LÉGI ESEMÉNYEK
A SZENTGOTTHÁRDI JÁRÁS TERÜLETÉN (1941–1945)¹

                                                                                                                                                     Az első világháború évei alatt a haditechnikai fejlődés következtében új fegyvernemek jelentek meg, amelyek közül a repülőcsapatok fejlődtek legnagyobb mértékben, és a repülőgép a hadműveletek és harcok nélkülözhetetlen elemévé nőtte ki magát. A háború tapasztalatai nyomán világszerte megfogalmazták a légi fegyvernem szerepének fontosságát a jövő háborúiban, a légierőn belül pedig elsődleges szerepet szántak a bombázó alakulatoknak, amelyek segítségével egyes nézetek szerint akár egy háborút is el lehetett volna dönteni rövid idő alatt. A légierő kiépítésével párhuzamosan azonban a repülőgépek elleni védekezésre is nagy súlyt fektettek az egyes államok. Magyarország e téren – számos ok miatt – jelentős késéssel követte a nyugat-európai országok gyakorlatát. Az aktív légvédelmi eszközöket (pl. vadászrepülőgépek, légvédelmi tüzérség stb.) elsősorban a főváros és a nagyobb ipari központok védelmére vonták össze, ezért Vas vármegye területére, amely stratégiai szempontból nem számított elsődleges célpontnak, csak a második világháború vége felé, a frontvonal közeledtével érkezett ilyen jellegű légvédelem.
           A háborús légitámadások elleni védelem, a pusztítások csökkentése céljából az ország légoltalmát is igyekeztek kialakítani. A légoltalom feladata az óvóhelyek, vezetési pontok létesítése, egyéni védőeszközök, egészségügyi, műszaki, tűzoltó felszerelések beszerzése és a légoltalmi szolgálat tagjainak kiképzése, továbbá a lakosság felkészítése és riasztása volt. 1938-tól kezdődően – ledolgozandó a több éves lemaradást – jelentős óvóhely-építkezések zajlottak országszerte, majd miután hazánk Németország oldalán hadba lépett, tovább fokozták a védelmi készültséget. A világháború kitörését követően megyénkben is rendszeressé váltak a légoltalmi gyakorlatok, melyeknek részét képezte a riasztás, az elsötétítés és a mentés szimulálása, az előírások betartása azonban általában számos kívánnivalót hagyott maga után.
           A Jugoszláviával beállott hadiállapot miatt rövid időn belül valós veszéllyé vált a levegőből érkező támadás lehetősége. 1941. április 7-én, egy nappal a támadások megindulását követően a jugoszláv 8. bombázóezred stájerországi célpontokat támadott, és a bevetések során Magyarország területét is szórványos légitámadások érték. A Feldbach körzetét támadó egyik Bristol Blenheim típusú bombázó 5.50-kor berepült a magyar légtérbe, és Máriaújfalu térségében géppuskatüzet nyitott a Szentgotthárdról Szombathelyre tartó személyvonatra. Feltehetően ugyanez a gép lőtte 6 óra körül Felsőszölnök közelében a déli irányba vonuló német csapatokat. A délelőtt folyamán további berepülésekre is sor került, Körmend felett 10.45-kor egy jugoszláv Blenheim haladt át nyugati irányban, majd a szentgotthárdi vasútvonalat követve egy bombát dobott le Rátótnál, a 113. számú vasúti őrház mellett, két bombát pedig Alsórönök vasúti megállója közelében. Szentgotthárd fölé érkezve kört írt le az állomás felett, és itt is ledobott két bombát, amelyek egy személyvonat és egy olajszállító vonat között robbantak. A támadás következtében két személy súlyosan, többen könynyebben megsebesültek. Egyes adatok szerint egy 6 éves gyerek életét vesztette.²
