BALOGH LAJOS

 

 

CAROLUS CLUSIUS (1526–1609)
ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA*

A NAGY FLAMAND TUDÓS ÉS MAGYAR BARÁTAI EMLÉKÉNEK

"Tetteiben a Teremtő, lám, bemutatja hatalmát;
Semmit sem pazarol, mindennek oka van..."1
(Beythe István, 1583, Németújvár)

 

 

BEVEZETÉS

                                                                                                                                                     "Századok múltak el Clusius műveinek megjelenése óta, mégis a magyar flóra kutatója tanulmányai közben mindig vissza-visszatér az első forráshoz, Clusiushoz, jeléül annak, hogy pontos megfigyelésen alapuló lelkiismeretes munka az idők múlásával sem veszti el értékét. A mai kor magyar botanikusa kegyelettel járja be azokat a helyeket, ahol egykor a nagy Clusius járt és kutatott, s illő dolog, hogy a tudós férfiúnak, aki elsőül ismerte meg és ismertette Magyarország érdekes növényvilágát, születésének négyszázados fordulóján mi is a megemlékezés magyar virágokból font koszorújával áldozzunk..." (GÁYER 1927a).
           A tudományos világ széles körei ünnepelték 1926-ban a németalföldi Clusius Károly, a XVI. század legnagyobb természettudósa születésének 400. évfordulóját – írta Gáyer Gyula, aki a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi tárának botanikusaként, Degen Árpáddal és Gombocz Endrével hazánkban élen járt a Clusius-kultusz akkori ápolásában (DEGEN1926, GOMBOCZ 1926, 1936, GÁYER 1927b). Különös jelentősége volt ugyanis az évfordulónak Vas megye szempontjából, hiszen e térséghez fűződik Carolus Clusius három nyugat-pannon vonatkozású munkájának megszületése (CLUSIUS 1583, 1584, 1601, CLUSIUS & BEYTHE 1583), amelyek Batthyány III. Boldizsár humanista műveltségű főúr, törökverő hadvezér, a természettudományok egyik első hazai mecénása, valamint németújvári udvarának lelkésze, Beythe István támogatásával és közreműködésével jöttek létre.

Carolus Clusius
Carolus Clusius (1526–1609) arcképe Philippe Galle
Imagines L. Doctorum virorum, etc. című művében (Antwerpen, 1587)

           Már annak is jelképes üzenete volt, hogy Borbás Vince "Clusiusnak Vasmegye első floristikai közleményét nyújtó munkája háromszázadik évfordulóján" írta Vasvármegye növényföldrajza és flórája című nagyszabású botanikai megyemonográfiáját (BORBÁS 1887). A Clusius-kultusz nemes hagyományának ápolását a különböző szempontokból vasi kötődésű botanikusok azóta is szívügyükként viszik tovább. Borbás és Gáyer nyomdokain járva Horváth Ernő, a Savaria Múzeum paleobotanikusa kezdeményezése nyomán 1973-ban – Clusius és magyar barátai emlékének a nagy humanista tudós Pannoniába érkezése 400. évfordulóján – a Vasi Szemlében láttak napvilágot munkásságát elemző megemlékezések (AUMÜLLER 1973, HORTOBÁGYI & JEANPLONG 1973, HORVÁTH 1973a,b,c, KATONA 1973 stb.), melyekben többek között az 1980-as évek közepén a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán (BDTF) is tanító soproni erdész-botanikus, Csapody István (CSAPODY 1973) és a múzeum sokoldalú külső munkatársa, a csákánydoroszlói Csaba József is közreműködtek (CSABA 1973, CSABA & HORVÁTH 1973). A Clusius-Codex sajátkezű másolata és a Fungorum in Pannoniis... hasonmása, a mű születésének 300. évfordulójára Istvánffi Gyulától megjelent kiadásának (ISTVÁNFFI 1900) ünnepi pillanatait idézte a magyar származású, őrvidéki Aumüller István és a vasi kötődésű Jeanplong József szerkesztésében ismét megjelent Fungorum... és a Clusius-Codex tanulmányokkal kísért hasonmás kiadása (AUMÜLLER & JEANPLONG 1983).
           A pannon etnobotanika kezdeteire emlékezve később a szombathelyi BDTF növénytani tanszékének vezetője, Szabó T. Attila tette közzé hasonmásban a Stirpium nomenclator Pannonicus S(tephanus) B(eythe) (1583), Carolus Clusius (1584) és Czvittinger Dávid (1711) általi kiadásait Franz Wolkinger és Szabó István, a Németújvári Nemzetközi Clusius-kutató Társaság vezetőinek előszavával (SZABÓ T. et al. 1992). A Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum igazgatója, Nagy Zoltán által A Batthyányak évszázadai címmel 2005. október 27–29-én, Körmenden tartott tudományos konferencián Batthyány Boldizsár, a Beythék és Clusius munkakapcsolatának gyümölcseit is értékelték (BOBORY 2006, CSOMA 2006, SZIKRA 2006). Legutóbb pedig a Magyar Biológiai Társaság Botanikai Szakosztályában emlékeztünk meg Clusius Károlyról, Pannónia 400 éve elhunyt úttörő természetkutatójáról (BALOGH 2010).
           Ehelyütt nincs terünk a Clusius-kutatás újabb keletű, nemzetközi vonatkozásainak áttekintésére. Csak utalunk rá, hogy a tudományos világ érdeklődése továbbra is töretlen a nagy németalföldi tudós életműve iránt (pl. AUMÜLLER 1973, VEENDORP & BAAS BECKING 1938/1990, DE NAVE & IMHOF 1993, LANDTSHEER 1997, Leiden University Library 2004, EGMOND et al. 2007, VAN OMMEN 2009 stb.). Ugyanakkor a nyugat-pannóniai, benne a magyar vonatkozások, így Clusius magyar munkatársai, illetve pártfogója, vagyis főként Beythe István és Batthyány Boldizsár szerepének a nemzetközi tudományos köztudat általi ismerete és ebből fakadóan megítélése elmarad a jelentőségükhöz méltó mértéktől. Ezért is nagy érdeműek azok a törekvések, amelyek honfitársaink és Clusius kapcsolatának részleteit a nemzetközi fórumok elé tárják (AUMÜLLER & JEANPLONG 1983, SZABÓ T. et al. 1992, UBRIZSY–SAVOIA 1977, 1983, 2006, BOBORY 2007, 2009). A Clusius-kutatás nemzetközi színterén újabban Bobory Dóra lépett a tudós életművének magyar vonatkozásait tudományos igénnyel elemző szakemberek sorába, azt elsősorban Batthyány Boldizsár tudománypártolói tevékenységén keresztül vizsgálva (BOBORY 2004, 2005, 2007, 2009).
           Az emlékezés ébren tartása természetesen idehaza is nemes kötelességünk, különös tekintettel a felnövekvő nemzedékek, illetve tanítóik körére (BARLAY 1986, BOBORY 2004, BAGLADI 2009, SZABÓ T. 2009). A jelen írás is e céllal készült: a világ első mikológiai monográfiája, az első pannon flóramű és etnobotanikai közlemény létrejöttében jeleskedő németalföldi tudós elhunytának 400. évfordulóján tiszteleg Clusius és magyar segítőinek emléke előtt. E szándék jegyében röviden összegezni kívánja a vonatkozó ismereteket, kitérve az újabbakra is. A közlemény több szempontból is kibővített változata a hasonló címmel már napvilágot látott, az elsősorban a Batthyányak kultuszát ápoló, Körmend városa által kiadott és Nagy Zoltán által szerkesztett Testis temporis – Az idő tanúja kiadványsorozat 23. füzetében megjelent anyagnak (BALOGH 2009b; vö. még NAGY 2007).

 

CLUSIUS KORA

"A szó valódi értelmében tünemény volt, mely tündöklő meteorként jelent meg egyes országok egén. Ezekre rövid ideig fényt vetett, utána ismét sötétbe borult minden, amint előtte is sötétség uralkodott" – Neilreich, a XIX. század híres osztrák füvésze jellemezte e szavakkal a XVI. század legjelentősebb botanikusát, polihisztorát, a németalföldi Carolus Clusiust, kinek 400 esztendeje hunyt ki élete csillaga (NEILRECH 1855).
           A történelmi kor, amelyben a Pannóniában is működött tudós, illetve itteni magyar mecénása, Batthyány III. Boldizsár, valamint segítő munkatársai – különösen Beythe István – éltek, gondoskodott arról, hogy e nemes férfiak életét a földi lét örömeinek és bánatainak gazdagon elágazó útjaira vezesse. Sokrétű tanulságokkal szolgálhat betekinteni e közel fél évezredes múltba, meglátni, hogy az uralkodóváltások, háborúskodások, függetlenségi vagy honvédő harcok, politikai, vallási, felekezeti küzdelmek zajló árja közepette miként kaphatott életlehetőséget a tudomány, illetve műveléséhez levegőt a kor egyik legkiválóbb tudósa és magyar segítőtársai.
           Clusius hazája, a mai Belgiumot és Hollandiát magában foglaló Németalföld a XVI. században virágkorát éli, amely V. Károly német-római császár kiváltságos tartománya. Az állami politika központosításával jelentős ipari és kereskedelmi centrumok alakulnak ki. Ezzel egyidejűleg kifejlődik a hajózás és a tengeri kereskedelem is, amely az országot egy évszázadra tengeri nagyhatalommá teszi. V. Károly uralkodása alatt a németalföldiek gyarmatok egész sorát szerzik meg, hajóhadat építenek, az ipar és kereskedelem virágzik. Az anyagi jólét és szellemi műveltség természetesen a politikai függetlenség utáni vágyat is jelenti. V. Károly és utóda, II. Fülöp azonban kemény kézzel töri le a németalföldi szabadságmozgalmakat. II. Fülöp a spanyol Alba hercegnek adja át a kormányzást, aki könyörtelenül lép fel a lázadókkal szemben (KATONA 1973).
           Ugyanekkor a Habsburg Birodalom keleti tartományainak a török hódítás veszedelmével kell szembenézniük. A mohácsi vész (1526), majd Buda eleste (1541) után az oszmán megszállás három részre szakítja Magyarországot. A rabló hordák később elvonulnak ugyan, de Magyarország politikai egysége összeomlik, elpusztul a királyi udvar, a haza súlyos árat fizet Európa megvédéséért. A XVI. század – viharai ellenére – a szellemi megújhodás ideje is. Az olaszországi bölcsőből indult reneszánsz Nyugat- és Közép-Európában a természettudományok újjászületését is hozza. Magyarországon ugyanakkor a reneszánsz kibontakozását is derékba töri az oszmán invázió, elmaradnak az udvarba látogató humanisták, az ország legnagyobb része hozzáférhetetlenné válik a tudományos kutatás számára és terra incognita marad több mint másfél évszázadon keresztül (WOLKINGER & SZABÓ 1992).
           A történelem viharvédett helyein mindemellett tudományos ébredést is hozó időszak humanista orvosai, természetvizsgálói számára a görög és római klasszikusok – Theophrastos, Dioscorides, Galenus, Plinius – művei ekkor már nem elegendők hazájuk természeti viszonyai, növényei alaposabb megismeréséhez. Saját megfigyeléseken alapuló tudás rögzítésére törekednek, amelynek eredményeképpen – a könyvnyomtatás és a képsokszorosítás segítségével – megszületnek az első füveskönyvek, az ún. Kräuterbuch-ok (BRUNFELS 1530, BOCK 1539, FUCHS 1542). Gombocz Endre, neves botanikatörténészünk találóan jegyzi meg, hogy bár ezeket kevés évtized választja el a középkori Hortus Sanitatis-tól (egy kezdetleges, hosszú időn át használt gyógynövényes könyvtől), képeiket viszont több évszázad, ugyanis a rajzok sokszor valóságos műremekek (GOMBOCZ 1936).
           Míg a természet tudós búvárai a múltban a növények világát nem egy területre vonatkozóan, hanem általánosságban – de mindenekelőtt gyógyhatásuk szempontjából – igyekeztek feltárni, ez idő tájt ébredezik a szándék egy-egy térség növényvilágának leírására. Ez, vagyis az ún. flórakutatás kezdetei a Kräuterbuch-ok megjelenésétől figyelhető meg. Noha a cél eredetileg még a gyógynövények leírása és ábrázolása, ez egyre inkább átadja helyét a flórakutatásnak, az egyes növények földrajzi térségenkénti észlelésének, feljegyzésének. Ennek lehetőségét Amerika felfedezése (1492) egzotikus világrészek irányába is megnyitja. De ne kalandozzunk el messzire, kapaszkodjunk fel inkább a Németalföld és Magyarország között húzódó, képzeletbeli ívre, amelynek vonzása flamand tudósunk és magyar barátai életében is oly meghatározónak bizonyult.
           Clusius Károly – ahogy magyarosan a XX. század első felének szakírói nevezték – működése tehát abba a korba esik, mely az emberi gondolkodás nagy újjászületése kapcsán a természettudományoknak is új irányt mutatott. Eladdig a tudományos világ felfogásában is a természet csak médium volt, mely hivatva volt arra, hogy az ember életét könnyebbé és kellemesebbé tegye, s a növények csak abból a szempontból érdekelték a kutatókat, vajon hasznosak vagy károsak-e az emberre nézve. De lassanként megváltozott ez a felfogás. A tudósok rájöttek arra, hogy a természet nem az emberért van, s az ember maga is csak része annak a hatalmas természetnek, melynek elfogulatlanul és melléktekintetek nélkül való vizsgálata a feladata és célja az igazi természettudománynak. S azoknak a férfiaknak sorában, akik ezen az új úton haladtak, és a modern természettudományi kutatás alapjait lerakták, megfigyeléseinek tömegével, leírásainak pontosságával és adatainak feltétlen megbízhatóságával messzire kimagaslik Clusius Károly – írja róla Gáyer Gyula 1926-ban.
           Abban az időben, amikor Clusius nálunk jár (1574–1587), Vas vármegye a tudományos fellendülés nagy korát éli. Sárvárott Nádasdy Ferenc, Németújvárott (ma: Güssing, Ausztria) Batthyány Boldizsár udvara az akkori idők irodalmi és tudományos világának gyülekezőhelye. A természettudományok iránt való érdeklődés a vezető körökben általános. Bejczy Gergely, Vas vármegye alispánja maga is foglalkozik a botanikával, s amikor két füveskönyvet küld Batthyánynak, tréfásan hozzáteszi: "úgy adtam Nagyságodnak, hogyha elvész, Rohonczot foglalom el érte" (GÁYER 1927b).
           Újabban a botanikus Szabó T. Attila kutatásai világítottak rá, hogy a németújvári iskolát alkotó Carolus Clusius, Beythe István, Beythe András és Batthyány Boldizsár,2 valamint a Nádasdyak, Sylvester János (1504k.–1552k.), Kőrösi Fraxinus Gáspár (1500k.–1563) és Melius Juhász Péter (1536?–1572) nevével jegyzett sárvári orvosbotanikai iskola, illetve az erdélyi iskolatagjai – Melius Juhász Péter, a kolozsvári Heltai család, valamint Váradi Lencsés György (1530–1593) – között személyes kapcsolat lehetett, illetve a sárvári tudóskör teremtette meg az erdélyi orvosbotanikai iskola kialakulásának feltételeit. Ezen értelmiségi körök munkái nyomán a XVI. században a Kárpát-medencében is létrejöttek az első füveskönyvek (MELIUS 1578, Kolozsvár;3 Beythe András 1595, Németújvár) és többnyelvű botanikai szövegek (lásd alább). Ezek a munkák egyértelműen bizonyítják egy, a kor európai színvonalán álló tudományos, illetve hagyományos magyar növényismeret létezését (SZABÓ T. & SZ. TÓTH 1993).
           A XVI. századi nyugat-magyarországi természettudományos iskolák kialakulásában némi versengés is feltételezhető. Tény, hogy a Nádasdyak az erdélyi Báthory-birtokok vonzáskörzetéből csábították Sárvárra a Sylvester-testvéreket: Sylvester Mihályt, illetve Jánost. Utóbbi a tudományos adatgyűjtésre és szakmai iskolateremtésre buzdító programját (SYLVESTER 1527, 1536/1539), az első magyar nyelvű botanikai leckét (SYLVESTER 1536/1539), s az Új-Testamentum magyar fordításának függelékében az első magyar nyelvű nyomtatott orvosi szöveget (SYLVESTER 1541) is közreadta (SZABÓ T. 2001). Ugyanakkor a Batthyányak Németújvárra telepítették a szlovén Johannes Manlius4 nyomdáját – talán némiképpen ellensúlyozni a sárvári Abádi Benedek-féle nyomdát és iskolát, továbbá Német­újvárra, valamint a szomszédos várakba gyakran hívtak meg tudós papokat és orvosokat. Ennek a csak feltételezett nemes versengésnek hatalmas hasznát látta a magyar (és az egyetemes) tudományosság: mindenekelőtt abban, hogy ezen az úton sikerült Pannónia kutatására megnyerni a XVI. századi Európa kétségtelenül legjelentősebb orvosbotanikusát, Carolus Clusiust. Személye révén a térség kapcsolatba kerülhetett francia, németalföldi és részben spanyol szellemiségi irányzatokkal is – írja Szabó T. Attila (SZABÓ T. et al. 1992).

