Sokszor hallani manapság, hogy "értékvesztett" világban élünk, talán azért is, mert nem lát maga előtt példaképeket az ifjúság. A példaképeket nem is a hősi múltban, nem is a hírességek világában kellene keresnie, hanem abban a mindennapi életben, amelynek küzdelmeit napról napra neki is meg kell vívnia. A nagy családokban, faluközösségekben régen nagyon sokféle embert volt alkalma megismerni a felnövekvő gyermeknek: jót, rosszat, szerethetőt, félhetőt, küzdeni tudót vagy bátortalant. Közvetlen közelről gyűjthetett magának tapasztalatokat az életre, és ezáltal tanulhatott emberséget, fejlődhetett személyisége. Szűkebb világához tartoztak tanítói, tanárai, mesterei, akiknek a hivatást: a szakmák, a tudomány, a művészet szeretetét köszönhette. A szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium Jubileumi Évkönyve^** tanáreszményként emlékezik meg Pável Ágostonról, kinek a tudományos életben kifejtett munkásságáról sokszor olvashatunk, de tanári egyénisége is méltó a megemlékezésre.

Dr. Pável Ágoston, a fiatal tanár

           Dr. Pável Ágoston száz éve, 1911. március 16-án szerezte meg magyar-latin szakos tanári diplomáját a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Nagycsaládban nőtt fel, tudta, hogy csak kiváló tanulással biztosíthatja magának a tanuláshoz szükséges anyagiakat. Az ösztöndíj mellett ezért már elejétől fogva vállalta középiskolások tanítását. Tanítványainak ragaszkodása, sőt évtizedekig tartó későbbi barátsága bizonyítja, hogy mennyire szívvel-lélekkel végezte ezt a feladatát. Több írott emléket őriz erről Pável Ágoston családja. Hubay Jenő hegedűművész Tibor és Andor nevű fiaival, mint magántanulókkal foglalkozott budai, Fő utcai palotájukban. Ajándékul egyszer fényképeket kapott. Az egyik fiú, Tibor latinul írt ajánlást tanárának a kép hátuljára, imigyen: "Ego et canis Vitéz nominatus vos in gratiam benevolintissimam domini professoris illustrissimi et doctissimini Augusti Paveli commendamus Tiburtius de genere Huba et Vitéz de genere Sancti Bernardini". Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas tudóst is tanította ötödikes gimnazista korában, aminek történetét egy 1941-ben megjelent filléres sorozat (Budapesti Regények) egyik darabja (VÁNDOR Kálmán: 48 óra izgalmai) örökítette meg.
           Tanári oklevelének megszerzése után a VKM első állomáshelyéül a Tordai Áll. Főgimnáziumot jelölte meg. Két szép évet töltött az erdélyi városban, ahol életre szóló barátságot kötött dr. Kemény Gáborral, és közös albérletben lakott későbbi híres etnográfus barátjával, dr. Visky Károllyal. Tizennégy évvel később Kemény Gábor a szombathelyi Hír újságban – a városi könyvtár újjárendezésével kapcsolatban – ezt írta: "Az elmúlt évben hozott össze a sors a te tordai fiaiddal... Nem felejtették el még a könyveket, amiket te hozattál nekik, a folyóiratokat, amelyekkel te gazdagítottad a tanári és ifjúsági könyvtárat, a gondolatokat, amiket te adtál nekik, az érzéseket, amiket te ébresztettél fel bennük... Te éltél és élsz ma is ezekben a fiúkban, és nekem felette jólesett az ő megemlékezésük. Úgy éreztem, hogy becsületesen dolgoztál, Pável Ágoston, és jól jártak veled a szombathelyiek."
           Torda azonban igen messze esett szülőföldjétől és főleg Szentgotthárdon élő menyasszonyától, ezért kérte a Dunántúlra való áthelyezését. Így került 1913 augusztusában Dombóvárra, a Kir. Kath. Főgimnáziumba. Ajánlottak neki más lehetőségeket is, amelyeket nem fogadott el. Dombóváron ismerte meg őt a középiskolás Illyés Gyula, aki 20 évvel később a Faludi Ferenc Társaság meghívására járt Szombathelyen. Örömmel ismerte fel régi tanárát, akinek Sarjúrendek c. kötetét így dedikálta: "A régi tanítvány új barátjának". Nem nevezte magyartanárát "szlovén író"-nak, mint Németh László. Tőle ered viszont ez az elterjedt megjelölés, hogy: "Két nép hű fia". Egy nyugalmas tanévet töltött itt, melynek végén megnősült. Egy hónappal később kitört az első világháború, és az ifjú férjet behívták katonai frontszolgálatra.
