KÉZMŰVESEK A FALVAK MAGÁNYÁBAN

CÉHTÁRGYAK LELTÁRA

Az azonos szakmákban, mesterségben dolgozó iparosok érdekvédelmi szervezete, a céh a helyi piac kizárólagos uralására szerveződött. Az árutermelés és a piac létrejöttével fellépett a konkurencia, a verseny. A verseny kizárására, a piac monopolizálására irányult az iparűzők szervezkedése, melynek keretét a céh adta meg. A középkori városokban, kereskedelmi és ipari központokban létrejött testületek szabályzatait a mi térségünkben nyugati mintára több évszázados késéssel vették át a céhek a XV–XVII. században. A korai időkben a céhtestület a középkor örököseként szigorú vallásos külsőségek között működött.¹ Autonóm szervezetük beépült az uradalmi központok mezővárosi társadalmába. Az áhított céhlevél megszerzése után a XVII–XIX. században még meg kellett nyerni a király, illetve földesúr jóváhagyását, megerősítését is, különben nem működhettek. A pontokba foglalt szabályzatok tartalmazták a kézművesek egymás közötti, a hatósághoz, a fogyasztókhoz, valamint az egyházakhoz való viszonyának rendezését; megkívánva az erkölcsös életvitelt és részvételt az egyházi ünnepeken. A céhszabályzatokat levél formájában állították ki, a legrégibbeket pergamenre, melyen az aláírásokat pecséttel is megerősítették. Az idők folyamán bővítették, változtatták a szabályokat, ezeket pontokba, „articulusokba” foglalták, könyvbe kötötték. Ezek a privilégiumok, kiváltságlevelek lettek a céhek törvénykönyvei, bibliái.

A céhek gazdasági szükségszerűségből jöttek létre. Megalakításukhoz elegendő kézműves is kellett, mert csak meghatározott számú iparos kérhette hivatalos formában történő működésüket. Ha azonos vagy rokon szakmájú mesterek nem voltak elegen ahhoz, hogy céhlevelet váltsanak, úgy egymástól távol eső iparágak, néha többen is, egy közös céhtársulásba kerültek. A céh alapításának legfontosabb mozzanata az articulus, azaz a céhlevél megszerzése volt. A mesterek levélben vagy személyesen kérték kölcsön már működő céhek privilégiumát, hogy azokat alapul véve szervezzék meg közösségi életüket. A kölcsönkért articulus azután vándorútra kelt, az egyik céh adta tovább a másik alakuló közösségnek, 1645-ben a pápai szabó céh az őrségieknek.

 

1. kép. A szentgotthárdi varga céh pecsétje, XVIII. század

 

A kézművesek társadalmi megbecsülésére jellemző, hogy a mezővárosokban a XVIII–XIX. században nem egy közülük városbíró, esküdt volt. A vagyonnal rendelkező ifjú mester házasságát követően a városi polgárok sorába léphetett. A társadalmi megbecsülés mérsékelt voltára is akad példa. A körmendi fazekasok 1669-ben kelt oklevelükben Batthyány II. Ádámtól kérik, hogy „akasztófára való verem ásására” ne kötelezze őket. Ugyanezt kérték a takácsok is 1683-ban.² A céh tagsága előtt felavatott kézművest az előállított és a látó mesterek által megvizsgált mesterremekre vonatkozó megjegyzésekkel együtt beírták a mesterkönyvbe. Ettől az időtől fogva a mestereket folyamatosan nyilvántartották a céhbe negyedévenként, a kántornapon befizetett adóját, esetleges tartozásait, netán a rá kimért büntetéspénzt is feljegyezték a szegődtetési könyvbe.

A céh ládájában őrizték a számadáskönyvek, hivatalos levelezések, bizonyságlevelek mellett a pecsétet is, melynek szükségességéről külön pontban rendelkeztek: „A Czéhnek tulajdon pöcsétje legyen, mely pöcsét oltalmáért a czéhnek ládájában tartassék, mely pöcséttel az mesterek híre nélkül semmi levél meg ne pöcsételtessék.”³ Ezzel a pecséttel hitelesítették a felszabadító, a mesterlevelet, valamint később a vándorkönyvekbe is a céh pecsétjének viaszba préselt lenyomata került. A vándorkönyv kisalakú nyomtatott, német–magyar nyelven kiállított irat, aminek használata a vándorló legények számára kötelezővé vált a XIX. században. Ebbe írták bele a vándorlás során meglátogatott helyeken a munkavégzést igazoló sorokat, rendszerint a fogadó céh pecsétjével hitelesítve. Az iparos legény három éves vándorútja ennek az iratnak a tanulmányozásával követhető nyomon. „A kapornaki Tájházban kiállított Könye János hodosi magyar szabó 1849-ben kiállított vándorkönyvében a helyi céh mesterének vörös viaszba nyomott, egyetlen példányban fennmaradt két ágaskodó egyfarkú oroszlán között nyitott szabóollót ábrázoló céhpecsétjének lenyomata látható.”⁴ Ugyancsak fennmaradt egy szentgotthárdi esküdt szabómester 1697-ből való mesterpecsétjének lenyomata⁵ is. A pecsét egyéb hivatalos iratain is többnyire a céhmester és jegyző aláírását erősítette meg.

Az önálló céhszervezetek a középkori heraldika szabályai szerint szerkesztett pecsétképet használtak, amit rendszerint ötvös mesterekkel készíttettek. A pecsétnyomó felületét az adott céhre jellemző szerszámok és termékek ékesítették.

 

2. kép. A szentgotthárdi csizmadia céh felszabadító levele, 1823.

 

Latin, német, magyar nyelven írt köriratuk tartalmazták a céh nevét, székhelyét és alapítási évszámát is. Rajtuk őrződtek meg az egykori munkaábrázolások, viseleti elemek, késztermékek és szerszámok; ritka kivételként védszentek, vagy biblikus ábrázolások is.

A céhláda az egyik legfontosabb tárgy volt. Szentnek és sérthetetlennek tartották. A ládát a tanácskozásoknál kitették az asztalra, a gyűlés résztvevői előtte, vagy körülötte helyezkedtek el.⁶ Az ülés a láda szertartásos felnyitásával kezdődött meg,⁷ azaz megnyitották, majd bezárásával, berekesztésével fejezték be a gyűlést. A nyitott láda előtt szigorú, komoly ünnepélyesség uralkodott. A céhélet valamennyi jelentős eseménye: az inasszegődtetés, a felszabadítás, a mesterré avatás, a mesterfelvétel, a céh törvénykező gyűlése, az éves céhnap mind a nyitott láda előtt zajlott le. A céh tagjai a mesterválasztáson kívül az articulus rendtartása szerinti négy kántornapon összegyűltek, hogy a kántori bejárópénzt befizethessék. Ilyenkor a féltve őrzött céhszabályzatot az egybegyűltek előtt fel kellett olvasni, hogy tudás híjával ne maradhassanak. A céhmester megválasztása, az évnegyedes gyűlések összehívása, céhtag temetése körüli teendők intézése szóbeli üzenettel történt. Míg az iratokat a céh pecsétje, a szóbeli közlemények hitelességét a céhbe hívó táblája biztosította. A díszes, rendszerint pajzs alakú táblákon az adott céhszervezet legjellemzőbb szerszámai, késztermékei, esetleg munkaábrázolás szerepeltek. Így a beszélő címer a táblát járató szolgáló mester híradásával méltó módon tudta betölteni fontos szerepét. Céhgyűlések alkalmával, inas- és mesteravatáskor lakomát rendeztek a céh tagjainak.

A rituális együttléthez tárgyak is tartoztak. Ilyen volt a tehetősebb céheknél a fedeles ón kanna, gazdagon díszített habán korsó, vagy a fazekasmesterek plasztikus, karcolt díszítésű ólommázas bortároló edénye, a céh korsója. Ezen csakúgy, mint a céh ládáján, pecsétnyomóján, zászlaján a céh patrónusán kívül a mesterség jellegzetes és közismert szerszámai, késztermékei kaptak helyet a készítés évszámával egyetemben. A céhek zászlókészítési kötelezettségét a XVIII. század közepétől minden uralkodótól származó kiváltságlevél előírta. A céhpatrónus zászlón való elhelyezését viszont a már korábban meglévő hagyomány diktálta. A vászonra festett olajképek a védőszenteket ábrázolják, melyhez a védszenteket éltető feliratok is tartoznak. A zászlókon egyéb címerekkel együtt rendszerint a céhek jelvényeit is szerepeltették. Katolikus vidéken, így a ciszter apátsághoz tartozó Szentgotthárd mezőváros céhei minden Úrnapján saját zászlaik alatt vettek részt a körmeneten és délben mesterlakomát ültek. A szentgotthárdi egyesített céh zászlaját az apátsági templom gyóntató folyosóján tartották. Felirata: „Heiliger Josef Patronus bitte für uns! „Heilige Borbála, Patrónus bitte für uns!” „A csizmadiák és suszterek céhzászlójának hármas rúdja ma is meg van a templom régiségei között” – vetette papírra 1935-ben Vakarcs Kálmán.⁸

 

3. kép: A körmendi mészáros céh ládája, 1829.

 

A céhzászló német feliratát természetesnek vehetjük, ha felidézzük Bél Mátyás 1740-ben Szentgotthárdról írt rövid jellemzését: „Szentgotthárd német mezőváros 833 katolikus és 15 evangélikus lakossal. Többnyire mesteremberek és kereskedők lakják. 8 országos vására van.”⁹

A céhek egyik fő monopóliuma a vásárok felügyelete volt, ahol nem tűrték meg a kívül rekedteket; a kontárokat fél taxa fizetsége mellett igyekeztek a vidéken szerveződő filiális céhekbe terelni, mint ahogy az a takácsok esetében több-kevesebb sikerrel is járt. „Amit minden idegen és külső kalmároknak és kereskedőknek és mindenféle mester embereknek válogatás nélkül magok portékájokat és kézi munkájokat az országos vásárokra és sokadalmakra szabad bé hozni, árulni és el adni, úgy ellenben mindazok, mindpediglen ezen czéhen kívül való Takács Mester Emberek avagyis kontárok [himpellérek] tilalmaztatnak, hogy ezen Czéhes Mesterek tulajdon kézi munkát városokban, sokadalmakon kívül a Mezző Városban béhozni és ezen Czéhbeli Takács Mester Embereknek kárával nyilván alattomban árulni, s eladni ne merészeljenek, és semmiképpen ne kontárkodjanak.”¹⁰

 

EPILÓGUS

A céhek feloszlatása és az ipartestületek megalakulása között eltelt esztendők nem kedveztek a céhes emlékek, az egykor oly fontos tárgyak megőrzésének. Igaz ugyan, hogy rövid időre a rokon szakmát képezők ipartársulatokba tömörültek, s így lehetőség adódott a szervezeti folytonosságot megőrizni, de ezt követően – néhány tárgyat kivéve – már csak a padlászugok adtak menedéket a céhtárgyaknak, többségük azonban megsemmisült. Erre a sorsra jutott a szentgotthárdi és körmendi céhtárgyak jó része is, csupán egy-két tucatnyi került a fővárosi és a vidéki múzeumokba. (1–5. kép) Az Őrség három ismert céhének: Szabó, Fazekas, az Eörség Kerületi Czéh Társulat vegyes céhének feltételezhetően gazdag anyagából: articulusok, céhládák, céhiratok, céhpecsétnyomók, céhbe hívó táblák, céhkorsók, céhtemetéskor használt eszközök: lámpák, gyertyatartók, Szentmihály lova, s legfőképpen a Mária Terézia rendelete folytán kötelezővé tett céhzászlók közül viszont semmi sem maradt az utókorra.

 

4. kép: Körmendi molnár céh pecsétje, 1789.

 

(Őri) Szent Péter 1645-ben a pápai szabó céhtől kért, és kapott céhlevelet,¹¹ melyet Mária Terézia 1780-ban megerősített. Ez az Őrségi váltómíves szűr és vékonyszabó céh az egyetlen, mely a XVII–XVIII. századot átvészelte.

Egy újólag előkerült céhpecsét a bizonyság arra, hogy volt egy XIX. századi vegyes céh is, melynek keletkezése Őriszentpéter mezővárossá válásának rövid korszakára tehető.

 

5. kép: Körmendi mészáros céh ónkannája, 1726.

 

A tágabb értelemben vett Őrséghez számíthatjuk a fazekasok céheinek megalakulását is. Czugh Dezső az 1950-es években bukkant rá a szentgyörgyvölgyi céh kötelékébe tartozó Kalmár István mester Szépe Károly nevű gödörházi inasa szabaduló levelére 1857-ből, alján a piros viaszba nyomott kör alakú pecséttel, közepén gombos tetejű cserépkályhával, melynek köriratán: SZENTGYÖRGYVÖLGYI FAZEKAS CZÉH volt olvasható.¹² Egy – ma már csak archív felvételen tanulmányozható – 1868-as évszámot viselő ládán pedig a „VELEMÉRI ÉS GÖDÖRHÁZI FAZEKASOK CZÉH LÁDÁJA” felirat ékeskedett. A fent említett pecsétnyomó, felszabadító levél és céhláda mára már elveszett. Egyedüli hírmondóként az őrségi szabók XVII. századi céhlevele és díszes XVIII. századi artikulusai maradtak meg levéltárainkban.

