BATTHYÁNY LAJOS ÚJRATEMETŐJE

Kétszázöt éve született Piry Cirjék ferences szerzetes, házfőnök és tartományfőnök, a mártírhalált halt miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos hamvainak őre és újratemetője, aki egy régi magyar nyelvemlék megtalálójaként is ismert. Halálának pedig idén van a 135. évfordulója. Jelen írásomban a rövid életrajzát kívánom ismertetni, különösen az irodalmi munkásságát és a közéleti tevékenységét.

 

AZ INDULÓ ÉVEK

Piry Cirjék 1810. április 15-én született Piry János és Tóth Magdolna földműves szülők gyermekeként¹ a Vas megyei Püspökiben (ma: Püspökmolnári). A szomszédos Szenttamás falu (ma ez is Püspökmolnári része) katolikus templomában keresztelték meg, a keresztségben a János nevet kapta. Születési helyéről ő maga így nyilatkozott: "Megjegyzem e falu felől, hogy ott se pap, se templom, se mester, se iskola, se úr, se koldús, se német, se szláv, se zsidó, se semmiféle pogány nem volt."² Püspöki község ekkor a szombathelyi katolikus egyházmegye színmagyar lakosságú, egyutcás jobbágyfaluja volt, ahol valóban se templom, se iskola nem állt.

A kis Piry János az elemi osztályokat Szenttamás község katolikus iskolájában, majd Vasváron és Körmenden végezte, ezután a kőszegi gimnáziumba vették fel. Itt szelíd kedélyével és jeles tanulmányi eredményeivel tűnt ki társai közül.³

Piry János a 6. osztály sikeres elvégzése után, 16 évesen lépett be Szent Ferenc rendjébe, ekkor vette fel a Cirjék (latinosan Cyriacus) nevet. Teológiai tanulmányait Pozsonyban és Esztergomban végezte, utóbbi helyen 1833-ban szentelték áldozópappá. Papi pályáját Boldogasszonyban (Fertőboldogasszony, ma Frauenkirchen, Burgenland, Ausztria) hitszónokként kezdte, majd ugyanilyen minőségében Komáromban folytatta, ezután egy évre teológiai tanár lett Esztergomban. 1837–40 között a székesfehérvári püspöki székesegyház hitszónoka volt. Ezután egy-egy évig Veszprémben, majd Esztergomban lett hitszónok. Elöljárói 1842-ben Érsekújvárra küldték: itt az újonnan megnyílt algimnázium tanárává nevezték ki; ezt a feladatát tíz évig, az intézmény 1852-es bezárásáig végezte.

 

A PIRY-HÁRTYA

Érsekújvári tartózkodása alatt, 1843-ban talált meg egy jelentős nyelvemléket, a róla elnevezett Piry-hártyát. (Itt jegyzem meg, hogy több lexikon, sőt még néhány publikáció is tévesen azt írja, hogy Piry atya az Érsekújvári kódexet találta meg, amit aztán róla elnevezve Piry-kódexnek hívtak... Ezt a téves állítást közli pl. a Révai könyve és a Pallas Nagy Lexikona, ill. SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái című könyve is. A Pallas tévedését 1920-ban már Szily Kálmán is felidézte, amikor ezt írta: "...14-ik kötet 18. lapján Piry Czirjékről meséli, hogy: »Ő találta meg az Érsekújvári kódexet, mellyet nevéről egy ideig Piry-kodexnek is neveztek.« (Ebből egy szó sem igaz!)"⁴ Valójában az Érsekújvári kódexet már 1833-ban megtalálta Czech János az érsekújvári ferencesek könyvtárában, és Reguly Antal közbenjárására Golessényi Pantaleo akkori rendfőnök ajándékozta az Akadémiának 1851-ben.⁵)

