KÖNYVSZEMLE

 

 

Miszlivetz Ferenc et al.: Kreatív városok és fenntarthatóság. Javaslatok a Duna-stratégia megvalósítására Nyugat-Pannónia példáján. Kőszeg – Szombathely, 2012. Savaria University Press, 208 old. /ISES könyvek/

 

Történelmi városban modernül létezni, környezetet formálni és túlélni – feladattudat, felelősség és program egyformán. Látásmód, kihívások fogadása, válaszadási képesség kell hozzá, no meg kreativitás, lelemény, konstruktív jövőkép is.

Ezt a komplex, emberi és települési múltat-jövőt egyben látó, sőt harmonikus és fenntartható mivoltukban új funkciót megnevező szemléletirányt követi a Duna-stratégia elnevezéssel illetett kutatási programban Miszlivetz Ferenc és munkatársainak köre /ISES/, akik e kötetben közreadták a fenntarthatóság hármas egységét, az ökológiai fejlődés, a társadalom és a gazdaság új harmóniáját kereső programtervüket. A fenntarthatóság mint generációs felelősség, a nemzetek és egyének közötti makropolitikai tervek sora, a befektetési tőke céljai és irányai (vagy megnyerésének vállalkozási piacon meglévő keretei) azonban nem csupán globális ökonómiai összefüggések között tehetők problematikus kérdéssé (teszik is a szerzők, helyi és nagyregionális kontextusban), hanem a helyi világok, az innovációs stratégiák lokális adaptációjának esélyei, kisebb vállalkozások jövendő piaca és humán erőforrásai terén is. A kötet két nagyobb egysége a kőszegi–szombathelyi fejlesztési térség, az egész nyugat-magyarországi állagfenntarthatóság és innováció közös kérdéseit, harmonikus rendszer kialakításának új paradigmáit hangsúlyozza, nem csupán a már lezajlott játszmák "győzteseinek" és üzleti sikerprogramjainak szemlézése révén, hanem a város és vidéke mint integrált egység életképességét növelő fejlesztési elképzelések szorgalmazása, példaszerű felmutatása útján, térségi tudásbázisok kreatív kiépítési eszközeivel megerősítve.

A Miszlivetz és munkatársai által összehozott impozáns kutatási projekt, nyugat-pannóniai stratégia, kreatív-központi szerepkör térségi beillesztése a meglévő örökségbe és elért eredményekbe, támaszkodva a vállalkozások/befektetők, a kormányzat/önkormányzat és az egyetemek/tudásközpontok "hármas csavarjára", mintegy az északnyugat-magyarországi megújulásképes térség nemzetközi kapcsolathálózatba ágyazásának, példák alapján fogant projektek telepítési kísérletének és a változni képes szellemiség, alkalmazkodni kész rugalmasság vízióira épül. Roppant előnye, hogy angol elméleti gyökerei (leginkább Charles Lardry kreatív város-teóriájára komponáltan), kimódolt és tapasztalati tudásra épülő mintázatai szinte "csereszabatosak", kapcsolathálózati tőkére is hagyatkoznak, sőt ezekre inkább, mint a szombathelyi–kőszegi tradicionális polgári nyugalom szigeteire. Komoly szerepe van a kőszegi és szombathelyi várospolitikai innovációs hajlandóságnak, helyi igazgatásnak, partneri hajlandóságnak, de Bariska István jóvoltából a megalapozott historikus háttérnek, jelentéstartalmak és konvenciók megőrzésének is.