 

6. kép: A csákányi takács céh pecsétje, XIX. sz. eleje

 

A Batthyányak csákányi uradalmának székhelyén a XIX. sz. elején takács céh alakult. A Savaria Múzeumban őrzött, vas nyéllel ellátott sárgaréz pecséten a takácsok védőszentjét, a takácsból lett szent cremonai püspököt, Szent Severust a mesterség címerével, lába elé helyezett csónak alakú vetélővel ábrázolták. A pecsétképet „NEMES TAKÁTS CZÉH CSAKAN” felirat egészíti ki. (6. kép)

 

AZ EÖRSÉGI KERÜLETI CZÉH TÁRSULAT PECSÉTJE

Az „Eörségi Kerületi Czéh Társulat”-ot feltevéseink szerint a XIX. század első harmadában-felében alapították, bár e céhről úgyszólván semmit sem tudunk. Még az 1960-as évekig meglévő céhpecsétje is elkallódott, róla csak egy fénykép maradt ránk. Gellért Károlyné Szikszai Edit kéziratos „Őrség Monográfiá”-jában olvashatjuk, hogy Senyeházáról egy lakatlan ház padlásáról került elő, majd vált rövid időre az Őrségi Gyűjtemény darabjává. A fém pecsétnyomón a fenti köriraton kívül semmilyen évszám nincsen, ami megalakulásának pontos időpontját meghatározná. A pecsétnyomó középpontjában nyitott szárú szabó olló áll, körülötte a mesterségek szokott jelképei: az asztalosok gyaluja, a bognárok küllős vasalt kereke, a csizmadiák hátul varrott magas sarkú csizmája, a kovácsok üllője, kádárok vas abroncsos hordója. Az olló nyitott szárai alatt magyar címer ötágú koronával. Körbefutó felirata„ EORSÉG KERÜLETI CZÉH TARSULAT P. A kezdő és a szöveg végző betűi közötti üres mezőben két egymással szembeforduló térkitöltő dísz foglal helyet. A pecsétlap azon helyén, ahol az alapítás évszámát szokták feltüntetni – üresség tátong. Ez a furcsa benne. Mintha szándékosan elhagyták volna e fontos momentumot. A magyar címeren viszont a nemességet szimbolizáló ötágú korona díszlik, mintha hangsúlyozták volna az őrségiek egykori nemesi kiváltságait. A pecsétnyomó lapján az egyes mesterségek jelképeit gyöngysorvonal választotta szét. A talpas betűk hasonlatosak a körmendi pipakészítő műhelyek 1830-as éveire datálható felirataihoz. A hátul varrott csizma és a vasabroncsos hordóábrázolás kormeghatározó lehet. (7. kép)

A korai céhpecsétnyomókon a kádárok hordója kevés kivételtől eltekintve mind faabroncsos. A fémabroncsra váltás általános elterjedési ideje szintén a XIX. század első harmadára tehető. Erről a céhről az országos céhkataszter mit sem tud, a megyei céhes összeírások közül az 1817. évi deputációs jelentésben sem említik. Furcsa, hogy sem a takácsok, sem a fazekasok nem csatlakoztak e szerveződő céhtársulathoz, pedig a XIX. század második felében közülük sokan éltek e területen. A takács céh 1838-ban önállósulni akart az 1817 előtt alapított csákányi takács céhtől, de nem Őriszentpétert, hanem a nemesek által lakott Belső Rákost nevezték meg leendő székhelyüknek.

 

7. kép: „Eörség kerületi czéh társulat” pecsétje, XIX. század első fele

 

Az őriszentpéteri asztalos mesterek közül idősebb Babos Dániel még 1853-ban a körmendi céhben szerepelt, ide fizette be évi taksáját. Ugyanekkor ifjabb Babos Dániel Őriszentpéteren élő 38 éves asztalost a körmendi céh kontárnak minősítette annak ellenére, hogy az 1848-as nemzet őri összeírásban „Takács Mester”-ként lett nyilvántartva.13 Ezek az ellentmondások arra engednek következtetni, hogy a vegyes céh 1839–1848 között alakulhatott meg Őriszentpéteren, így jogosan viselhette az „Eörség Kerület” megnevezést még akkor is, ha a földesúri engedélyről és a céh articulusáról ma mit sem tudunk.

 

A CÉHEK SZÁMBAVÉTELE

A kézműves kutatásban a XVII. századi urbáriumok, a XVIII. századi országos összeírások, valamint az 1762-ben elkészített „Synopsis” nyújt némi eligazítást. A XIX. század elejéről a kamarai tanács ösztönzésére 1818-ra elkészített Vas megyei céhes összeírás, a kevéssé használható 1828. évi „regnicolaris conscriptió”, az Őrség vonatkozásában pedig a nemzeti őrség 1848. évi összeírása szolgáltat adatokat. Fellelhetjük még a falvak kézműveseinek számbavételére alig alkalmas 1869. évi utolsó céhes iparlajstromot is és a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara megbízható adatokkal szolgáló – de neveket nem tartalmazó – 1876. évi összeírását. Ezeken kívül rendelkezésre áll még a szintén kevésbé felhasználható 1898. évi iparlajstrom is.

A XVIII. századi összeírások elsősorban a céhek számára, a megszerzett articulusok módjára és idejére voltak figyelemmel, így belőlük elsősorban a királyi és mezővárosi céhalakulás története vázolható fel. Fogyatékosságuk, hogy a bennük lévő adatok nem terjednek ki a céhek vidéki tagságára, de még az egyes szervezetek létszámát sem tudjuk belőlük megállapítani. Az országos összeírások pedig elsősorban az agrárnépességet veszik számba, kézművesekről csak egyes megjegyzésekből – esetleges módon – értesülhetünk.

Az 1818-ban elkészült második céhes felmérés már konkrétabb adatokat tartalmaz. Megtudjuk a céhek vidéki bejárómestereinek lakhelyét és számát, a céhek városi és vidéki kézműveseinek összlétszámát. A későbbi időkre vonatkozóan az 1876. évi kamarai összeírás minden településről precíz statisztikai adattal szolgál. Feljegyzik a kézműves mesterek, legények és inasok létszámát, de neveiket már nem, viszont a mesterségből származó jövedelem után fizetett adó nagyságát is közlik. Ebből láthatjuk az iparűzés nagyságrendjét. E szemlélet azonban hibaforrást is takar. Nem veszi számításba az iparjogosítvánnyal nem rendelkezőket, például a cserekereskedelmet folytató fazekasokat. Így eshet meg, hogy az egykor céhszervezettel rendelkező veleméri fazekasok közül Magyarszombatfa, Gödörháza, Velemér helységekből egyetlen egy iparost sem mutat ki, noha e falvak jórészt gerencsérségből élnek, s csaknem teljes egészében földművelést is folytatnak. Ennek ékes bizonysága, hogy a prosznyákfai és tótkeresztúri körjegyzőség falvaiban 1895-ben 94 fazekas családot írtak össze,¹⁴ akik a mezőgazdasági munkát követő időben jórészt e mesterségből éltek.

 

SYNOPSIS, 1762.¹⁵

Nemes Vas Vármegyében két alkalommal küldtek ki deputációt a céhek állapotának felmérésére. Először 1761-ben Mária Terézia ösztönzésére azzal a céllal, hogy mérjék fel, mely céhek kitől kapták és mikor privilégium-levelüket. 1761-ben a céhprivilégiumok felülvizsgálata elkezdődött, a deputáció 1762. március 29-én jelentette be a közgyűlésnek a vizsgálat eredményét, egyúttal összefoglaló kimutatást készített a bemutatott kiváltságlevelekről. A részletes adatokat tartalmazó iratot, mely 155 megyei céhszervezetet tartalmazott, Synopsisnak nevezték el. Ez a vizsgálat azonban nem tért ki a céhek létszámára, sem a vidékről bejárásra kötelezett mesterek lakóhelyeire, így csupán arról alkothatunk képet, hogy az Őrség, „Vendvidék”, Rába-Völgye és a Hegyhát közelében lévő uradalmi központokban mikortól és milyen mesterséget űző céhek, céhtársulások működtek.

Az Őrségben (Őri) Szent Péteren 1645-től működő szabó céhről tesznek említést, Csákányban ekkor még nincsen céh.

Szentgotthárdon a Takácsok céhe 1712-ben, Vargák 1566-tól működnek, amit a földesúr 1717-ben újra megerősít. Csizmadia céh 1671-től, egy vegyes céh pedig 1628-tól működik.

Körmenden Takács céh 1712-től, Mészáros céh 1724-től, Szabó céh 1710-től, Kovácsok önálló céhe 1725-től, Varga céh 1616-tól, Csizmadiák céhe 1661-től, Fazekasok céhe 1670-től, Csapók céhe 1750-től, és egy Kovács, Csiszár, Lakatjártó, Szíjjártó, Szűcs mestereket egyesítő vegyes céh jött létre 1614-ben.

 

KÖRMEND MEZŐVÁROS KÉZMŰVES KÍNÁLATA 1762–1815 KÖZÖTT¹⁵

Az országos vásárairól híres Körmend mezővárosban működő céheket és nem körmendi céhhez tartozó, de itt élő kézműveseket vesszük elsősorban számba, mert a kutatási területünket övező városokkal csaknem megegyező iparszerkezetet mutatnak.¹⁶ Az így nyert ismeretek birtokában képet kapunk arról, hogy az aprófalvas vidéken milyen kézműves ipar található meg a legfontosabb szükségletek kielégítésére. Az adatokat áttekintve nyilvánvalóvá válik, hogy a falvak lakói egyes mesterségek termékeit elsősorban a városokban szerezhették be, vagy közvetlen az ott lakó kézműves műhelyéből, vagy az országos vásárok alkalmával a hatalmas vásártéren felállított sátrakból.

A Synopsis készítése és az 1815-ös megyei deputáció felmérése közötti időszakban Körmenden az alábbi céhek illetve mesterséget űző iparosok termékei és szolgáltatásai voltak elérhetők a falvak lakosainak is: Mészáros céh (1724), Molnár céh (1638, 1788), Pék (1768), Szappanfőző (1788), Bábsütő (1827), Kovács céh (1617), Lakatos céh (1614, 1769), Ötvös (1808), Csizmadia céh (1628, 1658, 1737), Varga céh (1616, 1762 Magyar varga, 1762 Német varga), Tobakos (1788), Szíjgyártó céh (1788, 1827), Szűcs céh (1814, 1737, 1793), Tímár céh (1693, 1793), Irhagyártó (1809), Kordoványos (1809), Gombkötő céh (1687), Csapó céh (1730), Sövegjártó (1737), Kalapos (1768), Szabó céh (1646, Váltómíves szabó 1658, Magyar szabó céh 1817, Német szabó céh 1817, Szűrszabó céh 1768), Takács céh (1683, 1716, 1762), Kelmefestő (1757), Kapcakötő (1805), Asztalos (1732), Ács–Kőműves–Cserepes céh (1790), Esztergályos céh (1748, Pintér–Tischler–Esztergályos céh 1788), Üveges céh (1817, Üveges–Tischler céh), Fazekas céh (1669), Szitás (1773), Fésűs (1805), Pipakészítő (1827), Kéményseprő (1819).¹⁷

 

AZ 1815. ÉVI DEPUTÁCIÓ JELENTÉSE¹⁸

Az 1813. évi helytartótanácsi felhívás alapján 1817-ben készült hasonló összefoglalás, melyben az újonnan kiadandó céh cikkelyekre kérték ki a megye véleményét. Az 1815-ben kirendelt deputáció 4 kérdésre várt választ a járásbeli al- és főszolgabíráktól. Számunkra az első összetett kérdésre – „Hogy mindenik járásban hány és melly mesterségű czéhek és mellyik helységben vagynak? Azon Czéhek hány és mellyik helységben lakó Mester Emberek tartózkodnak?” – adott feleletek a legfontosabbak. Megtudhatjuk belőlük, hogy az uradalmi központok mezővárosaiban milyen a céhek belső szerkezete, hány tagot számlálnak a városban lakók, lakhely szerint felsorolva hányat a vidéki mesterek. Az 1815-től működő, helytartótanácsi felhívás teljesítésére kiküldött megyei Deputációban helyet kapott Hertelendi Zsigmond szolgabíró, aki 1815. augusztus 22-én kelt tiszti jelentésében tételesen leírja, hogy járásában, Szentgotthárdon öt céhbe tömörülve, tizenöt mesterséget gyakorolva a 158 céhes mesteremberből 53 a város lakója. Ők szolgálják ki a mezőváros és a közvetlen környezetébe tartozó szlovén és magyar falvak igényeit, a többi 105 mester különböző ipart űzve falvakban él. E forrásanyagból csak az uradalmi központban található céheket és mestereket emeljük ki, illetve azokat, akik a Vendvidéken és a Rába-Völgye falvaiban működtek.

