára²⁸ támaszkodott, eszerint akár igaza is lehetne, hiszen ebben valóban szerepel ötödik egyházkerületként ez erdélyi. A megfejtés szerintem a névtárnak a kor társadalmi folyamataiba illesztett vizsgálatában rejlik. Székács névtárát az 1848. március 15-i forradalmat követően adta ki, a forradalom 12 pontja közül pedig a 12. így szól: „Unio”, mely később kiegészül és ma is így idézzük: „Unió Erdéllyel”. Nos, Székácsra minden bizonnyal hatott a forradalmi hangulat, feltehetően az akkori egyházvezetésben is felmerült annak lehetősége, hogy az ország egyesülésével a magyarországi és az erdélyi szász egyház is egyesülhetne. Ez azonban nem történt meg, erre utaló egyetemes egyházi döntésről sem tudok. Az is gyanúra adhatott volna okot, hogy míg Székács a másik négy egyházkerület adatait részletesen közli, addig az erdélyi „superintendentia” esetében leginkább annak történeti és felépítése szerkezeti bemutatására hagyatkozik,²⁹ feltehetően az időhiányból adódóan. Utóbbi egyébként különbözik is a magyarországi egyházkerületekétől, hiszen például a szászoknál nem esperesek, hanem káptalanok jelentik a gyülekezeteket összefogó egyházkormányzati szintet. De más a liturgia és más a liturgikus viselet is, bár ez a névtárból persze nem derül ki. A legsajnálatosabb hiba azonban az, hogy amikor a türelmi rendelet (1781) utáni szervezeti megújulást említi, akkor annak szervezeti felépítését egy 1848-as kiadvánnyal támasztja alá. Az ellenreformációt követő évtizedek annál gyorsabban alakították át az evangélikus egyház viszonyait, hogysem azt két egymástól 67 év távolságban levő eseménnyel szemléltessük!

Tévedés, vagy inkább felületesség azt írni, hogy Kis Zsigmond volt az első prédikátor. Ő volt a türelmi rendelet utáni első, erről már az előzőekben is írtam. Az első olyan lelkész, akinek tudjuk a nevét, és már biztosan a lutheri reformáció alapján szolgált, Győri – Jaurinus – János, 1617-ben. Feltehetően előtte is volt már lelkész, hiszen Kemenesalja a XVI. század közepétől már evangélikus. Utána van még feljegyzés Egri Mártonról, Magyari Mihályról, Fűztői Benedekről (őt a hívek kérésére tanítóból szentelték lelkésszé³⁰), Csurgó Györgyről.³¹ A Carolina Resolutio idején Horváth Mihály volt a lelkész. Őt követte több mint ötven évvel Kis Zsigmond. Fűztői esetéből az is következik, hogy iskola és annak tanítója is volt.

Hrabovszky nem volt könnyű ember. Szigeti Csaba említi, hogy viszonya a gyülekezettel nem volt felhőtlen. Tompa Mihály arról ír, hogy kilenc éves szolgálatát aranybetűkkel kellene megörökíteni, de ő is említi, hogy nagyon komoly ellentétek feszültek közte és a gyülekezet hangadó urai között. Elsőként az addig hiányzó orgonára gyűjt össze 200 forintot, az istentiszteletet kísérő hangszer még abban az évben el is készül. Szigeti is említi az alumneumot, amit 1796-ban alapít. Tompa leírása szerint mintagyülekezetté kívánta tenni a gyülekezetet, de terveit az urak félremagyarázták; még a gyűlésekre sem mentek el, sőt, akkor is távol maradtak, amikor Hrabovszky Sámuel szuperintendens (a kissomlyói lelkész apja) vizitált 1798-ban.³²

„Szegény jó Hrabovszky!” Tompa megengedő, és sajnálkozik azon, hogy a lelkész jó terveit nem tudta megvalósítani. Csak gondolatkísérletként írom a következőket. Hrabovszky és a helyi urak viszályában két világ ütközését látom. Hrabovszky apja lelkész, majd püspök, ő maga Sopronban, majd Wittembergben és Halléban tanult. Jelentős irodalmi műveltséggel rendelkezett.³³ A Kis-Somlyó hegy környéki középnemesek az evangélikus rendiség műveltségével éltek, többen járatták a divatos lapokat, politikai pályán jártak, de nagyon másként képzelték el a világot, mint a fiatal, energikus lelkész. Az egyébként érdekes, hogy Hrabovszky nyolc évéhez képest másfél évszázadon át utódai sokkal hosszabban szolgáltak. Németh Pál második szolgálata 17 évig tartott, Magassy Dávid, majd fia, Dániel együtt 33 évig, Nagy Károly 42 évig, Tompa Mihály 44 évig, Szabó Lajos 26 évig volt kissomlyói lelkész.

