A MOZAIKMŰVÉSZET MESTERE

"Fecseg a felszín, hallgat a mély" – írja József Attila A Dunánál című versében, és mint máskor, itt is elsősorban átvitt értelemben beszél a jelenségről, az igazsággal terhes valóságról. A művészettörténetben mindig is voltak hallgató, mélyen az alkotásba merülő, háttérbe húzódó művészek, Krizsán István is közéjük tartozott. Észrevétlenül, a feltűnést kerülve hozta létre életművét, amit emiatt az utókor és a kortársai is alig ismernek igazán. Kiállításokon ritkán szerepelt, a megnyitók közösségi eseményein nem vett részt, szinte remetemagányban alkotott, a művészetének és a családjának élt.

 

A szülők	A Krizsán család, István a jobb szélen áll	A fiatal művész

 

"1933-ban születtem Békéscsabán. Édesapám munkái: napszámos, tsz-tag, jelenleg nyugdíjas. Heten vagyunk testvérek. VIII. elemit végeztem. Kitanultam a szabó szakmát. 1955-ben szakérettségiztem. 1960-ban kaptam meg az oklevelemet az Iparművészeti Főiskola díszítő-festő szakán. Mestereim Z. Gács György, Rákosi Zoltán, Miháltz Pál és Szentiványi Lajos voltak. 1960-ban Alap-tag lettem. 1960-tól 1973-ig munkakönyves állásban dolgoztam. 1973-tól szabadfoglalkozású vagyok. A 60-as évek elején többféle technikával foglalkoztam: olajfestés, rézkarc, linóleum, fametszet, tusrajz stb. Ez időben kiállításokra, heti zsűrikre adtam be munkáimat. 1967-ben ideiglenesen abbahagytam a művészi tevékenységet (családi – lakás – műtermi gondok miatt). E problémák végleges megoldása után, 1973-ban folytattam az abbahagyott munkát. A kiesett hat év alatt a művészettel való kapcsolatom a mozaik kivitelezése volt."¹

 

Baska Józseffel és Gauberek Károllyal a főiskolai évek alatt

 

Az idézett önéletrajz elég szűkszavú, tehát némi kiegészítésre szorul. "1933. október 19-én született Békéscsabán. Édesapja Krizsán Márton napszámos... édesanyja Leszkó Dorottya háztartásbeli. A család Szlovákiából származik, Zólyom környékéről... szlovákul beszéltek egymás között, a gyerekek csak óvodás korukban tanultak meg magyarul... hét testvér közül ő volt a hatodik. Sorban így követték egymást: Dorottya, Mária, Márton, József, György, István, János. A szülők mélyen vallásosak voltak, gyermekeiket is így nevelték. Mind a hét testvérnek kijelöltek egy-egy pályát, amit ők igyekeztek tiszteletben tartani. Így lett a két (...) nővér ferences rendi apáca... Két fivért, Mártont és Józsefet, szánták fazekasnak, kettőt pedig, Györgyöt és Istvánt, szabónak. Györgyöt női, Istvánt pedig férfiszabónak. Jánost, a legfiatalabbat, festő-mázolónak adták. Mindenki teljesítette a szülők akaratát, akár tetszett nekik a szakma, akár nem."²

 

Feleségével és gyermekeivel

 

A művészre jellemző eltökéltség, a módszeres alkotói munka tehát családi neveltetéséből fakadt. A művészetek utáni érdeklődése, az alkotási vágy a gyermekkor élményvilágában fogant. "Egész kiskorától kezdve nagyon fogékony volt a művészet iránt. Minden kezébe kerülő anyagban fantáziát látott, minden megihlette. Hatéves korától az elemi iskola mellett nyaranta tehenekre, disznókra, libákra kellett vigyáznia, kanászkodott. Amíg az állatok legeltek napközben, sok szabadideje maradt, de sosem unatkozott, mert mindig valamit készített, valamin törte a fejét... Az iskolában is feltűnést keltett a faragványaival, egyszer egy kis kocsit két ökörrel készített ajándékba az egyik gyereknek. Ami még elérhető volt számára, az agyag. Így születtek sorba a kis szobrocskák is. Mikor idősebb lett, a felső tagozatba került, már kapott papírt és ceruzát, a faragást felváltotta a szüntelen rajzolás. Nagyon sok rajzot készített, minden megragadta, főleg a közvetlen környezete, a család mindennapjai, mint például az édesanyja, amint borsót fejt vagy varr. Hiába látta az édesapja, édesanyja a »megszállottságát« a művészet iránt, nem tágítottak az eredeti elképzeléstől, mivel úgy gondolták, így biztosítanak megélhetést a gyermekeiknek."³