SZENTGOTTHÁRD ÉS VONZÁSKÖRZETE

1813-ban. Sz. Gotthárdon: 1.) szabó czéhben vagynak: 12, összesen a szomszéd falvakban lévőkkel együtt 42-en. Takáts czéh: mesterek helyben 8, összesen 40. 2.) Bognár czéh, a melyhez a Kovátsok, Lakatosok, Szűtsök, Szíjártók, Nyeregjártók, Kádárok, Szűr szabók, Ötvösök és Órások tartoznak. Bognárok: Szentgotthárdon 2, a szomszédos településeken 8-an, összesen 10. Kovátsok: Szentgotthárdon 2, más településeken 7, Tótfaluban 1. összesen 10. Lakatosok: Szentgotthárdon 2, más településen 1, összesen 3. Asztalosok: Szentgotthárdon 2, más településeken 3, Alsó Szölnökön 1, összesen 6. Kádárok: Szentgotthárdon 2, más településen 1, összesen 3. Szűrszabó: Szentgotthárdon 2. Szíjgyártók: Szentgotthárdon 2. Nyeregjártó: Szentgotthárdon 1. Órás: Szentgotthárdon 1. Szűts: Szentgotthárdon 1, más településen 1, összesen 3. A vegyes czéhben összesen 39 mester dolgozik. 3.) Vargáknak vagyon czéhe Sz. Gotthárdon 10, más településen 6, összesen 16. 4). Csizmadiák: Szt. Gotthárdon 8, más településeken 3, Alsó Szölnökön 1, összesen 12. 5.) A Fazekasok czéhje Szentgotthárdon 3, Kethelyen 2, Istvánfalván 1, Gyarmaton 1, Börgölinben 1. összesen 8. „A fazekasok német nyelvű articulusuk 1737. május 1-én kelt.”¹⁹

KÖRMEND ÉS VONZÁSKÖRZETE

A Körmendi járásban Tury Pál Alszolgabíró végezte el a rárótt feladatot. 1818-ban kelt tisztázati jelentésében írja: Körmenden: 18 céhbe 22 féle ipart 255 mester űzte. Ebből Körmenden élt 151 mester, különböző falusi településeken pedig 104 mester dolgozott.

1.) Takács céh: mesterek Körmenden 8, más falvakban 6. Halogyon 2, Nádasdon 1, céh nélküli takácsok Taródfán 2, Vasallán 2, R. Sz. Mihályon 1 „azokat tehát szükséges a körmendi czéhez affiniálni és így lenne akkor 14 vidéki” összesen. 2.) Magyar szabó céh: Körmenden 14. Más vidéki falvakban 5, Marácon 1, Nádasdon 1, összesen 21. 3.) Német szabó céh: mesterek Körmenden 7. 4.) Szűrszabó céh: mesterek Körmenden 4. 5.) Kovács céh: mesterek Körmenden 6. Más vidéki falvakban 10, Nádasdon 1, összesen 17. 6.) Bognár céh Mesterek Körmenden 12. Más vidéki falvakban 2, Kustánszegen 1, Kerka kutason 1, összesen 16. Céh nélkül való bognárok Marácon 1, Salban 1, Csákányban 1 „Ezeket szükséges volna körmendi céhhez affiniálni.” 7.) Gombkötő céh: mesterek Körmenden 3. 8.) Csizmadia céh: mesterek Körmenden 30. Szentgyörgyvölgy 1, Talapataka 1, Terestyénfa 1, Taródfa 1, Csákány 1, összesen 35. 9.) Asztalos céh: mesterek Körmenden 3, céh nélkül vannak Egyházasrádócón 2, Iváncon 1. 10.) Magyar varga céh: mesterek Körmenden 25. Nádasdon 1. összesen 26. 11.) Német varga céh: mesterek Körmenden 10. 12.) Szíjártó és nyereggyártó céh: mesterek Körmenden 3. Hidvégen 1, Vasvárott 1 szíjgyártó és Körmenden 12 nyereggyártó, összesen 6. „Céh nélkül való nyeregjártó van Körmenden 1” ... ezt a czéhbe való beállásra szorétani kell.” 13.) Szűcs céh: mesterek Körmenden 7. 14.) Kádár és Esztergálos céh: egyesült céh, melyben vannak mesterek Körmenden 2, Reznek 1, Vasvár 1, Csákány 1, Németújvár 2 kádárok. Valamint Körmenden 4, Kanisán 2, Sz. Gróton 1, Szigetváron 1, Lendván 1 esztergálos, összesen 16. 15.) Mészáros céh: mesterek Körmenden 2, Felső Ör 1, Bucsu 1, Pusztamiske 1, Monyorókerék 2, Németújvár 2, Németsároslak 1, Németgencs 1, Kisunyom 2, Egyházasrádóc 1, Pusztarádócz 1, Németszecsőd 1, Egyházasszecsőd 1, Hidashollós 1, Katafa 1, Hodász 1, Besfa 1, Taródfai csárdán 1, Ivánc 1, Csákány 1, Gasztony 2, Rsz. Mihály 1, Rábafüzes 1, Csörötnek 1, Szt. Gotthárd 1, Szentgyörgyvölgy 1, Senyeháza 1, Lövő 1, Türgye 1, Baltavár 1, Lendva 1, összesen 35. „Czéh nélkül való mészáros zsidó Körmenden 2 és több helyeken.” 16.) Ács–kőmíves–cserepes egyesült céh: mesterek, ácsok Körmenden 1, Sárvár 1, Szentgotthárd 1, Kőmíves Körmenden 2, Németújváron 1, cserepes Körmenden 1, összesen 7. 17.) Lakatos és üveges céh: mesterek Körmenden 3. 18.) Molnár céh: molnárok Körmenden 1, Rum 1, Magyarszecsőd 1, Horvátnádalla 1, Csákány 1, Csörötnek 1, Alsórönök 1, Rábaszentmihály 1, Gasztony 1, Németsároslak 1, Kertes 1, Pinkamindszent 1, Büks 1, Besfa 1, Rábadoroszló 1, Dávidháza 1, Senyeháza 1, Felsőkápolna 1, Alsókápolna 1, Kerca 1, összesen 20. „Ezen Molnár Czéh ez előtt mintegy 20 Esztendőkkel a Németújvári czéhez tartozandó volt, hanem mindek utánna megszaporodtak, egymástul elváltak.”

Említésre érdemes a Körmendhez mindössze egy mérföldre lévő Csákánydoroszló uradalmi központ, ahol a már 1817-ben létező takács céhnek Csákányban 10, Marácon 6, Ivánczon 2, Taródfán 1, Vasallán 2, Gasztonyban 9, R. Szt. Mihályon 2, összesen 32 tagja volt. A megjegyzésben olvashatjuk, hogy „Ezen Czéhnek a Mlgos Csákányi uradalomtul vagyon Privilégiuma, mellyel meg is kíván maradni.”

 

CONSCRIPTIO REGNICOLARIS 1828.²⁰

Az 1828. évi országos összeírás, – mely egyben házösszeírás is – csak a céhmestereket jelöli meg számukra külön rovatot alkotva, de a jobbágytelken ülő, földműveléssel foglalkozó céhtagokat figyelmen kívül hagyja, a nemeseket pedig eleve nem tartalmazza. A conscriptio adatai szerint Kethelyen 1 asztalos legény nélkül, Dávidházán 1 szabó 1 legénnyel, jobbágy, Senyeházán 1 molnár legény nélkül, Kerkás Kápolnán 1 kovács legény nélkül, jobbágy, „falukováccsa”, Gödörházán 1 árendás molnár, Veleméren 1 árendás molnár legény nélkül, Hodoson 1 kovács legény nélkül, Prosnyákfán 1 kovács legény nélkül csak néha-néha, Kerczán 1 molnár legény nélkül, Szalafőn 1 kovács legény nélkül, Szent Péteren 1 kovács legény nélkül, 1 takács 1 legénnyel, Ispánkon 1 kovács maga űzi mesterségét, Külső Rákoson 1 kovács legény nélkül, Szőczén 1 kovács legény nélkül, „falué, ki ¼-ed jobbágyülést bír”, Maráczon 2 takács 1-1 legénnyel, 1 kovács 1 legénnyel, Ivánczon 1 kovács uraság „conventionatussa” dolgozik.

 

AZ ŐRSÉGI JÁRÁSI NEMZETŐR ÖSSZEÍRÁS KÉZMŰVESEI 1848-BAN²¹

Az 1848. évi nemzetőr összeírás ugyan kitűnőnek bizonyul a falvakban lakó kézművesek megismerésére – nevükről, lakóhelyükről, életkorukról, mester voltukról és az egy háztartásban élőkről is számot adnak. Ez a megbízható forrás sajnálatunkra kutatási területünk egészét tekintve csak az őrségi választókerületből maradt fenn őrzőhelyén, a Vas megyei levéltárban. Pontatlanságának oka: kizárólag a hadra fogható férfiakat írják össze, így a 48 év fölötti, de még aktív kézművesek kimaradnak.

Domonkosfán: Császár István 33 éves gerencsér mester, Jancsó Dániel 45 éves földműves és pintér, Laczó József 33 éves gerencsér mester és Laczó László 28 éves földműves „egy gazdaságban laknak”. Jakosa György 21 éves takács mester, Jakosa Ádám 25 éves takács mester „édesanyjukkal lakik”. Hodoson: Sek József 31 éves kovács mester, Sek Sámuel 28 éves földműves „édesatyjokkal él”. Ns. Forján Dániel 37 éves földműves gerencsér, ifj. Könye János 25 éves földműves és szűrszabó, ifj. Könyes Ferenc 30 éves földműves és szűrszabó. Kerczán: Pongrácz János 48 éves kovács. Szomorócon: Hajba Ferenc (kercai) 42 éves molnár meseter, szentjakabi 36 éves földműves és csizmadia, Kuti István 27 éves kovács mester, Adravits Pál 36 éves molnár mester. Szerdahelyen: Horváth Dániel 26 éves kovács mester. Szomorócon: Pongrácz József 47 éves földműves és kovács mester. Veleméren: Vas Pál 30 éves „kádár”, Melke János 35 éves molnár, Vas József 35 éves mészáros, Bott József 27 éves kovács. Gödörházán: Szepe Miklós 24 éves kovács mester. Bajánházán: Bekes Ferenc 48 éves szabó mester, Gaál József kovács mester, Ferincz Ferenc 33 éves kovács. Kerkás Kápolnán: Kenyer György 47 éves molnár, Huszár József 22 éves molnár legény. Belső Rákoson: Laczu József 28 éves takács mester, Német József 33 éves festő mester, Felnagy Benjamin 24 éves szűrszabó és földműves, ifj. Felnagy Gábor 28 éves kereskedő és takács mester, Nemes Gábor 35 éves kovács, Takács Gábor 33 éves takács mester és földműves, Zsoldos Ferenc 40 éves asztalos mester, Orbán György 38 éves bognár. Külső rákoson: Mihály József 47 éves takács mester, Györe Mihály 27 éves takács mester, Kovács Mihály 40 éves varga mester. Őri Szent Péteren: Kusa Ferenc 48 éves szabó mester és földműves, Bariska Dániel 26 éves kovács, Bata Ferenc 32 éves szabó mester és földműves, Ferincz Miklós 44 éves kovács mester, Mihály Ferenc 30 éves szabó mester és földműves, Pap Dániel 35 éves bognár mester, Kökény György 30 éves bognár mester, Róka Ferenc 42 éves földműves és „pintér”, Kovács Dániel 45 éves kovács mester, Kovács György 33 éves takács mester, farkas Lőrincz 39 éves kovács mester, Szabó János 38 éves kovács mester, Kováts Miklós 46 éves takács mester, Babos Benjamin 38 éves szabó mester, ifj. Babos Dániel 31 éves asztalos mester. Szabó Ferenc, 45 éves szabó mester, Szabó Sándor 30 éves pintér mester, Szabó József 22 éves fm, Szabó Gábor 21 éves földműves „egy gazdaságban laktak”. Szalafőn: Tolvaj Dániel 40 éves szabó mester, Soldos Dániel 30 éves bognár, Soldos Ferenc 26 éves kovács, Forján József 23 éves kovács mester. Ispánkon: Tolvaj Mihály 48 éves szabó mester, Róka Ferenc 43 éves kovács, Róka Mihály 40 éves bognár, Szabó Gábor 30 éves szabó mester. Jánosfán: Laki József 29 éves takács mester, Laki János 20 éves takács mester „atyjuknál laknak”. Szaknyéron: Baksa Mihály pintér mester, ifj. Csoba János 40 éves pintér mester, Horváth Dániel 39 éves földműves kovács, Szabó Mihály 36 éves földműves bognár, Bata Ferenc 27 éves szűrszabó mester. Szőcén: Pesti Mihály 36 éves molnár, Zakariás Mihály 30 éves molnár legény, Gaál István 35 éves kovács mester. Iváncon: Benczik Ferenc takács, Nagy István takács, Tóth Imre takács mester, Szanati István takács mester, Tóth István takács mester, Mihályka Pál takács mester, Kozó György takács, Szívós József 20 éves kovács, Benczik János takács, Köbli János takács, Benczik Miklós 37 éves kovács, vadász János 40 éves takács. Magyaródon: Somogyi László kovács, Biczó Ferenc 23 éves kovács mester, Gérnyi Mihály kovács mester. Viszákon: Helység jegyzője Dávid Dániel 37 éves bognár mester, Gál György 40 éves bognár mester, Szakály József 30 éves takács mester. Szent Mártonon: Simon József 34 éves takács mester, Simon Mihály 35 éves takács mester, Sipos Ádám 45 éves takács mester élt. Maráczon: Szakasits Tamás 28 éves takács mester, Laszló József 30 éves takács mester, Simon Ádám 48 éves takács mester, Laszló János 42 éves takács mester, Laszló János 28 éves takács mester, Huszár György 25 éves takács mester. Pál József 24 éves takács mester „édesatyjával lakik”. Pintér József 33 éves varga mester. Paitli József 22 éves takács mester, „édesatyjával lakik”.

