BLOOMSDAY

Tisztelt Igazgató Asszonyok, kedves érdeklődők, Joyce-rajongók, a virtuális és határokon átnyúló "Bloom Baráti Kör" jelenlévő képviselői, hölgyeim és uraim! Múzsám, Adria – ezt a címet viseli a most megnyíló képzőművészeti kiállítás. Múzsám, Szombathely – mondhatta volna James Joyce, ha a XX. század húszas éveiben, Triesztben meginterjúvolták volna új könyvéről. Nem véletlenül használom a virtuális szót és a feltételes módot. És nem csak a Bloomsday, a Bloom-kultusz kapcsán.

A történelem, de még inkább a művészet számos példát szolgáltat a szándékos és véletlen egybeesésekre, sokszor a történelem fintoraiból és déjà vu-iből származnak a mai kor gondolattársításai, örömünnepei és félreértései. És így születnek meg a mítoszok is, amelyeket lehet tudatosan formálni, létrehozni és megszüntetni, de azt senki sem tagadhatja, hogy életünk fontos részei. S ezek a mítoszok idővel – szándékosan, jótékony hagyománytiszteletből vagy cinkosan összekacsintva – a történelmiség hitelességet sugalló mázával is bevonatnak, és sokszor akkor is komolyan védjük létüket és jelentéstartalmukat, ha közben tisztában vagyunk nem valós voltukkal. (Gondoljunk csak arra, milyen érzelmeket kavart az a gondolat, hogy Petőfi esetleg nem csatatéren, hősként halt meg, valamennyien Szent Istvánhoz kötődő történelmi ereklyeként tekintünk a Szent Koronára, holott nagy valószínűséggel István királyunk halála után készült, vagy milyen komolyan és látványosan készültek sokan hivatalosan is az új évezred 2000-ben történt beköszöntésére, holott a naptárírás logikájából mindenki számára egyértelmű, hogy az új évtized, évszázad vagy évezred nem nullával, hanem egyessel, vagyis 2001-ben kezdődött.)

De ha – ugyancsak hagyományosan – szívesebben tekintünk külföldi példákra, könnyen találhatunk ilyeneket is bőven. Olaszország számos, csodálatos, épségben megmaradt középkori városa közül is kiemelkedik Verona, mint Rómeó és Júlia egykori lakhelye. Még ha elfogadjuk is, hogy a Shakespeare által feldolgozott, Veronában játszódó középkori történetnek lehettek valós elemei, mégis egyfajta modernkori mítoszteremtésnek lehetünk tanúi azt látva, hogy naponta több ezer turista keresi fel Rómeó, és főleg Júlia családjának feltételezett házát, megsimogatva a köveket, kiállva "arra a híres" erkélyre, és megtekintve a családok szépen berendezett lakószobáit. És senkinek sem jut eszébe elkiáltani magát a zsúfolásig megtelt belső udvaron, hogy a "király meztelen". Mert mindenki tudja, és mégis olyan jó a művészettel cinkosan összefogva a történelemmel egy kicsit ujjat húzni. Mint ahogy olasz testvérvárosunk, Lecco, csodálatos fekvésén kívül azért is zarándokhelye az olasz irodalmat kedvelő hazai és külföldi látogatóknak, mert itt játszódott a XIX. században Manzoni "Jegyesek" című – a veronai tragédiát idéző – regénye. A város hivatalos múzeumának büszkesége a főhős, Lucia bölcsője és a bárka, amin a szerelmesek elmenekültek... De felkereshető a lány, valamint szerelme, Renzo szülőháza is. Vagy említsük a hagyományokra oly sokat adó Angliát, ahol Glastonburyben ma is látható az Arimatheai József által a Szentföldről hozott ágból kisarjadt kétezer éves Krisztustövis-fa, közel a mondabéli Arthur király 'valódi' sírjához, vagy ahol a londoni Baker Streeten látogatást tehetünk Sherlock Holmes otthonában. Egy Párizs-környéki kisvárosban magam is láttam az arthuriánus Kerek Asztal áruló lovagjának, Sir Lancelot-nak frissen felújított síremlékét. És sorolhatnánk tovább az életünket színesebbé tévő, a fantáziánkat megmozgató (netán a turizmust is fellendítő), és a belőlünk soha ki nem haló – csak időnként szándékosan, vagy hétköznapi nehézségeink által elfojtott – játékos huncutságot 'legalizáló' kezdeményezéseket, tudatos 'hagyomány-teremtéseket', mesterséges 'emlékhelyeket'. Mint ahogy Szombathely – az Ulysses révén – bekerült a világirodalomba, és ahogyan a szombathelyi Fő téren valóban áll egy Blum-ház.

