KESZEI BALÁZS: RÉT-MARADVÁNYOK A RÉPCE MENTÉN BÜK TÉRSÉGÉBEN

BEVEZETÉS ÉS CÉLKITŰZÉS

A vizes élőhelyek kiemelt fontosságúak Magyarországon a biodiverzitás megőrzésében, mivel számos ritka és védett növény- és állatfajnak nyújtanak élőhelyet. Az intenzív művelésű mezőgazdasági területek között a természetes gyep-fragmentumok csak olyan helyeken maradhattak meg, amelyek valamilyen okból kevésbé voltak alkalmasak a szántóföldi művelésre. Ez különösen igaz azokra az élőhelyekre, amelyek olyan – viszonylag – jó termőképességű termőhelyeken alakultak ki, mint a Répce mentére általánosan jellemző öntéstalajok. Érdemes-e azonban a – várhatóan – kiemelkedő természeti értékekkel nem rendelkező, kis kiterjedésű rétekkel foglakozni, azok élővilágát feltárni, az utókor számára megőrizni? Válaszunk egyértelműen: igen!

Magyarországon a XX. század elején megfogalmazódtak azok a természet-megőrzési törekvések, amelyek a romló környezeti állapotokra, fajok pusztulására, a változatosság csökkenésére figyelmeztettek (HERMAN, 1901). E gondolatok élenjáró hazai képviselői épp a vasi tájhoz köthető olyan személyek, mint Herman Ottó, Chernel István és Vönöczky-Schenk Jakab. Hiába figyelmeztettek akkor, és tudós követőik ma is, mégis sokszor átgondolatlanul folyik az erdőirtás, a vizek, a levegő szennyezése, a gyepek feltörése. nem, vagy csak kevéssé csökken a természetes vagy a természeteshez még közeli élőhelyek biotikus és abiotikus környezeti tényezőinek rontása vagy felszámolása. Éppen ezért a megmaradt ilyen fragmentumok felértékelődnek, hiszen megőriznek valamit a valaha volt nagy kiterjedésű, fajokban gazdag (diverz) élőhely-együttesekből. Ezek megismerése, az elkövetkező generációk számára való feltárása és megmentése is kiemelkedően fontos feladatunk!

A Répce mente ilyen célú feltárása részben már megtörtént. 1995-től a Vasegerszeg, nagygeresd, Vámoscsalád, Csáfordjánosfa, Répceszemere határában levő rétek és erdők botanikai alapállapotának felmérése készült el (KESZEI, 1996, 1997a,b,c, 1998, 1999, 2000, 2002a), melyet 2002-ben élőhely-térképezési ismétlés is követett (KESZEI, 2002b). A Répce-sík természetvédelmi szempontból legértékesebb, egybefüggő területei a környezetvédelmi miniszter 1/1999 (I. 18) számú rendeletével védettek lettek, így megőrzésük lehetőségének realitása növekedett. A Fertő-Hanság nemzeti Park részévé vált területek azonban csak részei annak az egységnek, amelynek értékei törvényes oltalommal vagy anélkül, mindenképpen megőrzésre érdemesek! Egy későbbi dolgozat (KESZEI, 2008) a Répce magyarországi szakaszát érintő Natura 2000-es területek vegetációját, azok természetességi állapotát, élőhely-térképezésének összefoglaló eredményeit tárgyalja. Mindezek alapján megállapítható, hogy a Répce Vas megyei szakaszának alsó folyását követő rétek ismertek, a felső illetve a középső szakasz azonban csak nagy léptékű térképezés szintjén ismert.

Jelen dolgozat célja a Bük város településhatárában megmaradt természeteshez közeli gyepek feltárása, azok vegetációjának és flórájának leírása.

ANYAG ÉS MÓDSZER

A kutatás során feltártuk a Bük város közigazgatási határában, a Répce mentéhez kapcsolható (KEF: 8666.1, 8666.2), természeteshez közeli gyepeket. Összehasonlítást végeztünk az I., II., III. katonai felmérés térképei alapján, hogy a területek a régmúltban is gyepművelési ágban álltak-e, illetve, hogy melyek azok a területek, amelyeket a korábbi időkben feltörtek, de valaha a most vizsgált gyepekhez hasonlók lehettek.

