KATONA ÉS HADIFOGOLY –
A NAGY HÁBORÚBAN

A nagy mesélőként lett ismert Taródy Ferenc a bükiek között. Kuntár Lajos fogta össze azt a kutató- és gyűjtőmunkát, amely 1954-ben indult Vas megyében. Bükön Dömötör Sándor és Fábry Mihályné állt neki a mesék és a néphagyományok felkutatásának. Taródy Ilona, Fábry Mihályné lelkes tanítványa saját gyermekkori emlékeit felidézve nagyszüleit ajánlotta a mesék őrzőjeként. Így jegyezték le és adták át az utókornak a népköltészet e kincseit.¹ Egy részük megjelent Kuntár Lajos Az aranyrózsafa című összeállításában is 1957-ben.² A meséket újra kiadta a Farkas Sándor Egylet A Répce mente meséi és mondái című könyvükben, hogy a mi gyermekeink is megismerhessék különleges üzenetüket.³

Taródy Ferenc most egy igaz történetet mond el, amely a nagy háború idején, az első világháború alatt történt meg vele. Ő a dédapám. Parasztember volt, de művelt és jól forgatta a szavakat, és fontosnak tartott mindent lejegyezni és megőrizni. Ennek köszönhető, hogy teljes hitelességgel írhatom le az első világháborúban megélt évek történetét. Dédapám jegyzetfüzetét és naplóját Édesanyámtól, Taródy Ilonától kaptam meg tíz évvel ezelőtt. Sajnos a napló első része elveszett. Így feladatom még a későbbiekben ennek az időszaknak a felkutatása. A füzeteket egy fekete vászontokban tartotta, amely a mai napig őrzi ezeket az írásokat.

Taródy Ferenc 1878-ban született Bükön Taródy Sándor és Kebelei Zsuzsanna második gyermekeként. Hárman voltak testvérek Sándor bátyjával és Lídia húgával. Édesanyja korán meghalt, édesapja újranősült, de nevelőanyját nem nagyon szerette, mindig árva gyereknek mondta magát.⁴ Felnőttként Bükön alapított családot. Feleségétől, Nagy Annától három gyermeke született: Lídia, Ferenc és Vilma. Az első világháború kirobbanásakor 36 éves volt.

 

Taródy Ferenc naplójának első számú jegyzetfüzete

 

Amint Sági Ferenctől tudjuk, Sopron vármegye – melyhez akkor Bük tartozott – egyik napilapja, a Soproni Napló 1914. július 1-jei számában az első két oldalon vezércikkben foglalkozott a trónörökös pár halálával:

 

"A trónörököspár halálának híre Csepregben

Csepregre csak [június 29-én] este 7 órakor érkezett a hivatalos értesítés a trónörököspár szörnyű haláláról Simon Géza főszolgabíróhoz, ki mindjárt személyesen intézkedett, hogy a város közönsége értesüljön a borzasztó esetről. Ő maga elment az egyik vendéglőbe hol éppen a tűzoltók tartottak mulatságot. Amikor a főbíró felolvasta a borzalmas tartalmú táviratot és fölszólította a közönséget, hogy gyászuknak adjanak kifejezést az által, hogy szüntessék be a mulatságot, egyszerre néma, halotti csend támadt a teremben, elnémult a zene, és az előbbi víg mulatozók példás rendben, megilletődve hagyták el a vendéglőt és gyászos csönd és sötétség borult az egész környékre. Futótűzként terjedt tovább a hír és egy negyedóra múlva az összes vendéglőben félredobták a hegedűt, mert csöndes szomorúságra fordult a jókedv."

Sági Ferenc úgy véli, hogy a mulatságon résztvevő vidéki tűzoltók nyilván saját településükre is elvitték a szomorú hírt. Másnap pedig minden településen a kisbírók tették közhírré, így valószínűleg Bükön is. Mint ismeretes, ez az esemény vezetett az I. világháború kitöréséhez. 1914. július 26-án a Monarchia területén elrendelték a katonai mozgósítást, Sopronban és a vármegyében is. Településeinkről a katonák zöme a soproni gyalogezredekbe vonult be, a hivatásos tisztek egy része pedig a 9. Nádasdy huszárezredben teljesített szolgálatot. Hamarosan Galíciába, az orosz frontra vezényelték többségüket.⁵

A Soproni Napló 1914. július 28. keddi számában hirdetmény jelent meg a 3. oldalon:

"...Ő Felsége a népfelkelőknek [a 3 évi kötelező szolgálat helyett 1 évet katonáskodtak, háború esetén őket is mozgósították] a honvédelem érdekei által megkövetelt mérvben való felhívását elrendelte.

A vármegye, illetve a járás területéről a népfelkelésre kötelezettek közül egyelőre csak azok kötelesek bevonulni, akik behívó jegyet kapnak..."

 

Taródy Ferenc népfelkelő az első világháborúban.
Készült: 1915 körül. Mérete: 54x66 cm.
A szerző tulajdona

 

Sági Ferenc cikkében írja, hogy többségük és az önkéntesek a magyar királyi 18. honvéd és népfelkelő gyalogezredben, kisebb részük a 48. gyalogezredben teljesítette a katonai szolgálatot.⁶

Két népfelkelő ezred, a 17-es székesfehérvári és a 29-es budapesti 1915 nyarától majdnem egy éven át az olasz hadszíntéren küzdött.⁷ Taródy Ferenc 17-es népfelkelőként említi magát a naplóban.

