A SAVARIAI CSÁSZÁRI PALOTA ÉS DÍSZTERME

Szombathelyen a papi szeminárium kertjében (Járdányi-Paulovics István Romkert) 1938 és 1943 között mozaikpadlós nagyterem maradványait, bazaltkövekkel burkolt utakat, más rendeltetésű római épületek alapjait és a középkori vár maradványait tárta fel Géfin Gyula¹ és Paulovics István² (1. kép). A terjedelmes, késő római épületegyüttes déli részét a középkori vár, keleti nagy részét a XVIII. század végén épült szeminárium építése megsemmisítette. Északnyugati felének északi részét 1962 és 1988 között T. Buócz Terézia³, a délnyugati részét Szentléleky Tihamér⁴ tárta fel. Ma az épületegyüttes nyugati feléről vannak ismereteink. A keleti fele beépült, a szabad területeken (pl. a szemináriumi épület udvara) pedig nem folyt kutatás⁵.

 

1. kép. A késő császárkori palota alaprajza a Szombathelyi Járdányi Paulovics István Romkertben

 

A feltárásokat ténylegesen a helyszínen, a szemináriumban lakó Géfin Gyula vezette. Ő mozgatott meg mindenkit, hogy a maradványok feltárásra és megóvásra kerüljenek. Figyelmének és érdeklődésének köszönhető, hogy az 1938. január 10-én a szeminárium kertjében előkerült maradványok nem pusztultak el⁶. Géfin jól tudta, hogy a középkori vár alapfalait a Püspökkert rejti, ezért különösen figyelt az ott előkerült leletekre. A romkerti feltárások eredményei és régészeti park kialakítása több szempontból jelentős. Az előkerült maradványok nemcsak keresztmetszetet adtak Savaria/Szombathely 1700 éves múltjáról, hanem a késő császárkori művészetnek és az uralkodói reprezentációnak is fontos forrásai. Ráirányították a figyelmet a római város régészeti kutatásának a szükségességére. Alighanem a találtak iránti lelkesedésnek köszönhető, hogy a múzeum 1940 áprilisában Mozsolics Amália személyében régészt kapott⁷, és a Vasi Szemle 1939-ben közölte Fettich Nándor majd húsz éve készült kitűnő összefoglalását a római városról⁸. Megindult az Acta Savariensia kiadványsorozat, amelynek alapítója szintén Géfin Gyula volt. A feltárás befejeztével Aquincum mellett elsőként alakítottak ki Magyarországon egy terjedelmes régészeti parkot, bemutatva a leleteket és megőrizve a Püspökkert öreg fáit.

A feltárás szakmai felügyeletét Paulovics István látta el, és publikálta az eredményeket. Rövid ideig Nagy Tibor is dolgozott az ásatáson⁹. A mozaikokat Méri István restaurálta szakszerűen¹⁰. Paulovics a feltárt kelet–nyugat tájolású apszisos termet ókeresztény bazilikának határozta meg, és azonosította Szent Quirinus sisciai püspök forrásokból ismert temetkezési helyével¹¹. Amíg véleménye kétségkívül elősegítette a feltárást és a maradványok megóvását, addig a meghatározás elsietett volt. Paulovics ugyanis alig egy hónappal a mozaik előkerülése után és csakis annak mintája alapján jutott arra a következtetésre, hogy a feltárt terem ókeresztény bazilika, mégpedig azonos Szent Quirinus forrásokból ismert temetkezési bazilikájával¹². A mozaik mintájának párhuzamait ugyanis a IV. század legelején épült nevezetes aquileiai ókeresztény bazilikában vélte felfedezni. Egy épületnek azonban még akkor sem tulajdoníthatunk keresztény kultuszhely-rendeltetést, ha a mozaikpadlón esetleg keresztény jelképeket, akár Krisztus-monogramot raktak ki. A teremben később sem került elő olyan lelet, tárgy, faragvány vagy építészeti jellegzetesség (pl. presbitérium), amelyből keresztény kultikus felhasználásra kellene következtetni. A terem nagy mérete is ellentmond az egyházi felhasználásnak: az istentiszteleti helyek a tartományokban nem voltak ilyen terjedelmesek. Végül az 1940-es években Savaria városképe szinte teljesen ismeretlen volt; nem lehetett tudni, hogy hol nyílt a Scarbantiai Kapu, amely mellett Quirinus temetkezési bazilikája állt¹³. Ezért vált szükségessé a romkerti épületmaradványok rendeltetésének a felülvizsgálata.

 

2. kép. A palota dísztermének mozaikpadlója az északnyugati sarokban (archív fénykép, 1943.)

 

A romkerti maradványok Savaria késő római és a Karoling-kori történetéhez nyújtottak új és lényeges ismereteket. A pusztulás ellenére viszonylag jól ismert a palotaépület, és ez az egyetlen császári palota a birodalomban, amelynek a padlóját megállapítható mintájú mozaikpadló burkolta. A vastag körfal a IX. századi karoling vár maradványa, az egyetlen ismert, nem szakrális karoling kőépítmény a Dunántúlon. Jelentősége az, hogy eredeti állapotában maradt fenn, mert 896 után a frankok elhagyták a területet; a birodalomban pedig az erődítményeket később átépítették, és a korai, Karoling-kori állapotuk alig őrződött meg.

A nagy terem feletti, 1943–1944-ben emelt védőépületekben a mozaikok mára azonban egyre nagyobb pusztulás képét mutatják. Máshol a Romkertben jelentős feltárások és helyreállítások folytak, és tervek készültek az aula megóvására is. Megkísérelték a védőépülettel fedett mozaikos termek víztelenítését, az egyedülálló mozaikpadló állapota azonban egyre romlik. A terem és mozaikja a késő római művészet fontos emléke, a múlt tanúja. Az épület falai között tartózkodtak Nagy Konstantin (Kr. u. 306–337), Constans (337–350) és I. Valentinianus császárok (364–375). Kulturális örökségünk megóvása kötelesség.

A Romkertben látható falmaradványok három korszakra különíthetők el: ezek római, karoling és magyar középkori épületek alapfalai. A középkori vár építésekor és a XVIII. század végén, a vár lebontása idején, a szeminárium és a székesegyház építésekor nemcsak a késő római rétegek pusztultak el, hanem az építkezések a középkori rétegeket is megsemmisítették.

A Romkertben megfigyelhető és elkülöníthető római városperiódusok a következők (1. kép):

I. Kora császárkori periódus (I. század): a palota területén és környékén sehol nem ástak olyan mélyre, hogy a markomann háborúknál (Kr. u. 167–180) korábbi, keltezhető objektum kerülhetett volna elő. A kora császárkorban jelölték ki az utcákat, amelyeknek bazaltlapokkal való burkolása a II. század közepéig, ahol korábban hiányzott, megtörtént^14. Természetesen volt egy korai, I. századi periódus is, de ennek falai a Romkertben nem kerültek elő.

II. Középső császárkor: a várostest leszűkítésével a II. század harmadik negyedében építették fel a városfalakat. Nyugati szakaszát a romkertben tárták fel; délebbre a kaput Medgyes Magdolna, északi folytatását Buócz Terézia kutatta¹⁵. A falak keresztülvágják a bazaltkővel burkolt utakat. A városterületet leszűkítő városfalakat Pannoniában a IV. században építették (Scarbantia/ Sopron). A savariai városfalakat a feltárásánál talált rétegek és leletek, valamint a fal belső oldalán épült négyszögletes kaputornyok formája miatt azonban korábban, a markomann-háborúk idején emelték¹⁶. Ekkor, akár a pénzhiány, akár a gyorsaság miatt szükséghelyzetben csak kisebb városterületet körbefogó falakat¹⁷ építettek.