Írásának számomra legérdekesebb gondolatában egy régi-régi kissomlyói legendát idéz meg, de le kell szögezni: Berzsenyi Dániel feltehetően sohasem volt a kissomlyói iskola rendes, naponta padban ülő tanulója! A Kissomlyón rendelkezésre álló írások szerint Berzsenyi Kissomlyón „examinált”. Szigeti Csaba úgy idézi, hogy „egy évfolyamot végzett”. Ahhoz, hogy érthető legyen az ellentmondás, idézzük fel a korábban írtakat: Kissomlyón Simon József kántortanítónak történt megválasztásáig és beiktatásáig soproni diákokat alkalmaztak, többnyire egy-egy évre. Polgár István több évet töltött itt, de az ő járandósága nem a gyülekezet költsége volt. Az ilyen tanítókat mindig valaki költségén, kosztján és kvártélyán tartották. Bár nincs feljegyzés róla, Polgár István ellátását feltehetően Berzsenyiék (is) fedezték Hetyén, de legalábbis részük volt az ellátásban. Ebből is következik, hogy Berzsenyi inkább otthon tanult, nem járt át a hetyei Berzsenyi-kúriáról a kissomlyói iskolába. A másik ok, hogy a hetyei ház és az iskola között a Kis-Somlyó hegy alatti úton 6,6 km a távolság,³⁴ Dani úrfi pedig gyenge testalkatú, beteges gyerek volt. A harmadik ok, hogy a középnemes Berzsenyi család gyermekét biztosan nem ültették be a paraszti színvonalon élő köznemesek gyerekei közé. Polgár István pedig (ha valóban ő tanította Berzsenyit, és nem csak a vizsgáztatását intézte) vagy Hetyén lakott, vagy oda rendszeresen átjárt Kissomlyóról. Erősíti ezt a lehetőséget Németh László kiváló Berzsenyi-könyve. ³⁵ Németh az apánál különösnek találja, hogy fiát sokáig otthon tartja, és csak „meglehetősen vénen” küldi Sopronba (ehhez kellett a kissomlyói vizsga). Ezt írja: „Berzsenyi első nevelői (ha nem csalódunk) a testvértelenség, a sok szabad idő s egy komor apa voltak”.³⁶

Szigeti Csaba arról ír, hogy a tanító a lelkészt követő legfontosabb szereplő a XVIII. századi evangélikus gyülekezetben. Ez így nem igaz, illetve a kép sokkal árnyaltabb, mint gondolhatnánk. Mind a korai években, mind napjainkban a reformáció felekezeteiben kettős vezetés volt/van. Minden egyházkormányzati szint élén, gyülekezettől az országos elnökségekig két egyenrangú, bár eltérő feladatú vezető áll. Az evangélikus egyház gyülekezeteiben a lelkész és a felügyelő. Kissomlyón nem véletlenül választják dukai Takách Ferencet első felügyelőnek, majd másodiknak Berzsenyi Lajost (Berzsenyi Dániel apját). A felügyelő szerepe egy gyülekezetben a mai napig elsősorban a finanszírozás biztosítása, így nem volt ritka, hogy távolról hívtak felügyelőt – patrónusnak. Kissomlyón ezt helyben oldották meg, Nagy József ügyvéd volt az első, akit celldömölkiként hívtak meg 1893-ban. A tanító a rangsorban tehát a lelkész és a felügyelő után következik. Az azonban tagadhatatlan, hogy a tanító sokkal inkább benne élt a gyülekezetek mindennapjaiban.