 

CLUSIUS ÉLETÚTJA

Carolus Clusius – eredeti nevén Charles de l'Escluse5 – 1526. február 19-én, fél évvel a mohácsi vész előtt születik az akkor a Német-Római Birodalomhoz tartozó Németalföld déli részén fekvő flamand Atrech városában, amely a XVII. századtól Arras néven már Franciaországhoz tartozik. Apja Michel de l'Escluse vagyonos, tekintélyes ember, udvari tanácsos Artois tartományban; Armentiere közelében olyan birtok tulajdonosa, amellyel együtt jár a "Watenes főúra" (Signeur de Watenes) cím viselése is. Ez később legidősebb fiára, Charles-ra száll, aki édesapja halála (1573) után már a latinos formájú Carolus Clusius nevet használja. Jómódú, hétgyermekes protestáns család legidősebb fia, aki később műveiben szerepelteti nevében az Atrebatis melléknevet is, amely a Gallia Belgicában lévő atrechi születésére utal.
           Az ifjú Clusius előbb a saint-vaast-i kolostoriskolában, majd a kelet-flandriai Gand (Gent) latin iskolájában tanul. Ezt követően a brabanti Leuven-ben, a kor legjobb egyetemén (College Trilingue) folytat jogi tanulmányokat Gabriel Mudaeus tanítványaként, de elmélyíti latin és görög ismereteit is. (Itt érdemes megjegyezni, hogy Clusius pályafutása során nemcsak flamand, francia és holland nyelven, hanem a latin és a görög mellett németül, spanyolul és portugálul is beszél és ír.) Huszonkét évesen európai peregrinációra indul. 1548-tól újra jogot tanul a németországi Marburgban, majd Wittembergbe megy, ahol Philipp Melanchtont, a nagy protestáns filozófust hallgatja. Valószínűleg neki tulajdonítható, hogy a reformációhoz minden üldöztetés ellenére, holta napjáig hű marad. 1550-ben Svájcban is jár, ahol Kálvin Jánossal is találkozik. 1551-től 1554-ig a délkelet-franciaországi Montpellierben találjuk, ahol orvosi tanulmányokat folytat. Itt Guilleaume Rondelet, korának egyik legműveltebb orvosa, zoológusa és botanikusa olyan hatással van rá, hogy figyelme ezentúl leginkább a növénytan tudománya felé irányul. Már itt kiemelendő azonban, hogy – miként ez a kor humanista természettudósaira oly jellemző – Clusius más tudományterületek, így a régészet, numizmatika, térképészet, történelem, néprajz, vagy a művészetek iránt is élénk érdeklődést mutat (ERNYEY 1935)
           Időközben botanikai kirándulásokon vesz részt, főleg Franciaország délkeleti partvidékén, mialatt zoológiai (Rondelet: De piscibus marinis), botanikai (Dodonaeus: Cruyde-Boeck; Histoire des plantes) és orvosi-gyógyszerészeti (Antidotarium...) műveket is fordít és kiad. Az V. Károly császár és II. Henrik francia király között kitört háború idején a protestáns-katolikus ellentétek, illetve pestisjárvány miatt el kell hagynia Franciaországot és a svájci Lausanne-ba menekül. Később hazatér Németalföldre, Leuvenbe, illetőleg Antwerpenbe. Két év múlva, 1560-ban Párizsba utazik, gyűjtőutakon bejárja Franciaországot, majd 1562-ben a polgárháború kitörésekor ismét visszatér Németalföldre. 1563-ban fejezi be előbb montpellieri, később párizsi orvosi tanulmányait, de végül nem szerez orvosi doktorátust (amely jelentős költséggel járt volna), csak licentiátusi fokozatot, amely engedélyt adott a tanításra (licentia docendi) (ERNYEY 1935, MOLNÁR V. 2009).
           Ez évben barátja, Crato von Craftheim közvetítése nyomán lép kapcsolatba a gazdag augsburgi Fugger családdal. Náluk ismerkedik meg Leonhard Rauwolf augsburgi orvossal, aki utazásai során növényritkaságokat is gyűjt, amelyekből szárított-préselt gyűjteményt, herbáriumot készít. Clusius valószínűleg e találkozás nyomán kötelezi el magát véglegesen a scientia amabilis-szel, a botanika tudományával. Anton Fugger Clusiust kívánja megbízni két fia utazásainak felügyeletével. Az eredeti terv szerint Olaszországba utaztak volna, de ez módosult, s így 1564 tavaszán az Ibériai-félsziget felé indulnak, már csak az egyik Fugger fiúval, Johann Jacobbal. Nyolc hónap alatt bejárják Spanyolország és Portugália legnagyobb részét, ahonnét Clusius több mint 200, addig ismeretlen növényt ír le, mellette a félsziget térképét is elkészíti. A sok fáradsággal és balesetekkel is járó utazás botanikai erdeményei – az első spanyol-portugál flóra – 1576-ban jelenik meg Antwerpenben Rariorum aliquot stirpium per Hispanias observatarum historia címmel. Ebben foglalkozik a növények helyi népi neveivel is, megteremtve a népi növényismeretet kutató etnobotanika tudományát.
           1565-től 1571-ig Németalföldön él, és főleg egzotikus, trópusi tájak növényvilágával foglalkozó műveken dolgozik. Ebben az időben támad fel a kerti növények kultusza, amiben éppen a hollandok járnak elöl. Egymás után keletkeznek a legszebb kertek a németalföldi városokban, elkezdődik a tulipán-, jácint-, nőszirom- és nárciszkultusz virágkora. Clusius minden alkalmat megragad, hogy ritka kerti növényekhez jusson. A bécsi udvar (I. Ferdinánd) flandriai származású konstantinápolyi nagykövetétől, Busbecqutől tulipánhagymákat kap, s lesz akaratlan okozója a Németalföldön később szinte nemzeti csapássá váló tulipánláznak (RAPAICS 1940). 1571-ben két évre Angliába utazik, ahol neves gyógyszerészekkel, s a kor egyik legkiválóbb botanikusával, Matthias Lobelius-szal ismerkedik meg.
           Mindezalatt Németalföldön a felkelések és a reformáció híveinek üldözése súlyos belső helyzetet teremt. Látva Alba herceg kegyetlenkedéseit, országa szenvedéseit és nyolcvanéves, protestáns mivolta miatt minden javától megfosztott apja nyomorát és nagybátyja máglyahalálát, a tudományban keres feledést és vigaszt, de már felébred benne a kivándorlás gondolata is. Miután apja 1573-ban meghal, immár nincs, ami marasztalja. Ez az élethelyzet szinte egyidejű a bécsi udvar hívó szavával. Annak ellenére, hogy II. Miksa császár V. Károly veje, vallási türelem szempontjából Ausztriában és Csehországban ekkor jóval kedvezőbb állapotok uralkodnak, gyakorlatilag szabad vallásgyakorlás van.
           Clusius elfogadja a meghívást, és 1573 őszén Bécsbe költözik, ahol ő császári-királyi felségének udvari, illetve kerti elöljárója (praefectus rei herbariae) címet kap, évi 500 rajnai forint jövedelemmel. Ugyanakkor nem főkertész, hanem a császár közvetlen kíséretéhez tartozik (aulae familiaris), azon nemesek közé sorolva, akiket négy ló illet meg. Eleinte a bécsi egyetem rektoránál, Johann Aichholtznál lakik, akinek kertjét fejleszti, új növényekkel is gyarapítja. Clusiusnak emellett saját kertje is van itt, ahol számos helyről kapott sokféle növényt nevel és szaporít. II. Miksa udvarában a kor szellemi kiválóságaival találkozik. E "császári akadémia" tagjai közt ott találjuk: Ogier Ghislain de Busbecqu (Busbecquius) és David Ungnad törökországi követeket, Johann Crato von Craftheim műgyűjtőt, Rembertus Dodonaeus orvos-botanikust, Paulus Fabricius olasz orvost és matematikust, Julius Alexandrinus Galenus-magyarázót, a magyarok között pedig Istvánffy Miklós híres diplomatát és történetírót, Purkircher György pozsonyi orvost, továbbá Zsámboki (Sambucus) Jánost, a XVI. század híres humanistáját, európai hírű könyvgyűjtőjét, a császár történet­íróját. E tudós társaság biztosítja Clusius számára a sokirányú szakmai támogatást (GOMBOCZ 1936).
           1574 tavaszától bejárja előbb Bécs környékét, majd egyre távolabb jutva a Duna vidékét Pozsonyig, az Alpok flórájának egyik úttörő kutatójaként elsőként mássza meg a Schneeberget, de az Ötscheren és a Dürrsteinen is jár, részben az előbb említett tudósok némelyikének társaságában. Az emberi és szakmai szempontból is reményteli indulás, amely a hazájától messzi keletre, egy ismeretlen flóra mesgyéjére érkező tudós mindennapjait jellemzi, sajnos nem tart soká. Miksa császár 1576-ban meghal, akit Rudolf követ a trónon. Ő a vallási türelem terén messze elmarad elődjétől. Számos magas rangú pártfogójuk kérése ellenére Clusiust Dodonaeussal együtt protestáns mivoltuk miatt nem alkalmazzák tovább, így 1577-ben megszűnik az udvartól származó jövedelme. A nélkülözés ideje köszönt rá, de Bécset nem tudja elhagyni, mert nem engedi megkezdett munkája, egy pannóniai flóra elkészítése, de ide köti a botanika első magyar mecénása, Batthyány Boldizsár tudományszeretete és hívó szava is. Clusius már bécsi tartózkodásának elejétől ismeri a művelt magyar főurat, akivel az évek folyamán szinte baráti kapcsolatot alakít ki (KATONA 1990).6 Batthyány háza mindig nyitva áll előtte, és hosszú időn át évente több alkalommal küld érte kocsit, hogy németújvári és szalónaki (ma: Stadtschlaining, Ausztria) várában, birtokain vendégül lássa a flamand tudóst, aki Batthyány kertjeit botanikusi igénnyel fejleszti, számos egzotikus növénnyel gazdagítja (STIRLING 1996). Ezen utak során – nem ritkán Beythe és Batthyány kalauzolásával – gyűjti Clusius mindazon ismereteket, amelyek majd nagy pannon műveinek alapjául szolgálnak. Ezek nyílt vagy soraik közül kiolvasható üzenetéből kiderül, hogy Clusius bécsi tartózkodásának (1573–1588) igazán örömteli, boldog napjait nyugat-magyarországi utazásainak időszakai jelentik, amelynek a németújvári kis tudós kör a legjobb tanúja. Mikor 1584-ben végleg elhagyta mecénásának, Batthyány Boldizsárnak és humanista barátainak körét, nem szűnt meg érdeklődése az ország sorsa iránt, mint ezt magyar barátaival folytatott levelezése bizonyítja (UBRIZSY 1978).
           Időközben még kétszer jár Angliában, s útközben az őt alkalmazni kívánó IV. Vilmos hesseni őrgrófnál Kasselben, majd 1587-ben baleset éri, mire le kell mondania minden terepi kirándulásról. 1588-ban elhagyja Bécset, benne kedves kertjét. Ezután rövid ideig Frankfurtban van, majd 1593-ban a Leideni Egyetem botanika tanszékének professzora, vezetője lesz. Itt a botanikus kert megalapításában is kulcsszerepe van, amely az Alpoktól északra a második ilyen létesítmény akkor (HENIGER 1973, Leiden University Library 2004). 1593-ban fejezi be összefoglaló főművének első részét, Rariorum plantarum historia (A ritka növények leírása) címmel, mely – a Pannóniában megfigyelt gombák jegyzékével együtt – majd csak 1601-ben jelenik meg Antwerpenben. 1605-ben lát napvilágot a második rész: Exoticorum libri decem... A két nagy műben a pannon, az osztrák és a spanyol flórák összességét adja, kiegészítve a tengerentúli és kerti növényekkel, de a második kötetben egzotikus állatokat is közöl, amelyek leírásai Cuvier szerint tökéletesek. Tőle származik a kelet-afrikai Mauritius szigetén akkoriban még élt, majd a XVII–XVIII. században kiirtott nagy csőrű, röpképtelen galambféle, a dodó (Didus ineptus) első ábrázolása is.7
           Az idős tudós 1609. április 4-én, 84 éves korában – a legenda szerint egyetemi előadása közben – fejezi be sok küzdelemben, viszontagságok közepette élt, de rendkívül értékes örökséget hátrahagyó életét. Leidenben szintén hírneves tudósbarátai, Dodonaeus és Scaliger8 közelében, a Vrouwekerk sírkertjében helyezték nyugalomra. Az 1819-ben felszámolt temetőből hamvaik és síremlékeik a Pieterskerkbe kerültek át; sírfelirata: "BONÆ MEMORIÆ CAROLI CLUSII ATREBATIS POS. QUI OB NOMINIS CELEBRITATEM PROBITATE, ERUDITIONE, TUM REI IN PRIMIS HERBARIÆ ILLUSTRATIONE PARTAM, INTER AULÆ CÆS. FAMILIARES ALLECTUS; ET POST VARIAS PEREGRINATIONES A NOBB. DEMUM ET AMPLISS. DD. CURR. ET COSS. IN HANC URBEM CONDECORANDÆ ACADEMIÆ EVOCATUS ET STIPENDIO PUB[LICO]. PER ANNOS XVI. HONORATUS, XXCIVM Æ[T]. S[UÆ]. ANNUM INGRESSUS OBIIT CELEBS IV. APR[IL]. M. DC. IX."