A népfelkelés fegyverbe hívása már a háború elején, 1914. július 31-én bekövetkezett. Különleges népfelkelő alakulatokat is felállítottak, melyek elnevezése árulkodik az általuk ellátott feladatokról: erődítési munkásosztagok, útépítési munkásosztagok, őrkülönítmények, vasútbiztosító alakulások, mészáros századok, pékszázadok, teherhordó századok, megszálló alakulatok. A háború elhúzódásával a negyvenkét évesek évfolyama is kimerült. A háború utolsó évében már 55 év volt a népfelkelési korhatár. A fiatalabb korosztályokat is érintette az életkorban bekövetkezett módosítás, itt 18. évre csökkentették a népfelkelésben való részvételt.⁸

A napló, mint említettem, töredék, az eleje hiányzik. A kéziratból még sehol nem jelent meg semmilyen jellegű közlés vagy utalás. Most először olvashatók e sorok. Az írás nyelvezete régies, helyesírása szintén. A szöveget az eredeti kézírásnak megfelelően közlöm. A mondatok végét ponttal jelölte, de gyakran kisbetűvel folytatta. Ezt egységesítettem, illetve a tulajdonneveket a tévesztésnél szintén nagybetűre változtattam. Az írás nagyon szép, mondhatni kalligrafikus. Nincsenek a napok külön kiemelve, összefüggő eseményeket ír le, illetve jegyzeteket tesz mellé. Valószínűleg a számára fontosabb történéseket vetette papírra. A különlegessége a leírásnak, hogy egy baka szemszögéből mutatja be a háborút és szörnyűségeit. Az írások jól mutatják, hogy mit értett meg és tudott arról, hogy mi is történik vele. Kiderül a naplóból az is, hogy mennyire ki volt szolgáltatva sorsa önkényének, továbbá természetesen az időjárásnak is – a létbizonytalanság érzése volt benne. A történetbe, 1915-ben a szerb határ közelében, a Bánság déli részén, Versec környékén kapcsolódunk be.

 

A SZERB FRONT

A népfelkelő alakulatot, amelyben Taródy Ferenc is szolgált, a szerb fronton a lövészárkok kiásására, kialakítására rendelték. Így ír erről:

"...Mire a zászlóalj parancsot kapott arra a lövészárkot megástuk és elébe drótsövényt fontunk a huszonnyolczadik napon inend eljöttünk és a szemben álló hegy alján megtelepedtünk. A hidászok a Csernán át vertek, kellett hogy a bakák oda utat vezessenek. Már akkor híre volt hogy itt rövid ideig leszünk, az olasz harcztérre Dalmácziába vagy Tirolba megyünk. Ebben a táborban töltöttünk négy napot. Az zászlóalj az elvonulásra parancsot kapott. Június elsején dél után parancs volt hogy szereljünk. Indulni, ha kell hogy kész legyünk. Mindent fel is szereltünk csak a sátrakat hagytuk, hogy az éjszakába legyen mibe meghúzódnunk. Kellett is a sátor szükség reá (víz) nagy volt. Mert az eső meg esett úgy minket majd nem el mosott. Éjjel két óra tájban inend el indultunk, menet közben egész bőrig áztunk.

De ekkor sem mondták meg hogy hová megyünk. Csak mind a barmot szokás vezettek bennünk. De az eső semmit sem engedett. Mintha döntötték volna ugy esett. De ekkor útközben hogy hova megyünk még is meg tudtuk. Hogy vissza Verseczre van irányitva utunk. Három óra tájban érkeztünk a csernaki vizi állomásra az eső esett de nem lehetett sehova árnyékra állani. A vonatra soká várakozni kellett mindenütt víz volt a barjut letenni nem lehetett de végre a vonat megérkezett erre az eső is csöndesedett. A felszállással nagyon iparkodtunk mert az átázott a ruhától fáztunk. De utközben az idő kiderült a nap melegen süte. Az öreg baka ennél szárogata és melegede. Egész nap utaztunk már sötét lett este mire a vonat beért velünk Verseczre.

A vonatból kiszállva tagpárba felsorakoztunk. Mind az elöbbi szállásra vonultunk. De hozzánk két fiatal menetszázad érkezett. Kikből zászlóaljunk kiegészittve lett. Ebből már mindannyian képzelhettük hogy valahova a harcztérre megyünk. A Tímár őrmester is mint őrölt nagyon henczege. Hatalmát ezekkel is nagyon ki ismertette. Került is közöttük ki neki megmondta. Hogy kár úgy henczegni mert még mehetünk háborúba. Kérdezte erősen hogy eszt melyik mondta. De este volt sötét tehát meg nem tudta. Nyolcz napot töltöttünk ekkor Verseczen. Vonatra szálltunk junius 11-ikén, egy éjjelen. Azt hittük hogy megyünk Dalmácziába vagy Tirolba. De csak Szerémségbe mentünk Junjára. Itt a Száva hídján őrség szolgálatot tartottunk. És a Száva mentén naponként gyakorlatoztunk. Századunk inend ment Rajevoszalába három napi őrségre. Hol a baka a Száva partján halpaprikást ha szeretett vehetett. Mert a mi szakaszunk szolgálatot egy halász háznál tett jó halpaprikást a halász felesége készített egy része pedig szolgálatot más helyeken tartott, de ezen közben a Száva vize nagyon megáradt. Éjjnek idején a víz azokat körül vette. Úgy hogy onand menekülni már nem lehetett, menekültek kicsi dombra, fára vagy hova lehetett. Mire értök mentőcsalnakokkal segitség érkezett a halász háznál három csalnak is volt.

