A CHORON ÉS A GYULAFFY
CSALÁDRÓL EGY LEVÉL KAPCSÁN

Családi tragédia történt a Zala megyei Szentgyörgyváron 1573. február elején, Szent Dorottya napjának éjjelén. Egy körülbelül hatszáz fős török csapat megtámadta a községet. Előbb felgyújtotta a falut és a környékét, majd a vár ellen fordult. Gyulaffy Mihály pápai kapitány épp a várban tartózkodott, az anyját, Choron Dorottyát, Gyulaffy Jánosnét látogatta meg, feltehetően a névnapja alkalmával. Néhányad magával felvette a reménytelen harcot a törökökkel. A lova azonban elesett, a vitéz fejéről a sisak lepottyant, s így csak gyalogosan tudta folytatni a küzdelmet. Négy törököt még levágott, majd a fejét ért sérülés miatt a törökök azonnal rabul ejtették. Mindezt beteg anyja a vár ablakából nézte végig.¹ A fiát ezután Szigetbe (Szigetvár) vitték a törökök, ahol a várba vezető hídon a megsebesült Mihály meghalt. A testét a közeli Körösgálon (Körösgálpuszta), a mezőn "becsülettel" eltemették, a levágott fejét pedig a portára vitték Konstantinápolyba. Így írja le a történteket Mihályról – feltehetően mások elmondása alapján – az Erdélyben élő öccse, Lestár.

Dorottya, az anya, az 50 év körüli özvegy ezek után a biztonságosabb Kemend² várába menekült, s innen írta meg február 16-án segítséget kérő levelét sógorának, a szintén Erdélyben tartózkodó Gyulaffy Lászlónak. (A levél átiratát Pettkó Béla közölte 1882-ben.)³ Mielőtt tovább mennénk a történetben, érdemes a levél elejét és a címzését pontosan idéznünk, hogy megérthessük a családi kapcsolatokat. Bevezetése: "Szolgálatomat írom Kegdnek mint uramnak..." Külsején: "Ez levél adassék az nagyságos Gyulafi László uramnak, nekem bizodalmas uramnak és szerelmes atyámfiának." Choron Dorottya, volt férje, gyermekei és Gyulaffy László között egyáltalán nem volt bizodalmas a viszony. Sőt, Choron Dorottya egyáltalán nem szívelte sógorát ugyanúgy, mint ahogy a két testvér, János és László közt is kimondottan rossz viszony alakult ki, amit természetesen János gyermekei is követtek. János (tán ő volt az idősebb) és öccse között sok nézeteltérés volt. A krónikák megörökítettek egy esetet is minderről. A két fivér egy sikeres török elleni támadáskor egy, az ellenségtől rabolt lovon veszett össze, amely nagyon megtetszett Jánosnak. Természetesen László nem engedett a kívánságnak. Mindig is erőszakos természetű volt, azt viszont el kellett ismerni, hogy bátor vitéz és jó katonai vezető, kiváló törökverő, a hadi tudományokban képzett egyén volt.

Elképzelhető, hogy Dorottya mennyire el volt keseredve, miután sebesült fiát rabul ejtette és elhurcolta az ellenség, ha a nem kedvelt sógorához írt könyörgő levelet. Minderre utal is írásában: "ne nézze azt Kegd, hogy Kegd nehezes volt hozzá, mert azért Kegd atyjafia volt..." Azaz ne haragudjon rá, mégis csak a rokonáról, az unokaöccséről van szó. A már Erdélyben élő Gyulaffy László ekkor valóban félretette a haragot, és a fejedelemhez fordult segítségért. Az "erdélyi vajda" ekkor követet küldött a portára, hogy Mihályt kikérje. Vagy török fogolyért cserébe, vagy ha kell, pénzért kiváltsa. Ekkor derült ki, hogy mindez a fáradság hiábavaló volt, mert Mihály már rég elhunyt. Képzeljük el időben mindezt: Dorottya levelét elvitték az akkori útviszonyok mellett Erdélybe, megtörtént a fejedelemmel való találkozás, a követ elment Isztambulba, visszaérkezett, majd valamilyen módon (levél formájában vagy futárral) értesítették az anyát a történtekről. Ezalatt rengeteg idő telt el, hónapok, talán közel egy év is, s Dorottya mindaddig reménykedett abban, hogy fia él, és sikerül kiszabadíttatni őt.