           Sebesülése és hosszas kórházi ápolása után nem mentették fel a katonai szolgálat alól, hanem beosztották a pozsonyi hadbíróságra tolmácsnak, mint a szláv nyelvek ismerőjét. A háború és a Tanácsköztársaság nehéz évei idején születtek ikerfiai, akikkel felesége többnyire Sopronban élő szüleinél tartózkodott. Többször kérte Dombóvárról való áthelyezését családja, szülőföldje közelébe. Több lehetőséget elutasított. 1920. március 25-én a VKM a Szombathelyi Állami Leányközépiskolába helyezte. A Leányközépiskolában még abban az évben dr. Tunner Károly igazgató vezetésével egy leánygimnáziumi és egy négy évfolyamú felső kereskedelmi iskolai tagozat alakult. Pável Ágoston boldogan jött Szombathelyre; felszabadultan vetette bele magát újra a tanári munkába és a város kulturális életébe.
           Szombathelyen a gimnázium és a Széll Kálmán utcai albérlete között naponta elhaladt a múzeum mellett, amelyben akkor a Városi Könyvtár, a mai Berzsenyi Dániel Könyvtár elődje volt elhelyezve. Természetesen be is tért oda, és szomorúan látta annak félig-meddig élettelen állapotát. Azt az osztályát, amelyik 1925-ben érettségizett, kérte meg és lelkesítette fel, hogy működjenek közre, és segítsenek a könyvtár átrendezésében. Különválasztották az idegen nyelvű könyveket és a szombathelyi kiadványokat. Ő maga pedig "egy évi fáradságos munkával feldolgozta a könyvtár egész restanciáját, újra átcsoportosította az egész állományt, amely most 15 fő-, és 66 alosztályra oszlik". Feldolgozta a múzeumi szakosztályok kézikönyvtárának anyagát is, és az 1000 példányban kinyomtatott Címjegyzékben név szerint felsorolta és köszönetet mondott a könyvtár adakozóinak: 144 jótevőjének és az intézményeknek. Az érettségi után ennek a gimnáziumi osztályának néhány tagja a könyvek barátjaként, szabad idejében továbbra is bejárt segíteni az olvasók kiszolgálásában. Végül Paukovits Rózsi lett közülük – férjhezmenetele után is hosszú évekig – a rendszeres olvasószolgálatos, könyvtáros. Ötven éves érettségi találkozójuk alkalmával, 1975-ben, már megfogyatkozva, de még mindig eljöttek tanítványai volt osztályfőnökük családjához emlékezni, tisztelegni. Sok kiváló leánygimnáziumi tanítványa közül Szemző Magda vállalta el 1948-ban dr. Géfin Gyula felkérésére, hogy a Vasi Szemle XI. évfolyamának záró számaként kiadandó Pável Ágoston Emlékkönyv számára megírja visszaemlékezését volt tanáráról. Életrajzának részleteit özvegyétől tudta meg, akivel szerető baráti kapcsolatban állt. Magyar–francia szakos tanárként szakszerűen és szívhez szólóan írta le a régi magyar irodalom órák emlékét. A gimnázium Jubileumi Évkönyvében Antal László tanár úr idéz Szemző Magda visszaemlékezéséből ezen a címen: "A tanáreszmény" dr. Pável Ágoston.