Egybe a halász a másik ketőbe egy egy hozzá értő baka ült. A három csalnak őket a szárazra vitte. Tehát bajja közülök egynek sem ese. Ekkornap délbe a szolgálatot egy más század átvette. A mi századunk vissza Junjára mene."⁹

A szövegből kiderül, hogy nagyon embertelen körülmények között voltak, a bizonytalanság külön megnehezítette ottlétüket. Sejtették, hogy a háború számukra itt nem fejeződik be. Vezetőjük Tímár őrmester, keresztnevét sosem említi írásaiban. Leírja, hogy Rajevoszolában árvíz idején kimenekítették az embereket, segítették a rászoruló szerbeket. A halásszal valószínűleg nagyon jó kapcsolatba kerülhetett, mert még a halpaprikás készítését is leírta:

"A hal paprikás készíttése

egy kiló halhoz kell egy kanálfej zsír 1 rendes fej veres hagyma, ezt egygyütt gyönge pirosra megsütni és akkor fél kanál paprikát rá tenni és egy kevés borsot ez egy kicsit egygyütt sül aztán fél liter vízzel felönteni és akkor már a sóban állott halat bele tenni, és addig főzni míg a szárnya vagy farka ha meg fogják könyen ki jön a husból, és jó még ki tálaláskor evés elött gyöngén megborsozni (ugy lehet csinálni a zsírjába fél kanál lisztet bele sütni)

Halászosan

Elöször a felpuczult halra annyi vizet hogy ellepje azonnal söt hagymát bele főzni, felfölés után a paprikát beletenni így ha meg föl kész. (Fözni a nagyobb halak jobbak)"¹⁰

1915 júniusában még a szerb fronton voltak. A hadi felszerelésük, amit borjúnak neveztek, mint írja, már erősen szopott, nehéz volt vinni, izzadtak alatta. Feladatuk az előkészületekben volt, védelmi vonalat építettek ki a határ mellett.

"Junius a holnap, tehát meleg idő volt. Másnap a zászló alj menet gyakorlatot tartott. Már kora hajnalban a század utnak indult.

De ... tiz óra volt hogy érünk egy faluba. Ott meg nem áltunk mentünk annak határjába. Közel a nagy Dunához egy lövész árokba. Mihamaros ki volt adva hogy halott csend legyen. Hogy ha szerb... észre ne vegyen. Éjfél után lehetett talán két óra. Visszahuzodtunk nappalon a Icsdiviszoi határba. Itt egy völgyben másfél napot töltötünk inend egy éjszakára ujra lövészárokba mentünk. E hejből még azon éjszaka kihuzódttunk. A hegyek ormán visszafelé vonultunk. Sötét volt nagyon messze nem láttunk. Tahát a hegyek közt út nélkül barangoltunk. Végre a vezetőség felismerte magát a terepen. És a századot megállította hogy egy kicsit pihenjen. A pihenés kellett mert melegük volt meg már a borjú is erössen szopott ezen a helyen voltunk még meg virradt. És ujból tovább fojtattuk utunkat. Vagyis csak út nélkül kalandoztunk előre. míg végre egy sáros mély víz mosáshoz érve. Itt egymásután vigyázva leereszkedtünk. Némejik a sánta is lesüjedt közüllünk. E mej fojáson végig vonultunk és a hegy alján ujbol meg nyugodtunk. A Csernapartján egy kicsit időzve. És tíz órára vissza érve Csernahévizre. De már itt sokáig maradás nem volt. E községből május 1-jén a zászlóalj kivonult. Ekkor megin mentünk Orsava irányába. Fent egy magas hegyen táborba megszálltunk. Ezen helyen sátrakat csináltunk. Egy holnapig fegyvert nem használtunk. Fegyver helyett kaptunk csákánt és lapátot. És a baka mind munkás lövész árkot ásott. A hegy oldalát végig kiárkolva éjjel és nappal fáradoztunk rajta. E hely azon hármashatárnál Krassószörény megyében Orsovánál. Itt töltöttünk oly erőltetett menetben a hogy az ember csak menni tud keresztül mezzőkön a hol csak menni lehet. Míg az utunk egy országuton vezet ez ut mentén értünk egy falut. Itt a hűvösön oszlopba sorakoztunk gujába raktuk a fegyvereinket hogy egy kicsit nyugodjunk leraktuk a szerelvényünket.¹¹

A szerb fronton nagyobb összecsapásról nem írt. A lövészárkot ásták tehát, a mostani szerb–román határon, egy hónapon át. Orsova, Csernahévíz jelenleg Romániában található. A hármas határ kifejezéssel a szerb, román és Osztrák–Magyar Monarchia határa inak akkori illeszkedésére utal.

 

AZ OLASZ FRONT. MÁSODIK ISONZÓI CSATA

Olaszország 1915. május 23-án az antant hatalmak oldalán lépett be a világháborúba, és a hadüzenet után azonnal megtámadta az Osztrák–Magyar Monarchiát. A hadműveletek főparancsnoka, Luigi Cadorna tábornok két lépésből álló tervet dolgozott ki, melynek alapján csapataival át akart kelni az Isonzó folyón, hogy ezt követően egyszerre indítson offenzívát az Isztriai-félsziget és a Dráva vonalának irányában. A vezérkar azonban a haditerv készítése során nem vette figyelembe a terepviszonyok következtében fellépő nehézségeket, így a Monarchia főparancsnoksága időben tudott mozgósítani – máskülönben hat hadosztály állt volna szemben 35 olasszal –, és többek között három magyar és egy osztrák hadtest segítségével megakadályozta a betörést. Cadorna ráadásul megtorpant Caporetto elfoglalása után, így a Svetozar Boroevics von Bojna által irányított osztrák–magyar védelem kiépíthette állásait a Karszt-fennsíkon. Bár a Monarchia megúszta az inváziót, az olasz fronton 1915 júniusában így is kétszeres túlerővel kellett szembenéznie.¹²

Az első isonzói csata után átcsoportosították a haderőket, és ennek következtében Taródy Ferenc alakulatát is átvezényelték az olasz frontra.

