GÁL JÓZSEF

 

 

A "TÁRSADALMI ÉRDEK"
LANKADATLAN ELŐMOZDÍTÓJA

GERLITS SÁNDOR (1861–1933) ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

III. RÉSZ

 

 

A TUBERKULÓZIS ELLEN VÉDEKEZŐ
VASVÁRMEGYEI EGYESÜLET (TEVVE), 1902–1933

Évszázadokon át számos járvány tizedelte az emberiséget. Gyakori volt a tuberkulózis is, amely hosszú, sokszor évekig tartó betegeskedés során sok embert fertőzhetett meg. Következményeként a pusztulás nagyobb arányú lehetett, mint a pánikszerűen jelentkező, de rövidebb idő alatt lezajló egyéb járványok – kolera, tífusz, pestis – esetén. Ahogy ezeknek, úgy a tbc-nek sem jelentett gátat az országhatár. Különösen a XIX–XX. század fordulóján szedte áldozatait a fehér halál néven emlegetett "tüdőbaj."

A statisztikai adatok szerint a századfordulón így alakult a tuberkulózisban Magyarországon elhunytak száma és aránya: 1881–87: 42 339 (12,35%); 1892–95: 48 928 (10,58%); 1900: 63 309 (14,08%). Vas megyében az 1900-ban elhunyt 2 328 főből 1 548 ember halálának oka (24,57%!) a tuberkulózis.97 1929-ben a Magyarországon meghaltak száma 19 159, ami a fertőző betegségek 13,2%-a.98 Szombathelyen még a huszas évek közepén is minden negyedik ember tüdőbajban halt meg, noha a megye és a város az országban szervezett formában elsőként vette föl a küzdelmet e félelmetes betegség ellen.99

A tbc legnagyobb arányban a szegény rétegeket sújtotta, de nem kerülte el a jómódban élőket sem. Névtelen és híres emberek egyaránt a fehér halál áldozatai lehettek. Tüdőbaj vitte sírba Csehovot és Novalist, Orwellt és Keatst, Emily Brontë-t és Schillert, Carl Maria Webert és Chopint, Modiglianit és Franz Kafkát, Paganinit, Dankó Pistát, Csokonait és Reviczky Gyulát,100 a Sasfiókot és a Kaméliás hölgyet. Thomas Mann nagylélegzetű regényének, A varázshegynek a színtere is egy tüdőszanatórium.

Mint minden fertőző – korabeli szóhasználattal: ragályos – betegség gyógyítása az állam és a társadalom szoros együttműködését kívánta meg. Ezért szinte törvényszerű, hogy a XIX. század utolsó esztendeiben sorra jelentek meg azok az állami rendelkezések, amelyek a tbc megelőzését szorgalmazták. 1898-ban a belügyminiszter arra utasítja a megyei törvényhatóságokat, hogy "saját hatáskörükben tegyék meg azokat a rendelkezéseket, amelyek gátolhatják" a fertőzést. A rendelet első részében ismerteti a betegségnek jellemzően kitett személyeket ("akik születésüktől fogva gyengék, satnyák") és a rossz körülményeket (rossz vagy hiányos táplálkozás, egészségtelen lakás és munkahelyi körülmények, kedvezőtlen életviszonyok), amelyeknek javítását kéri a törvényhatóságtól: elsősorban a gazdasági és uradalmi lakások, a laktanyaszerű munkáshajlékok egészségi viszonyainak orvoslását. Az egészséges levegő biztosítása érdekében javasolja sétahelyek, népligetek létesítését, az erdők megnyitását; szorgalmazza a szegény népesség "jó és elégséges táplálkozását" illetve a "célszerűtlen táplálkozás" megszüntetését, jó minőségi piaci áruk és tbc-mentes tej, köpőcsészék biztosítását, a kórházakban külön részleget a tbc-s betegeknek, a gümőkóros betegek ruházatának, evőeszközeinek, bútorainak folyamatos fertőtlenítését, valamint a közös használatú terek (vendéglők, szállodák, fürdők, gyógyhelyek) tisztán tartását, szellőztetését.101

Szintén 1898-ban jelent meg a tüdőbetegeknek a tehénistállókból való kitiltásáról szóló rendelkezés. A korabeli hiedelem szerint ugyanis az istállótrágyából kipárolgó salétrom gyógyítja a betegséget. A rendelkezés szerint azonban a takarmányt megfertőzi a köpködés, amelynek következtében a kórokozók az állatokba kerülve tovább fertőzik a tejet is, ezért tiltja meg a tbc-s emberek alkalmazását a tejgazdaságokban. Ugyancsak megtiltotta a Wolffsky A.-féle "csodatea" forgalmazását, amelytől a tbc gyógyulását várták.102

1899-ben a kultuszminiszter a védekezés hatékonyabbá tételéért a tanfelügyelőségekhez fordult. Általuk utasította a pedagógusokat a higiénés viszonyok javítására, nevezetesen a tantermek tisztán tartására, a gyakori szellőztetésre, a padlóra való köpködés megtiltására, a gyerekek, főleg az alsó tagozatosok ivópoharának használat utáni elmosására. A tbc-vel fertőzött tanítók csak kis létszámú iskolában, megfelelően higiénikus tantermekben alkalmazhatók.103

1905-ben újabb – tanintézeteket érintő – rendelkezést adott ki a kultuszminiszter. Ez a dokumentum is a tbc jellegének ismertetésével kezdi a feladatok meghatározását, amelyek természetesen azonosak a belügyminiszter 1898-as körrendeletében foglaltakkal, illetve bizonyos mértékig megismétli az ugyancsak 1898-as vallás- és közoktatási miniszteri körrendeletben foglaltakat. A módszer nyilvánvalóan alkalmazkodik a gyerekek életkorához és a tanítás metodikájához. Elvárja a tanítótól, hogy "az oktatás mellett, a teendőket a tanuló otthonára és mindennapi életére alkalmazza, dolgoztassa föl, és mint tanítási anyagot időről időre kérdezze ki." (Jó lakás világos ablakokkal, szellőztetés, rendetlen életmód, kevés alvás, sok szesz, testedzés, pályaválasztás és szakma, a gümőkóros tehén teje. 104)

Fáy Aladár, a tbc elleni küzdelem országos kormánybiztosa a legfontosabb teendőket három pontban fogalmazta meg a Vasmegyei Tuberkulózis Ellen Védekező Egyesület huszonöt éves történetét földolgozó könyv előszavában: "csökkenteni a fertőzési alkalmakat, távol tartani a kiváltó tényezőket és erősíteni az ember ellenálló képességét." Aztán így folytatja: "A legtöbb európai államban már hosszú idő óta ezen az alapon folyik a szerteágazó, de azonos célt szolgáló mozgalom az államok, társadalmak, hatóságok és községek megértő együttműködésével. Nálunk ez a működés még csak vergődés. Haladunk, haladunk, de csak csigalépésben. Nincs pénz! ez a válasz a panaszkodóknak." – írta 1928-ban.105

Ezt a nagy, védekező munkát volt hivatva – az országban az elsők közt – elvégezni a maga lehetőségei között a Tuberkulózis Ellen Védekező Vasvármegyei Egylet (T.E.V.V.E. máskor TEVVE formában írták), amely 1902. június 6-án a Vasvármegyében felhívással fordult a megye közönségéhez, biztatásként is kijelentve: "A tüdővész gyógyítható." Ezért közös "küzdelemre" hívja a megye lakosságát. A törvényhatóság – így a fölhívás – "saját hatáskörében megteendi a maga kötelességét: mégis eredményeket csak úgy érhetünk el, ha őt ebben a társadalom jótékonysága is lehetőleg támogatandja."106

Az egyesület megalakítását 1902. december 1-jére javasolta a "vármegye köztörvényhatósága". A hivatalos megalakulásra 1903. március 1-jén került sor. Célját az alapszabály részletesen határozta meg: "A tuberkulózis, különösen a tüdővész terjedését célszerű intézkedések által gátolni, a szegény tuberkulotikus betegeket anyagi segélyben részesíteni, hozzátartozóikat a fertőzéstől lehetőleg megóvni, e végből gondozó intézeteket (dispensaire) létesíteni és fenntartani, esetleg gyógyítható szegénysorsú tuberkulotikus betegek számára szanatóriumot létesíteni." Különösen fontosnak tartotta az egyesület a gyermekek tuberkulotikus fertőzéstől való megóvását, s ezt a célt üdülőtelepek, erdei iskolák létesítése, gyermekotthonok és kórházak felállítása vagy segélyezése útján igyekszik elérni. Nem különben "Végre, azon szoros okozati összefüggésénél fogva, mely az alkoholizmus és a betegségek, köztük a tuberkulózis terjedése között megállapítható: az egyesület céljául tűzi ki az alkoholizmus (kiemelés tőlem: GJ) terjedése elleni minden irányú és hathatós küzdelmet is."107

Az egyesület védnökségét Lajos bajor királyi herceg vállalta. A választmány tagja lett Bezerédj István alispán, Brenner Tóbiás polgármester, Mezihradszky Kálmán megyei főorvos mellett Erdődy Gyuláné grófnő, mint egyesületi elnöknő, aki három év után lemondott, és 1905-től Szegedy Györgyné Gerliczy Irma108 bárónő töltötte be az elnöknői szerepet. A választmány tagjai sorába került a korszak több közszereplője között Gerlits Sándor is, akinek szerepvállalásában – nem kétséges – közrejátszott az is, hogy több árvaházi növendék (görvélykórral, a nyaki nyirokmirigy gümőkórjával fertőzve) és szüleik is a tuberkulózis áldozatai lettek. Így nem véletlen, hogy árvaházi tevékenysége mellett páratlanul nagy energiával küzdött a betegség megelőzéséért. Gerlits haláláig az Egyesület titkáraként tevékenykedett.

 

TEVVE TEVVE
A TEVVE alapszabálya 1913-ból, az egyesület Telkessy Valér rajzolta emblémájával és az egyesület történetét
földolgozó kötet a szerző dedikációjával. (A Vas Megyei Levéltár gyűjteményéből)

 

A TEVVE tevékenységének fő területe: az egyesület szervezése; a társadalom egészét igyekezett megmozgatni a védekezés érdekében. E célból rendszeres és sokoldalú felvilágosító, ismeretterjesztő munkát végzett. Ennek szolgálatában állt valamennyi megyei napilap, továbbá Magyarország első gyermekvédelmi folyóirata, a Gyermekvédelem (1904–1917) és számos – elsősorban a "Szabad liceum" által szervezett – előadás is. Rendszeresen alkalmazták a falragaszokat és egy akkor még újnak számító módszert is, nevezetesen a Mayer-féle gyufagyár "foszformentes svédgyufáján" T.E.V.V.E. gyújtó néven, a dobozokra nyomtatták a tbc elleni védekezés elemi szabályait. A tiszta jövedelem 5 %-át az egyesületnek ajánlották fel.109 Telkessy Valér (sic!) úrnő pedig "szívességből" elkészítette az Egyesület emblémáját.110 1933-ban a közgyűlés egyik résztvevője már film készítését javasolta tevékenységük (elsősorban az erdei iskola) megismertetésére.111

A széles körű felvilágosító munka első számú segítői a tanítók voltak, hiszen népes társadalmi réteggel, a szülőkkel való kapcsolataik révén, a szavakon túl elsősorban példájukkal járulhattak hozzá az egészséges életmód, a tisztaság eszméjének és gyakorlatának propagálásához. A tanítók ez irányú tevékenységét – mint jeleztük – miniszteri rendeletek és tanfelügyelői utasítások is nyomatékosították.