           A szentgotthárdi légoltalom működőképességében, első éles próbáján, komoly hiányosságok mutatkoztak. A korabeli dokumentumokból arról értesülhetünk, hogy mindössze néhány nappal a légitámadást megelőzően változott meg a szentgotthárdi légoltalmi parancsnok személye. 1941. április 4-én ugyanis Dr. Frühwald István körorvost a járási főszolgabíró felmentette a tisztség alól, és helyette Seibriger Egon tartalékos főhadnagyot nevezte ki a szentgotthárdi Kasza és Kovács Művek Rt. és egyben a község légoltalmi parancsnokául.³ Az április 10-én tartott ellenőrzés azonban jelentős problémákra mutatott rá, elsősorban a dohánygyár és a selyemgyár vonatkozásában. Bár mindkét gyár korszerű riasztóberendezéssel rendelkezett, a riasztójelzéseket csak a községi vagy a kaszagyár szirénájának megszólalásával vették át. Ez rövid idejű riasztás esetén, a riadó kezdetének és végének jelzésekor, zavart okozhatott volna a lakosság körében. A dohánygyárban – ahol a tetőn figyelő őrs is működött – emellett csak négy nappal a készültség elrendelése után foganatosították az állandó riadókészültséget a légoltalmi parancsnok közbenjárására, a szükség óvóárok pedig az előző évi légoltalmi gyakorlat óta be lett temetve, míg a selyemgyár tűzoltó- berendezése nem felelt meg a kívánalmaknak – egy tömlő üzembe helyezésekor a víz - sugár csak az első emeletig hatolt, további tömlők bekapcsolásakor pedig tovább csökkent a víznyomás.⁴ 1941. július 4-én a járási főszolgabíró, valamint Szentgotthárd légoltalmi szempontból kiemelt építményeinek légoltalmi parancsnokai értekezletet tartottak, melyen a négy légoltalmi sziréna szinkronizálásának és hatékonyságának problémáját igyekeztek megoldani, valamint az elsötétítés tökéletesítését is célul tűzték ki.⁵ Az elsötétítésben 1941. augusztus 1-jétől könnyítéseket engedélyezett a honvédelmi miniszter, eszerint az ország nyugati részén éjjel fél 1-kor kell elsötétíteni, a légvédelmi készültséget pedig a nyugati és a középső országrészen augusztus 14-étől megszüntette. A közvilágítás csökkentése továbbra is érvényben maradt.⁶
           A problémák egy része azonban még 1943-ban is fennállt. A kaszagyár például – melynek légoltalmi parancsnoka egyben a községi légoltalmi parancsnoki tisztséget is betöltötte – még az 1943. október 15-ei jelentés szerint sem rendelkezett közvetlen távbeszélő állomással. A déli irányból érkező ellenséges berepülésekről elsősorban a zalaegerszegi légvédelmi központ útján értesülhetett a község lakossága, ám a központtal való telefonérintkezés az esetek többségében zavarosnak és körülményesnek bizonyult. Mindezek ellenére a légvédelmi készültség elrendelésétől kezdve sikeresen megszervezett, éjjel-nappal működő, állandó figyelő, riasztó rádió- és telefonügyelet működött az üzem területén.⁷
          1944. március 15-étől a honvédelmi miniszter módosítása nyomán lényegében elnyerte végleges formáját a riasztási rendszer, amely a következő fogalmakhoz kapcsolódott: Berepülési veszély akkor állt fenn, ha az ország határát bármely oldalról legalább 250 kilométerre megközelítették az ellenséges repülőgépek; ha ugyanilyen távolságban elhagyták a határt, a berepülési veszély elmúlt. Légi veszély beálltakor valamely riasztókörzet középpontját az ellenséges repülőgépek legalább 200 kilométerre megközelítették; amennyiben a gépek legalább 150 kilométer távolságra elhagyták a riasztókörzet területét, a légi veszély elmúlt. Zavarórepülés esetén 1–3 ellenséges repülőgép legalább 100 kilométerre megközelítette a riasztókörzet középpontját. E három esetben lényegében a község légoltalmi szempontból illetékes személyeinek és intézményeinek értesítése volt a feladat, valamint esti/éjjeli esemény idején a közvilágítást