És itt van még egy, talán soha át nem gondolt magyar–ír párhuzam, amely már egy lépéssel közelebb visz minket a mai nap, a Bloomsday kultuszának megértéséhez és befogadásához.

Pontosan 25 éve, 1989. június 16-án az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium érettségi elnökeként a zárónapra készültem, s úgy gondoltam, megszellőztetem egy kicsit a fejem az elkövetkező néhány intenzív óra előtt. Az egyik kereszteződésben, a Budapest felé vezető vasúti pályán túl, nagy, barnás-szürke foltokra lettem figyelmes. Kicsit jobban megszemlélve a látványt, vagy féltucat leponyvázott harckocsit ismertem fel a reggeli fényekben megbújva a nagy gyárépület fala mellett...

Az érettségi zárása különlegesre sikerült. A tanáriban folyamatosan szólt a tévé, s az éppen nem kérdező kollégák felváltva, némán figyelték a közvetítést. "Elnök úr, ha tudsz, gyere ki gyorsan. Most beszél a Viktor..." – súgta egyszer csak a fülembe a fizikatanár. Ettől kezdve a két történést, az érettségit és a tőlünk néhány tucat kilométerre keletre zajló eseményt nem lehetett különválasztani egymástól. Nem volt kétséges, hogy a vizsgaeredmények kihirdetését követő elnöki záró gondolatoknak nem csak a "nagybetűs életről", a továbbtanulásról és a felnőtté válásról, hanem arról a napról is kellett szólniuk.

Délutánra a tankok is eltűntek. Szerencsére nem volt rájuk szükség...

 

Amikor közel öt évvel később barátainkkal, a magyar–ír kapcsolatok szorosabbra fűzése és a város kulturális életének színesítése iránt érdeklődő, sőt elkötelezettséget érző népművelőkkel, művészekkel, tanárokkal összeültünk, hogy az első Bloom-nap programjait összehangoljuk, nem gondoltam arra a fél évtizeddel korábbi napra. Nem arra gondoltam. Az irodalomról és történelemről beszélgettünk, egy lehetséges, rendszeres városi modern művészeti "fesztivál", de legalább egy "happening" megvalósításáról. Az én gondolataimban akkor az a megtisztelő pillanat villant fel, amikor Dublinban járva Eamon De Valera, a függetlenségét éppen kivívott Ír Köztársaság vezető államférfija egykori házában barátaimnál megszállva, a házigazdától egy régi könyv néhány fénymásolt lapját kaptam ajándékba. Az 1904-ben megjelent könyv Arthur Griffith ír politikus tollából született, címe pedig így szólt: "Magyarország feltámadása: Példa Írország számára." A kötet belső borítójáról a Habsburgokkal békésen kiegyező Deák Ferenc képe tekint ránk, s a munka részletesen elemzi az angolokkal való lehetséges, békés, kompromisszumos megegyezés lehetőségét, magyar példákkal alátámasztva az érvelést.

Talán valóban szégyellnem kellett volna magam. Mert akkor nem jutott eszembe, hogy milyen megdöbbentő a párhuzam nem csak a Griffith által is taglalt évszázados idegen elnyomás között mindkét országban, hanem az átalakulásban részt vevő két nagy politikus személyisége, sorsa között is. De Valera és Nagy Imre is az 'előző rendszerből' kinőtt politikus, mindkettőt lojalitás fűzi a külső irányító hatalomhoz, és mindkettő képes a döntő pillanatban döntő lépésre elszánni magát. E kettősség miatt mindkettejük megítélése – tevékenységük részleteit illetően – időnként vitatott, ám történelmi szerepüket utódaik, politikai hovatartozástól függetlenül, egyértelműen elismerik.

Úgy vélem, ahogy megfér az emberek tudatában is a valóság sokféle arcának elfogadása, úgy megfér egymás mellett a különböző megemlékezések megszervezése is. És ez nem azt jelenti, hogy azok, akik ezen a mai, júniusi napon évente megemlékeznek történelmünk egy tragikusan sorsformáló eseményéről, ne érdeklődnének az irodalom vagy a művészet iránt. Mint ahogy a történelemben valós, az irodalomban fiktív kötődésekre épülő művészeti, irodalmi, kulturális Bloom-nap szervezőinek sem közömbös a történelmi múlt. És ez így van jól.

