MÉG EGYSZER ORDASS LAJOSRÓL
ÉS MINDSZENTY JÓZSEFRŐL¹

Mindszenty Józseffel való személyes kapcsolatom a harmincas évek közepén kezdődött, az ő zalaegerszegi szolgálata idején. Kapcsolatunk különösen nővéremnek Bődy Zoltán alispán fiával történt házasságkötését követően erősödött meg. Esketésüket ő végezte.

Azt hiszem, példa nélküli esetnek tekinthető, hogy pár évvel később bátyámat viszont Ordass evangélikus püspök eskette, s hogy mindkét egyházi vezető egyháza mártírjává vált.

Mindszenty József évente megfordult Bődy Zoltán alispán cserszegtomaji szőlőjében-nyaralójában. Jómagam jogi szigorlataimra készülve, több alkalommal – általában két hétig – végeztem ott valamilyen mezőgazdasági munkát, általában almaszedést. Mivel akkor már érdeklődtem az egyházjog tudománya iránt, sok kérdést, főleg a világiak részvételét az egyház kormányzásában, igen alaposan megbeszéltünk, annál is inkább, mert korábban könyvem jelent meg az evangélikus felügyelők ezirányú feladatköréről.² A finnországi tanulmányaim során az állam és egyház kapcsolatáról írt munkámat, melyet eljuttattam hozzá, nagyon meleg szavakkal köszönte meg.

Pehm (Mindszenty) József a negyvenes évek elején sokszor felkereste édesapámat fordítás miatt, tekintettel arra, hogy a családunk Csáktornyáról menekült, és édesapám jól beszélte a muraközi horvát nyelvet. Mindszenty a főispán felkérésére bejárta Muraközt, és tájékoztatást adott az ottani magyarság helyzetéről. Ezt a tájékoztatást Bárdossy miniszterelnöknek is megismételve, kiemelte, hogy magyar szót alig lehetett hallani, mindenütt csak szerb, vagy horvát alkalmazottak voltak.

Amikor Minszenty a katolikus egyház prímása, Ordass pedig az evangélikus egyház püspöke lett, akik őket személyesen ismertük, biztosak lehettünk abban, hogy mindkét egyházi vezetőnek hasonló lesz a sorsa, mert egyházukat és hazájukat rajongásig szerették, úgyannyira, hogy a mártíromságot is hajlandók lettek volna vállalni.

Az 1948-as év a magyar keresztyénség két mártírjának, Ordass Lajos evangélikus hitvalló püspöknek, és Mindszenty József esztergomi érseknek a törvénytelen letartóztatását, majd pedig koncepciós perekben történő elítéltetését hozta. Reájuk emlékezve elsősorban sors-közösségük bontakozik ki előttünk. Mindketten egyházuk integritásáért és identitásáért, de egyben nemzetük szabadságáért is küzdöttek. Egyikük sem ingott meg, és nem tettek semmiféle engedményt a lelkiismeretüknek. Ugyanis mindketten tisztában voltak azzal, hogy a kommunista államhatalom emberei az ígéreteiket úgysem tartják meg. Példamutató helytállásuk irányfényt sugároz a jelenben és a jövőben való szilárd helytálláshoz. Explore the past – discover the future – azaz: kutasd a múltat, fedezd fel a jövőt – mondja egy amerikai közmondás.

A közös sors vállalása nem jelentett megalkuvást. Tapasztalataik nyomán mindketten úgy látták, hogy saját egyházukat attól a hamis felfogástól kell megvédeniük, hogy a történelemnek kellene meghatároznia azt, hogy az egyház a maga küldetése közben mennyire áll helyt. Mindketten úgy vélekedtek, hogy az evangéliumi küldetésnek kell elöl járni. És ebben a küldetésben nekik a nyáj előtt volt a helyük. Az egyház alapvető érdekeit mindketten feláldozhatatlan, minimalizálhatatlan kérdésnek tekintették. Nem önfeladásban, identitásvesztésben, beszűkült lehetőségekben gondolkodtak, hanem tették az Isten által rájuk bízott feladatukat, és vállalták az ezzel járó sorsot.

Bár életútjukban és sorsukban sok hasonlóság fedezhető fel, mégis vannak alapvető különbségek is. Érdekes módon mutatja ezt az ő amerikai megítélésük különbözősége is.