kellett részben vagy teljesen kioltani. A közvetlen támadás lehetőségét a légvédelmi riadó rejtette magában; ezt akkor rendelték el, ha legalább négy vagy több ellenséges repülőgép legalább 100 kilométerre megközelítette a riasztókörzet középpontját. Riadót rádión vagy távbeszélőn keresztül kaphatott a község, utóbbit a szombathelyi III. hadtest légoltalmi parancsnokságától, a zalaegerszegi, veszprémi vagy szombathelyi kerületi légvédelmi központtól, illetve a MÁV-on keresztül. Ilyenkor a szirénákat azonnal meg kellett szólaltatni, az összes közvilágítási lámpát kioltani, távbeszélőn értesíteni a légoltalmi parancsnokot, és ellenőrizni, hogy a hatósági légoltalom, a dohánygyár és a selyemgyár készültségi foka megfelelő-e. A riadó elmúltát ugyancsak szirénák jelezték, a közvilágítási lámpák üzembe helyezése után pedig a lehető legrövidebb időn (max. 12 órán) belül kárjelentést kellet tenni.⁸ Természetesen a kaszagyárban is felállítottak figyelőőrsöt – az ipartelep Szent János téri főbejárata feletti lapos tetőn –, amelynek feladata a közeledő repülőgépek figyelése mellett az ipartelep elleni légitámadás jelentése, a hatósági riasztójelzések átvétele, valamint az ipartelep és a szomszédos terület kárfigyelése volt. A szolgálatot 3×2 fő látta el, és közvetlen távbeszélő-összeköttetéssel rendelkezett a légóparancsnokkal.⁹
          A szövetséges légierők hadműveletei keretében 1943. augusztus 13-án léptek először amerikai bombázók az ország területére. A zalaegerszegi 15. kerületi légvédelmi központnál zavarok voltak a hírközlő vonalakban, így Szentgotthárd sem innen kapta a felhívást. A körzet riasztása rádió útján történt, amelyet a kaszagyárban 13.15-kor vettek, és azonnal riasztották a községet a három nagy teljesítményű szirénával.¹⁰ Ezt követően még október 1-jén, 14-én és 24-én repültek át Nyugat-Magyarország légterén amerikai bombázók, de egyik alkalommal sem történt említésre méltó, illetve a Szentgotthárdi járást érintő esemény.

A 376th BG 42-73084 számú Liberator bombázójának roncsai 1943. november 2-án
(Forrás: http://www.b24bestweb.com/ropesmcgonigle.htm)

          1943. november 2-án a 15. amerikai légi hadsereg 74 B–17-es és 38 B–24-es nehézbombázója emelkedett levegőbe Tuniszból a wiener neustadti repülőgépgyár és a környező ipari komplexumok támadására. A bombázók – 72 P–38-as vadászgép kíséretében – összesen 327 tonna bombától szabadultak meg a célpontok felett.¹¹ A visszatérő gépeket német vadászok támadták meg, és a lelőtt bombázók közül kettő a szentgotthárdi járás közvetlen közelében ért földet. A 376^th BG "90" jelet viselő B-24-es Liberatorát 10 perccel a bombakioldást követően látták utoljára (12.35 körül), amint meredek zuhanásban közeledett a föld felé öt Messerschmitt Bf 109-es vadászgéppel a nyakában. A gép Fürstenfeld körzetében zuhant le, a legénység tagjai közül mindössze háromnak sikerült kiugrani, ők fogságba estek.¹² Körülbelül ugyanebben az időben a 98^th BG egyik B–24-esét – amelynek a 3-as motorját már Wiener Neustadt felett lelőtte a légvédelem – szintén támadás érte a Bf-109-esek által, és valószínűleg rakétatalálatot kapott. A "D" jelű gép farokrészét részben elvesztette, a kormányszervek komoly sérüléseket szenvedtek, a bombarekesznél pedig robbanás rázta meg a repülőgépet, majd zuhanni kezdett. Egyedül a navigátornak sikerült ejtőernyővel kiugrania, aki elmondása szerint még az ugrás előtt látta a másik bombázót lángolva zuhanni. Mindkét gép túlélőit Fürstenfeld körül ejtették fogságba, majd Fehringbe szállították őket, ahol találkoztak egymással.¹³