 

CLUSIUS MAGYAR MECÉNÁSA ÉS MUNKATÁRSAI

Batthyány III. Boldizsár (1537/8–1590) humanista műveltségű németújvári főúr, törökverő hadvezér, a természettudományok első hazai mecénása, aki szabad idejében a botanika tudományának is hódol, egyike a magyar tudomány- és művelődéstörténet legérdekesebb alakjainak. Apja Batthyány Kristóf, anyja Svetkovics Erzsébet, de neveltetésében meghatározó szerep jut nagybátyjának – a horvát bánnak –, Batthyány Ferencnek és nejének, Svetkovics Katalinnak, akik közbenjárására huszonkét évesen a francia királyi udvarba kerül apródi szolgálatra. A protestánsüldözést közelről megtapasztalja, amely világlátására, vallási türelmi elveinek kialakulására nagy hatással van. 1561 őszétől egy időre a bécsi udvarnál találjuk, ahol nemcsak az említett tudós körökkel, köztük Clusiusszal, de művészeti, irodalmi, bibliofil személyiségekkel is hosszan tartó ismeretségeket alakít ki, bár elképzelhető, hogy Clusiusszal már korábban, Párizsban kapcsolatba kerül. Úgy tudni, Luthernál is jár. Clusius szerint hét nyelven beszél, s igyekszik mindenkihez a maga nyelvén szólni. Hazatértekor sok újat is magával hoz, nemcsak eszméket, hanem az újra való nyitottságot is (BOBORY 2006). Mindez lehetővé teszi, hogy – a körmendi levéltár tanúsága szerint – számos európai tudóssal levelezésben álljon, s politikai, történeti, teológiai, filozófiai, természettudományi, sőt, költészeti, szépirodalmi művekből is gazdag könyvtárat gyűjtsön össze, de például pártfogója a körmendi felsőbb iskolának is (SZABÓ 2006). Az elődeitől örökölt családi könyvtár buzgó fejlesztőjeként komoly áldozatokat hoz egy-egy újonnan megjelent mű megszerzéséért (CSAPODY 1973). Az egykori levelezések és könyvszámlák tanúsága szerint ebben fő segítője az a francia könyvkereskedő Jean Aubry, aki a vallási meggyőződése miatt Párizsba menekült Clusiust befogadó neves nyomdász és könyvkiadó család fejének, André Wechelnek a veje volt. 1566-ban feleségül veszi Zrínyi Doricát – a szigeti hős, Zrínyi Miklós és második felesége, a magyarul nem tudó cseh bárónő, Rosenberg Éva leányát –, aki Batthyány Ferencéknél tanulta a magyar szót (BARLAY 1986). Egyetlen fiúgyermeke éli meg a felnőttkort, Batthyány II. Ferenc, aki folytatja apja könyvgyűjtését. A művészetekkel való kapcsolatáról is egy példát említve: 1912-ig évszázadokon keresztül a Batthyányak német­újvári/szalónaki várait díszítette id. Pieter Brueghel világhírű olajképe, a Keresztelő Szent János prédikációja (1566). Brueghel három Batthyánynak volt kortársa. Közülük Boldizsár lehetett a kép első tulajdonosa, akihez az talán Clusius közvetítésével jutott, midőn azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy olyan festőművészt szerezzen számára, aki a függetlenség gondolatát a historizálás eszközével ki tudja fejezni. A kép odakerülése idején Brueghel már halott, de készítésének idején ugyanolyan élénken foglalkoztatták kora társadalmi, eszmei kérdései, mint Batthyány Boldizsárt (KATONA 1963, SZABÓ 2006).

Batthyány III. Boldizsár
Batthyány III. Boldizsár (1537–1590) a rohonci ősgaléria festményén

           Batthyány németújvári várkastélyában laboratóriumot is berendez, ahol folyamatosan bővülő könyvtárának gazdag alkimista irodalma nyomán mégsem a mágia, hanem – a korban egyre népszerűbb paracelzista orvosi alkímia szellemében – a természetben rejlő titkok feltárása, tudományos módszerek alkalmazása jegyében folynak a kísérletek. Ebben nagy segítségére van a bécsi poeta laureatus Elias Corvinus is (BOBORY 2005, 2006). Minden bizonnyal nem elszigetelt mozzanata ez az európai reneszánszba is beilleszthető hermetikus tradíciónak sem. Noha maga Batthyány valószínűleg nem járt a Padovai Egyetemre (BOBORY 2005), újabban valószínűsítik, hogy szépirodalmi éreklődése és a későbbiek folyamán is ápolt kapcsolatai révén hozzátartozott a Radéczy István egri püspök által irányított, egykori "padovások" – Zsámboki János, Istvánffy Miklós, Purkircher György –, továbbá a flamand grécista és természettudós Nicasius Ellebodius, a bécsi költő Elias Corvinus és mások által meghatározott pozsonyi irodalmi körhöz is (BARLAY 1986). Jóllehet Batthyány nem egyetemet járt tudós, de keresi az új szellemi áramlatokat, és ezekre különösen nyitott. Németújvári udvarát a humanista kultúra egyik hazai gócpontjává teszi. Az általa létrehozott tudományos kör azonban nem egy állandóan jelenlévő intellektuális társaság; Batthyány a respublica litteraria szellemében, levelek százain keresztül tartja a kapcsolatot az Európa különböző részein működő tudósokkal, így Clusiusszal is (BOBORY 2005).
           Noha Batthyány Boldizsár a császári udvarban elismert személyiség, az államügyekben jártas, kiváló képességű diplomata, ő maga idegenkedik Bécstől, s jellemének legfőbb vonása sokkal inkább a haza iránti hűség és annak minél sokoldalúbb szolgálata a tudás és az okosan megszervezett nemzeti ellenállás kettős feladatán keresztül (BARLAY 1986). A törökök előretörése, a szigetvári tragédia beláttatja vele, hogy az egyre fokozódó felekezeti elkülönülés tovább élezi a honi belső ellentéteket. Minden bizonnyal felismeri, hogy a magyarság sorsa nincs eleve elrendelve,9 a török elleni harc a nemzeti fennmaradás alapvető kérdése (SZABÓ 2006). Nemzeti hadtörténelmünkbe mint Zrínyi Györggyel és Nádasdy Ferenccel szövetséges vitéz katona, a törökkel élethalál harcát vívó nemzet végvári hőse vonul be, hiszen 1587-ben, Mohács után 61, Szigetvár eleste után 21 évvel hadvezér társaival együtt nagy győzelmet arat Kanizsánál a török felett. Személyében tehát elválaszthatatlan egységben él a humanizmus és a nemes patriotizmus, így a humanisták inkább literátori rangnak számító héroszfogalma Clusius ajánlásában ("németújvári hérosz") teljes értelmet nyer (BARLAY 1986). Tárgyunk szempontjából Batthyány Boldizsár azonban mindenekelőtt Clusius támogatója, vendéglátója és sokszor útitársa is annak Pannóniában végzett botanikai kutatásai során.
           Batthyány Boldizsár környezetéhez és Clusius baráti köréhez tartozik Beythe István (1532–1612) botanikus, református lelkész, prédikátor és egyházi író is.10 Születési helye bizonytalan: Németújvár, vagy Baranya vármegye Baranyavári járásának Kő nevű községe (ma: Kamenac, Horvátország). Iskoláit Tolnán végzi, majd rövidebb ideig külföldi egyetemeken folytatja tanulmányait. Sárváron, a Nádasdyak udvarában Melius Péterrel együtt tanulják a botanikát Kőrösi (Fraxinus) Gáspár orvostól. 1556-ban már a Győr vármegyei Hédervárott, később a Nyitra vármegyei Szakolcán (ma: Skalica, Szlovákia), 1559-ben pedig a Zala vármegyei Alsólendván (ma: Lendava, Szlovénia) működik tanítóként. Rövidesen Sárváron kap tanári kinevezést a felsőbb iskolába, majd papi pályára lép. 1565-től Alsólendván, 1574-től Sopronban szolgál lelkészként. Innen hívja 1576-ban Németújvárra Batthyány, aki mellett haláláig marad. Itt kerül kapcsolatba Clusiusszal, kit útjaira gyakran elkísér. A nagy tudós gyakori vendég náluk, bensőséges szakmai és emberi kapcsolat alakul ki köztük. 1585-ben a zsinat az egységes protestáns Sopron-Vas vármegyei kerület püspökének, szuperintendensének választja. 1591-ben Csepregen egymaga száll síkra a kálvini irány mellett. Bár 1595-ben lemond, a helvét irányúaknak továbbra is püspöke marad. Teológiai tárgyú könyvei Németújváron jelennek meg 1582-től. Munkásságában jellemzően a különböző protestáns nézetek közötti viszálykodás megszüntetésére buzdít, a lehető legkevésbé polémikus, higgadt hangon igyekezve kimutatni a hasonlóságot az egyre inkább szembenálló lutheránus és kálvinista irányzat között (BOBORY 2006). Élete utolsó éveiben már nem jól lát, amitől sokat szenved. 1558-ban elveszi Pozantsits Margitot, aki egy év után meghal. Másodszor Czypán Zsófiával köt házasságot 1561-ben, tőle születik két fia, Imre és András. Beythe Imre körmendi, majd atyja halála után németújvári lelkész (CSAPODY 1973).