 

Az alapszabály paragrafusai

Az alapszabály paragrafusai

 

A korszakban elhangzott számos felvilágosító előadást rendszeresen meghallgatta a papság (akik szintén segítői lettek a védekezésnek) és a katonaság is, utóbbiak Frigyes főhercegnek, az 5. hadtest parancsnokának intézkedésére.112

A fertőzés forrásai lehettek a különböző közösségi helyek: vasúti várótermek, vendéglátóhelyek, templomok és különböző együtt vagy egymás közelében élő embercsoportok. Körükben falragaszokkal vagy templomi prédikációkban hívták föl a figyelmet a betegség terjedésének lehetséges megakadályozására.

A fertőzésnek talán leginkább kitett népességcsoport – a gyárak, üzemek, ipari és kereskedelmi vállalatok dolgozói – jelentette azt a közeget, amely sokat tehetett a tbc megelőzéséért, hiszen a "legnagyobb pusztítást közöttük" végezte a gyilkos kór. A munkahelyek munkásainak csoportos, közösen végzett tevékenysége a tbc-fertőzés elemi forrása lehetett. Ezért 1907. augusztus 18-án a Vasvármegye hasábjain – Gerlits megfogalmazásában – felhívással fordult az Egyesület a megye munkásaihoz. A felhívás arra biztat minden gyári és ipari munkást, hogy lépjen be az egyesületbe pártoló tagként, s "keresményükből egy krajczár heti tagsági díj megfizetésével" segítsék az egyesületet.113 A cikk megjelenése után egy hónappal – Bezerédj főispán elnökletével, Brenner Tóbiás polgármester, munkaadók és munkások részvételével – több értekezletet is tartottak, amelyen a legsürgetőbb teendőket tárgyalták meg. Az értekezleteken a munkaadók és munkások megállapodtak abban, hogy belépnek a TEVVE-be, "vállalva az anyagi és erkölcsi áldozatot is olyan intézkedések meghozatalában, amelyeknek célja menteni az egészséget, az életet s különösen a nyomorral küzdő munkásnak egyetlen kincsét: a gyermeket megmenteni korunk legnagyobb csapásától, a tuberkulózistól." A témát előterjesztő Gerlits élőszóban is arra kérte a résztvevőket, hogy a különböző munkahelyeken rendezzenek taggyűjtést, bocsássanak közre gyűjtőíveket, s kérte továbbá, hogy heti 1 krajcárral támogassák a munkások is a TEVVE küzdelmét a tbc ellen. Az aláírással vállalt tagságot a munkaadók aláírásukkal és pecsétjükkel igazolják.114 A három értekezlet zárásaként megállapodtak a tagtoborzás és a támogatás módjában is, amelyet 8 pontban foglaltak össze.115

 

alkoholellenes röplap

Alkoholellenes – országos kiadású –
röplap első oldala
(A Vas Megyei Levéltár gyűjteményéből)

 

Nem ismert, hogy a hívó szóra mennyien jelentkeztek, Gerlits beszámolója szerint azonban "munkásaink fényes tanuságát adták a humánus és hazafias gondoskodásnak, amennyiben tömegesen csatlakoztak ahhoz a küzdelemhez, mely előreláthatólag nagymértékben fogja javítani az eddigi nagyon is elhanyagolt szociális hygienét." Ezt az akciót azért koronázta siker – írta –, mert a megyében egyöntetű és tervszerű gyűjtőmunkát végeztek. A siker a vidéki bizottságok, a tanítóság és a jegyzői kar támogatásának köszönhető. 116 (A közgyűlési beszámolók nem jelzik a taglétszám emelkedését.)

Az egyesületi elképzelés (1905) szerint a 400 ezres lélekszámú Vas megyéből legalább négyezren tagjai lesznek a TEVVE-nek.117 Sajnos ennek a számnak azonban még felét sem közelítette meg a valós taglétszám. Mindezek ellenére nagyszerű munkát végzett az egyesület. Néhány esztendőben a következőképpen alakult a taglétszám.

 

Évalapítórendespártolóösszesen
190314860110311780
190415758611511894
1905megjegyzés: 21 fővel emelkedett – de többen meghaltak
1906157nincs adat1597
190715714401597
1908463 ?1124 + 12 általány1599
1909?49410951589
1910???1468
1911?nincs adat
1912?4779291406
1913?4188431261
1914?4188421260
1915?4188421260
1916–1930nincs adat
19274185262451
1931497
1931376
1933303118

 

Az egyesületi élet szervezése mellett, illetve annak középpontjában a TEVVE két intézménye állt: az 1906-ban alapított szombathelyi dispensaire (tüdőgondozó) és az 1908-ban megnyílt erdei iskola. Mindkettő a tbc elleni védekezésben országos példát jelentett, hiszen elsőként Vas megyében kezdték meg és végezték tevékenységüket.

A szervezőmunka fontos állomása volt: a két intézmény megnyitása mellett a Dunántúli Tuberkulózis Ellen Védekező Szövetség (DTEVSZ) megalakítása, melyet 1906. november 25-én, a dispensaire megnyitásával egyidőben hívtak életre.

A TEVVE és az alapítástól kezdődően a DTEVSZ elkötelezettségét a tuberkulózis elleni küzdelemben jelzi, hogy a DTEVSZ 1907. április 2-ai első közgyűlésének résztvevői – dr. Fáy Aladár országos közegészségügyi felügyelő magánemberi indítványára – kezdeményezték az országos egyesület életre hívását. A kezdeményezést támogatta a belügyminiszter, megalakítására azonban mégis csak három év múlva került sor.119

A TEVVE változatlan aktivitását jelzi az is, hogy 1911. június 12-én Sárváron megnyitotta az ország első járási dispensaire-jét120 szoros kapcsolatot tartva a helyi kórházzal. A szakmai irányító a szombathelyi gondozót is tanácsokkal ellátó Strehlinger Herman sárvári orvos. A TEVVE célja a megyében kialakítani a dispensaire hálózatot. Az 1920-as évtized végére a sárvári után a körmendi, vasvári és celldömölki járások székhelyén is működtek már gondozó intézetek.

Az Egyesület tevékenységének folyamatosan fejlődő kibontakozását megállította a világháború, ami a napi szegénységgel küszködők életét is még tovább nehezítette. Egyre nagyobb problémát jelentett a megélhetés, aminek következménye a legyengült szervezet fokozott fertőzésveszélye. Ezért az Egyesület kisebb-nagyobb segéllyel próbált enyhíteni a rászorulók nyomorán, akiknek száma egyre növekedett. Segítséget jelentett a gyerekeknek szervezett napközis otthon, az erdei iskolában való elhelyezés. 1916 márciusában például 40 családnak 400 korona értékben pénzt adott liszt vásárlására.121 A gyerekek közül többet – a lehetőségen belül – a nyári szünetben az erdei iskolában helyeztek el. A karácsonyi, húsvéti ünnepek is alkalmat jelentettek az adakozásra.

A TEVVE éves választmányi és közgyűlései az első világháborúig rendszeres szolid sikerekről adtak számot: a tüdőgondozó megnyitásáról, az erdei iskola megalapításáról, a Gyermekvédelem című periodika megjelentetéséről, segélyekről.

A (20. évét ünneplő) TEVVE évtizedes munkásságának lendületét azonban a háború nemcsak gátolta, hanem újabb, többletfeladatok elé állította. A háborút követő nemzeti tragédia, Trianon tovább növelte a szegénységet. Százszámra jelentek meg a hadirokkantak, hadiárvák is. 1922-ben például a tüdőgondozóban másfél százan jelentkeztek, akiknek harmadát gondozásba kellett venniük. A vizsgálatokat magánrendelőjében is folytatta Feldmann Bódog, a TEVVE orvosa. A Vasmegyei Népgondozó Szövetség 1922. január 1-től július 1-ig 70 gyerek napközbeni gondozását vállalta, az erdei iskola nyári táborában üdültette a gondozásába vett családok gyermekeit. A gondozottak persze csak igen szerény támogatásban részesülhettek. Kivételt jelentett a gyógyszerek biztosítása, amelyeknek költségeit részint az országos betegbiztosító, részint a munkásbiztosító állta.122 A TEVVE első időszaka – a háború kitöréséig tartó – éveinek viszonylagos gazdagságát "elszegényedése" követte. Ezért az 1924. februári ülésén Gerlits kénytelen volt tagdíjemelést javasolni: nevezetesen, a rendes tagokét 1 000, a pártolókét 400 koronával.123 Az általános elszegényedés miatt emelkedett a tuberkulózisban megbetegedettek száma.

1925-ben az egyesület rendkívüli közgyűlése elé terjesztette javaslatát a háború és az azt követő esztendők szétzilálta egyesületi élet rendezésére. Ismét tagtoborzást javasolt, vidéken pedig fiókegyesületek alakítását. A TEVVE megalakulása után visszatérően napirendre került a gyermekotthon építése, ahol elsősorban a tbc-s szülők gyerekeit helyeznék el, illetve újabb variációként az erdei iskola "plafonjának beépítése", azaz emeletráépítés124 is szerepelt a tervekben. Ez utóbbi javaslat nem valósult meg, mert 1926 őszétől már nem nyári telepként, hanem egész éven át működő erdei iskolaként – az újonnan elkészült épületben – folytatta tevékenységét.