III. Severus-császárok kora (Kr. u. 194–235): A városfalaknál későbbi épületcsoport keltezhető erre az időszakra, de mivel a késő császárkori palota ráépült, kevés kutatható maradványa maradt. Ez időben a korábbi utcák még használatban voltak. A II–III. századiak az aulától északra feltárt épületek; egyikük az ott előkerült oltárok miatt lehetségesen Mercur-szentély volt¹⁸.

IV. Késő császárkor (Kr. u. III. század vége – V. század eleje): az utolsó nagy, római építkezés két szakaszra különíthető el. Legkésőbb ekkor vontak össze több lakótömböt (insulát). Az utcákat megszüntették, és egységes épülettömböt hoztak létre. Az együttes északnyugati részén az első fázisban egy kisebb apszisos termet alakítottak ki, amelyhez dél, kelet és nyugat felé helyiségek csatlakoztak. Az építkezést leletekkel és rétegmegfigyeléssel nem lehet keltezni. Mivel az építkezés utcákat szüntetett meg, és a városfalak emelésénél későbbi, oka aligha lehet más, mint a tetrarchia-kori tartományátszervezés következménye. Nem véletlen a hely kiválasztása a városon belül: a városfal miatt itt zsákutcák voltak.

 

3. kép. Az apszismozaik töredéke (archív fénykép, 1943.)

 

A második fázisban a nagytermet nyugati és déli irányban kibővítették, és egy tekintélyes méretű, egyhajós aulát hoztak létre. Az aulától északra kiszolgáló helyiségeket, egy fürdőre emlékeztető alaprajzú¹⁹, több apszisos épület alapfalait tárták fel. Az utóbbi azonban a fűtés és medencék hiánya miatt aligha lehetett fürdő. Az épülettömb déli szárnyán (a korábbi épület udvarán?) ez időben egy nyolcszögletű, centrális terem épült a hozzáépített kisebb helyiségekkel. Az épületrészt Szentléleky Tihamér fürdőnek nevezte²⁰. P. Scherrer a sokszögletű épületcsoportot nem fürdőnek, hanem lakrésznek vélte²¹. Ugyanerre gondolt P. Marko²²: a savariai épületrész mindkettőjüket a közeli löffelbachi (Ausztria, Steier) villa északkeleti traktusára emlékeztette, amely azonban nem fürdő volt. Anélkül, hogy állást foglalnék az épületrész rendeltetését illetően, meg kell jegyezni: a császárkori építészetben az alaprajzi hasonlóság kiindulópontja lehet a rendeltetés megállapításának, de csak meghatározott esetekben lehet döntő érv.

A késő császárkori épületek romjaiból a középkorban várat építettek. A kör alakú várat eleinte a XIII. századi vár maradványának tartották²³. Ekkor azonban Szombathely még kis falu volt, és a vár kör alakja sem egyeztethető a hazai középkori várépítéssel²⁴. A Karoling-korban Sabaria jelentős hely, feltehetően grófsági központ volt²⁵. Sabariát 860-ban Németh Lajos császár más "pannoniai" birtokokkal a salzburgi érseknek adta; oklevelében Sabariát civitas-nak nevezi²⁶. A megjelölés a Karoling-korban erődítés nélküli települést nem jelenthetett. Mindezért a kerek kővárat karoling építménynek kell tartani. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a vár egyrészt a római igazgatási centrumra épült rá, amit véletlennek is tekinthetnénk. A vár kerek fala a palota római fürdőjét fogja körbe; mintha a római épületet tudatosan felhasználták volna²⁷, a magyar középkorban a kerek vár lett a belső vár.

A késő császárkorban az épületegyüttes nyugati részén először egy kisebb, apszisos termet alakítottak ki. Ennek belső mérete: 28, 40 x ca. 13,70, falvastagsága 95 cm. Belső kiképzéséről szinte semmit sem tudunk: valószínűleg terrazzópadlója volt (hacsak a rajta lévő mozaikot vagy burkoló lapokat a későbbi átépítéskor nem szedték fel), és a falait festették. Valószínűleg igaza volt Paulovics Istvánnak, aki szerint egy egyenes záródású terem nyugati falát törték át, és apszist építettek hozzá²⁸. Később ugyanitt egy nagy dísztermet alakítottak ki. Az aula külső mérete az apszissal együtt 49,5 m x 18,2 m. A terem belül 40,2 m hosszú és 16,4 m széles; (40,2 x 16,4) ehhez csatlakozik a majd 7 méter sugarú apszis. Az egy hajós terem padlója az apszis nélkül 663 m² felületű. Pannónia legnagyobb méretű mozaikpadlója borította, amelynek azonban nagy részét a középkori építkezések és a várárok elpusztította. A mozaik ott is beomlott, ahol alatta padlófűtés (hypocaustum) volt. Az ÉNy-i és a DK-i sarokrésze és az É-i oldalán 20 méter hosszú és 1,5–2 m széles sávban maradt meg a mozaik. A termet a késő császárkori ízlésnek megfelelően síkművészeti eljárásokkal, mozaikkal és márványlapokkal (opus sectile) ékesítették. Padlója mozaik volt, falainak lábazati részét egyszerű, geometrikus elrendezésben sokszínű márványlapok (opus sectile) fedték, felette valószínűleg falfestmények borították és stukkók tagolták a falakat. A termet padlófűtéssel látták el: a fűtőkemencék az épület északi oldalán és az apszis tengelyében voltak. A forró levegőt két, az aula északi falába vágott nyíláson vezették át a terem déli oldalához, ahol – valószínűleg a terem teljes hosszában – 180 cm széles fűtőteret alakítottak ki. A termet egységes mintájú mozaikszőnyeg borította (6. kép).

Mi volt a reprezentatív díszterem rendeltetése?²⁹ Az épülettömböt a IV. században hozták létre, amikor Savaria Pannonia Prima tartomány polgári igazgatásának a székhelye volt³⁰. A palota keleti része nem ismert, ezért az épület típusba sorolása alig lehetséges. Valószínűleg nem volt egységes tervezés eredménye, hanem a város adottságaihoz, a már álló épületeihez igazították az építkezést. Az aulához kelet felé előcsarnok csatlakozott, előtte udvarral és kúttal. Az aula nem nagyobb udvarhoz csatlakozott, mint más paloták dísztermei³¹ (Piazza Armerina-i, ravennai, medianai löffelbachi, dura europosi stb. paloták): Savariában az udvar szélessége az aulával egyezik³². Az épületet az uralkodó jelenlétére is alkalmassá tettek. A császárok itt tartózkodását szolgálta a nagyméretű aula, amelynek belső terét különösen díszesen képeztek ki.

 

4. kép. A mozaikpadló északi sávja a márványtömbbel (archív diakép, 1943.)