Beythe István
Beythe István (1532–1612), a magyar növénynevek összegyűjtője

           Beythe András (1564–1599) református prédikátor, herbalista Sárváron született. Később itt és talán Körmenden is lelkész, majd esperes Surányban. Botanikai érdeklődésére és tudományos munkásságára meghatározóan hat az a környezet, amelyet a sárvári orvosbotanikai iskola, illetve a Batthyányak udvara jelent, beleértve Clusiust és a vele együttműködő édesapját, Beythe Istvánt. 1595-ben a németújvári Manliusnál adja ki füveskönyvét, amely Melius Péter Herbáriuma (1578, Kolozsvár) után második a magyar nyelvterületen (BEYTHE A. 1595). Noha Beythe András könyvének 275 növényleírásából ötvenet Meliustól, kilencvenet az olasz Matthiolustól vesz, a magyar növényneveket pedig apja, Beythe István és Clusius munkájából kivonatolja, érdeme mégis, hogy a Meliusnál ömlesztve tárgyalt növényeket Matthiolus rendszere szerint egymástól elválasztja. A munka tudományos értékén vagy a szerzőséggel kapcsolatos ellentmondásokon kívül figyelemre méltó annak az olvasói, polgári igénynek és érdeklődésnek a nyugat-magyarországi térségbeni megléte, amelyet kielégített (SZABÓ T. 2001, PAPP 2001).

térkép
A Clusius által Nyugat-Pannóniában és Szlavóniában bejárt területek térképe
(összeállította: Jeanplong József és Viktor Petkovšek, 1983)

 

AZ ELSŐ PANNÓNIAI FLÓRAMŰ

Clusius 1575 és 1586 között beutazza Nyugat-Pannónia ma Ausztriához, Magyarországhoz, Szlovákiához és Szlovéniához (köztük Pozsony, Moson, Sopron, Vas és Zala vármegyékhez) tartozó területeit (Pannonia Transdanubiana), valamint Horvát-Szlavónország nyugati (Varasd vármegyei) részét (Pannonia Interamnis). Utazásainak és gyűjtéseinek eredményeit három munkában foglalja össze. A magyar botanika szempontjából a legfontosabb és korszakalkotó jelentőségű pannóniai flóraműve, amelyRariorum aliquot Stirpium, per Pannoniam, Austriam, & vicinas quasdam Provincias observatarum Historia (Pannónia, Ausztria és a szomszédos tartományokban megfigyelt növények leírása) címmel az antwerpeni Plantin nyomdájában készül 1583-ban (CLUSIUS 1583).11 A közel nyolcszáz oldalas könyvhöz kötve (kolligátumként) található a Stirpium nomenclator Pannonicus latin-magyar növénynévjegyzéke. (Együttes hasonmás kiadásuk a sopronszentmártoni Otto Guglia gondozásában jelent meg, vö. GUGLIA 1965.) A 358 nagyszerű fametszettel díszített, természethű leírásokat tartalmazó könyv az első magyar flóramű, egyben az első olyan közép-európai botanikai munka, amely egy adott terület növényvilágát mutatja be, de Európában is a második az ugyancsak Clusiustól való spanyol flóra után. Magyar növények első ábrázolásai is itt találhatók. A történelmi Magyarország területéről 314 fajt ismertet, amit a Rariorum plantarum historia-ban még 25-tel told meg, s ha hozzávesszük a Stirpium nomenclator Pannonicus 145 ide vágó növényét, úgy Clusius mint­egy 484 fajt közöl a térség flórájából, ami korában hatalmas tudományos teljesítmény (JEANPLONG 1984)! Sajnos a mai Magyarország területére florisztikai adatainak csak kis hányada esik (vö. TRAXLER 1973). Magyarföldi és ausztriai növények – mint-egy százféle – az ő keze nyomán kerülnek először e térségtől nyugatra, jelesül a leideni, majd – egyetemi tanártársa, Everhardus Vorstius12 közreműködésével – más németalföldi tankertekbe is (HENIGER 1973). Azt, hogy nemcsak növényleírásai mintaszerűek, hanem ökológiai, növénytársulástani jellegű megfigyeléseket is tesz, az alábbi példa is érzékelteti: "Ezekben az országrészekben nem látsz fátlan dombot, füves mezőt, szárazabb rétet, avagy füves útszegélyt, amelyen a közönséges kakukkfű elő ne fordulna." Pannóniai flóraművének megjelenésétől a magyar flóra feltárásának érdemi folytatása több mint egy évszázadot várat magára. Kétszáz év is elmúlik, míg hozzá fogható, korában világszínvonalú magyar mű születik: Magyarország ritka növényeinek leírása és képei – Kitaibel Páltól és Adam Waldsteintől (WALDSTEIN & KITAIBEL 1802, 1805, 1812, vö. KÁDÁR & PRISZTER 1992).

Stirpium Nomenclator
Clusius és Beythe István latin-magyar növénynévjegyzéke
Németújváron őrzött példányának címoldala, 1583 (fénykép: Móricz Péter)

           A nagy florista éles szemére jellemző esettanulmányként ki kell emelnünk a "sárgaliliom" történetét. Nyugat-Magyarország május-júniusban nyíló ritka természeti szépsége ez a bájos virág, mai hivatalos nevén sárga sásliliom (Hemerocallis lilio-asphodelus). Először Clusius bukkan rá a XVI. század végén a Németújvártól nem messze lévő Pónici-réten. A Clusius és Beythe Nomenclatorában "zöd liliom" néven szereplő vadvirág felfedezésének és kerti megtelepítésének történetét így mondja el Clusius: "Az a narancsszín virágú liliasphodelus, amelyet Dodonaeus a régiek hemerocallisának vél [ti. a mediterrán lángszínű sásliliom, H. fulva; BL], Ausztriának már minden és Németországnak legtöbb kertjében szépen díszlik, de sárga és illatos virágú fajtestvére, amelynek virága nem annyira hullatag, mint előbbié, Ausztriában ismeretlen volt az én jövetelem előtt, én azonban végre az 1579 és 1580 évben nagy számban megtaláltam Németújvár városától és Batthyány Boldizsár nyugatra néző várától nem messze fekvő nyirkos réten, ahol önként nő, de a németújváriak nem ismerik. Itt május végén és június elején virágzó állapotban gyűjtöttem. Batthyány csodálkozott, hogy telkén ilyen előkelő és illatos virág nő, és megparancsolta, hogy ebből a növényből sokat ássanak gyökerestől és a kiásottakat kosarakban hordatta kertjébe." Így jut a magyarföldi sásliliom Clusius révén a kor kedvelt kerti virágai közé, s terjed el idővel Európa-szerte a divatos török virágokkal együtt Batthyány németújvári kertjéből, hogy száz esztendő múlva Bécs közvetítésével jusson majd vissza a hazai kertekbe "egzotikus növényként" (RAPAICS 1940). Természetes előfordulását a Pónici-erdő patakja mentén 1926-ban fedezte fel ismét ifj. gróf Batthyány Zsigmond, megerősítve ezzel Clusius 350 éves németújvári adatát, illetve a faj – korábban vitatott – nyugat-dunántúli őshonosságát (GÁYER 1927c). Még meglévő természetes állományai veszélyeztetettek, védelemre szorulnak!

 

NÉPI NÖVÉNYISMERET CLUSIUS MŰVEIBEN

Mint fentebb már említettük, az etnobotanika tudományának kezdetei Clusius ibériai-félszigeti útjától (1564–65) eredeztethetők. Noha bővebb tere ehelyütt nem lehet, példaként említtessék meg a kanári sárkányfa (Dracaena draco) első részletes botanikai leírása. A Makaronézia szigetvilágában őshonos, különösen a Kanári-szigetekről ismert, valóban a nevezetes mesebeli teremtményt idéző egzotikus fa – amelynek ültetett példányával először Lisszabonban találkozott – olyan hatással volt Clusiusra, hogy a hispániai flóraművében (1576) leírt növények sorát ezzel kezdi (VAN OMMEN 2009). Benne kitér a fa vörös nedve, a "sárkányvér" (sanguis draconis) népi gyógyászati felhasználásával és kultúrtörténetével kapcsolatos vonatkozásokra is (GRABNER 1973).
           A növényvilág megismerésének kezdeteihez hasonlóan, ugyancsak hazánk nyugati végvidékei a tanúi a népi növényismerettan, az etnobotanika tudománya magyarföldi megszületésének, illetve az első önálló ilyen tárgyú nyomtatványunk megjelenésének is. A Clusiust útjaira gyakran elkísérő Beythe István számos növényt, illetve előfordulási helyét mutatja meg neki. Emellett azok magyar népi neveit is az ő segítségével jegyzi fel, de valószínű, hogy olykor Batthyány Boldizsár is közreműködik. Az így összegyűjtött szóanyagból születik meg a Stirpium nomenclator Pannonicus (Pannon növénynevek jegyzéke), amelynek 345 címszót tartalmazó hazai kiadását 1583-ban valószínűleg Beythe István rendezi Manlius németújvári sajtója alá (CLUSIUS & BEYTHE 1583).13 Címoldalának latin nyelvű ajánlása is Beythétől való hexastichon:
                                                  Tetteiben a Teremtő, lám, bemutatja hatalmát;
                                                  Semmit sem pazarol, mindennek oka van.
                                                  Mind, kik a gyógytudomány pannon művészei vagytok,
                                                  Tudnotok illik e könyv népi neveit.
                                                  Clusius, íme, leírta köznapi elnevezésük –
                                                  Néktek is fontos e könyv, hasznos és szép tudomány.
                                                                                                                                  ( B. I.14)

          

Stirpium Nomenclator
Clusius és Beythe István latin-magyar növénynévjegyzéke
Németújváron őrzött példányának két oldala, 1583 (fénykép: Móricz Péter)

           Egy példát említve belőle: a Boldogasszony mentája (Tanacetum balsamita) "Mentha græca, costus hortensis, bodog azzony mentaya, h. e. Beatæ virginis mentha" néven szerepel benne. Ez a latin-magyar növénynévjegyzék 331 címszóval s némi különbségekkel 1584-ben Antwerpenben is megjelenik Plantin nyomdájában, a pannóniai flóramű függelékeként (CLUSIUS 1584). Jelentőségére vall, hogy 1711-ben kiadott, Specimen Hungariae literatae című munkájában Czvittinger Dávid is közli németföldön (CZVITTINGER 1711, vö. SZABÓ T. et al. 1992). Azon túl, hogy a Nomenclator a magyar növénynevek gazdag forrása, a térség flórájának ismerete szempontjából is fontos, ugyanis Clusius a benne szereplő növényeket is gyűjtötte. Mivel azonban pannóniai flóraművébe csak a ritkábbaknak tartottakat vette fel, a közönségesebbekről csak e növényjegyzékben emlékezik meg, így ez a pannóniai flóramű kiegészítésének tekinthető. Clusius a növénynevek összegyűjtése mellett egy-két mondát is feljegyzett, mint például a Gentiana cruciata tárnicsfajra vonatkozó Szent László pénze és füve legendát, vagy a Pimpinella saxifraga-hoz kapcsolódó Csaba-íre mondáját.15 Utóbbiról ezt írja: "Ugyanis azt beszélik, hogy Csaba király, Attila király kisebbik fia, Honorius császár leányának gyermeke, apjának halála után (mikor egész Magyarország belső háborúban volt és nagy csatát vívtak, mivel nem tudtak megegyezni, hogy Attilának melyik fiára szálljon a hatalom, s ebben a csatában minden magyar elesett) egyedül maradt életben 15 000 sebesült emberével. Mondják, hogy Csaba ezeket ezzel a fűvel meggyógyította, és a füvet utóbb ezért nevezték el az ő nevéről."

 

A MIKOLÓGIA ATYJA

A Clusiust számos alkalommal vendégül látó Batthyány Boldizsár asztalánál a gomba gyakori eleség és kedvelt csemege, amely a gombák ismeretét feltételezi. Batthyány és Beythe pedig a gombák kiváló ismerője, így nem csoda, ha Clusius figyelme is ráirányul erre az akkoriban tudományosan még alig ismert élőlénycsoportra. Az addig megjelent munkák legfeljebb ha 40-50 gombafélét említenek (HORVÁTH 1973b). A flamand tudósnak ez is méltó kihívást jelent, s neki is lát a Vas és Zala vármegyék vidékén termő, jellegzetes gombák összegyűjtésének. Az anyagból megszületik a világ első gombászati közleménye, amely egy adott terület gombavilágát ismerteti, s mint ilyen, az első adatközlést jelenti a magyarországi, benne a Vas megyei mikoflóráról is (UBRIZSY 1969, BOHUS 1975). A térségünk nagygombáit bemutató, fametszetekkel gazdagon illusztrált munka 1601-ben jelenik meg Antwerpenben Fungorum in Pannoniis observatorum brevis historia (A Pannóniában megfigyelt gombák rövid ismertetése) címmel, a Rariorum plantarum historia függelékeként (CLUSIUS 1601). Benne Clusius a gombákat ehető (46), illetve mérgező és káros (59) mivoltuk szerint csoportosítja, megadva előfordulási helyüket és helyi elnevezéseiket magyarul, németül s olykor szlovén és horvát nyelven is. Érdekes, hogy a négy évszázada feljegyzett magyar (növény- és) gombanevek jó része ma is hasonlóan cseng a vasi nép ajkán – írja Csaba József; ilyenek: szilw alya, gilva, csöpörke, herencs, keserew gomba, galambicza, keck galambicza, verews galambicza, varganya, ewz lab, towisalya gomba, szarvas gomba, fenyő alya gomba, warga annya (CSABA 1973).16 Noha Clusius 105 gombáról kitűnő leírásokat és – 32 fajról – fametszetű rajzokat készít, felismeri, hogy meghatározásukban a gombák színe mennyire fontos bélyeg (VETTER 2002). Batthyány ekkor is segítségére siet, midőn költségén hívják meg Bécsből Németújvárra a Habsburg-udvarban közel húsz évet töltött, francia származású Esaye le Gillon-t, aki valószínűleg Clusius unokaöccse volt (vö. UBRIZSY 1983). A könyv fametszetei az ő természethű akvarelljei nyomán készülnek, miközben Batthyány a gombák kiváló ismerőjeként maga is ellenőrzi a gombák festését. A színes táblákra Beythe István a gombák magyar, míg Batthyány Boldizsár német neveiket írja rá. Clusius e táblákat még életében elveszettnek véli.
           Noha hazánkfia, Sadler József botanikus már 1841-ben utal rá, hogy a leideni könyvtárban Clusius munkásságához köthető gombaábrázolások találhatók (SADLER 1845), ez csak 1874-ben Éduard Morren – Clusius életrajzírója – nyomán nyer megerősítést (MORREN 1875). A 85 táblán 221 művészi ábrázolásból álló (az újabb revíziók szerint 68 gombafajt képviselő; BOHUS 1975) gombafestmény-gyűjtemény a később elkészült gombamonográfia kéziratával együtt alkotja az ún. Clusius-Codexet, amelyet azóta is a leideni egyetemi könyvtár őriz. A nagy művet és mellékleteit később kétszer is megjelentették. A Clusius-Codex eredeti akvarelljeit gondosan lemásolva, a Fungorum in Pannoniis... fakszimile kiadásával együtt, a mű születésének 300. évfordulójára Istvánffi Gyula világhírű mikológusunk adta ki (ISTVÁNFFI 1900). Az Aumüller István és Jeanplong József által közreadott változat pedig már teljes egészében hasonmás kiadás (AUMÜLLER & JEANPLONG 1983), amely a gombamonográfia fametszetekkel illusztrált szövegét, az akvarelleket és egy nemzetközi szakemberközösség tanulmányait tartalmazza, kiegészítve Clusius műveinek és fordításainak részletes bibliográfiájával (AUMÜLLER 1983). Clusius gombáskönyvét hasonló vonatkozásban több évszázados csend követte. Istvánffy szerint ő tekinthető a mikológia Linné-jének. Személyében a gombatan, a mikológia megalapítóját is tiszteljük, mely tudomány bölcsője hazánk nyugati végvidékein ringott.