A szűk esztendők csak a 20-as évtized végére enyhültek. 1927-ben "immár teljesen a békebeli niveaura emelkedett" az egyesületi élet – írta Gerlits.125 Így az 1928. október 21-ei, a negyedszázados megalakulást ünneplő közgyűlésén Vass József népjóléti miniszter joggal dicsérte a TEVVE eddigi munkáját. Köszöntő beszédében hangsúlyozta – utalva az egyesület áldozatos tevékenységére is –: "A közegészségügy nem a beteg emberek ügye – hanem az egészségeseké". A feladatot változatlanul a megelőzésben és a társadalmi szolidaritásban látta. "Az együvé tartozás és egymásra utaltság tudata az – mondta –, mely a társadalom javára szolgáló törekvéseket közelebb viszi a megvalósuláshoz: épp' ezért kell, hogy egyöntetű, céltudatos és vállvetett munkálkodás törje meg a tbc elleni védekezés terén is azt az érthetetlen közönyt, mely e nagyfontosságú (...) kérdésben itt-ott egyesek részéről még ma is tapasztalható."126

A TEVVE fennállásának negyedszázadát – 1933-ban megjelent utolsó írásában – Gerlits így összegezte az Egyesület legfontosabb törekvéseit és azok eredményét: rendszeres taggyűjtés, adománygyűjtés, felvilágosító előadások, írásos ismeretterjesztés segítségével megelőzni a megbetegedést, a már fertőzött tüdőbetegeket folyamatosan regisztrálni, hogy segíteni tudják őket, és óvni környezetüket. A védekezés fontos állomása volt a megye területén kialakított tüdőgondozók sora: 1931-ben már működött a szombathelyi mellett a sárvári, vasvári, körmendi, celldömölki rendelőintézet is. Figyelemre méltó adat: az ország 73 gondozójából 5 Vas vármegyében volt található 6 orvossal és gondozónővel. Fontos kezdeményezése volt a TEVVE-nek az első hazai erdei iskola megnyitása 1908-ban. 25 év elmúltával, 1932-ben is csak hét működött az országban.127

Az 1933. februári jubileumi ünnepségen a sikerek mellett szóltak az egyesület életét végigkísérő nehézségekről is. Ostffy főispán is, ismét az "erőteljes társadalmi akcióra" szólította föl az egyesületet. Erre azért is szükség volt, mert az egyesületi pénztáros, Vogel Ernő a tagok számának gyors csökkenését ismertette. 1907-ben 1435, 1933-ban már csak 303 főt regisztráltak. A "nehéz helyzet súlyos kihatással van az egyesületre" – mondta, majd így folytatta: "Nem a kispénzű emberek, hanem a magasabb rangú tisztviselők és a vagyonosabbak lépnek ki az egyesületből," olyanok, akiknek az évi 4 pengő tagdíj, illetve az 1 P pártolótagdíj nem jelentene megterhelést. Egy másik résztvevő javaslata filmkészítés az erdei iskoláról, így is megismertetve annak jótékony hatását.128

Gerlits haláláig a TEVVE igazgató-titkára volt, rendszeres előadója, dokumentátora a közgyűlési beszámolóknak. A közgyűlés után fél évre (1933. szeptember) meghalt, feladatát Márton László tb. főjegyző vette át.129 Két év múlva egészségi állapotára hivatkozva lemondott titkári megbízásáról, helyére dr. Mayer-Guary Guido vármegyei aljegyzőt választották meg. Az anyagiak hiánya miatt azonban közel sem végezhettek annyi munkát, mint amennyire szüksége volt a társadalomnak. Igaz, a TEVVE és intézményei, a gondozó, az erdei iskola, az öt tüdőbeteg-gondozó sikeresen működtek. Az 1936-os közgyűlési beszámoló újabb eredményekről is számot adott. A legfontosabb persze az eredeti cél megvalósítása: a tbc megakadályozása, a betegek gyógykezelése. A betegek gondozása mellett Szombathelyen 20 ezer liter tejet osztott ki, a III. kerületi egyházközségi óvodában 20 gyereket rendszeresen reggeliztettek. A vasvári intézet röntgen-készüléket kapott, Sárváron a nagy munkanélküliség miatt emelkedett a megbetegedések száma, az eladósodott körmendi intézet jelentős mértékben tudta törleszteni adósságát. A legjelentősebb beruházás, egy új gondozó építése Celldömölkön indult meg. Ezt ismertette Gerlits Elek, az árvaházi igazgató fia, aki ekkor a járás főszolgabírója volt.130

Az egyesület – a többi hazai egyesülettel a második világháború után rendeletileg megszűnt. Tevékenysége – szerencsére, a gyógykezelés hatékonyabbá, a tüdőszűrés általánossá tételével, a javuló életkörülmények hatására – időszerűtlenné vált.

 

A DUNÁNTÚLI TUBERKULÓZIS ELLEN VÉDEKEZŐ SZÖVETSÉG, 1906–1913

A fertőzés útján terjedő tuberkulózis – ezt a korszakban szinte naponta elmondták, leírták –csak széleskörű megelőzéssel mérsékelhető. Ennek tudatában 1906. november 25-én a dispensaire – ma tüdőbeteg-gondozó a neve – átadásával egyidejűleg megalakították a Dunántúli Tuberkulózis Ellen Védekező Szövetséget Fáy Aladár országos közegészségügyi felügyelő jelenlétében. Az új egyesület általános célja a "szomszéd vármegyék törvényhatóságaival karöltve és egységesen" fölvenni a "harcot az emberirtó betegség ellen."

A Vasvármegyei Tuberkulózis Ellen Védekező Egyesület és az újonnan alakított Dunántúli Szövetség munkája szorosan egybekapcsolódott. Azonosak voltak a célok és azonosak a Vas megyei egyesületet képviselő személyek. A két egylet munkájában a hangsúlyok között volt az eltérés. A megyei egyesület a szervezés mellett nagyon fontos napi, "apró", de sok fáradsággal járó munkát is végzett, a szövetség pedig elsősorban a szervezésre koncentrált.

A Szövetség megalakításának konkrét céljait Strehlinger Herman fogalmazta meg: "Korunk legpusztítóbb és legelterjedtebb fertőző betegsége ellen – oly egyöntetű védőeljárást keresni, melytől ezen ragály kipusztítására nézve a legtöbb siker várható." A tervezet 10 pontban határozta meg e célokat: megyei védőegyesületek megalakítása; – a törvényhatóságok saját feladatainak megfogalmazása; – az orvosok megnyerése a betegség gyógyítására (sic!); – az alap- és középiskolai vezetők megnyerése a közreműködésre; – a kórházakban elkülönített szobák a tbc-fertőzötteknek; – az országos betegápolási alap terhére fölírni a gyógyszert, mert a tbc közveszélyt jelent; – a gyártelepek, iparvállalatok és cselédek egészségtelen lakásainak ellenőrzése; – a tehéngümőkór ellen védekezni, csak gümőkórmentes tejet fogyasztani; – dispensaire-eket alapítani, az ide jelentkezőket kioktatni, kellő körülmények, a hozzátartozóknak segély, és végül szanatóriumok építése.131

A Dunántúli Szövetség első rendes közgyűlését 1907. március 11-én, első nagygyűlését április 2-án tartotta meg, amikor megválasztották a tisztségviselőket. A Szövetség tagjai lettek Győr, Moson, Sopron, Veszprém, Vas, Zala, Tolna, Somogy, Fejér vármegyék valamint Győr, Sopron, Szombathely, Kőszeg, Székesfehérvár városok.132 Elnökéül gróf Batthyány Lajos v. b. t. t.-t, elnöknőjévé Szegedy Györgynét választották meg. Ügyvezető másodelnök Bezerédj István főispán, és másodelnökök lettek a szövetséges dunántúli vármegyék főispánjai. Titkárrá Gerlits Sándort választották. Május 22-én megalakult az orvosi bizottság és a női bizottság is, amelynek tagjai a beteg családokat látogatták. Majd megindult a széles körű szervezőmunka is.133

Az orvosi bizottság tagjai – Petz Lajos győrvármegyei, valamint Mezihradszky Kálmán vasvármegyei és Alexy Emil szombathelyi orvosok – javaslatot dolgoztak ki a megelőzésre, amelyet a belügyminiszterhez juttattak el, kérve, hogy azt vegye figyelembe a tbc elleni újabb rendeletek megalkotásánál. Nevezetesen:

1. A nyílt tuberkulózis eseteinek kötelező bejelentése

2. Közhelyeken, utcákon, gyalogjárdákon való szabad köpködés korlátozása

3. A tbc-ben szenvedő egyének lakásváltoztatása vagy elhalálozása esetén a lakás kötelező fertőtlenítése

4. A szegény tüdőbetegek részére alkalmas és az országos betegalap terhére rendelhető köpőcsészék lehetővé tétele134

A kultuszminiszterhez küldött javaslatukban azt kérték, hogy minden elemi és középiskolában évente ismertessék a tuberkulózis lényegét, annak fertőző voltát különös tekintettel a köpködésre, az iskolai helyiségek évenkénti legalább kétszeri fertőtlenítését.135

A megalakulás után a Szövetség fölkereste a dunántúli törvényhatóságokat, azt kérve tőlük, hogy helyhatósági szabályzattal megerősítve: a vendéglők, kávéházak tulajdonosai, vasúti szervek falragaszokon figyelmeztessék a közönséget a köpködés mellőzésére. Fontosnak tartották a köpőcsészék elhelyezését ezeken a helyeken. Az egyházi hatóságoktól a templomokban való köpködési tilalom érvényesítését kérték. Szorgalmazták a helyi védekező egyesületek megalakítását, amelyhez felhívások, nyomtatványok, alapszabály-minták küldését ajánlották fel.136

A Dunántúli Szövetség aktivitását jelzi, hogy már az első, 1907. április 2-ai nagygyűlésen Andrássy Gyula belügyminiszternek azt is javasolták, hogy a tbc ellen való védekezés céljaira alakult rokon egyesületek egy országos szövetségbe tömörüljenek.137 Javaslatukat támogatta a belügyminiszter, és felhívta az "ország összes hasoncélú egyesületeit, hogy a kérdés országos fontosságára való tekintettel az ügyet behatóan tárgyalják, és elhatározásukról, illetve az észrevételeikről a kezdeményező, Szombathelyen székelő szövetséget közvetlenül értesítsék."138

A belügyminiszteri támogatása ellenére – még három év eltelte után – sem történt meg az országos egyesület megalapítása, amelynek pedig fontos a célja – az egész országban egységesen szervezni a betegség elleni küzdelmet. Gerlits beszámolója szerint ez eddig "a zavaros politikai viszonyok s egyéb más okok miatt megvalósítható nem volt."