A leírt események után röviden tekintsük át a levél eddig nem idézett részeit és jelen szerző azzal kapcsolatos észrevételeit. Bár Dorottya (és János testvére is) tudott írni, ami abban az időben főként nőknél nagy ritkaság számba ment, a levelet mégsem ő írta. Nincs alatta a rövidítés, hogy: m. p. – azaz saját kezűleg –, hanem valaki másnak diktálta tollba. Ez a későbbiekben gondot is jelent az értékelésnél és elemzésnél. A levélben azt "írja", hogy annyira beteg, hogy még az ágyból sem tud felkelni. Vélhetően megviselték a látottak, a fiával történtek, majd a gyors készülődés, pakolás és elköltözés. Mondatai túl hosszúak, néhol zavarosan más témába csapnak át, ismétel. A bonyolult megfogalmazás pedig mindenképpen arra enged következtetni, hogy úgy diktálta a mondandóját, s nem volt ideje azt lassan, megfontoltan átgondolni. Kétségbeesésében sokszor túlzásokba esik. Felajánlja sógorának a fia jussát, ezer forintot, a lovát, a marháit. Magáról azt írja, hogy: "énnekem nincsen annyi kivel kiválthatnám", pedig ismert, hogy eléggé gazdag volt a családja. Végül már fölajánlja a teljes vagyonát is: "az mienké is Kegdé", "hacsak egy-egy imögben kell maradnunk is". Elkeseredésében elmarasztalja még a saját családját is: "ide egy atyjafia sincs, ki érte törekszik", valamint: "Tudja Kegd, Chorom János (a testvére) minemü atyjafinak való ember...". Még a saját fiáról is úgy ír, mintha nem tudná, és utólag nem tudnánk, hogy bátor, vakmerő vitéz volt: "gyönge természetü, ...azon rabságban meghal".

Az átírásban olvasható levél arra nem ad lehetőséget, hogy annak akkori helyesírását elemezhessük. Arra viszont igen, hogy az archaikus elemeket (szavak, igeragozás, állandó szókapcsolatok) és a nyelvjárási jelenségeket megfigyelhessük. Mindezeknél csupán egy a kérdés, hogy ezekből mennyi tulajdonítható a levelet diktáló Choron Dorottyának, és mennyi magának a papírra vető egyénnek (deáknak?). Ismert tény, hogy az írásos kommunikációban mindig egy régebbi, archaizáló formát követtek. A szóbeliben ennél már újabb formulákat használtak. De azt nem tudhatjuk, hogy a szóban diktált szövegnél az írója ezekből mit és mennyit érvényesített, s vajon mennyi mindezekből a tollba mondóé, s miket alakított rajta maga a lejegyző, illetve az átíró.⁴ Mindezektől függetlenül tekintsük át a kész anyagot valamelyest csoportosítva az abban található nyelvi jelenségeket a XVI. század második feléről.

Összességében elmondhatjuk, hogy a levél elsősorban a hangtan területén őrzött meg főként nyelvjárási jelenségeket. Ezekből is elsősorban a magánhangzók ejtése-írása tér el nagyobb mértékben a mai köznyelvitől, a mássalhangzókra – mint ahogyan ez a ma is élő nyelvjárásokra is jellemző – jóval kevesebb példát találunk. Ha Imre Samu⁵ felosztását vesszük alapul, akkor az északnyugat-dunántúli és a zalai nyelvjárástípus jegyeit véljük fölfedezni a leírtakban.

A részleges hangsúlyos és hangsúlytalan ő-zés is egyaránt előfordul. Az előbbire példa: vöhette vóna, völe, szörént, gyönge; az utóbbira: imög (ing), kildjö, kezébö, embörét, valamint szépön bánnak völe. A hangűr (hiátus) megoldására csupán két példát találunk: réjá (reá) és sziö (szíve), ez utóbbinál elmaradt a tővégi -v hangzó.