           A fenti két repülőgép lelövése az I./JG 27 pilótáinak számlájára írható.¹⁵ A vadászcsoport 12.00-kor kapta a riadót, és a pilóták azonnal startoltak. Fél órával később Wiener Neustadttól délre akadtak rá egy Liberator-kötelékre, amelyet azonnal megtámadtak. A csoport nem kevesebb, mint hét lelövést és kilenc kötelékből kilövést jelentett, ezzel szemben két vadászgépüket lelőtték, kettőt pedig megrongáltak, a négy pilóta különböző sérüléseket szenvedett.¹⁶

          1944 tavaszától majdnem minden nap megjelentek az amerikai repülőgépek a vármegye légterében. Április 12-én közel 450 nehézbombázó támadta a fischamendi, wiener neustadti és bad vöslaui repülőgépgyárakat és repülőtereket, a bombázókat több mint 200 P–38-as és P–47-es vadászgép biztosította.¹⁷ Az Államépítészeti Hivatal útőrének jelentése szerint a szentgotthárdi járás felett 374 ellenséges gép repült át hét hullámban 11.00–12.30 között. Kényszervetés következtében több helyen hullottak bombák, de komolyabb kárt sehol sem okoztak. Az őriszentpéter–farkasfai út 9800 kilométer-szelvényétől nyugatra 1300 méter távolságban két bomba, egy tanyai háztól kb. 300 méter távolságban, kopár területen esett le és robbant fel. Egy másik bomba az előbbiektől 300 méter távolságban erdős területre, a Zala patak medrébe hullott. Az orfalui szárnyút 1200 kilométer-szelvényénél, az út végpontjától kb. 300 méter távolságban az erdő szélére esett egy gyújtóbomba. Az erdő lángra kapott azonnal, de Orfalu község lakosai a tüzet azonnal eloltották.¹⁸
          Május 10-én mintegy 400 nehézbombázó támadta Wiener Neustadt ipari központjait több mint 200 vadászgép kíséretében.¹⁹ A szentgotthárdi járás felett 11.00–14.00 között átrepülő 280–300 repülőgép egyetlen helyen szabadult meg bombáitól. A vasszentmihály–fehringi út 9800 kilométer-szelvényétől jobbra, Rábakethely község belterületén, az úttól 300 méterre esett egy időzített bomba a gabonaföldekre, de nem robbant fel.²⁰
          Július 6-áról 7-ére virradó éjszaka az angol 205. Bomber Group 61 bombázóval támadta a feuersbrunni repülőteret.²¹ Elhárításukra a III./NJG 6 gépei szálltak fel Szombathelyről, és az egyik legeredményesebb bevetésüket hajtották végre: 01.10 és 02.05 óra között 14 ellenséges gép lelövését jelentették, míg a britek veszteségi kimutatásai között 13 bombázó szerepel.²² A német egység mindössze két vadászgépet veszített, az egyiket a saját légvédelmük találta el, és a hadinapló bejegyzései szerint a pilóta Szentgotthárdnál tette hasra a gépet. A személyzet tagjai – Willi Lauterbach szakaszvezető pilóta, Heinrich Nick szakaszvezető fedélzeti rádiós és Schulz őrvezető fedélzeti lövész – súlyosan megsérültek.²³ A német éjszakai vadász valójában Bajánsenyénél zuhant le, a csákánydoroszló–muraszombati út 25–26 kilométeres szakaszától jobbra mintegy 60 méter távolságban, és a földet érésnél szétroncsolódott. A helyszínre érkező Györke Dániel útőr a sebesült repülőket elsősegélyben részesítette, és orvost hívott hozzájuk.²⁴
          Július 8-án Bécs környéki olajipari létesítményeket és repülőtereket, valamint Veszprém repülőterét támadta több mint 520 amerikai nehézbombázó.²⁵ A vármegye légterén 10.45-12.00 között haladtak át az ellenséges repülőkötelékek, több légi ütközet fejlődött ki, így számos helyen hullottak bombák is kényszervetés következtében. A járásban Gasztony község határába – pontosabban a székesfehérvár–grazi 8. számú út 168.350 kilométerszelvényétől jobbra, mintegy 500 méter távolságra – hullott három, egyenként 2 kilogramm súlyú gyújtóbomba. A bombák közül, amelyek egy rozstáblába estek, csak egy robbant fel. A száraz gabona meggyulladt ugyan, de a környéken lévő munkások azt azonnal eloltották.²⁶