A Minnesota állambeli Wilmar norvég eredetű, Vinje nevű evangélikus templomában a Krisztus tanúit tartalmazó, a templom főterét díszítő névsor-fűzéren a 78. név Ordass Lajosé. A norvég egyházi ellenállási mozgalom hősének, Eivind Berggrav érseknek a neve mellett található Ordass Lajos neve. Ennek a megtiszteltetésnek az értékét nagyban növelte az a tény, hogy a felirat készítésekor Ordass volt a névsorban az egyedüli élő személy.³

Mindszenty József 1974. június 14-én áldotta meg Los Angelesben az 1956-os emlékművet, melynek lábazatánál bronz portréja mellett ez a felirat olvasható: „Harcolt egész életében, mindig közel a mártíromsághoz – e föld minden nemzete szabadságáért és igazságáért.”⁴

Ennek a két megemlékezésnek a felirata a lényegre tapint. Jól jellemez két mindvégig helytálló főpásztort. Az egyiket szorosan egyházi téren mozgó személynek, a másikat a világegyházban és nemzetében egyszerre gondolkodó, értük politikai szerepet is vállaló személynek látja az amerikai közvélemény.

Külső körülményeikben is számos hasonlóság volt. Mindketten többgyermekes családból származtak. Ordass Lajos tanítói család hat gyermeke közül az ötödik.⁵ Mindszenty szülei szőlő- és földművesek voltak, és ő is hatgyermekes családból jött, annak első gyermeke volt.⁶ Mindkettőjük otthonának vallásos légköre és a kapott gondos nevelés meghatározó jelentőségűvé vált számukra.

Magyarságuknak mindketten azzal is hangot adtak, hogy csaknem egy időben Pehm József Mindszentyre, Wolf Lajos pedig Ordassra magyarosította nevét. Ordass 1944- ben, a német megszállás elleni tiltakozásul.

Ugyanabban az évben: 1948-ban vetik mind a két egyházi vezetőt börtönbe. Mindszenty azonban már 1919-ben a kommunisták, 1944-ban pedig a nyilasok börtönét is megismerte. A baloldal az evangélikus egyházban Ordass püspököt, a katolikusban pedig Mindszenty esztergomi érseket, a „két reakciós főpapot” tartotta az egyházi ellenállás legfőbb vezetőjének, és az ő eltávolításukra törekedtek. Az Ordass-per a Mindszentyvel történő leszámolás főpróbájaként is felfogható.⁷

Az államhatalom képviselőivel folytatott tárgyalások során Ordass Lajos Eivind Berggrav norvég érsek tanácsait követte. Berggrav szerint az egyház szabadsága érdekében folytatott küzdelemben az érveket nem szabad politikai aspektusokkal keverni, hanem a küzdelmet a Szentírás és a Hitvallási Iratok alapján állva kell folytatni, és kicsi és nagy dolgok között különbséget kell tenni.

A kommunisták először a kisebb egyházakat akarták térdre kényszeríteni. A reformátusoknál sikerült erre a célra megfelelő embereket találni. Az evangélikus egyházban azonban váratlanul erős ellenállásba ütköztek. Ez Ordassnak volt köszönhető. A katolikus egyház a maga részéről feltételekhez kötötte a tárgyalásokat, s mivel ezeket a kormányzat nem teljesítette, Mindszentyvel magával nem is került sor tárgyalásra.⁸

Mindszenty József az esztergomi prímások különleges jogállásának teljes súlyával védte az egyház jogállományát, igénybe véve a kánonjog alapján akár a kiközösítést is. A prímások korábbi – zászlósúri – feladatköréből kifolyólag igényt tartott az egyház jogállásának védelmezésére is.

Mindkét egyházfő körömszakadtáig védelmezte az egyházi iskolákat. Ezekről egyikük sem volt hajlandó önként lemondani, mindketten tisztában voltak azzal, hogy az iskolák az egyház testéhez tartoznak, és hogy ha ezeket elveszítik, az előbb-utóbb maga után vonja az egyházi utánpótlás elsorvadását, az egyház kulturális befolyásának gyengülését, és ezek mind magának az egyháznak a meggyengüléséhez is vezetnek.

Abban a korszakban a verbális ellenállás is aktív ellenállásnak számított. Ordass Lajost a megszólalásai alapján helyezte az államhatalom feketelistára. Annak ellenére, hogy az államhatalom maga vitte be a politikát az egyház életébe, neki magának nem volt igazi egyházpolitikai koncepciója. Az állam egyszerűen csak kitalálta azt, hogy az egyház támadja a „demokráciát”, és ezért kényszerül az „ellenség keresésére”. Majd miután „sikerült” az ellenséget megtalálni, ezen az alapon indította el az egyház szolgálatának a korlátozására irányuló intézkedések sorozatát. A pártállam nem ismert más hatalmat a sajátján kívül, s ezért párthatározat alapján elhatározták az egyházi iskolák államosítását. Az 1948: XXIII. tc. megalkotása egyáltalán nem okozott lelkiismereti problémát Ortutay Gyulának, hiszen ő maga titokban már 1945 tavasza óta – más név alatt – a kommunista párt tagja volt.⁹