A nyelvemlék megtalálásának körülményei regényesek. Piry atya a töredéket 1843-ban az érsekújvári líceum egyik diákjától kobozta el, aki pedig egy – általa bizonyára rajongásig tisztelt – színésznő szemetéből turkálta ki... De olvassuk mindezt Piry Cirjék tollából: "... én ezen négy lapnyi irományt 1843-dikban, decz. 16-án egy tanitványomtól vettem el, ki vele, mint zsidóirással, tan-óra alatt játszott; ö pedig szállásháza szemét-halmáról vette fel, hova Horváthné asszonytól, mint Pázmán-társaságabeli színésznőtől kivettetett, ki tanítványommal egy szálláson vala. Figyelmeztettem a' gyermeket, hogy nézzen szét a' házban, ha talán több darabokra vagy épen könyvre akadhatna, és kérdezze meg Horváthnét: volna-e illyes könyve? – de mind haszontalan volt. Tehát csak ezen négylapnyi darabbal szolgálhatok a' t. t. társaságnak."⁶ A Pázmán-társaság egy vándorszínészcsoport volt, akik bebarangolták a Felvidéket. Hogy hogyan tett szert a pergamentöredékre, azt már Horváthné sem tudta megmondani...⁷

A töredék a XV–XVI. sz. fordulóján készült 174x122 mm méretű, enyhén megsárgult duplafólió (azaz: levélpár). Formai és tartalmi szempontból egyaránt különleges helyet foglal el a régi magyar nyelvemlékek között. Toldy Ferenc ezt írja róla: "nem tagadhatni, hogy ha az egész codex fenmaradt volna, a nyereség nyelvtörténeti és aestheticai tekintetben tetemes volna: így csak annak elvesztét sajnálhatni."⁸ Különlegessége ugyanis abban áll, hogy a kódexek többségével szemben pergamenre írták. Ezt már Piry Cirjék is felismerte, amikor a fent idézett levelében így írt róla: "E' kéziratot, mint szemem fényét, őriztem eddig, ha bár csak töredék is, annál inkább, minél ritkább az illy kincs nyelvünkben, melly, mint ez, pergamenre vagyon irva."⁹ Az oldalakon 19, vörös tintával meghúzott vonalra nagyon igényes gótikus könyvírással vitték fel a szöveget. Az írástükör egyhasábos, mérete 135×83 mm. Az írástükröt a lapszélig kifutó vörös vonalak keretezik, az oldal alján a keretvonalat megduplázták. Iniciálék nem találhatóak rajta.

 

A Piry-hártya egy lapja

 

Formai jegyei és szövege alapján kapcsolódik az 1909-ben a budapesti jezsuita rendház egyik könyvében megtalált ún. Máriabesnyői töredékhez: ugyanabból a mára megsemmisült kódexből származhatnak. E két kódextöredéket ferences eredetűnek tartják, és a feltételezések szerint dunántúli nyelvjárásban íródtak. Mindkét töredék fennmaradt lapjain Krisztus szenvedéstörténetéről olvashatunk, s a szöveg azt az evangéliumokból is ismert pillanatot állítja elénk, amikor Krisztus a Gethsemáni-kertben imádkozik. Eközben azonban megnyílik az ég, és egy "égi pör", egy tanácsülés zajlik le, mely arról szól, hogy vajon Krisztus kénytelen-e vállalni a rá váró kínokat és a kereszthalált.¹⁰ Résztvevői az Atyaisten és angyalai, Ádám, mint az emberiség képviselője, továbbá az Ártatlanság és a Szeretet.¹¹ Feltételezések szerint mindkét kódextöredék szövege megtalálható az 1712-ben kiadott, Újfalusi Judit nagyszombati klarissza apáca által írt Makula nélkül való tükör című művében.¹²

Piry Cirjék a kódextöredéket 1850-ben a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta, amely hálából róla nevezte el azt.¹³ 1908-ban a Nyelvemléktár-sorozatban kiadták, napjainkban pedig már online is elérhető.¹⁴

 