A felsorolásból jól látható, hogy a 44-féle mesterségből mindössze egynegyedük, 11 található falvainkban az ott élők alapvető szükségleteit kielégítve (takács, kovács, szabó, bognár, szűrszabó, molnár, gerencsér, varga, asztalos, csizmadia, kelmefestő). A 22 faluban lakó 107 kézművesből ¼-ük, 26 kovács csaknem teljesen lefedi a területet. Nem így a 33 takács, akik az iparűzők 1/3-át teszik ki, de csak Ivánc (10 fő) Marácz (8 fő) Szt. Márton (3 fő) térségében tevékenykednek. A többiek a nemesi faluban, Belső Rákosban (5 fő) és a rövid ideig vásártartással rendelkező, mezővárosi rangot kapó Őri Szt. Péterben (2 fő), valamint Domonkosfán (2 fő) és Szomorócon (2 fő) tevékenykednek. Ezekből az adatokból lemérhető a takácsok expanziójának 1848-as állapota. Ekkor még az Őrség és Vendvidék falvaiban nincsenek jelen a céhes takácsok, térfoglalásuk csupán potenciális központjaikban (Rákos, Őri Szt. Péter) figyelhető meg. Asztalosokkal (2 fő) is csak e két településen találkozhatunk. A molnárok (7 fő) száma sem túl magas, a Kerka, Kerca folyása mentén lévő, két kőre őrlő vízimalmok bérlői, illetve molnárlegényként teljesítenek ott szolgálatot. Bognárok sincsenek sokan (8 fő). Ispánkon 1, Szalafőn 1, Őri Szt. Péteren 2, Viszákon 3, Belső Rákoson 1 fő műhelyével találkozunk. Meglepő, hogy kádárok, pintérek is csak hatan vannak (Veleméren 1, Domonkosfán 1, Őri Szentpéteren 2, Szaknyérban 2 fő), noha a hagyatéki leltárok tanúsága szerint vizsgált területünkön jelentős szőlőkultúra volt, a XVIII. század második felétől lépten-nyomon találkozunk szőlőtelepítéssel, vagy újratelepítéssel. Nem egy faluban hegyközség is működött. A dongás faedényszükséglet nagy volt, hiszen a hordókon kívül számos edényféleség e korban még fából készült, amit a lakosok nem tudtak maguk elkészíteni. A gerencsérek számbavétele sem lehet teljes, hiszen a Veleméri-völgy falvaiban a középkor óta több faluban számos fazekas dolgozott. Hodos (1 fő) Domonkosfa (2 fő) nem tükrözi a valós helyzetet, talán azért, mert a földművességen kívül foglalkoztak fazekassággal, amit cserekereskedelem útján értékesítettek. Ács egy fő sincs az összeírásban, noha szinte mindenki „paraszt ács” volt, hiszen a faépítkezési övezetben házaik tetőszerkezetét, alapját és boronafalait maguk állították elő. Az Őrségben nagy múltú, XVII. századi céhhel rendelkező szabók (11 fő), szűrszabók (7 fő) együttesen számottevőnek mondhatók, de az alapvető ruházatot előállító mesterek működése az Őrség egy részére szorítkozik csupán (Kapornak 1, Bajánháza 1, Ispánk 1, Szalafő 1, Dávidháza 2, Őri Szt. Péter 4 fő). A szintén nagy múltú lábbelikészítők száma a falvak sokaságához viszonyítva rendkívül csekély, csizmadia csak Szomorócon, varga pedig csak Belső Rákoson és Marácon található. Ritka példának tekinthető Németh József 33 éves Festő Mester Rákoson épp úgy, mint az ugyanitt élő ifj. Felnagy Gábor, aki az összeírás szerint „Kereskedő és takács Mester” is volt egy személyben.

Az 1848-as nemzetőr összeírás lényegét tekintve a hadra fogható – 21 és 48 év közötti – férfilakosság számbavételét tűzte ki céljául, de figyelemre méltó, hogy a különböző kézműves foglalkozásokat is következetesen feltüntette a csupán földműveléssel foglalkozók mellett, olykor a kézműves földműves mivoltát is e korosztályt illetően, de az esetleges nemesi származást nem.22 A kontárok – céhszervezethez nem tartozó kézművesek – számbavételéről több forrásban is találkozunk. Az 1848-as összeírásban a „mester” ( 73 fő) megnevezése valamely céhhez való tartozást jelölheti, csupán a tanult mesterség feltüntetése (30 fő) pedig céhen kívüliséget takarhat. A „legény” kifejezés (2 fő) csupán molnárok esetében fordul elő Szőcén és Kerkáskápolnán. A kovácsok száma (27 fő) a legtöbb, közülük 17 „mester”, 10 „kovács”. Az összeírt 22 falu közül mindössze ötben (Jánosfa, Domonkosfa, Szt. Márton, Viszák, Marácz) nélkülözik jelenlétüket. Szatta, Pankasz, Dávidháza, Kotormán, Bükalja, Kapornak, Szombatfa levéltári anyaga hiányzik, így nem tudjuk, hogy a falvak közül mellyekben volt kovácsműhely vagy egyéb kézműves, a történeti Őrség területén. Nagy számuk azt bizonyítja, hogy csaknem minden faluban jelen vannak. Az összeírt kovácsok közül mindössze 1 fő neve mellett áll, hogy „kovács mester és földműves”. Ezenkívül még négy esetben, belső Rákosban egy szűrszabónál, Őri Szent Péteren három szabó mester esetében írják, hogy földműveléssel is foglalkozik. Nem zárhatjuk ki azonban azt, hogy jó részük szüleivel, testvéreivel élve „együtt gazdálkodók”, így a rájuk jutó földből osztályrészüket még nem vették ki, vagy bevándorlók, így jobbágyi telekkel saját jogon itt nem rendelkeznek.

 

1868–1869. ÉVI IPAROS ÖSSZEÍRÁS –
KÖRMENDI, SZENTGOTTHÁRDI VÁLASZTÓKERÜLET²³

Csörötneken: Színyei Móricz szabó, Dömötör József kovács, Beverencsige Mihály molnár, Szabó János kovács, Kern Ferenc kovács, Stente Ambrus asztalos. Csákányban: Banyurtu János kovács, Fritz József molnár, Kefsz József asztalos, Lenhard János varga, Malics Zsigmond Kovács, Mészáros Ádám varga, Proszke József varga, Scherer Frigyes nyerges, Szekeres János szabó, Tamás Ignácz sütő, Totter Ferenc kádár, Vagner Ferenc bognár. Gasztonyban: Horváth Imre szabó, Sas István molnár, Huber István kerékgyártó, Schrammer Antal asztalos, Frajber György kovács, Horváth Mihály kovács. Gyarmaton: Leposa János fazekas, Molnár János hajós molnár. A. Szölnökön: Kovács János kovács, Háromházán: Feitl Mihály kovács. Istvánfaluban: Schrömer József kovács. Szakonyfaluban: Scheger Miksa kovács.

 

A SOPRONI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÖSSZEÍRÁSA 1876.²⁴

A Körmend–Vasvár–Szentgotthárd által határolt területen láthatóan kis kézműves központok jöttek létre. Őriszentpéteren 2 szabó, 5 kovács, 3 bognár, 1 kádár, 3 asztalos, 4 cipész, 1 sütő mester tevékenykedett, összesen 19 fő iparossal rendelkezett, csaknem annyival, mint az egykori uradalmi központ Csákánydoroszló. Az őrségi falvak közül Hodoson 8 mesterember 6-féle ipart űzött: 2 cipész, 1 fazekas, 1 kádár, 1 kovács, 2 szabó, 1 molnár. Senyeházán 1 fazekas, 1 kádár, 1 kékfestő, 2 kovács, 1 molnármester alkotta az iparos társadalmat. Kapornak sem állt az utolsó helyen. 1 asztalos, 2 esztergályos, 1 fazekas, 1 takácsmester élt a faluban. A versenyben Nagyrákos alulmaradt, mindössze 1 kováccsal büszkélkedhetett 1876-ban. A csákányi uradalmi központban ekkor 1 szabó, 2 asztalos, 5 csizmadia, 1 kádár, 2 kovács, 1 nyerges, 1 sütő, 7 molnár élt. Iváncon 9 kézműves: 1 asztalos, 1 cipész, 1 kátrányégető, 1 szabó, 4 takács, 1 molnár tevékenykedett. A közeli Marácon viszont 11-en voltak iparosok. 1 asztalos, 2 bognár, 1 cipész, 1 kádár, 4 takácsmesternek volt műhelye itt. Szőce is említésre érdemes. 1 cipész, 1 kőműves, 2 kovács, 2 takács, 1 molnár dolgozott itt 1876-ban. A Rába-völgyében Kondorfa és Csörötnek emelkedik ki, ahol 1 asztalos, 1 cipész, 4 kovács, 1 takács élt, míg az Őrséghez közeli Kondorfán 1 ácsnak, 1 cipésznek, 1 kovácsnak, 1 szabónak és 5 takács mesterembernek volt műhelye.

 

ŐRISZENTPÉTER IPAROSAINAK JEGYZÉKE 1890–1895²⁵

Kőművesek viszonylag későn, 1898-ban tűnnek fel Ritkaházán Fischerbauer Lipót és Henrik Jakab személyében. Őriszentpéteren az 1890–1895 közötti időszakból az iparosokat név szerint ismerjük. Asztalos volt Bakos Vilmos, Babos Elek, Szabó Sándor, Szabó Kálmán. Bognár mester: Kökény Antal, Cipész: Bokor Sándor, Györke József, Takács Lajos, Harcz Lajos, Könye Sándor, Pongrácz József. Lakatos: Buczolics András, Németh Ferenc. Szabó: Kercsmár József. Takács: Baksa József, Kovács Antal (műtakács), Kovács Sándor. Molnár: Kovács Pál. Mészáros: Farkas Bálint, Krautsach László. Sütő: Haas Dávid, Stern Zsófia, Strummer Károly. Kádár: László Lajos, Spilák Sándor. Kékfestő: Szabó Bálint. Téglaégető: Schener Dávid.

 

KÉZMŰVES IPARTESTÜLETI TAGOK 1899-BEN
BAJÁNHÁZÁTÓL RÁBAGYARMATIG²⁶

Bajánházán: Györke Gyula asztalos, Pongrácz József bognár. Nagy Mizdón: Molnár Imre kovács. Nagy Rákoson: Adorján Sámuel takács, Berke József asztalos, Gergics József takács, Hada Sándor takács, Horváth József asztalos, Horváth Sándor ács, Iván János ács, Orbán Károly cipész, Pongrácz Dániel ács, Tika János kovács, Reszneki Péter molnár, Spilák Károly cipész, Sipos István asztalos, Takács József cipész, Takács Ferenc cipész. Szomorócon: Ábrahám Dániel fazekas, Adomik József fazekas, Frinau István asztalos, Horváth Pál fazekas, Melke József molnár, Orbán János czipész, Orbán Pál fazekas, Pongrácz Mihály asztalos, Pongrácz Pál fazekas, Pongrácz Péter fazekas, Pongrácz József fazekas, Pap Sándor kovács. Orfaluban: Talabér Ferenc asztalos. Rába Doroszlón: Mayer Antal cipész. Rába Gyarmaton: Kovács Imre varga és kocsmáros, Bader Alajos kovács, Huszár János asztalos, Jáni Sándor asztalos, Kardos Miklós cipész, Kardos András cipész, Kardos Sándor cipész, Kardos István asztalos, Leposa János fazekas, Tóth Imre fazekas, Táncsics György háztömő, Talder János asztalos, Vas Ignácz cipész.

