BALÁZS GÉZA

 

 

"KULTURÁLIS ALZHEIMER-KÓR"

A FELEJTÉS SZEMIOTIKÁJA

 

 

Az Alzheimer-kór felfogható úgy is, mint korunk szimbóluma. Mert mi az Alzheimer-kór? Az 1909-ben felfedezett betegség "a gondolkodás és a megismerési (kognitív) funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, elbutulással (demencia), majd gyors biológiai leépüléssel jár. Manapság a 65 év felettiek öt százalékát, a 80 év felettiek 20%-át érinti; Magyarországon kétszázezren szenvednek ebben a betegségben. Az Alzheimer-kór kiváltó oka lényegében ismeretlen, annak ellenére, hogy erre vonatkozóan számos feltételezés létezik. Kialakulásáért nemcsak immunológiai eltérést és anyagcserezavart, de szocioökonómiai tényezőket is felelőssé tettek, minthogy iskolázottabbaknál, jobb jövedelmi helyzetben lévőknél ritkább." (Alzheimer-kór, Wikipédia) Már digitális demenciáról (elbutulásról) is beszélnek, amin a digitalizáció, az informatikai korszak káros következményeit, hatásait értik. (A témához lásd az E-nyelv Magazin 2013/1. számát: http://e-nyelvmagazin.hu/?s=demencia.) A túl sok információ, a túlzott információhajhászás (az információk expanziója, sőt hiperexpanziója), a folyamatos keresés nem vezet jobb megértéshez, hanem éppen ellenkezőleg, mivel az információk nem tudnak beépülni, leülepedni, felszínesség, leépülés a következménye.

 

A JELROMLÁS OKA – MECHANIZMUSA – KÖVETKEZMÉNYE

A világmegismerés általában, de a korunkra jellemző információs "robbanás" (expanzió) folyamatosan új jelek létrejöttéhez vezet. Vagyis folyamatos a jeltermelés, a jelbővülés, jelexpanzió. De a másik oldalon ugyancsak folyamatos a jelek kiszorulása, egyszerűsödése, csökkenése, redukciója: jelredukció (jelromlás). A jelromlás kapcsolatba hozható az entrópia (negentrópia) információelméleti felfogásával is. Alacsony entrópiájú rendszerek rendezettséget mutatnak, míg a magas entrópiájú rendszerek rendezetlenséget, szétszórtságot, szétesést.

 

Pölcz Ádám előadása

A konferencia nagyrákosi napja. Pölcz Ádám előadását hallgatják a részvevők

 

A jelek redukciójának (jelromlásnak) okai között említhető a valóságdarabok (denotátumok) visszaszorulása, sőt eltűnése (pl. korábbi termelési módszerek, paraszti életmód), de olyan élettani-pszichológiai ok is, mint az információs túlterheltség, ami megnehezíti, vagy akár lehetetlenné is teszi a befogadást vagy a megőrzést. A jelredukció (jelromlás) mechanizmusa lehet: a visszaszorulás, átalakulás, eltűnés (felejtés). Ellenmechanizmusa: a nemfelejtés, azaz a tudatos rögzítés, megjegyzés (memorizálás). A jelromlás következményei között is beszélhetünk visszaszorulásról, átalakulásról vagy eltűnésről (felejtésről).

Az emberi történelem felfogható úgy is, mint a felejtés és mint az emlékezet küzdelme, amelyet korunkban már tudatosan is befolyásolnak (emlékezetpolitika). A felejtés fölveti az emlékezés történeti és technikai változásának kérdését.

 

"VÉSSÉTEK EMLÉKEZETEKBE!" – KEZDETBEN VOLT
A KÖZVETLEN EMLÉKEZÉS, AZ EMLÉKEZÉS MŰVÉSZETE

Beszélünk közvetlen és közvetett (közvetített, másodlagos) emlékezésről. Az emberiség története a közvetlen emlékezéstől halad a közvetett emlékezés felé.