"...E pillanatban jött a futár veszetten, hogy az ezred szorul vissza menjen. A szerelvényünket alig hogy letettük, volt ujra a parancs hogy azonnal szereljünk. A dandár parancsot kapa, hogy azonnal megy az olasz vonalra. Ekkor sietve mentünk vissza Junjára. kevés pihenéssel visszaértünk kilencz órára. Ez nap éjjelén már vonatra szálltunk. Horvátországon végig vonultunk. Másnap este fele értünk Sziszekre. Hál vacsora és pár óra várakozás volt. Másnap reggel értünk Lejbackba hol a Tímár őrmester egy jó pofont kapa. Erre már a vonat sok sebesültet minek látására a baka vére mozgott.

Ekkor gondoltam hogy a végútra megyünk. Nem is messze van nem soká odaérünk. Elindult mi velünk Leibackból a vonat. Csudáltuk a sok kősziklás hegy oldalát. Ezen vidéken nincs más mind csupa kőszikla hogy él e nép ki e vidéket lakja sötét lett egy állomást értünk. Mit ugy hivnak Pokira (Goricze). Itt meg háltunk az ég alatt. Mert mán jó este volt. Némelyik aludt ki, ki sokat álmodott. Mert már ada az agyudörgése halatszott.

Reggel felkeltünk ott egy fojóba jól meg mosakodtunk. És sorakozva gyalog utnak indultunk. Meleg volt szörnyü a baka izzadott."¹³

A halállal, a háború tényleges poklával itt szembesültek. Találkoztak a sebesültekkel, akik valószínűleg az első isonzói csatának a sérültjei lehettek. Tudták, hogy ők is odatartanak, és felkészültek rá testileg és lelkileg. Az odavezető utat szintén leírja naplójában:

"Ami nagyon rossz volt vizet soká nem ihatott. Házat értünk ugyan, de víz ott kevés volt, szegény paraszt maga ismerve ihatott, mert a kősziklás hegyekben nincsenek kutak. A kutakba használatra eső levet folyatnak. Gondozott utakon de mindig hegynek mentünk. Hosszú meleg menet után végre megpihentünk. Ide valahonnand hozattak vizet. Az öreg bakák ihattak némi kevesset és a poros uton ujra tovább mentünk míg végre egy ritkás erdőbe értünk ekkor lehetett délután egy óra, itt menázsi hejett volt egy kis konzerv. Inend hogy elmentünk lehetett délután vagy három óra, és este ugy hat óra tájban értünk egy faluba. De ezen faluba meg nem álltunk. Hanem mellette egy szántáson megtáboroztunk. De ide már az ágyú és fegyver igen dörgött ropogott és az olasz repülőgép erőssen járt ott fák alá huzodtunk mert attól félve hogy bombát vet alá és nagy bajt növele. Ez éjszaka a zászlóalj itt nyugodott felkeléskor egymást kérdezve mit álmodott. Itt reggel századonként felsorakoztunk egy közeli kősziklás oldalra fel vonultunk. Hogy fel értünk le raktuk a terhet a parancs az volt hogy mindenki lefekhet. A baka lefeküdt a kemény sziklára. Neki nem kemény teste nincs szokva a puha párnára.¹⁴

Az út viszontagságait nehezítette a nagy nyári meleg, a poros út, amin hosszú kilométereket gyalog tettek meg. Az Alpok kősziklás hegyeiben megfigyelte, hogyan jutnak vízhez az emberek, miként gondozzák útjaikat. Gazdaember volt, itt is ez foglalkoztatta, hogy lehet ezen a vidéken megélni. A körülmények itt már veszélyesek voltak. Féltek a támadásoktól és a haláltól. A halálfélelem állandó gondolatai között volt. Így vélekedett sorsáról:

"Julius a holnap tehát nagyon meleg volt. A baka a bokor alá a hüsre huzodott. Különben is huzódni muszáj kellett. Mert az olasz gójo majdnem mindig felettünk repkedett. Meg az olasz ... sraprer és gránát is szintte arra járt. Tőlünk nem is messze robbant szét. Szegény 17-es népfelkelö nem képzeled reád mi sors vár e harcztéren neked osztályrészül neked mi jár. Már Szerbiában egyszer ugyan le harczoltál hol ezértér nagy ... alatt voltál megérdemelted volna hogyha máshova komendálnak nem pedig ide az olasz elejbe ... Sok szegény család apa leli itt halálát, hosszú gyászba ölti szeretett családját.¹⁵

Itt leírja, hogy népfelkelőként indult a háborúba. Azt hitte, hogy Szerbiában már megtette azt, amit a hazája elvár tőle, és abban bízott, hogy nem kell tovább harcolnia, legalábbis nem a veszélyes zónában. Tévedett.

1915. július 18-án kezdődött meg a második isonzói csata, miután Luigi Cadorna utasítást adott a 2. és 3. olasz hadseregnek az osztrák–magyar erők elleni frontális támadásra. A 16 napos ütközet az első világháború egyik legvéresebb összecsapása volt, mely egyik harcoló fél számára sem hozott áttörést, így az isonzói front augusztus elején hosszú időre megszilárdult.¹⁶

Az első és a második isonzói csata közötti állapotokat is leírja naplójában, amelyből kiderül, hogy nincs nyugalom, állandóan lövik őket, és nekik folyamatos készültségben kell lenniük, védeni a kijelölt helyet, Doberdót.