A továbbiakban csupán pár példát hozunk a köznyelvi – nyelvjárási megfeleltetésre: ü-i: kildjö (küldje két alkalommal is); ü-ö: ü (ez az ő személyes névmás); í-é: héja (híja), szabadéthatja; o-a: megmandja; ö-ü: jüvének; u-o: rájok, jossa (jussa).

A mássalhangzók jelenségeire példák: bel (benn); alágyü, alá jü, ki nem jütt (mind a j-s mind a gy-s forma előfordul); vöhette vóna (az l kiesésével pótlónyúlás következik be a magánhangzóban); inassa (két rövid magánhangzó közötti megnyúlás). A szavak toldalékolásában érdekes módon a szó megrövidítése, azaz a toldalék elhagyása és a plusz rag is előfordul: igen fogad(ja), seb(ben) vagyon, azon rabságban (abban a), akarnája. A legváltozatosabb az igék múlt idejének régi, pontosabb időpontra történő utalása: atyjafia volt, hozott volt, jüvének, kiment vala, izentenek vala, izentenek és ki nem jütt. A ki névmás még utalhat élettelen tárgyra, dologra: kivel (mivel, amivel), a vonatkozó névmást még nem használják (az mit – amit). A frazémák (állandó szókapcsolatok), főként a vonzatok a legváltozatosabbak a levélben. Ezekből néhányat már idéztünk a levél tartalmának bemutatásánál. Még további példák a következők: ki ment vala rájok (kiment hozzájuk), fiamon is seb vagyon (megsebesült), nehezes volt hozzá (neheztelt rá), az jossa oda bel vagyon (a jussát nem vette ki), haragos volt... réjá (haragudott rá), ahoz én soha nem bízom (abban én nem hiszek) stb.

A[z itt ismertetett] levelet az anya úgy írta alá, hogy "Chorom Dorrottia", pedig az özvegy teljes neve Gyulaffy Jánosné Choron Dorottya volt.

Ismerkedjünk meg ezután vele, a családjával és a rokonságával. Ősei kezdetben talán nem is használtak családnevet, az 1274-ben említett Eymrich ősükre bizonyára csak az utókor ragasztotta a Devecseri nevet, mivel ez a település volt a család ősi birtoka. Ez később átment nemesi előnévvé (azaz kisbetűsen írandó), és csak az 1300 körül élt János használta először a Choron családnevet. Ennek eredetét és jelentését még nem sikerült megfejteni. A régi oklevelekben, dokumentumokban több alakban is rögzítették ezt a vezetéknevet: Choron, Chorom, Csorom, Csórom, Chyoron. A család történetével már sokan foglalkoztak, remek összefoglalók jelentek meg felemelkedésükről, királypárti hűségükről, vitézi tetteikről, vagyoni gyarapodásukról.⁶ Nem kívánjuk mindezt megismételni, csupán néhány nagyon jellemző momentumot röviden kiemelni az életükből. A körülbelül 300 évig élt család tagjai roppant érdekes életutat jártak be a felemelkedésüktől a család kihalásáig.

A devecseri (később Choron) család a XVI. századig az egyszerű köznemesek életét példázza. Birtokaikat csak nagyon lassan gyarapították, nem viseltek különböző megyei tisztségeket sem. 1526-ban több főnemesi család tagjai elestek a csatamezőn, emiatt egész családok kihaltak vagy elszegényedtek. Ugyanis a törökök elfoglalták a birtokaikat, lerombolták az ősi kastélyokat, és a családtagok kénytelenek voltak elköltözni biztosabb országrészre, most már szinte minden vagyon nélkül. Helyükre egy újabb réteg, a kis- és köznemesi családok léptek, akik vagyonszerzésben megerősödve, most már katonai tisztségeket betöltve kezdtek felemelkedni. Ilyen volt a Choron család is. Márton már Veszprém megye 11. legvagyonosabb földesura lett. Ekkor kezdte kis devecseri kúriáját bővíteni. Egy rövid hanyatlás (birtokelkobzás) után a fia, András lépett a helyébe, aki a harcokban, várvédelmekben kitűnve már veszprémi, majd zalai főispán lett. Újabb birtokokat szerzett először Veszprém, majd Zala és az akkori Vas vármegyékben is. (Az utóbbiak nagy része ma Burgenlandban, illetve Szlovéniában található.) 1558 körül e három megyében 54 településen 302 – mások szerint 500 – portájuk volt.⁷ Vagyona ekkor már a Nádasdy, Batthyány, Erdődy családokéval vetekedett. Az 1560-as évek elején Devecserből a biztonságosabb Sopron megyei Kaboldba (Kobersdorf) tették át a végleges székhelyüket. János nevű fia már Sopron megyei főispán, majd Sopron várának kapitánya lett.