 

A mozaikpadlót a korabeli gyakorlatnak megfelelően 180 cm széles szegély keretezi. (4. kép). A szélén először 21 cm széles, fehér mozaikkockákból kirakott sáv, majd egy 28 cm széles (fekete alapon vörös, sárga és zöld színekből kirakott), perspektivikus téglasor következik, ezután a 10 cm széles, fehér mezőt két sor fekete kockából kirakott csík választja el a 117 cm széles akantusz-indát tartalmazó sávtól. Fehér alapon a zöld és kékes - zöld szín különféle árnyalataiból kirakott, hullámvonalban futó és ellentett elhelyezésű spirálisokba ágazó akantuszinda a terem sarkaiban pelta alakú díszítményből indul ki. A hullámvonalú indából jobbra és balra csigavonalban kanyarodó ágak indulnak ki, amelyek végén virágszirom alakú kehelyben három narancssárga, kerek gyümölcs (bizonnyal gránátalma- utánzat) van. Az oldalágak kiindulását virágszirmokból alkotott, félkörívben elhelyezett párta fedi. Az ágakból kacsok és lóhere alakú vörös virágok nőnek ki. Az apszis oldalán a téglasor minta az apszis indításánál megszűnik. Ugyanitt a spirális ágak végén nem három gyümölcsöt, hanem különféle formájú és színű virágokat raktak ki (2. kép).

A szegélyen belül a mozaik mustrája geometrikus szerkesztésű; bizonyos rendszer szerint elhelyezett kör (átmérőjük 92 cm), harang, kissé homorú oldalú négyszögek és az utóbbi két forma összekapcsolásai alkotják. Az egyes alakzatokat 17 cm széles köztes sáv választja szét, amelyben barnás-vörös alapon az asztragalosz sorra emlékeztető fehér és sárga színű orsó alakú idomokból és kis, négyszögekből összeállított gyöngysor fut. A harang alakú formákat kagylóminta, a medaillonokat geometrikus minta tölti ki (tulipán alakú virágszirmokból álló sor, meanderszalag, Salamon-csomó, három szálból font zsinór, fodros szalag, egymásba fonódó, két háromszög hatágú csillagot alkotva, különféle rozetták, stb., – 5. kép). Figurális ábrázolás alig maradt meg: két páros delfinábrázolás, három kosárábrázolás virágokkal és gyümölcsökkel vagy anélkül látható. A díszítés sűrű, tömött, a fehéres alapfelület alig látszik. A mozaik összképében minden bizonnyal a köztes sáv barnásvörös színe dominált, amely a porfírra emlékeztetett.

 

 

5. kép. (a., b.) Részletek a mozaikpadlóról (Tárczy Tamás fényképei)

 

A hajó nyugati végén egy kis csonk az egykori márványburkolatú, apszisba vezető lépcső része lehetett. A hajó szintjénél kb. 50 cm-rel magasabb apszis mozaikpadlójának csak néhány, kis töredéke maradt meg. Közülük egy nagyobb darab eredeti helyén került elő; a kisebb töredékek a középkori bolygatások miatt elmozdultak³³. Ez a mozaik hajó felőli szegélyének egy darabja³⁴; ennek alapján lehet a mozaikpadlót rekonstruálni. A minta a III–IV. században gyakori kagylómotívum volt³⁵; bordái fehérből kékes szürkébe árnyékoltak (3. kép). Az egyes bordák félköríves záródásai és az apszis széle közötti felületeket fehér kockákkal rakták ki.

A mozaikkockák oldalmérete 8 és 15 mm között van. Egyes esetekben (a hármas gyümölcsöknél és a néhány figurális díszítménynél) kisebb kockákat is használtak. A kockák meglehetősen szabálytalanok, nagyon elnagyoltan vannak kifaragva. Javarészt sötét, meleg színekkel (vörös, barna, sárga különféle árnyalatai kevesebb zölddel és kékkel) rakták ki a mintákat. Hét színt használtak: szürkésfehéret (ez a mozaik alapját képező szín, amely főleg az akantuszszegélynél látszik), bordót, pirosat, sárgát és narancsszínt, feketét és zöldet. A fehér, sárga és zöld árnyalatait is megtaláljuk. Az alapot adó szürkésfehér, talán a sárga kockákat márványból, a piros ill. barna színűeket jól kiégetett téglából ill. kőből vágták ki. A zöldek csatári kőből vannak kifaragva. A köztes sáv bordó alapja kétféle kockából: téglából és kőből faragott kockából áll.

A mozaik rossz állapotban maradt fenn, mert alapozása vékony és rossz minőségű habarcs. Az ásatásról készült fényképek alapján úgy látszik, hogy a mozaik alapozását képező vastagabb terrazzót csak a hypocaustumok felett készítették el, tehát ott, ahol nélkülözni semmiképpen sem lehetett. Az alapozás hiánya talán azzal magyarázható, hogy a termet gyorsan használatba kellett venni, ezért a vastagabb terrazzó-alapozás elkészítését, amely a használatbavétel időpontját eltolta volna, elhagyták.

A mozaikpadló Paulovics István szerint a nevezetes, aquileiai Theodorus-bazilika³⁶ (déli aula) mozaikpadlójával áll közeli rokonságban, és ezért készítését a IV. század elejére tette³⁷. Kádár Zoltán is az aquileiai párhuzamokra: a Theodorus-bazilikára és a basilica del Fondo Tullióra (Aquileia) hivatkozott³⁸, az akantuszindákkal kapcsolatban pedig a konstantinápolyi császári palota VI–VII. századi mozaikpadlóit említette. Wellner István Paulovics keltezéséhez csatlakozott³⁹. Kiss Ákos előbb a IV.. századra⁴⁰, később a pannoniai mozaikokat feldolgozó könyvében készítését a IV. század második negyedére tette⁴¹.

A mozaik mustrája aránylag széles körben és változatos formában terjedt el. Képviselői gyakoriak Afrikában és Itáliában, de Hispaniában, Britanniában, Galliában és Germaniában, de Noricumban és az illyricumi területeken is előfordulnak⁴². A minta típusát elsősorban az afrikai területekre vonatkozóan G. Picard dolgozta fel⁴³. A harang alakú idomokból és körökből komponált mustra a Duna-vidéken nem gyakori, a birodalom keleti tartományaiban pedig ismereteim szerint nem fordul elő. A mustrának néhány más vonalvezetésű változata is készült: pl. egy timgadi mozaikpadlón⁴⁴. Az ugyancsak afrikai, hippói ókeresztény basilica "H" jelzésű, a IV. század közepéről származó mozaikja hasonló mustrájának fontos összetevője a pelta⁴⁵: a típus előzményei ill. variációi az ostiai Schola dell'Traiano "D" helyiségének Septimius Severus-kori mozaikpadlója; egy sousse-i mozaikpadló a III. századból, de hasonló minta IV. századi képviselője feltűnik Pármában is⁴⁶.

A mozaik Gisella Salies rendszerezése szerint a "Kreissystem VI."-ba tartozik⁴⁷. Legkorábbi képviselőit Itáliában látjuk.

Az aquileiai mozaikpadlók azonban nem jelentenek közeli analógiát⁴⁸, sőt a savariai mozaik stílusától meglehetősen távol állnak⁴⁹. Az aquileiai mozaikok csak az alapmustrában egyeznek meg a savariaival: csupán a minta körvonalait jelzik vékony, fekete vonallal. A savariai aula mozaikpadlójának közeli analógiáit a mustrát tekintve Ilidzében (Bosznia), Milánóban, Bergheimben, Salzburgban és Ostiában (Edifizio degli Augustali) láthatjuk. A stílust tekintve az aquileiai Monastero és a Basilica Postattilana mozaikjai közelebb állnak a savariaihoz, mint a korábbi basilica Theodoriana mozaikjai. Az utóbbiak, melyek biztonsággal keltezhetők a IV. század első évtizedeire, csak az alapmustrát tekintve tartoznak egy csoportba a savariai mozaikpadlóval. A Basilica Theodoriana mozaikjain néhány kocka szélességű, fekete kockasor jelzi a mintát; az alapszín a fehér, és elsősorban ez a két szín jellemző a déli kultuszterem mozaikjaira. Néhány helyen a mustrán belül foltokban a díszítést sárgás-vörös színű geometrikus minta adja. Az északi kultuszteremben szintén fehér alapon fekete vonal adja ki a mustrát, a belső figurális ábrázolásoknál (állatalakoknál) az élénk kék és zöld szín különféle árnyalatai dominálnak. Ezzel szemben a savariai mozaikpadlón a mustrát nem különálló vonal adja, hanem az geometrikus díszítések rendszeréből áll össze. Ennek megfelelően fehér vagy más alapszín nem figyelhető meg. A Basilica Postattilana (V. sz. első fele) és a vele egyező stílusú Monastero-beli mozaikszőnyegen is fehér alapon fekete vonal adja ki a mintát, de ellentétben a Basilica Theodoriana mozaikpadlóival, a felületet geometrikus díszítés tömöttebben, színesebben tölti ki. Köztes díszítés azonban itt sincs, és az Aquileiában megfigyelhető fogazásos díszítés Savariában szinte teljesen hiányzik. A Monastero mozaikpadlóit a IV–V. század fordulójára keltezik.