Az országos központ megalakításának elmaradásaként említett egyéb ok bizonyára presztízsharc volt. Legalábbis erre lehet következtetni az 1911. november 8-ai DTEVSz évi közgyűlésen elhangzott Gerlits-beszámolóból, amely szerint "A szövetség, mely csupán a tbc elleni védekezés sikeres megoldása és szervezése céljából tartotta szükségesnek, hogy az egész ország erői egyesittessenek, soha nem vindikálta magának a vezető szerepet (kiemelés – G. J.), csak mint egyszerű tagja az országos szervezetnek óhajt ezután is közreműködni annak az életbevágóan nagy kérdésnek a megoldásánál, mely elől immár kitérni nem lehet."139

Mivel az 1907-es keltezésű felhívás megküldése után hosszú ideig nem történt semmi, a várakozást megunva az 1910. június 24-ei szövetségi választmányi ülés dr. Petz Lajos szövetségi főorvos indítványára megsürgette a minisztériumot az országos szervezet megalakítása érdekében.140

Az akció hatásosnak bizonyult, hiszen ez után az új belügyminiszter ismét felhívással (153.867/910. sz. irat) fordult a működő 18 egyesülethez, hogy jelezzék szándékukat az országos szövetségben való részvételről. A megkeresést követően 1910. november 19-én egyesületenként 2-3 fő részvételével előzetes értekezletet tartottak a fővárosban, amelyen a DTEVSz képviseletében gróf Batthyány Lajos szövetségi elnök, Szegedy Györgyné, Maróthy László, Petz Lajos győri főorvos, a szövetség főorvosa is, Mezihradszky Kálmán Vas vármegyei főorvos, a TEVVE részéről pedig Bezerédj István ny. főispán, Feldmann Bódog TEVVE orvos és Gerlits vett részt.

Az előzetes értekezletet követően 1911. március 11-én országos ankétot tartottak, amelyen megalakították az országos ligát. Elnökké dr. Müller Kálmán bárót, az országos közegészségügyi tanács elnökét kormánymegbízotti minőségben, titkárrá a Vas megyei egyesülettel hosszú évekig jó kapcsolatot tartó dr. Fáy Aladár országos közegészségügyi felügyelőt nevezték ki. A DTEVSz és a TEVVE képviselőit, akik a novemberi előzetes értekezleten is részt vettek, megválasztották az országos liga tagjaivá.141

A Belügyminisztérium munkájánál hatékonyabbnak bizonyult a Dunántúli Szövetségbe tömörült egyesületek és a vármegyei törvényhatóságok munkája. Ezekről a közgyűlési jelentések adtak számot.

Az 1907. évi első közgyűlésen a feladatokat határozták meg. A legközelebbin – amelyet csak két év múlva, 1910-ben tartottak meg több megye főispánjának részvételével – már az előző két év (1908 és 1909) figyelemre méltó eseményeiről adhattak számot. Legfőbb eredménynek tartották, hogy sorra alakultak az egyes megyékben a tuberkulózis ellen védekező egyesületek. Igaz, ekkor még nem voltak tagegyesületek Tolna, Baranya, Komárom, Sopron vármegyékben. Viszont már több megyében (Moson, Somogy megyék, Győr és Pécs városok) megkezdték működésüket a gondozó intézetek. Elkülönített részen kezelték a tbc-betegeket Mosonmagyaróváron, Pécsen. A megyei tervek között sorolta föl a beszámoló a következőket: Sopron város a kórházzal közösen akarja létrehozni a gondozót. Zalában az iskolaorvosi hálózatot akarják létrehozni, Zalaegerszegen és Nagykanizsán felvilágosító füzeteket osztottak a diákoknak, és kötelezővé tették a tbc-s betegek bejelentését.142

Ezen az 1910-es nagygyűlésen két fontos javaslat is elhangzott. Az egyik: a kormány szólítsa föl azokat a megyéket, amelyek még nem alakítottak védekező egyesületet, hogy szervezzék meg azokat; a másik pedig a "tüdővészes betegeknek a kórházakba való elhelyezését rendelje el." Meglátogatták az erdei iskolát és a vakok újonnan elkészült épületét. Közös vacsorával zárták a napot.143

A DTEVSz 1911. november 8-ai szombathelyi közgyűlésén az eredmények mellett a beszámoló szóvá tette az országos központ megalakításának elhúzódását. A beszámoló ezen kitétele azonban aktualitását veszítette, mert már március 11-én megalakult az országos liga.144

1912-ben Tolna és Zala megyékben még mindig nem volt egyesület. Kaposváron már 1908-ban, Veszprémben és Komáromban 1912. július 1-jével nyílt meg a tüdőgondozó. Pécs dispensaire-je jelentős anyagi támogatást kapott. A Székesfehérvári és Fejér vármegyei egyesület a vasi mintára alakult meg. Székesfehérváron a kórház "függelékeként" alakult meg a tüdőgondozó.145

Az 1913. május 19-ei nagygyűlésén már nyilvánvaló volt a Szövetség feloszlatása. 146 Ezen alkalommal Gerlits megismételte a budapesti tudományegyetemen – 1913. január 11-ei előadásán – elhangzott javaslatát. Nevezetesen a kultuszkormányzattól kérje az országos központ a tanítóképzők tananyagába beiktatni az erdei és kerti iskolák megismertetését, és felhívta a figyelmet a néptanítók szünidőkben szervezett egészségügyi tanfolyamára is. Az országos szövetség pedig hasson oda, hogy a belügyminiszter szerezzen érvényt a 15 év alatti gyerekek kocsmázásának megtiltására vonatkozó rendeletnek. (1879. évi XL törvény.) Vagyonát – a működési szabályzat értelmében valamilyen hasonló jellegű intézmény – Szombathelyen az erdei iskola, illetve a tervezett, de soha föl nem épült gyermekotthon kapja.147

A Szövetség hét évi működés után az 1913. szeptember 29-ei rendkívüli nagygyűlés kimondta önmaga feloszlatását. Működését így értékelte Gerlits. "Azt hisszük, hogy nem becsüljük értékén felül a Dunántúli Szöv. eddigi működését, mikor megállapítjuk... ugy a tbc. elleni védekező egyesületek és intézmények számának szaporításában, mint különösen az Országos Szövetség eszméjének felvételében és megvalósitásában jelentős része volt a Dunántúli Szövetségnek."148

Mezihradszky Kálmán megyei tiszti főorvos szerint – mivel ekkorra már minden megyében működött védekező egyesület – nincsen célja. Szerepét és teendőit az országos központi szövetség veszi át.149

 

A DISPENSAIRE – TÜDŐBETEG-GONDOZÓ, 1906–1933

A tüdőbeteg-gondozó intézet 1906. november 25-én a mai Kálvária és Táncsics Mihály utcák sarokházában nyílt meg. A gondozó váróhelyiségből, felvételi irodából és orvosi szobából állt. A Gyermekvédelem 1906. július 5-ei számában – már a novemberi nyitás előkészítéseként – egy mintául szolgáló németországi dispensaire-t – magyarul a tüdőbeteggondozó – ismertet egy anonim szerző. Írásában fölsorolja a gondozói tevékenység egyes állomásait a betegek jelentkezésétől a gyógyítás befejezéséig. Ezek: felvilágosítás, gondozásba vétel, gyógykezelés és végül a szanatórium. Az első hazai intézmény esetében egyelőre megelégszik az első állomásokkal: jelentkezés, felvilágosítás és a legszükségesebb gyógykezelés – elemi szinten.150

Az intézmény tervezetét, amely alapszabállyá emelkedett a későbbiekben, május 22-ei rendkívüli ülésén fogadta el a közgyűlés. Megfogalmazója Gerlits, aki ezen egyesületben is a titkári teendőket látta el, célját így határozta meg: "a tuberkulózissal való fertőzést a lehetőségekhez képest csökkenteni és megakadályozni, mivégből az intézet a reászoruló tuberkulózis beteget és családját felügyelet alá veszi, s őket mindaddig gyámolítja, míg erre rászorulnak. Feladata: az egyes jelentkező betegeket a szükséges gyógyszeres rendelésen felül főleg okszerű tanácsokkal ellátni, a fertőzés elkerülésére kitanítani, helyes életmódra szoktatni, hogy egyrészt a betegeknél a baj súlyosbodásának elejét vegye, másrészt a beteg hozzátartozóit a fertőzéstől megóvja." A legfontosabb teendők az orvosokra hárulnak, akiknek feladata "megismertetni a beteget a védekezés módjával, megvizsgálja, a szükséges teendőket elvégzi: a beteg és családja segélyezése érdekében a szükséges és célszerű javaslatokat megteszi, s azokat a megfelelő intézkedés végett a dispensaire bizottságához juttatja."

Ez a bizottság lényegében azonos a TEVVE vezetőségével, hiszen elnöke a TEVVE elnöke, tagjai a másodelnökök, az egyesület főorvosa, titkára, pénztárosa, orvosa és az egyesületen kívüli "jószívű hölgytársadalom tetszőlegesen választott tagja." Ez utóbbiak teendője a fertőzött betegek látogatása.

Fontos szerep jutott a ma védőnőnek, családgondozónak nevezhető vöröskeresztes nénének, aki az orvos által nyilvántartásba vett beteget rendszeresen felkereste, s a szükséges tanácsokkal ellátta, ellenőrizte, hogy betartja-e a beteg azokat.

Figyelemre méltó elhatározásuk volt, hogy a betegség kezdeti stádiumában lévő betegeket a legnagyobb segélyben részesítik. Ezt csak természetben (élelmiszerek) és sohase pénzben kaphatják meg a rászorulók. (A háború alatt az élelmiszerjegyek bevezetése miatt azonban pénzt kényszerültek adni.) E mellett olyan tárgyak is adhatók, amelyek a védekezés szempontjából föltétlen szükségesek, például köpőcsészék. A működési tervezet szerint elsősorban a szombathelyi, később "a vidéki szegény tüdőbeteg munkásoknak hygiénikus nevelésére fog szorítkozni, meghagyva azon munkakörben, melyben saját maga és családja megélhetését veszély nélkül biztosíthatja."151

 

tüdőgondozó

A dispensaire (tüdőgondozó) épülete a mai Kálvária és Táncsics utca sarkán (A TEVVE huszonötéves történetét feldolgozó könyvből)

 

A megnyitás után Strehlinger Herman, aki fertőtlenítő géppel és más szükséges felszereléssel ajándékozta meg a dispensaire-t (a gyógyítással Németországban ismerkedett meg) megkezdte a gyógyító munkát, amelynek első számú személyisége Feldmann Bódog, továbbá Mezihradszky Kálmán. Segítőtársa Machalek Adél "vöröskeresztes néne" (képzett ápoló), akinek a munkaköréhez tartozott a beteg családok látogatása, ellenőrzése – az alapszabályban meghatározott elvek szerint, mert azok betartásától függött a segély folyósítása.152