A különböző korokban készített katonai térképek egyedülálló források a tájtörténeti kutatásokhoz. A különböző térképek kezelését, össze hasonlíthatóságuk lehetőségét a térinformatika tudományának fejlődése teremtette meg. A Habsburg Birodalom I. katonai felmérése 1763 és 1787 között készült. Ez az első olyan térképészeti munka, mely a teljes országra kiterjedt, részletes és többé-kevésbé egységes információtartalommal bír, ezáltal egyedülálló történelmi és földrajzi forrásanyag (JANKÓ, 2007). A II. katonai felmérés térképlapjai 1806 és 1869 között készültek. A szelvényezési rendszer és a méretarány nem változott lényegében az I. felméréshez képest, bár nagyon fontos, hogy a II. katonai felmérésnek már van vetülete. nagyobb geodéziai pontosság jellemzi, mint az I. katonai felmérést. (JANKÓ, 2007). Hátránya, hogy nagyon hosszú ideig készült, így tartalma valószínűleg már készítése közben elavult. Időrendi sorban a kataszteri felmérés (1856–1860 Nyugat-Magyarország) térképei készültek el, amelyek azonban vegetációértelmezési szempontból nehezen használhatók, hiszen földadókataszter létrehozásához készültek. Ezek a térképek a helyi elnevezések, dűlőnevek rögzítése miatt azonban kiemelten értékesek. A III. katonai felmérésre a kiegyezés után került sor, 1869 és 1887 között, a magyarországi térképrészek 1872–1884 között készültek (JANKÓ, 2007). A szelvények feketefehérek, a szintvonalak, az úthálózat, a vízrajz és a felszínborítás kategóriái összemosódtak, értelmezésük nehéz.

ArcView 3.2 szoftver segítségével a rendelkezésre álló történeti térképeket egymásra illesztettük.

1. táblázat. A felhasznált térképszelvények adatai (KOVÁCS, 2002)

Térkép	A felhasznált szelvény száma	A szelvény térképezésének évszáma
katonai felmérés	IV-7	1784
katonai felmérés	XXIII-51	1843
katonai felmérés	5057/2-4	1880

Bük város mai határát mérvadónak tekintve, a II. és III. katonai térképeken megrajzoltuk a készítéskor egyértelműen gyepnek jelölt területek poligonját. (Az I. katonai felmérés méretaránybeli hibái miatt ilyen összehasonlításra nem alkalmas). Az aktuális google.hu/maps térkép adatai alapján a jelenleg gyepként kezelt büki területeket szintén rögzítettük.

A réteken elkülönítettük az egyes társulásokat, feljegyeztük a gyepben előforduló edényes növényfajokat és azok borítását. A fajnevek használatában KIRÁLY (2009) nevezéktanát követtük.

RÉPCE

A Répce-sík egységes felszínét hordalékkúp jellegű kavicstakarók, kavicsos, jégkorszaki vályoggal fedett széles, lapos, erodált hátak, régi kavicsos völgyelések, valamint a Répce elsorvadt medrei, holtágai és völgytorzói jellemzik. A térben és időben egymástól függetlenül süllyedő területein az Ős-Répce különböző korú hordalékkúpokat rakott le, amelyek periglaciális szoliflukciós átmozgatással – a középső terület kivételével – nagyjából egységes kavicstakaróvá forrtak össze (DÖVÉNYI, 2010). A vízfolyás forrásvizei Ausztria területén a Bucklige Welt dombságban erednek. A Thal patak és a Spratz patak összefolyásától Répcének nevezett folyó Zsira és Répcevis települések közelében lépi át a trianoni osztrák– magyar határt. Dénesfánál torkollik bele a Kőris patak. A Kis-Rábával a Hanság területén egyesül és Rábca néven folynak tovább. A Répce és a Rábca együttes hossza hazánkban 127,3 km. A Répce magyarországi területének nagy része az osztrák hegyvidékidombvidéki jellegével ellentétben síkvidéki – enyhe dombvidéki, a vízfolyás esése a domborzattal együtt alakul, csökken. Magyarországi szakaszán a Répce részben mesterséges mederben folyik: a felső szakaszon az ősi, természetes meder nyomvonalához épített mesterséges csatornát, az Ásást a XIX. században alakították ki. Az 1965-ös árvíz után ez a csatorna vette át a Répce szerepét. Emellett a Répce eredeti medre is megmaradt, ez Zsiránál a Rajna-patak torkolati szakasza, Szakonynál Szakonyi-övcsatorna lett. Csepregnél még létezik a völgy baloldalán a régi Répce meder, Bőtől pedig még érintetlenül fennmaradt a régi, természetes állapot (ÉDUKÖZVIZIG, 2007).