A közvetlen emlékezést az utánzás (mimézis) és annak mnemotechnikai (emlékezetkönnyítő) eszköze, az ismétlés segítette. A hangos felmondás, ismétlés már a megszervezett szájhagyomány jellemzője. Fügedi Erik (1981. 411. old.) szerint még a XV. századi magyar nemességnek is – többségük írástudatlan volta miatt – negyedíziglen ismernie kellett apai ágon őseit, rokonai leszármazását. A perekben döntő érv volt, a ma is szólásokban élő: "emberemlékezet óta". Fügedi Erik szerint "a középkori emberi emlékezet igen nagy időbeli távolságot tudott áthidalni, minden jel szerint hét évtizedet, s hogy voltak az életnek olyan jelenségei, amelyeket – különös – ma már ismeretlen technikával rögzített és adott tovább, így is biztosítva a tények és események emlékének fenntartását". Az egyik ilyen technika az lehetett, hogy több embert megkértek az emlékezésre: "véssétek emlékezetetekbe". A közvetlen emlékezés először az ókori retorikában ért magas fokra: a retorikának ugyanis fontos fejezete az emlékezés művészete, a görög Szimonidész által kitalált memóriaművészet. Cicero így meséli el:

 

Józsa Péter sírjánál

A megemlékezők a nagyrákosi temetőben, Józsa Péter sírjánál

 

"Azt mesélik ugyanis, hogy Szimonidész a thesszáliai Kranónban a gazdag nemes, Szkopasz házában egy lakomán előadta a házigazdáról írt versét, melyben, ahogy az a költészetben szokás, ékítés céljából sokat írt Kasztórról és Polüdeikészről; Szkopasz viszont durván letámadta érte, mondván, hogy a dicsőítő versért az ígért összegnek csak a felét fizeti ki, a maradékot pedig, ha igényt tart rá, kérje a Tündaridáktól, akiket ugyanolyan mértékben dicsért. Nem sokkal később hírül adták Szimonidésznek, hogy két ifjú szeretne vele fontos ügyben beszélni; ő felállt és kiment, de nem látott senkit. Azalatt viszont a terem, melyben Szkopasz a lakomát tartotta, összedőlt, s maga alá temette és megölte magát Szkopaszt és a rokonait is. Mikor az elhunytakat a hozzátartozóik el akarták temetni, nem lehetett felismerni a szétroncsolódott tetemeket; Szimonidész viszont emlékezetből elmondta, kinek hol volt a helye a lakomán, s így mindenkinek eligazítást tudott adni arról, hogy kinek kit kell eltemetnie. Ez az eset vezette őt rá arra, hogy megállapítsa: az emlékezet világosságát a leginkább a sorrend adja meg."

Ennyi a történet, Cicero persze további tanácsokat is ad:

"Azoknak tehát, akik szellemi képességeiket ezen a téren szeretnék fejleszteni, helyszíneket kell kiválasztaniuk, s azokat a dolgokat, melyeket emlékezetben szeretnének tartani, lélekben el kell képzelniük, és gondolatban ezeket a helyszíneket elraktározniuk; az így rendszerezett dolgokat a helyszínek rendje őrzi majd meg; s a képi megformálás segíti, hogy az emlékezetbe vésődjenek – a helyszínek viasztáblákként, a képek pedig a táblákra festett betűkként funkcionálnak." (CICERO összes..., 2012. 369. old.)