A működés első évének tapasztalatait Feldmann Bódog így foglalta össze: az eredeti elképzelés szerint nem a gümőkórosok gyógyítása, hanem csak a "fertőzés terjedésének gátlása" volt a feladat. Ennek útja a szegény rétegekkel való kapcsolat megteremtése. A gondozó híre lassan terjedt az érintett emberek között, de háromnegyed év múltán már a két óra rendelést háromra kellett emelni. Mivel ez az első ilyen intézménye volt az országnak, keresni kellett a célnak legjobban megfelelő módszert. Azt tudták, hogy minden hozzájuk fordulóval foglalkozni kell, meghallgatni panaszaikat, szenvedéseiket enyhíteni. Ezt pedig csak gyógyítással érhetik el, hiszen a betegséget nem lehet elválasztani a betegtől, következésképpen nem elégedhettek meg a felvilágosítással. Tapasztalataik szerint ugyanis, ha a betegeket tovább küldték a vasúti, uradalmi vagy pénztári orvoshoz – elmaradtak a gondozóból, így viszont nem tudták segíteni, ellenőrizni őket, haláluk esetén pedig a lakást fertőtleníteni, amely a megelőző tevékenység fontos része volt. A segítség segélyt is jelentett, ami viszont olyan szegényeket is a gondozóba vitt, akik nem voltak fertőzöttek. Őket sem küldték el azonban, hanem átadták nekik is a felvilágosító füzetet. A súlyos betegeket viszont gyakran visszahívták. Állandó gondozásba végül csak ők kerültek. Nekik igyekeztek segíteni ápolónői, hölgybizottsági látogatással, szükség esetén ágyneművel, gyerekeik menhelyi elhelyezésével. Köpőcsészét adtak, és keresték a módját az ingyenes gyógyszer megszerzésének.153

 

laboratórium

A gondozó laboratóriuma (A TEVVE huszonötéves évfordulójára megjelent könyvből)

 

Az Egyesület szükségességét jelezte a gondozóba mind nagyobb számban jelentkező beteg. Számuk így alakult: 1907: 923; 1908: 1052; 1909: 1450; 1910: 1199; 1911: 1006; 1912: 1173; 1913: 319 új (a régiekre nincs adat); 1914: 1074; 1915: 774; 1916: 162; 1927: 313; 1931: 250 fő. A háború alatti csökkenés oka lehetett, hogy a férfiakat behívták katonának.154

A TEVVE tüdőgondozója közvetítésével támogatta a rászorulókat, elsősorban természetbeni adományokkal, 1907-ben a beszámoló még kijelenti, hogy sohasem pénzzel támogat, a háború közepén a kenyérjegy bevezetése miatt mégis kénytelen volt pénzt adni kenyérre, lisztre.

A természetbeni adományok:

 

1907190819091910191119121913191419151916
tej/liter101941395614263145701470216028nincs160241501311137
kenyér/kg503072057460770976587657775583671452
liszt/liter15081132128017101873181013201298
zsír/liter537
rizs/liter150412332268456879658567
bab/liter3984614461176584578200
káposzta/fej13502000
burgonya/q42223450 kg
tüzelő/q vagy m³1257600+464 m³660060701188110 + 6q fa

 

1916-ban életbe lépett a kenyérjegy, ekkor 47 családnak havi 20 koronát adtak kenyérre ill. lisztre.155

A Feldmann doktor által kialakított gondozó működési rendje megteremtette a tüdőbetegek gondozásba vételét, gyógyításának módját. A gyógyszerek beszerzését a biztosítók (például a Munkásbiztosító) is támogatták. Az intézmények fönntartásához nagymértékben járult hozzá az állam is.

Az egészségügy támogatása azonban mindig is az állam sebezhető, nehezen teljesíthető feladatai közé tartozott. A gondozó negyedszázados "születésnapja" alkalmából például egy hír arról értesíti az olvasókat, hogy Tarányi Ferenc főispán, dr. Horváth Kálmán alispán h. elnök, Vidos Kálmán megyei főjegyző, egyesületi jegyző aláírásával a Népjóléti Minisztériumba küldtek 1931. november 10-ei keltezéssel egy levelet, kérve az 1931–32. évi állami költségvetésben a gondozónak és az erdei iskolának biztosított támogatás utalásának megsürgetését. Az 1932. január 9-ei újsághír szerint még nem kapták meg. A kérelem indokai között szerepel a működés 25 éve, a tisztikar állandósága, nevezetesen: negyedszázada az egyesületi elnök dr. Bezerédj István ny. főispán, igazgató-titkár Gerlits Sándor árvaházi igazgató, Szegedy Györgyné 1905 óta (1907-től valóságos) elnöknő, 1906 óta intézeti orvos Feldmann Bódog, továbbá későbbi évektől Varasdy Sándor és Heumann László tbc- szakorvosok. Az adminisztratív teendőket Ganzer Istvánné látja el.156

Az 1906-ban megnyílt tüdőbeteg-gondozó (dispensaire) elévülhetetlen érdemeket szerzett a megye és város egészségügyi ellátásában. Az orvostudomány fejlődésével a század közepére már sikerült visszaszorítani a még a XX. század első évtizedeiben is a lakosságot tizedelő fehér halált. Fokozatosan megszűntek az egykori tüdőszanatóriumok, illetve változott funkciójuk. Szerencsére a "Gerlitsék-féle" erdei iskolákra sincs szükség. A tüdőgondozó azonban ma is fontos szerepet tölt be. Egykori feladatai változtak, a megelőzés, főleg a tüdőbetegségek korai felismerése természetesen ma is aktuális. A felismeréshez nagymértékben hozzájárul a korszerű röntgendiagnosztika, amely nagyrészt – ha időben jelentkezik a páciens – a betegség korai szakaszában jelzi a bajt. Gyakran már akkor, amikor egyébként még nem tudhatnánk róla.

A tbc intézményes gyógyításának Vas megyei kezdetei immár évszázadnál régebbi keletűek. Az alapítók sorában Gerlits Sándor nevét is meg kell őriznie az utókornak.

 

AZ ERDEI ISKOLA, 1908 – 1933157

Az iskola fontosságáról az első írások a megyei sajtóban 1904–05-ben jelentek meg. A példa, a leghíresebbé vált németországi intézmény az 1904-ben alapított charlottenburgi lett. A Gyermekvédelem 1905-ben Nietner berlini főorvos írásával mutatta be fotókkal illusztrálva a charlettenburgi erdei iskolát. (Gyermekvédelem, 1905, április 6–7. old.) 1906-ban a dispensaire megnyitásakor Gerlits már javasolta, hogy a gyerekek részére különítsenek el egy részt a rendelőben. (Nem tudjuk, megvalósult-e.) Az erdei iskolákat is a máig érvényes felismerés hozta létre, hogy a bajokat jobb megelőzni. A századokon át pusztító betegségnek, a tbc-nek is a fő oka a fertőzés, amelynek a legyengült szervezet nem vagy csak kevéssé tud ellenállni. A megelőzést a változatos, elégséges táplálkozás, a szabad levegőn való tartózkodás, az egészséges környezet jelenti. Bár a jómódúak, kifejezetten a gazdagok között is pusztított a betegség, nagyobb számban a szegények között szedte áldozatait.

Gerlits, az elesettek, szegények támogatója – Bezerédj Istvánnal, Gerliczy Irmával, Feldmann Bódoggal közösen – a szegény gyerekek számára alapította meg az 1908-ban megnyílt erdei iskolát. Az egészséges környezetet az akkor a várostól három kilométerre fekvő Százholdas erdő melletti terület nyújtotta, amelyet ingyenesen adott át erre a célra a város. Első épülete egy szerény favázas vadászház volt, amely szinte tégláról téglára gyarapodott. 1909-ben az addig csak nappali tartózkodásra alkalmas épületet állandó tartózkodásra tették alkalmassá. Fiú- és leányháló, fürdőhelyiségek, mosókonyha, kamra jelentette a bővítést, illetve egy terasz a fekvő kúrának. A fogorvos ingyen látta el őket. A következő évben csak javították. 1911 legnagyobb beruházása egy kút. Istállót is építettek, hogy az erdei iskola szállítási gondjait megoldja. A szamárfogat hozta-vitte az élelmiszer nyersanyagait, meg amire szüksége volt a mindennapokban az intézménynek.

 

erdei iskola 1910

Az erdei iskola az 1910-es évek elején
(Pittmann Lászlóné képeslapgyűjteményéből)

 

A háború idején több gyereket vettek föl nappali tartózkodásra. Így az élelmezésüket és legalább a nappali egészséges környezetet biztosítani tudták. 1919 tavaszán tették tönkre az épületet, amelyet csak nagy nehézségek árán tudtak lassanként helyreállítani és használhatóvá tenni. Két esztendő kihagyása után 1921-ben nyílt meg újra. A nagyobb mérvű bővítésre – valójában új, az eredeti céljának megfelelő épület megépítésére – csak 1926-ban került sor. Ettől kezdődően a szó igazi értelmében erdei iskolaként működött. Ugyanis megalapításától 1926-ig – bár erdei iskola néven ismerték meg – valójában nyári üdülőtelepként működött, az első szervezeti szabályzat szerint ugyanis május 15-étől október 15-éig tartózkodnak a valójában nyári üdülőtelepként működő erdei iskolában a tanulók. Az elképzelés szerint a tananyag elsajátítását ott fejezik be, illetve az új tanév első egy-másfél hónapját is ott kezdik meg. A tanórai teendők mellett szabad levegőn tornagyakorlatokat végeztek, könnyű kerti munkákban segédkeztek.

A tervezett, közel fél esztendei tiszta erdei levegőn való tartózkodás sohasem valósult meg. A kint tartózkodás általában június közepén, július elején kezdődött meg, és augusztus végén fejeződött be. De a szünidőben is korrepetálták a gyerekeket, hiszen zömük éppen gyenge egészségi állapota miatt került a telepre.

 

erdei iskola 1926

Az 1926-ban felépült erdei iskola
(A Savaria Múzeum gyűjteményéből)

 

Az iskola vezetését 1926-ig Gerlits látta el. A felügyelő tanítók az első esztendőktől Somogyi Ferenc, Milos István, Vedresné Csupor Elvira, Stirling Stefánia, 1917-ben Gerlits Mária, az 1920-as évek elején Neuherz Irma. A községi iskola rangjára emelt erdei iskola első igazgatója 1926-tól az Árvaház tanítója, Kiss István. A 30-as évek elejétől az iskola megszűnéséig Dragonits Árpád vezette az iskolát. Kolleganője Hammerschmid Kamilla.

Az 1926/27-es tanévtől már a város újabb teljes jogú és feladatkörű oktatási intézményeként működik, természetesen az eredeti célnak megfelelő egészségügyi intézményeként is. A háború a pusztítástól megkímélte az 1942-es iskola-összeírás szerint még jó állapotban lévő intézményt. A háború után csaknem évtizednyi huzavonás időszak – kié legyen, milyen minőségben működjön tovább – a lepusztulás sorsára juttatta. 1954-ben a megyei egészségügy irányítása alá került. 1956-ban a kórház tüdőbetegek osztályaként szolgálta a gyógyítást. Ebben a minőségében az 1970-es évek elejéig, a tbc visszaszorulásáig funkcionált, ezután rehabilitációs célokat szolgált. 1995 óta üresen áll. Napjainkra csaknem teljes mértékben visszavette a természet, romjait is csak nehezen találhatjuk meg.