A savariai mozaik keltezéséhez motívumainak többsége nem használható fel, mert ezek a mozaikművészet évszázadokon keresztül élő formakincsébe tartoznak (az akantusz inda, a mágikus kötés/Salamoncsomó, a csavart szalag, a perspektivikus téglasor és a többi geometrikus ábra). Jellegzetesebb az északi részen az S alakú tagokból álló díszítménysor (5. kép d.), amely faragványokon, sírköveken a II–III. században is előfordul, de mozaikokon csak a IV. sz. végétől láthatjuk⁵⁰. Ugyancsak a IV. században gyakoribb motívum a bazilika ÉNy-i sarkában megfigyelhető, ívesen gerezdelt körábrázolás, és az apszist díszítő kagylóminta is.⁵¹ A mozaikot végeredményben a minta és stílus alapján a IV. század utolsó harmadára is keltezni lehet.

 

 

5. kép. (c., d.) Részletek a mozaikpadlóról (Tárczy Tamás fényképei)

 

A savariai mozaikot rokonaitól az egyes idomok közti asztragalos sort utánzó minta is elkülöníti⁵². Az asztragalosra emlékeztető minta alkalmazása két szempontból figyelemreméltó. Noha az épületplasztikából, kőfaragásból származó elemek ábrázolása nem ritka a mozaikművészetben, az asztragalost csak néha használják⁵³, és akkor is szegélyként és nem köztes mintaként tűnik fel⁵⁴. A savariai mozaikpadlón a minta nem kanonikus forma, mert a tojásidomokat elválasztó két, függőleges pálcatag helyett csak kis négyszög van. A savariai mozaikon hiányzik egy olyan motívum, amelyik a császárság szinte mind a négy évszázadában jellemző a mozaikművészetre: ez a két vagy több szálból font zsinór. A fonott zsinór a geometrikus mintákon köztes díszítésként általános, és ezért a savariai mozaikon a hiánya feltűnő. A fonat helyett asztragalos-sor alkalmazásának alighanem az lehetett az oka, hogy ezt egyszerűbb volt kirakni, mint a nagy odafigyelést igénylő, több szálból és színből font csavart zsinórt.

Még a töredékes mozaikpadlón is több olyan megfigyelést lehetett tenni, amelyek a tökéletes látvánnyal együtt is a gyors készítés mellett szólnak: 1. a mozaik igénytelen alapozása; 2. a minta viszonylagos egyszerűsége: azonos mustra a teljes teremben; 3. a szokatlan és egyszerű köztes minta használata; 4. a mozaikkockák elnagyolt faragása; 5. rendellenesség az akantuszinda megformálásában: a hullámvonalban futó inda egy helyen megtörik. (Ezeket a jelenségeket talán a gyors munkával és anyaghiánnyal magyarázhatjuk.) 6. a pontatlan színhasználat: a köztesminta különféle kétféle anyaga, a köztes minta tojássorán különféle szín használata. Vagy nem állt elég mester rendelkezésre a mozaik kirakására, vagy pedig a mozaikrakással sietni kellett, hogy időre elkészüljön.

Korábban Nagy Constantinus uralkodására, a IV. század második negyedére tettem a terem kialakítását és a díszítés elkészítését⁵⁵. Ma, harmincöt év elteltével úgy látom, hogy a termet és a mozaikot Nagy Konstantin uralkodásánál később is készíthették. Ezt a feltevést egyrészt a mozaikminta későbbi előfordulásai, másrészt építéstörténeti megfigyelések indokolják. A szegélyező akantuszinda stílusa naturalis jellegű. Időben közeli, pannoniai párhuzama a pécsi Péter-Pál sírkamra bejárati falára festett akantuszinda⁵⁶. A minta a IV. században és azon túl is előfordul, de a savariaival közeli műhelykapcsolatba hozhatót nem ismerek. A mustrán belüli díszítőelemek mind megtalálhatók a IV. századi mozaikművészetben. A minta egészét és az egyes motívumokat vizsgálva a készítést a 330-as évektől a század végéig tartó időszakon belül nem lehet keltezni. Ez valójában nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy például a konstantinápolyi palota perisztilium-mozaikjait igen kitűnő szakemberek mindaddig a IV-től a VIII. századig keltezték, amíg ásatási leletek nem döntötték el a VI. századi készítést⁵⁷. Savariában is a rétegtani bizonyítékok és az építéstörténet segítségével lehetne közelebb jutni a keltezéshez.

Az aula az utolsó római építési periódusba tartozik. A feltárás folyamán nem történt olyan megfigyelés, és nem került elő olyan leletanyag, amely segítené a díszterem korát a IV. századon belül meghatározni. Érintetlen római réteget azonban – mivel a középkori várárok hosszanti irányban húzódott keresztül a termen – nem is tártak fel. Zárt réteg, amelyből keltező lelet származhatna, csak a terem északi és délkeleti részén maradt meg, ahol azt az épen maradt mozaikpadló elfedi. Ez a korábbi, kisebb terem terrazzó padlójára hordott feltöltés, amelyre a nagy aula mozaikpadlóját rakták. A mozaikpadló felszedése nélkül a helyreállítás és restaurálás megvalósíthatatlan; remélhetőleg lehetőség nyílik a mintegy 40–50 cm-es földréteg átvizsgálására⁵⁸.

Van azonban az aulának egy olyan része, ahol be lehet nézni a mozaikpadló alá, és az ott látottakból kronológiai következtetésre lehet jutni. Ez az a hely, ahol 1938-ban a mozaikot megtalálták, és jól megfigyelhető a két utolsó építési periódus. A mozaikpadlós aula előzménye egy kisebb, apszisos terem volt. E terem apszisának indulása és benne a terrazzó padló kis részlete megmaradt, ami alig volt mélyebben a mozaikpadlónál, és ma is megfigyelhető. A kisebb terem terrazzó padlója, ami egy fennmaradt fénykép alapján sejthető⁵⁹, kb. 50 cm-rel mélyebben volt a mozaiknál: tehát amikor a nagy aulát építették, a korábbi terem padlóját feltöltötték, s így megemelték.