Evangélikus részről Vladár Gábor volt igazságügyi miniszter, a Bányai Evangélikus Egyházkerület felügyelője készítette el az egyház álláspontját tartalmazó jogi dokumentumot. Ez a dokumentum történelmi, teológiai és jogi alapokra építve vázolta fel az egyház igényét birtokállományának sértetlen fenntartására, a szabad vallásgyakorlatra, az iskolára, a sajtóra, a diakóniai szolgálatra, az önigazgatásra és az állami pénzügyi támogatásra.¹⁰ Rákosi válasza az volt, hogy „nem ellentámadást, hanem loyalis nyilatkozatot vár tőlünk”. Ezzel elindult az őrségváltás az evangélikus egyházban, amely első lépésként az egyetemes és kerületi felügyelők lemondását tartalmazta. Ordassal kapcsolatban Ortutay Gyula részéről akkor telt be a pohár, amikor az 1948. május 21-i tárgyaláson kijelentette, hogy ha őt „Mindszenty reakciója képviselőjének” tartják és a reakció szolgálatába szegődés vádjának a bunkójával akarják leütni, akkor ilyen feltételek mellett tárgyalni nem hajlandó. Egyházunk népe ragaszkodik iskoláihoz.¹¹

Az egyházak számára ezután a brutális erőszak időszaka következett. Először Ordass Lajos került börtönbe, akit külföldi adóssal szembeni követelés bejelentése elmulasztásával kétévi börtönre és mellékbüntetésekre ítélték. Az igazi ok azonban az egyház autonómiájának, az egyházi iskoláknak a tántoríthatatlan védelmezése volt, nem pedig az ún. valuta-ügy.¹²

Mindszenty József esztergomi érseket 1948. december 26-án tartóztatták le, és koncepciós perben – embertelen kínzások után – a demokratikus államrend megdöntésére irányuló bűntett miatt életfogytiglanra ítélték.¹³ A nagy per talán egyetlen igazi vádpontja az lehetett volna, hogy a prímás meg akarta akadályozni, hogy a Szent Koronát az amerikaiak a magyar kormánynak visszaadják.¹⁴

Ordass büntetésének egy részét tizenöt katolikus lelkész társaságában, a legnagyobb egyetértésben a Szegeden lévő Csillag-börtönben, illetve a váci fegyházban töltötte. Kosárfonással foglalkoztak. Mindszenty kihallgatása súlyos fizikai bántalmazások, az egyénisége megtörésére irányuló kábítószeres kezelés, sorozatos megaláztatások közepette zajlott. Maga a tárgyalás is súlyos szabálytalanságok közepette ment végbe, magának az ítéletnek pedig – Ordassékhoz hasonlóan – semmi köze nem volt a valós tényekhez.

Miután törvénytelen eljárásban az egyház külön bírósága – Ortutay Gyula többszöri sürgetésére – kiszabadulása után Ordasst 1950. április 1-jén hivatalvesztésre ítélte, véget vetett minden egyházi ellenállásnak. Arra az esetre, ha a püspök nem mondana le, vagy az egyházi bíróság nem fosztaná meg püspöki hivatalától, büntetőpert készítettek elő ellene, valamint Keken András és Kendeh György lelkészek ellen. Erre azonban nem volt szükség, mert az egyházi bíróság Ortutay kívánságának megfelelő döntést hozott, a két lelkészt pedig Kistarcsára internálták. Hamarosan állásuktól is megfosztották őket.¹⁵

Az evangélikus egyházi ellenállás összeomlásának több oka is volt. Talán a leglényegesebb dolog az állam részéről erősödő terror, amely egzisztenciálisan fenyegette meg a rendszerrel és az új, ún. „haladó” egyházi vezetőséggel szembeszegülő lelkészeket. A püspökök diktátori hatalommal rendelkeztek az egyházban, és ők feleltek a „szocializmus irányvonalának a tartásáért”, amelynek a nevében gyakran visszaéléseket követtek el.

Az állam részéről gyakran megzsarolták azokat, akik a múltban elkövetett valamely félrelépésük miatt sebezhetők voltak. Pl. Dezséry László közismerten jobboldali volt, és a legantiszemitább evangélikus lelkészek egyike. 1945 után gyorsan belépett a Szociáldemokrata Pártba, majd a két párt egyesülése után a kommunista párt tagja lett.

Sokakat egyéni érvényesülési vágy vezetett. Komolyabb egyházi tisztség elnyeréséhez a rendszer kiszolgálása, általában besúgói szerep vállalása is szükséges volt. Darvas József vagy Mihályfi Ernő közismerten ateisták voltak, akiket az államhatalom ültetett fontos egyházi tisztségekbe. Jellemző, hogy Mihályfinak még egyházi temetése sem volt, holott a legmagasabb laikus egyházi – az országos felügyelői – tisztséget viselte, kis megszakításokkal évtizedeken keresztül.