 

VAKOKAT GYÁMOLÍTÓ ORSZÁGOS EGYESÜLET DUNÁNTÚLI FIÓK INTÉZETE,
1901–1904–1910-ES ÉVEK ELEJE

Míg az árvaház igazgatása, a tbc elleni küzdelem Gerlits egész életét végigkísérő, napi feladatként jelentkező munka volt, a vakok érdekében végzett tevékenysége elsősorban a kezdetekre koncentrálódott. Az ő előadása indította el a vakok intézetének megalapítását. Fél évig az intézet igazgató-gondnoka volt, később a tiszteletbeli gondnoki címet kapta meg. A választmányban persze a későbbi évtizedekben – már tiszteletbeli választmányi vezetőként, alelnökként természetesen elmondta véleményét, javaslatait. Például 1916-ban az egyesületi közgyűlésen158 azt javasolta, hogy a belügyminiszter utasítsa a dunántúli községeket, hogy pártoló tagként 2-3 koronával lépjenek be az egyesületbe, így segítve világtalan embertársaikat.

Arra az aktivitásra, amelyet a korábban bemutatott intézmények érdekében kifejtettek, nem volt szükség, hiszen a vakok intézetének működéséért felelős személyek – köztük az elnökök, Ernuszt Kelemen és Náray Szabó László mellett Görög Sándor, Török Sándor gondnokok is – lelkiismeretesen végezték segítő munkájukat. Az indulásról, annak nehézségeiről néhány mondatban emlékezünk meg.

 

AZ ALAPÍTÁS

1901. november 10-én "nagyszámú előkelő közönség" előtt Gerlits a Szombathelyi Nemzeti Szövetség titkáraként tartott előadást a vakok helyzetéről a Vakokat Gyámolító Országos Szövetség fölkérésére. Előadásában arra kérte a hallgatóságot, hogy "ezen legszánandóbb embertársaink iránt (...) ügyüket, ezt az eddig nagyon is elhanyagolt társadalmi ügyet, nagylelkűen felkarolni és támogatni kegyeskedjék." A "lendületes előadás" szerint a szegény vakok nem a templom előtt akarnak állni, alamizsnát koldulni, hanem munkát kérnek. Ekkor határozott a szombathelyi Nemzeti Szövetség a vakok támogatásáról. Ügyüket azzal segítik, hogy az általuk készített kefe és kosárkészítményeik árusítását megkezdik. Erre Kelemen Nep. János utóda, Kaiser Lajos fűszerkereskedő – emberszeretetből – vállalkozott.159 Ezzel az aktussal indult meg Szombathelyen a vakok támogatásának ügye, amely azonban rövidesen sajnálatos kudarcba is fulladt: mivel a termékeket a fővárosi központból drágán szállították, a magasabb árakkal nem tudtak versenyezni a helyben készített hasonló árukkal.

 

nevelőintézet

A Hajós Alfréd tervezte ifjú vakok tan- és nevelőintézete; ma a Nagy Lajos Gimnázium iskolaépülete
(Pittmann Lászlóné képeslapgyűjteményéből)

 

A sikertelen próbálkozást ellensúlyozandó, 1903-ban az Országos Egyesület újabb kezdeményezésére a megye és a város vezetői támogatásukról biztosították az országos vezetőket egy Szombathelyen létesítendő fiók létrehozására.160 A kezdeményezés célja a vakok oktatása, "ipari foglalkoztató és menházak létesítése, ezek fejlesztése és fenntartása, továbbá a vakok elhanyagolt ügyének minden módon való felkarolása és életsorsuknak emberi méltóságukat megillető módon való biztosítása."161 Ügyük előrelendítése érdekében mozgalmat indítottak, amelynek vezetői: Szegedy Györgyné, dr. Bezerédj István alispán, Brenner Tóbiás polgármester, Gerlits Sándor és Jánossy Gábor árvaszéki elnök.

1903. július 26-án már rövid hír is jelentette, hogy fölmerült annak igénye, hogy Szombathelyen létesítsenek a vakok számára intézményt, amely az országos intézetnek fiókja lesz. Ehhez a telket a város adná, az építési költségeket az állam biztosítaná, a személyzetet a budapesti központ fizetné. Az intézménybe szombathelyi vakokat vennének fel, és az élelmezésüket a város vállalná.162 Egy év múlva, 1904. június 16-ai keltezéssel, Vitár Rezső országos gondnok újabb levélben kereste Szombathely polgármesterét és a "T. Tanácsot," amelyben arra kéri a címzetteket, hogy támogassanak egy Szombathelyen létesítendő, ám nemcsak szombathelyi, hanem dunántúli hatókörrel rendelkező intézetalapítást, a dunántúli vakok képző- és foglalkoztató intézményének létrehozását. Ezt azzal indokolta, hogy az utolsó népszámlálási adat szerint e területen 2855 vak ember él, akik "várják a társadalom megmentő akcióját."

Kérése:

1. 50 koronával a város lépjen be az alapító tagok sorába.

2. Buzdítsa a város lakosságát is a "tagonkénti belépésre."

3. Keresse meg a dunántúli városokat, és kérje is az alapító tagok sorába való belépésre.

4. Biztosítson az intézet céljára négy nagyobb és két kisebb helyiségből álló épületet, amelynek "tisztogatási és fűtési költségeit" vállalja.163

 

A MŰKÖDÉS

A kérésnek eleget téve 1904. november 28-án, a városházán Bezerédj István alispán elnökletével alakuló közgyűlést tartottak a "vakokat foglalkoztató szombathelyi intézet ügyében." Az ülésen 19 fő vett részt, elsősorban azok a személyek illetve házastársaik, akik a közélet rendszeres szereplői voltak. Például Bezerédj Istvánné, Herbst Gézáné, dr. Dunst János, Ujváry Ede, Kiskos István, Ostffy Lajos, Bossányi József, Pulay Ferenc.164 Az alakuló ülésen határoztak arról, hogy a kérésnek megfelelően az intézetnek helyet biztosító épület "Nagy István egy emeletes háza" lesz a Mező utcában (ma a Géfin és a Táncsics utcák nyomvonala). Tanulnak kefekötést, kosárfonást, harisnya- és lábtörlőkészítést.165

Az intézmény megalapításához ezúttal is a lakosság támogatását kérték a szervezők. A cél érdekében 3 koncertet rendeztek. Az előadáson klasszikus és korabeli szerzők darabjait szólaltatta meg Braun Ruben gordonkaművész, Kabos Ilona zenetanár és a Kun László vezényelte vakok zenekara.166 Az előadásokat mindvégig érdektelenség jellemezte. A "magas nívón álló hangversenyeket majdnem minden este üres ház hallgatta végig." A tiszta jövedelem mindössze 180 korona volt. A hangversenyek alkalmából taggyűjtő íveket helyeztek el a koncert színhelyén, várva a jelentkezőket, de egyetlen jelentkező sem akadt.167 Évek múlva azonban már rendszeressé váltak ezek a jótékonysági koncertek, gyakran tisztes anyagi sikerrel.168

1905. február 5-én – a gyűjtőlapokon tapasztalható érdektelenség ellenére – megkezdte működését az egylet. Elnökké Ernuszt Kelement, elnöknővé Eredics Ferencnét választották. Alelnökök: Brenner Tóbiás és Szabó László ügyvéd, illetve Borsits Béláné és Radó Gyuláné. Az intézmény fenntartását támogatta Szombathely (30%), Vas vármegye (24–29%), a főegylet és a dunántúliak megyék, amelyek közül Somogy vármegye hozzájárulása emelkedett ki.169

A kezdeti közömbösséget lassan fölváltotta az emberiességi érzés, megjelent és időközben gyarapodott az alapító és pártoló tagok száma is.170 A tagok közül azonban többen nem fizették a tagsági díjat, arra hivatkozva, hogy az állam úgyis támogatja az egyesületet, noha az állam csak a gyógypedagógus bérét – 420 koronát – kívánta biztosítani, és a kinevezés jogát is magának tartja fenn.

A nehézségek ellenére a tevékenység Nagy János Mező utca 33. szám alatti házában kezdődött meg. Az első esztendőben, 1905-ben 15, 1906-ban 23, 1907-ben 30 vak ember dolgozott.Kefekötést, székfonást, hálókötést végeztek. A szerszámokat a főegylettől kapták.171 A felnőttek mellett a fiatalokat is igyekeztek megtanítani a szakmára. A vakok által készített árukat először a Legát-féle bérpalotában árusították. Az 1910-es újsághirdetés szerint már Schulzbeck Juliska dohányboltjában, a Király u. 4. számú üzletben vásárolhatták meg a vakok készítette tárgyakat. Az 1911-es hirdetés szerint a tulajdonos a GYV 1911. decemberi számában hirdetést közölt: Schulzbeck Juliska dohánytőzsdéjében (Széll Kálmán u. 4.) elárusító helyet létesített, hol a vakok készítményei nagy választékban olcsón kaphatók. Az üzletben nádszékek befonása és kosarak rendelése és házhoz szállítása elfogadott.172

A lassan kibontakozó egyesületi munka fontos állomása volt az ifjú vakok oktatásának megkezdése. A tervezet szerint – 1908 őszén – 15 fővel, a mai Szelestey utca 15. számú házban akarták indítani a képzést. A Gyermekvédelem 1908. 10. számában fölhívást intézett az ifjú vakok szüleihez, hogy jelentkezzenek a Vakokat Gyámolító Országos Egyesület Fiókegyesületének tan- és nevelőintézetébe.173 A 14–24 év közötti fiatalok részint bentlakóként, részint bejáróként sajátíthatják el azt a mesterséget, amely megélhetésüket majd biztosítja. A négy éves időtartamú oktatás során elsajátították a Klein- és a Braille-féle írást, olvasást. Tanulnak énekelni, testgyakorlást végeznek, a gyakorlatban pedig híres kefekötő mesterek tanítják meg a mesterség különböző fogásait.174

A fölhívás iránt nem volt nagy érdeklődés. 1909. februárjában nem akadt 15 jelentkező egész Dunántúlról. A lelkészeket, tanítókat, jegyzőket és földesurakat kérték, hogy világosítsák föl az ifjú vakok szüleit "az intézet áldásos tevékenységéről."175 1909-ben végül megnyílt az ifjú vakok tan-, nevelő- és foglalkoztató intézete a tervezett 15 fővel a mai Szelestey utca 15. számú Horváth-villában. 1910-ben pedig fölépült a Hajós Alfréd tervezte Ifjú Vakok Tanintézete, amely a fiatalok mellett a már felnőttként dolgozó világtalanoknak is menedéket jelentett.

Gerlits nemcsak tiszteletbeli alelnökként figyelte, hanem a Gyermekvédelem szerkesztőjeként is szolgálta a vakok intézetének és az ott élő fiatal és idősebb embereknek a sorsát.