"...két napi itt lét után odébb vonultunk. Hol négy napig tartalékba voltunk éjjelre kivonultunk ha kell a rajvonal erősittésére nappalra pedig vissza vonultunk fedezékbe de itten éjjel és nappal egybe ragadott a hely szoros volt szegény baka nem tudott e kősziklás közsséget úgy hívják Doberdó. Sok szegény bakának a hely az utolsó julius tizenötödikén mentünk rajvonalba este. Ezen estét soha el nem felejtve. Már a bevonulás is hajmeresztő volt. Az ég erősen dörgött és villámlott az eső esett csak ugy zuhogott. Az olasz golyó pedig egyre sivitott. De rengeteg sötét volt az ember semmit sem látott. Mégis végre rajvonalba fejlődtünk. Ezen éjszaka semmi baj nem esett közöttünk a rajvonal megett volt egy mély szakadás nappalra az volt nekünk a takarás. Hajnalba mire megvirada a baka nappalra a mélységbe huzodva."¹⁷

Vagy a nap tűzte, vagy az eső verte őket. A golyózáporról meg ne is beszéljünk. Még éjjel is támadott az ellenség. Az olaszok elől a szakadékokba, völgyekbe próbáltak visszavonulni, védelmet keresni. Itt a nagy támadás előtti napokat élték még csak meg. Taródy Ferenc a II. isonzói csata kezdete előtti éjjel volt őrségben. Ezt írja erről az éjszakáról a naplójában:

"De minden rajból 3 figyelő kint maradva hogy jelt adjon ha az olasz tamadva, mi pedig többiek nyugodtunk a mélységbe. Így nem volt ám csak ugy a földön fekve de végre az olaszságon a nyugvást megsokalta délután közibénk gránátot bocsátta felettünk pedig több srapr(v)el szétrobbant. Szerencse közzülunk senkit el nem talált eltalált egygyet künn a figyelőbe Szegény bajtársunk életét azonnal kiöntte, Pénteken este a rajvonalba hasonlokép kihuzódtunk. A sorrendbe osztott éjjeli figyelő éppen rám került. A fedezék előtt volt egy drótkerítés akadáj. Ezt kelett figyelni hogy az olasz el ne vágja. És reánk támadást hirtelen ne csináljon. De ezen helyen a fedezék csak az éj sötétje volt. Jött is az olasz gojó elöl hátul fölöttem. Szikrádzott a kőszikla, szórta a köport szemembe. De megőrzött az Isten őrködött fölöttem."¹⁸

A történészek július 18-át tartják a II. isonzói csata kezdetének. Taródy Ferenc írásából kiderül, hogy már előtte is állandó olasz támadásnak voltak kitéve a magyar csapatok. Július 18-a dédapám számára is egy emlékezetes nap volt, mert ekkor esett több társával együtt olasz hadifogságba. Így emlékezik vissza erre az éppen száz évvel ezelőtti időszakra:

"Az idő eltelt 18-ikán nappali takarásban huzodtunk. Enapon még jól meg sem virradt, köztünk egy nagy olasz gránát el durant. Jött aztán a második harmadik végre a jó teremtő tudja hányadik. Felettünk pedig sok sraprel szétrobant. Már néhány bajtársunk élete kiszállt. A rajvonalat is gránáttal végig verette ott néhány figyelő életét kilehelte. Már azt hittük e borzalmas jelenetnek soha se lesz vége hogy egy embernek sem marad meg az élete. Eközben a század parancsnok betelefonált, hogy kifejlődni nem lehet mind agyonver bennünk a gránát! Tudosíttás jött hogy tartalék utban van de a gránától nem tud kifejlődni. De a helyet utolsó csepp vérig meg kell véddeni. Ki lett adva a parancs hogy hátra huzódni nem szabad jobb lesz csak ha mindenki a helyén marad. Még is került ki azért hátra menekült! Menekülés közben ki ki meg sebesült tizenegy órakor a gránát megszünt. Örültünk hogy a helyzet meg csendesült De a figyelőből két ember be szalada Rémülten kiáltozva."¹⁹

Itt megszakadt a napló, és szemmel láthatóan csak később folytatta. Több oldal kihagyás után írta le fogságba esésük történetét.

"Az olasz támada. Erre a fegyveralja már köztünk rippogott csapattunk be volt kerítve tenni semmit nem tudott. Végre egész közel jött hozzánk egy erős csapat. Védekezni hasztalan löni nem szabad. Kézzel mutogatták a fegyvert le tenni, és egyre mind azt mondták avanti avanti. A század parancsnok egy kissé vonakodott ő ezért karjára szuronydöfést kapott. Gorombák nem voltak nem lehet mondani. Meg kezdtek velünk (velünk) többen parolázni."²⁰

Nagyon féltek, hogy mi lesz velük, de szerencsésnek mondhatták magukat, mert nem bántották őket. Az eseményeket folyamatosan nyomon követte, és mindent pontosan lejegyzett a naplójában továbbra is. Az útvonalakat még külön is dokumentálta, majd valószínűleg, amikor nyugodtabb napok érkeztek, akkor fogalmazta meg a történteket részletesebben kidolgozva.

"Néhány száz lépésre volt egy község ott. Egy csapat olasz bennünk oda be hajtott. Köztünk három tiszt mind össze 91.-en voltunk. Hogy mi fog történni velünk azon gondolkoztunk. A szélső háznál bennünk átvizsgáltak onnand futólépéssel tovább hajtottak. Mert a mi srapanelünk felettünk szétrobbant.