A másik tényező, ami az ellenállás összeomlását okozta, a helytelen teológiai nézetek elburjánzása volt. Karl Barth bázeli református teológiai tanár 1948. május 23-án született ún. első levele – valószínűleg akarata ellenére – többek szerint úgy volt értelmezhető, hogy az felhívás a múlt kollektív elítélésére, ugyanakkor kadáver engedelmességre a rendszer iránt.¹⁶ Barth második, 1951. szeptember 16-ai levele hiába próbált egyensúlyt teremteni, az eredmény az lett, hogy ezt a levelét agyonhallgatták.¹⁷ A református és evangélikus egyházakban a szolgálat illetve a diakónia teológiája egyfajta ideológiai szerepkört töltött be.¹⁸

Igaza volt Túróczy Zoltán püspöknek, amikor azt írta, hogy az egyházat csak belülről lehet elpusztítani, azt csak belső árulók pusztíthatják el: az egyháznak a hitüket elhagyók a legnagyobb ellenségei.¹⁹ Ez persze nem azt jelenti, hogy az állami diktatúra nem tudja az egyházat tönkretenni. Ha azonban az egyháztagokban erős a hit, a poklok kapui sem tudnak rajtuk erőt venni. A meghurcoltak, a vértanúk vére erősíti az egyházat. A norvég evangélikus egyházi ellenállási mozgalom a második világháború alatt megmutatta, hogy az egységes fellépés mire képes.²⁰

Ordass Lajos a börtönbüntetése letöltése után – kedvezményt nem kért – teljes visszavonultságban élt 1956 nyaráig. Ekkor a Kotimmaa című finn lap arról adott hírt, hogy az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága nyár végi ülésén az ő ügye is szóba kerül. Mindszenty József a váci fegyházban töltött embertelen körülmények után Püspökszentlászlón, illetve Felsőpetényben volt háziőrizetben.

A Sztálin visszaéléseit feltáró szovjet XX. pártkongresszust követően hazánkban is elindult az erjedési folyamat; mintegy 23 ezer törvénytelen ítélet felülvizsgálata történt meg. Ekkor került sor Ordass Lajos rehabilitálására is. Mindszenty József nem részesült rehabilitációban, mert őt 1956. október 30-án szabadították ki felsőpetényi raboskodásából. Pallavicini őrnagy végezte ezt a szolgálatot, ezért őt később kivégezték. Ordass Lajos és Mindszenty József november 2-án, illetve 3-án szólaltak meg a szabad magyar Kossuth Rádióban.²¹ Ordass a Nagy Imre kormány és az ország semlegességének a támogatására szólította fel az evangélikus világot.

1956. november 4-én az orosz csapatok megadásra szólították fel a magyar parlamentben lévőket. Mindszenty József ekkor menekült az Amerikai Egyesült Államok követségére, ahol Eisenhower amerikai elnök félórán belül megadta neki a politikai menedékjogot. 15 éven keresztül maradt a követségen, amelyet 1971. szeptember 28-án hagyott el. Előbb Bécsbe, majd azonnal Rómába ment, később a bécsi Pázmáneumban talált állandó lakhelyet. Innen kezdte el azután gondozni a világ számtalan országában élő magyar katolikusokat.

Ordass Lajos – Váradi Lajos budavári esperes tanácsára – meglátogatta Mindszenty Józsefet. Az idő rövidsége miatt azonban szó sem lehetett arról, hogy hoszszabb tárgyalást folytassanak egymással. Mindössze rövid üdvözlésre, és egymás hogyléte iránti érdeklődésre futotta. Ezt a rövid találkozást használta fel Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő arra, hogy az 1957. novemberében az államhatalommal történt evangélikus tárgyalások megfeneklésekor Ordasst mindszentizmussal vádolja meg. A New York Herald Tribune egyik száma ugyanis azt írta, hogy Ordass és Mindszenty két és fél órát tárgyaltak egymással. Pálfi Miklós a tárgyalás időtartamát fél órára tette.²² A külföldi újság később maga ismerte be, hogy tévedett, és azt is, hogy az inkriminált cikk szerzője nem Mindszenty József, hanem Vecsey József volt, tőle származott a téves adat.²³