De tekintsük át röviden, mi is történt Virág Lipót szülővárosában az elmúlt két évtizedben a Bloomsday kultuszához kapcsolódva! A szombathelyi James Joyce Baráti Társaság és a Leopold Bloom művészeti album szerkesztősége – szombathelyi művészek, népművelők és irodalmárok egy csoportja – pontosan 20 éve szervezte meg először a szombathelyi Bloomsday programját, az akkor még romos Iseum területén, itt, a képtár előterében. Valamennyien tudjuk, hogy a Bloomsday ír kulturális ünnepnap, amelyet eredetileg Dublinban ünnepelnek, tartanak meg évtizedek óta. Motivációja az írek haza-, hagyomány- és művészetszeretete, alapja pedig a XX. század legnagyobb ír írója, James Joyce által írott, 1922-ben kiadott Ulysses című regény, amely több mint 1000 oldalas terjedelme ellenére gyakorlatilag a főhős – Leopold Bloom – egy napjának, 1904. június 16- ának történéseit és a főszereplő eszmefuttatásait írja le.

A regény érdekes magyar vonatkozása, hogy Leopold Bloom apja, Rudolph Bloom, Virág Rudolf néven eredetileg magyar, szombathelyi származású zsidó polgár, amint azt a regényben, a névváltoztatási nyilatkozatban önmagáról elmondja: "Én, Rudolph Virág, jelenleg dublini, Clanbrassil Street 52. szám alatti, azelőtt a magyar királyság szombathelyi lakosa, ezennel nyilvánosan közlöm, hogy a Rudolph Bloom nevet vettem fel, és ezentúl szándékom szerint minden alkalommal és minden időben hivatalosan így szerepelek." (Szentkuthy Miklós fordítása)

Joyce maga is "világpolgárnak" számít, hiszen életéből mintegy 24 évet töltött csak szülőhazájában, míg hosszabb ideig élt Triesztben és Zürichben. Ami Bloom származásának kiválasztását illeti, Joyce Triesztben, az Adria partján találkozott egy Marino de Szombathely nevű emberrel, s a Bloom mintájául szolgáló Eltore Schmitz nagyapja is magyar származású volt. Joyce – a trieszti Berlitz nyelviskola tanáraként – szoros kapcsolatot alakított ki a trieszti magyar zsidó közösséggel. Ezen élmények és információk nagyban hozzájárulhattak a magyar–szombathelyi Bloom alakjának megszületéséhez. Városunk neve, annak helyesírása elég 'egzotikusnak' tűnhetett neki ahhoz, hogy a bonyolult gondolatvilágú Bloom hátteréül szolgáljon, családja előző lakhelyéül éppen a Magyar Királyság Szombathely nevű városát nevezze meg az író, édesapját pedig a hasonlóan 'bonyolult' helyesírású Székesfehérvárról származtassa.

Szombathelyen a fiktív irodalmi 'kötődés' és a regény történésének kerek, 90. évfordulója adta a Bloomsday első 'megünneplésének' ötletét. A szombathelyi program nem követheti az ír Bloomsday eseményeit, hiszen azok lényege a regénybeli nap pontos lejátszása, rekonstruálása a regényben megemlített 'eredeti' helyszíneken. A 'szereplők' és az őket követő tömeg házról házra, boltról boltra és kocsmáról kocsmára jár a regényben leírt útvonalon; azt veszik, eszik és isszák, amit Leopold Bloom ama nevezetes napon.

Szombathelyen a Bloom-nap részben egy, az ír kultúrára és kulturális légkörre, másrészt a 'bloomságban' megtestesülő 'kultúr-nemzetköziségre', határok nélküli életszemléletre épülő művészeti rendezvénysorozat, avantgarde történésekkel, amelyben az irodalmi és képzőművészeti produkciók mellett sor került már komoly-, könnyű- és népzenei koncertekre, az alkalomra írott színjátékok előadására, valamint Guiness sörsátor felállítására is, hogy az események a város polgárai széles körének nyújtsanak kulturált kikapcsolódást.