ÉRSEKÚJVÁRI NAPLÓ 1848/49

Piry Cirjéket Érsekújváron érte a forradalom kitörése, majd a szabadságharc kibontakozása. Egyházi személyként viszonylag szabadon mozgott a hadak között, és a látottakról-hallottakról, illetve a lapokban olvasottakról naplót vezetett – ekkor még csak az asztalfióknak. Halála után azonban rögtön felmerült kiadásának lehetősége.¹⁵ Strasser Marcián ferences atya, szentrókusi (Rókus kórházbeli) segédlelkész kezdte sajtó alá rendezni, szerkeszteni egykori rendtársa naplóját, amivel négy hónap alatt végzett. 1881. június 27-ei keltezéssel még előfizetési felhívást is írt, ám ez végül az asztalfiókban rekedt. Bizonyára azért, mert Piry atya lángolóan hazafias, már-már radikális stílusa – még a szerkesztést követően is – nem illett a kiegyezés utáni konszolidációs folyamatba.¹⁶ A naplót végül csak 1998-ban Pozsonyban adták ki, méghozzá az eredeti szöveggel.¹⁷

A mű 6 könyvre tagolódik, amit írója 155 pontba foglalt. A napló elé 0. pontként egy előszót, a végére pedig egy 4 pontból álló végszót illesztett. Nyomtatásban a szöveg terjedelme 151 oldalra rúg. A naplót 1848. március 16-án kezdte el írni, a végszó keltezése pedig 1849. október 15.

Írása előszavában a szerző az események nagyszerűségét emeli ki: "Forradalomban van egész Európa. Lehetetlen a rohanó eseményeket gátolni; lehetetlen a terjeszkedő szabadságszellemnek meg nem hajolni. (Az) 1848-dik Martius hava századok eseményeinél többeket és nagyobbakat hozott minden összeesküvés, s ármány nélkül." A napló szerzője kerüli a terjengős leírásokat, főleg tényeket vagy annak tekintett híreket ír le röviden, helyenként távirati stílusban. Ezeket ugyanakkor gyakran megtoldja a saját véleményével. A könyv 26. oldalán pl. így érzékelteti a változás iránti szimpátiáját: "A méltán gyűlölt Metternich 40 éves hatalma összeomlott." Később is egy-egy szóval, megjegyzéssel, fél mondattal kommentálja az eseményeket, pl.: "Mily dicső!"

A legmerészebb kijelentésre a 121–122. oldalon ragadtatja magát, amikor ezt írja: "A gyászkönyv örömkönyvvel közeledik végéhez. Ezeket megérni, Istennek különös adománya! Szabadsága, függetlensége hazánknak, és a hatalmas osztrákháznak trónvesztése örök emlékű dolgok! A ki másnak vermet ás, maga esik bele. A császári família kibérlette a különajkú népeket, hogy irtsák ki a Magyarságot, s fegyveres erőt küldött az országba, ... az igazságos Isten ujja mást végzett felőlünk, hogy t.i. éljünk, kik annyiszor megszenvettük a dynastiát, ő pedig, a hálátlan nemzetgyilkos vesszen el!" Ha Haynau idején megtalálják a naplót, Piry Cirjék aligha ússza meg büntetlenül...

 

 