Szerencse közüllünk senkit meg nem rongált. Volt köztünk kik tudtak németül és kérdezősködtek. Szeredték volna megtudni a hadi körülményeket. Ezenben a századparancsnokunk beszédet intézett hozzánk. Már most mindegy nyugodjunk bele viselkedjünk ugy mind jó katonák. Majd annak idején ő megfelel értünk legyünk nyugodtak semmit ne féljünk. A hadi körülmény úgy hozta nekünk osztály részül ezen sors juta. Eközben egy szakasz lovas sorfalat álla. Azok kiséretében egy gyárba. oda értünk már este lett. És az eső éppen jól esni kezdett. Éppen jókor lett az oda éréssünk annak örültünk hogy árnyékra mehettünk Ugy is rég nem voltunk födél alatt. Mert a lakhelyünk tetője volt az égboltozat. Vacsorára adtak kenyeret és hus konzervát. Alánk pedig adtak jó puha szalmát. Fáradtak voltunk tehát lefeküdtünk. Az ágyu szó hallatszott de már azzal nem törödtünk reggel már hozzánk többen is jöttek mert azon napon fogjul többen estek. Tizenhat nap voltunk abban a gyárban, Ami még van Istriában itt a fogoly tábor ugy felszaporodott. Hogy végre a létszám 1311-re rugott. Ezen helyen a fogoly tábor hogy Olaszországban korelát ne kapjon meg lett figyelve. És a ruhája testi férgek ellen meg lett fertőztetve. És mi végre tüzifecskendővel meglettünk fürösztve. Ezen a helyen a fogolytábornak szakácsa voltam.

Augusztus 3-ikán este felé elkísértek közüllünk 840 embert. A többi ott maradt mert sebesültek voltak. és azok gyalog menni nem bírtak Hogy meg az éjjel vonatra is ülünk Czervignano a város hol az állomás volt. Szegény baka a vonatra reggelig várakozott. Reggel 8 orakor ültünk vonatra. Aztán indultunk be Olaszországba.

Nevezetes várost értünk Mestre, Padova. Bologna. Míg a végállomás vala Aquila. Ott be kísértek bennünk egy várba. Hol lett a vén bakának nyugalmas lakása hol tennivalaja semmi nem vala. Tehát csak a heverést és a sétát gyakorolja."²¹

 

OLASZ HADIFOGSÁGBAN, AQUILA-BAN

Aquilában a vár valószínűleg az erődítmény (Forte Spagnolo) volt, amelyet 1534-ben építtetett Don Pedro de Toledo nápolyi spanyol alkirály. Ma az Abruzzo Nemzeti Múzeum otthona.²² Ebben az erődítményben élt fogolyként négy éven keresztül Taródy Ferenc katonatársaival. A naplójába lejegyezte katonatársainak nevét és lakcímét, de leírta egy-egy nevezetes jellemzőjét is, mint például a foglalkozását.²³ Itt jegyezte le a következő katonaverset is, amely talán a korabeli katonadalok nyomán íródott.

 

Taródy Ferenc az aquilai Forte Spagnolo-ban raboskodott

 

 

"Fehér korházi ágyon fekszik egy sápadt legény.

Golyó ment a tüdejébe alig hogy él még szegény

Ifjú nő ül ágya mellett a karján veres kereszt.

Gyengéden lesi szavait mikor Betege ébredez.

 

Doktor úr az égre kérem eresszen ki ha mondom

Meggyogyultam már egészen nincs nekem semmi bajom

A harcz térre menni vágyom adja ki komisz ruhám

Nem fekszem továb az ágyon meg védem édes hazám

 

Szörnyű láz kinza hősünk negyven fok a hömerő

Viaskodik a halállal harczteren van ismét ő

Láz álmában vezényszót hall és szüntelen

És lelkesülten kiáltja mienk a győzelem

 

Doktor úr az égre kérem eresszen ki ha mondom

Meggyogyultam már egészen nincs semmi bajom

A harcz terre menni vágyom adja ki komisz ruhám

Nem fekszem tovább az ágyon megvédem édes hazám

 

Csendesen fekszik ágyában ugy látszik közeleg a vég

De ő leugrik az ágyról és két szeme tüzben ég

Haljátok hogy dörög az agyu ide a puskám

Hagyjatok engem menni

Kell ottan minden magyar

 

Doktor ur az égre kérem eresszen ki ha mondom

Meggyogyultam már egészen nincs nekem semmi bajjom

A harcz térre menni vágyom kiáltja magán kívül

Megyek már vitéz bajtársak és élettelenül össze dül

 

Irtam olasz országban Aquilán 1915 Augusztus 30-ikán

Taródy Ferencz"²⁴

Maga nevén szignálja, de előfordulhat, hogy hallotta, lejegyezte, esetleg átírt részeket benne. Ennek elemzése, felkutatása még további feladatot ad.

Nagyon erős honvágy alakult ki benne, hiányoztak szerettei, a családja. A távolság mindent megszépít, a haza, Magyarország, újra Bükön lenni, mindennél fontosabb számára. Leírta, kiírta magából gondolatait, ami enyhítette a rabság fájdalmát. Sajnos nincs mellette pontos dátum, de a húsvét ünnepe az, amely család emlékét idézi fel számára.

 

"Szomorúan kezdem soraim irását

Mert sok szegény apa messziről üdvözli családját

De még azoknak jó kik üdvözölhetik.

Hanem akiket már csak családjuk emlegetik

Ugye Anyám mi már Apánkat ne is várjuk

Mert mi aszt már többé ugy sem látjuk

De nem bizonyos ám az mert Jézus is meghalt

S, harmadnapra ismét feltámadott

Igy a mi apánk is feltámadhatán még.