          A csörötneki csendőrőrs-parancsnokság 1944. július 17-én 15.00-kor a szentgotthárdi őrsöt távbeszélőn arról értesítette, hogy a Felsőrönök és Alsórönök községekhez tartozó hegyekben állítólag két ellenséges ejtőernyős géppisztollyal és ejtőernyővel felszerelve bujkál. Az őrs két-két járőrt a helyszínre vezényelt az ejtőernyősök felkutatására illetve elfogására, akikhez a vasszentmihályi határvadász őrshöz tartozó két–két határvadász járőr, valamint a felsőrönöki és alsórönöki leventék is csatlakoztak, a hegyeket és az erdőket átkutatva azonban az állítólagos ejtőernyősöket nem találták.²⁷
          Augusztus 7-éről 8-ára virradó éjszaka ismét brit bombázók repültek át a járás légterében, a 74 repülőgép célpontja ezúttal a szombathelyi repülőtér volt.²⁸ A felszálló német éjszakai vadászok 01.04 és 01.27 óra között négy angol repülőgépet lőttek le, de a bombázást nem tudták megakadályozni, a repülőtér jelentős károkat szenvedett. Az egyik bombázót Josef Kraft főhadnagy, a 7./NJG 6 század pilótája lőtte le Körmend felett,²⁹ valószínűleg ez a gép zuhant lángolva a 8. számú út 178-as kilométer-szelvényétől északra 1 kilométerrel, Jakabháza határában az erdőbe. A lángoló gépből három angol repülő ugrott ki ejtőernyővel, őket a vasszentmihályi csendőrség vette őrizetbe, majd a körmendi laktanyába szállították. Ketten a gépben lelték halálukat, holttestüket a repülőgép roncsai között találták meg, amelyek a zuhanáskor 100 m2-es területen kidöntötték vagy elégették a fákat.³⁰

          1944. augusztus 28-án több mint 560 nehézbombázó támadott olajipari és hozzá kapcsolódó kémiai üzemeket (Moosbierbaum, Szőny), valamint vasúti közlekedési csomópontokat és hidakat (Szolnok, Miskolc stb.).³¹ A vármegye légterén 8.45–12.45 között átrepülő gépekből kényszervetés következtében több helyen hullott bomba, a szentgotthárdi járás területén Gasztony község határába egy, Kerkáskápolna határába kettő, Kerca határába három nagyméretű bombát dobtak az átvonuló gépek. Mivel a bombák lakatlan területen értek földet, kárt nem okoztak.³² 10.45-kor a szentgotthárdi légvédelmi parancsnokság küldönc útján arról értesítette a szentgotthárdi csendőrőrsöt, hogy Rábafüzes és Felsőrönök községek között, az országhatár mentén ellenséges ejtőernyősök szálltak földre, a felkutatására kivezényelt járőrök azonban megállapították, hogy a szentgotthárdi őrskörlet területén az ellenséges repülőgépekből sem ejtőernyősök, sem pedig más, romboló tárgyak nem értek földet.³³
          November 1-je az addigi legsúlyosabb támadást hozta a szentgotthárdi járás területén. A több mint 320 bombázó elsősorban Bécs környéki motor- és hadianyaggyárakat, valamint fontosabb rendező pályaudvarokat – mint Bécs, Graz, Németújvár (Güssing), Ljubljana stb. – támadott megfelelő számú vadászgép kíséretében.³⁴ Szombathelyen 11.35-kor fújtak riadót, amely 15.10-ig tartott, ez hozzávetőlegesen egybevághatott a körmendi és szentgotthárdi járás területén elrendelt riadó idejével. A korabeli jelentés szerint a visszavonuló repülőgépek közül az utolsó hét gépből álló kötelék nyugat–keleti irányban repülve érkezett a megyeszékhely fölé, majd délre kanyarodva Körmend irányába távozott.³⁵ Körmend mellett azonban Csörötneket is súlyos támadás érte. A verőfényes napsütésben a falu lakói Mindenszentek napját ünnepelték, a délelőtti mise, majd az ebéd után a többség a temetőbe készülődött szerettei sírjához.