Munkájában természetesen jelentős helyet foglal el az Érsekújváron történtek leírása, de hangsúlyosan szól a pesti eseményekről éppúgy, mint horvátországi, erdélyi vagy délvidéki történésekről. A Szombathelyen történt eseményeket egyetlen alkalommal, '48 tavaszán említi meg naplójában. Talán nem érdektelen, ha a Vasi Szemle hasábjain szóról szóra felidézzük, mit hallott Érsekújváron a vasi megyeszékhely eseményeiről (36–37. old.): "Szombathelyen a zsidók ellen kitört a gyülölség, melly származott abból, hogy a Ferencziek templomát cserepező mester-ember kötelet vett állása biztosítására a Fedelzeten, s egy barátja kérdvén: mire való lenne a vett kötél, ez tréfásan felelé: a Zsidókat felaggatni; mit meghallván egy Zsidó, feladja őt; s az Alispán vassal fenyegette a tréfálót; innét kész lett a Zsidó üldözés, April 5-én esti 7. órakor megtámadták a Zsinagogát, s benne mindent összerontottak; egynek a pinczéjébe betörvén 700. akót kieresztettek, a kisebb hordókat felhozták s megitták a Szabadság és Kossuth egésségére; a zendülést a Nemzeti őrsereg csillapította le. A lázadás vezérei befogattak, kik/et/ a nép kiakart szabadítani, de hiában igyekezett, meggátoltatván a katonaságtól és őrseregtől; s olly határozat hozatott a Népgyűlésen, hogy a szerződésbe kikötött évek után a Zsidók mind el hagyják a várost, kiknek pedig szerződésök nincs, rögtön menjenek el. Sokan erre fegyvereiket nyugasztalják, várván, hogy ha a katonaság eltávozand, a Zsidókat megrohanják."

A szerző a külföldi történéseket is leírja. Naplója – a hazai események előzményeként – az 1846-os lengyel, az 1847-es svájci és római, majd az 1848-as francia, bajor, bécsi események ismertetésével indul. Természetesen itt sem rejti véka alá a szimpátiáját vagy éppen az ellenszenvét. 1849. július 1-én a franciákról pl. ezt írja naplójában (132. old.): "Római köztársaságot Franczia ország megigázta. Ez önző nemzet, legyen utálat tárgya minden szabad nemzetnek. Átok nevére!"

A szabadságharc bukása kapcsán elfogadja azt a – Kossuth és hívei által terjesztett – nézetet, mely szerint Görgey volt az áruló. Így ír erről a 145. oldalon: "Oh Görgei, áruló Görgei! alacsony boszúból elvesztéd hazánkat! Hazám, édes Hazám! tenfiad gyilkolt meg, mert sem az osztrák sem az orosz több száz ezerekre menő hatalmas ereje megnem győzhetett..." 5 oldallal később pedig így ír: "Ej Görgei, hazám nagy árulója! az Isten verjen meg! s hiszem, meg is ver! Európa lepök! Nemzetem megátkoz, s átkozott s utált leszel e földön és sirodban!" Merész fogalmazás ez egy paptól!

Piry Cirjéknek a hazához és a szabadságharchoz fűződő viszonyát legjobban talán a napló kiadásának szerkesztője, Koncsol László foglalja össze a könyv rezüméjében (225. old.): "A szerző bevallottan is csak az események krónikása szeretett volna lenni, de a függetlenségi háború sodrában, az udvar cinikus hatalmi politikáját látva érzelmei is kezdenek szövegébe szűrődni. Amit szenvtelenül indított, egész emberi habitusával folytatja, királyhű alattvalóból a szemünk láttára gyúródik át tüzes demokratává."

 

BATTHYÁNY HAMVAINAK ŐRE ÉS ÚJRATEMETŐJE

Piry Cirjéket 1852-ben Szentantalra (más nevén Bacsfa a Csallóközben, ma Szlovákia) küldték házfőnöknek, majd 1854-ben Pestre került rendtartományi tanácsnoknak. 1857–1860 között az esztergomi rendház feje (zárdafőnök) volt, majd újra Pestre költözött, mivel 3 évre a szerzetesrend őre (Custos Provinciae) lett. 1863-ban egyhangúlag a magyarországi ferences rend tartományi főnökévé (provincialis) választották, amely tisztséget 3 évig töltötte be. Pozsonyban történt megválasztásáról így tudósított a Religio c. lap: "Augustus 15-én történt a szűz Máriáról czimzett sz. Ferencz rendű szerzet tartományi főnökének megválasztatása. Az öszszes szavazók főt. Piry Czirjék atyát, tartományi kiérdemesült őrt, tisztelék meg bizalmukkal, ki a főnökséget ugyan csak Nagyboldogasszony napján, – Isten oltára előtt – ünnepélyes nyilvánossággal át is vette. Nem szükség sok szót koczkáztatnom arra, mennyire érdemli ő e kitüntetést és bizalmat. A szerzet őt, mint munkás tagot, mint nemes társalgásu embert, és feddhetlen életű papot ismeri. Sőt elég okom van hinni: miszerént azok is, kik vele bármi uton-módon, és körülmények közt érintkezésbe jöttek, róla – ki nem csak egyházának és szerzetének buzgó harczosa, hanem szeretett hazájának is hü fia – hasonlót éreznek és mondanak. És ez elég arra, hogy mi, őt szivből szerető és tisztelő ügytársai, terhes szép hivatalához a legszebb reményeket kössük, és szivünk mélyéből óhajtsuk, hogy szerzetünk diszére, az egyháznak és hazának javára minél tovább éljen!"¹⁸