 

GYERMEKVÉDELEM, 1904–1917

Az eddig bemutatott intézmények és egyesületek tevékenységének szolgálatában állt Magyarország első gyermekvédelmi folyóirata, a Gyermekvédelem című, amelynek első száma 1904 januárjában jelent meg; a továbbiakban havonta 12/16 oldal terjedelemben (alkalmanként 8 oldalas Melléklettel). A világháború alatti összevont számok csökkent oldalszámon kerültek az olvasók kezébe. A folyóirat első kiadója a Szombathelyi Fehérkereszt Egyesület volt, majd bővült a kiadók köre. 1905. januártól a Tuberkulózis Ellen Védekező Vasmegyei Egyesület, 1907. októbertől a Dunántúli Tuberkulózis Ellen Védekező Szövetség, 1908. júliustól a Vakokat Gyámolító Dunántúli Fiókegyesület csatlakozott. Főszerkesztője Jánossy Gábor, a Fehér Kereszt Egyesület titkára, felelős szerkesztő a lap megszűnéséig Gerlits Sándor, a TEVVE titkára. 1911 májusától a főszerkesztői posztot Guary Leó vette át. 1910 szeptemberétől a fejléc szerint gyermekvédelmi és közegészségügyi folyóirat.

 

Gyermekvédelem

A Gyermekvédelem egyik számának címlapja

 

A lap első mondata – Lapunk czime – lapunk programja – egyértelművé teszi a kiadás célját. A szerkesztők így részletezik a programot: "Ezen gondolatnak a megvalósítását, ezen törekvés szolgálatát jelenti e lap első száma, mit ezennel a »mindeneket elfödöző«, a kiegyenlítő örök szeretet nevében utnak bocsátunk. Nincs, nem lehet szebb, Istennek tetszőbb föladat, mint a segítésre, istápolásra rászoruló, elhagyott gyermekeket a pusztulástól megmenteni, megtartani az életnek, a becsületes munkás társadalomnak, a hazának. Nincs, nem lehet magasztosabb cselekedet, mint fölkeresni a szegényt, a betegségben sínylődőt, az elhagyottat, és fölemelni a porból, a hova a betegség, a nyomorúság sújtotta: továbbá fölvilágosítani a népet, hogy miként éljen, mitől óvakodjék, hogyan óvja meg magát a betegségektől, melyek különösen a szegénység körében pusztítanak, megtizedelvén az ártatlan gyermekvilágot, benépesítvén a temetőket apró sírhalmokkal. És hálás, minden jó ember támogatására méltó feladat az is, mely a különböző jótékony egyesületek között való összeköttetés és ezáltal egyöntetü, czéltudatos és így eredményes működésének az elérését czélozza, a mely czél megvalósítása által még több könnyet letörölhetünk, még több sebet meggyógyíthatunk – s a nyomoruság panaszos kiáltását áldó imádsággá változtathatjuk általa. Az állami gyermekvédelem kiegészítő, támogató tényezője a társadalomnak lelkes, odaadó munkássága, melynek egyik szerény eszköze kiván lenni a mi kis ujságunk is."

A beköszöntő szerkesztőségi írás máig megszívlelendő – igaz a gyermekvédelemre utalóan, ám minden társadalom működésére vonatkoztatható – gondolatokat tartalmaz. "...a társadalom egyenrangú tényező az állammal – olvasható a cikkben. – De csak a szervezett társadalom! (...) hiába minden, ha (...) a társadalom nem munkál egységesen, leküzdve az Emberszeretet nevében mindazt, ami ma széttagolja: osztály, vallás s nemzeti különbségek. (...) az így születő társadalom (ti. egységes társadalom) talán több lesz, mint az állam. Igaz, az állam adja az anyagiakat, a társadalom a lelket, és ami ennél több a szívet adja."

A folyóirat elsődleges célja a tuberkulózis elleni küzdelem propagálása. Minden számban hosszabb-rövidebb írás e témával foglalkozik. 1910-ben például több számon át didaktikusan – kérdéseket és válaszokat megfogalmazva – ismétli a már korábbi számokban nem elégszer elmondott teendőket. Például: milyen legyen a jó táplálék, a jó lakás, hogyan lehet védekezni a meghűlés ellen. A tbc mellett bemutatja a lap azokat a gyakori fertőző (ragályos) betegségeket, amelyekkel szintén meg kell küzdenie gyereknek, felnőttnek: hastífusz, kolera, diftéria, trachoma, vörheny, kanyaró, bárányhimlő. Rendszeresen visszatérnek a dohányzó és italozó gyerekek problémáihoz. Szintén gyakran foglalkoznak a tejjel, az ingyentejjel, mint a csecsemők és gyerekek nélkülözhetetlen táplálékával. A folyóirat naprakészségét jelzi, hogy a gyerekek és az akkoriban hódító útjára induló mozi szerepét is bemutatják a nevelésben.

Természetesen helyet kaptak a nevelés mindig aktuális kérdéseivel foglalkozó teendők, amelyek főleg az első számokban az anyáknak szóltak. Asszony! fölkiáltással kezdik azokat a tanácsokat, amelyek elsősorban a csecsemő- és gyermeknevelést érintik. Több levegőt a gyereknek, tartsd tisztán, ne adj gyümölcsöt a szopós gyereknek, ne adj pálinkát a gyereknek, ne ijesztgesd a gyereket, kerüld a ragályos betegeket. Bemutatták a helyes pelenkázást, a tisztálkodás fontosságát. Szóltak a látásról, hallásról, a gyerekek fogairól. Nem kerülte el a szerkesztők figyelmét a kenyérkereső, az inas és cselédgyerekek sorsa, a törvénytelen gyerekek ügye, az elhagyott gyerekek és anyák problémája.

Foglalkoztak a speciális nevelésre, gondozásra szoruló gyerekek problémáival: siketség, félkezűség, testileg és szellemileg gyenge gyerekek, a 15 év alatti gyerekek kocsmázása, dohányzása. Bő teret szenteltek a gyermekvédelem jogi megközelítésének, intézményrendszerének, kitekintést adtak a külföldi gyermekvédelem érdekességeiről. Bemutatták a gyermekgondozás, gyógyítás speciális intézményeit, szóltak az anyák iskolájának jelentőségéről. A háború alatt megjelenő számok középpontjában főleg az árvaságra jutott gyerekek, apa nélkül maradt családok sorsa áll. Rendszeresen helyt adott a TEVVE, a DTEVSZ, a Fehér Kereszt és a Vakokat Gyámolító egyesületek beszámolóinak. 1905-ben és 1906-ban a lap első oldalán a vallás- és közoktatási miniszter ajánlása olvasható. A lap szerzői a korabeli egészségügy kiemelkedő személyiségei. Rendszeresen foglalkoztak az erdei iskolával – a lap utolsó számában is olvasni lehetett erről. A hírek rovat aktuális eseményekről tudósít. Bő terjedelemben adnak számot a lap profiljának megfelelő érdekes eseményekről is.

 

AZ INTÉZMÉNYEK, EGYESÜLETEK FINANSZÍROZÁSA

A fölsorolt intézmények, egyesületek munkáját elsősorban az állam finanszírozta. Ezt egészítette ki a vármegye és a város támogatása. Alkalmanként kisebb-nagyobb összegű hagyaték, ajándék révén is kiegészült a költségvetés. A pénz mellett rendszeresen természetbeni juttatásokkal segítették a jólelkű emberek a rászorulókat. A nyilvános köszönetnek a sajtó biztosított nyilvánosságot. Az állam és a társadalom együttműködését pedig a különböző, rendszeresen visszatérő adománygyűjtő programok segítették. Így a karácsonyi vásár, a húsvéti tojásvásár, a mindenszentek ünnepéhez kapcsolódó Csak egy virágszálat akció, illetve az 1900-as évek elejétől rendezett nagyszabású gyermeknapi programok. 176 A segítés forrásai voltak a jótékonysági műkedvelő előadások. Fontos bevételt jelentettek a különböző típusú egyesületi – alapító, rendes, támogató – tagdíjak.

Ezeknek a programoknak a megszervezése sok és körültekintő munkát igényelt. A jótékonysági alkalmak szervezői a korabeli hölgytársadalom jeles személyiségei. Élükön évtizedeken át a nagy tiszteletnek örvendő Szegedy Györgyné Gerlitzy Irma bárónő állt. Munkáját természetesen a társadalom elitjének nőtagjai is nem csak kötelességből, hanem szívesen segítették. A főispán- és polgármester-feleségek mindig a jótékonysági "mozgalom" irányítóiként tevékenykedtek.

A hölgyek mellett természetesen a férfiak is részesei voltak ezeknek a mozgalmaknak. A dualizmuskori intézmények alapító atyái jó szándékukkal, szakismeretükkel, anyagiakkal (alapító tagként több egyesületben is) segítették megteremteni a modern társadalom nélkülözhetetlen intézményeit. Közülük is kiemelkedett Gerlits Sándor, akinek tevékenységét ezúton próbáltuk megidézni. Bezerédj István (nyugdíjas korában is), Feldmann Bódog, Jánossy Gábor és általában a vármegye és város mindenkori vezetői tisztségeit betöltő férfiak igyekeztek lehetőségeik határáig támogatni a társadalmi haladás ügyét.

*

A tanulmány megírásához nyújtott szíves segítségükért köszönetet mondok Horváth Józsefnek, Kovács Gábornak, Mayer Lászlónak. Hálával tartozom Kelbert Krisztinának, aki a Savaria Múzeum helytörténeti fotótárából kutatta fel az illusztrációként használt fotódokumentumokat. – G. J.