          "Éppen a temető széléhez értünk, amikor a megszokott déli–északi iránytól eltérően 3 nagy bombázó repülőgép nyugatról keleti irányba a falu fölé ereszkedett, hallottuk a bomba kioldásával járó kattanásokat. Valaki elkiáltotta magát – » mindenki feküdjön a földre, bombázás!« Ebben a pillanatban hatalmas robbanás rázta meg a földet. Fölnéztem a mi utcánk irányába, hatalmas füst, porfelhő szállt fel. A repülőgépek éppen akkor értek a temető fölé, de én semmivel sem törődve (bár kiabáltak utánam, » maradj fekve, te őrült!«), szaladtam a kertek alatt haza. A hegyre vezető úton aztán kimentem a Fő útra. A tőlünk jó száz méterre lévő kocsma felé nagy volt a szaladgálás, kiabálás. Olyan valamit értettem, hogy Kukorék háza eltűnt a föld színéről. A szívem dobogott, de még mindig bíztam, hogy nem nálunk történt a baj, hanem hogy a falut keresztülszelő Rába-hidat bombázták. Mi más juthatott volna eszembe, hiszen semmi hadicél a mi kis falunkban nem volt. Tovább futottam, és a jegyzőség épülete előtt jött velem szembe egy asszony (...), akinek az arca csupa vér volt, mintha valami kicsípte volna az arcán a húst, de csak szaladt (nemsokára meghalt). Aztán elém tárult a borzalmas látvány, romhalmaz volt a fél utca, a házunkból alig maradt valami. Az útszélen halott emberek, kéz-, lábcsonkok lógtak a fákról, de semmivel sem törődtem, csak anyámat kerestem a ház romjai között. Valaki kiabálta, hogy már elvitték Csontosékhoz. Odarohantam. Anyám az ágyra volt fektetve, a fején és az állán éktelen seb tátongott. (...)

A 14th FG egy P-38 Lightning vadászgépe startol olaszországi bázisáról
(Forrás: LAMBERT, John W. : The 14th Fighter Group in World War II. Atglen, 2008. 106. o.)

          Aztán újra a házunk romjaihoz rohantam, és apámat kerestem. Valaki azt mondta, hogy a hátsó kert felé látta menni. Hátra szaladtam, de ott senki nem volt. Közben az utcán megláttam, hogy letakarva hordágyon visznek valakit. A takaró alól kilátszó cipőről felismertem, hogy az apám az. Meg akartam nézni, de nem engedték, mondták, hogy darabokra tépte a légnyomás. Ekkor már több halottat is összeszedtek, és a Csontosék még akkor beépítetlen telekjére rakták össze őket. Később tudtuk meg, hogy a beszélgetők (ti. Böröcék háza melletti közös kút előtt – a szerző) mind meghaltak, csak a kis Bánkuti Irma maradt életben, akit a nagyapja karjában tartott."³⁶
          A község belterületére – a nagykocsmától nyugatra, az ún. Felső-szerre – összesen öt romboló bombát dobtak az amerikai bombázók, amelyek közül négy felrobbant, romba döntve három lakóházat gazdasági épületekkel együtt. További tíz ház az út két oldalán erősen megrongálódott. A támadás során 13 ember vesztette életét, ketten pedig súlyosan megsebesültek. Két másik bomba hullott még a Rába-partra, a kaszálónak használt Andrásikkertre, a lakóházaktól mintegy 100 méter távolságra.³⁷
          A fentieken kívül a járás területén számos helyen hullottak bombák – valószínűleg vészkioldás következtében. Jakabháza határában a grazi vasútvonal környékén nyolc, Zsida határában egy, míg Farkasfa határában 15 bomba ért földet. Ezek bár felrobbantak, komolyabb kárt nem okoztak. A nap során a bombázásokkal párhuzamosan vadászgépek intéztek támadásokat a vasútvonalak mentén. A Gasztony határában lévő Batthyány-majorban lévő nagyszámú német tehergépkocsit és autóbuszt két amerikai P–38-as vadászgép árasztotta el gépfegyvertűzzel.³⁸ A támadók minden bizonnyal a 14^th FG 48^th Squadronjához tartoztak, a század ezen a napon Bécs fölé kísért bombázókat, majd hazafelé úton földközelbe ereszkedve támadott földi célpontokat. A század összesítése szerint kilenc mozdonyt és 25 üzemanyagszállító autót lőttek ki.³⁹
          Az alacsonytámadásokkal kapcsolatban e helyen érdemes egy kis kitérőt tenni. Az 1944 augusztusában megindult offenzíva során szeptemberben a szovjet hadsereg átlépte a magyar határt, ezt követően az amerikai légi hadsereg repülőgépeit elsősorban a nyugat-magyarországi közlekedési vonalak ellen vetették be. A légitámadások főleg vasúti csomópontok és pályaudvarok, illetve vasútállomások ellen irányultak, amelyekkel az utánpótlási vonalakat kívánták a szövetségesek megbénítani. Az utánpótlás egy része – elsősorban csapatszállítmányok – pedig Szentgotthárd vasútállomásán keresztül érkezett. 1944 augusztusától kezdve állandósult a vadászgépek alacsonytámadása a közlekedő vonatok ellen is. Ilyenkor a támadás fő célpontja a mozdony volt, amelyet füstje messziről elárult. A pilóták gyakran megvárták, amíg a vonat megáll a pályán, és a személyzet elszalad, s csak azután lőtték végig a szerelvényt, egészen addig, míg a mozdony átlőtt kazánjából előtörő füst jelezte a találatot. De olyan is előfordult, hogy a támadók a menekülő személyzetre lőttek. A szentgotthárdi járás két legtöbb áldozatot követelő támadása ugyanakkor teljesen más forgatókönyv szerint zajlott.