A posztot – a rend szabályai szerint – csak 3 évig tölthette be, így utána a pesti rendház egyszerű lakója lett, ahol 1869-ben házfőnökké (zárdafőnökké) nevezték ki; ezt a tisztséget is 3 évig töltötte be. Ez idő alatt került sor a kivégzett miniszterelnök, Batthyány Lajos újratemetésére, melyben Piry Cirjékre oroszlánrész hárult. Az összefüggések megértéséhez azonban vissza kell ugranunk az időben.

1849. október 6-án Pesten kivégezték Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Vele szemben a fő vádpont az volt, hogy a Pragmatica Sanctio megsértésével Magyarország Ausztriától való elszakadásának fő eszköze volt.¹⁹ Holttestét jeltelen sírba akarták eltemetni a józsefvárosi temetőben,²⁰ de az özvegy kérésére Hausmann Ferenc, a Batthyány-család orvosa és Szántóffy Antal józsefvárosi plébános közbenjárására, Dank Agáp akkori pesti ferences házfőnök segítségével még a kivégzés éjjelén a belvárosi ferences templom kriptájában helyezték ideiglenes nyugalomra. (A ferences rend nem véletlenül vállalta a titkos temetést, hiszen a rendházat a Batthyány-család alapította és segítette fenntartását.²¹) A sírt lezáró vörös márvány kőtáblát – az önkényuralom bosszújától félve – fordítva tették be, így a sír gyakorlatilag jeltelen maradt. A tábla belső felén is mindössze ennyi állt: "1849dik évi Október 6kán az Úrban elhunyt G. B. L. Áldás és béke hamvaira.".²²

Amikor Piry Cirjék először a pesti rendház lakója lett (1854-től), akkor megismertették vele azt a tényt, hogy a kivégzett miniszterelnök a ferences templom kriptájában nyugszik. A kiegyezés után beállt kedvezőbb közállapotok, a két korábbi ellenfél közti megbékélés megteremtette a lehetőséget a mártír kormányfő méltó eltemetésére. Sokat jelentett az is, hogy a kormány élén az az Andrássy Gyula állt, akit távollétében szintén halálra ítéltek. De nemcsak a magyar közvélemény és a kormány, hanem Bécs is elfogadta az újratemetést, mivel számukra is kényelmetlen volt az V. Ferdinánd által hivatalába beiktatott miniszterelnök kivégzése. Ugyanakkor a helyzet kényes volt, mivel ugyanaz a Ferenc József ült a trónon, aki gyakorlatilag jóváhagyta Batthyány kivégzését... Emiatt nem is a kormány, hanem Pest városa szervezte a ceremóniát,²³ a gyászmise celebrálását sem a hercegprímás végezte, hanem Batthyány egyházmegyéjének főpásztora, Szabó Imre szombathelyi püspök. A kormány tagjai ugyan megjelentek, de csak magánemberként. Ott volt a Ház elnöke, más közéleti szereplők, a családtagok, az egyetemi ifjúság, egykori honvédek és vidéki delegációk. Összesen mintegy százezer ember.²⁴