A kisebb termet nyugat felé apszissal bővítették. Az apszis indulásánál, a terem visszabontott nyugati falára egy nagy, faragott márvány hasábot helyeztek el. (4. kép). A hasáb a mozaikkal fedett északi vége ferdén letörött, a másik, látható vége a jelen felállításban vízszintes sávokkal profilált. A tömb eredeti felállítása bizonytalan. Jelenlegi elhelyezése másodlagos, mert faragásának és méretének az adott helyen nincs funkciója. Márvány anyaga, a méretek alapján, egy nagy és díszes, korábbi császárkori középülethez tartozhatott. Figyelemreméltó, hogy a savariai kőfaragványok között van egy másik márvány épülettagozat is, melynek két oldalát ugyanúgy profilálták, mint az aula márványtömbjét. A faragvány ajtónyílás felső záródása (szemöldökkő) vagy architráv alsó tagozata lehetett. Amíg a romkerti faragványon a minta szimmetrikusan ismétlődik, a másiknak mindkét oldalára csak a minta felét faragták ki. Anyaguk, nagy méretük és a faragás mintája szerint is, mindkét faragvány ugyanannak az épületnek a része lehetett. Ez az épület a faragványok monumentalitása alapján minden bizonnyal templom volt. A kérdés csak az – mivel a faragványok méretei felülmúlják az Iseum épülettagozatainak méretét⁶⁰–, hogy a capitoliumi triász (Juppiter, Juno és Minerva) városi templomához, vagy a Perinttől nyugatra alapított provinciális forum feltételezhető főtemplomához tartoztak-e. Bármelyiknek voltak a részei, egyik templom lebontása és megsemmisülése sem köthető a tetrarchia kor vallási megújulást és a pogány császárkultuszt megújító és megerősítő idejéhez, Diocletianus császár uralkodásához (Kr. u. 284–304). Ilyen eseményre csak később, már Nagy Konstantin uralkodásától kezdve kerülhetett sor⁶¹. A kisebb apszisos terem kialakításának keltezése pedig ennek függvénye: a terem nem épülhetett meg vagy építhették át a tetrarchia időszakában, azaz 300 körül, csak évtizedekkel később. A mozaikos aulát pedig még később tudták csak kialakítani.

 

6. kép. A mozaikminta kiegészítése (Derdák F.–Isztin Gy.– Kiss E. Cs.)

 

A pogány templomok bezárásáról csak a IV. század végén, Honorius császár uralkodása idején hoztak törvényt. Nincs okunk és bizonyítékunk feltételezni, hogy Nagy Konstantin uralomra jutása és alig néhány évvel a keresztényeknek biztosított vallásszabadság megadása után Savariában a városi capitoliumi szentélyt már lebontották volna. Erre – esetleg – csak abban az esetben kerülhetett sor, ha az új tartományi igazgatási központot a capitoliumi templom helyén szándékoztak kialakítani. Ugyan az istenségek egyikének, Minervának a szobortöredékét a körzetében, a püspöki palota északi szárnya építésénél találták meg, Savaria foruma, ahol a főistenek temploma állt, keletebbre kereshető.

A másik lehetőség, hogy a faragványok nem a városi, hanem a provinciális forumon álló templomból származnak. A tartományi forumot a várostól a Perint patak választotta el. Savaria alighanem már az I. század 70-es-80-as éveitől kezdve a Pannónia tartományi császárkultusz központja volt⁶². Mivel a császártisztelet jellege és szertartásai Nagy Konstantin uralkodásának idején megváltoztak, a provinciális forumon álló templomot inkább lebonthatták, mint a városban álló főtemplomot. Annál is inkább, mert valahol ki kellett alakítani az ún. palota-legiok közé tartozó lanciarii Savarienses (savariai lándzsások) erődjét is, akik a IV. század első évtizedeiben állomásoztak Savariában. Mivel erődöt a városban aligha tudtak volna létesíteni – nincs is nyoma –, lehetséges, hogy az erődöt a tartományi forum helyén építették fel.

Végeredményben bárhonnan származik is a két márvány épülettagozat, a nagy aula felépítése és a mozaikpadló lerakása kevésbé keltezhető Nagy Konstantin uralkodási idejére, hanem inkább későbbre.

Az aula és a palota építését, keltezését és rendeltetését Savaria szerepe a tartomány kormányzásában és helyzete a birodalmi úthálózatban segít meghatározni. Mivel a palota-együttes aligha lehet municipális épület, különösen nem a IV. században, a városok elszegényedése idején, kialakításának megkezdése és Savaria tetrarchia-kori kormányzati székhellyé válása között összefüggést kell látnunk. Az épületegyüttes létesítését két körülmény váltotta ki. 1. Savaria Pannonia Superior császárkultuszának központja volt;⁶³ az első tetrarchia idején a praeses székhelye lett, ami szükségessé tette egy igazgatási központ, helytartói palota fölépítését. A városban székelt a tartományi kincstár elöljárója⁶⁴. A territoriumon került elő a császári erődök elöljáróját említő felirat⁶⁵: az intézmény központja is Savariában lehetett. Egy ideig katonaság is állomásozott a városban: a legiones palatinae közé tartozó, később Galliába áthelyezett Lanciarii Savarienses egység⁶⁶. 2. a császári jelenlétet elősegítette, hogy Savaria fontos utak találkozásánál feküdt. Itáliából a Borostyánkőút vezetett a határra, amelyen az Alpokat megkerülve télen is nehézség nélkül lehetett közlekedni és kapcsolatot tartani Noricummal és Pannóniával. A másik a Savarián keresztül a keleti tartományokból, Sirmiumon át Treverorumba, a Rajnához vezető út volt. További utak indultak ki Savariából Aquincumba és Brigetioba. A város központi fekvése miatt számíthatott a császárok átvonulására, és ez szükségessé tette megfelelő szálláshely és az uralkodóhoz méltó alkalmas terek kialakítását. Tudunk néhány ilyen látogatásról. 322. július 26-án Nagy Constantinus, 342. április 6-án pedig Constans császár⁶⁷ adott ki rendeletet Savariában⁶⁸. 368-ban és 369-ben Probus praefectus praetorio tartózkodott Savariában. I. Valentinianus savariai tartózkodását Ammianus Marcellinus jegyezte fel⁶⁹. A császár 375 őszén, a kvád-szarmata háború alkalmával nem talált alkalmasabb téli szállást, mint Savaria. Az uralkodó savariai tartózkodásával kapcsolatban emlékezik meg Ammianus egy baljós előjelről, amely előrevetítette a császár közeli halálát: a lavacrum regium tetejére felszállt kuvikot a katonák nyilazással nem tudták elűzni. Az esemény bizonyára éjszaka történt: egyrészt a kuvikok nappal nem repülnek és nem vadásznak, másrészt csak a sötétség miatt volt lehetetlen, hogy a katonák a madarat nyíllal eltalálják.

Mi volt végül is a savariai épületegyüttes? Helytartói palota, Pannonia Prima praeses-ének a rezidenciája vagy kimondottan a császár itt tartózkodására és reprezentációra alkalmas épület? A terem kiterjedése (663 m²) és belső kiképzése túlmutat egy városi vagy helytartói reprezentációs épületen⁷⁰. Az aula a négy pannon tartományban az eddig ismert legnagyobb méretű terem⁷¹. A hasonló pannóniai villák nagytermének hossza nem haladja meg a 30 métert; akár villagazdaságok központi épülete volt, akár katonai rendeltetésű, mint a tartomány belsejében épült erődök "palotái" (Tác, Ságvár, Alsóhetény, Keszthely–Fenékpuszta), nagytermük hossza a savariai aula méretét, a 47 métert meg sem közelíti. A méretek mellett a savariai aulát belső kiképzése, a nagyméretű, egységes mintájú mozaikpadló, a falak borítása márványlapokkal kiemeli a tartomány többi épülete közül⁷². Az aula széles, a hajóval majdnem egyező apszisnyílása is az uralkodói palotákra jellemző.⁷³ Ezért lehet arra gondolni, hogy a díszterem és talán a déli fürdőszárny építését az uralkodói jelenlét tette szükségessé.