Az Ásás mellett 1979-ig a Locsmándnál (Lutzmannsdorf) zsiliprendszer segítségével kettéválasztott Répce másik ága is kapott vizet, a Malomcsatorna (Öreg Répce) a völgy bal oldalán haladt. A két meder Büknél, a vasút térségében egyesült (SZILÁGYI, 1980).

EREDMÉNYEK

A katonai felmérések térképei illetve légifotók alapján Bük város határára vonatkozóan elmondhatjuk, hogy a II. katonai felmérés idején gyakorlatilag még minden Répce menti terület a gyep művelési ágba tartozott. Ezek (térképi mérések szerint) Bük határára tekintettel mintegy 502,894 hektárt tettek ki. A III. katonai felmérés térképén ugyanez (ahol a térképező "W" – wiese, rét megjegyzést tett) már csak 101,806 hektár. Jelen dolgozat készítése alkalmával mindössze öt természetközeli állapotúnak vélt területet sikerült fellelnünk. Ezek a Répce és a vasút szegletében található gyep, amely a korábbi Répcére-dűlő (más elnevezés szerint "Sziget") maradványa, a korábbi Jakab-malom közelében megmaradt két rétfragmentum, a Szombathely fele vezető út Répce-hídja melletti Öreghídi-rét, az Ablánci-rétek büki városhatárban fekvő részlete és a kataszteri (1856–1860) térképen Szántóföldekre-dűlő elnevezésű rétek maradványa (más elnevezés szerint "Radó-tag").

MOLNÁRNÉ SEBŐ JÚLIA (2011) munkájában az Ikva-síkra és a Répce-síkra vetített adata, hogy a gyepek nagysága a két kistájban a XX. század végére folyamatosan, 5%-nyi értékre csökkent. A büki adatok messze alulmúlják a kistájban található gyepek arányát. Bük közigazgatási területét tekintve (2086,0085 ha) a legelő, rét művelési ág aránya (Vas Megyei Kormányhivatal Földhivatala, 2015) mindössze 1,95%-nak adódik. A Répce menti, természeteshez közeli gyepek csak 0,27%-ot tesznek ki.

A fenti öt gyepterület vegetációját és flóráját vizsgáltuk. Egyik terület sem része a Natura 2000 hálózatnak (Répce mente, HUFH20010, 1 512,63 ha) (275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet, 14/2010. (V. 11.) KvVM rendelet).

2. táblázat. A vizsgált rétek gyepterülete

A vizsgált rét neve	területe
Répcére-dűlő	2,036 ha
Jakab-malom rétje	0,450 ha
Öreghídi-rét	0,181 ha
Ablánci-rétek	0,652 ha
Szántóföldekre-dűlő	2,325 ha
összesen:	5,644 ha

A JAKAB-MALOM RÉTJEI

E gyepek cönológiai szempontból egységesek. A Jakab-malom rétjein csak az ecsetpázsitos franciaperje-rét (Alopecuro-Arrhenatheretum, MÁTHÉ & KOVÁCS, 1960; SOÓ, 1971) társulást találjuk, néhány az ecsetpázsitos mocsárrétek (Carici vulpinae-Alopecuretum pratensis, MÁTHÉ & KOVÁCS M. 1967; SOÓ, 1971 corr. BORHIDI, 1996) irányába mutató mozaikkal. A Jakab-malom rét-maradványai a színező kétszikű fajokban (Ranunculus acris, Veronica chamaedrys, Cardamine pratensis stb.) szegényesek, jelentős degradációs hatást hordoznak. A peremterületeken a magas aranyvessző (Solidago gigantea) és a csalán (Urtica dioica) előretörése is jellemző. Tovább rontja a megmaradás esélyét, hogy a terület közepén bontási törmelék található, ami akadályozza a kaszálást. Seregélyes-féle természetessége: 2-3 (SEREGÉLYES, 1995).

RÉPCÉRE-DŰLŐ

Északról és keletről az Öreg-Répce, nyugatról a vasútvonal, délről az Ásásban folyó Répce határolja. Az előző területhez hasonlóan ugyanazt a két növénytársulást lehet elkülöníteni itt is (Alopecuro-Arrhenatheretum és Carici vulpinae-Alopecuretum pratensis). Az elhatárolódás azonban sokkal kifejezettebb. A rét északi, az Öreg-Répce mederhez közeli részén található a kisebb kiterjedésű ecsetpázsitos mocsárrét, míg a déli, délkeleti területeket, magasabb térszínen az ecsetpázsitos franciaperjerét a borítja. Ez a cönózis a talajok vízgazdálkodását tekintve a legnedvesebb kaszálóréti típust jelenti, ami a Répce tavaszi vízszintje felett mintegy 2-3 méterrel terül el.