 

(Vége)

   

JEGYZETEK

97 Magyar Statisztikai Évkönyv. VIII. évfolyam 1900. Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal kiadása, Bp. 1901. Athenaeum 45. és 47. old.
98 Magyar Statisztikai Évkönyv. Új folyam. Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal kiadása, Bp. 1931. 18. old.
99 Szombathelyen a múlt évben minden negyedik ember tüdőbajban halt meg. In: Vvm, 1925. május 12. 3. old.
100 DORMANDY, Thomas: A tuberkulózis története. A fehér halál. Golden Book Kiadó, Bp. 2002.
101 A m. kir. belügyminister 1898. évi 49.851/1897. számú körrendelete valamennyi törvényhatósághoz, a tüdővész elleni óvóintézkedések betartása tárgyában. MRT, 1898. II.k. Országos Törvénytár szerkesztősége. Bp. 1898. 213–219. Aláírója Perczel.
102 A m. kir. belügyminister 1898. évi 76.453 számú körrendelete a tehénistállókból való kitiltás tárgyában. MRT, 1898. II. k. 16–17. old.
103 A m. kir. belügyminister 1898. évi 49.851/1897. számú körrendelete valamennyi törvényhatósághoz, a tüdővész elleni óvóintézkedések betartása tárgyában. MRT, 1898. II. k. Országos Törvénytár szerkesztősége. Bp. 1898. 213–219. Aláírója Perczel.
104 A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister 1898. évi 62.986. számú körrendelete a gümőkóros tüdővész (tuberkulosis) ellen való védekezés céljából a kir. tanfelügyelőségek megfelelő eljárásra utasítás iránt. MRT I. k. 1899. 349–352. old.
105 GERLITS Sándor: A T.E.V.V.E. (Tuberkulózis Ellen Védekező Vasvármegyei Egyesület) huszonötéves története. Kiadja: A T.E.V.V.E. Szombathely, /1929/ (= 25 év) A kötet Előszavát írta Fáy Aladár – 4. old.
106 Védekezzünk a tuberkulózis ellen: Felhívás Vasvármegye közönségéhez. In: VVm, 1902. jún. 6. 1–2. old. Aláírója Bezerédj István alispán.
107 A TEVVE – alapszabálya. Kelt 1913. február 1. – közgyűlésen, Szabó miniszteri tanácsos 1913. március l-én írta alá. Az alapszabály módosításának újabb változata a 25 év 94–110. oldalán olvasható.
108 Szegedy Györgyné báró Gerliczy Irma a korszak kiváló jótékonysági asszonya. Életét és munkásságát KELBERT Krisztina: Szegedy Györgyné (Szülőföld Kiadó, Szombathely, 2013) című könyvében mutatta be.
109 25 év, 10. old. és GyV, 1912. 8. sz.
110 25 év, 132. old.
111 A tuberkulózis ellen védekezők 30 éves jubileuma. Erőteljes társadalmi akcióra szólitotta fel Ostffy főispán az egyesületet. In: Vvm, 1933. február 22. 2. old.
112 25 év, 10. old.
113 GERLITS Sándor: A munkásnépesség bevonása a "T.E.V.V.E" küzdelmébe. Védekezés a tüdővész ellen. In: Vvm, 1907. aug. 18. 6–7. old.
114 A T.E.V.V.E. értekezlete. Munkások a T.E.V.V.E küzdelmében. In: Vvm, 1907. szeptember 17. 4. old.
115 A T.E.V.V.E. értekezlete. Munkások a T.E.V.V.E Küzdelmében. In: Vvm, 1907. szeptember 17. 4. old. – Küzdelem a tüdővész ellen. In: Vvm, 1907. okt. 22. 4. old. Védekezés a tüdővész ellen. A T.E.V.V.E akcziója. Értekezlet a megyeházán. In: Vvm, 1907. november 6. 3. old.
116 25 év, 20. old.
117 GyV, 1905. 4. sz. 7. old.
118 A tagság létszámát a Gyermekvédelemben megjelent éves közgyűlési beszámolók alapján állítottam össze. Az 1931–32–33-as évek adatainak forrása: Kitűnő az erdei iskola növendékeinek állapota – 19000 gondozási napból 78 esik betegszobára. A TEVVE közgyűlése. In: Vvm, 1934. március 1. 2. old. A tagság "jellegének" megoszlása csak hiányosan található meg.
119 25 év, 33. old.
120 25 év, 33. old.
121 A TEVVE gyámoltjai. In: Vvm, 1916. április 14. 3. old.
122 Husz éves a TEVVE. In: Vvm, 1923. febr. 2. 3. old. és 25 év, 54. old.
123 A TEVVE szerdán... In: Vvm, 1924. febr. 15. 4. old.
124 25 év, 53–54. old.
125 25 év, 59–60. old.
126 25 év, 84 és 86. old.
127 GERLITS Sándor: "Tuberkulózis Elleni Védekező Vasmegyei Egyesület" 30 éves működése. In: Dunántúli Népművelés, 1933. június 1. II. évf. 6. sz. 6–7. old.
128 A tuberkulózis ellen védekezők 30 éves jubileuma. Erőteljes társadalmi akcióra szólította fel Ostffy főispán az egyesületet. In: Vvm, 1933. febr. 22. 2. old. és GERLITS Sándor: Harminc esztendő a nemzetvédelem szolgálatában. A "TEVVE" jubiláris közgyűlése alkalmából. In: Vvm, 1933. február 18. 3. old.
129 A TEVVE közgyűlése, In: Hír, 1934. márc. 2. 3. old.
130 A TEVVE intézményei deficit nélkül zárták le múlt évi működésüket. In: Vvm, 1936. jan. 30. 4. old.
131 25 év, 12. old.
132 A "Dunántúli Tuberkulózis Ellen Védekező Szövetség" céljai. In: GyV, 1906. 4. sz. 2–3. old.
133 GERLITS Sándor: A "Tuberkulózis Ellen Védekező Dunántúli Szövetség" jelentése az 1907. évi működésről. In: GyV, 1908. július 25. 2. old.
134 25 év, 14. old.
135 A "Tuberkulózis Ellen Védekező Dunántúli Szövetség" munkaprogramja. In: GyV, 1907. okt. – Melléklet.
136 25 év, 17. old.
137 A "Tuberkulózis Ellen Védekező Dunántúli Szövetség" munkaprogramja. In: GyV, 1907. október – Melléklet.
138 Tuberkulózis ellen védekező országos szövetség. In: GyV, 1907. augusztus 5. old.
139 25 év, 19. old.
140 Küzdelem a fehér halál ellen. A dunántúli szövetség és a T.E.V.V.E. közgyűlése. Vasvármegye a tuberkulózis ellen. In: Vvm, 1911. november 9. 2–3. old.
141 25 év, 31–32. old.
142 A Tuberkulózis Ellen Védekező Vasvármegyei Egyesület évi jelentése. In: GyV, 1911. 2. sz. 2–5. old. és 25 év, 32–33. old.
143 A Tuberkulózis Ellen Védekező Dunántúli Szövetség jelentése az 1908 és 1909. évi működésről. In: GyV, 1910. 7. sz. 2–5. old.
144 Lásd: 140. jegyzet.
145 A Tuberkulózis Ellen Védekező Dunántúli Szövetség jelentése az 1912. évi működéséről. In: GyV, 1913. 5. sz. 3–5. old.
146 25 év, 36. old.
147 Feloszlott a T.E.V.D.Sz. A gyermekotthon kapja a vagyonát. In: Vvm, 1913. június 8. 5–6. old.
148 25 év, 36–38. old.
149 Lásd: 147. jegyzet.
150 A tüdőbeteg dispensairekről. In: GyV, 1906. július 5. old.
151 A "Tuberkulózis Ellen Védekező Vasvármegyei Egyesület" által Szombathelyen létesített "szegénysorsú gümőkórosok" rendelési intézetének működési tervezete. In: GyV, 1907. májusi melléklet
152 Kivonat a T.E.V.V.E.-nek 1906. évi jelentéséből. In: GyV, 1907. 4. sz. 5–7. old.
153 ifj. FELDMANN Bódog: Magyarország első dispensaireja. In: GyV, 1908. 2. sz. 5–6. old.
154 Az adatokat az éves közgyűlési beszámolókból állítottam össze. – G. J.
155 Az adatokat az éves közgyűlési beszámolókból és újságcikkekből állítottam össze. – G. J.
156 GERLITS Sándor. A szombathelyi dispensaire 25 éves jubileuma. In: Vvm, 1932, január 9. 3. old.
157 Az intézmény részletes történetét A szombathelyi erdei iskola című tanulmányomban megírtam. A Vasi Szemle 2005. 2. számának 226–250. oldalán olvasható. A hivatkozásokat ezért hagytam el. – G. J.
158 Közgyűlés a vakok egyletében. In: Vvm, 1916. május 3. 2. old.
159 A vakok érdekében... In: Vvm, 1901. nov. 13. 3–4. old.
160 A Vakokat Gyámolító Országos Egyesület Dunántúli Fiókegyletének története illetve 1907. évi jelentése. In: GyV, 1908. július – melléklet
161 A Vakokat Gyámolító Országos Egylet Dunántúli Fiókegyletének Alapszabályai, 1905. 5. §. MNL VaML Alapszabály Gyűjtemény
162 Vakok intézete Szombathelyen. In: Vvm, 1903. júl. 26. 7. old.
163 Vakokat képző intézet Szombathelyen. Vvm, 1904. jún. 16. 6. old.
164 Alakuló közgyűlés a vakok intézete ügyében. In: Vvm, 1904. nov. 28. 6. old.
165 A vakok szombathelyi intézete. In: Vvm, 1904. nov. 30. 2. old.
166 Hangverseny a vakok fiókegylete javára. In: Vvm, 1904. dec. 13. 3. old.
167 A vakok hangversenyének jövedelme. In: Vvm, 1904. dec. 25. 14. old. – Még: A vakok hangversenye. In: Vvm, 1904. dec. 18. 6. old. Ugyanezen a címen 1904. dec. 20. 3. old. és F. P.: A vakok 3. hangversenye. In: Vvm, 1904. dec. 21. 2. old.
168 Például: Hangverseny a vakokért Kadnár Mici és Koncz János – A vasi rokkantakért. In: Vvm, 1916. április 5. 2. old.
169 Közgyűlési beszámoló, lásd 160. jegyzet
170 Az 1908-as közgyűlési beszámoló szerint az alapító tagok száma 75 fő. In: GyV, 1908. július, Melléklet. 1909-ben 80 alapító tagról szólt az éves beszámoló. Az alapítók közt gyárak, pártok is voltak. A Vakokat Gyámolító Orsz. Egyesület Dunántúli Fiókegyletének 1909. évi jelentése. In: GyV, 1910, május–június. Melléklet.
171 Közgyűlési beszámoló, 170. jegyzet.
172 Pártoljuk a vakok iparát címmel hirdetés olvasható például a Gyermekvédelem 1908. szeptember (8. old.), 1910. július (9. old.), 1911. december (8. old) számaiban.
173 Felhívás az ifjú vakok szüleihez. In: GyV, 1908. november 7. old.
174 KERESZTÚRINÉ PINTÉR Mária – MÉSZÁROS Gábor: Akik másként látnak... 1904–2004, Savaria Nett Pack Kft, Szombathely, 2004. 21. old. Továbbá idézik a szerzők FERENCZI Erzsébet: Kulturális élet a szombathelyi Vakok Intézetében című kéziratos szakdolgozatát, 1971. 6. old.
175 Az ifjú vakok tan- és nevelőintézete. In: GyV, 1909. február, 2. old.
176 A gyermeknapi programokról Katona Attila írt alapos tanulmányt. "A gyermeket a mai társadalom közprédának tekinti, holott közkincsnek kellene lennie." Gyermeknap a századelőn – indító évek címmel. In: Partes Populorum Minores Alienigenae. 2003/8. sz. 231–264. old. A gyermeknappal kapcsolatban több alkalommal is állást foglal Gyermeknap címmel a Gyermekvédelem. Az 1911. májusi számának mellékleteként például 8 oldalas részletes ismertetés olvasható.