 

SZENTGOTTHÁRD VONZÁSÁBAN – KÉZMŰVESEK
A SZENTGOTTHÁRDI URADALOM FALVAIBAN 1775–1789 KÖZÖTT

A szentgotthárdi ciszter apátság 1775–1789-ig terjedő időszakából való gazdasági iratok között található hagyatéki és osztálybecsűk közül 64 esetet vizsgáltunk meg.²⁷ (8. kép) A „Debita Passiva” rovatból kiolvashatjuk azt, hogy a jobbágy földműveseknek milyen tartozásai álltak fenn a különböző mesterséget űző kézművesek felé. Azt tapasztaltuk, hogy a földművesek lakhelyén kívül összesen 14 településen: Szentgotthárdon, Zsidán, Kethelyen, Talapatakán, Kisfaludban, Háromházán, Magyarlakon, Csörötneken, Gyarmaton, Kondorfán, Farkasfán, Börgölinben, Szakonyfaluban, Tótfaluban éltek olyan kézművesek, akiknek követeléseit ki kellett egyenlíteni a vagyon becslését követően. Az iratokban található konkrét adatokból kitűnik, hogy a néhány négyzetmérföldnyi területen tizenkétféle ipart képviselve legalább huszonnégy mester él e vidéken. (9. kép, térkép)

 

8. kép: A szentgotthárdi ciszter apátság gazdasági iratainak címlapja, 1786. 6. kötet

 

9. kép (térkép): Kézművesek lakhelyei Szentgotthárd vonzáskörzetében (Rajz: Derdák Ferenc)

 

 

KEDVELT SZENTGOTTHÁRDI MESTEREK

Szentgotthárd mezővárost és uradalmi központot ruházati cikkek, lábbelikészítés, vásárlás céljából a közelebb s távolabb élők is látogatták. Az ott élő kézművesek közül néhányuknak határozott vevőköre lehetett, mert nevük gyakrabban szerepel a hagyatéki becsűk tartozási rovataiban. A városba elsősorban a szabókhoz és szűrszabókhoz jártak. Gyakran felmerül Stangli²⁸ szabó neve, akinél szűrt is varrattak, a hosszi szűr ára 2 ft-ba került,²⁹ de e mezővárosban Raichárd³⁰ szűrszabó neve is ismert volt. Két esetben Csurkedli³¹ szabót is felkeresték, valamint Sántha³² nevű szabó neve is gyakran előfordult. A szentgotthárdi vargák közül Laidinánd³³ és Tóth Jankó³⁴ volt a legnépszerűbb, de Steidl, Kraniz, Krajcár, Fekete és Zöld varga³⁵ neve is felszínre került. Egy csizmadia neve is felbukkant 1785-ből, munkájáért 1 ft 30 xr-ral ketten is tartoztak neki. Rajtuk kívül egy-egy esetben említik Kránitz György³⁶ tímárt, László³⁷ takácsot, Herceg³⁸ kovácsot, Holecz Ferenc³⁹ szitást, Preinpaum⁴⁰ bábsütőt. 1775-ben a „Szentgotthárdon lakozó sövegjártót,” 1788-ban név nélkül a szentgotthárdi péket, és egy tischlert is megneveznek, utóbbinak koporsó áráért 1 ft 15 xr-ral tartoztak.⁴¹ Felírták a nevét a szentgotthárdi gerencsér Hitter Mátyásnak⁴² is, akitől 1785-ben ketten is azonos áron: 5–5 ft-ért kályhát vettek, de az árát nem egyenlítették ki. Egy osztálybecsű során 1770-ben az eljárást végzők felhívták Khár Ferenc zsidai jobbágy földműves figyelmét arra, hogy az „osztozkodáskor figyelembe kell venni testvéröccsét is Khár Györgyöt, aki Eörségben Szűr Szabó Mester Ember.”⁴³

 

FALVAKBAN LAKÓ IPARŰZŐK SZÁMA

A hagyatéki és osztálybecsűk adatait rendszerezve kimutatható, hogy 1775–1789 között⁴⁴ Kethelyen 2 varga, 1 kovács, Kisfaludon 1 varga és 2 kovács, Talapatakán 1 varga, Háromházán 2 kovács, 1 bognár, 1 tímár, Magyarlakon 2 kovács, Csörötneken 1 kovács és 1 mészáros, Gyarmaton 1 varga, 1 kovács, 2 takács, Kondorfán 1 kovács és 1 bognár, Farkasfán 1 kovács, Hodoson egy Román nevezetű szűrszabó és Kovács Dániel szűrszabó, Szakonyfaluban 1 takács, Börgölinben 1 bognár, Istvánfalván 1 bognár és 1 takács, Orfaluban pedig 1 kovács működött. (10. kép, térkép) Szentgotthárdon színesebb a paletta. 2 kovácsról, 5 szabóról, 1 csizmadiáról, 8 vargáról, 1 sövegjártóról, 2 takácsról, 1 szitásról, 1 mézesbábosról, 1 tímárról, 1 pékről, 1 mészárosról és egy „tischler”-ről, azaz asztalosról van tudomásunk.

 

10. kép (térkép). Kovácsok, gerencsérek, bognárok által lakott falvak
Szentgotthárd vonzáskörzetében (Rajz: Derdák Ferenc)

 

A vidéken élők hét, míg a városban élők tizenkét mesterséget képviseltek. Jól látható, hogy a vidéki falvakban elsősorban a földművelést kiszolgáló iparok: kovács, bognár vannak jelen, de az öt varga és két szűrszabó jelzi, hogy a régi céhes idők emlékei még nem múltak el nyomtalanul. Feltűnő viszont a csizmadiák csekély száma, ami a saru divatjának szívós továbbélését is jelentheti.

 

A KOR DIVATJA AZ ADÓSLISTÁN MEGJELENIK

A hagyatéki leltárakban nagy számban maradtak fenn viseleti darabokra vonatkozó adatok, melyekből kitűnik a szűr általános viselete, a suba megléte és a ködmön jelenléte a férfiviseletben, a nők esetében a legdrágább ruhadarab a mente és a „ködmen”. A férfiaknál a különböző pukai posztókból készült nadrágok és jankedlik is divatoznak e korban.⁴⁵ Az adósságok mértéke 6 xr-tól 5 ft-ig terjed. Ritkán nevezik meg, hogy a kézműves milyen áruért vagy szolgáltatásért követeli a krajcárokat és forintokat. Néhány kivétel azonban akad. Mesits József háromházi kovácsnak⁴⁶ 6 xr-ral patkolásért, Horváth György talapatakai vargának⁴⁷ saru foltozásért 30 xr-ral, a kethelyi Misitz Ferenc vargának⁴⁸ saru árával 1 ft 51 xr-ral, a szentgotthárdi Stangli szabónak⁴⁹ „1 kis új nadrágért” 1 ft 30 xr-ral, Szentgotthárdon⁵⁰ 1785-ben szűrért 3 ft-tal, 1786-ban Németh Mihálynak⁵¹ Szentgotthárdon szűr árával 2 ft-tal, 1781-ben Gyarmaton⁵² „Hosszi Szűr” árával 2 ft-tal, 1788-ban Hodosi Kovács Dánielnek⁵³ Szűr árával, 6 ft-tal tartoztak. Itt kell megjegyeznünk, hogy az átlagostól két-háromszor drágább szűr minden bizonnyal munkásabb kivitelű „cifraszűr” lehetett, aminek készítését alig néhány évtizeddel később a hatóságok erősen tiltják. Istvánfalván lakó bognárnak⁵⁴ kerék árával, 2 ft-tal, a szentgotthárdi Domiter András csizmadiának⁵⁵ csizma árával, 1 ft 30 xr-ral maradtak adósok. A saru ára –1 ft 51 xr-ral magasabb volt, mint a csizmáé – 1 ft 30 xr –, ezért feltételezzük, hogy a saru ló-, vagy tehénbőrből készített, vastag, réteges talpú, magas szárú, durva lábbeli volt. Tót sarunak, letörött szárú sarunak is nevezték ezt a lábbelit egyesek, amit általában német vargák készítették keményebb, de fényesített bőrből. Gyarmaton lakó Mesits József takácsnak⁵⁶ is tartoztak a szövés árával 1 Ft 21 xr-al, Csörötneken pedig a mészárosnak⁵⁷ 5 ft-tal, hús árával.

 

IPAROSOK KUNCSAFTKÖRE

A „Debita Passivákból”⁵⁸ kiolvasott adatok arra is feleletet adnak, hogy milyen körzetből keresték fel az egyes mestereket. A kethelyi Papics kovácshoz például a szomszédos falvakból: Kisfaludról, Magyarlakról és Zsidáról jártak patkoltatni, ekét nádaltatni. Az istvánfalvi bognárhoz kicsit távolabbi falvakból is jártak: Szaknyérről, Kethelyről, Magyarlakról. A vidéki vargáknak is voltak megrendelői, megvolt a vásárlói körük. A Szentgotthárdhoz közeli falvakban élő kethelyi, magyarlaki vargákat két mérföldes távolságból is felkeresték: Orfaluból, Kondorfáról, Farkasfáról. Igaz, hogy ugyanez a vásárlói kör bejárt Szentgotthárdra is, ahol elsősorban Leinhard vargát keresték meg. A Legtöbb használható adat a szentgotthárdi Standl szabó „kuncsaftköréről” maradt fenn. A közeli Szakonyfalun, Kethelyen, Talapatakán kívül a jóval távolabbi vidékről, az Őrséggel határos Farkasfáról és Kondorfáról is felkeresték. A vásárlók körét csak a szentgotthárdi uradalom falvaiból tudjuk rekonstruálni, hiszen jobbára innen származnak forrásadataink. Azt azonban látnunk kell, hogy a mezővárosi ipar nem egyedülállóan képviselt e kistérségben. A városban megtartott országos vásárok minden bizonnyal megélhetési könnyebbséget adtak az ott élőknek, viszont sokan voltak a mesterek, míg a falvak kisebb közösségeit, egy-egy falubokrot egy-egy kovácsmester, vagy ritkábban bognármester is ki tudott szolgálni. Adataink abból a korból valók, amikor még nem ismerjük, hogy a vidéki mezővárosok, uradalmi központok mekkora létszámú céheket tartottak fenn.

 

KÉZMŰVESEK JAVAI

Mint láthattuk, a két uradalmi központ céhei az Őrségben, a Vendvidéken és a Rába-völgyében, illetve a Hegyháton lakó mestereket is tartalmazott. A falvakban lakó kézművesekről az urbáriumok megjegyzés rovataiból, az 1728. évi országos összeírás széljegyzeteiből, a XVIII. század második felétől kutatható hagyatéki leltárak adataiból szerezhetünk tudomást. A falvakban élő iparűzők vagy jobbágyi telket ültek meg, vagy házas zsellérek voltak. Közülük a legtöbben az iparűzést a téli hónapokra halasztották, tavasztól őszig földjeiken dolgoztak, állatokat is tartottak.

Az 1786-ban Kethelyen lakó Dancsecs Mihály kovácsnak⁵⁹ az inventálás előtt két héttel vett 2 ökre 52 Ft 30 xr-t ért, de nyerges lova is volt 2 csikóval. A kondorfai Mihály György kovács⁶⁰ javainak összeírásakor 1826-ban azon kívül, hogy kovácsműhelye 10 ft-ot ért, egy pár ökre 136 ft-ra becsültetett. Ezenkívül volt ökrös szekere, más szekere 18 ft-ot érő, egy rövid ló szekere tartozékaival 20-ft-ot érő, és egy másik ló szekere is 10 ft-ot érő. Istvánfalván lakó Kovács József 3/8 helyes jobbágy kovácsnak⁶¹ 1847-ben igavonó állata nincs, de tégla háza mellett 2 kanca lova 106 ft-ot ért. A börgölini Kozó György⁶² kovács után maradt javakat 1786-ban becsülték meg, 2 ökrét 50 ft-ra taksálták. A Tótfalván élt Korpics József kovács⁶³ műhelye 1823-ban szerszámostól együtt 40 ft-ot ért, egy pár ökre 105 ft-ra becsültetett, csaknem annyit ért, mint „öt derékból álló óvit háza,” portáján álló „pajta fiával és egy Pince” és „három avitt sertvélesés istálló”-ja. Szakonyfalván élő Kozár János kovács⁶⁴ 40 kovács szerszámát fujtatóval együtt 60 ft-ra, műhelyét 30 forintra becsülték 1827-ben.