Ammianus Marcellinus a regia főnévvel és a regius melléknévvel a császárral kapcsolatban álló konkrét és elvont fogalmak minőségét jelzi⁷⁴. Ammianus a regia szót használja akkor, amikor a császár tartózkodási helyéről és udvartartásról van szó. Leggyakrabban általában a császári udvart⁷⁵ és tisztségviselőit, valamint az uralkodó tartózkodási helyét nevezi regia-nak. Írt a császári pompáról, a császári méltóságról és jelvényeiről⁷⁶. Három esetben a perzsa uralkodóval kapcsolatban is a regia szót használta⁷⁷. A mediolanumi⁷⁸, Róma-városi⁷⁹, vienna-i⁸⁰, nikomédiai⁸¹, antiochiai,⁸² sirmiumi⁸³ császári palotákat regia-nak nevezi. Így minősíti a lutetia-i palotát is, ahol Julianust császárrá kiáltották ki⁸⁴, és az agrippinensium-i (kölni) palotát, bár ott ellencsászárt, Silvanust kiáltották ki⁸⁵. II. Constantiusról írta, hogy mielőtt Sirmiumba ment, a szállására vonult vissza, és ezt az alkalmi helyet is regia-nak nevezte a szerző⁸⁶. Sok más esetben használja a palatium szót, ami általánosabb értelmű, és nincs szorosan az uralkodóhoz kötve. Noha magáról a palotáról nincs szó Ammianus Marcellinus megfogalmazásában, a savariai események leírásakor a szerző aligha írt másról, mint a palotához csatlakozó fürdőről. Az aula minden bizonnyal a helytartói palota épületegyüttesének volt a része, és a nagyméretű egyhajós terem a mérete valamint a belső díszítése miatt az uralkodói reprezentáció céljára készült. Ezért nevezhetjük aula palatina-nak. Mindebből következik: mivel I. Valentinianus Savariában tartózkodott az események elbeszélésekor, Ammianus a savariai palotát és fürdőjét császári épületnek, regia–nak nevezte. Az épülettömb palotaként, az aula pedig díszteremként az uralkodói reprezentáció céljait szolgálta, esetenként a Savariában időző császároknak szállást adott.

Kérdés, hogy egy meghatározott császári tartózkodás alkalmával épült-e az aula, vagy eleve úgy tervezték, hogy Savariában számítani kell az uralkodók jelenlétére, és ezért szükséges a szállásra alkalmas palota-együttes felépítése. Ismereteink szerint a leghoszszabb ideig I. Valentinianus császár tartózkodott itt, és a mozaik a 370-es években is készülhetett. Mégis, csak akkor lehetne a savariai palota építését I. Valentinianus savariai tartózkodásához kötni, ha ezt megerősítő régészeti leletek kerülnek elő a mozaikpadló alól. Addig csak annyit lehet bizonyossággal állítani, hogy az aulát I. Valentinianus savariai tartózkodása előtt építették.

Jelenleg az ásatási és az építéstörténeti megfigyelésekből az időrendet illetően többet megállapítani nem lehet. Remélhetőleg egyszer sor kerül a mozaikpadló restaurálására. A hosszanti töredéken megfigyelhető hullámok nem földrengés következményei, hanem a korábbi periódus falainak csonkja. Amikor a középkori várárkot kiásták, a mozaik alól a föld megcsúszott, ahol nem támasztotta alá korábbi falalapozás. A mozaik restaurálásakor egyrészt a mozaik alatt levő feltöltésből kerülhet elő keltező lelet, másrészt meg lehet állapítani, hogy a mozaikot tartó alapfalak melyik periódushoz tartoznak.

   

RÖVIDÍTÉSEK

BRUCKNEUDORF 2011	Bruckneudorf und Gamzigrad. Spätantike Paläste und Großvillen im Donau-Balkan-Raum. Akten des Internationales Kolloquiums in Bruckneudorf vom 15- bis 18. Oktober 2008. hrsg. von Gerda von Bülow - Heinrich Zabehlicky. Römisch-germanische Kommission, Frankfurt a. M. Eurasien-Abteilung, Berlin, Kolloquien zur Vor- und Frühgeschichte Bd. 15. Bonn 2011.
BUÓCZ 1967	Buócz T., Savaria topográfiája, Szombathely, 1967.
BUÓCZ 1992	Buócz T., Bruchstück einer Mercurius-Votivreliefs von Savaria, in: 2. Internationales Kolloquium über Probleme des provinzialrömischen Kunstschaffens, Veszprém 1991, hrsg. von M. Praznovszky, Veszprém, 1992.
BUÓCZ 2002	Buócz T., A savariai városfal és palánkrendszer, Sárvár, 2002, 5–56. old.
BUÓCZ 2003	Buócz T., Altäre im Járdányi Paulovics István Ruinengarten, in: Pannonica provincialia et Archaeologica, Studia sollemnia E. Fitz octogenario dedicata, Libelli Arch. sn. l. Budapest, 2003, 379–394. old.
FETTICH 1939	Fettich N., Colonia Claudia Savaria (Szombathely a római uralom alatt), Vasi Szemle 6, 1939, 113–131, 193–209. old.
FOUCHER 1961	Foucher L., Découvertes archéoloques à Thysdrus en 1961, Notes et Documentes Vol. IV. Tunis, 1961.
FOUCHER 1962	Foucher L., Découvertes archéoloques à Thysdrus en 1960, Notes et Documentes Vol. V. Tunis, 1962.
GABLER 2002	Gabler D., A savariai városfal építési ideje a sigillaták tükrében, Sárvár, 2002, 59–132. old.
GÉFIN 1941	Géfin Gy., Szombathely vára, Szombathely, 1941.
GÉFIN 1992	Géfin Gy., A Romkert feltárása (1938–1943), Acta Savariensia 6. Szombathely, 1992
JOBST 1997	Jobst, W., Istanbul - Das grosse byzantinische Palastmosaik, Istanbul, 1997.
KISS 1973	Kiss Á., Roman Mosaics in Hungary. Fontes Archaeologici Hungariae, Budapest, 1973.
KISS 1987	Kiss Á., Pannonische Architekturelemente und Ornamentik in Ungarn, Budapest, 1987.
MARKO 2011	Marko, P., Die villa Löffelbach – Polygonale Bauformen in spätantiken Villen und Palästen, in: Bruckneudorf, 2011, 1285–292. old.
MEDGYES 1998	Medgyes M., The Settlement Structure and Walls of Savaria as Reflected in the Latest Excavationas, in: The Roman Town in a Modern City (ed. by M. Németh) Budapest, 1998, 87–91. old.
PAULOVICS 1940	Paulovics I., Savaria capitoliuma, Arch. Ért. 1940, 19–34. old.
PAULOVICS 1943	Paulovics I., Savaria-Szombathely topográfiája, Acta Savariensia, Szombathely, 1943.
SALIES 1974	Salies, G., Untersuchungen zu den geometrischen Gliederungsschemata römischer Mosaiken, Bonner Jahrbücher 174, 1974, 1–178. old.
SCHERRER 2003	Scherrer, P. Savaria. In: The autonomous towns of Noricum and Pannonia. Pannonia I. Situla 41, 2003, 53–80. old.
SOSZTARITS 1994	Sosztarits O., Topographische Forschungen im südlichen Teil von Savaria. Die Notgrabung auf dem Hauptplatz von Szombathely (1991–1992), in: La Pannonia e l'Imperio Romano, Annuario dell'Accademia d'Ungheria, a cura di Gábor Hajnóczi, Roma, 1994, 233–243. old.
SZABÓ 2003	Szabó Á., Provinziallandtag in Savaria, in: Pannonia Provincialia et Archaeologica, Studia sollemnia Eugenio Fitz octogenario dedicata, Libelli Arch. Nr. 1. Budapest, 2003, 395–414. old.
SZABÓ 2006	Szabó Á., Pannoniciani sacerdotes. A szervezett vallási élet principátuskori vezetői, Specimina Nova Dissertationum, Pécs, 2006.
SZENTLÉLEKY 1994	Szentléleky T., Il Palazzo imperiale di Savaria, in: La Pannonia e l'Imperio Romano, Annuario dell'Accademia d'Ungheria, a cura di Gábor Hajnóczi, Roma, 1994, 243–250. old.
TÓTH 1973	Tóth E., Late antique imperial palace in Savaria, Acta Archaeologica Hung. 25, 1973, 117–137. old.
TÓTH 1975	Tóth E., A savariai császári palota építéstörténetéhez, Archaeológiai Értesítő 12, 1975, 25–45. old.
TÓTH 1976	Tóth E., Der Mosaikfussboden der Aula Palatina von Savaria, Acta Archaeologica Hung. 28, 1976, 301–317. old.
TÓTH 1978–1979	Tóth E., Über einen spätantiken Prunksaaltyp, Schild von Steier, 15–16, 1978–1979., 189–195. old.
TÓTH 1998	Tóth E., Savaria az ókorban, in: Kiss G.– Tóth E.–Zágorhidi Czigány B., Savaria – Szombathely története a város alapításától 1526-ig, Szombathely, 1998.
TÓTH 2001	Tóth E. A császárkultusz főoltára Pannonia Superiorban, Arch. Ért. 126, 2001, 5–33. old.
TÓTH 2006	Tóth E., Itineraria Pannonica, Budapest, 2006.
TÓTH 2011	Tóth E, Die spätrömische Palastanlage von Savaria, in Bruckneudorf 2011, 275–284. old.
TÓTH – ZÁGORHIDY CZIGÁNY 1994	Tóth E., Források Savaria – Szombathely történetéhez a római kortól 1526-ig. Zágorhidy Czigány Balázzsal, Acta Savariensia 9., Szombathely 1994.
ZABEH LICKY 2011	Zabehlicky, H., Die Villa von Bruckneudorf – Palast oder Großvilla? in: Bruckneudorf, 2011, 89–100. old.
ZETTLER 2001	Zettler, A., Offerenteninschriften auf den frühchristlichen Mosaikfußböden Venetiens und Istriens, Ergänzungsbände zum Reallexikon der Germanischen Altertumskunde, Bd. 26, Berlin, 2001.