A fenntarthatóság fogódzójába kapaszkodó kérdésfeltevés illetve projekt-menedzselés máris része a fejlesztési terveknek, így maga a tervezet kötetbe iktatása, körbehordozása, tesztelése és publikálása szinte azonnali haszonnal kecsegtető befektetések egyúttal. A kreatív várost a szerzői kör mint a "fenntartható vidék agyát" gondolja el, a városok átértékelődő szerepkörében nem csupán a hagyományok, épített örökség, látványos polgári jólét intézményeit konstruálja újra, hanem – revitalizálva a "kézzelfogható adottságokat" – a városszerep-változások negatív hatásaiból is ösztönző energiákat szabadít föl (önálló életet élő entitások, biotópok szemlélete hatja át a betondzsungelek átláthatatlanságával szemben), s a globális versenybe, kihívásokba a felértékelődő minőségeket veti be: a víz, a fürdőzés, a tiszta levegő, a gasztronómia, az életterek természetessége, a környezet egészsége kerül így újraértékelésre, megbecsülésre és infrastrukturális hálózatrendszerbe is. A globális sodrásban a kultúra mint érték kezd forgalomba kerülni, a történelem mint támasz és tudásbázis, a hierarchikus merevségeket a kölcsönös meghatározottságok és kapcsolathálók cserélik le, s a piac szereplőit befektetők natúr értékválasztási aspirációi alapján választja meg, kéri föl, serkenti partnerségre.

Anélkül, hogy a kétszáz oldalas kötetet részleteiben ismertetném, mely tervnek, illusztrált előadások sorozatának, oktatási anyagnak, falanszter nélküli víziónak és konstruktív átértékelési késztetéseknek is bőven helyet ad, inkább a megújító szándék, a fenntarthatóság és az összekapcsolhatóság dimenziói közötti érdekességét-érdemességét látom fontosnak kiemelni. Miszlivetz – Márkus Eszterrel közös – koncepciója (a KRAFT, egy integráló szemléletű "kreatív város – fenntartható vidék" fejlesztési program) olyan puha tényezők prioritásának ad hangot a kötet első harmadában, mint a bizalom, az együttműködés, a kollektív kompetenciák, a tudástranszfer, az új tudások létrehozása és kreatív piacnyerése, a felhasználói szokások és elvárások intézményi kapcsolatrendje, felelősségvállalása, technikai és adminisztratív partnerségek hálózatba kötése stb. Ez mint új regionális fejlesztési stratégia mindenképpen nóvum Magyarországon, s kísérleti eredményei Szombathelyen és Kőszegen máris érvényesülhetnek, mérhetővé és összehasonlíthatóvá lesznek.

A kötet java részében, a modellezés és elméleti alapok első blokkját követő második egységben a turizmus, az infrastrukturális potenciál, az energiák és fejlesztési esélyek terei, a kreatív iparágak és tudástárak termelési perspektívái kapnak hangsúlyt, helyszínfotókkal, tervekkel, együttműködési példatárral, igazgatási és megvalósíthatósági mutatókkal, melyeket összefoglalásképpen a konkrét javaslatok kőszegi–szombathelyi partnerségi, városegyüttes-fejlesztési programossága keretez.

A mellékletekben az ISES Alapítvány kőszegi konferenciáinak, partnerségi programjainak konceptuális adalékait tekinthetjük meg, s magát a KRAFT-koncepciót is külön kisszótár értelmezi (53–56. old.), melyek terminológiai ötletessége valóban kreatív és innovatív, meglátásom szerint azonban a koncepcionális magasságokban nagyolja el (szcientizálja) a mindennapi életek, értékrendek, önmegvalósítási kísérletek sokféleségét, mintegy a Hankiss-féle "Találjuk ki Magyarországot!" vehemenciájával, jóindulatú rátartiságával és a kultúra jelenlévő rétegeiből csupán kiemelhető dimenziók átdefiniálásával. E koncepcionális "elnagyolás" ugyanakkor teljességgel megfeleltetett a kreativitás város-szintre hozott időszerű perspektíváival, a világsodrásból értékmentés szándékával kiragadható-kimenthető mikrotérség favorizálásával, a kortárs fogalomkörben "örökségesítés" reményével közösnek tetsző értékek konkrét felmutatásával, a köz- és magánegyüttműködések reményteli állapotrajzával. A kutatói, oktatói, népszerűsítő programosság talán nem utolsó mércéje, hogy maga az innovatív feltárás és jövőépítő elszántság éppen most kapott reményteljes kormányzati támogatást, így nem csupán megvalósulási esélyei nőttek pannóniai méretűvé, hanem a kreatív tudásmenedzsment stratégiai példatára is impozáns kísérlettel gyarapodott.