 

Kádár Györggyel mozaikrakás közben

 

Szülei kívánságára lett Békéscsabán ipari tanuló 1948–50 között. Az iskolai gyakorlatot egy szabómesternél végezte. (Akkor is volt "duális képzés".) Az iskola mellett szabadidejében a békéscsabai képzőművész körben fejlesztette rajzkézségét.⁴ Szabómesteréről készített egy portrét, amit egy alkalommal a Békés Megyei Népbolt igazgatója meglátott, és felajánlotta, hogy dolgozzon nála dekoratőrként. Krizsán István élt a lehetőséggel, és a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után pályát módosított. Ekkor már a gyulai képzőművész körben is rajzolt, a festészethez több affinitást érzett, a tanárai mégis a szobrászat felé terelték figyelmét.⁵ "Felvételizett Budapesten a Képzőművészeti Főiskolára. Fel is vették, de azt mondták neki, először érettségizzen le."⁶

 

Mosdatás	Otthon	Házimunka	Sétálók

 

Az élet persze mindig tartogat meglepetéseket. Miközben leérettségizett, megismerte későbbi feleségét, Csere Magdolnát, akivel 1956-ban összeházasodtak. Budapest Kamaraerdőn kezdtek el építkezni. Hogy az építkezés haladjon, Krizsán István a főiskolai évei alatt különféle alkalmi munkákat vállalt: a miskolci református templomban ornamentikát aranyozott, az Operaházban díszítőfestő munkákat vállalt el. 1957-ben megszületett első gyermekük, István, majd 1959-ben a második, Péter. Az Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakán 1960-ban szerzett diplomát, egyben tagja lett a Művészeti Alapnak.⁷ Magdolna leányuk 1961-ben született meg. 1960–63 között Krizsán István dekoratőrként dolgozott, majd 1964-től a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál. 1965-ben visszament korábbi munkahelyére, ahol 1973-ig dolgozott, ettől az időtől nyugdíjas koráig szabadfoglalkozású művészként élt.

Az Iparművészeti Főiskolán a 2. világháború után a Képzőművészeti Főiskolához képest modernebb hangvételű rajzoktatás, művészképzés valósult meg; 1948-ban Gadányi Jenő és Kornis Dezső is tanított itt, de a tanárok közt volt még Hevesi Iván és Kállai Ernő is.⁸

 

Utolsó vacsora, 2007.	A Szent Kristóf mozaik készítése közben, 2002.

 

A Rákosi-korszakban ezt a szellemiséget felszámolták, búvópatak módján azonban valami mégis megmaradhatott belőle; Krizsán István főiskolai, és a közvetlen utána készült munkáin látens modernista szemlélet figyelhető meg, nem utolsósorban Miháltz Pál festőművésznek, tanárának köszönhetően.

A díszítőfestői képnyelv világából született táblakép, a reneszánsz idején autonóm műfajjá alakult, később tőle leválva önálló utat járt be. Körülbelül épp egy évszázada aztán meghasonlott a figurativitással, az antropomorf és természeti világot elvetve nonfiguratív irányt vett. A kép mint metafora így fokozatosan érvényét vesztette, helyébe egyre verbalizálódó fogalmiság lépett, melynek vonalán ma is halad, igaz egyre ingatagabb módon.

 

Ülő nő, 1958–60.	Sírgondozók, 1964–65.	Csendélet, 1965.

 

Krizsán István életművének kezdeti szakaszán ez az elszakadási folyamat követhető, tetten érhető. A dekorativitás és a stilizáció a két sínpár, melyen ez a szemlélet halad. Mindez párosul egy leszűkített színvilággal, amely talán Picasso korai kék korszakát idézi meg.⁹ A festmények relief-szerű, szűk plasztikussága nem engedi meg a valódi térillúzióra való törekvést; finoman színes monokróm színvilággal azonban a tektonikus, építkező gondolkodás tökéletesen ki tudja fejezni magát. A síkban tartott dekoratív hatáshoz nélkülözhetetlen kontúrok fokozatosan eltűnnek a képeiről, amit egy kubisztikus formaképzés vált fel, purista színhasználattal párosulva (okkerek, szürkék, fehérek és kékek). Itt talán Braque is előkép lehetett.

