CEBULA ANNA: "A REPÜLÉS TÖRTÉNETE"

A város szívében – az Iseum Savariense Mű hely és Tárház közvetlen szomszédságában – elhelyezkedő Szombathelyi Képtár ad otthont Magyarország legnagyobb kortárs textilgyűjteményének. A gyűjtemény kialakulása a városunkban 1970-től megrendezett textilbiennáléknak és a 2003-től megrendezett textil -triennáléknak köszönhető. A seregszemléken bemutatott alkotások legjavát ugyanis már a kezdet kezdetén elkezdték szisztematikusan gyűjteni. A lassan 50 éves múltra visszatekintő gyűjteménybe így kerülhettek fal- és tértextilek, iparitextilek, minitextilek, zászlók és szalag-műalkotások. Van itt többek között avantgárd textil a 70–80-as évekből, melyet a mára már híressé vált Velemi Textilművészeti Alkotóműhelyben folytatott kísérletezések inspiráltak, és vannak a textilműfaj hagyományos követőitől szövött kárpitok. Vannak nagyméretű alkotások, és vannak egészen parányiak. Vannak természetes anyagokból megvalósított alkotások, és vannak a textiltől idegen, mesterséges szálakból megálmodott objektek. Kerültek a gyűjteménybe hazai és külföldi művészektől minitextilek a világ öt kontinenséről, több mint 40 országából.

Ezért is gondoltuk azt, hogy a Szombathelyi Képtár 30 éves jubileumára textilkiállítással fogunk kedveskedni régi és új látogatóinknak. A választás a textilművészet koronázatlan királynőjére, a szövött kárpitra esett, s bemutatásának A magyar gobelin 100 éve – Ferenczy Noémitől napjainkig címet adtuk. Nem volt véletlen a címválasztás, hiszen a kiállítási anyag 100 éven ívelt át, és pontosan 100 művet mutatott be ebből a művészeti ágazatból. A sort természetesen Ferenczy Noémi Menekülés Egyiptomba (1916) című munkája nyitotta, hiszen őt tartja példaképnek minden magyar kortárs gobelinszövő művész. Ferenczy Károly lánya, Noémi volt ugyanis az a kárpitművész, aki megújította a műfajt. Az előző évszázadokban híres festőket kértek fel, hogy tervezzék meg egy-egy gobelin mondanivalóját, amit aztán a szövők elkészítettek. Ezzel szemben a párizsi Manufakture des Gobelins-ben tanult Ferenczy Noémi a gondolat, a téma megszületésétől, a papírra vetésen át és a fonalak kiválasztásán keresztül, egészen a mű megszövéséig egymaga végezte az összes munkafolyamatot. Így nem is lehetett kérdéses, hogy az Iparművészeti Múzeumból kölcsönkérjük Ferenczy Noémi egyik munkáját.

A kiállítás, bár nem voltak éles határok, mégis négy részre volt osztható. A már említett első részben, a főhelyen Ferenczy Noémi kárpitja volt látható, amelyet a második részben olyan képzőművészek alkotásai követték, mint Domanovszky Endre, Pékáry István, Plesnivy Károly és Fóth Ernő. Ezeknek az alkotóknak a munkái kis számban voltak jelen, mivel csak jelezni szerettük volna azoknak a művészeknek a jelenlétét, akik Ferenczy Noémivel egy időben, majd halála után nagy befolyással voltak a felnövekvő kárpitművészek két generációjára is. A harmadik rész volt a leggazdagabb, és ebben volt a legnagyobb a Szombathelyi Képtár textilgyűjteményében levő munkák aránya. Elsőnek Solti Gizella művei közül említek most egyet, aki volt oly szerencsés, és Ferenczy Noémi közvetlen tanítványa lehetett, sőt haláláig Ferenczy Noémi műtermében és szövőszékén alkothatott. Solti Gizella, bár kárpitszövést tanult, nemcsak hagyományos kárpitokat készített életében, hanem egy időben kísérletezett eme technikával, hol úgy, hogy kilépett a falakat díszítő kárpitok szigorúan meghatározott mérethatáraiból, hol pedig az anyaggal magával játszott. A kiállításban több munkája is megtalálható. Közülük a Fél csíkos kabát egy fogolytábor öltözete, melynek csak a fele van meg, ezzel is jelezve viselőjének kiszolgáltatottságát, hiszen egy "fél" kabát semmire sem elég, nem védelmez. A kopott, szakadozott, barnás és nyers színű csíkos ruhadarabra egy gobelinbetétet applikált a művész: a mű, a mondanivaló drámaiságát fokozta a különböző alapanyagok összekombinálásával és a tábori szám megjelenítésével.