Szeretnék kiemelni egy nagyon jellemző adatot a család életéből. András feleségének a pontos (valódi) nevét sem tudjuk, ismeretlen származású, mivel az valamelyik nagyon szerény kisnemesi család lánya lehetett (lásd a mellékletben olvasható családfát!). Az eredetileg egyszerű köznemes András azonban gyermekeinek és unokáinak már mind gazdag, ismert főúri családból választott házastársat, ilyenek: Gyulaffy, Pethő, Balassa, Nádasdy, Thurzó stb. Mindez jelzi a família vagyoni és társadalmi helyzetének növekedését és megszilárdulását. János nevű testvére pedig házassága révén (a felesége Svetkovics Mária) sógorságba került az ősi és gazdag Batthyány családdal.⁸ Jánosnak azonban csak leányai születtek (az elsőszülött fiú korán elhunyt), ezáltal a család fiágon kihalt, és a nagy birtokok a lányok férjeinek családjaihoz kerültek az örökösödés folytán. Margit nevű lánya, kinek a férje Nádasdy Kristóf volt, átköltözött Egervárra, és nem is tért többet vissza Devecserbe. Az utolsó Choron nevű személy említése 1609. február 10-én olvasható. Egy oklevélben az előbb említett Choron (Margit), valamint gyermekei Nádasdy Orsolya és Nádasdy Tamás Jánosházán megegyeznek a vagyon rájuk eső részének felosztásáról. Valószínűleg erre az anya életkora vagy betegsége miatt kerülhetett sor. Valójában nem ekkortól számíthatjuk a család kihalását, hanem már 1584-ben János elhunytával.

András gyermekei közül a továbbiakban már csak egyetlen személlyel, Dorottya nevű lányával foglalkozunk, hisz ő írta a már ismertetett levelet. Mint említettük, a férje rátóti Gyulaffy János volt.

Az esküvőjükre 1533-ban került sor, ekkor Dorottya mindössze 11 (!), esetleg 12 éves lehetett, a férj pedig már 26. A régi magyar grófi család Csobánc várának volt birtokosa. Később egyik águk Erdélybe, egy másik Szatmár megyébe került, amint ezt a későbbiekben olvashatjuk. A XVI. század közepén László volt az, aki a törökök ellen több győztes csatát vívott, Tihany várának kapitánya lett, mindezzel erősítve a család vagyoni helyzetét és elismertségét. 1575-ben Báthory István erdélyi fejedelem, később lengyel király (1575–1586) oldalán harcolt sikeresen. Szolgálataiért Szilágycseh várával valamint 63 faluval jutalmazta a generálist. Dorottya férjéről, Jánosról nem maradtak fönn hőstettek, azt viszont tudjuk, hogy birtokait sikerült gyarapítania Zala és Somogy megyében is. György nevű fiáról keveset tudunk. Valószínűleg nem jeleskedett vitézi tettekkel, kevesebb vagyonnal rendelkezett testvéreinél. Csupán a gyermekei nevét ismerjük a családfáról. Dorottya gyermekei közül kettő is véglegesen elhagyta a Dunántúlt. András nevű fia 1583-ban királyi adományként a szatmári Nábrád és Géberjén falvakban birtokrészt kapott. Feleségül vette rozsályi Kun Annát, aki Szatmár megye ősrégi családjának volt leszármazottja. Neje hozományként jelentősen növelte a már eddig megszerzett birtokokat.