A fazekasok közül a Kis Dolincon élő Konkolits Ferenc fazekasnak⁶⁵ 1841-ben egy pár 30 ft-ot érő tulka, permisei Kránetz Jánosnak⁶⁶ 1831-ben pedig egy pár 60-ft-ra becsült ökre volt. Istvánfalván⁶⁷ 1839-ben két fazekas hagyatéki leltárát becsülik meg. Dobján Györgynek egy pár, 192 ft-ot érő ökre mellett négy lánccal ellátott 50 ft-os szekere, Doncsecz, avagy Kondor János 1/8-ad helyes jobbágynak pedig 80 ft-ot érő pár ökörrel együtt 40 ft értékű 2 rövid láncú szekere volt minden hozzávalókkal együtt. A kethelyi Texlerhover János Fazakas Mesternek 1840-ben⁶⁸ 450 ft-ot érő két szoba-konyhás téglaházán kívül Míhel háza, Égető háza 40 forintot ért, és emellett egy pár lova is volt, melyek ára kereken 200 forintra becsültetett. Csörötneken Texler János fazekasnak⁶⁹ minden ingóságainak hites emberek által megbecsült vagyona között 1842-ben egy 18 ft-ot érő vásott szekéren kívül csupán 3 ft 30 xr-t érő lószerszámát találjuk mag az inventáriumban, de lovát nem leljük sehol. A fazekas mester azonban nagyon szegény ember nem lehetett, hiszen egyedül neki volt máshol nem található, 5 ft-ot érő bádog öntözőkannája, ruhaszárasztó kötele, gyúrótáblája, 5 ft-ot érő pohárszéke, új talicskája, vas serpenyős rostélyai, téglázó vasa, 10 ft-ot érő kész edénye, 50 rőf vászna, 35 itzés vasas vindöle tele olvasztott zsírral 30 ft-ra becsülve, 16 itzés vasas vindöle vajjal teli 15 ft-ot érő, öt köböl rozsa 20 ft-ot, két köböl búzája 12 ft-ot, két köböl hajdinája 5 ft-ot ért. Két puhafa deszkából készített ágya 5 vánkossal, lepedővel, ágyterítővel, és egy keményfából készült és politúrozott ruhatartó fentálló új almárijum-ja 30 ft-ot ér, s egyedül nála írnak össze egy dupla sörösüveget czin fedéllel. 105 ft-ra értékelt szoba-konyhás zsellérháza mellett 20 ft-ot érő kamarája, színje és istállója, 9 ft-ra becsült két sertvéles ólja van, 25 ft-ot érő vén tehene és annak borján kívül 5 ft-ra becsült fejős kecskéje is tulajdona, de a fazékégetéshez szükséges 10 öl fája is kisebb vagyont, 47 ft 30 xr-t ér. Egyetlen bognár inventáriumát találtuk meg Istvánfalváról, mely 1843-ban kelt. Domiter József⁷⁰ bognár szerszámait 25 ft-ra, ¼ házi használatban lévő földjét 30 ft értékűnek állapították meg. A rövid, 41 tételes gazdasági becsű végső summája 642 ft 6 xr, míg passzívuma 335 ft 22 xr-t mutat. 1804-ben Csörötneken Prander Éva és Molnár Márton kis zsellér gazdaságának becsüjekor a „Tischler szerszám általában”⁷¹ 4 ft 30 xr-ra becsültetett.

 

KONDORFAI †LACZU ÁDÁM MEGMARADT ÁRVÁINAK VISELET DARABJAI

 

Miket az Atyafiak a kezükhöz vettek:⁷²

 

György kezében 8 ½ Ref Lenn Vészont 1 Ft 15 xr. egy esztendős Borjú árát magához vette. Jutka kezéhez vett toth himet 36 xr, egy Vankos Hajat 30 xr, egy Toth himes lepedőt 1 ft, egy Réf Gyolcsot 36 xr, egy pamukos feire valótt 18 xr, egy selem Keszkenyőt és egy fél selmet 15 xr, 3 ½ ref len Vásznot 12 xr. Egy Szoknyát és egy fél űmőgöt 1 ft 12 xr, egy Párnát 2 ft.

Katának egy Toth him 36 xr, egy Vánkos Hej és 2 Ref Gyulczs 30 xr, egy Toth himes Lepedő 1 ft, egy fertál heján egy Ref Gyolcs 33 xr. Egy fehér himes takarito 30 xr, egy fél selem kezkenyő, és egy pamukból 21 xr, 3 ½ Réf Lenn Vászony 12 xr, egy Szoknya és fél űmeg 57 xr, egy párna 2 ft.

Pannának jutott toth him 36 xr, egy Vánkos Héj 30 xr, egy pamukos lepedő takarítóval edjütt 1 ft, 2½ Réf Gyolcs 30 xr, egy pamuk fejre való 14 xr, egy keszkenyő 14 xr, 3 ½ Réf Lenn Vászony 12 xr, egy Űmeg 6 xr, 1 párno 1 ft.

Eörzsének egy Toth him 36 xr, egy Vánkos Héj 30 xr, egy pamukos lepedő takaritóval edjütt 1 ft, 2 Réf Gyolcs 24 xr, egy fehér himes Takarító 36 xr, egy Vászony keszkenyő 12 xr. 3¼ ref Len Vászon Keszkenyő 12 xr, egy roszant szoknya 9 xr, egy párna Hej 1 ft.

Marinkának jutott egy toth him 36 xr, egy Vankos Hej 36 xr, egy pamukos Lepedő 1 ft, 2 réf Gyolcs 24 xr, egy pamukos takarétó 36 xr, egy Vászony Keszkenyő 12 xr. 3½ Réf Lenn Vászony 12 xr, egy rozzant Szoknya 9 xr. 1–6. Summa 28 ft 33 xr.

Mind ezen előjáró ruházatoknak Gondviselője Judka Leg Öregebbik Leány. Actum Kondorfa Die et Anno teriptik. Jelen voltak Huszár György Gyarmati Biro, Pető Mártony, Herczeg Mártony, Németh Mártony, Sáffág György, Lugossy György Kondorfai esküdtek. Anno. 1787. Die 22. Juny. Ezen Gazdaság, mint hogy a Gyermekek igen kitsinyek voltanak Bírák és Esküdtek által az Fábján Ferencznek adatott által...

 

VÁSÁROS HELYEK

A nem szolgáltatásból élő helyben lakó kézművesek többnyire országos vásárokon adták el portékájukat. Távoli vidékek: Regede, Gráz, Sopron, Pozsony vásárait is bejárták, mint ahogy ezt az 1728. évi országos összeírás megjegyzésrovatából is kitűnik. Az 1828-as hasonló konscriptió azonban már az Őrség lakói számára legközelebbi vásáros helynek következetesen Körmendet jelölte meg. Egy 1838. évi kalendárium vásárnaptárában is előkelő helyen szerepel. A keretes hirdetés tömve van vásáralkalmakkal: „2 febr. Gyertya sz. B.A., 23. febr. Dominica Sexages, 12. mar. Gergely, 25 mar. Gyümölts ó. B.A., 27. apr. Dominica Quisim. 10 máj. Rem sz. Antal, Sz. Hároms. Első Vasárn. Út. Való nap, 24 jun. Sz. Iván, Sarlós B. Assz., 24 .aug Bertalan, 21 sept. Máté, 18 oct. Lukáts, 11 novem. Márton, 13 dec. Lucza.”(11. kép)

 

11. kép. Körmend országos vásárai 1836.

 

Igaz, szerepel itt Szent Péter is, 12 márt, 29 Jun, 6 decemb. Szt. Gotthárd, nagypéntek, 1 május. Sz. Hároms. 22 jul. 18 oct. kínálata sem sokkal bővebb. Az 1848-ban kiadott „Hármas kis-tükör”-ben megjelent rövid leírás megerősíti a kalendáriumban hirdetett szöveg valódiságát. „Körmenden nyolc posta és kereskedési út vág keresztül, ezért mindenféle kereskedést űz, nyolc országos vására van.” Körmend országos állat- és kirakodó vásárai tehát messzi földről híresek voltak. Még a XX. század első harmadából való visszaemlékezések is tükrözik a hatalmas főtér vásári forgatagának hangulatát, amit egy XIX. század végén kiadott képeslap és egy 1930-ban készült fényképfelvétel is dokumentál. Madáchy Károly visszaemlékezése szerint „Olyan nagy volt a tömeg hullámzása a téren és a körülötte lévő utcákon, hogy közlekedni is alig lehetett. Öt nyelv zsivaját lehetett hallani mindenfelé, mert erre a nevezetes napra jött ide a hegyháti és őrségi magyar, a vendvidéki szlovén és a környék horvátsága is, amit a lókupecek cigány nyelve harsogott csak túl igazán. Már a vásár nap hajnalán megjelentek az eladók szekerei, megkezdődött a kalapálás, a sátrak felverése. Mire a helyi és a környező lakosság megérkezett, szép sorban álltak a kereskedők és iparosok vásári utcái. A tér északi részén a „hosszú ház” előtt a helyi és vidéki rőfösök asztalai sorakoztak. A második és harmadik sorban rendszerint a vásározó szabók helyezkedtek el. Itt volt talán a legnagyobb a forgalom, mivel az olcsó készruhák nagyon keresettek voltak. A következő sorokban a csizmadiák, cipészek és a papucsos sátra állt. Mögöttük az asztalosok szekrény-, szék-, és asztalsorai között járhatott-kelhetett a vásárolni szándékozó. A lakatosok és bádogosok mellett sorakoztak a bognárok talicskái, a kádárok hordói és a szitások készítményei. A Mária-szobor környékén, vagy ahogy itt mondják, a „kép alatt” az ócskások kínálták portékájukat. A déli oldalon szekerek helyezkedtek el, melyekről sokféle gyümölcsöt, illetve hasáb- és vágott fát lehetett vásárolni. A piactér keleti részén lacikonyhák álltak, a pecsenyék illata már messziről csalogatta a megéhülteket.” (12. kép)

 

KÉZMŰVES SZERSZÁMOK A PARASZTI GAZDASÁGOKBAN

A klasszikus értelemben vett faragókamra későn jelentkezik a paraszti gazdaságban. A XIX. század végén, a XX. század elején már az emlékezetben megjelenik. „Szattán több háznál volt faragókamra, ahol szerszámnyelet, gereblyét, favillát, kádak, de még szekérderekak is készültek. Értettek a fafaragáshoz, eszközkészítéshez iga, szekérlőcs, szekérkerék javításhoz, kasza és egyéb szerszámnyelek készítéséhez. Dravecz Isván kitűnően esztergályozott és csaknem teljes egészében rokkakészítésből élt” – jegyezte fel Gál Dezső Szatta múltját bemutató kis könyvecskéjében.⁷³

A faragókamrákban kivételes esetben lábbal hajtható esztergagép is fellelhető, de faragószék és a hozzá tartozó vonókések, különböző fejszék, ácsbárdok és faragószekercék, fűrészek, vésők minden bizonnyal hétköznapi szerszámnak számítanak. A faépítkezés övezetében a „paraszt ácsok” – ahogyan a források a famívesség területén jártas szabados specialistákat nevezik, kitűnően bántak éles szerszámaikkal, amit a házak arányos megformálásán kívül az oromzatok festett-faragott kiképzése, a mestergerendákba vésett díszítmények, és a szőlőshegyi pincékben felállított oldalorsós prések bálványfáin látható múlt századi díszítmények bizonyítanak. A boronaházak zsúpszalmából készült héjazatát, a tetők különböző módra formált üstökét is e falvakban lakó ügyes kezű emberek készítették. Minden fához szokott őrségi ember szereti, ha keze ügyében szerszámok vannak. Ezek legtöbbjét maga készítette „szijuszéken”, vonókéssel. E kis műhely szíve, megbecsült darabja a lábbal hajtott faeszterga. A gyalupadon különféle szerszámok: vésők, kalapácsok, kisebb-nagyobb idomgyaluk, fúró-faragó eszközök. A polcokon pillanatszorítókon kívül reszelők, körzők, derékszögek voltak, s más hasonló alkalmatosságokat tartottak. Ék, balták, fűrészek, javításra váró csákány, „ritukapa”. A falon kaszák mellett tokmányok, szénaforgató vella és más, földműveléshez szükséges szerszámok. A faragókamra döngölt föld padozatú, padlásolt, önálló épület a szilvás előtt.⁷⁴

 

12. kép. Országos vásár Körmend főterén 1935-ben

 