A. Gergely András

 

Dr. Torjay Valter: Egy középosztályi sors a XX. században. Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2013. 116 old. (A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára, 14.)

 

A memoárkötet a Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtárának a 14. darabja, ami jelzi, és egyben alátámasztja azt az axiómát, hogy helyi emlékezet nélkül nincs nemzeti emlékezet, hogy helyi történelem nélkül nincs nemzeti történelem, illetve tovább görgetve a gondolatot, nemzeti történelem nélkül nincs egyetemes történelem.

A könyv címe erre az utóbbi összefüggésre utal, habár egy helyhatározói szűkítés (Magyarországon) még tapinthatóvá tenné az olvasó számára Dr. Torjay Valter megélt élettapasztalatait, emberi helytállásait, és hangsúlyosan aláhúzná száz évvel ezelőtti nagy költőnknek az egész múlt századra kiterjeszthető prófétai sorait: ember az embertelenségben!

Aki veszi a fáradságot (a könyv egyáltalán nem fárasztó, sőt szinte szépirodalmi szintű visszaemlékezés), és végigkíséri ezt a szerény, de annál heroikusabb életutat, meggyőződhet Ady prófétai előrelátásáról, hogy a legnagyobb tett a mai korban, amit egy ember felmutathat, embernek maradni, igaznak maradni.

A Szombathelyen sokak által ismert és tisztelt orvos önéletírásában meglepő nyíltsággal és őszinteséggel fedi fel múltját, korábbi "életeinek" (Szabó Dezső kifejezése) gondolati és érzelmi mozgatórugóit, valamint a kitüntetett történelmi pillanatokban (és ezekből volt bőven) embert próbáló választásait, helyzetfelismeréseit.

A XXI. század embere persze valamit már nem tud felfogni ebből az életútból, ugyanis Dr. Torjay Valter iskolázottsága, neveltetése még az "antivilágból" való, vagyis abból a korból, amikor mindezeknek a fogalmaknak valláserkölcsi alapozottságuk volt, ahogy a Biblia mondja a sziklára épített ház példázatában.

Hát igen, ma már fényévnyi távolságra van tőlünk a két háború közti Magyarország. A lezüllesztett, anarchiába taszított, szétdarabolt ország szinte halottaiból támadt fel, Prohászkának, Tóth Tihamérnak, Bangha Bélának, Kerkai Jenőnek és másoknak köszönhetően. Ez a feltámadási időszak formálta az ifjú Torjay Valtert (és korosztályát) férfivá, felnőtté. Majd a második világégés és annak politikai következményei romba döntötték a reményteli várakozásokat.

A szerző "történelmi találkozásai" igazán széleskörűek, 1939-ben gróf Teleki Pál miniszterelnökkel, a negyvenes évek első felében Szeleczky Zita színésznővel, 1944-ben báró Apor Vilmos győri püspökkel, Dr. Orsós Ferenccel (a katyni tömegmészárlás beazonosítója), Szentgyörgyi Alberttel, 1945-ben Dr. Alföldi András régészprofesszorral (a szerző eredetileg egyiptológusnak készült), 1956. október 30-án Maléter Pállal: "Uram, engedje meg, hogy gratuláljak! – Ne mondja, hogy uram, inkább mondja azt, hogy polgártárs! – Ön orvos? Milyen szakos? – Sebész. – Nekünk elég harcosunk van, de sebészre a sok sebesült miatt nagyobb szükségünk van. Talán itt a külső Sebészeti Klinikán többet tud használni az ügynek."