          November 19-én több mint 500 nehézbombázó támadta a Bécs környéki olajipari létesítményeket, Wiener Neudorf repülőgépgyárát, valamint Győr és Maribor rendező-pályaudvarait. ⁴⁰ Egy átvonuló ellenséges kötelékből hat bomba hullott Szalafő község belterületére, de a bombák robbanásai a község szétszórt beépítése miatt semmiféle kárt nem okoztak. Egy visszavonulóban lévő kötelékből a hivatalos jegyzőkönyv szerint 13.09-kor nyolc vadászgép vált ki, és géppuskatűz alá vette a Máriaújfalu és Szentgotthárd közötti szakaszrészen, Szentgotthárdtól 6 kilométerre (a máriaújfalui vasúti megállónál, a nyílt vasúti pályán) a Budapest–Szentgotthárd között közlekedő 1310. számú személyvonatot. A támadásnak heten estek áldozatul – közülük hárman a Vöröskereszt tisztviselői voltak –, és 25–30 ember sebesült meg. Mivel a vonatot ért támadás következtében a mozdony használhatatlanná vált, segélymozdony húzatta be az erősen megsérült szerelvényt Szentgotthárdra. A sebesülteket a szentgotthárdi hadikórházba szállították. A korabeli jelentés szerint a vadászgépek a szentgotthárdi vasútállomást is géppuskázták, a vasúti épületekben keletkeztek károk.⁴¹
          November 22-én este 79 brit bombázó a szombathelyi pályaudvar ellen intézett támadást. ⁴² A megyeszékhelyen 19.25-kor fújtak riadót, amely 21.04-kor ért véget. A támadók elhárítására a váti reptérről felszállt III./NJG 6, valamint a Ferihegyről levegőbe emelkedett II./NJG 101 pilótái 19.59–20.21 között összesen nyolc ellenséges repülőgép lelövését jelentették, a valóságban ez a szám azonban csak hat volt.⁴³ Az egyik angol bombázó Felsőjánosfa határában, a Takó-dűlőn zuhant le. A személyzet tagjai közül kettőnek sikerült kiugrani a gépből ejtőernyővel, hárman azonban a géppel együtt értek földet.⁴⁴

          December 11-én újabb vonattámadás történt. Szentgotthárd légterén,^* 11 és 14 óra között mintegy 500 ellenséges gép repült át. A Bécs környéki támadásból visszatérő bombázókat kísérő vadászkötelékből négy ellenséges vadászgép vált ki, és 12.47-kor a Szentgotthárd–Máriaújfalu közti szakaszon, Szentgotthárd előtt 3 kilométerrel megtámadták a Budapestről jövő 1338. számú személyvonatot. A gépek a rácsapást négyszer ismételték meg, a szerelvényt vontató két mozdonyt és kettő vasúti kocsit kilőttek, majd végigpásztázták a kocsisort.⁴⁶ A támadásnak az első megállapítás alkalmával 26 halott és 74 sebesült áldozata lett a vonaton szállított "Hunyadi önkéntes páncélosok" közül, de a súlyos sebesültek közül további 19 életét vesztette, így a halálos áldozatok száma a felvett jegyzőkönyv szerint 45-re emelkedett. A szerelvény a szentgotthárdi állomásra futott be, ahonnan a halottakat az újtemető hullaházába vitték azonosítás céljából.⁴⁷
          December 27-én 11.00–14.30 között mintegy 600 ellenséges gép repült át Szentgotthárd felett. Az egyik kötelékből kényszervetés során Szentgotthárd délnyugati kijáratánál, Rábatótfalu község határában a mezőre 10 bomba hullott, a nyomukban 3–4 méter mély és 5–6 méter átmérőjű tölcsérek maradtak.⁴⁸
          Az 1945-ös év első ismert eseménye január 15-ére datálható, amikor több mint 400 amerikai nehézbombázó mintegy 270 vadászgép kíséretében a Bécs környéki vasúti vonalakat támadta.⁴⁹ A szentgotthárdi járás felett 11.00-tól kezdődően repültek át déli irányból ellenséges gépek, majd 15 óra tájban a visszatérésükkor Gasztony község határában a 8. számú út, valamint a budapest–grazi vasútvonal közé egy kb. 200 kilogrammos bombát dobtak le. A robbanás három épület tetejét megrongálta, de emberéletben nem esett kár.⁵⁰