Ezen festői célkitűzésekhez a legtökéletesebb műfaj a csendélet, ami pedig, tudjuk, alapvetően táblakép-műfaj, mégis kedves Krizsán István számára. Csendéleteinek ritmusa, építkezése, a sík és plasztikai hatások kiegészítő használata azonban már megelőlegezi későbbi murális festészetének egyéni karaktervonásait. Mint ismeretes, Barcsay Jenő is táblaképfestészetéből merített inspirációkat murális munkáihoz, Krizsán Istvánnál is ezt látjuk. A csendéleteken kívül geometrikus, figurális és tájkép-kompozícióiban keresi és találja meg önálló hangját. A kiindulási alap mindig egy látott képi, valóságos élmény, ezt azonban a magfúzióhoz hasonló, felfokozott koncentrációval, fokozatosan elvonatkoztatja a látott élménytől, és a vízszintes, függőleges, átlós és íves struktúrák rendszerében harmonikus, kiegyensúlyozott kompozíciókat hoz létre, épít fel.

 

Fürdőző, 1965.	Csendélet, 1967.	Csendélet, 1967.

 

Ezekben a kristályszerű képszerkezetekben a színeknek már csak jelképes, alárendelt, "statiszta" szerep jut, és a Cézanne-tól eredeztethető képi formarendé a főszerep. A táj horizontalitása az örökkévalóságot, az állandóságot sugallja, az emberi alakok függőlegessége már az őskori barlangrajzok óta az életet, az élni akarást jelképezi.

A Hamvas Béla-tanítvány, Molnár Sándor festőművész, a Krizsán Istvánéihoz hasonló saját kristályszerkesztésű képeiről ezt írja: "A kristályban az elemek hierarchikus rendben helyezkednek el... A Kristály tiszta forma. A Kristály a szám és a geometria örök rendje... A Kristály-művelet a személyiség, az ideatudat helye... A Kristály-műveletben össze kell egyeztetni az áthatást és a változatlan ideákkal (geometria), hogy élő és személyes maradjon, ez a realitás. A szellem végérvényesen démontalan, benne az erők egyensúlya tökéletes... A Kristály elem a személyiséggel analóg; a festői nyelv szintje az ideanyelv, a tudatszint, amelynek tükröződése, az indulat, érzésvilága szubtilis (átszellemített) érzésvilág, ha valaki ezt a szellemi szintet realizálja, a halhatatlanságot éri el, az emberi életszakaszokban a remetének felel meg."¹⁰

 

Házak vízparton, 1963.	Cím nélkül, 70-es évek	Cím nélkül, 70-es évek

 

Molnár Sándor kristályképeit 1994–2002 között festette, életművében ez nyolc év, míg a nálánál három évvel idősebb Krizsán István kristályszerű, "kvázi kristály" korszaka 1973–80 közé tehető, tehát szintén majdnem nyolc év. A két művész közvetlen egymásra hatásáról azonban nem beszélhetünk, még hogyha Krizsán István számára ez előfutárságot jelenthetne is. Egyszerűen arról van szó, hogy már a szintetikus kubizmus kialakulása idején a kristályos formaképzés a képzőművészet látókörébe került. Molnár Sándor magának választott "festőjógai" útján a kristály-műveletet követi a levegő-művelet, a földi káprázatoktól megszabadult, megtisztult elkülönülés, az "elemek" egységének magasabb szinten való felmutatása, ábrázolása.¹¹

Krizsán Istvánnak ebből a "víz őselem" átélése, megjelenítése predesztinálódott, amikor elnyerte a megbízást a büki gyógyfürdő mozaikjának elkészítésére. Ez a munka és ez a mű korszakhatár az életében, eddig soha nem adatott meg számára, hogy ekkora felületen alkosson, ráadásul saját művet, olyat, amelyben nem kellett tenni semmiféle kompromisszumot, engedményt: addigi művészetének esszenciális kivonatát valósíthatta meg.¹²

 

Budai táj, 70-es évek	Táj házakkal, 1978.	Táj, 1978.