   

JEGYZETEK

1	A feltárások történetét lásd: GÉFIN 1992.
2	PAULOVICS 1943.
3	BUÓCZ 1992, BUÓCZ 2002, BUÓCZ 2003, GABLER 2002.
4	BUÓCZ T., SZENTLÉLEKY T. ásatási jelentései: Régészeti Füzetek 30, 1970, 27. old.; 31, 1978, 59. old.; 33, 1980, 40–41. old.; 34, 1981, 43–44. old.; 36, 1983, 50. old.; 38, 1985, 49–50. old.; 40, 1987, 52. old.; 41, 1988, 39. old.
5	Paulovics I. a székesegyház előtti téren a középkori külső vár falatit kereste: PAULOVICS 1943, 55–58. old.
6	GÉFIN 1992, 7. old.
7	Mozsolics A. csak egy évig maradt Szombathelyen, mert más szakemberekhez hasonlóan Kolozsvárra került.
8	Reprint: Fettich Nándor emlékezete, Szombathely, 2009.
9	GÉFIN 1992, 25. old.
10	GÉFIN 1992, 29. old.
11	PAULOVICS 1943, 25–42. old.; lásd: GÉFIN 1992, 21. old. (1938. február 6.).
12	GÉFIN 1992, 22. old. (1938. február 8.).
13	Passio sancti Quirini; – BALOGH A., Szent Quirinus vértanú püspök. Rákospalota, 1935, repr. Szombathely, 201 old.
14	BUÓCZ T.: Savaria úthálózatának kronológiája a Járdányi Paulovics István Romkertben. Savaria 5–6, 1971–1972, 201–216. old.
15	BUÓCZ 2002 és GABLER D.: A savariai városfal építési ideje a sigillaták tükrében. Sárvár, 2002, 59–132. old. MEDGYES M.: Savaria településszerkezete és városfala az újabb kutatások tükrében. Panniculus C/70, 1997. Északabbra, a Romkert területén nem volt városkapu, amint azt néhány publikációban feltüntetik.
16	Kérdés azonban, hogy a IV. században épültek-e nagyobb városterületet körbefogó városfalak. A kérdés jelenleg megválaszolhatatlan.
17	A délnyugati városfalat Sosztarits Ottó tárta fel a Kossuth Lajos utcában: SOSZTARICS 1994.
18	BUÓCZ T.: Mercurius sanctuary. In: Religions and cults in Pannonia. Székesfehérvár, 1998, 86–87. old.; BUÓCZ 2003.
19	Írtam róla: TÓTH 1973, TÓTH 1975.
20	BUÓCZ T.–SZENTLÉLEKY T, Régészeti Füzetek 40, 1987, 52. old.: erősen fűtött helyiségekről írtak, Ua: Régészeti Füzetek 41, 1988, 38. old.
21	SCHERRER 2003, 66. old.
22	MARKO 2011, 288–289. old.
23	GÉFIN 1941, GÉFIN 1992.
24	TÓTH E.: Sabaria – Szombathely karoling vára, Vasi Szemle 32, 1978, 396–423. old.; BOWLUS, CH. R.: Der militärische Organisation des karolingischen Südostens (791–907) Frühmittelalterliche Studien 31, 1997, 52. old.
25	MITTERAUER, M.: Karolingische Markgrafen im Südosten. Graz : Böhlau, 1963.
26	MGH DD ex stirpe Karolinorum I. 135, nr. 101, UB I. Nr. 9.
27	KISS G.: A szombathelyi belsővár építéstörténete, Lapok Szombathely történetéből 25. szám, 1994.
28	PAULOVICS 1943, 26. old.
29	Nagy Tibor már a feltáráskor, 1939-ben megjegyezte, hogy a terem császári palota aulája volt, amit később keresztény templommá alakítottak át, lásd GÉFIN 1992, 25. old.; Szentléleky Tihamér is felvetette egy, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatban 1968 őszén tartott előadásában, hogy az épület helytartói palota lehetett. Az épület rendeltetésével részletesen Bölcsészdoktori disszertációban foglalkoztam (1971), amelynek egyes részei megjelentek: TÓTH 1973, TÓTH 1975, TÓTH 1976, 1978–1979, TÓTH 2011.
30	TÓTH E.: Itineraria Pannonica. Budapest, 2006, 53–54. old.
31	Írtam a típusról: TÓTH 1978–1979.
32	TÓTH 1975, 27. old., 2. kép.
33	Az apszismozaikokat azonban az 1980-as években felszedték. Helyzetét lásd: PAULOVICS 1943, II. tábla.
34	Képét lásd: PAULOVICS 1943, 36. old.; TÓTH 1976, 310. old.; KISS 1973, 61. old.
35	A kagylómotívum a Venus ábrázolásokból származik, pl. Pompei, Casa del'Orso, apszis-boltozat mozaik, JOLLY 1965, Mosaiques gréco-romane, Paris 1965, Pl. m.; Sétif, LASSUS 1965, Mosaïques gréco-romane, Paris 1965, Fig. 3., továbbá Mosaïques "Cucherat", Musée Saint-Pierre, Lyon, Mosaïques STERN 1965, Mosaïques gréco-romane, Paris 1965, Fig. 24; Thugga, Thysdrus: Cl. Poinssot: Mosaïques gréco-romane, Paris 1965, fig. 23–24. Kagylómotívum díszíti például a poreci (Parenzo) dóm mellékkápolnájának apszisát. Már Paulovics is erről írt: PAULOVICS 1943, 33. old., és lásd még: GÉFIN 1992, 671. old.
36	Az ókeresztény liturgia és művészet tekintetében rendkívül fontos építményről csak a legkorábbi és az utolsó publikációkat sorolom fel: BRUSIN, G. – ZOVATTO. P. L., Monumenti paleocristiani di Aquileia e di Grado Friuli, 1957., ZETTLER 2001, 70–75. old., 118–136. old. és a La basilica di Aquileia című kötet cikkeit Antichita Altoadriatiche LXIX: 1–2, Trieste 2010.
37	PAULOVICS 1943, 37. old.