Az újratemetésre 1870. június 9-én került sor. Piry Cirjék – mint a ferences rendház főnöke – adta át jelképesen a hamvakat, a gyászmisén pedig ő mondta a gyászbeszédet. A kényes feladatra tökéletesen megfelelt, hiszen nem volt közéleti személy vagy politikus, sem közeli barátja az elhunytnak, és nem is vett részt aktívan a szabadságharcban.²⁵ Viszont a véletlen úgy hozta, hogy Vas megyei születésű volt – ahol Batthyány birtokai is feküdtek.²⁶ Kényes feladat várt rá: úgy méltatni Batthyányt, hogy ne hangozzon el olyan vád, amely Bécs vagy az uralkodó felelősségét érintené. A gyászbeszédben így aztán nem is szerepelt pl. a kivégzés szó, és Piry összességében megpróbálta beilleszteni Batthyány személyét, illetve politikai irányvonalát a kiegyezés utáni dualista monarchia szellemébe. Egyrészt utalt arra, hogy két évtizede az akkori hatalom nem engedte meg a rendes temetést; ezzel gyakorlatilag Haynaura tolta a felelősséget – felmentve Ferenc Józsefet. Majd hozzátette: az immár üres sírbolt "a késő nemzedéket is emlékeztetni fogja a király, a haza és az alkotmány szeretetére. – Mert bizonyos, miszerint ő híve volt a fejedelemnek, lángolva szerette hazáját, melynek alkotmányáért kész volt elleneitől a halált elfogadni és meghalt. De az ő kialvó élete, s kiontott nemes vére nem bosszúért kiáltott az egekbe, hanem a béke s szabad alkotmány áldásaiért." Később hozzátette: "Nemzetem, testvéreim! legyetek egyek; egyek a haza, a koronázott király s a törvény szeretetében..."²⁷ Ez a nézet már nagyon messze áll az 1848/49-es napló lángszavú szerzőjétől!

Ugyanakkor – a közvélemény elvárásainak megfelelően – Batthyány halálát is illett szóba hoznia. Egy 1910-es cikk így értékeli a beszéd ezzel kapcsolatos részét: "Piry igyekezett mérsékelt, tapintatos lenni, de amikor a golyók nyomát említette, mely a szétroncsolt magas homlokon most is látható, egy percre úgy tetszett, mintha a Nemezis nemtője lebbentette volna meg egy percre sötét szárnyait. Mikor pedig az országszerte tisztelt özvegyet aposztrofálta, akkor minden szem a gyászoló nemes alakja felé fordult, s a szemekben a meghatottság könnye csillogott."²⁸

 

AZ UTOLSÓ ÉVEK ÉS IRODALMI MUNKÁSSÁGA

Még 1870 tavaszán, Dank Agáp halála után felmerült, hogy Piry atya legyen Rómában az összes ferencrendiek tanácsosa (generalis definitor), de ezt a méltóságot nem fogadta el, inkább itthon maradt. 1872-ben az Üdvözítőről elnevezett ferences rendtartomány apostoli látogatójának nevezték ki, majd ugyanebben az évben három évre másodszor is tartományfőnökké választották. A három év leteltével, 1875-től újra a pesti rendház egyszerű lakója lett, egészen haláláig.

A fent említett naplója és a Batthyány újratemetésén elmondott beszéde mellett további irodalmi munkássága is ismert. A Magyar Tudományos Akadémiának 36 (!) Komárom megyei népdalgyűjteményt küldött be. Ezenkívül írt több verset, teológiai munkát és szentbeszédet (Szinnyei 14 önálló művét említi meg), továbbá megjelent egy értekezése a tájszavakról a Magyar Tudományos Akadémia Értesítőjének 1855. évi számában, illetve további cikkei egyházi és egyéb lapokban (Katholikus Lelkipásztor, Religio, Egyházi Lapok, Athenaeum, Hon). Megírta pl. a ferences rend hazai történetét latin nyelvű művében, illetve a magyarországi fogolykiváltó (trinitárius) szerzetesrend történetének vázlatát.²⁹

Piry Cirjék 1880. október 6-án hunyt el Budapesten. Ugyanazon a napon, mint amikor 31 évvel korábban Batthyány Lajost kivégezték... Batthyányhoz hasonlóan ő is a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben (közkeletű nevén a Kerepesi temetőben) nyugszik, rendtársaival közös sírban.