Miközben Mindszenty József az amerikai nagykövetségen tartózkodott, és a magyar katolikus egyházban megindult a visszarendeződés, aközben az evangélikus egyházban Ordass Lajos – második aktív püspökségének köszönhetően – egy majdnem reformáció méretű belső megújulás ment végbe, amely teológiai, személyi, strukturális változások tömegét hozta magával. Ordassnak Horváth János állami egyházügyi vezető az érseki tiszt megadását is megcsillogtatta, amit persze ő nem fogadott el. A második világháború utáni evangélikus egyháztörténet legreménykeltőbb időszakának bizonyult ez a közel két esztendő. Az evangélikus sajtó, a külföldi kapcsolatok teljes mértékben az egyház szolgálatába álltak, az állammal való kapcsolattartás pedig az egyházi szolgálat figyelembevételével történt. Annak, hogy ez a korszak csak nagyon rövid ideig tartott, több oka is volt, a legfontosabbak a belső, egyházi elégedetlenkedő erők megjelenése és az államhatalom általi támogatása, külső tényező a moszkvai kemény egyházpolitikai vonal ráerőltetése a többi szocialista ország egyházpolitikai szervezetére.

Ordasst végül hatalmi szóval távolították el. Utólagos rehabilitációi során az derült ki, hogy 33 éven át ő volt a legitim püspök, de tényleges hivatalát csak alig öt évig gyakorolhatta.

Mind Ordass, mind pedig Mindszenty megürült helyére az államhatalom megpróbálta a maga embereit beültetni. Ez Ordass esetében már 1958. november 4-én sikerült, amikor Káldy Zoltán pécsi esperest beiktatták püspöki hivatalába. Ő az állami érdekeket hűségesen kiszolgálta, és teológiát is gyártott hozzá. Olyannyira jól sikerült a váltás, hogy a Lutheránus Világszövetség 1984-ben – figyelmen kívül hagyva Káldy Zoltán illegitim püspökségét – őt a Lutheránus Világszövetség elnöki székébe emelte. Amikor az Ordass Lajos Baráti Kör elnöksége emiatt 1996 novemberében tiltakozott Brekemeier brazil püspöknél, és kérte Ordass Lajos rehabilitálását, akkor még választ sem kapott az előterjesztésére.²⁴

Mindszenty bíboros hasonlóképpen járt, mert ő a Casaroli-féle egyházpolitika áldozata lett. A magyar kormány amnesztiát adott volna neki, ő azonban ezt nem fogadta el, mondván, hogy a justizmord jóvátétele csak rehabilitáció lehet.²⁵ VI. Pál pápa, aki Mindszentyt 1971. szeptemberében a mártírnak kijáró tisztelettel fogadta, 1973. november 1-jén – mivel kapcsolatait a magyar kormánnyal szerette volna megjavítani – arra kérte őt, hogy mondjon le az esztergomi érsekségről és a prímási méltóságról. Erre azonban a prímás nem volt hajlandó. Attól tartott ugyanis, hogy lemondásával az egyházi állás nem megfelelő betöltésének nyit utat. A pápa Mindszenty tiltakozása ellenére 1974. december 18-án megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket.²⁶ Az a személy, aki egyháza és nemzete érdekében annyi szenvedést és megaláztatást vállalt, nem érdemelte meg egyházától ezt a bánásmódot.

Mindszenty a külföldi tartózkodás alatt a magyar kultúrát, a nagyobb összetartást és a jövőbe vetett hitet erősítette németországi, portugáliai, angliai, kanadai, észak- és délamerikai, valamint ausztráliai, új-zélandi útjai során. A hit és az egyház szabadságáért folytatott küzdelme, sok éves rabsága, majd hosszú száműzetése, valamint az elvei melletti kitartása olyan tekintélyt és megbecsülést szerzett számára, amellyel emigráns az elmúlt negyven évben nem dicsekedhetett.²⁷

Mindszenty József 1975. május 6-án váratlanul elhunyt. Holttestét ideiglenesen Mariazellben helyezték el azzal a végrendeletében megfogalmazott követelésével, hogy „Ha az istentelen kommunizmus csillaga a Magyarok Nagyasszonya és Szent István magyar egéről lehull, vigyék tetememet az esztergomi bazilika kriptájába.”²⁸ Ez a kívánsága 1991-ben teljesült. 1980-ban Füzér Julián brunswicki plébános megindította Mindszenty József boldoggá avatási eljárását.²⁹

Ordass Lajos húsz évig tartó belső emigráció után halt meg. 1978. augusztus 18- án történt temetése – rendelkezésének megfelelően – szerény körülmények között zajlott le a Farkasréti temetőben. Nem volt gyászjelentése sem, az emberek csak egymástól értesültek a temetés időpontjáról. A buda-hegyvidéki gyülekezet két lelkésze végezte a szolgálatot, imádságok és énekek hangzottak el. Csengődy László lelkész imádságában adott hálát a világosságért, amivel Isten az évek sötétségében ragyogóvá tette őt, áttetszővé, mint aki bátorságával benne tudta reménysége gyökerét, a tisztaságért szóban és életvitelben, melyet legjobb meggyőződése szerint olyan példamutatóan kínált.³⁰