A másik, talán legfiatalabb fiáról, Lestárról már korábban szóltunk (ő írt Mihály haláláról). Báthory Istvánhoz, majd Zsigmondhoz szegődött, annak tanácsosaként működött. 1581-ben a kancellária titkára volt. 1591-ben részjószágot kapott Nyikómalomfalván a fejedelemtől. Működését ezen szavakkal szokták összefoglalni: politikus, történetíró, diplomata, követ. Ez utóbbi nagyon jellemző tevékenysége volt. A vajda annyira megbízott benne, hogy egyéb útjain kívül csak Lengyelországba 17 alkalommal küldte különböző ügyek intézésére, királyi esküvőre, királyválasztásra 1582 és 1596 között. Volt olyan esztendő, hogy négyszer járta meg ezt az utat. 1603 őszétől már visszavonultan élt egyedül (mivel soha nem nősült meg) Kolozsváron, csak néha vállalt feladatot. 1590 őszén betegen feküdt, amikor megtudta édesanyja halálhírét. Ugyanezen év decemberében elment a földrengés által sújtott Bécs városába. Azt nem tudjuk, hogy ekkor útközben meglátogattae anyja sírját, mivel nem maradt fenn róla följegyzés. Állítólag utolsó jegyzete 1606 júniusában íródott, ami nagyon bizonytalan adat. (Ez viszont akkor módosíthatná a halálozásának 1605-ös időpontját is.)

Dorottya a férje halála után – a kor akkori szokása ellenére – nem ment még egyszer férjhez. Özvegyen élt, hű maradt mindvégig Gyulaffy Jánoshoz – ezen döntésének okát nem ismerjük. Pedig talán nem is volt olyan sok öröme gyermekeiben, hisz egyik elesett, kettő pedig távol élt Erdélyben. 1590-ben halt meg 68 évesen. Lestár szerint a mai ausztriai "Czondorfban"⁹, más feljegyzések szerint Csóronfalván. Feltételezésem szerint az első lehet a valós, hisz a fia csak tudhatta a halálozása helyét, ha azt le is írta. A második valószínűleg valamiféle nosztalgikus kitalálás lehet, mintegy emlékeztetve az utókort a família egyik ősére, illetve magára a család nevére.

Befejezésül a Choron és a Gyulaffy családfáról emeljük ki a fentebb leírtakhoz tartozó, utólag általunk kiegészített részleteket mellékletként.

 

A CHORONOK CSALÁDFÁJA¹⁰

Töredékek

Devecseri Eymrich¹¹ 1274 Devecserben övé a földterületek többsége.

fia: Devecseri Márton ispán, ő szerzi meg Kohár¹² falut.

János 1300 körül, ő viseli elsőként a Choron családnevet.

 

A1. László 1439 Veszprém vármegyei alispán

B1. Gergely 1478–1483 alispán, ekkor szerzik meg a Devecser melletti Kamondot.

C1. II. Márton 1488, †1500-as évek elején; már három birtoka van 33 adózó portával.

D1. András, fiaival 1523-ban címert kapott. †1551 ∞1520 Izsákfalvi Margit. János nevű fia végrendeletében Csákfalvi Margit.¹³ Előbb veszprémi(?), majd 1534-ben zalai főispán

E1. István †1551 előtt,¹⁴ ezért János testvére végrendeletében már nem is szerepel.

E2. János 1. ∞1546 Svetkovics Mária (Swetkowith)

                 2. Csákfalvi Margit (a tévedéshez lásd a lábjegyzetet). Második feleségének a nevét nem ismerjük. Végrendeletet ír: 1584. XI. 7. Meghalt még ebben az évben.

                 F1. II. István a végrendelet írásakor már nem élt.

                 F2. Anna ∞ 1. gyarmati Balassa István

                                     2. köpcsényi Liszti István

                 F3. Margit ∞ 1563 (?) nádasdi Nádasdy Kristóf. (†1609 után¹⁵)

                                     G1. Orsolya ∞ 1. gersei Pethő Gáspár 2. Czobor Márton

                                     G2. Tamás 1620. X. 21. ∞Choron Fruzsina, anyja unokatestvére (!)