Az ókori memóriaművészetet Quintilianus összegezte. Az emlékezetet az "ékesszólás kincsesházának", "természeti ajándéknak" tartja: "a természetet csodálom azért, mert annyi régi dolgot oly sok idő után fel tudunk idézni és eleveníteni, nemcsak szándékosan, hanem önkéntelenül is, és nemcsak ébren, hanem álmunkban is"(QUINTILIANUS, 2008. 728. old.). A retorikában összegződik az egész ókorban és középkorban ismert ars memoriae (ars memorativa, ars memorandi); a memória művészete, tudománya, amely kisebb-nagyobb változatokkal és tananyagcsökkentésekkel csaknem máig az iskolarendszer része. Ennek egyik jeles didaktikai műfaja volt a közelmúltig minden tantárgyban az ún. memovers, emlékezetbevéső, emlékezetkönnyítő vers. (A témához lásd: BALÁZS, 2007). Ilyen például a Ludolf-féle megjegyezhetetlen számot egy kis mondókával megjegyezni segítő memovers:

 

Bír-e, érez-e ember nyugalmat, ha lelkét bánat, bús érzés zaklatja szüntelen?

3     1   4     1   5         9                 2    6       5           3     5        8            9

 

AZ EMLÉKEZÉS TECHNIKÁI

A közvetlen emlékezést a közvetett emlékezés változatos technikái, technológiái követték. Elsőként talán a csomójel: ezt a mexikói indiánoktól, a perui inkák kipu-, azaz csomójeleitől napjainkig, a zsebkendőnkre kötött csomóig követhetjük nyomon. Sok népnél az emlékezést szolgálták a színes kődarabok, melyeknek mai szelídített utódai az emléktárgyak. A mindenütt általános emléktárgy-árusítás tehát szintén az emlékezést szolgálja. (A témához lásd: HORVÁTH, 1984. 133–190. old.)

Már az írásbeliséghez kapcsolhatók a rovások, a magyarban szólások őrizték meg a számrovást: valakinek a rovására ír valamit (hibáztat), rováson van (számon tartják a hibáját), sok van a rovásán (sokkal tartozik valakinek), rovott múltú (elkövetett már valami törvénybe ütközőt).

 

Németh Istvánné Baksa Eszter, Nagyrákos polgármestere és Voigt Vilmos professzor

Németh Istvánné Baksa Eszter, Nagyrákos polgármestere és
Voigt Vilmos professzor

 

A közvetett emlékezés legalaposabb eszköze: az írás, ami fölfogható úgy is, mint szervezett emlékezet. Igaz, hogy az írást is el lehet tüntetni, gondoljunk csak az alexandriai könyvtár felgyújtására vagy a XVI. században a maja kódexek elégetésére. Tudomásunk szerint a jelentős ókori és középkori kultúrák mindegyikének volt írásbelisége – talán csak a perui inkák "zsákutcásnak" tekinthető kipucsomói nem tekinthetők kifejlett írásbeliségnek.

Az írás nagyban segíti az emlékezést, ám az írást el is lehet felejteni. A maja írást elfelejtették, s többszöri próbálkozás után sikerült csak megfejteni. A székely írást ugyan ismerjük, de valódi történetéről, elterjedéséről és szerepéről csak találgatunk, nem beszélve arról, hogy a rovásírás-kutatók mennyit tudnak vitatkozni egy-egy rovásszöveg kiolvasásán.

Manapság mintha az írás jelromlásának korszakát élnénk. Egy-két nemzedék alatt katasztrofálisan elromlott az íráskép: nagyszüleink még csodálatos betűkkel tudtak írni, a mi írásunk jó esetben "macskakaparás" – s olykor alig tudjuk a sajátunkat elolvasni. Új jelenség az írásképben az ún. másodlagos, vagy beszélt nyelvi, vagy digitális írásbeliség felbukkanása, keveredése. Sőt mintha az egész magyar írásbeliség átalakulna: másodlagos, beszélt nyelvi írásbeliséggé. Ez is egyfajta romlás, hiszen az első írásbeliség rovására megy. Hamarosan az akadémiai írásbeliség olvasása "szövegrégészeti" (szövegrekonstrukciós) tevékenység lesz. Igaz, a netes írásbeliséget sem nagyon érti mindenki. És – nemzetközi felmérések is alátámasztják – romlik a fogalmazáskészség és a szövegértő képesség is.