Végezetül arra a kérdésre kell választ keresnünk, hogy mi volt az oka annak, hogy bár mind a két egyházfejedelem az evangélium uralmáért küzdött, mégsem sikerült nekik ebben a küzdelemben szorosabb együttműködést kiépíteni, és helyette mindegyik elkülönítve vívta meg a maga harcát. 1945–47 között adva volt a három történelmi egyház között az ún. „belső szolidaritás” gondolata. A gondolatot Ravasz László vetette fel, a lényege az volt, hogy mind a három egyház először megpróbálja megtalálni a maga saját teológiai, ekklesiológiai strukturális útját, és azután próbálnak az államhatalommal szembeni magatartásukban egy közös frontot kialakítani. Ravasz Lászlónak, Mindszenty Józsefnek és evangélikus részről Raffay Sándornak, Kapy Bélának és Ordass Lajosnak sikerült ennek a belső szolidaritásnak hangot adni. A legnagyobb eredménye ennek a gondolatnak az lett, amikor 1947-ben a három történelmi egyháznak egymással összefogva sikerült megakadályoznia a kötelező hitoktatás eltörlésének Kisgazdapárt által felvetett tervét. A tankönyvkiadás ügyében is történtek eseti együttműködések. Pl. Szarvason az összes keresztény egyház képviseletében közös felterjesztés történt az Actio Catholicahoz.³¹

Ordass a maga részéről a keresztyének együttműködését illetően olyan tervben gondolkodott, amely az állammal kötendő egyezmények időpontját elodázta volna. Ennek érdekében üzenetet küldött Vargha Sándor főtitkár útján a reformátusoknak, hogy ne siessenek annyira az állammal történő megegyezéssel. A református egyház akkori hangadói – Bereczky Aberttel az élen – nem hallgattak az üzenetre. Ha a nagyobbik protestáns egyház jobb példát adott volna, az döntő támogatást jelentett volna a másik két történelmi egyház számára is.³² Az ún. „belső szolidaritás” gondolat Ravasz László, Mindszenty József és Ordass Lajos végleges kikapcsolásával teljesen eltűnt a történelmi egyházak életéből. Helyette mind a három történelmi egyház „saját útra” tért, és elkezdődött a „ki tudja jobban előzni baloldalról a másikat” szégyenteljes játszmája. Ezen a háttéren szabad kijelenteni, hogy 1989-et követően a történelmi egyházaknak lett volna miért bocsánatot kérni, és lett volna miért megbocsátani egymásnak! A legújabb egyháztörténelmi kutatások ennek a keserves történetnek is segíthetnek a végére járni.

Tekintettel arra, hogy az ökumenikus kérdés kibontására a svéd érsek Nathan Söderblom kezdeményezésére csak a XX. század első évtizedeiben került sor, Magyarországon ennek a hatásai alig voltak érzékelhetők. A katolikus oldalt kétségkívül befolyásolta az 1918. május 20-án hatályba lépett Codex Iuris Canonici megkülönböztetése a communio plena és communio non plena tekintetében. A keresztyén egyházak között a házasságkötések kapcsán felmerült reverzális harc, a gyermekek vallása tekintetében – különösen megmérgezte az egyházak egymás közötti légkörét. Ezek az ellentétek csak az 1983. január 23-án életbe léptetett Egyházi Törvénykönyvvel csökkentek jelentősen.