                                     G3. László ∞ Zichy Zsuzsa

                 F4. Katalin 1563 ∞ 1558: bethlenfalvi Thurzó Szaniszló

                                     A végrendeletben már nem szerepel a neve.

E3, Dorottya *1522 †1590 ∞ 1533 rátóti Gyulaffy János/p>

E4. Katalin ∞ vásonkői Horváth Jeromos. Elhunyt 1584 előtt, a végrendelet már nem említi.

E5. Fruzsina (Frakszia~Fraxia¹⁶) ∞ gersei Pethő Benedek. †1573 körül

E6. Anna ∞ gersei Pethő Gáspár

E7. Zsófia ∞ gersei Pethő Péter (Nagyon korán meghalhatott, vagy esetleg épp ő volt a legidősebb, mert mindenütt néhaiként említik. A gyermekeknél a sorrendet a születési évszámok hiányában nem lehet tartani, sajnos ettől el kell tekintenünk.)

 

RÉSZLET A GYULAFFY CSALÁDFÁRÓL¹⁷

A1. László 1549–1575 tábornok¹⁸ 1568/69 körül Erdélybe távozott. *1520 k. †1579. V. 13.

          Eltemették: Szilágycseh

          ∞ 1. ?

              2. Forgách Margit

A2. I. Mihály (Nagy Iván szerint ő esett el Szentgyörgyvárnál)¹⁹

A3. I. János 1533 ∞ devecseri Csoron Dora (Choron Dorottya) *1507 †1559. IX. 1.

B1. Kata ∞ Horváth Ferenc

B2. György 1574 ∞ Tahy Anna

B3. II. Mihály †1573. II. 8. Szentgyörgyvárnál megsebesült, s másnap Szigetváron meghalt.

B4. N 1589 ∞ gersei Pethő László

B5. Eustach vagy Lestár²⁰ történetíró 1574 Erdélyben. *1556. IX. 20. †1605. V. 19.

B6. András 1574 ∞ rozsályi Kun Anna

          C1. Kata ∞ lukafalvi Zarka Pál 1619-ben már asszony, 1649 említés

          C2. Mihály 1630 (gyermekei: Fruzsina és László 1649)

B7. Kristóf (bizonytalan adat; valószínű, hogy György fia)

A4. Sára ∞ 1. Horvátinovics Bertalan

        2. ludbergi Turóczy István

A5. Potentiana 1512 és 1528 említés

        ∞ vázsonykői Horváth Ferenc

   