Az emlékezettel kapcsolatba hozhatóan az olvasáskultúra elterjedésével olyan jelenségeket kell említeni, mint a hangos olvasás, majd pedig az olvasás elnémulása, a nyomtatott könyveknél a tekintet és az olvasás felgyorsulása. A könyv forradalmát McLuhan "Gutenberg-galaxisnak" nevezte, s megállapította, hogy nyomán elindul a felejtés. Bár ezt már Platón is állította: az írás-olvasás nem használ az emlékezetnek (QUINTILIANUS, 2008. 728. old.).

Egy régi arab tanmese figyelmeztet arra, hogy a közvetett emlékezéssel, például technológiával baj történhet, tönkremehet, megsemmisülhet, s akkor mégis csak fontos lehet a közvetlen emlékezés, tudás: egy fiatal matematikus négy egyetemi év után tudásban gazdagodva hazaindult. Útközben rablók támadták meg, s feljegyzéseit tarisznyástul magukkal vitték. Kénytelen volt visszatérni az egyetemre, ahol újabb négy évet töltött, de most már semmit sem bízott az írásra, minden tudást a fejében őrzött meg. (HORVÁTH, 1984. 162. old. nyomán.)

Karl Popper viszont abban bízik, hogy a könyvekből (írásból) könnyebben rekonstruálható a kultúra, mint az emberekből és tárgyakból: "Ha valamilyen titokzatos bomba kiirtaná az embereket és a tárgyakat, ugyanakkor megőrizné és meghagyná a könyvtárakat, akkor könnyebb lenne rekonstruálni a kultúrát, mintha megmaradnának az emberek, de nem maradnának meg a könyvek." (PLÉH, 2008. 374. old.) Példát említhetünk erre. Sok ókori, sőt középkori kultúra, vár, város életét, technológiáit csak gyatra következtetéssel tudjuk megállapítani.

Fontos és talán rekonstruálhatatlan tudás tűnhet el a közvetett emlékezet megsemmisüléséből, de – úgy vélem – a közvetlen emlékezet visszaszorulása, sorvadása – tulajdonképpen jelromlása – már itt és most, napjainkban is vezethet szomorú következményekhez.

 

A KÖZVETLEN EMLÉKEZET MEGSZAKADÁSA – HAGYOMÁNYSZAKADÁS

Közvetlen emlékezés természetesen ma is létezik, de visszaszorulóban van. Rendszerint közvetlenül (nem följegyezve) emlékszünk nevekre, születési dátumokra, életünk nevezetes eseményeire (iskola, házasság, gyerekszületés, jelentős utazások), a világ jeles eseményeire (pl. 09/11), lakcímünkre, munkahelyünk nevére. De mintha ebben is bizonytalanságok jelennének meg. Beszámolók szerint csökken a közvetlen családi emlékezet: egyre kevesebben ismerik nagyszüleik, még inkább dédszüleik nevét, születési helyét, foglalkozását, esetleg sírjának fekvését; halványodik a rokonsági terminológia és így a rokonok megnevezésének ismerete; csökken a közvetlen történelmi és földrajzi környezet ismerete (mai fiatalok viszonylag kevés történelmi tényt tudnak felsorolni az elmúlt ötven évből; s szülőföldjük földrajzi ismeretei is hiányosak – különösen feltűnő a szomszédos országokban élő magyar kulturális helyszínek ismeretlensége) stb. Látványosan csökken a visszaszorult paraszti élettel kapcsolatos ismeretanyag és szókincs. Magyartanárok panaszkodnak, hogy Arany János Toldija, a Jókai-regények vagy már a Móricz-művek is tele vannak a fiatalok számára ismeretlen szavakkal, kifejezésekkel.

A modernizáció magával hozza technikai-technológiai ismeretek visszaszorulását is. Ma alig akad ezermester férfi (a szó is kiment a divatból), és – tisztelet a kivételnek – horgolni-kötni-varrni és ételkölteményeket készíteni tudó asszony.

