A közelmúltban megvédett monográfiában (Mordovin Maxim: A vártartomány-szervezet kialakulása a kelet-közép-európai államokban) írottakkal szemben a szerző példák sorát hozza fel annak bizonyítására, hogy várakat nemcsak az Árpádok dinasztiája, kivált Géza fejeledelem és I. István király építtetett az államszervezés során, de a X. században, különösen annak második felében élt magyar urak, a törzsfők is fontosnak tartották, hogy várral rendelkezzenek. Vasvár esetében pedig fontosnak tartaná a temetőben álló Szűz Mária-templom s mellette a Szent Margit-kápolna régészeti és műemléki kutatását az Árpád-kori megyeszékhely jobb megismerése céljából.

                                                                                   A tanulmány a stájer eredetű Héder nemzetség "kőszegi" ágából származó Henrik bán (†1274) leszármazottainak egymás közötti kapcsolatait elemezve bizonyítja, hogy indokolatlan a XIII. század közepétől az 1320-as évek végéig ívelő időszakban egyetlen "Kőszegi-tartomány"-ról beszélni. Valójában Henrik bán fiai közül csak kettő: Iván és ifjabb Henrik épített ki oligarchikus magánhatalmat, ezek mind területi, mind kronológiai jellemzőiket tekintve határozottan megkülönböztethetők és megkülönböztetendők egymástól. Henrik bán harmadik fia, Miklós (és leszármazottai) ellenben átlagos nagybirtokosok voltak.

                                                                                   A dolgozat Vas megye hatóságának 1428. január 19-i oklevelébe foglalt, az előző évi kamarahaszna adót meg nem fizetők listája, valamint két Sopron megyei szolgabíró által a mondott adó néhány megyebeli birtokosra történt kivetéséről készített helyszíni feljegyzés alapján az 1427. évi kamarahaszna kivetésének és beszedésének gyakorlatát elemzi. Mindkét forrás teljes, latin nyelvű szövege megtalálható a dolgozat végén. Az előbbi forrásban szereplő birtokosokról és birtokaikról két térkép is készült. A dolgozat második felében kísérlet történt az egyes kamarahaszna körzetek és azok területén lévő telkek számának és jövedelmük meghatározására.

                                                                                   A tanulmány az Albert király halála után Magyarországra köszöntő belháborúktól terhes negyed század, az ún. zavaros idők egyik nyugat-dunántúli epizódját eleveníti fel. Középpontjában két főnemesi család, a Kanizsai és a Rozgonyi Sárvárért folytatott küzdelme áll. A címben jelzett események bemutatásán túl a szerző igyekszik a történet hátterét is megvilágítani, kivált Hunyadinak a kor egyik jegyzett, osztrák zsoldos vezérével, Nabukodonozor Ankenreuterrel vívott csepregi összecsapására, és az ott történtekhez hasonlóan az eddigiektől eltérő választ ad a Sopronban lezajlott 1464. évi zsoldos-incidensre is.

                                                                                   A tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, mikor épülhetett és milyen funkciót láthatott el a Vas megyei Ikervár település nevét adó vár. Annyit biztosan tudni, hogy legkésőbb a XIII. század közepén már őrizte valamilyen erődített objektum emlékét a település neve, mely objektum ebből következően biztosan ennél az időpontnál korábbi. A korábbi szakirodalomban több szerző által is képviselt azon nézet, miszerint két különálló vár állt Ikerváron, több érvvel is cáfolható. A településen tehát egy vár állott, mely része volt a feltehetőleg a X. században épült dunántúli gyepűrendszernek, melyet a településen feltárt egykorú temető is alátámaszt. Ikervár az Árpád-korban a vasvári várispánsághoz tartozhatott. Központi szerepének megszűnése és a vár elenyészése a gyepűrendszer XIII. századi felbomlásához köthető, funkcióit pedig a század második felében felépülő sárvári vár vette át.

                                                                                   A közlemény a "Magyarország világi archontológiája 1458–1526" munkacímű kutatási program keretein belül készült. Ennek szerkezetét követve tartalmazza Vas megye késő középkorból ismert összes ispánjának (comes), alispánjának (vicecomes) és szolgabírájának (iudex nobilium) nevét és tisztségviselésének idejét. Az eredeti programtól eltérően azonban a helytörténeti kutatási igényeket kielégítendő, további kiegészítést tartalmaz: az ispánok és az alispánok politikai életrajzi adatait, familiárisi kapcsolatait a jegyzetanyagban találja meg az érdeklődő.

                                                                                   A budapesti Néprajzi Múzeum textil- és viseletgyűjteményében őrzött, 1889-ből való Vas megyei kislányöltözet a német (hienc) nemzetiség lakta Rödönből (ma: Riedlingsdorf, Ausztria) került a gyűjteménybe. A néprajzkutató szerző nemcsak viselettörténeti szempontból vizsgálja a ruhát, hanem foglalkozik a gyűjtő személyével és tevékenységével, a viselet szerzeményezésének körülményeivel, s felvillantja mindezek társadalom- és művelődéstörténeti összefüggéseit.

                                                                                   A körmendi Rába Helytörténeti Múzeum világi ostyasütő vasa érdekes és különleges műtárgy. A szerző feltételezi, hogy a mester 1554-ben eljegyzési vagy esküvői meghívónak készítette az ostyasütő vasat, s az ostyák eljegyzési vagy esküvői emléknek készültek. A kistányér méretű, korong alakú ostyák egyik oldalán a menyasszony neve és családi címere, a másik felén a vőlegény neve és nemesi címere látható. Ezen értelmezésnek megfelelően írja le a tárgyat.