A Magyar Sion című folyóirat így méltatta Piry Cirjék tevékenységét – s ezt munkássága értékeléseként mi is elfogadhatjuk: "A rend egyik oszlopát vesztette el benne, egyik kiváló tagját, ki évek hosszú során át ernyedetlen buzgalommal működött a rendben. ... mint pap, megtalálta azon tért, melyen mint népszónok, mint igazi szerzetes legtöbb áldással működhetett. Ha a szószékről elhangzó szavai hatottak, úgy bizonyára még inkább hatott a benne megtestesülő szerzetesi erények visszfénye. Saját rendje felismerte a kincset, melyet benne birt, s a rend káptalana két izben is reábízta a tartomány kormányát... Piry képzett, olvasott ember volt: működési tere a hitszónoklat volt, ennek élt, ez foglalta el lelkét és idejét egészen, s ez volt az oka, hogy jeles tollát csak szűkebb körben szentelhette az irodalomnak. – Benne ismét a régibb idők egy patriarchális alakja veszett el, kiben nem tudtuk a szerzetesi és papi erények voltak-e nagyobbak, vagy a lángoló hazaszeretet?"³⁰

   

JEGYZETEK

1	A Religio c. lap 1880. évi 30. számának 236. oldalán a gyászhír közlésekor azt írja a cikk szerzője, bizonyos Breznay, hogy Piry Cirjék "régi nemesi családból" származik. Ez azonban téves adat. Püspöki egyházi kézen lévő jobbágyfalu volt, ott sem a XVIII. század végi, sem a XIX. század eleji nemesi összeírásokban nem találkozhatunk sem Piry, sem más nevű nemesi családdal. Ezt csak azért írhatta a nekrológ szerzője, hogy utána hozzátehesse: "Hazafisága tehát ősi, veleszületett erénye volt."
2	Strasser Marcián ferences áldozópap, szentrókusi (Rókus kórházbeli) segédlelkész 1881-es életrajza Piry Cirjékről. Idézi: KONCSOL László: Előszó. In: PIRY Cirjék János: Érsekújvári napló 1848/1849. Kalligram Könyv- és Lapkiadó Kft., Pozsony, 1998. 8. old. (Csallóközi Kiskönyvtár)
3	"–á–r–" monogramú szerző (Koncsol László szerint: Csaplár Benedek): Piry Czirjék. In: Vasárnapi Ujság, 17. évfolyam 17. szám. Pest, 1870. április 24. 1–2. old. Az életrajzi adatok fő forrása ez és a fentebb említett Strasser Marcián-írás.
4	SZILY Kálmán: Három régi codexünk újabbkori történetéhez. In: Magyar Nyelv, 1920. 30. old.
5	Bővebben erről lásd: DARVAS Anikó: Érsekújvári Kódex. In: MADAS Edit (szerk.): "Látjátok feleim..." Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig. Az Országos Széchenyi Könyvtár kiállítása 2009. október 29–2010. február 28. Katalógus. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2009. 286. old.
6	Piry Cirjék 1850. augusztus 21-én Érsekújvárról kelt levele Toldy Ferenchez, az Akadémia titoknokához. Idézi: HEINLEIN István: A Piry-hártya történetéhez. In: Magyar Nyelv, 1910. évi 6. szám. 87. old.
7	TÓTH Péter: Piry-hártya. In: MADAS Edit: i. m. 307. old.
8	TOLDY Ferenc: [A Piry-hártya]. In: Magyar Akadémiai Értesítő 1850. évi 10. szám 91. old.
9	SZILY Kálmán: i. m. 30. old.
10	TÓTH Péter: i. m. 307. old.