JEGYZETEK

1	BIBOR Máté: Gyulaffi Lestár erdélyi emlékíró életműve. Doktori disszertáció. 2011. ELTE BTK, 51–52. old. http://doktori.btk.elte.hu/lit/bibormate/diss.pdf
2	A mai Kemendollár község területén volt található Kemend vára. A falu Zalaegerszegtől északkeletre, a Zala partján fekvő Kemend és Ollár egyesüléséből jött létre. Kemendet 1294-ben, várát pedig 1370-ben említik először. Vö. KISS Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1988. 710. old.
3	PETTKÓ Béla: Choronné levele fia kiszabadítása ügyében. (1573) Történelmi Tár. 1887. 803–804. old. Eredetije akkor Kuun Géza marosnémeti (Erdély, Dévától északnyugatra) levéltárában volt található. Megjegyzés: Pettkó nem jó címet adott ismertetésének, mert nem Choronné, hanem Gyulaffyné Choron Dorottya leveléről van szó. A cím alatt rosszul adta meg a levél keltét, ugyanis az február 16-án, és nem február 13-án íródott.
4	Ez utóbbira csupán egy példát említek: Pettkó Kemend várát Kennendnek olvasta.
5	IMRE Samu: A mai magyar nyelvjárások rendszere. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1971. 334–335., 335–336. old.
6	BIBOR Máté i. m. VARGA Szabolcs: Egy Mohács utáni felemelkedett nemesi család karrierjének kezdetei 1526–1541 között (A devecseri Choronok). Sic Itur ad Astra 2001/1–2. 17–31. old. VS: A devecseri Choron család. Choron János végrendelete. 1584. november 7. Kabold http://www.genealogia.hu/forum/viewtopic.php?p=11 DAMJANOVICS Bence: Egy elfeledett dunántúli vár és birtokosai. Történelemtanítás. http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2011/06/damjanovics-bence-egy-elfedett-dunantuli-var-es-birtokosai-02-02-04/
7	Damjanovics Bence idézett művének mellékleteiben 1549-ben Veszprém megyében 18 falu 75,5 portával, Zalában 20 falu 92 portával, Vas megyében 41 faluban 302 porta volt az övék. Ez utóbbinak a felét Batthyány Ferenccel közösen birtokolták, ezért a különböző számítások eltérhetnek. Lásd: i. m. Mellékletek
8	Felesége testvére, Svetkovics Erzsébet írja a férjének, Batthyány Kristófnak egy Németújváron 1547. május 25-én kelt levelében, hogy sógora, Choron János egy taracktól elvesztette a jobb kezét. A történetírók és a genealógusok sehol sem említik Dorottya testvérével kapcsolatban ezt a szörnyű, katonaemberre végzetes balesetet. http://www.c3.hu/~magyarnyelv/00-1/terbe.htm
9	Zurány, németül Zundorf. Korábbi névalakjai: Zaránd, Zarándfalva. Nezsidertől keletre található falu, első említése korai: 1209. Csórónfalva, németül: Tschurndorf. Sopronkeresztúrtól nyugatra. A község Choron Jánosról, a falu egykori birtokosáról kapta a nevét. KISS L.: i. m. II. 811. és I. 342. old.
10	Az itt közölt két családfa adatait több helyről gyűjtöttük össze, ezért minden egyes elemre külön nem hivatkozunk. Viszonylag részletes családfát közöl Damjanovics Bence az itt már említett írásában: Függelék: 7. ábra.
11	Valószínűleg Imre. Germán eredetű, az Amalrich, Emmarich névből. A latin Emericus, Emmeric név régi magyar alakváltozatai: Hemrich, Emrik, Emrih, Imreh. A XII. század végétől vannak rá adataink. FERCSIK Erzsébet–RAÁTZ Judit: Keresztnevek enciklopédiája. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 2009. 123. old.
12	Mára elnéptelenedett falu. Emlékét a Zalaszegvárhoz tartozó dűlő neve viseli. KISS L.: i. m. 766. old.
13	Egyes genealógiák szerint Csákfalvi Margit volt Choron János második felesége. János végrendeletében az édesanyja neveként szerepel.
14	Varga Szabolcs szerint utolsó említése 1542-ben Thurzó Elek adománylevelében történt. I. m. 23. old.
15	TAKÁTS Sándor: Régi magyar nagyasszonyok. Szépirodalmi könyvkiadó. Budapest. 1982. 128. old.
16	János nevű testvére Kaboldon (Kobersdorf) írt végrendeletében így szerepel a neve. Valószínűleg a családtagok így becézték.
17	NAGY Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Pest. 1858. III. IV. 183. és 480„485. old.
18	1575-ben már Erdélyben harcolt, ahol érdemeiért birtokot nyert.
19	BIBOR M.: i. m. 23. old. http://doktori.btk.elte.hu/lit/bibormate/diss.pdf Choron Dorottya levele szerint II. Mihály sebesült meg Szentgyörgyvárnál. Eszerint akkor I. Mihály nem létező személy, akit a genealógiák összetévesztettek II. Mihállyal, és rosszul sorolták be a családtagok közé. A családfa a disszertáció adatai alapján itt kibővítve szerepel. A szerző véleménye szerint János idősebb volt Lászlónál.
20	A hagyomány szerint azért kapta ezt a ritka keresztnevet, mivel ezen a napon született. Bibor Máté számításai szerint ő volt a legfiatalabb testvér, és nem az itt utána következők.