Ezen utóbbi találkozás, illetve ennek előzményei és következményei átírták a fiatal sebészdoktor életét. 1957 szeptemberének végén "...ahogy voltam, egy szál fehér ingben és nadrágban megbilincseltek, és levittek az utcára, ahol már várt az autó. Ott beszálltunk. Engem két nyomozó vett közre, és fenyegető szavakkal tartottak jól, míg meg nem érkeztünk a Király utcába. – Nem szeretjük az ávót? Majd teszünk róla..." A tíz napos raboskodásának persze egyéb negatív következményei is voltak, amelyek máig kihatnak életére, sőt családtagjai életére is. (Hol késel, rendszerváltás?)

Dr. Torjay Valter visszaemlékezéseinek azonban nemcsak nagy pillanatai voltak, hanem sok hétköznapi pillanat is felidéződik: a gyulai gyermekkor az Andrássy-kastély romantikus parkjával, a családi legendárium elképesztő fejezeteivel, az irodalmi alapélmények: Homérosz, Shakespeare, Dickens, a pesti Szent Imre Kollégium embert formáló miliője, a bombázások, éhezések, sebesülések, majd az ezt követő igazi rendszerváltás, a pálfordulások és hát a szabadság tizenegynéhány napja! "Így múlt el az a világ, amit szerettem, és ahová tartozónak érzem magamat a mai napig is."

Mindig is voltak fontos és kevésbé fontos könyvek. Dr. Torjay Valter visszaemlékezései az alapolvasmányok közé tartozik, helytállásra, emberi tartásra, keresztény megbocsátásra tanít, nevel. A kötet elő- és utószavát ifjabb Torjay Valter írta, aki örökölte az apa szépirodalmi ambícióit; a könyv képanyagának szerkesztése, a memoár lábjegyzetelése (ahol szükséges) is az ő érdeme.

Tóth Csaba

 

Szendi Zsuzsa (szerk.): Kámoni Arborétum. Szombathely, Erdészeti Tudományos Intézet – Kámoni Arborétumért Egyesület, 2013. 117 old.

 

Arborétumok, füvészkertek, gyűjteményes kertek: ezek a természet élő múzeumai! Persze csak részleges a hasonlóság, de az értő bemutatás során, az oktatás, a kutatás folyamatában mindenképpen találunk közös pontokat.

Vas megye arborétum-nagyhatalom! A jeli, a kámoni, a sárvári, a szelestei arborétumok mellett megannyi szépséges kastélykert és park várja a látogatókat, illetve a megőrzés és a megismertetés feladatainak elvégzőit.

1965-ben jelent meg utoljára könyv Kámoni Arborétum címmel. Az 1977-ben napvilágot látott Arborétumok Vas megyében című kiadvány az utolsó volt a témában elmélyülő, Vas megyével foglalkozó munkák közül. Így tehát biztos nem elhamarkodott az a kijelentés, hogy sokan vártuk a Szendi Zsuzsa szerkesztésében kiadott könyv megjelenését. Többek között azért is, mert az eltelt hosszú évtizedek alatt a Kámoni Arborétum nagyon-nagyon sokat változott – sok mindenben. De szerencsére a gyűjteményében levő értékek szépségét (és az itt folyó munka minőségét) tekintve biztosan nem!

Az új, sok szerzős könyv a kezdetektől indít. Az arborétum létrejöttéről, dr. Saághy István szerteágazó munkásságáról néhai Somkuthy Ferenc és Tóth József írtak összefoglalót, míg az 1945-től 2010-ig tartó nehéz, de igen sok eredményt felmutató korszak történetét Somkuthy Ferenc, Szendi Zsuzsa és Tóth József ismerteti meg az olvasóval. Érdekes és tiszteletet ébresztő alfejezetet szántak a szerzők (Mátyás Csaba és Szendi Zsuzsa) Bánó István, az emberként, tudósként és vezetőként is nagy hatású igazgató és szerteágazó munkássága bemutatására. Az olvasmányos jelleg mellett üde foltjai ennek a résznek a szövegtestbe nem illesztett információmorzsák, amelyek a mind teljesebb megismerést és a helyzetátélés lehetőségét adják az olvasónak. Szokatlan, de megragadó közvetlenségű a Bánó Istvánról a fejezet végén elrejtett néhány kedves anekdota. Az arborétum 2010/11-es megújulásáról és a növényzet felújításáról Németh Gábor írása tájékoztat.