11	KATONA Lajos: A Nyelvemléktár befejezése. In: Akadémiai Értesítő 1908. 11. old.
12	E nyelvemlékek egymáshoz való viszonyáról lásd bővebben: LAUF Judit: Egy középkori nyelvemlék 18. századi továbbélése. A Piry-hártya egykori kódexe és a Makula nélkül való tükör. In: Magyar Könyvszemle, 128. évf. 2012. évi 2. szám 234–255. old.
13	Megtalálható: Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára, K36
14	Piry-hártya. Közzéteszi: Katona Lajos, Budapest, 1908. (Nyelvemléktár 15.) Online: http://kt.lib.pte.hu/cgibin/kt.cgi?konyvtar/kt06010401/15_0_2_pg_357.html oldaltól a http://kt.lib.pte.hu/cgi-bin/kt.cgi?konyvtar/kt06010401/15_0_2_pg_365.html oldalig
15	Ahogy ezt a Vasárnapi Ujság 1880. október 24-ei számának 712. oldalán már megemlíti egy jól értesült – névtelen – újságíró.
16	KONCSOL László: Előszó. In: PIRY Cirjék János: Érsekújvári napló 1848/1849. Kalligram Könyv- és Lapkiadó Kft., Pozsony, 1998.) 12–14. old. (Csallóközi Kiskönyvtár)
17	PIRY Czirjék János: i. m. A fejezet szövegében hivatkozott oldalszámok erre a műre vonatkoznak.
18	Szkóky Sükösd "áldozár s hitszónok" 1863. augusztus 23-án kelt tudósítása Pozsonyból. In: Religio, 1863. évi 19. szám 149. old..
19	URBÁN Aladár: Gróf Batthyány Lajos emlékezete. In: Aetas, 2000. évi 1–2. szám 109–129. old.
20	KATONA Csaba:"Ezen gyászünnepélynek kiválóan városi jelleggel kell bírnia..." Gróf Batthyány Lajos 1870. évi újratemetésének háttere. In: Kisebbségkutatás, 2007. évi 3. sz. 540. old. Lásd még: SILL Aba Ferenc: Batthyány Lajos régi-új nyughelye. In: Vasi Szemle, 2007. 5. sz. 547–554. old.
21	AJTAY-HORVÁTH Viola: Nemzeti kegyelet: Gróf Batthyány Lajos újratemetése. In: A Vörös Postakocsi (Nyíregyháza), 2008/Tél. 122. old.
22	SZÉKELY Imre: Templomunk bemutatása. Olvasható itt: http://pestiferences.ofm.hu/templom/bemutat.html
23	AJTAY-HORVÁTH Viola: i. m. 122. old.
24	URBÁN Aladár: uo. 139–140. old.
25	Uo. 125. old.
26	Piry atya szülőfaluja, Püspöki Ikervártól alig 15 km-re van. Nemcsak "földik", hanem kortársak is voltak, hisz Piry csak 3 évvel volt fiatalabb Batthyánynál. Vajon ők ketten Batthyány életében találkoztak-e? További kutatásra alkalmas kérdés.
27	PIRY Czirjék: Gyászbeszéd néhai gróf Batthyány Lajos első magyar ministerelnök ünnepélyes eltemetésére Pest, 1870. Vodianer F. 1–8. old. Megjelent még: Vasárnapi Újság 1870. június 12. (24. sz.) 300. old. és Csiffáry Gabriella (szerk.): Talán eltűnök hirtelen... Magyar politikusok, művészek, tudósok búcsúszavai. Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2007. 237–242. old.
28	HALÁSZ Imre: Egy letűnt nemzedék. In.: Nyugat, 1910. évi 18. szám, 1263. old.
29	SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái. Piry Czirjék János szócikk. Online elérhető: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm
30	Piry Czirjék atya 1810–1880. In: Magyar Sion 1880. 795–796. old.