 

Összegzésül. Tapasztalatból tudom, hogy milyen nehéz a dunántúli evangélikusság történetét számbavenni. A 2011-ben kiadott egyházkerületi történet 110 egyházközség történetét is összefoglalja – mindegyiknek más a szerzője. A Keveházi László³⁷ vezette szerkesztőbizottsággal négy éven át dolgoztunk az ellentmondások kiszűrésén – utólag már látom, nem teljes sikerrel. Pedig nekünk volt egy jó elődünk, a Payr-féle dunántúli egyháztörténet,³⁸ és több levéltári lehetőség állt rendelkezésünkre, mint Payr Sándornak. Az evangélikus egyház történetének kutatását az is nehezíti, hogy az ellenreformáció idején iratok semmisültek meg vagy tűntek el a katolikus egyház és rekatolizált nemesi családok levéltárában. Pontos kép csak akkor alakulhat ki, ha valaki egészében át tudja tekinteni a témát, nem csupán néhány forrásból építkezik.

   

JEGYZETEK

1	A Királykő a Kis-Somlyó hegy legmagasabb pontjától néhány méterre található bazaltszikla. A helyi legenda szerint a kő mellett pihent meg IV. Béla király a tatárok elől menekülve.
2	SZIGETI Csaba: Egy lutheránus iskolamesteri költemény 1795-ből. Szövegközlés Kissomlyóról. In: Vasi Szemle LXX. évfolyam, 2. szám, 156. old.
3	TOMPA Mihály: A Kis-Somlyói Ág. Hitv. Ev. Gyülekezet története és két ünnepi beszéd. Celldömölk, Dinkgreve Nándor Könyvnyomdai Intézete, 1905. (A továbbiakban: TOMPA)
4	TOMPA 19. old. utolsó bekezdés
5	TOMPA 19. old. utolsó előtti bekezdés
6	TOMPA 20. old. első bekezdés
7	TOMPA 20. old. eleje
8	TOMPA 20. old. első bekezdés
9	KEVEHÁZI László szerk.: A reformációtól – napjainkig. Evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek a Dunántúlon I–II. (Nyugati [Dunántúli] Evangélikus Egyházkerület, Győr, 2011) – a továbbiakban KEVEHÁZI I és II. – KEVEHÁZI I. 31. old.
10	KEVEHÁZI I. 24–25. old.
11	KEVEHÁZI I. 26. old.
12	Wikipedia szócikk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Carolina_resolutio
13	PAYR Sándor: Egyháztörténeti emlékek. Forrásgyűjtemény a Dunántuli Ág. Hitv. Evang. Egyházkerület történetéhez I. kötet (Dunántuli Ág. Hitv. Evang. Egyházkerület, Sopron, 1910) – a továbbiakban PAYR források – 244. old.
14	KEVEHÁZI II. 584. old.
15	KEVEHÁZI II. 620. old.
16	PAYR források 282–284. old. – Emlékirat a kemenesalji gyülekezetek 1733. évi üldöztetéséről
17	KEVEHÁZI I. 32. old.
18	TOMPA 7. old. harmadik bekezdés
19	PAYR Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története I. (Sopron, Székely és Társa Könyvnyomdája, 1924). Érdekesség, hogy a második kötet Payr korai halála miatt nem készült el. – A továbbiakban PAYR – 345. old.
20	TOMPA 7. old. utolsó bekezdés
21	TOMPA 7. old. harmadik bekezdés
22	PAYR források 245. old.
23	PAYR források 371. old.
24	TOMPA 6. old. második és harmadik bekezdés
25	TOMPA 8. old. második bekezdés
26	Wikipedia szócikk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Romániai_Evangélikus-Lutheránus_Egyház
27	Honlapjuk: http://www.evang.ro
28	A magyarhoni Ágost. Hitv. Évangy. Egyház egyetemes névtára (Kiadja Székács József, Landerer és Heckenast Nyomda, Pest, 1848) – a továbbiakban: SZÉKÁCS
29	SZÉKÁCS 185. old.
30	TOMPA 6. old. első bekezdés
31	TOMPA 5–6. old.
32	TOMPA 10. old. vége, 11. old. eleje
33	Wikipedia szócikk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hrabovszky_György
34	A Google Maps adata
35	NÉMETH László: Berzsenyi (Franklin Társulat, Budapest, 1938, Kultúra és Tudomány) – a továbbiakban: NÉMETH
36	NÉMETH 10–11. old.
37	Wikipedia szócikk Keveházi Lászlóról (https://hu.wikipedia.org/wiki/Keveházi_László) és Erdélyi János: Fényedből fénysugár című filmje (http://film.indavideo.hu/video/f_fenyedbol_fenysugar_1)
38	PAYR Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története I. (Sopron, Székely és Társa Könyvnyomdája, 1924)