 

JELROMLÁS – NYELVROMLÁS

A jelromlás nyilvánvaló tünete a nyelvromlás. A nyelvészek nem szeretik ezt a fogalmat, mert a nyelv nem romlik, legföljebb az azt beszélő emberek kifejezőkészlete lesz gyatrább, szegényesebb. De ha mindenkié az lesz, akkor végül is a nyelv is "romlik", mert nem lesz, aki beszélje, alakítsa, fejlessze. Láttuk már nyelvek szétesését! Ennek tükre Domonkos István Kormányeltörésben című versének nyelvezete:

 

"én lenni / én nem tudni magyar / élni külföld élet / pénz nyelv zászló / himnusz bélyeg / elnökök vezérek / előkotorni megfelelő / ott ahova érek / mi meghalni mindnyájan úgyis téves csatatéren / koponyánkból a habverő / nyele kiáll / világ / pro-árjai / világ kontra-árjai / ez lenni vers / szavak kínai falát / megmássza a halál / élet frázisait / emberbőr kötésben / adják ki írók: / nemzeti irodalmak / generálisai / és nem bírni nemzeti / fogások erős szaga / csinálni külföldből / portable haza / és menni külföld / mit munkaengedély / kofferban szalonna / két kiló kenyér / én nem látni / új látóhatár / én menni külföld / talpalni csikorgó havon / élet nercbundákban jönni / vágni engem nyakon"

A széteső nyelv egyik példázata a keveréknyelv, vagy írók-költők által vallottan: a "félnyelv" vagy "senyelv". Nem tekinthető "természetes" kétnyelvűségnek az a helyzet, amelyet a pozsonyi Tőzsér Árpád ragadott meg A kódváltás pragmatikája című versében. (A vers az interneten is megtalálható, én a Tőzsér Árpádtól kapott változatban adom közre.) Alcíme: (Részlet egy egyetemi szakdolgozatból), mottója: Az adatközlőm elárusítónő egy használtruha-boltban.

 

Andi én majdnem majdnem röhögtem

tisztára izé poc'kajte! mondom

itt van a próba... kabinka tudod de ő

ott próbált előttünk a c'o ked' sme na pláži

mondta csakhogy ez nem pláž őneki mindegy

tisztára psycho volt mindene látszott

 

Hát egyszer látom egy partiban megismert

odaült mellém do frasa! jól kifogtam

úgy hívták képzeld hogy "jógyerek"

így magyarul ő meg nem is értette

nem paszolt hozzá mindig a dekoltom nézte

úristen mondom ez olyan úchylák

 

Nekem nyáron itt izém no stehná

marha jó izmos volt a biciklitől

furt fogdosni akarta tudod a combom

(nekem így nem jó hogy "combom"

a comb az nálunk csirkecomb tudod

a stehná az olyan szuper totál)

 

Nem hagytam tapizni neser sa! montam

azt hitte azér nevetek mert tetszik

én meg furt a boxerkyt láttam rajta

amit ott vett a mi sekác'unkban

csak fogdosott az asztal alatt

máš fantastické stehná mondta

 

Az effajta "kétnyelvűség" az adott helyzetben funkcionális, de végső soron új nyelv kialakulásához (pidzsin, kreol) vagy nyelvváltáshoz vezethet. Nyelvváltás esetén szinte mindig az erősebb nyelv győz. A nyelv visszaszorulása, átalakulása, cseréje nem föltétlenül vezet egy társadalom összeomlásához. Ismerünk nyelvcserés népeket, egy társadalom fájdalommal vagy akár könnyűszerrel tud nyelvet váltani. Ám a nyelvcsere végső soron egy adott nyelv felszámolódásához, "halálához" mindenképpen vezethet. Ismerünk kihalt nyelveket. Olyanokat is, amelyekből semmi sem maradt fenn, legföljebb a nevük. (Vö. KICSI, 2013).