Az ecsetpázsitos franciaperje-rét (Alopecuro-Arrhenatheretum) magas avarral rendelkezik, helyenként régi hangyabolyok teszik egyenetlenné, a combig érő cserjék (Prunus spinosa, Crataegus monogyna) mutatják, hogy az elmúlt években nem volt itt kaszálás. A társulásra jellemző karakterfajok (Arrhenatherum elatius, Salvia pratensis, Alopecurus pratensis) mellett a kissé szárazabb körülményeket igénylő sudár rozsnok (Bromus erectus) és pusztai csenkesz (Festuca rupicola) is jelen van. A szálanként megmaradt őszi vérfű (Sanguisorba officinalis) a korábbi jobb vízellátásra utal. Megjelent a degradációra utaló nagy csalán (Urtica dioica) és a piros árvacsalán (Lamium album). A társulás Seregélyes-féle természetessége: 3.

A rét peremén található sekély holtág-maradványban nedves talajú körülmények között zsombéksásos (Caricetum elatae Koch 1926) társulás él. A zsombékok közel állnak egymáshoz, a semlyéken nincs nyílt vízfelület. A társulásalkotó zsombéksás (Carex elata) mellett a réti füzény (Lythrum salicaria) és a sárga nőszirom (Iris pseudacorus) az említésre méltó faj. Megjegyzésre érdemes, hogy a közeli bői Felső-rét peremén, jobb vízellátottsággal, nagyobb kiterjedéssel fordul elő ennek a cönózisnak állománya. A társulás Seregélyes-féle természetessége: 3.

SZÁNTÓFÖLDEKRE-DŰLŐ

A rét a Bük város térségében kialakított árvízi vésztározó területén fekszik, annak egyetlen természeteshez közeli gyepes élőhelye. A teljes területre jellemző, hogy mozaikosan a természetes növénytakaró maradványait találjuk, kisebb-nagyobb foltokban pedig a magas aranyvessző (Solidago gigantea) szinte minden más növényt kiszorított. A degradált részletek talaja felszabdalt, valószínűleg vaddisznókonda túrása (esetleg korábbi "beleszántás") okozta, okozza a bolygatást.

Ez a változatos megjelenés jellemző a rét délidélkeleti negyedén található ecset pázsitos mocsárrétre (Carici vulpinae-Alopecuretum pratensis) is. A társulás fiziognómiájára a viszonylag alacsony átlagos magasság a jellemző, aminek oka a terület vízszegény állapota. A társulásra jellemző fajok megvannak, ebből kivételt képeznek az aranyvesszős foltok. Megtalálható a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a réti csenkesz (Festuca pratensis), a közönséges nyúlkömény (Selinum carvifolia), a sárkutyatej (Euphorbia esula), az őszi vérfű (Sanguisorba officinalis), a szürke aszat (Cirsium canum). A társulás Seregélyes-féle természetessége: 2-3.

A mocsárréthez kapcsolódik egy néhányszor tíz négyzetméteres mocsári sásos (Caricetum acutiformis), amelyben mocsári sás (Carex acutiformis) mellett a magas aranyvessző (Solidago gigantea) és a sárga nőszirom (Iris pseudacorus) az uralkodó. Előfordul a réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi) a fekete nadálytő (Symphytum officinale), felfutó sövényszulák (Calystegia sepium). Természetessége: 2.

A rét további, nagyobb területét az ecsetpázsitos franciaperje-rét (Alopecuro-Arrhenatheretum) cönózis borítja. Nagyon hasonlít a fentebb tárgyalt azonos állományokra. Itt is előfordul a névadó fajokon túl a réti margitvirág (Leucanthemum vulgare), a sudár rozsnok (Bromus erectus), a réti lednek (Lathyrus pratensis), a mezei varfű (Knautia arvensis). Megtalálható azonban a deres sás (Carex flacca), a galléros tarsóka (Thlaspi perfoliatum) és a tavaszi keresztfű (Cruciata glabra) is. A társulás Seregélyes-féle természetessége: 2-3.