A Kámoni Arborétum élővilága című egység a könyv magvát képezi. Jó aránymegosztásban és elbűvölően szép képekkel mutatja be ebben a fejezetben Tóth József a természeti adottságokat, és igazán bőségesen, a szakemberek és/vagy "műkedvelők" számára is érthetően Németh Gábor egy képzeletbeli séta keretében az arborétum meghatározó növényeit. A gombavilág (Kalauz József) és a madárvilág (Szabadkai Zoltán) sok információt adó alfejezete nem minden hasonló témájú könyvnek része. Értékes kiegészítés, de felveti azt a kérdést, amely nyilván a céloktól való eltérés vagy terjedelmi okok miatt könnyen megválaszolható, vagyis, hogy miért nincs az élővilág más képviselőiről (pl. ízeltlábúakról, vagy egyes gerincesekről) is tematikus rész.

A záró fejezet az arborétumnak az erdőgazdálkodásban betöltött szerepéről (Mátyás Csaba), a Kámoni Arborétumhoz köthető növényfajokról és fajtákról (Németh Gábor), valamint – a jövőbe is tekintve – a "küldetésről", oktatási és környezeti nevelési céljairól (Szendi Zsuzsa) értekezik. Értékes és komoly, másutt könnyed kiegészítők a szakmai "kisszótár", a magyarázatokkal ellátott fajlista és az az ötletsor, amiből megtudhatjuk: "Mit lehet egy arborétumban csinálni?" A záró oldalon található térképen levő számok és a hozzá tartozó fajlista minden látogató számára könnyű eligazodást ígér az arborétumban.

A kiadvány minden részlete tetszetős, dekoratív. Különlegesek az archív felvételek, helyenként azonban zavaró az a tipográfiai megoldás, amely a szöveges oldalak aljára helyez képeket. Ez ugyanis néhol jelentősen nehezíti az olvasást. Biztosan a megjelenés örömét övező türelmetlenség, sietség, esetleg a költségvetés hiányossága eredményezett néhány olyan elírást (pl. bolygónk neve kisbetűvel szerepel, vagy a tudományos latin nevekben ékezetek vannak), amelyek a szemet bántják ugyan, de nem csökkentik az értéket. Hasonló elírás lehet a Sequoia Nemzeti Park neve – kicsit följebb a névadó mamutfenyő latin neve hibátlanul van –, vagy az alapítási éve is (helyesen: 1890). (Nem végszóként, de sajnálatosnak mondható hibára is fel kell hívni a figyelmet: a könyvben többször, több helyen is termésként esik szó nyitvatermő növények magjáról vagy magot rejtő képleteikről, holott a termés a zárvatermő növények vívmánya.)

A Kámoni Arborétum című hiánypótló kötet az Erdészeti Tudományos Intézet és a Kámoni Arborétumért Egyesület közös kiadványa.

Keszei Balázs

 

Molnár András – Szabó Péter: Zalai honvédek a Donnál – A magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály története fényképeken, 1942–1943. Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, Zalaegerszeg, 2013. 236 old.

 

Különleges történelmi dokumentumgyűjteményt jelentetett meg a Zala Megyei Levéltár: a 2. magyar hadsereg 9. könnyű hadosztályának második világháborús, keleti hadszíntéri tevékenységét és sorsát korabeli amatőr fényképeken keresztül mutatja be.

