Pável Ágoston (1886–1946) tanár, muzeológus, költő, műfordító, néprajzkutató, nyelvész tekintélyes és sokoldalú életművét sok-sok hivatalos és baráti levél egészíti ki. Az itt közölt 20 kiadatlan üzenet a költő, műfordító, kultúraszervező tanár arcképét árnyalja. Szó esik bennük verseinek, köteteinek, fordításainak kiadásáról, fogadtatásáról, a tervezett dunántúli antológiáról és esetleges egyetemi katedrájáról is.

                                                                                   Az 1940. évi őrségi táj- és népkutató tábor egy országos kutatási programba illeszkedett, amelyet olyan nevek fémjeleztek, mint pl. Teleki Pál miniszterelnök, geográfus és Györffy István néprajztudós. Pável Ágoston tanár, író és kutató, a Vasi Szemle akkori főszerkesztője egyik fő szervezője és vezetője volt a Szalafő községben sorra került tábornak. Egyik legjobb tanítványa volt a szombathelyi Kiss Gyula (ekkor egyetemista, később neves művelődési szakember), aki részt vett a tábor gyűjtőmunkájában. "Az életmóddal kapcsolatos szokások és babonák" témakörében gyűjtött értékes adatait cédulákra írta, amelyeket a budapesti Néprajzi Múzeum őriz. A cédulák anyagát most – bevezető tanulmány kíséretében és jegyzetekkel ellátva – közli a szerző, Nagy Zoltán néprajzkutató, múzeumigazgató.

                                                                                   A szerző Pável Ágoston leányának családjánál volt látogatóban, amikor felfigyelt egy, ma is a család használatában lévő, láthatóan régi, egykor népi/paraszti használatú, illetve eredetű, szaruból és keményfából faragott sótartóra. S. Pável Judit emlékezete szerint az 1930-as évek elején kapta ajándékba a tárgyat az egyik, szlovének lakta Vas megyei faluban. A tanulmány részletes néprajzi leírást ad a tárgyról, és megvizsgálja lehetséges eredetét, párhuzamait. Végül kétséget kizáróan megállapítja, hogy a Pável Ágostonnak ajándékozott sótartó minden tekintetben hordozza a Dunántúl pásztorművészetének sajátosságait.

                                                                                   Az írás Dr. Koltai Jenő esperes-plébánossal, Kresznerics-kutatóval folytatott beszélgetések szerkesztett változata. A beszélő saját családjáról, hivatásáról vall a múlt század negyvenes éveitől. A drámai fordulatokban bővelkedő történetben mindvégig tisztelettel, szeretettel emlékezik meg a családtagokról, tanárairól, paptársairól és mostani állomáshelyén a jeles elődökről: Pálinkás Gézáról és főleg Kresznerics Ferencről. Az írás gerincét a XIX. század elejének kiváló nyelvtudósának, Kresznericsnek élete, lelkisége és páratlan szellemi hagyatéka adja. Tudós pap beszél tudós pap elődjéről.