Kecskés Ágnes Minimális textilje a Dunakanyar lágy dombjait és a tekergő folyót mutatja be. A monokróm barnás árnyalatok egymásutánja bravúros szövésről árulkodik. Munkájával a Biennále fődíját vitte el 1976-ban. Egy másik fődíjas munka 1978-ből Nagy Judit Szövés=életmód, mely egy irkából kitépett vonalas lapon látható kijelentés, rajzszöggel föltűzve a zöld színű háttérként szolgáló falra. Ennyi év távlatából elmondhatjuk, hogy igaz lett Nagy Judit fiatalkori kijelentése, mert immár több, mint 40 éve ennek szentelte életét. Ennek bizonysága a Kulcsmondat című munkája is. Szintén a gobelinnel telt Péreli Zsuzsa életének egy része, akiről Frank János művészettörténész már nagyon régen azt mondta, hogy a gobelin szinonimája Péreli Zsuzsa. A kiállításnak ebben a részében az Amnézia és Az ikon, XX sz. vége címet viselő munkái szerepelnek. Előbbi az ember élete során megélt pillanatainak feledéséről beszél, az Ikon pedig a XX. századról, amelyben az emberek egyre jobban elidegenednek (-tek) egymástól. Mindkét munkában dominál a vörös színű keret. Bravúrosak a drapériaábrázolások nagy mesterének, Polgár Rózsa gobelinművésznőnek a kék tónusban játszó Két ablak, valamint a háború szörnyűségeire viszszaemlékező Egy katonatakaró címet viselő durva szövésű kárpitjai. Ezekkel azonos teremben volt megtalálható az a négy egyforma, álló téglalap formátumú mű, melyeket a budapesti Atrium Hyatt-ba készített megrendelésre négy művésznő: Hauser Beáta, Nagy Judit, Pápai Lívia és Péreli Zsuzsa; mindannyian a repülés történetét dolgozták föl önállóan, csakis az őrájuk jellemző módon állítva emléket Kármán Tódornak. A művek jelenleg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdonát képezik, onnan kerültek, kölcsönzés révén, a kiállításba. Amint jeleztem, a harmadik rész volt a leggazdagabb, mind stiláris sokszínűség tekintetében, mind pedig darabszámra is. Itt voltak láthatók még Nyerges Éva és Oláh Tamás munkái, Remsey Flóra Magtörténete, Kubinyi Anna Cseppkő című műve, Rónai Éva és R. Fürtös Ilona mesés falikárpitjai. Szintén itt kapott helyet Fóris Katalin Krúdy – Szindbád címet viselő kárpitja, valamint Kiss Katalin Ég sorozatának harmadik darabja. A felsorolásból nem szeretném kihagyni a témájában is gyönyörű Regnum Marianum című gobelint, melyet Kelecsényi Csilla művésznő alkotott, s mely a nagy Magyarország térképének és a koronázási palástnak a művészi megjelenítése egy műremekben.

Nem léphettünk fel a teljesség igényével, s máris elérkeztünk a kiállítás negyedik részéhez, mely egy egész termet foglalt el, több mint 500 m²-en. Itt mutattuk be az elmúlt húsz esztendő reprezentatív kárpitjait, melyek többsége a nagy évfordulók: az 1996-os Millecentenárium vagy az Államalapításunk 1000. évfordulója inspirációiból születtek. Láthattuk a Himnusz sorozat hat darabját, Hauser Beátától, Kecskés Ágnestől, Nagy Judittól, Péreli Zsuzsától, Polgár Rózsától és Solti Gizellától. Itt foglalt helyet néhány a Petőfi Irodalmi Múzeum által Petőfi Sándor halálának 150-ik évfordulójára kiírt pályázatra készített munkák közül (Kókay Krisztina: Áraszd reám a fényt és a melegséget, Simonffy Márta: Emlékek, Máder Indira: Porta laus deo, Zelenák Katalin: Tisztelet a szabadság költőjének, Pasqualetti Eleonóra: A szabadság oszlopai, Lencsés Ida: Fal esély, valamint Bényi Eszter: Piroslik már a fák levele című alkotása). A kiállítás koronája volt a nem csak mondanivalójával, hanem a méreteivel is tiszteletet parancsoló Szt. István és műve című alkotás, amely jelenleg Magyarország legnagyobb, közel 20 m²-es gobelinje. Az alkotást a Magyar Kárpitszövők Egyesületének tagjai szőtték meg közösen a Millennium alkalmából és az Esztergomi Keresztény Múzeum jóvoltából mutathattuk be válogatásunkon.

A magyar gobelin 100 éve című kiállítás kapcsán elmondhatjuk, hogy ennek a művészeti formanyelvnek legutóbb 1985-ben volt hasonló nagy kiállítása a Műcsarnokban, ám ott csupán 40 év alkotásait sorakoztatták fel. A mi száz éven átívelő, történelmi kárpit-sétánk 70 művész kézlenyomatát őrzi. A kárpitszövés a textilművészet egyéb területeihez képest, születésének hosszadalmas és nagy türelmet igénylő mivolta miatt ritka, mint a fehér holló. Csak remélni tudom, hogy lesznek még további kárpitművész generációk, melyekre igaz lesz: a szövés=életmód.

JEGYZETEK

* Az írás A magyar gobelin 100 éve című kiállításra tekint vissza, mely 2015. február 20-ától április 19-éig fogadta a látogatókat.