 

CLUSIUS ÉS AZ EGZOTIKUS NÖVÉNYEK

Abban az időben Itália után Ausztria egyike azon országoknak, melyekben a távoli tájakról, Ázsiából, s az alig egy évszázada felfedezett Amerikából bekerülő jövevénynövények igen kedvező fogadtatásban részesülnek, minthogy a Habsburg-házból származó uralkodók a virágok nagy barátai és a kertészet bőkezű előmozdítói. A bécsi udvarnál hosszabban időző Clusius pedig az új kerti virágok, egzotikus növények európai terjesztésének egyik tudós úttörője, a növénycsere-hálózatok központi alakja lesz (VAN OMMEN 2009). Aichholtz professzor által rendelkezésére bocsátott bécsi kertjében létrehozza az első havasi kertet (alpinetum), ahol az Alpokból hozott számos növényt vesz művelés alá, felhíva a figyelmet a havasi növények (pl. kankalinok, Primula spp.) kertészeti alkalmazásának lehetőségére. Spanyolországból nárciszféléket (Narcissus spp.) hoz, keleti platánt (Platanus orientalis) Görögországból, de az ugyanott honos vadgesztenyét (Aesculus hippocastanum) már a Busbecqu Konstantinápolyban nevelt fáiról kapott termésből veti bécsi kertjébe. Mikor 1588-ban elhagyja a fővárost, 12 éves vadgesztenyefát hagy hátra, amely legnagyobb sajnálatára még nem virágzik. Az örökzöld babérmeggyet (Prunus laurocerasus) is ő neveli először. A tulipán (Tulipa), nárcisz (Narcissus), jácint (Hyacinthus), nőszirom (Iris) nemzetségek kisázsiai fajait, a perzsiai császárkoronát (Fritillaria imperialis) vagy a piros virágú ázsiai boglárkát (Ranunculus asiaticus) ugyancsak Konstantinápolyból, Busbecqu és Ungnad bécsi udvari török követek útján szerzi be és szaporítja el Miksa császár udvarában, vagy éppen Batthyány Boldizsár németújvári és szalónaki kertjeiben, amelyekből minden bizonnyal a többi Batthyány-birtokra, így Körmendre is jut (STIRLING 1996, SZIKRA 2006). A törököktől származó virágok közül egyébként leghíresebb a kerti tulipán (Tulipa gesneriana), amelynek első európai példányát a XVI. század egy másik nagy botanikusa, Conrad Gessner 1559-ben Augsburgban neveli fel és írja le tudományosan, ugyanakkor – miként már fentebb is említettük – Clusiusnak igen jelentős szerepe van elterjesztésében. Az élelmi és a haszonnövények közül bécsi kertjében érik be először a burgonya 1588-ban, ő termeszti először a dohányt, s a kávét is neki küldi meg 1596-ban Honorius Bellus. A pozsonyi útján megismert orvos barátja, Purkircher György által hazánkban elsőként nevelt és Clusiusnak megküldött amerikai babot Clusius róla nevezi el (Phaseolus purkircherianus) (RAPAICS 1940). Clusiusnak köszönhető továbbá, hogy Magyarországon elsőként Batthyány szalónaki kertjében terem a paprika (UBRIZSY 1975).
           Példaként villantsunk fel egy érdekes, hazai színt a tulipánok világából. Noha a hajdani magyar őshazákban népünk bizonyára hosszú időn keresztül együtt élhetett a különböző vadon előforduló tulipánokkal, a mai Magyarország területén egyetlen faj sem őshonos, a Kárpát-medence térségében is csak egy, a Borbás Vince által leírt – az aldunai Kazán-szoros sziklapárkányain élő – magyar tulipán (Tulipa hungarica). Ugyanakkor ritkán, de elvadulva kontinentális Európa-szerte előfordul a mediterrán származású erdei tulipán (Tulipa sylvestris). Ennek vasi előfordulásáról ír Csaba József, megyénk neves polihisztora (CSABA 1939). Elképzelhetőnek tartja, hogy a növény Clusius révén kerülhetett a Batthyányakhoz, azok csákánydoroszlói várkastélya mellé. Lelkesen és nosztalgikus, de a valóságalapot nem nélkülöző hittel tudósít az elvadulva virító erdei tulipánról, midőn feltételezi a család korabeli németújvári és szalónaki kertjeivel – vagyis Clusius virághonosító tevékenységével – való kapcsolatot. Kutatásai szerint "a községben tudni vélik, hogy »régi időben egyik Batthyány az elfogott török tiszteknek csak akkor kegyelmezett meg és engedte őket szabadon, ha a foglyok megbízottja ritka virágokat hozott Törökországból növénytudós barátja részére«. Él az itteni nép száján a »töröktulipán« név is; igaz, hogy most már egy másik növényre: a császárkoronára (Fritillaria meleagris) vonatkoztatva használják. Ezek az emlékek is sejtetik, hogy talán mégiscsak van valami kapcsolat a csákánydoroszlói erdei tulipán és a 330 év előtt elhalt Clusius között" – írja 1939-ben.17
           Figyelemreméltó, hogy Clusius nemcsak a gombákról szóló könyvének előszavában emlékezik meg Batthyány segítségéről, hanem az 1582-ben, Antwerpenben megjelent – az angol Drake kapitány kelet-indiai útjairól hozott egzotikus fűszer- és gyógynövényekről tudósító – Aliquot notae in Garciae Aromatum historiam (Néhány megjegyzés Garcia Fűszerek ismertetése című könyvében) című művét is neki ajánlja: "Tudva azt, hogy kegyes patrónusom mennyire érdeklődik e tárgy iránt, esdve kérem, adjon helyet jeles könyvtárában e szerény műnek, tanúsítsa ez örök hálámat »pro plurimis in me collatis beneficiis (irántam tanúsított számos jótéteményéért)«" (ERNYEY 1935).

 

AZ ELSŐKÉNT KÖZÖLT HAZAI ŐSNÖVÉNYLELET

Clusius sokoldalú érdeklődését nem kerülik el a földtani, őslénytani maradványok sem. Conrad Gessner példájára ásványokat, főleg kövületeket is gyűjt, majd Agricola hatása alatt kezd a "De rebus metallicis" elveszett, vagy abbamaradt műve írásához (ERNYEY 1935). Vidékünkön gyakran közlekedik Batthyány németújvári és szalónaki vára között, s ilyenkor útba ejtheti a Vashegyet (Eisenberg), a Csádhegyet (Csatherberg) és Gyepüfüzest (Kochfidisch) is. Ezt bizonyítja a pannóniai flóraművének 10. oldalán olvasható leírás, amelyből kiderül, hogy egy 1580-ban a Vashegyen tett útja során megkövesedett fák maradványaira bukkan. Ezek létezéséről már korábban is tudhat, de ekkor be is gyűjti őket. A világon elsőként végez ősnövénymeghatározást, melynek során felismeri az évgyűrűket és a tápanyagszállító edényeket, melyek szerkezeti képe alapján fajra meghatározza a kovásodott, opálosodott famaradványokat. A vashegyi ősfát, a Lithoxylon-t csertölgynek írja le, melynek helyességét az utókor modern vizsgálatai is megerősítik, és amely Quercoxylon cerris L. néven a paleobotanika egyik első leleteként lett ismert. (A törzs- és ágmaradványok a felső pannon korú bazaltvulkánosság nyomán feláramlott melegforrásokból származó kovasavas oldatok hatására opálosodtak.) Clusius adata tekinthető tehát hazánk legrégebbi ősnövénytani adatközlésének (HORVÁTH 1973c).

 

A MAGYARORSZÁGI RÉGÉSZET ELSŐ FORRÁSAI

Elsősorban régészeti szakkörökben ismeretes, hogy – sokoldalú tevékenysége részeként – Carolus Clusius a római kori feliratokra vonatkozó adatközléseivel is jelentős érdemeket szerzett. Életét végigkísérte a régészet iránt tanúsított érdeklődése: a rómaiak élete, edényeik, pénzük gyűjtése, régi szövegek felkutatása, leírása és megfejtése. Európa-szerte kiterjedt utazásai során számos epigráfiai feljegyzést készít az Ibériai-félsziget, Dél-Franciaország, Németország, Ausztria és Magyarország területén látott feliratos kőemlékekről, de például Nyugat-Pannóniából és Dáciából másoktól származó adatokat is lejegyez (AUMÜLLER 1983). Így például Erdélyből Batthyány közvetítésével annyi régiséget, római pénzt kap, hogy kritikát tud mondani Wolfgang Lazius történetíró kéziratos műveiről (Descriptio Transsilvaniae, Chorograph. Pannoniae). Nyugat-magyarországi működése idején magyar barátai tehát nemcsak viszonozni igyekeznek fáradozásait, hanem alkalmat nyújtanak neki, hogy fejlessze archeológiai ismereteit (ERNYEY 1935). Ezirányú tevékenysége különös ösztönzést kap 14 éves bécsi tartózkodása, illetve nyugat-magyarországi működése során, miután felfigyel Hieronymus Beck von Leopoldsdorf gazdag alsó-ausztriai kőtárának anyagára (BARB 1973). Epigráfiai feljegyzéseit, rajzait maga nem közli, azokat megosztja másokkal (pl. Justus Lipsius), illetve Janus Gruterus, majd másfél évszázad múltán Christophorus Saxius szakmunkáiban látnak napvilágot (GRUTER 1619, SAXE 1746; vö. még LANDTSHEER 1997). Utóbbi szerző művének címoldalát is a Gruterus könyvében Clusiustól közölt feljegyzések nyomán készült két rézkarc díszíti, s Saxius könyve ajánlásában is mint az akkor még kis tudományos szakterület mezejének első művelőjeként említi Clusiust (BARB 1973).
           A tudós epigráfiai munkásságának nyugat-pannóniai vonatkozásaiból merítve példát: a XVI. században Clusius és Lazius szólnak először arról, hogy római kori feliratos köveket a sabariai várfalba falazva őriznek (KISS et al. 1998). Ezeket ott valószínűleg már régebb óta gyűjtik, s lehetséges, hogy ez idő tájt kerülnek Batthyány Boldizsár németújvári és szalónaki várába is azok a sírkövek, amelyeket Clusius leírásából és rajzából ismerünk (AUMÜLLER 1983). Belőlük Batthyány Clusiusnak is küld, és Lazius bécsi házába szintén kerül egy feliratos oltár Szombathelyről. Clusius 1585. április 3-án jár Szombathelyen; tőle származik a város első leírása, amely jó évtizede magyarul is olvasható (KISS et al. 1998, TÓTH & ZÁGORHIDI CZIGÁNY 1999). Sokhelyütt rátalál a római kori Savaria építményeinek maradványaira, szobor- és oszloptöredékekre, falba épített kövekre, gyakran feliratosakra. Itt olvashatjuk, hogy a városban és környékén is sokszinű, négyszögletes kövekből összeállított padlók kerülnek elő, de Savaria vízvezetékéről (aqueductusáról) is ő ír először (ANDERKÓ 2006). Savaria német nevét – Stein am Anger –, valószínűleg Lazius nyomán, így magyarázza: "Angernek nevezik ugyanis az osztrákok azokat a falvakhoz közeli szárazabb mezőket vagy füves helyeket, ahová a marhákat és a libákat szokták kiterelni legelni." A középkori Szombathely egyetlen ismert középülete, az egykori piactéren (a mai Fő téren) állt, több emelet magas várostorony, illetve a benne működő óra első említése is Clusiustól való. Városleírásában hírt ad az egykori dicsőségét már csak emlékeiben őrző szerény mezővároska állapotáról, de az áradásaikor veszélyes Gunsa (ma Gyöngyös) és Brenta (ma Arany-patak) vízfolyásokról is. Leírásából értesülünk elsőként a város keleti határában lévő Szent Márton-kápolnáról és a benne található oltáron elhelyezett Szent Márton-szoborról is. Elsőként jegyzi le a legendát, miszerint ennek a kútnak a vizével keresztelték meg Szent Mártont. Az egyébként protestáns Clusius feljegyzése azért is fontos, mert más forrásoknál hitelt érdemlőbben közvetíti a városban élő hiedelmet (KISS et al. 1998). Összességében megállapítható, hogy Clusius Pannónia római kori emlékeinek kutatásával a magyarországi régészet úttörője rangját is kiérdemli (UBRIZSY 1978).