Magyarlakon Pap Imre⁷⁵ zsellér gazdaságának becsüje 1828. január 10-én történt. Ekkor említenek először olyan helyiséget, ahol faragással kapcsolatos szerszámokat tartottak. Egy szoba-konyha, két kis pince, kis pajta színnyel együtt egy kis istálló, két servéles ól, kis faragó szín. A korábbi években a hagyatéki becsükben csupán bárdolásra alkalmas szerszámokat ismerünk. Gyarmat 1766. Varga János⁷⁶ javainak becsüje: Faragó szerszám 40 xr. Velemér, 1777 Bott Ferenc, József és Mihály közötti osztály.⁷⁷ Két fejsze és egy szekerce. Egy Szívó kés, Négy fúró, Egy füles véső és egy ék, Egy félkéz fürész, Egy Nagyobb vassas gyalu, Nagy fúró és két füles véső, Egy kis fejsze, két Eör fejsze és Egy Szekercze, Egy kisebb vasas gyalu, Egy kis fejsze. Kethely 1788 Foka Márton⁷⁸ ingóságai között: Két nagy fejsze 48 xr, Egy hitvány fejsze 15 xr, Egy szekerce 24 xr, egy szekerce 9 xr, Firisz 12 xr, vonyó kés 7 xr. Kisfalud 1788. Mesits György⁷⁹ gazdaságának becsüje: 2 fejsze 26 xr, Egy nagy fejsze 27 xr, Egy másik fejsze 27 xr, Egy szekerce 6 xr. Istvánfalva 1788 Somanek György⁸⁰ gazdaságának becsüje: két fejsze 1 ft, két rozzant fejsze 30 xr, Egy kis fejsze 6 xr, Egy fűrész 18 xr, Egy szió kés 5 xr, Egy fúró 6 xr. Egy fejsze 12 xr. 1845. Csörötnek Cser Mátyás⁸¹ hagyatéki becsüje: 8 kis gyalu 1 ft 20 xr, 3 fürész 40 xr, 2 vonyókés 20 xr, 4 véső 40 xr, 4 ráspó 20 xr, 2 fúró 30 xr, 1 szekerce 30 xr, 1 nagyfejsze 30 xr, 1 eresztő gyalu 10 xr,. Kondorfa 1841. Józsa Márton és Ferenc közötti osztály⁸² becsűjében a szerszámok között a következőket találjuk: 3 ekenád szeg fúró, 1 gráblaszeg fúró, 5 oldal fúró, 13 más fúró, 1 ráspó, 1 Szalu, 1 Egyenes vonyókés, 2 kis véső, 1 kis bárd, 9 gyalu.

(Folytatjuk)

   

FELHASZNÁLT IRODALOM

BENCZIK Gyula – HERMANN István: A pápai szabók céhlevelének átirata az őriszentpéteri szabók részére. Emlékkönyv Bánkuti Imre 75. születésnapjára. Különlenyomat. Budapest 2002. 79–98. old.

BENCZIK Gyula: Hodos, Kapornak és Domafölde története a magyar honfoglalástól a 19. század közepéig. In: Hodos és Kapornak története. Szerk.: Göncz László. Lendva, 2005. 13–52. old.

BÉL Mátyás: Vasvármegye leírása. In: Vasi Szemle 1977. 3. sz. 455. old.

DOMONKOS Ottó: Céhes kézműipar. Kiállítási katalógus. Eisenstadt, 1983.

FLÓRIÁN Mária: A nép követte a szabást – Folyamatok a magyar paraszti öltözködés alakulásában. Akadémiai Kiadó, 2009.

GÁL Dezső: Őrségi fenyvesek ölében. Történetek, emlékképek Szatta múltjából. Szatta, 2001.

HORVÁTH Sándor: Erdők és utak ölelésében. Őriszentpéter monográfiája. Szerk.: Horváth Sándor dr. Őriszentpéter, 1996. 156–162. old.

KÓS Károly: Züricvölgyi gerencsérség. In: Dunántúli Szemle 1944. 118–131., 208–218. old.

NAGY Zoltán: Délnyugat-Dunántúl fazekassága. Állandó kiállítás a szentgotthárdi Helytörténeti és Nemzetiségi Múzeumban. In: Savaria: a Vas megyei Múzeumok Értesítője 15. köt. 1981 (1988) 327–351. old.

NAGY Zoltán: Kézművesipar Körmenden a 17–19. században. Szerk.: SZABÓ László. Körmend, 1994. 352–358. old.

NAGY Zoltán: A körmendi céhek és a helyi szervezetekhez nem köthető iparágak jelenléte forrásainkban 1601–1857 között. In: Savaria: a Vas megyei Múzeumok Értesítője 2002. 26 (2001) 51–65. old.

NAGY Zoltán: Állandó kiállítás Kapornakon. Szerk.: Göncz László. In: Hodos és Kapornak története. Lendva, 2005. 299–324. old.

NAGY Zoltán: Jeles céhtárgyak és mesterművek. Kézművesség a nyugat-dunántúli régióban. Vas megyei kereskedelmi és iparkamara. Szombathely, 2008.

NAGY Zoltán: Őrségi fazekasság. BKL Kiadó. Szombathely, 2010.

NEMES-NÉPI Zakál György: Eőrséghnek Leirása ugymint: Annak Természete, Története, Lakosai, ezeknek szokásai, nyelvszokása a' mellyeket összve szedegetett 1818-dik esztendőben, Fertő- Hanság Nemzeti Park, 2002.

NAGYBÁKAY Péter: Céhvilág Magyarországon. TKM 84. Budapest, 1981.

NÁDASDY Lajos: Falusi és mezővárosi kézműipar Vas megyében a 16–19. században. In: Vas megye múltjából. Szerk.: Horváth Ferenc. Levéltári Évkönyv 2. Szombathely, 1982. 92–114. old.

NÁDASDY Lajos: A falusi és mezővárosi céhes kézműipar helyzete Vas megyében a 19. században. In: Vasi Szemle 1986. 1. sz. 96–121., 1986. 2. sz. 261–283. old.

RICHTER István M: A céhválasztás. In: Ethnographia 1929. 168–174. old.; Mesterlegények a céhvilágból. In: Ethnographia 1930. 1–2. 38–47, 177–199. old.; Mesterek a céhvilágban. In: Ethnographia 1934. 2. sz. 46–61. old.; A mesterválasztás és mesterasztal a céhvilágban. In: Ethnographia 1938. 1–2. sz. 66–74. old.; Az inas a céhvilágban. In: Ethnographia 1941. 3–4 sz. 228–229. old.

SIMONFFY Emil: Adatok a társadalomtörténethez a XVIII–XIX. században. Szentgotthárd – Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szerk.: Kuntár Lajos, Szabó László. Szombathely, 1981. 175–220. old. Szentgotthárd kézműipara, 184–189. old.

SZELESTEY László: Egy fazekasdinasztia remekei. A Czúgh-család emlékkiállítása. Kiállítási katalógus. Zalaegerszeg, 2004.

   

FORRÁSJEGYZÉK – A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRÁBÓL

A szentgotthárdi szolgabíróság iratai IV. 193/b. A szentgotthárdi apátság gazdasági iratai. (1735–1850.), 2–8. kötet (1773–1772.)

A szentgotthárdi apátság gazdasági iratai 1735–1850. 2–8. kötet (1773–1792)

A szentgotthárdi ciszterci apátság úriszéki iratai B sorozat. Szabad vallomások és vallatások iratai 1687–1842. XI. 604/7.

VaML megyei közgyűlési iratok 231. cs. 1–6. 1793. nov. 4. Szombathely, Vas megye

Vas megye alispánjának iratai IV/1. b 566/1817. Szentgotthárdi céhek, muraszombati céhek, vasvári céhek, németújvári céhek, körmendi céhek összeírása 1815, a céheknek feltett kérdések.

Conscriptio Regnicolaris 1728, 1828. Az Őrség, Vendvidék, Hegyhát, Rába-völgye községeinek iparossággal kapcsolatos adatai.

Nemzetőr összeírás 1848. Vas megye, Őrségi Járás 15–46. Fasc.

Vas Vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok 1481/1869. 1869. évi választókerületi iparosok jegyzéke.

166/b/12. A körmendi cs. kir. járási Főbiztos iratai. Közigazgatási iratok 1853.

Iparosok jegyzéke IV. 405/b, IX. 577/1898. IV. 428/b/856 Őriszentpéter iparlajstroma

A prosznyákfai fazekas tanműhely dokumentumai. Főispáni általános iratok 536/1904.

   