ÖSSZEGZÉS

A felmérések és terepbejárások eredményeként megállapítható, hogy Bük város településhatárában, a Répce menti területekhez tartozó/kapcsolódó, természeteshez közeli állapotban levő rétek területe a II. katonai felmérés (1856–1860) térképszelvényein rögzített adatokhoz képest (502,894 ha) azok 1,12%-ára (5,644 ha) csökkent. A gyep művelési ág viszszaszorulásának kiváltójaként egyértelműen a folyamatosan – a XX. század közepén intenzíven – csökkenő állatállományt illetve e jelenség mellett a legeltetés visszaszorulását és az állatok szinte kizárólagosan istállóban való tartását jelölhetjük meg. A megmaradt gyepek legnagyobb területét az ecsetpázsitos franciaperje-rét (Alopecuro-Arrhenatheretum , MÁTHÉ & KOVÁCS, 1960) SOÓ, 1971) és az ecsetpázsitos mocsárrét (Carici vulpinae-Alopecuretum pratensis, MÁTHÉ & KOVÁCS M. 1967) növénytársulásai borítják.

Természetességük nem kiemelkedő, néhány területen aktuálisan a degradációt jelző növényfajok (Solidago gigantea) területborításának növekedése, a vaddisznó kártétele, az általános szárazodás, potenciálisan a taposás és a beszántás, mint veszélyeztető tényezők érintik. A Seregélyes-féle fokozat szerint természetességük 2 és 4 között helyezhető el. A legjobb állapotban a Répcére-dűlő asszociációit találtuk, amelyeket – a tulajdonos támogatása esetén – a Natura 2000 hálózatba való bevonásra is érdemesnek vélünk! A területeken védett növényfaj előfordulását nem sikerült bizonyítani annak ellenére, hogy a szomszédos bői réteken (Felső-rét) már előfordul a szibériai nőszirom (Iris sibirica).

Mindezek után megállapítható, hogy a vizsgált rét-maradványok Bük határában a valamikori kiterjedt gyepterületek utolsó képviselői, amelyek megőrzése a társadalom érdeke és mindannyiunk kötelessége!

Köszönetemet fejezem ki Takács Gábornak (Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság), a térinformatikai problémák megoldásában nyújtott önzetlen segítségéért!

MELLÉKLET

IRODALOM

*** 1/1999. (I. 18.) KöM rendelete a Fertő-Hanság Nemzeti Park bővítéséről – Magyar Közlöny (3): 92–93.
*** 14/2010. (V. 11.) KvVM rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel
          érintett földrészletekről – http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid= A1000014.KVV (2015.05.12)
*** 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről
           – http://net.jog tar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0400275.KOR (2015.05.12)