 

CAROLUS CLUSIUS EMLÉKEZETE

Egy évszázad múltán a nagy flamand tudós tiszteletére Charles Plumier francia paulánus szerzetes Clusia néven egy – közép-amerikai útjain általa felfedezett – növénynemzetséget állított fel, amelyet Carolus Linnaeus – az élővilág rendszerezésének atyja – is átvett, és egy család (Clusiaceae) típusnemzetségéül választott. A közel háromszáz fajjal bíró Clusia genus főleg trópusi amerikai elterjedésű fajokból áll. A tudós nevét további, mintegy félszáz edényes növényfaj is őrzi, mint például a Tulipa clusiana, Paeonia clusii, vagy az alábbi, igen látványos alpesi fajok: Achillea clusiana, Doronicum clusii, Gentiana clusii, Potentilla clusiana és Primula clusiana (JEANPLONG 1979, MOLNÁR V. 2009); de hazánkban ilyen az Alpokaljára jellemző, Borbás Vince által leírt Clusius-szeder (Rubus clusii Borb.) is (BORBÁS 1885).
           Miként már a bevezetőben is utaltunk rá, Clusius születésének 400. évfordulóján, 1926-ban Budapesten a Természettudományi Társulat Növénytani Szakosztálya ünnepi ülésen emlékezett a nagy tudósra. Ezidőtájt Vas megyében Gáyer Gyula volt a Clusius-kultusz lelkes szószólója; később, a XX. század második felében Horváth Ernő (pl. HORVÁTH 1990), aki a Vas megyei Természet- és Környezetvédelmi Napok keretében 1967-ben Szombathelyen Clusius-emlékkiállítást, Körmenden emlékülést szervezett, majd a kastély erkélyéből származó oszloptöredék felhasználásával részben az ő és Kovassy Gyula tervei alapján került sor a Clusius-emlékoszlop állítására a Batthyány-kastély kertjében. Az ezt követő évek számos, Clusius emlékét ápoló rendezvényének szorgalmazója is ő, melyek sorából kiemelkednek az 1973. évi emlékkiállítás (Szombathely: Savaria Múzeum), illetve emlékülés (Körmend: Batthyány-várkastély) a tudós Pannóniába érkezésének 400. évfordulója alkalmából (HORVÁTH 1973a,d).
           Clusius életművének ápolásában fontos szerepet játszik az osztrák évfordulós ünneplésekkor (ERNST 1973, BATTYHÁNY-STRATTMANN 1973, GUGLIA 1973a, TRAXLER 1973), 1973-ban alakult Németújvári Nemzetközi Clusius-kutató Társaság (Internationale Clusius-Forschungsgesellschaft, Güssing),18 amely 30 éves fennállását 2003-ban osztrák-magyar ülésszakkal ünnepelte Németújvárott (HOLLER 2003, BREITEGGER 2003, SZABÓ T. & BÍRÓ 2003; lásd még SZABÓ 2002, SZABÓ et al. 2005). A városhoz közeli Orbánfalu (Urbersdorf) víztározója körül 1999-ben újjáélesztették a Clusius Természetismereti Tanösvényt. A németújvári várban létesített Clusius-kertbe ültetett, nevéhez fűződő virágok idézik emlékét, míg a város központjában 2009-ben szobrot is kapott.19
           A németújvári társaság 1992-től létező Beythe István Magyar Munkacsoportja (Szombathely) égisze alatt zajlottak 1993-tól a Nyugat-magyarországi Egyetemi Regionális Szövetség intézményeiben a Szombathelyen, Mosonmagyaróváron és Sopronban Szabó T. Attila botanikus által szervezett Clusius-előadások. Hasonló szervezés nyomán, a sárvári orvosbotanikai iskolához kapcsolódó több, köztük Clusius halálának 400. évfordulója apropójából 2009. június 14-én a Nádasdy-várban kerültek sorra a Beythe-előadások és a "Beythe István" Pannon Történeti Természetismereti Társaság megalapítása (vö. www.beythe.eu). A működését a világháló kiberterében megkezdett társaság fő célja feltárni és széles körben tudatosítani azokat a történeti természetismereti szellemi értékeket, melyek kialakulása egy válságos időszakban, a XVI. században a reformációval kezdődött és a mai magyar tudományos – főként élettudományi – szaknyelv és irodalom kialakulásához vezetett (BALOGH 2009a).
           Clusius nevét őrzi az Országos Erdészeti Egyesület által 1966-ban alapított, s a mikológia tudománya kiemelkedő művelőinek adományozott Clusius-emlékérem (SZABÓ 1995); a Magyar Mikológiai Társaság szaklapjának neve, a Mikológiai Közlemények – Clusiana (Budapest) 1984-től; továbbá a Szabó T. Attila által szerkesztett Collecta Clusiana, a Bio Tár Etnobotanika és Etnobiodiverzitás sorozata (Szombathely); valamint a szintén általa elindított Beythe-kertek: Beythe István-kert, Szombathely, 1988–, és Beythe András-kert, Veszprém, 1998–. Előbbi napjainkban a Vasi Múzeumfaluban él tovább. Fő célja az ember élőkörnyezetének változatosságára vonatkozó hagyományos, népi élővilágismereti (etnobiológiai) tudás megőrzése, bemutatása, különös tekintettel ennek tudománytörténeti nevelő szerepére is. A Zagyva Tibor mikológus kezdeményezésére – a Kovács J. Attila vezette szombathelyi Pro Natura Egyesület segítségével – 2003-ban Szentgotthárdon felavatott, a Hármashatár térségének élővilágát kutatni szándékozó Clusius Kutatóközpont azonban sajnos már a múlté (ZAGYVA 2003).
           Bécsben közel másfél évszázada van már Clusius Gasse (GUGLIA 1973b). Jó volna megérni, hogy a Clusius, Batthyány Boldizsár, Beythe István és Beythe András nevének köztudatba emelését minden bizonnyal elősegítő utcanévadások közel évszázados terve (vö.: P. I. 1928) nálunk is megvalósul, és egyszer majd a hétköznapok népe is megtudja, kiknek köszönheti a csodált virágait és kedvelt gombáit elsőként ismertető, illetve ezek helyi, népi neveit közel fél évezrede megörökítő tudományos műveket.

 

VÉGSZÓ

"A nagy humanista tudós emlékének ébren tartása nem szűkül le a magyar tudománytörténet korlátai közé, mert sokkal egyetemesebb jelentőségű, hisz Clusius műveiben egész Európának hírül adta, hogy a magyarság a kor két legjelentősebb elnyomó katonai hatalma ellen harcolva, abban a tudatban, hogy csak saját véráldozata által lehet megmenteni Európát a török veszedelemtől, e nép e harcok közepette is megóvta, fenntartotta, sőt tovább gazdagította kultúráját, mely egy szinten állt a műveltség akkori színvonalával" – hangsúlyozza a Clusius gombászati munkásságát feldolgozó Ubrizsy Gábor lánya, Ubrizsy-Savoia Andrea20 (UBRIZSY A. 1978).
           A majd' fél évezredes múlt távolából is máig ragyogó fényt vető történet ismeretében kétségtelen, hogy a XVI. századi Vas vármegye európai összefüggésekben gondolkodó, reneszánsz magyar főura, Batthyány III. Boldizsár, az általa befogadott és támogatott világhírű flamand polihisztor, Carolus Clusius, valamint a lelkész és botanikus, "pannon" gondolkodó, Beythe István tudós triászának egymásra találása nemcsak magyar, de egyetemes viszonylatokban is a kultúrtörténet kegyelmi időszakaként tündököl. Örökségük a nyugat-pannon térség népeinek közösen megbecsülendő kincse, hiszen a föld, melyen együttműködésük gyümölcsöző fája serkent, ma öt nemzet hazája. Fogja megértő egységbe őket e nemes múlt emlékezete.


Segítő észrevételeiért a szerző köszönetét fejezi ki Pócs Tamás akadémikusnak.

   