A husvét kedvéért hozhat pirostojást és békét

Én csolkolnám meg néki elöször az arczát

Én kiáltanám ki hogy jön édes apám

Milyen öröm lenne ez nekünk ugye anyám

Ha husvétkor ebédezhetne apám

Igy biztatá jó gyermek az anyát

Ki könynyes szemekkel forgatá az asztalnál kendőt

Oh Istenem enged eme kivánságom

Hogy valaha még életbe haza jöhessen párom

Mert ki keres kenyeret csak apró családnak

Ki viseli gondját e rossz viskó háznak

Kérlek halgasd meg hát eszt az ohajtásom

Mert csak ez az egyedüli kivánságom"²⁵

 

Említettem, hogy Taródy Ferencz édesanyja korán meghalt, később nevelőanyja lett. Édesapját azonban nagyon szerette, az ő hiánya meghatározó volt az életében.

1916-ban Aquilában vette a másik füzetét, amelyben folytatta írásait. Ezt a jegyzetfüzet elején rögzítette is.

Majd több hadifogolytársának nevét és címét rögzítette szintén az első oldalakon. ²⁶ A neveket azért is megőrizte, hogy ha valakivel valami történne, tudja értesíteni a családjukat. Így örökítette meg kedves barátjának halálát is:

"Sipos János, kedves pajtásom meghalt 8 napi betegség után 1918 Október 25-ikén Olasz országban. A romai kerületben Casini nevü tanyában örök álmát Rianó község temetőjében alussza Romához 18 kilométer távolságra."²⁷

 

Taródy Ferenc Olaszországban vett és megkezdett naplója

 

Aquilából 1917 nyarától már dolgozni kivitték őket. Így gyorsabban teltek a napok, és hasznosnak érezhették magukat. Külön oldalon gyűjtötte össze, jegyezte le ezeket a munkákat. Itt a lapok már összevissza vannak, ahol talált üres helyet, kihagyott oldalt, oda írt.

"1917. Junius 18 mentünk gazdasági munkára Servigliánóból 3 holnapig dolgoztunk szent kaszinóba gazdasági munkán. Szeptember 18-ikán mentünk Fábrianóba ott kanáris munkán dolgoztunk November 20-ikáig 20-ikán Servigliánóba mentünk deczember 1-én Avezanába mentünk. Avezanábol 1918 január 26-ikán Kaszinóba mentünk. Cassinóból gazdasági munkára kimentünk egy herczeghez 22-en. 1918. Február 15-ikén ott dolgoztam 1918. November 25-ikéig. Akkor megbetegedtem Rómába voltam deczember 4-ikéig a korházba aztán kaszinóba hoztak."²⁸

Nagyon jó kézügyessége volt. Amíg fogságban volt, sokat faragott fából használati és emléktárgyakat. Olaszországban is ebből próbált némi pénzt gyűjteni. Aquilából is hozott haza ezekből. Szépen faragott képkeret, sótartó, gyufatartó volt az ajándék szeretteinek hazaérkezésekor. Sajnálatos módon ezek mind elvesztek. Bükön az általános iskolába beadtuk egy ideiglenes kiállításra közel harminc éve, és azóta sem kapta vissza a család, eltűntek.

Számon tartotta, mennyi pénzt keresett, hogy kitől mennyi pénzt kapott. Ezeket szintén külön oldalon gyűjtötte össze:

"A 117 lirából kaptam elöször 1918 Augusztus 30-ikán 15 l

2-otszor 11 lirát szeptember 12-ikén. 3-madszor október 1-én 15 lirát

4-szer Október 13-ikán 15 lirát, ötödször November 10-ikén 19 lirát

6-todszor Kaszinoba kaptam 1918 deczember 6-ikán 100 lira 30 centet

...

A Sándortól 1-ször kaptam 6 dollár után 34 lirát 1916ba

2-odszor 4 dollár 50 czent után 22 lira 69 czentet 1916 október 26-ikán ez a pénz utazott 10 nap hijján 6 holnapig a lipcsei bank küldte utánam.

3-madszor kaptam 1918 Augusztus 10-ikén 43 lira 60 czentet

A Liditől kaptam 1918 junius 23-ikán kapa 58 lira 83 czentet

A feleségemtől kaptam 1918 November 10-ikén 35 lira 35 czentet"²⁹

Ferenc testvére, Sándor ekkor Kanadában élt, és onnan segítette őt, mikor megtudta, hogy fogságba került. Vele rendszeresen levelezett is valószínűleg. Utalások is találhatóak rá a naplóban. Így küldött neki pénzt több alkalommal. Lidi, a testvére szintén támogatta anyagiakkal a fogságban.

 

Taródy Ferenc (baloldalt) családja körében a második világháború idején.
Középen: vendég katona

 

A négyéves hadifogságból rokkantan érkezett haza. Az utazást szintén rögzítette, de csak címszavakban, ahogy a többi bejegyzéséhez előbb vázlatot készített. Valószínűnek tartom, hogy elképzelése az lehetett, hogy itthon összeszedve a gondolatait, bővebben lejegyzi. Ez azonban nem történt meg. Családjával folyamatosan tartotta a kapcsolatot, amely erőt adott neki nehéz körülmények között.