Érdemes megemlíteni, hogy Bloom 'származásán' kívül Szombathely több más szálon is kötődik Írországhoz. A vasi TIT szervezésében évente megrendezett kerülő Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemre közel egy évtizedig látogattak el ír politikusok, urbanisták, jó hírét keltve hazájukban nem csak a rendezvénynek, hanem városunknak is. Az egykori Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola (mai Nyugat-magyarországi Egyetem) Angol Nyelv és Irodalom Tanszékén számos ír, vagy ír–angol származású vendégoktató tanított.

Közismert, hogy a Savaria Szimfonikus Zenekar egykori karnagya, a ma esti koncert dirigense, Robert Houlihan is ír származású. Szombathelyi tevékenységéről, a zenekarról és a helyszín irodalmi kapcsolódásáról már 1992-ben, tehát az első szombathelyi rendezvények előtt, hosszú, fényképes cikket jelentetett meg az Irish Times "Szombathely virága" címmel. 1995 nyarán a szombathelyi művészek vendégszereplésen is részt vehettek karnagyuk hazájában.

A BDTF Angol Nyelv és Irodalom Tanszéke 1993 augusztusában James Joyce Szimpózium címmel nemzetközi irodalmi konferenciát rendezett, amelynek résztvevői és támogatói között kiemelkedő helyet foglaltak el a zürichi James Joyce Alapítvány szakértői, Fritz Senn professzor vezetésével. 1995 tavaszán szombathelyi és budapesti képzőművészek megjelentették a Leopold Bloom művészeti albumot. Ugyanazon év májusában a főiskola által rendezett nemzetközi szociológiai konferencia, a Kelet-Közép-Európai Fesztivál, kerekasztal megbeszéléseinek helyszínét a rendezők Café Bloom-nak nevezték el. Éveken keresztül fontos részét képezték a szombathelyi Bloom-nap programjainak a Dáblin összefoglaló címen megrendezett grafikai kiállítások. A Szombathelyi Képtár rendszeresen megrendezett tematikus kiállításokkal járult hozzá a Bloom-napi programok sokszínűségéhez.

Az elmúlt másfél évtizedben a Kappanyos András professzor által vezetett szakértő fordító csapat újrafordította, pontosította és kritikai kiadásban az éves szombathelyi Bloom-napokra jelentette meg James Joyce teljes életművét.

A szombathelyi Blum-házon kétnyelvű emléktábla, valamint az épület falából az utcára kilépő Joyce szobra emlékeztet az irodalmi kötődésre.

A rendezvényt felkarolta a Magyar James Joyce Társaság és Írország Magyarországi Nagykövetsége is. Ezen eredetileg réteg-érdeklődést kielégítő, alternatív és néha felvállaltan polgárpukkasztó kezdeményezés mára bekerült Szombathely város hivatalos kulturális rendezvényeinek sorába.

A mai kiállítás jól szemlélteti, hogy a 'bloomság' történelmen, határokon és művészeti ágakon átnyúló nemzetközisége évről évre újat tud nyújtani az idelátogató érdeklődőknek. Az idén a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum számos tagintézményében Adria, a közelség tengere címmel tematikus kiállítás-sorozatot rendezett. Ennek részeként a Szombathelyi Képtár Múzsám, Adria címmel és témában fogadta az egész országból érkező, itt látható műalkotásokat.

Ahogy Joyce Ulyssese – és egész életműve – más-más érzéseket és gondolatokat vált ki olvasóiból, úgy e kiállítás alkotásai, azok változatos stílusa és kifejezésmódja is a művészi alkotás (nem feltétlenül minden látogatót kiszolgáló) szabadságát példázza. Hiszen mindannyiunk számára mást jelent az Adria, más emlékek, ismeretek kötnek minket e közeli tengerhez. De valamennyiünk múzsája is egyben. S e múzsa csókja letörölhetetlen, hatása ott rejtőzik bennünk, a szerelmekben, a családi emlékekben, a gyermekkorban, a tanulmányokban, a művészi élményekben.

Mint ahogy James Joyce is elmondhatta volna: Múzsám, Szombathely – ha a XX. század húszas éveiben, Triesztben meginterjúvolták volna új könyvéről.

   

JEGYZETEK

*	A szombathelyi múzeumi Adria, a közelség tengere kiállítássorozat Múzsám, Adria című kiállításának megnyitó beszéde. Elhangzott a Szombathelyi Képtárban, 2014. június 16-án.