 

"Képzőművészetünk ritka és drága vállalkozásának számít egy-egy mozaikkép elkészítése. A büki gyógyfürdő fedett medencéjének 31 méter hosszú falára mozaikot tervezni különösen nagy jelentőségű megbízás volt Krizsán István festőművész számára. Pályázaton nyerte el a munkát, és mint a zsűri megállapította, a tervezettnél is szebb lett a valóság: részleteiben átgondolt, egészen látványos, környezetbe illő, festőien szép mozaik… Vízhullámok tornyosulnak a kép közepén, elcsitulnak a kép szélein… Műalkotásként nívódíjra érdemes, esztétikai érték. Kiemelkedő eredmény Krizsán István pályáján. Bizonyítja, hogy festői fantázia, színérzékenység 124 négyzetméteres felület 10 mázsányi üvegszemcséjének elhelyezésekor is érvényesülni tud, ha a művészi tehetség szakértelemmel párosul. A muránói és cseh üvegből készült mozaikképen százharmincféle színárnyalatot fedezhet fel a szem. A művet a Képző- és Iparművészeti Lektorátus ajándékozta a megyének, Bük-fürdőnek."¹³

"Egész eddigi pályám legnagyobb vállalkozása ez a kép. Tizennégy éve végeztem a főiskolát díszítőfestő szakon. Tehát tanultam a mozaikkészítést, a tervezéstől a valóságig minden részletét. Diplomamunkám is mozaik volt. Hosszú időm volt, hogy felkészüljek a nagy munkára" – mondta a megyei napilap újságírójának Krizsán István.¹⁴

Nemcsak a művész volt tisztában ennek a feladatnak a jelentőségével, hanem azok a művész kollégák is, akikkel korábban együtt dolgozott. "A rádión keresztül értesültünk, hogy felavatták a Bük-fürdő előcsarnokában elhelyezett monumentális üvegmozaikot, Jenő szerint az ország egyik legszebb mozaikját. Őszintén örülünk a nagy sikernek, és szívből kívánunk mindnyájatoknak továbbra is erőt, egészséget, hogy még sok szépet alkothassatok. Szeretettel üdvözül, csókol: Erzsike, Jenő"¹⁵ A mű elkészülte után bükivé vált Krizsán István, vagyis ezt a települést választotta családja és önmaga számára végleges otthonul. A nagyvárosi forgatagot felváltotta a vidéki magánnyal, így következett be életében egy negyedszázadnyi vasi alkotói korszak, amelyben elsősorban a gyermekkortól hordozott lelki tartalmakat tudta műveiben szintetizálni, megvalósítani. Ez amolyan József Attila-i, "ráadásul kapott élet", illetve egész addigi életével kiérdemelt jutalomjáték, jutalomutazás. Itt született műveiben Krizsán István visszautazik a képzőművészet névtelen mestereinek a reneszánsz előtti korszakába, az anonimitás örökkévalóságába.

 

 

A bükfürdői mozaik távolabbi képe és részlete

 

A művészet–mesterség polarizáció korunkra végérvényesen kialakult. A művészet innovációt, kreatív alkotótevékenységet jelent, a mesterség pedig mindebből a folyamatból elpárolgott, szublimálódott valamit. A mesterségből lett művészet megtagadta eredetét, holott Heidegger A műalkotás eredete című tanulmányában a következőket állította minderről: "A mű megalkotása megköveteli a kézművestevékenységet. A nagy művészek a legmagasabbra értékelik a kézművességet. Mindenekelőtt e képesség folyamatos gyakorlását, tökéletes birtoklását követelik meg."¹⁶

Mindez Krizsán István egész életére, művészetfelfogására érvényes, semmi sem állt távolabb tőle, mint az öncélú innováció, az elitista l'art pour l'art. Mérhetetlenül szerény, tiszta szándékú, szűkszavú ember volt. A szerénysége olyan mértékű volt, ami érthetetlen talánnyá vált művésztársai számára.¹⁷ A szerénység apostolának vagy remetéjének is nevezhetnénk ebben a mesterré válási folyamatban. A Föld őselemből származó identitása a Víz őselemmé nemesült át, megtisztítani a világot, metaforikusan fogalmazva "megkeresztelni" azt.

2008-ban oly észrevétlenül köszönt el e földi világtól, amilyen észrevétlenül alkotta meg lépésről lépésre építkező, maradandó életművét.

 

Megjegyzés: A tanulmányhoz mellékelt összes kép Krizsán Szilvia szakdolgozatából és ennek képmellékletéből való.