A nagykanizsai székhelyű csapattest szombathelyi, zalaegerszegi, csáktornyai, keszthelyi, soproni és nagykanizsai alakulatokból állt. 1942 tavaszán az elsők között érkezett ki a keleti hadszíntérre. A hadosztály az 1942. június 28-án Kurszktól keletre indított német offenzívában az első vonalban harcolt, majd részt vett az augusztusi doni véres hídfőcsatákban. Az összeomlás után 1943. január 27-én a megmaradt legénység – mint a magyar és német visszavonuló csapatok utóvédje – utolsóként hagyta el a 2. hadsereg Don menti védőállásait. A hadműveletek, a hídfőcsaták és a viszszavonulás során elszenvedett veszteségeik igen súlyosak voltak: a csaknem 15 000 fős állomány alig egynegyede-egyötöde tért haza 1943 tavaszán. A kötet az ő emléküknek kíván adózni.

Az összesen 543 fényképfelvételt tartalmazó gyűjtemény rövid nyitó tanulmányaiban áttekintést kaphatunk a történeti háttér mellett a korabeli fotózás technikai feltételeiről és a képek fotótörténeti jelentőségéről. A szerzők elemzik az amatőr fotós katonák képalkotásának stílusát és indítékait, és kiemelik, hogy a könyv nem fotóművészeti album, viszont annál nagyobb a kortörténeti jelentősége. A 2. magyar hadsereg keleti hadszíntéri életének, tevékenységének dokumentálása az amatőr fényképeken keresztül szabadabban valósulhatott meg, mint a haditudósításokon vagy a cenzúrázott tábori levelezéseken keresztül, mivel akár a hátországi, akár az ellenség általi felhasználásuk lehetőségeit, vagy éppen veszélyeit még kevéssé ismerték fel akkoriban. További jelentőségük és értékük abban rejlik, hogy ezek a felvételek "belülről", a harctéren szolgáló tisztek, tiszthelyettesek vagy legénységi állományú katonák szemével örökítik meg a keleti hadszíntér mozzanatait az otthontól való búcsúzástól a harctéri élet mindennapjain, a hősies és tragikus pillanatokon át a keserves visszavonulásig és a hazatérésig, így különösen személyes, közvetlen nézőpontot adnak az eseményekről.

A közzétett felvételek kilenc, az események időrendjét követő fejezetbe rendezve találhatók. Az egyes fejezetek elején rövid ismertetőt, történeti összefoglalást olvashatunk, ezt követik az eddig javarészt ismeretlen, közöletlen amatőr képek, frontfelvételek, amelyeket a szerzők pontos és részletes dokumentálással és magyarázatokkal láttak el.

A keletkezésükön túl a képek fennmaradása és utóélete is történelmi jelentőségű: a háború viszontagságait, a szovjet megszállás, majd a kommunista diktatúra viharait túlélve, féltve őrzött családi ereklyeként lappangtak, hogy most, a doni katasztrófa 70. évfordulóján a kötet íróinak és szerkesztőinek hatalmas kutató- és gyűjtőmunkája eredményeként személyes hangvételű, megrázó és hiteles dokumentumai lehessenek a 2. világháborúnak.

A gondosan szerkesztett, igényesen összeállított és kivitelezett kötet értékét a színvonalassága mellett az is növeli, hogy úttörő jelentőségű: ez az első ilyen jellegű, átfogó fénykép-összeállítás, amely a 2. magyar hadseregről, annak egyik csapattestéről készült. Köszönet érte a kutató-, szerkesztő-, gyűjtőmunkát, a feldolgozást, a technikai kivitelezést végző alkotóknak, a képek tulajdonosainak, akik az alkotók rendelkezésére bocsátották képeiket és személyes emlékeiket, továbbá a megjelenést segítő támogató szervezeteknek és magánszemélyeknek!

Kérgesné Gerhát Krisztina