A szerző a fellelhető történelmi kútfők alapján az 1919. május 28-án nyolc halálos áldozattal járó nemesbődi, valamint a május 28–29-ei nagygencsi ellenforradalmi mozgalom hiteles történetét igyekszik felderíteni, amelyeket a korabeli forradalmi sajtó, majd az ellenforradalmi történetírás különbözőképpen interpretált. Nemesbődöt a szokatlanul nagy véráldozat, Nagygyencset az átmeneti siker és az ellene felvonultatott ágyúk és repülőgép különböztetik meg a korabeli hasonló megmozdulásoktól. A szerző lándzsát tör az igazságra törő, elfogultság nélküli történetírás szükségessége mellett. Méltatja a két ellenforradalmi felkelést, amelyeket az igazság és szabadság nevében a nép vallásos meggyőződése, szűkebb pátriájuk (családjuk) megvédése motivált, s amelyet az alulról kezdeményezett népi megmozdulás hozott létre az egyre fokozódó erőszak ellen. A résztvevők bátor helytállása és vértanúhalála méltán érdemli ki az utókor megbecsülését.

                                                                                   Weöres Sándor kivételes módon tájékozódott a magyar és a világirodalomban. Leveleiben, nyilatkozataiban gyakran idézte egyes verseinek forrásvidékét. Rámutatott a Babitstól, Kosztolányitól, Ungvárnémeti Tóth Lászlótól és másoktól átvett tematikai hatásokra, prozódiai megoldásokra. Ifjúkorától fogva meghatározó szellemi élménye volt a Biblia világa, a keleti költők és filozófusok számos írása. A belőlük merített gondolatokat a saját képére formálta, nem alkotott filozófiai rendszert, békésen megfért benne a keleti és a keresztény misztika. A tanulmány szerzője a költő életművének fontosabb forrásaiból válogat.

                                                                                   A vakságot okozó szemfenéki elváltozás sokáig kezelhetetlen volt. Majd ismertté vált, hogy a betegségnek korai, aktív szakasza is létezik, ez a koraszülött retinopathia – retinopathy of prematurity, azaz ROP –, amelynek korai stádiuma még kezelhető és gyógyítható.
         A cikk szerzői adattokkal szolgálnak a ROP Vas megyei gyakoriságáról, a kiszűrt betegség kezelésének eredményességéről és arról, hogy a szűrővizsgálatokkal mennyiben tudtak hozzájárulni a korai csecsemőkorban kialakuló, egész életre szóló vakság, súlyos látáskárosodás megelőzéséhez.

                                                                                   A tanulmány célja bemutatni a magyarországi történettudomány számára azokat a kérdéseket, amelyekben a szlovák történettudomány leginkább különbözik a magyartól. Az írás kizárólag a múltbeli események közös szakaszára összpontosít. A szakmai álláspontok bemutatásához a szerző kortárs szlovák szakemberektől válogatott politikatörténeti, hadtörténeti és gazdaságtörténeti munkákat.

                                                                                   Szabó József (1742–1801) jezsuita pap Csepregen született. Az 1780-as években kezdett el gabonanemesítéssel foglalkozni. Neki köszönhetjük az első gabonanemesítésről szóló magyar könyvet (1793), amely németül is megjelent. A szerző röviden áttekinti életútját, és méltatja növénynemesítő tevékenységének jelentőségét.

                                                                                   A vizsgált tárgysorozat nyomán a szerző felfénylő tárgyakról beszél, ugyanakkor – mintegy ellenpontként – három, sötétre pácolt kígyófejes botot is említ, melyek a szombathelyi Savaria Múzeumban találhatók. Ez utóbbi formákra távolabbi példákat is hoz, s megállapítja, hogy az egykori faragók az emberi arcot, illetve a ló fejét is "belopták" alkotásukba. Ezek a többkarakteres formák az emberiség ősi, világszerte elterjedt kincsei. A tanulmányban említett tárgyak – más munkákkal együtt – egy tervezett, de meghiúsult tárlaton szerepeltek volna Zalaegerszegen.

                                                                                   A Vas megyei Rátóton nevelkedett, nyolcvanéves szerzőt az 1950-es évek elején koholt vádak alapján hosszú börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban kiszabadult, és férjével Ausztriába ment. Tirolban dolgozott tanítóként. Jelenleg is ott él. Levelében bírálja a globalizált, emberellenes élelmiszergazdaságot, és rögzíti az európai kultúra hanyatlásának jeleit. Kifejezi ragaszkodását a termőföldhöz, továbbá mindkét (fölnevelő és befogadó) hazájához.