Ordass Lajos minden megnyilatkozásából az derül ki, hogy ő a Biblia, a lutheri teológia és az evangélikus hitvallási iratok alapján tájékozódik. Ráadásul az evangélikus aszkézis nagyon ritkán fellelhető jellemvonásaival is rendelkezett. Ellenfelei terjesztették róla, hogy ő a politikai reakció képviselője. Ordass dialogikus egyházpolitikai modellben gondolkodott, készen állt napi kapcsolatokat ápolni a mindenkori kormányzattal, de soha nem az egyház küldetése rovására. Ugyanígy készen állt támogatni az államhatalom törekvéseit, de csak akkor, ha az államhatalom is elismeri az egyház önkormányzatát, és nem avatkozik be az egyház belügyeibe. Azt vallotta, hogy az egyháznak nem lehet soha politikai programja, az egyház nem avatkozhat bele a napi politikába, mert ez nem dolga. Ez azonban nem azt jelentette Ordass számára, hogy az egyház ne hallathatná a szavát alapvető sorskérdésekben.³³ A püspök élete tele volt ellentétes megmozdulásokkal, éppen ezért tekinthető hiteles embernek. Nem volt pángermán, viszont 1945 után szót emelt a német kitelepítések során tapasztalható visszaélések ellen, és szívén viselte a német gyülekezetek német nyelvű szolgálatokkal történő ellátását. Az új rendszerbe politikai priusz nélkül érkezett, sőt pozitív dolgokkal dicsekedhetett volna, hiszen ’45 előtt a jobboldali, azt követően a baloldali diktatúra áldozatait védte. Ha a kommunisták komolyan vették volna a saját szavaikat a „tiszta politikai” múlt követelményét illetően, Ordassban a legjobb szövetségesre találhattak volna. Ordass őszinte szívvel kereste az államhatalommal a modus vivendit, amikor azonban látta, hogy mennyire nem gondolták komolyan még a saját legőszintébbnek tűnő fogadkozásaikat sem, akkor otthagyta őket. Tisztában volt azzal, hogy a kommunizmus nem jogállam, és éppen ezért nem szabad komolyan venni a képviselőit. Az is jellemzője volt Ordass Lajosnak, hogy egyházát – Raffay Sándor püspökhöz hasonlóan – három oldalról kívánta védeni: állami, katolikus és református oldalról. Ugyanakkor azonban mindent megpróbált az állammal való konszolidált viszony érdekében, de alapelvekben nem alkudott. Nem csatlakozott a Mindszentyt elítélők nagy táborához, holott akkor előbb kijöhetett volna a börtönből. Keresztyén közösségben élt katolikus papokkal, ugyanakkor elutasította a saját püspöktársát, aki Rákosi üzenetével próbálta rávenni a lemondásra. Mélységes bizalommal viseltetett az őt védő Kardos János református ügyvéd iránt, mert tudta, hogy mindent el fog érte követni.

Mindszenty József mint a katolicizmus markáns képviselője közelítette meg az egyházi kérdéseket. Egyértelműen vonzódott a politika felé, már az esztergomi érsekek különleges jogállásánál fogva is, nemcsak korábbi Zala megyei törvényhatósági bizottsági tagságának köszönhetően, hanem határozott egyénisége is vezetésre hivatottá tette őt.

Mindszenty kétségkívül a XX. századi egyháztörténelem egyik kiemelkedő személyisége volt. Személyére különösképpen ráillik: Defunctus loquitor, azaz: holtában is szól hozzátok! A bíboros a szabadság és az emberi jogok szimbóluma is lett. A harcot azzal a tudattal vállalta, hogy bekövetkezhet az, hogy ennek a küzdelemnek a vértanúja lehet. Amikor XII. Pius pápa átadta neki a bíborosi kalapot, akkor figyelmeztette is erre. Temetésén Mariazellben König bíboros azt mondta: „Mártír volt, aki csodálatos helytállással viselte a testi és lelki szenvedéseket, egyházához és népéhez mindig hűen. Egy olyan korszaknak volt a vértanúja, amelyben új mártírtípust teremtett az ideológiai és politikai okokból támadt vallásüldözés.”³⁴

Ordass Lajos az alázatos szenvedés példaképe lett. Így írt erről: „Életem értelme az lett, hogy Érted és Veled szenvedhettem. Úgy lehet: az emberek életem csődjének és gyalázatának tekintik a rajtam esetteket. Én áldlak Uram, hogy keresztfád tövébe állítottál. Most már tudom: ezért kellett élnem.”³⁵

Paul Empie, az Egyesült államokbeli Lutheránus Tanács volt főtitkára így nyilatkozott: „Ordass Lajos Isten embere volt egyházának legkritikusabb szakaszában. A háborúban szétrombolt országban arra buzdította népét, hogy életüket hajthatatlan hittel és bátorsággal építsék fel. Kortársai közül toronymagasan emelkedett ki ez a szellemi óriás... Életének és munkájának gyümölcsei eljövendő nemzedékek számára lesznek áldássá.”

   