JEGYZETEK

1	Ebben a fejezetben a céhekkel kapcsolatos általános ismereteinket pontosabb helymegjelölés nélkül az alábbi szerzők műveiből kölcsönöztük: RICHTER István M: A céhválasztás. Ethnographia, 1929. 168–174. old.; Mesterlegények a céhvilágból. Ethnographia, 1930. 1–2. 38–47., 177–199. old; Mesterek a céhvilágban. Ethnographia, 1934. 2. sz. 46–61. old.; A mesterválasztás és mesterasztal a céhvilágban. Ethnographia 1938. 1–2. sz. 66–74. old.; Az inas a céhvilágban. Ethnographia, 1941. 3–4 sz. 218–229. old.; NAGYBÁKAY Péter: Céhvilág Magyarországon. Budapest 1981. (TKM 84.) DOMONKOS Ottó: A céhes élet és tárgyi emlékei. In: Uő.: Céhes kézműipar. Kiállítási katalógus. Eisenstadt, 1983. 16–18. old.; NAGY Zoltán: Kézművesipar Körmenden a 17–19. században. Szerk.: SZABÓ László. Körmend, 1994. 352–358. old.; NAGY Zoltán: Jeles céhtárgyak és mesterművek – kézművesség a nyugat-dunántúli régióban. Vas megyei kereskedelmi és iparkamara. Szombathely, 2008. 11–27. old. – A Körmendtől Szentgotthárdig terjedő kutatási területünkre vonatkozó, helyi céhekkel kapcsolatos dőlt betűs idézeteknek viszont külön-külön feltüntetjük a forráshelyét.
2	Válaszában Batthyány II. Ádám a következőket jegyezte meg: "A városban és attól 3 mérföldnyire [ha] céhen kívüli gerencsért találnak elfoghatják és ezen kívül akasztófára való verem ásására nem kötelezhetik." Eredeti forrás: MNL MoL Magy. Kanc. Oriv. Ceoh. Ab. No 58. 1669. júl. 14. MNL M0L Magy. Kanc. Coeh. Ab. No. 58. körmendi Takács céh articulusai 1683. MNL M0L Batthyány cs. lt. 1313. Majd. lad. 1 No.46/c és "E mellett megengedjük, hogy a Törvényfának, vagyis Akasztófának csináltatása és föl emelése [ha] történik, erre senki se kényszerétse őket."
3	NAGY Zoltán: Kézművesipar Körmenden a 17–19. században. Szerk.: SZABÓ László. Körmend, 1994. 357. old.
4	NAGY Zoltán: Állandó néprajzi kiállítás Kapornakon. In: Hodos és Kapornak története. Lendva, 2005. 303. old.
5	A szentgotthárdi ciszterci apátság úriszéki iratai, B sorozat. Szabad vallomások és vallatások iratai 1687–1842. XI. 604/7. A szentgotthárdi várban tanúkihallgatás folyt ökörlopás okán. A levél formátumú kivonatot a tiszttartó és három esküdt pecsétjével hitelesítette. Közülük Szabó Ferenc saját kezű névaláírása mellett szabó mesterséget ábrázoló gombostű és nyitott szárú szabóolló látható, melyet virágfejek öveznek.
6	A nyitott láda előtti céhgyűlést egy fényképfelvétel is megörökítette, melyet RICHTER István (1930. Herend) nyomán Nagybákay Péter is közölt a Céhvilág Magyarországon (TKM 84, 1981) című munkájában.
7	KÓS Károly: Züricvölgyi gerencsérség. Dunántúli Szemle 1944. 118–131. és 208–218. old. A céhgyűlések alkalmával szegődtették az inast is. "Ugyanakkor nyitották fel a céhládát, melynek egyik kulcsa a céh mesternél, a másik az első szolgáló mesternél volt."
8	VAKARCS Kálmán: Szentgotthárdi járás néprajza (kézirat). Savaria MHVM Néprajzi Osztályának Adattára K. 86. 12. old. A zászló ma már nincsen meg.
9	BÉL Mátyás: Vasvármegye leírása. Vasi Szemle 1977. 3. sz. 455. old.
10	A körmendi Takács céh articulusai 1683. 8. pont MNL M0L Batthyány cs. lt. 1313. Majd. lad. 1 No.46/c
11	BENCZIK Gyula – HERMANN István: A pápai szabók céhlevelének átirata az őriszentpéteri szabók részére. Emlékkönyv Bánkuti Imre 75. születésnapjára. Különlenyomat. Budapest 2002. 79–98. old.
12	SZELESTEY László: Egy fazekas dinasztia remekei. A Czúgh-család emlékkiállítása. Kiállítási katalógus, Zalaegerszeg, 2004. (22. old.)
13	Az 1853. évi körmendi összeírásban az asztalos mesterek felsorolása között az alábbiakat olvashatjuk: 14. sz. alatt ör. Babos Dániel dolgozik Őri Szent Péteren, a 18. sz. alatt ifj. Babos Dániel Contár Őri Szt. Péteren. MNL VaML 166/b/12. A körmendi cs. kir. járási Főbiztos iratai, Közigazgatási iratok 1853., MNL VaML Nemzetőr Összeírás, 1848. Vas megye Őrségi járás 15–46. fol. 269. sz. ifj. Babos Dániel (31) asztalos Mester.
14	MNL VaML Főispáni áll. ir. 536/ 1904 A prosznyákfai (Pártosfalva) fazekas tanműhely tervezett dokumentumai
15	MNL VaML 1762. évi összeírás 67. cs. 33. köt. 2. sz. Publikálta NÁDASDY Lajos: Falusi és mezővárosi kézműipar Vas megyében a 16–19. században. In: Vas megye Múltjából. Szerk.: HORVÁTH Ferenc. Levéltári Évkönyv 2. Szombathely, 1982. 92–114. old.
16	SIMONFFY Emil: Adatok a társadalomtörténethez a XVIII–XIX. században. Szentgotthárd – Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szerk.: KUNTÁR Lajos, SZABÓ László. Szombathely, 1981. 175–220. old. Szentgotthárd kézműipara 184–189. old. Simonffy az 1828. évi összeírás és az 1857. évi kataszteri felmérés adatait összevetve kimutatta, hogy 1828–1857 között a szentgotthárdi céhes mesterségek száma 20-ról 31-re nőtt. A kézművesipar szerkezete igen nagy hasonlóságot mutat Körmendével. A "növekmény"-ből kitűnik, hogy a takácsok és asztalosok száma 1828-hoz képest megváltozott. A takácsmesterek 4, az asztalosok 5 fővel szerepelnek. Expanziójuk a következő évtizedekben a céhek városi vonzáskörzetére is kiterjedt mindkét mezővárosban. E térfoglalásnak szembeötlő jelei is voltak. A XIX. század közepi hagyatéki leltárokban a Szentgotthárd környéki falvakban megnövekszik a takácsok száma, felváltják a hagyományos női szövést, a házak berendezésében a puhafából készült festett bútorok, pohárszékek, almáriumok, karszékek sorra jelennek meg, mely alól csupán az archaikusabb bárdolt technikát még mindig alkalmazó "Vendvidék" jelent kivételt.
17	NAGY Zoltán: A körmendi céhek és a helyi szervezetekhez nem köthető iparágak jelenléte forrásainkban 1601–1857 között. Savaria, a Vas megyei Múzeumok Értesítője 2002. 26 (2001) 51–65. old.
18	MNL VaML Vas megye Alispánjának iratai IV/1/b 566/1817. többek között a körmendi, szentgotthárdi, vasvári, németújvári, muraszombati céheknek feltett kérdésekre adott válaszok. Teljes terjedelmében publikálta NÁDASDY Lajos: A falusi és mezővárosi kézműipar helyzete Vas megyében a 19. században. Vasi Szemle 1986. 1. 96–121. A fentiekben csak a kutatási területünkre vonatkozó adatokat szerepeltetünk az eredeti források betűhív közlésével.
19	MNL VaML Szentgotthárdi Fazekasság Céh könyve Szegődtetési könyvek I. 1738–1820, II. 1820–1881. (német nyelvű, a céhtagok névsorával).
20	MNL VaML Országos összeírás, Conscriptio Regnicolaris, 1828. Teljes terjedelmében publikálta: NÁDASDY Lajos: A falusi és mezővárosi céhes kézműipar helyzete Vas megyében a 19. században. Vasi Szemle 1986. 1. sz. 96–121. old. és 2. sz. 261–283. old. A fentiekben csak a kutatási területünkre vonatkozó adatokat szerepeltetünk az eredeti források betűhív közlésével.
21	MNL VaML Nemzetőr Összeírás 1848. "Összeírása a Vas megyei körmendi kerületbeli Őrségieknek" Vas megye Őrségi járás 15–46. fol.
22	Őri Szent Péteren a 269. sorszám alatt ifjú Babos Dániel 31 éves asztalos mester neve szerepel, akiről, sőt az akkor 48. életévét betöltött apjáról, Babos Dániel asztalos mesterről biztosan tudjuk, hogy nemes volt. Gellért Károlyné Szikszai Edit kéziratban maradt Őriszentpéter-monográfiája (MNL VaML Kézirattára Sz. 21.) 102. oldalán részletesen ír a Babos családról. "A Galambos szeren lakó Babos család őse kapta meg a nemesi címet először Őriszentpéteren. Mint nemes ember tanulta ki az asztalos mesterséget az egyik Babos fiú. Szép munkáinak a híre bejárta a vidéket. A Batthyány család számára is teljesített megrendeléseket. A nemes Babosok asztalosok maradtak..." A két Babos asztalos: apa és fia együttesen szerepel az 1853. évi körmendi összeírásban. Az asztalos mesterek felsorolása között az alábbiakat olvashatjuk: 14. sz. alatt ör. Babos Dániel dolgozik Őri Szent Péteren, a 18. sz. alatt ifj. Babos Dániel Contár Őri Szt. Péteren. MNL VaML 166/b/12. A körmendi cs. kir. járási Főbiztos iratai, Közigazgatási iratok 1853.
23	MNL VaML Vas Vármegye Alispánjának iratai. Közigazgatási iratok 1481/1869. Körmendi, szentgotthárdi választókerületi iparosok jegyzéke
24	Soproni Kereskedelmi és Iparkamarának 1876-ik évi Statistikai Jelentése I–II. Sopron, 1878.
25	MNL VaML IV. 428/b/856 Őriszentpéter iparlajstroma. Csak az 1895–1890-es évekre vonatkoztatva. Az 1890–1969 közötti lajstromot teljes terjedelemben közölte HORVÁTH Sándor: Erdők és utak ölelésében. Őriszentpéter monográfiája. Szerk.: Horváth Sándor dr. Őriszentpéter, 1996. 156–162. old.
26	MNL VaML Iparosok jegyzéke IV. 405/b IX. 577/1898.
27	A szentgotthárdi szolgabíróság iratai IV. 193/b. A szentgotthárdi ciszter apátság gazdasági iratai (1735–1850), 2–7. kötet (1773–1789). A felsorolt példák forrásaként csak a kötetszámokat adjuk meg általában, mivel a kötetek végén lévő névmutató alapján a név és az évszám ismeretében a konkrét hagyatéki leltár kikereshető. A szövegben lévő iparos nevek a hagyatéki leltárak tartozás rovatában keresendők.
28	Gyarmat 4. k.10. sz. Huszár György 1781. 04. 18., Szaknyér 5. k. 280. sz. Majzán György 1785. aug. 1.
29	Gyarmat 4. k. †Kovács György 1784.
30	Talapataka 3. k. Kocsis János 1779.
31	Kondorfa 2. k. †Kovács János 1777. 04. 23. 208. sz.
32	Kondorfa 3. k. †Németh György 1775.
33	Magyarlak 4. k. Grehits Ferenc 1781. 04. 28. 12. sz.
34	Kethely 4. k. Szekeres János és Péter osztálya 1782. 07. 05 150. sz.
35	Farkasfa 6. k. Tséne János 1785. 17. sz., Farkasfa 7. k. 1788. 06. 11. 179., Kondorfa 7. k. 1787. Herceg János 182. sz., Csörötnek 6. k. 1786. 01. 22. 27. sz.
36	Sido 4. k. Németh György 1782. 05. 04. 95. sz.
37	Talapataka 6. k. Korpics István 1786. 04. 01. 93. sz.
38	Sida 1. k. †Khaar Ferenc 1770.
39	Kethely 6. k. Doncsecs Mihály 1786. 06. 24. 137. sz.
40	Sida 4. k. Németh György 1782. 05. 04. 95. sz.
41	Kondorfa 2. k. Németh György 1775., Háromháza 7. k. Paal János kovács 1788. 02. 27., Tischlernek koporsó áráért: Kethely 6. k. Puchl József 1786. 03. 07.
42	Talapataka 5. k. Koczián Mihály 1785. 08. 22. 282. sz.
43	Zsida 1. k. Khaar Ferenc 1770.
44	A szentgotthárdi szolgabíróság iratai IV. 193/b. A szentgotthárdi ciszter apátság gazdasági iratai. 2, 3, 4, 5. k. 1775–1785 közötti tíz esztendő hagyatéki leltárainak "debita passiva" iparűzőkre vonatkozó utalások adatai alapján rajzoltuk meg a Szentgotthárd vonzáskörzetébe tartozó falvak kézműiparral való ellátottságát, de az egyes termékek és szolgáltatások árát is e körből és időmetszetből merítettük.
45	FLÓRIÁN Mária: A nép követte a szabást – Folyamatok a magyar paraszti öltözködés alakulásában. Akadémiai Kiadó 2009. 74. old. A pukai posztóra: MNL VaML megyei közgyűlési iratok 231. cs. 1–6. 1793. nov. 4. Szombathely, Vas megye
46	Talapataka 7. k. Köncz György 1786. 10. 11 10. sz.
47	Talapataka 7. k. Köncz György 1786. 10. 11 10. sz.
48	Kisfalud 5. k. Csáfor György 1784. 05. 06. 100. sz.
49	Börgölin 6. k. Harics György 1785. 03. 28. 148. sz.
50	Szakonyfalu 5. k. Majzán György 1785. 08. 01. 280. sz.
51	Talapataka 7. k. Köncz György 1786. 10. 11. 10. sz.
52	Gyarmat 4. k. †Kovács György 1781. 14. sz.
53	Farkasfa 7. k. 1788. 07. 14. 179. sz.
54	Kethelyen 6. k. Doncsecs Mihály 1786. 07. 24. 137. sz.
55	Szakonyfalu 5. k. Majzán György 1785. 08. 01. 280. sz.
56	Háromháza 4. k. †Tóth György 1781. 54. sz.
57	Kondorfa 2. k. †Németh György 1775. 07. 29. 78. sz.
58	A falvak vonzáskörzetének megállapítása a fentiekben már adatolt hagyatéki leltárak felhasználásával készült a szentgotthárdi apátság gazdasági iratai 1–7. köteteiből merítve.
59	Kethely 6. k. Dancsecs Mihály gazdaságának becsüje 1786. 06. 24. 4. sz.
60	Kondorfa 22. k. Mihály György kovács gazdaságának becsüje 1826. 05. 10.
61	Istvánfalva 31. k. Kovács József kovács ingatlan vagyonának becsüje 1847. 04. 20.
62	Börgölin 6. k. †Kozó György kovács után maradt javak becsüje 1786. 02. 08.
63	Tótfalu 21. k. †Korpics József kovács gazdaságának becsüje 1823. 01. 28.
64	Szakonyfalva 22. k. Kozár János kovács ingatlan vagyonának becsüje 1827. 01. 30.
65	Kis Dolincz 29. k. Konkolits Ferenc fazekas gazdaságának becsüje 1841. 03. 30.
66	Permise 25. k. Kránetz János fazekas gazdaságának becsüje 1831. 02. 03.
67	Istvánfalva 28. k. Dobján György fazekas gazdaságának becsüje 1839. 05. 29.; Istvánfalva 28. k. †Doncsecz avagy Kondor János jobbágy gazdaságának becsüje 1839. 12. 10.
68	Kethely 28. k. Texhover János Fazekas Mester Ember gazdaságának becsüje 1840. 02. 20.
69	Csörötnek 29. k. Texler János fazekas minden ingó és ingatlan javainak becsüje 1842. 05. 24.
70	Istvánfalva 30. k. Domiter József bognár gazdaságának becsüje 1843. 12. 18.
71	Csörötnek 12. k. Prander Éva és Molnár Márton javainak becsüje 1804. 01. 21. 233. sz.
72	Kondorfa 6. k. †Laczu Ádám javainak becsüje és a kiskorú gyermekekre jutott osztályrész megbecsülése 1787. 03. 06. 297. sz.
73	GÁL Dezső: Őrségi fenyvesek ölében. Történetek, emlékképek Szatta múltjából. Szatta, 2001. 53. old.
74	NAGY Zoltán: Állandó kiállítás Kapornakon. In: Hodos és Kapornak története. Lendva, 2005. (299–324) Faragókamra 303. old.
75	Magyarlak 22. k. Pap Imre zsöllér jobbágy gazdaságának becsüje 1828. 01. 10.
76	Gyarmat 1. k. Varga János javainak becsüje 1766.
77	Velemér 2. k. Bott Ferenc, József, Mihály és Miklós együtt gazdálkodók közötti osztály 1777. old.
78	Kethely 6. k. Foka Márton ingóságainak becsüje 1788.
79	Kisfalud 6. k. Mesits György gazdaságának becsüje 1788.
80	Istvánfalva 6. k. Somanek György gazdaságának becsüje 1788.
81	Csörötnek 31. k. Cser Mátyás hagyatékának becsüje
82	Kondorfa 29. k. †Józsa Márton és Ferenc maradékait illető javak becsüje 1841. 06. 25.