   

JEGYZETEK

1	Önéletrajz, a kézirat a Krizsán család tulajdonában.
2	A művész munkásságát és életútját unokája, Krizsán Szilvia írta meg szakdolgozatában: KRIZSÁN Szilvia: Krizsán István élete és művészete. Nyugat-magyarországi Egyetem SEK, Szombathely, 2011. 4. old.
3	KRIZSÁN Szilvia: i. m. 4–5. old.
4	Gauberek Károlyt a békéscsabai területi képzőművész körben ismerte meg. Vö.: Üzemi és Területi Képzőművészeti Körök Kiállítása, Nemzeti Szalon katalógusa, 1952.
5	"A tanár, aki végignézte munkáit, miután meglátta Krizsán kezeit, azt mondta határozottan, hogy ezek szobrászkezek, és mindenképpen szobrászkodnia kell. Így is történt, egy ideig valóban mintázott, de bármennyire is jól ment neki, akármennyire meg voltak elégedve vele a tanárok, ő mégis festeni vágyott." KRIZSÁN Szilvia: i. m. 6. old.
6	BODORKÓS András: Krizsán István 1933–2008. In: Büki Újság, 2008. 03. 19. 14. old.
7	Az ötvenes évek Iparművészeti Főiskolájára járt Rákosi Mátyás felesége, Fenya Fjodorovna Kornyilova kerámia szakra (1948–52). Az intézmény így a személyi kultusz frekventált helyszíne volt. "Az iparművészetben a szocialista-realizmus azt a feladatot adja a művésznek, hogy jó és szép tárgyakat tervezzen a szocializmust építő dolgozók számára. A dolgozók anyagi és kulturális jólétének emelése fokozott követelményeket ró az iparművészekre, a művészettechnológusokra." A Magyar Iparművészeti Főiskola tanulmányi és fegyelmi szabályzatából. In: BODOR Ferenc (szerk.): Dokumentumok a Magyar Iparművészeti Főiskola életéből 1945–83. Bp. 1983. 72. old.
8	BODOR Ferenc (szerk.): i. m. 48. old.
9	A képideák, a példaképek így gyökeresen mások Krizsán Istvánnál is (és egyes más, az Iparművészeti Főiskolán végzett pályatársainál is), mint a Képzőművészeti Főiskola Bernáth Auréllal, Kmetty Jánossal és Szőnyi Istvánnal fémjelzett, tradicionálisabb szemléletű táblaképfestészeti műhelyében.
10	MOLNÁR Sándor: A festészet tanítása. Bp. 2007. 182., 196–197. old.
11	Molnár Sándor 1966-ban írt Festőjógája megfogalmazza a képzőművészet alapfeladatát: "A művész életének egyetlen kérdése, hogy mi a valóság? A kérdést újra és újra föl kell tenni. Mi a valóság? Lehetséges-e a valóság alapján álló hiteles élet és mű? ... A művészetben az érdekelt, ami örök és mozdulatlan, az időtlen, helyen, koron, iskolákon és egyéniségeken túl lévő mindig azonos. Gondoltam, mivel a létnek jelentősége van számomra, s minden létező számára jelent valamit – valami elmúlhatatlant és örököt –, épp ezért jel, melynek értékhierarchiája a valósághoz való viszonyt jelöli. Megfestéséhez a tehetség kevés, titkát, a lét misztériumát csak hiteles egzisztencia fejtheti meg." – MOLNÁR Sándor: Festőjóga. In: Új Művészet, 1994. 6. sz. 12. old.
12	Krizsán Szilvia szakdolgozata mellékleteként katalógust készített murális megbízásairól, ugyanis Krizsán István a hazai mozaikművészet 2. világháború utáni korszakának talán egyik legnagyobb mestere, alkotója volt. 20 mozaik művet épített be 1970–83 között, többek közt Barcsay Jenőnek, Bak Imrének, Eigel Istvánnak, Kocsis Imrének, Kustár Zsuzsának, Nagy B. Istvánnak, Orosz Jánosnak és Tölg-Molnár Zoltánnak, és 21 mozaik-muráliát rakott 1968–90 között többek közt Barcsay Jenőnek, Berki Violának, Csík Istvánnak, Hincz Gyulának, Hock Ferencnek, Kádár Györgynek, Konfár Gyulának és Túry Máriának.
13	BUDAI Rózsa: Mozaikfal a büki fürdőben. In: Vas Népe, 1980. 11. 29. 16. old.
14	BUDAI Rózsa: Mozaikkép a büki fürdőben. In: Vas Népe, 1980. 10. 11.
15	Barcsay Jenő húgának levele a Krizsán házaspárhoz. KRIZSÁN Szilvia: i. m. 33. old.
16	HEIDEGGER, Martin: A műalkotás eredete. Bp. 1998. 92. old.
17	Hock Ferenc jellemzése. KRIZSÁN Szilvia szakdolgozatának "Interjúk" fejezetében, i. m. 41. old.