JEGYZETEK

1	Ordass Lajos 1901–1978, Mindszenty József pedig 1892–1975 között élt. Nővéremet Mindszenty József, bátyámat pedig Ordass Lajos eskette, és nekem mindkettőjükkel jó kapcsolatom volt.
2	BOLERATZKY Lóránd: Életformálók. Budapest, 2007. 110. old.
3	TERRAY László: Nem tehetett mást. Budapest, 1990. I. m. 199. old.
4	Az angol eredeti szövege: „This monument was blessed on Juni 14th 1974 by his Eminence + Joseph Cardinal Mindszenty. He fought all his life-always near to martyrdom-for freedom and justice of all nations of this earth.” The greatful Hungarians. 1976.
5	ORDASS Lajos: Önéletrajzi írások. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1985. I. m. 12. old.
6	MINDSZENTY József: Emlékirataim. Negyedik kiadás. I. m. 13. old.
7	CZENTHE Miklós: Az Ordass-per sajtóvisszhangja. Evangélikus Naptár, 1998. 47–51. old.
8	1948. február 7-én és április 16-án folytak az ún. háttértárgyalások a katolikusokkal. Az egyházi delegáció Barankovics Istvánból, Czapik Gyula egri érsekből és Papp Kálmán győri püspökből állt. Rendkívül keményen védelmezték mind az egyházi érdekeket, mind Mindszenty bíboros személyét, mind pedig a Vatikánt. Mindszenty tudtával tárgyaltak. Az állami oldalt az első tárgyaláson Rákosi Mátyás és Révai József képviselte, a második tárgyaláson csatlakozott hozzájuk Kádár János és Szakasits Árpád is. A tárgyalásokról bővebben lásd: Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 274. fond. 7. csomó 261. sz. iratát.
9	KAHLER Frigyes: Lektor és jelentés. Valóság, 1998/12. 25. old. Katolikus parlamenti képviselők megpróbáltak Ortutay lelkiismeretére hatni az iskolák államosításának a terve dolgában, ez azonban nem sikerült.
10	VLADÁR Gábor: Visszaemlékezéseim. Budapest, 1997. I. m. 320. old.
11	ORDASS Lajos: i. m. 287–288. old.
12	BOLERATZKY Lóránd: Az Ordass per. Keresztyén Igazság. 1995. Új folyam, 27. sz. 15–25. old.
13	MINDSZENTY József: i. m. 29–30. old.
14	MÁRAI Sándor: Töredék a Szent Koronáról. Magyar Nemzet, 1999. december 24.
15	ORDASS Lajos: i. m. 357. old.
16	BARTH Károly: Nyílt levél a magyarországi református egyházban élő barátaimhoz. Bázel, 1948. május 23. Lelkipásztor, 1948. június, 236. old.
17	KOCH, Dieter: Karl Barth. Offene Briefe 1945–1968. Zürich, 274. old.
18	VAJTA, Vilmos: Die diakonische Theologie im Gesellschaftssystem Ungarns /A diakóniai teológia a magyar társadalmi rendszerben/ Frankfurt am Main. 1987. 5–188. old. Magyarul a könyvet a Luther Kiadó jelentette meg 2006-ban. Fordította: Gazdag Zsuzsanna.
19	TÚRÓCZY Zoltán: Ne félj! Cleveland, 1975. 129. old.
20	A norvég egyházi harcról lásd: ORDASS Lajos: Előadás az evangélikus útról. 1943. március 25. Békéscsaba. Az előadás szövegét l. AOL DOLL 19. doboz 6. csomó. 3. pont. 28. oldal, illetve ORDASS Lajos: Akikkel az úton találkoztam. Ordass Lajos Baráti Kör, Bp. 1996. I. m. 39–54. old.
21	Mindkettőjük rádiószózata olvasható i. m. Mit cselekedjünk? Szerkesztő: SZÉPFALUSI István. Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia, Osló–Bécs 1963. 44–50. old.
22	PÁLFI Miklós: Merre tart a Magyarországi Evangélikus Egyház? – Teológiai Szemle, 1958. június 10.
23	ORDASS Lajos: Önéletrajzi írások (folytatás). 1987. Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem, i. m. 741–742. old.
24	Az Ordass Lajos Baráti Kör levele a Lutheránus Világszövetség brazil elnökének – Keresztyén Igazság, 1997. Új folyam, 33. szám. 32–34. old.
25	HAAS György: Egy fényes csillag. – Új Magyarország, 1992. március 31. 15. old.
26	A lemondatás körülményeiről és visszhangjáról. In: ADRIÁNYI Gábor: A Vatikán Keleti Politikája és Magyarország 1939–1978. A Mindszenty-ügy. I. m. 157–185. old.
27	BORBÁNDI Gyula: A magyar emigráció életrajza. München, 1985. 342. old.
28	A szöveg fellelési helye többek közt: ADRIÁNYI Gábor: A Vatikán Keleti Politikája. I. m. 185. old. A végrendeletet közölte: Életünk (München), 7. évf. 17. sz. 1975. november 1.
29	BORBÁNDI Gyula: i. m. 343. old.
30	Az imádság szövegét közli TERRAY László: Nem tehetett mást. I. m. 198–199. old.
31	MINDSZENTY József: i m. 171–172. old.
32	ORDASS Lajos: Önéletrajzi írások. I. m. 969. old.
33	BOLERATZKY Lóránd: Ordass püspök és a politika. Keresztyén Igazság, 1998. Új folyam 39. szám 33. old.
34	HAAS György: Egy Fényes csillag. – Új Magyarország, 1992. március 31. 15. old.
35	ORDASS Lajos: A keresztfa tövében. Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest, 1989. I. m. 10. old.