ARCANUM (2004): Az első katonai felvétel (1782–85) országleírásai (Original-Aufnahmkarte von Ungarn
          Militärische Beschreibung von Hungarn) – DVD kiadvány
ARCANUM (2005): A Második katonai felmérés: Magyar Királyság és a Temesi Bánság – DVD kiadvány
ARCANUM (2006): Az Első Katonai Felmérés: Magyar Királyság – DVD kiadvány
ARCANUM (2007): Harmadik katonai felmérés 1869–1887, a Magyar Szent Korona Országai – DVD kiadvány
BERKI I. – NÉMETH S. – SIPOS E. – STEFANOVITS P. (1995): A Nyugat-Dunántúl legfontosabb talajtípusainak
           rövid áttekintő ismertetése – Vasi Szemle, 49 (4): 481–517.
BOKOR P. (1989): Vas megye természetföldrajzi tájbeosztása, Vasi Szemle, 43 (1): pp. 26–46.
BORHIDI A. (2003): Magyarország növény társulásai – Akadémiai Kiadó, Budapest, 610 pp.
BÖLÖNI J. – MOLNÁR ZS. – KUN A. (szerk.) (2011): Magyarország Élőhelyei. Vegetációtípusok leírása és határozója,
          ÁNÉR 2011 – MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót, 441 pp.
DÖVÉNYI Z. (szerk.) (2010): Magyarország kistájainak katasztere – 2., átdolgozott és bővített kiadás, Budapest, MTA FKI
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG (2007): Jelentős vízgazdálkodási kérdések
          1-1-2 Rábca és Fertő-tó – Győr, Kutatási jelentés, 25 pp.
GYURÁCZ J. – KESZEI B. (2001): A Répce-völgy színes szőttese – Természetbúvár 56 (3): 20–23.
HERMAN O. (1901): A madarak hasznáról és káráról – Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat LXVII. kötet,
          Budapest (hasonmás kiadás 2014), 278 pp.
JANKÓ A. (2007): Magyarország katonai felmérései (1763–1950) – Argumentum Kiadó, Budapest, 196 pp.
KESZEI B. – KULCSÁR L. (2000): A terület növényvilága
          In.: BODA L. – ORBÁN R. (szerk.): Bük, Csepreg, Sárvár és környékük – B.K.L. Kiadó, Szombathely, pp. 17–?
KESZEI B. (1996a): A nagygeresdi rétek növénytársulásai és azok természetességi állapota, Vasi Szemle, 50 (2): 190–205.
KESZEI B. (1997a): A Répce menti rétek vegetációja – IV. Magyar Ökológus Kongresszus, Előadások és poszterek összefoglalói, p. 95
KESZEI B. (1997b): A Répce menti rétek vegetációja Vámoscsalád és Csáfordjánosfa térségében – Vasi Szemle, 51 (4): 469–480.
KESZEI B. (1997c): Adatok a Répce-vidék flórájának és vegetációjának ismeretéhez – Cinege, Vasi Madártani Tájékoztató, 2: 14–16.
KESZEI B. (1998): A Répce-vidék flóra- és vegetációkutatásának eddigi eredményei – Kitaibelia, 3 (2): 259–261.
KESZEI B. (1999): Újabb adatok a Répce-sík flórájának ismeretéhez – Cinege, Vasi Madártani Tájékoztató, 4: 21–22.
KESZEI B. (2000): A térség növénytani jellemzői, In: BODA L. (szerk.): Élet a Répce mentén 2000
           – Felső-Répce menti Területfejlesztési Társulás, Csepreg, pp. 14–21.
KESZEI B. (2002a): A Répce menti rétek vegetációja Keményegerszeg térségében – Vasi Szemle, 56 (1): 64–74.
KESZEI B. (2002b): A Répce menti területek vegetációja, természetességi állapota és élőhelytérképezése – Kutatási jelentés, kézirat, 33 pp.
KESZEI B. (2008): A Répce mente élőhely-térképezésének néhány aktuális és összehasonlító adata – Vasi Szemle, 62 (6): 900–917.
KIRÁLY G. – KIRÁLY A. (2008): Nyugat-magyarországi peremvidék, In.: KIRÁLY G. – MOLNÁR ZS. – BÖLÖNI J. –
          CSIKI J. – VOJTKÓ A. (szerk.): Magyarország földrajzi kistájainak növényzete – MTA ÖBKI, Vácrátót, pp. 100
KIRÁLY G. (szerk.) (2009): Új magyar füvészkönyv. Magyarország hajtásos növényei. Határozókulcsok
          – Aggteleki nemzeti Park Igazgatóság, Jósvafő, 616 pp.
KOVÁCS J. A. (1995): Vas megye növénytársulásainak áttekintése – Vasi Szemle 49 (4): 518–557.
MAROSI S. – SOMOGYI S. (szerk.) (1990): Magyarország kistájainak katasztere I. – MTA,
           Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest, pp. 413–417.
MOLNÁRNÉ SEBŐK J., A. (2011): A tájalakítás és a felszínborítás változásai a Répce- és az Ikva-síkon a
          XVIII – XX. században – ELTE szakdolgozat, Budapest, 103 pp.
SEREGÉLYES T. (1995): Új szakma a természetvédelem In: JÁRAINÉ KOMLÓDI M. (szerk.): Pannon enciklopédia,
          Magyarország növényvilága – Dunakanyar 2000, Bp. pp. 334–335.
SZILÁGYI E. (1980): A Répce nagyvízi rendezése – Vasi Szemle 34 (1): 34–48.
ZENTAI Z. (2000): Természetföldrajzi jellemzők In.: BODA L. – ORBÁN R. (szerk.):
          Bük, Csepreg, Sárvár és környékük – B.K.L. Kiadó, Szombathely, pp. 4–17.

Világháló helyek:
http://www.vasteir.hu/ (2015.05.12.)(
https://www.google.hu/maps/place/B%C3%BCk/@47.3822679,16.7897349,8322m/data=!3m1!1e3 !4m2!3m1!1s0x476eaf5e09e7117d:0x2efd3b3b44d3ba19 (2015.05.09)
KOVÁCS A. (2002): Régi katonai topográfiai térképek szelvényezése – http://lazarus.elte.hu/hun/digkonyv/szakdolg/kovacs-aniko/dolg.htm (2015.06.09)
Vas Megyei Kormányhivatal Földhivatala – http://www.takarnet.hu/pls/tknet/hivatalok_p.kozseg_adat?kozsegkod=3628 (2015.05.09)