 

TÁRSADALMAK ÖSSZEOMLÁSA

A kulturális javak, a nyelvek visszaszorulása, eltűnése után bekövetkezhet magának a társadalomnak az összeomlása is, s ennek ugyancsak vannak jelei. Ezeket az összeomlott társadalmakat rakosgatjuk ma össze mozaikdarabokból Egyiptomban, Krétán, Közép- és Dél-Amerikában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában és Óceániában... Pedig voltak jeleik az összeomlásnak. A természet–ember, az ember–ember közötti harmónia megbomlása. Az áthidalhatatlan társadalmi különbségek: az isteni uralkodó és a semmi alattvalók között. A megsokasodó emberáldozatok, a csoporttársak feláldozása, sőt a kannibalizmus. A háborúk, a hódítások. A brutális természetátalakítás, erdőirtás, csatornaépítés. A nagy összeomlásokat a világon mindenütt vagy tétlenség, tespedtség, vagy éppen ellenkezőleg: irracionális cselekvések előzték meg. Ilyen volt például a túlzásokba esés, az őrült halmozás: a piramis- és templomépítés, az őrült tárgyhalmozás, az anyagi javak túlreprezentálása. (Az összeomlás kérdéséhez lásd: DIAMOND, 2009).

Végeredményben egy kultúra összeomlása, eltűnése a végső jelromlás. Eddig minden kultúra átalakult vagy elpusztult.

 

EPILÓGUS: A FELEJTÉS MŰVÉSZETE

De megközelíthetjük a kérdést máshogy is. Közvetlen emlékezetünk terjedelme korlátozott, az információk egy része már közvetlenül az érzékelés utáni pillanatokban elvész. Hogy mi hullik ki, és mi marad meg, pszichikumunk egészétől függ (figyelem, érdeklődés, gondolkodás, memória). "Pszichikumunk fejlődésének fontos része a célszerű szelektáló mechanizmus kifejlődése" (HORVÁTH, 1984. 171. old.). Vagyis a felejtés művészete. A felejtés művészetével is foglalkoztak (Lethognomik, Imaginum abolitio) a klasszikusok. Ciceronál például ez szerepel: nagyobb szívességet tenne nekem, ki arra tudna megtanítani, hogy miként felejtsem el azt, amit feledni szeretnék (idézi: HORVÁTH, 1984. 171. old.).

Lehet, hogy a jelromlás még áldás is lehet?

   

IRODALOM

Alzheimer-kór, Wikipédia (nyomán) http://hu.wikipedia.org/wiki/Alzheimer-k%c3%B3r 2014. április 20.
BALÁZS Géza, 2007. Memoversek. In: Vasi Szemle, lXI/3. (2007) 314–332. old.
CICERO összes retorikaelméleti művei, 2012. Szerk.: Adamik Tamás. Kalligram, Pozsony.
DIAMOND, Jared, 2009. Összeomlás. Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez. Második kiadás, Typotex, Budapest.
Digitális demencia. E-nyelv Magazin 2013/1. http://e-nyelvmagazin.hu/lapszam/ ?sz=demencia 2014. április 20.
FÜGEDI Erik, 1981. Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Budapest.
HORVÁTH György, 1984. A tartalmas gondolkodás. Tankönyvkiadó, Budapest.
KICSI Sándor András, 2013. Kihalt nyelvek, eltűnt népek. 100 nyelv halála. Tinta Könyvkiadó, Budapest.
PLÉH csaba, 2008. A pszichológia örök témái. Typotex, Budapest.
QUINTILIANUS, Marcus Fabius, 2008. Szónoklattan. Szerk.: Adamik Tamás. Kalligram, Pozsony.

   

JEGYZETEK

* A jelromlás témakörében 2014. április 4-én és 5-én Szombathelyen és Nagyrákoson megtartott IV. Józsa Péter Művelődésszemiotikai Szimpózium előadásainak nagy része előző két számunkban jelent meg. Balázs Géza és Horváth Sándor írásával zárjuk le a közlést. (A szerk.)