38	KÁDÁR Z., Lineamenti dell'arte della Pannonia nell'epoca dell'antichità tarda e paleocristiana, XVI Corso di cultura sull'arte ravennate e bizantina, Ravenna, 1969, 186. old.
39	WELLNER I., A magyarországi római épületek belső díszítő művészete, Építés – Építéstudomány 2, 1971, 399. old.
40	KISS Á. , Mosaiques de Pannonia, Paris, 1965, 301. old.
41	KISS 1973, 59. old.
42	A példákat lásd: TÓTH 1976.
43	PICARD, G., Thiase marin à Acholla, Antiquites Africaines 2, 1968, 95. old.
44	LASSUS, J., Hommages à A. Grenier II (Collection Latomus 58), Bruxelles, 1962, Pl.. CXCIV:5.
45	MAREC, E., Monuments chrétiennes d'Hippone, Paris, 1958, 40., 47., 49. old.
46	Lásd: TÓTH 1976, 311. old.
47	SALIES 1974.
48	Így látta Kiss Ákos is: KISS 1973, 59. old.
49	A mozaik analógiáit 1976-os tanulmányomban részleteztem: TÓTH 1976, 310–312. old.
50	Vicence (Gallia): STERN 1965, Fig. 20. 140: keltezése V–VI. század
51	A kagylómotívumot a San Apollinare Nuovo hosszhajójának legfelső mozaiksávjában bibliai jelenetekkel felváltva is ábrázolták (VI. század).
52	Az asztragalosz-minta újdonságát hangsúlyozza: KISS 1973, 60. old.
53	Pannóniában a balácai villa apszismozaikját szegélyezi (KISS 1973, Pl. XI.), és Kis-Ázsiában több előfordulása ismert. Az ilidzei (Szarajevó külvárosa, Bosznia-Hercegovina) villa mozaikján a savariaival egyező mustrán egyes motívumok keretezésére használják, noha a köztes dísz a csavart szalag: MANO-ZISSI, DJ., La question des différentes écoles des mosaiques gréco-romaines de Yougoslavie, in: Mosaïques gréco-romane. Paris, 1965, Fig. 8.
54	Olympia, Kladeos-Fürdő (II. sz. közepe), SALIES, G. H., Römische Mosaiken in Griechenland, Bonner Jahrbücher 186, 1986, 263 Abb. 9.; Olympia, mozaik, Uo. 274, Abb. 17.; Skala (Kephallenia), villa, II. sz. vége, III. század eleje, Uo. 277. Abb. 19.
55	TÓTH 1976.
56	A mennyezetre festett akantuszinda sematikusabb; képei: HUDÁK K.– NAGY L. Pécs, 2009.
57	JOBST 1997, 58. old.
58	A mozaikpadlót a restaurálás után a nedvesség kiküszöbölésére nyilvánvalóan nem a földre, hanem állványzatra kell letenni. Így az alatta lévő földréteg eltávolítható és alaposan átvizsgálható lesz.
59	A fényképét közöltem: TÓTH 1976.
60	Az Iseum architrávának vastagsága 43 cm, a márvány szemöldökkő vastagsága 55 cm.
61	A pogány kultuszok betiltásáról, a templomok lerombolásáról általában: ALFÖLDI A., Keresztény császárok, pogány Róma, Attraktor, Máriabesnyő – Gödöllö, 2005, 103–106. old.; A. DEMANDT, Die Spätantike, Handbuch der Altertumswissenschaft III:6, München, 2007, 496. old.
62	TÓTH 2001; SZABÓ 2006., 240. old.; TÓTH 1012.
63	MÓCSY 1962; TÓTH 2001; SZABÓ 2006, 240. old.
64	Notitia Dignitatum Occ. XI 25: praepositus thesaurorum per Illyricum Pannoniae Primae
65	RIU I. 110, Löffelbach Savariától valamivel több, mint 30 km-rel nyugatra fekszik, bizonnyal már Noricumban, de mindenesetre Pannónia határán.
66	Not. Dign. Occ. V 162 = II 82.
67	Codex Theodosiani X 10 6, SEECK 1919., 187. old.
68	Codex Theodosiani I 1,1, SEECK 1919., 172. old.
69	Ammianus Marcellinus 376.
70	A helytartói palotákról lásd: LAVAN L., Late Antique Governors' Palaces: A Gazetteer, Antiquité Tardive 7, 1999, 135–164. old.
71	ZABELICKY 2011, 96. old.
72	Ennek ismeretében fogalmaztam úgy a belső pannóniai erődök terjedelmes, perisztilium típusú, villa alaprajzú épületeivel kapcsolatban, hogy a belső terek nélkülözik az uralkodó fogadására alkalmas belső díszítést. Ha valóban az uralkodói reprezentációt szolgálták az építmények, az csak akkor képzelhető el, ha a díszítést textíliákkal oldották meg.
73	TÓTH 1978–1979.
74	U. SÜßENBACH tanulmánya (Das Ende des Silvanus in Köln. Zu 'aedicula', 'regia' und 'conventiculum' des Ammianus Marcellinus, Res gestae XV, 5, 31, Jahrbuch des Kölnischen Geschichtsverein 55, 1984.
75	Átvitt és konkrét értelemben: Amm. Marc. XVI 8, 11, XXI 15, 4 és XXIX 2, 6 (in aula regia); XXI 15, 4; XXI 16, 3; XXVI 7, 6; XXVI 10, 11; XXIX 1, 19a császári udvar emberei: XXVI 7, 1; XXXX 3, 3
76	Amm. Marc. XVI 8, 21; XXI 16, 20; XXXII 12, 14, XXX 9, 6; XVII 11, 4. regia maiestatis insigni
77	Amm. Marc. XIX 1, 10; XIX 16, 7; XXIV 5, 1.
78	Amm. Marc. XV 1, 2, XV 5, 18.
79	Amm. Marc. XV 8, 17
80	Amm. Marc. XXI 5, 12
81	Amm. Marc. XXII 9, 4
82	Amm. Marc. XXI 10, 2
83	Amm. Marc. XXI 10, 1,
84	Amm. Marc. XX 4, 21
85	Amm. Marc. XV 5, 31
86	Amm. Marc. XVII 13, 34.