IRODALOM
ALFÖLDY FLATT K. (1895): Francovith Gergely és orvos-botanikai műve. – Pótfüzetek a Természettudományi Közlönyhöz, XXVII. kötethez, 2. pótfüzet, pp. 49–59.
ANDERKÓ K. (2006): Savaria vízvezetéke. The Savarian Aquaeductus. – Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, Szombathely, 30: 9–46.
AUMÜLLER, S. (1973): A Clusius-kutatás nemzetközi feladatai. – Vasi Szemle, 27(4): 605–609.
AUMÜLLER, S. A. (1983): Das Lebenswerk des Carolus Clusius. In: AUMÜLLER & JEANPLONG (hrsg.), lit. cit. pp. 76–78.
AUMÜLLER, S. A. (1983): Verzeichnis der eigenen Werke und Übersetzungen von Carolus Clusius. In: AUMÜLLER & JEANPLONG (hrsg.), lit. cit. pp. 217–224.
AUMÜLLER, S. A. & JEANPLONG, J. (hrsg.) (1983): Carolus Clusius Fungorum in Pannoniis observatorum brevis historia et Codex Clusii. [Faksimile]
            Mit Beiträgen von einer internationalen Autorengemeinschaft.
– Akadémiai Kiadó – Akademischer Druck- und Verlagsanstalt, Budapest–Graz, 247 pp.
BAGLADI O. (2009): A Codex Clusii és az etnomikológia. – Iskolakultúra, 19(10): 101–108. http://www.epa.oszk.hu/00000/00011/00141/pdf/2009-10.pdf#page=101
BALÁZS J. (1958): Sylvester János és kora. – Tankönyvkiadó vállalat, Budapest, 473 pp.
BALOGH L. (2009a): Beythe-előadások és a Beythe Társaság megalakulása. Nádasdy-vár, Sárvár, 2009. június 14. – Vasi Szemle, 63(4): 503–505.
            144: 107-126. http://beythe.eu/munkak/VasiSzle_BIPT-rec_BaloghL.htm
BALOGH L. (2009b): Carolus Clusius Nyugat-Magyarországon. In: Testis temporis – Az idő tanúja 23. (sorozatszerk.: NAGY Z.) Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 24 pp.
BALOGH L. (2010): 400 éve hunyt el Clusius Károly, Pannónia úttörő természetkutatója. In: Az MBT Botanikai Szakosztályának 1437. szakülése,
            ELTE Füvészkert, Budapest, 2009. dec. 7. – Botanikai Közlemények, (előadásösszefoglaló; megjelenés alatt)
BARB, A. (1973): Carolus Clusius und die römische Inschriftenkunde. – Burgenländische Forschungen, Sonderheft V.: Clusius-Festschrift, pp. 93–103.
BARLAY Ö. SZ. (1986): Romon virág. Fejezetek a Mohács utáni reneszánszról. – Gondolat Kiadó, Budapest, 385 pp.
BATTHYÁNY-STRATTMANN, L. (1973): Güssing und die Batthyány zur Zeit des Clusius. – Burgenländische Forschungen, Sonderheft V.: Clusius-Festschrift, pp. 104–121.
BEYTHE A. (1595): Fives Könüv. Fiveknek és faknac nevökröl, termezetökröl es hasznokrul irattatot es szöröztetöt Magar nyeluön
            az fö Doctoroknak es termeszet tudo orvosoknak Dioscoridesnek es Matthiolusnak bölts iratokbul Beythe Andras altal.
– Manlius János, Németújvár, 135 pp.
BOBORY D. (2004): Qui me unice amabat. Egy fejezet a botanika történetéből: Carolus Clusius és Batthyány Boldizsár. – Iskolakultúra, 14(10): 94–110.
BOBORY D. (2005): Batthyány Boldizsár és humanista köre. Erudíció, természettudomány és mecenatúra egy 16. századi magyar főúr életében.
            – Századok, 139(4): 923–944. http://www.szazadok.hu/archiv/pdf/0504br.pdf
BOBORY D. (2006): Batthyány Boldizsár és a természettudományok. Egy kísérletező és befogadó főúr a XVI. századi Magyarországon.
            In: NAGY Z. (szerk.): A Batthyányak évszázadai. Tudományos konferencia Körmenden, 2005. október 27–29. – Körmend Város önkormányzata, Körmend, pp. 65–72.
BOBORY, D. (2007): 'Qui me unice amabat.' Carolus Clusius and Boldizsár Batthyány. In: EGMOND, HOFTIJZER & VISSER (eds.), lit. cit., pp. 119–144.
BOBORY, D. (2009): The Sword and the Crucible. Count Boldizsár Batthyány and Natural Philosophy in Sixteenth-Century Hungary.
            – Cambridge Scholars Publishing, Newcastle upon Tyne, 245 pp.
BOCK, h. (1539): Das Kreütter Buch, darinn unterschiedt, Namen unnd Würckung der Kreutter, Stauden, Hecken unnd Beumen, sampt ihren Früchten,
            so inn Deutschen Landen wachsen.
– Wendel Rihel, Strassburg.
BOHUS G. (1975): A Clusius-Codex gombafajainak revíziója. – Mikológiai Közlemények, 3: 121–136.
BORBÁS V. (1885): Clusius szedre (Rubus Clusii). – Erdészeti Lapok, 24: 401–402.
BORBÁS V. (1887): Vasvármegye növényföldrajza és flórája. (Geographia atque enumeratio plantarum comitatus Castriferrei in Hungaria.)
            – Vasmegyei Gazdasági Egyesület, Szombathely, 395 pp.
BORSA G., HERVAY F., HOLL B., KÄFER I. & KELECSÉNYI Á. (szerk.) (1971): Régi magyarországi nyomtatványok 1473–1600. – Akadémiai Kiadó, Budapest, 536. sz. tétel.
BREITEGGER, E. (2003): Carolus Clusius – die gemeinsame Leitfigur der naturkundlichen Forschung im Südburgenland und
            in den angrenzenden Gebieten. In: HOLLER (Red.), lit. cit., pp. 11–13.
BRUNFELS, O. (1530): Herbarum vivae eicones ad naturae imitationem. – Johann Schott, Strassburg.
CLUSIUS, C. (1583): Rariorum aliquot Stirpium, per Pannoniam, Austriam, & vicinas quasdam Provincias observatarum Historia,
            Quatour libris expressa: ad Rudolphum II. Imp. Ernestum, Matthiam, Maximilianum, Austriae Archiduces, &c.
– Antverpiae,
            ex officina Christophori Plantini, M.D.LXXXIII. In-8º, 8 + 766 + 7 pp. – Facsimile ed.: GUGLIA, O. (1965), Akademische Druck- und Verlagsanstalt, Graz.
CLUSIUS, C. [B/EYTHE/, S.] (1583): Stirpium Nomenclator Pannonicus. – Impressum Nemetuywarini per Ioannem Manlium Anno M.D.LXXXIII. In-8º.
             – Facsimile ed.: GUGLIA, O. (1973c), E. Moravitz, Oberwart.
CLUSIUS, C. (1584): Stirpium Nomenclator Pannonicus. – Antverpiae, Ex officina Christophori Plantini, M.D.LXXXIIII. In-8o, 16 pp.
            (In appendix ad Rariorum aliquot Stirpium.) – Nov. ampl. ed. (C. CLUSIUS & S. BEITHEUS 1583, 1584) in: CZVITTINGER (1711), pp. 51–66.
            – Facsimile ed.: GUGLIA, O. (1965), Akademische Druck- und Verlagsanstalt, Graz.
CLUSIUS, C. (1601): Fungorum in Pannoniis observatorum brevis Historia, a Carolo Clusio Atrebate conscripta.
             (In appendix ad Rariorum plantarum historia.) – Plantin, Antverpiae, In-fol., 35 pp.
CZVITTINGER, D. (1711): Specimen Hungariae literatae virorum eruditione clarorum natione Hungarorum, Dalmatarum, Croatarum, Slavorum,
            atque Transylvanorum, vitas, scripta, elogia et censuras exhibens accedit bibliotheca scriptorum qui extant de rebus Hungaricis.
– J. G. Kohlesius, Francofurti et Lipsiae, 508 pp.
CSABA J. (1939): Elvadulva virító erdei tulipán Vas megyében. – Vasi Szemle, 6(5-6): 347–348.
CSABA J. (1973): Magyar ethnobotanikai adatok Clusius műveiben. – Vasi Szemle, 27(4): 595–599.
CSABA J. & HORVÁTH E. (1973): Carolus Clusius az irodalomban. – Vasi Szemle, 27(4): 609–621.
CSAPODY I. (1973): Clusius magyar mecénása és munkatársai. – Vasi Szemle, 27(3): 407–415.
CSOMA ZS. (2006): Batthyány család jelentősége a XVI. század végi magyar és európai botanikában. In: NAGY (szerk.), id. mű, pp. 73–80.
DEGEN Á. (1926): Clusius botanikai jelentősége. – Pótfüzetek a Természettudományi Közlöny 58. kötetéhez, 3–4. szám, 163–164. füzet, pp. 65–72.
EGMOND, F., HOFTIJZER, P. & VISSER R. (eds.) (2007): Carolus Clusius. Towards a cultural history of a Renaissance naturalist.
            – Koninklijke Nederlandse Akademie van Wetenschappen, Amsterdam, vi, 349 pp., 12 tt. http://www.knaw.nl/cfdata/publicaties/detail.cfm?boeken__ordernr=20061066
ERNST, A. (hrsg.) (1973): Festschrift anläßlich der 400jährigen Wiederkehr der wissenschaftlichen Tätigkeit von Carolus Clusius
            (Charles de l'Escluse) im pannonischen Raum. – Burgenländische Forschungen, Sonderheft V., Eisenstadt, 309 pp.
ERNYEY J. (1935): Clusius és Báthory István. – Botanikai Közlemények, 32(1–6): 2–22.
FABÓ A. (1863): Beythe István életrajza. – Magyar Akadémiai Értesítő, 4. sz., pp. 210–268.
FEJÉRPATAKY L. (1883): A németújvári ferences zárda könyvtára. – Magyar Könyvszemle, (8): 101.
FUCHS, L. (1542): De historia stirpium commentarii. – Michael Isingrin, Basel.
GÁYER GY. (1927A): Clusius Károly (1526–1609). – Luther Naptár, Sopron, 15: 68–69.
GÁYER GY. (1927b): Clusius Károly és Vasvármegye természetrajzi irodalma. – Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete
            és a Vasvármegyei Múzeum II. évkönyve (Annales Culturalis comit. Castriferrei et civit. Sabariae et Musei comit. Castriferrei II.)
1926–1927.
            Szerk.: VÁRADY I. Szombathely, pp. 163–169, 232–234.
GÁYER GY. (1927c): Új adatok Vasvármegye flórájához. – Ibidem, pp. 204–206, 248–255.
GÁYER GY. (1929): A Vasvármegyei Múzeum jelentései. E) Természetrajzi tár. I-II. Növénytani és állattani gyűjtemény.
             – Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Múzeum III. évkönyve, (Annales Sabarienses III.) 1927–29.
            Szerk.: KRISZTIN E., Szombathely, pp. 40–41.
GOMBOCZ E. (1926): Clusius élete. – Pótfüzetek a Természettudományi Közlöny 58. kötetéhez, 3–4. szám, 163–164. füzet, pp. 72–75.
GOMBOCZ E. (1936): A magyar botanika története. A magyar flóra kutatói. – MTA, Budapest, 636 pp.
GRABNER, E. (1973): "Drachenblut" als heilmittel. Volksmedizinisches und Kulturhistorisches um das "Sanguis Draconis" bei Carolus Clusius.
            – Burgenländische Forschungen, Sonderheft V.: Clusius-Festschrift, pp. 122–139.
GRUTER, J. (1619): Inscriptiones antiquae totius orbis Romani, in corpus absolutissimum redactae ... ingenio ac cura Jani Gruteri, auspiciis
            Jos. Scaliger ac M. Velseri. Accedunt notae Tyronis Ciceronis l. ac Senecae.
(2 vols., 1602, 1603) – Ex officina Commeliniana, heidelbergae.
GUGLIA, O. (1973a): Das Clusius-Symposium in Güssing 14.–17. 6. 1973. – Verhandlungen der Zoologisch-Botanischen Gesellschaft in Wien, 113: 128.
GUGLIA, O. (1973b): Professor heinrich Wilhelm Reichardt (1835–1885) in Wien. Erster Sachwalter von Carolus Clusius in Österreich. – Burgenländische Forschungen,
            Sonderheft V.: Clusius-Festschrift, pp. 139–148.
HENIGER, J. (1973): Clusius und die ungarischen und österreichischen Pflanzen im Leidener Universitätsgarten. – Burgenländische Forschungen,
            Sonderheft V.: Clusius-Festschrift, pp. 149–167.
HOLLER, Ch. (Red.) (2003): Zum Stand der naturkundlichen Forschung im Südburgenland und im angrenzenden Ungarn. – Burgenländische Forschungen, Band 87, 171 pp.
HORTOBÁGYI T. & JEANPLONG J. (1973): Clusius, a botanikus. – Vasi Szemle, 27(3): 415–419.
HORVÁTH E. (1973a,b): Carolus Clusius és magyar barátai emlékének a nagy humanista tudós Pannoniába érkezése 400. évfordulóján.
            – Vasi Szemle, 27(3): 396–398. – II. rész. Clusius, a mikológia atyja. – Uott: 27(4): 578–582.
HORVÁTH E. (1973c): Clusius Lithoxylonja és lelőhelye a későbbi szakirodalomban. – Vasi Szemle, 27(4): 585–595.
HORVÁTH E. (1973d): Clusius évfordulók, eseménynek és emlékek hazánkban. – Vasi Szemle, 27(4): 600–604.
HORVÁTH E. (1990): Vasi természettudósokra emlékezünk. Clusius – Ambrózy – Baich. – Vasi Honismereti Közlemények, 1989, (2): 1–13.
HUNGER, F. W. T. (1927, 1943): Charles de l'Escluse (Carolus Clusius) Nederlandsch kruidkundige 1526–1609. 2 vols.
            – Martinus Nijhoff, 's-Gravenhage, Vol. I: XXXIII, 445 pp., Vol. 2: XXIII, 446 pp.
ISTVÁNFFI GY. (1900): A Clusius-codex mykologiai méltatása, adatokkal Clusius életrajzához. – A szerző kiadása, Budapest, 288 pp., 91 tábla, 22 rajz.
JEANPLONG J. (1979): A Clusiusról elnevezett taxonok és elterjedésük. – Botanikai Közlemények, 66(1): 51–54.
JEANPLONG J. (1984): Clusius életrajza. – Természet Világa, 1984/2: 81.
KÁDÁR Z. & PRISZTER SZ. (1992): Az élővilág megismerésének kezdetei hazánkban. – Akadémiai Kiadó, Budapest, 135 pp.
KANITZ Á. (1883): A Stirpium nomenclator Pannonicus egy ismeretlen, Magyarhonban eszközölt kiadásáról. – Magyar Növénytani Lapok, 7: 97–103.
KATONA I. (1963): Brueghel: Keresztelő Szent János prédikációja. – Bulletin de Musée Hongrois des Beaux-Arts, No. 22, p. 167.
KATONA I. (1973): Clusius és kora. – Vasi Szemle, 27(3): 398–407.
KATONA I. (1990): Vas megyei adatok Clusius munkáiban. – Vasi Szemle, 44(4): 584–590.
KISS G., TÓTH E. & ZÁGORHIDI CZ. B. (1998): Savaria – Szombathely története a város alapításától 1526-ig. – Szombathely M. J. V. Önkormányzata, Szombathely, 300 pp.
LANDTSHEER, J. DE (1997): Justus Lipsius and Carolus Clusius: a flourishing friendship. In: LAUREYS, M. (ed.): The world of Justus Lipsius:
            A contribution towards his intellectual biography. – Proceedings of a colloquium held under the auspices of the Belgian Historical Institute in Rome (Rome, 22–24 May 1997), pp. 273–295.
Leiden University Library (2004): Le pere de tous les beaux Jardins de ce pays Carolus Clusius in books and prints.
             Exhibition in Leiden University Library on the occasion of the conference 'Clusius in a New Context', 23-25 September 2004. http://bc.ub.leidenuniv.nl/bc/tentoonstelling/Clusius/Clusius.html
MAGYAR, A. (1980): 340 Jahre Franziskaner in Güssing. – Franziskanerkloster, Güssing, 312 pp.
MELIUS P. (1578): Herbarium az faknac fuveknec nevekről, természetekről és hasznairól. Magyar nyelwre és ez rendre hoszta
            az Doctoroc Könyveiből az Horhi Melius Peter.
– Heltai Gáspárné, Kolozsvár, 188 pp.
MOLNÁR V. A. (2009): Növények és emberek. Egy szeretetre méltó tudomány története. – Kitaibel Kiadó, Debrecen, 200 pp.
MORREN, É. (1875): Charles de l'Escluse, sa vie et ses æuvres 1526–1609. – Bulletin de la Fédération des Sociétés d'Horticulture de Belgique, année 1874, Liège, pp. 1–59.
NAGY Z. (2007): A Batthyányak nemzetsége Vas vármegyében. 15 nemzedék jeles személyiségei 1452–1966. In: Testis Temporis – Az idő tanúja
            (sorozatszerk.: NAGY Z.) 19. – Körmend Város önkormányzata, Körmend, 48 pp.
NAVE, F. DE & IMHOF, D. (red.) (1993): De botanica in de Zuidelijke Nederlanden (einde 15de eeuw – ca. 1650). – Tentoonstelling Museum, Plantin-Moretus, Antwerpen, 150 pp.
NEILREICH A. (1855): Geschichte der Botanik in Nieder-Österreich. – Verhandlungen der Zoologisch-Botanischen Gesellschaft in Wien, 5: 23–76.
OMMEN, K. VAN (ed.) (2009): The exotic world of Carolus Clusius (1526–1609). Catalogue of an exhibition on the quatercentenary of Clusius' death, 4 April 2009.
            (With an introductory essay by Florike Egmond.) – Kleine publicaties van de Leidse Universiteitsbibliotheek, Nr. 80. Leiden University Library, Leiden, 120 pp. https://openaccess.leidenuniv.nl/bitstream/1887/14064/1/KP+80+scherm.pdf
P. I. (1928): Clusiustól – Gayerig. – Vasvármegye, 61(279): 2 (1928. XII. 8.).
PAPP V. (2001): Beythe és a Battyhányiak. – Praenorica Folia historico-naturalia (Szombathely), 4: 22–28.
PETKOVŠEK, V. (1983a): Carolus Clusius und die Südslawen. In: AUMÜLLER & JEANPLONG (hrsg.), lit. cit., pp. 40–42.
PETKOVŠEK, V. (1983b): 'Clusius' Nomenclator Pannonicus und seine Zusammenarbeit mit Joannes Manlius. In: Carolus Clusius und seine Zeit.
            Symposion in Güssing 1973 (Vorträge). – Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland, 54: 24–32.
RAPAICS R. (s.a.) [1940]: Magyar kertek. A kertművészet Magyarországon. – Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 303 pp.
SADLER J. (1845): A növénytan története hazánkban a XVI. században. – Természettudományi Társulat Évkönyve 1841–1845, 1: 78–118.
SAXE, CH. (1746): Lapidum vetustorum epigrammata et periculum animadversionum in aliquot classica marmorum syntagmata (accurante Christophoro Saxio).
            – Langenheim, Lipsiae. (Clusius: pp. 38–40, 44–45.)
SEMMELWEIS, K. (1972): Johann Manlius, Burgenlands erster Drucker. – Biblos, 21: 159–166.
STIRLING J. (1996): Magyar reneszánsz kertművészet a XVI–XVII. században. In: Művelődéstörténeti tanulmányok. – Enciklopédia Kiadó, Budapest, pp. 21–28.
SYLVESTER J. (1527) ap. BALÁZS J. (1958)
SYLVESTER J. (1536/1539): Grammatica Hungarolatina. – Abádi Benedek, Sárvár-Újsziget.
SYLVESTER J. (1541): Új-Testamentum. – Abádi Benedek, Sárvár-Újsziget.
SZABÓ I. (2002): Botanikai-művelődéstörténeti vázlatok a Dunántúlról. In: S. ALBERT É. (szerk.): Magyar botanikai kutatások az ezredfordulón.
            Tanulmányok Borhidi Attila 70. születésnapja tiszteletére.
– JPTE Növénytani Tanszék, Pécs, pp. 109–127.
SZABÓ I. (s. a. [2006]): Múltkeresés – a Georgikon "pannon-múltjának" értelmezése. Adatok a pannóniai műveltség évszázadaihoz (16-19. század).
            Gedanken und Beiträge zur Geschichte und Ausstrahlung der Kultur von West-Ungarn im 16-19. Jahrhundert.
            – Georgikon Kiskönyvtár, Tudománytörténeti Füzetek (Keszthely), 20: 30–48.
SZABÓ I., WOLKINGER F. & BREITEGGER E. (Red.) (s. a. [2005]): Liste der Farn- und Blütenpflanzen des Burgenlandes. Überarbeitung der Fassung Traxler
            1989 ergänzt durch deutsche und ungarische Namen von Eduard Weber. – Veröffentlichungen der Internationalen Clusius Forschungsgesellschaft, Güssing, 9: 1–51, 8 col. tab.
SZABÓ L. GY. (1995): Collecta Clusiana 2 (1992), 3 (1993), 4 (1994) – Bio Tár, Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely (szerkesztő: Szabó T. Attila).
            – Vasi Szemle, 49(2): 299–300. (folyóiratismertetés)
SZABÓ [T.] A. (1979): Melius Péter: Herbárium. Az fáknak, füveknek nevekről, természetekről és hasznairól. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel
            sajtó alá rendezte Szabó Attila. – Kriterion, Bukarest, 518 pp.
SZABÓ T. A. (2001): Beythe András (1564–1599?) emlékezete és helye a magyar élettudományok történetében. – Praenorica Folia historico-naturalia, 4: 11–20.
SZABÓ T. A. (2009): Az első magyar "doktori iskola" és munkásai Sárváron. Tények és talányok a magyar herbalizmus, etnobotanika és orvosi nyelv
            születésének korából. – Iskolakultúra, 19(10): 80–95. http://www.epa.oszk.hu/00000/00011/00141/pdf/2009-10.pdf#page=80
SZABÓ, T. A. & BÍRÓ, ZS. (2003): Die erste pannonisch-österreichische botanische Monographie von C. Clusius (1583) auf CD-ROM. In: HOLLER (Red.), lit. cit., pp. 14–17.
SZABÓ T. A. & SZ. TÓTH M. (1993): Adalékok a XVI századi természettudomány születéséhez: Erdősi Sylvester János, Szegedi Kőrös Gáspár,
            Váradi Lencsés György, Somogyi Melius Péter és a Sárvári orvosbotanikai Iskola (1536-1555). – Com. Hist. Art. Med., 141–144: 107–126.
SZABÓ T. A., WOLKINGER F. & SZABÓ I. (1992): A pannon etnobotanika kezdetei: Stirpium nomenclator Pannonicus S(tephanus) B(eythe) (1583),
            Carolus Clusius (1584) és Czvittinger Dávid (1711) kiadásában. (The beginnings of Pannonian ethnobotany: Stirpium nomenclator Pannonicus
            edited by S(tephanus) B(eythe) (1583), Carolus Clusius (1584), David Czvittinger (1711). – Collecta Clusiana (Bio Tár Etnobotanika és Etnobiodiverzitás sorozat, Szombathely), 2: 1–176.
SZIKRA É. (2006): A körmendi várkastély parkjának jelentősége. In: NAGY (szerk.), id. mű, pp. 409–416.
TÓTH E. & ZÁGORHIDI CZIGÁNY B. (1999): Carolus Clusius leírása Szombathely városáról 1585-ben. – Lapok Szombathely történetéből, 72. Panniculus Ser. C., No. 117, Szombathely, 6 pp.
TRAXLER, G. (1973): Carolus Clusius und die Flora des Burgenlandes. – Burgenländische Forschungen, Sonderheft V.: Clusius-Festschrift, pp. 269–307.
UBRIZSY A. (1975): Carolus Clusius és a termesztett növények. – Botanikai Közlemények, 62(3): 223–226.
UBRIZSY-SAVOIA, A. (1977): Die Beziehungen des Lebenswerkes von Carolus Clusius zu Italien und Ungarn. Clusius' pilzkundliche Aquarelle. – Güssing/Vienna.
UBRIZSY A. (1978): Clusius levelező társai. – Vasi Szemle, 32(1): 124–127.
UBRIZSY, A. (1983): Wissenschaftliche Beziehungen zu Italien. Der Maler der Pilzaquerelle im Clusius-Codex. In: AUMÜLLER & JEANPLONG (eds.), lit. cit., pp. 54–56.
UBRIZSY-SAVOIA, A. (2006): Some aspects of Clusius' hungarian and Italian relations. In: EGMOND, HOFTIJZER & VISSER (eds.), lit. cit., pp. 267–292.
UBRIZSY, G. (1969): Mycoflora of Vas county, Western hungary, with special reference to the researches of Carolus Clusius (1526–1609). – Acta Phytopathologica Hungarica, 4(4): 261–266.
VEENDORP, H. & BAAS BECKING, L. G. M. (1938/1990): Hortus Academicus Lugduno-Batavus 1587–1937. The development of the gardens of Leyden University.
            – Ex Typographia Enschedaiana, Harlemi [Haarlem], 218 pp. – Reprint: 1990, Rijksherbarium/Hortus Botanicus, Leiden.
VETTER J. (2002): Clusius nyomában. – Természet Világa, 133(7): 316–319.
VIG K. (2000): A Nyugat-magyarországi-peremvidék állattani kutatásának története. – Savaria Múzeum, Szombathely, 365 pp.
VORST, E. (1611): Oratio funebris in obitum V. N. et Cl. Caroli Clusii Atrebatis accesserunt variorum epicedia. (Appendix in Clusius' Curae posteriores.)
            – In Officina Plantiniana Raphelengii, Leiden.
WALDSTEIN, F. P. A. & KITAIBEL P. (1802, 1805, 1812): Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae. Volumina I-III. – Matthiae Andreae Schmidt, Vienna.
WOLKINGER F. & SZABÓ I. (1992): Vorwort der Internationalen Clusius-Forschungsgesellschaft Güssing. Előszó a Németújvári Nemzetközi Clusius-kutató
            Társaság részéről. – Collecta Clusiana, 2: 11–14.
ZAGYVA T. (szerk.) (2003): Háromoldalú botanikai és mikológiai konferencia, Szentgotthárd, 2003 június/szeptember. Trilateralna botanička
            in mikološka konferenca, Monošter (H), juni/septembar 2003. Trilaterale botanische und mykologische Tagung, St. Gotthard (H), Juni/September 2003.