          Február 20-án több mint 520 nehézbombázó támadta Lobau és Schwechat olajfinomítóit, Wien-Florisdorf pályaudvarát és egyéb célpontokat. A bombázásból visszatérő ellenséges gépek 13.30 tájban Vasszentmihály község határában, a vasszentmihály–fehringi út 1500 kilométer-szelvényében, az úttól balra 200 méter távolságban két 250 kilogrammos bombát dobtak le, amelyek felrobbantak. Február 21-én 12.40–15.00 között nagyszámú ellenséges repülőgép vonult át a vármegye légterén – a több mint 500 nehézbombázó ismét Bécs és tágabb körzetének vasúti célpontjait támadta – Kondorfa határában, a csörötnek– őriszentpéteri út 9700 kilométer-szelvényében az úttól jobbra, 1 kilométer távolságban hét bombát dobtak. A mezőre lehulló kb. 250 kilogramm súlyú bombák robbanása azonban nem okozott komolyabb kárt.⁵¹
          Március 1-jén újabb nagyszabású támadást intéztek Moosbierbaum olajfinomítója ellen, a több mint 630 bombázó repülőgépet 220-nál is több vadászgép biztosította.⁵² A vármegye területén két ízben volt légiriadó, az első 8.30–9.30 között, míg a második 9.45–16.00 között. A második riadó alatt jelentős ellenséges kötelékek vonultak át a megye légterén, amelynek során két helyen bombák hullottak a szentgotthárdi járásban. Felsőszölnökön, az alsószölnök– muraszombati út 6000 kilométer-szelvényétől nyugatra kb. 1000 méterre egy nagyméretű bomba esett a község belterületére, amelytől egy ház súlyosan megrongálódott. Ugyanezen útvonalon, annak 6800 kilométer-szelvényétől keletre 8 méter távolságra a községhez tartozó gyümölcsös kertekbe esett egy bomba, de ez utóbbi semmiféle kárt nem okozott.⁵³
          A rendelkezésre álló források alapján a szentgotthárdi járásban történt légi vonatkozású események közül az utolsó már a frontvonal közeledésével és a szárazföldi harcok előkészítésével hozható összefüggésbe. Az egyik dokumentum szerint március 21-én 15.30 körül Vashegyalja község határában hat ejtőernyős leszállását észlelte a helyi útőr, aki azonnal értesítette az apátistvánfalvai katonai parancsnokságot. A kivonuló katonaság az ejtőernyősök közül ötöt elfogott, és Szentgotthárdra szállították őket. Egy másik jelentés arról számolt be, hogy március 22-én 13.30 körül Szentgotthárdtól délre nyolc ellenséges ejtőernyős szállt le, közülük az alsószölnök–muraszombati út 5.000 kilométer-szelvényétől balra 390 méterre és a 6.600 kilométer-szelvényétől jobbra 600 méterre egy-egy, míg a szentgotthárd–vashegyaljai út 10.500 kilométer-szelvényétől jobbra 500 méter távolságra kb. 600 méteres körzetben további öt ejtőernyőst fogtak el. A két beszámoló meglehetősen hasonló történéseket ír le, így előfordulhat, hogy ugyanazt az esetet takarják. Mindenesetre a fentiek, valamint a Vashegyalján további partizánok megjelenéséről szóló jelentések előrevetítették az alig egy héttel későbbi eseményeket.⁵⁴ A frontvonal közeledése pedig azt is jelentette, hogy a nagyszabású – elsősorban angolszász – légi tevékenységek befejeződtek, és átadták helyüket a nem kevésbé véres és embert próbáló földi küzdelmeknek, hogy aztán hamarosan, ezek elcsitulásával újra béke telepedhessen a szentgotthárdi járásra.