Dr. Pável Ágoston ismert arca

           A húszas évek közepén a Faludi Ferenc utcai albérletébe "kosztos diák"-nak befogadta a Pável család a gyermek Weöres Sándort. A Tanár felismerte a szertelen gyermekben a zsenit, a szív embere pedig szerető-féltőn terelgette a járható utakra, hogy tehetségét ki tudja bontakoztatni. A köztük kialakult kapcsolatról sokan megemlékeztek, de erről leghívebben Weöres Sándor Szombathelyről való távozása után, 1929-től 1946-ig folytatott levelezésük tanúskodik. A már említett Emlékkönyvben így emlékezik Pável tanár úrra a tanítvány: "...rengeteget olvasgattunk, beszélgettünk együtt. Ő nála, az Ő érlelő melegében írtam első komolyan vehető verseimet... Oh, milyen megértéssel, gyengédséggel tudta felkarolni a fejlődő, bontakozó tehetségeket!... Azok közt, akik kifejlődtek a tudomány, művészet, életszentség, vagy más humánum terén, aligha akad csak egy is, aki Pável Ágostonok nélkül útja elején össze ne roskadt volna." Weöres Sándorhoz hasonlóan gyermekként ismerte meg és fedezte fel Sebesi (Gazdag) Erzsi tehetségét is, akinek tanítását, taníttatását régi, középiskolás barátjával, Domján Béla gyógyszerésszel együtt vállalta és biztosította. A Tanár úrról elterjedt az a hír, hogy felkarolja azokat, akik versírással próbálkoznak, még akkor is, ha iskolázatlan "őstehetségek"-ről van szó. Pável Ágoston családja több olyan levelet őriz, amelyekben kérik, vagy köszönetet mondanak ebbeli segítségéért.
           Szombathelyen 1933-ban Pável Ágostont a Faludi Ferenc reálgimnáziumba helyezik át, mert a szép, új, modern intézményt fejleszteni akarja a minisztérium. A kizárólag férfi tanárokból álló gimnáziumban az 57 fős III. A osztályfőnökségét kapja, s ezt az osztályt érettségiig vezeti. Iskolai feladatait nem csak gondosan, hanem örömmel is végzi: rövid vázlatokat készít minden órájára, még az értekezletekre is, kirándulásokat szervez, állandóan dolgozatokat javít, amelyekre gyakran ír az osztályzat mellé buzdító értékelést. Megengedi, sőt biztatja a tanulókat arra, hogy az, aki tud, rajzoljon illusztrációt is a dolgozat mellé. A legjobb füzeteket haláláig megőrizte, megmaradtak hagyatékában. Az 1939- ben végzett osztályának egyik legkiválóbb tanulója Kiss Gyula volt, akiből a néhány évtized után a szombathelyi Pedagógiai Főiskola legendás hírű tanára lett. Jeles tanítványai az ő emlékét is olyan híven őrzik, hogy "Dr. Kiss Gyula" elnevezéssel egyesületet szerveztek, amely évente kitünteti a legjobb népművelőket. Tehát belőle is tanár lett, aki mindig példaképének tekintette volt osztályfőnökét, hozzá hasonlóvá vált kiválóan végzett tanulmányaival, sokoldalú műveltségével, szerteágazó népművelői munkájával. Költészettel csak kisdiákként próbálkozott; egész füzetet teleírt, és megmutatta kedves tanárának. Pável tanár úr hosszú eligazítást írt a füzetébe. Ebből idézek: "...10–12 éves korban még alig lehet jó verseket írni, és Petőfinek diákkori zöngeményei is igen gyenge alkotások voltak. Nem hiába írtad őket, mert 1.) nemes gondolatokkal és érzésekkel telt meg a lelked írás közben, és mert 2.) vannak a gyenge versszakok között jobbak, figyelemre méltóbbak. A kis elbeszélés egészen helyes. Egyik-másik rövidebb versike is. Ha folytatod a versfaragást, akkor ezek a szebb részek mindig számosabbak lesznek, a gyenge, satnya strófák pedig mind ritkábbak. Adja Isten, hogy így legyen! Ha a füzet felét teleírtad, akkor mutasd meg újra!" A VIII. osztályos dolgozatfüzetében az eligazításokon kívül már ilyen értékeléseket kap: "Friss, élénk, szemléletes" (...) "Van benne szín és hangulat. Áradó tollát igyekszik okosan fegyelmezni." Az évek során teljesen egyéni, eredeti, összetéveszthetetlen stílusa fejlődött ki a kiváló tanítványnak, aki tanáráról több tanulmányt írt, és ápolta emlékét. Kiss Gyula halálának 2011-ben szintén jeles, 25. évfordulója lesz.