"Olasz országi fogságból haza indultunk 1919 április 10-ikén. 12-ikén érkeztünk Karcziba 13-ikán vizsgált meg bennunk egy olasz ezredes mely rokkantnak talált 18-ikán este ültünk vonatra és mentünk milánón keresztül Komóba 19ikén este érkeztünk oda 22-ikén indultunk svájczon keresztül haza felé, 25-ikén délelőtt érkeztünk 10 órakor Linczbe, 26-ikán délután 3 órakor Linczből indultunk hazafelé 27-ikén delelott Bécsbe érkeztünk. Bécsből 30-ikán indultunk ki, Május 1-én érkeztünk Székesfehérvárra 18 napot töltöttünk ott ugy mentem haza Bükre."³⁰

A sok viszontagság után folytatta a gazdálkodást itthon. Készült arra, hogy egyszer hazajön. Füzeteiben gyűjtötte össze a mezőgazdasággal, állattenyésztéssel kapcsolatos, a hadifogságban szerzett új ismereteit. Ennek feldolgozása kimarad ebből a tanulmányból. Az élete a föld volt. A róla és családjáról 1943–1944 táján készült fénykép bal szélén áll, mellette felesége, Nagy Anna. Ő mellette a második világháború idején, Bükön átvonuló hadosztály egyik katonája áll karján édesanyámmal, Taródi Ilonával. Majd Taródy Ferencné Giczi Rozália, Ilona édesanyja, a nagyanyám. Sajnos az anyakönyvi bejegyzéseknél Taródy Ferenc unokáinál az y-t véletlenül i-re elírták, amit nem lehetett javítani a későbbiekben.

Taródy Ferenc 81 évesen, 1959-ben halt meg Bükön, és itt is nyugszik családja körében a temetőben. A háború alatt készült nagyméretű fényképet a család fő helyen, a nagyszobában tartotta, később sajnos lekerült a falról, és sérült állapotban találtam meg. A helyreállításához kivettem a képkeretből, amely újabb meglepetéseket tartogatott. A fotó és a hátlap között egy második világháborúbeli német nyelvű szigorúan titkos okirat lapja került elő. Ki tette oda, és miért? Hogy került Bükre egy családi házba, a kép mögé? Ezt és még más, a nagy mesélővel kapcsolatos megválaszolatlan kérdéseket egy újabb feladat lehet kideríteni.

   

JEGYZETEK

1	DÖMÖTÖR Sándor: Szalai Veronka balladája. Büki népmesék. Vas Megye Tanácsa Népművelési Osztálya, Szombathely, 1954. 39. old.
2	KUNTÁR Lajos: Az aranyrózsafa. Vasi népmesék. Pável Ágoston Néprajzi Munkaközösség, Szombathely, 1957. 3. old.
3	HETYÉSY Katalin – SUDÁR Lászlóné: A Répce mente meséi és mondái. Farkas Sándor Egylet, Csepreg, 1996. 30–66. old.
4	Lejegyezte: Hetyésy Katalin. Elmondta Taródy Ferenc unokája: Taródi Ferenc, született: Bük, 1953. 01. 26. Lejegyzés ideje: Bük, 2015. 05. 02.
5	SÁGI Ferenc: Az I. világháború településeinken I. "Azt írta az újság" http://www.repcevidek.hu/telepules/csepreg/az-i-vilaghaboru-telepuleseinken-i-azt-irta-az-ujsag.html Letöltés ideje: 2015. 05. 10.
6	Ua.
7	PINTÉR Tamás: Népfelkelők nyomában Isonzónál. http://nagyhaboru.blog.hu/2010/11/22/rendhagyo_kutatasi_naplo_1_resz_oslavia Letöltés ideje: 2015. 05. 12.
8	SZERÉNYI Ildikó: Kiszolgált öreg bakák és a Nagy Háború hősi halottai. Hadtörténeti források az Országos Levéltár törvénygyűjteményéből (1715–1917) http://archivnet.hu/pp_hir_nyomtat.php?hir_id=611 Letöltés ideje: 2015. 05. 10.
9	Taródy Ferenc jegyzetfüzete (1. számú), 1915. májustól 1–4. old.
10	Taródy Ferenc jegyzetfüzete (2. számú), 1916. Olaszország 24. old.
11	Taródy Ferenc jegyzetfüzete (1. számú), 1915. májustól 4–6. old.
12	TARJÁN M. Tamás: 1915. július 18. A második isonzói csata kezdete http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1915_julius_18_a_masodik_isonzoi_csata_kezdete/ Letöltés ideje: 2015. 05. 09.
13	Taródy Ferenc jegyzetfüzete (1. számú), 1915. májustól 7–8. old.
14	Ua. 9. old.
15	Ua. 10. old.
16	TARJÁN M. Tamás: 1915. július 18. A második isonzói csata kezdete http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1915_julius_18_a_masodik_isonzoi_csata_kezdete/ Letöltés ideje: 2015. 05. 09.
17	Taródy Ferenc jegyzetfüzete (1. számú), 1915. májustól 9. old.
18	Ua. 10. old.
19	Ua. 11. old.
20	Ua. 24. old.
21	Ua. 24–27. old.
22	L'Aqulila http://hu.wikipedia.org/wiki/L'Aquila Letöltés ideje: 2015. 06. 01.
23	Taródy Ferenc jegyzetfüzete (1. számú). 1915. májustól 22–23. old.
24	Taródy Ferenc jegyzetfüzete (1. számú) 1915. májustól 19–20. old.
25	Ua. 17–18. old.
26	Taródy Ferenc jegyzetfüzet (2. számú) 1916. 2–11. old.
27	Taródy Ferenc jegyzetfüzet (2. számú) 1916. 1. old.
28	Ua. 14–15. old.
29	Taródy Ferenc jegyzetfüzete (2. számú), 1916. 79–81. old.
30	Taródy Ferenc jegyzetfüzete (2. számú), 1916. 83. old.