            – Clusius Kutatóhely a hármashatáron, [Szentgotthárd], 188 pp., 8 tt.

   

JEGYZETEK
* A térségünk növény- és gombavilágának megismerésében úttörő szerepet játszó európai jelentőségű tudósról, Clusiusról és magyar munkatársairól két évtizede nem jelent meg írás a Vasi Szemlében. Már csak ezért is szívesen adunk helyet a jelen megemlékezésnek, amely a témakör időszerű ismereteit összegző tanulmány tartalmilag bővített változata. Az eredeti változat – több illusztrációval – a tudós halálának 400. évfordulóján jelent meg a körmendi múzeum Testis temporis – Az idők tanúja sorozatának 23. füzetében. (A szerk.)
1 Fordította: Szabó T. Anna.
2 Beythe Istvánnal való ismeretségén keresztül még a szlavóniai származású soproni orvos-botanikus, Frankovics Gergely – műve: Hasznos es fölötte szikséges könyv, az Isten fiainak es utet felő hiueknek lelki vigaztalasokra es testi epöletökre... Manlius, Monyorókerék, 1588 – is kapcsolódhatott a németújvári humanista körhöz (vö. ALFÖLDY FLATT 1895).
3 Vö. SZABÓ 1979.
4 A nyugat-pannon térség közismert XVI. századi szlovén vándornyomdásza és könyvterjesztője Janž Mandelc / Hans Mandel (1532k.–1605k.). Protestáns hite miatt a krajnai Laibachból 1582-ben Németújvárra menekült, de működött Sárváron és Varasdon is. A szlovének és Burgenland területén az osztrákok is első könyvnyomdászukat tisztelik benne (PETKOVŠEK 1983. a,b, SEMMELWEIS 1972).
5 Clusius eredeti vezetéknevének számos írásmódja, tőle is többféle aláírás ismert (HUNGER 1927). Napjainkban a világhálón leggyakrabban a l'Ecluse változattal találkozhatunk.
6 Clusius egy ajánlásában ezt írta az általa "németújvári hérosznak" nevezett Batthyányról: "Qui me unice amabat" ("Aki engem rendkívül szeretett") (BARLAY 1986, BOBORY 2004, 2007).
7 Arról, hogy Clusius hazánkban is végzett volna állattani vonatkozású kutatásokat, nincs tudomásunk. A Fertő tónál tett látogatásáról tudunk, de írásaiban erről nem szerepel adat. Jelentős madártani eredményei már leideni professzori éveiből származnak (VIG 2000).
8 A fentebb már említett Dodonaeus mellett Josephus Justus Scaliger, továbbá Justus Lipsius és Bonaventura Vulcanius is a XVI. századi Németalföld neves humanistái, Clusius barátai voltak. Scaliger jelentős keleti természetrajzi gyűjteménnyel is bírt (LANDTSHEER 1997, VAN OMMEN 2009).
9 Vö. predesztinációs tanok.
10 Egyik legkorábbi és legalaposabb életrajzát lásd: FABÓ 1863.
11 Az antwerpeni Plantin kiadónál megjelent munkáinak címoldalán található díszes nyomdajelzések jelmondata: Labore et constantia (Munkálkodás és állhatatosság).
12 Clusius halálára írt emlékbeszéde: VORST 1611.
13 Az igazi könyvritkaság sorsa izgalmas. Korábban egyetlenként ismert példányát Fejérpataky László fedezte fel a németújvári ferencesek könyvtárában (FEJÉRPATAKY 1883, KANITZ 1883). E példányt, amely Beythe István tulajdona lehetett, az 1926-os németalföldi jubileumi ünnepségre és kiállításra kölcsönkérték. onnét viszszakerült, de állítólag a II. világháború vége felé nyomtalanul eltűnt (MAGYAR 1980). Így rendkívüli jelentőségre tett szert, hogy a híres amszterdami Clusius-monográfus, Friedrich Wilhelm Tobias Hunger – nevezetes könyve első kötetében másolatban szerepeltette (HUNGER 1927), amiről aztán otto Guglia 1973-ban E. Moravitz felsőőri nyomdájában hasonmás kiadást készíttethetett (GUGLIA 1973c, MAGYAR 1980). (Hunger könyvének első kötete egyébként – nyilván Gáyer Gyula megrendelése nyomán – már 1928. január 27-én megérkezett a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi tárába, ahol 1929. május 20-án szerzője is látogatást tett Gáyernél; vö. GÁYER 1929.) Rendkívül örvendetes, hogy a németújvári ferences kolostorban úgy két évtizede előkerült az eredeti, Beythe Istvánnak tulajdonított példány is, erről megjelent (SZABÓ T. et al. 1992) és itt közölt fényképek is tanúskodnak. Időközben – az 1960-70-es évek fordulóján – a Göttingeni Egyetem könyvtárából egy másik példány meglétét is jelezték (MAGYAR 1980), sőt, egyes források csak ennek meglétéről tudnak (BORSA et al. 1971, BARLAY 1986, BOBORY 2005).
14 B[eythe] I[stván]; fordította: Szabó T. Anna.
15 Már a 2009. december 7-i előadásban (BALOGH 2010) is felmerítettem: lehet, hogy a növénytani kézikönyveinkben elterjedt névváltozat az itt idézett esetnek egy későbbi téves olvasatán alapul, s mégsem a Sanguisorba minor-t, hanem a Pimpinella saxifraga-t kellene csabaíre néven neveznünk? (vö. SZABÓ T. 2009 ezzel ellentétes állásfoglalásával.)
16 Érdekes a Codex Clusii és a Fungorum in Pannoniis magyar gombaneveinek összevetése napjainkban gyűjtött vasi, zalai és muravidéki (szlovéniai) adatokkal (BAGLADI 2009).
17 A császárkorona helyes neve Fritillaria imperialis, míg a F. meleagris a közeli Büksi-réten őshonos, Csaba József gyűjtése szerint Nagycsákányban fekete tulipánnak is nevezett mocsári kockásliliom tudományos neve. A sárga, illatos virágú növényt a helyi plébános társaságában 2003 tavaszán a jelzett helyen magunk is megleltük, de már csak nem virágzó, tengődő foltokban. Szerencsére egy szomszédos ház kertjébe néhány évtizede telepítettek belőle, ahol azóta is évente virágzó állománya él. Az innét származó néhány hagymából mára fél m²-es foltban nő, illetve virít a szerző szombathely-herényi udvarán is.
18 Elnöke korábban Aumüller István (Lajtaszentmiklós/Neudörfl an der Leitha), alelnöke Kárpáti István (Keszthely) volt, ma Franz Wolkinger (Grác/Graz), illetve Szabó István (Keszthely).
19 Clusius emlékének más külföldi ápolására itt nincs módunk bővebben kitérni. Példaképpen csak utalunk a Leideni Egyetem botanikuskertjében álló szobrára, a halálának 400. évfordulója tiszteletére az egyetemi könyvtár által rendezett kiállításra, illetve az egykori leideni Clusius-kert ez alkalomból történt felújítására (HENIGER 1973, VAN OMMEN 2009).
20 A római La Sapienza Egyetem botanikatörténész professzora, az utóbbi évtizedek legnevesebb magyar Clusius-kutatója.