Dr. Széll Kálmán (1926–), az országosan ismert szombathelyi főorvos, tanár, író, közéleti személyiség az egyik legpatinásabb vasi családban nevelkedett. A család a II. világháború előtt a korábbinál már szerényebb körülmények között, de a nemesi eredetű középosztály hagyományos életformáját élte. Mint a leírásból is kiderül, szilárd erkölcsi elvek, szorgalom, népszeretet és emberi közvetlenség nem hiányoztak ebből az életből.
           A négy részben közlésre kerülő emlékezés különleges értékét részletessége és első kézből való hitelessége adja, amely a szerző szubjektív erényein túl annak köszönhető, hogy 791 db korabeli családi levél gazdag tartalmára támaszkodhatott forrásként. Az 1943 és 1954 közti, a család életében kulcsfontosságú, nehéz 12 év kronológiája határozza meg a mű szerkezetét. A szerző, továbbá ikertestvére és egész családja életének bemutatása során rendkívül gazdag tartalmú (pl. sok néprajzi vonatkozást is tartalmazó) korrajzot kapunk, amely egyszersmind vádirat a diktatúra ellen, az "osztályharc"-teória embertelenségének lelepleződése.

                                                                                   A napjainkban zajló pénzügyi-gazdasági válság arra figyelmeztet bennünket, hogy a piac elől minden korlátot lebontani akaró gazdaság-társadalomszervezési modell csődöt mondott. Az ipari civilizáció ma hasonló helyzetben van, mint volt az elmúlt század harmincas-negyvenes éveiben. Akkor állapította meg Polányi Károly gazdaságtörténész, hogy "a laissez faire filozófia kiegészítőjével, a piaci társadalommal együtt megbukott". Az az út, amelyik az egyén elszegényedésének árán teszi gazdaggá a társadalmat, szerinte tovább nem járható. Feltételezhető, hogy napjainkban megerősödik az a szemlélet, amelyik a piacra úgy tekint, mint egy szélesebb gazdaság részére, a szélesebb gazdaságra pedig úgy, mint egy még szélesebb társadalom részére. Polányi megfogalmazásában: "a társadalomnak ismét magába kell fogadnia a gazdasági rendszert". Nem tartjuk véletlennek, hogy a társadalomelméletben felerősödnek azok a nézetek, mint legújabban Nico Stehr-nél, amelyek a piac moralizálásának szükségességéről beszélnek.

                                                                                   A szerzők a kultúra tágabb (a gazdaságot, politikát, a mindennapi élet megannyi területét meghatározó) értelméből kiindulva próbálják összefoglalni a mai magyar kultúra állapotának fő jellemzőit. Ebben a cikkben elsősorban az elmúlt évtizedek technikai-technológiai változásainak hatásait veszik sorra, kitérve ezek politikai, gazdasági, a szűkebb értelemben vett kultúrát, a fogyasztási szokásokat, az emberi kapcsolatokat, az információszerzés módjait stb. érintő vonatkozásaira is. Az írás része egy nagyobb tanulmánynak, amelyben a fentieken kívül a szerzők olyan további tényezőknek a kultúrára gyakorolt hatását elemzik, mint a rendszerváltás (és EU-csatlakozás), a világban végbemenő paradigmaváltások és válságjelenségek, illetve a magyar társadalom több dimenziós kulturális megosztottsága.

                                                                                   A szerző a cikkben a szemiotikának Pierce-i három jeltípusa – ikon, index, szimbólum – alapján jellemzi az Európai Uniót, Magyarországot és a Nyugat-Dunántúli Régiót, elsősorban a stratégiailag kiemelkedően fontosnak tartott felsőoktatás és kutatás-fejlesztés helyzetét. Az írásban javaslatok is megfogalmazódnak a gazdaságilag fejlettebb, ám a felsőoktatás és a kutatás-fejlesztés szempontjából hátrányos (Nyugat-)Dunántúl helyzetének megváltoztatási lehetőségeire.

                                                                                   A múzeumok tevékenységében különös helyet foglal el egy olyan sajátos kultúra-közvetítő (bemutató, interpretáló) tevékenység, eljárás, illetve megjelenítési mód, forma, melyet kiállításnak nevezünk. A tanulmány rövid áttekintést ad a kiállítások alakulástörténetéről (például állandó, időszaki és különböző szakkiállítások), főbb változatairól (például tárgy-, látvány-, illetve médiaközpontú kiállítások). A szerző a múzeumi kiállításokat, mint komplex kommunikációs műfajt elemzi, egyfajta összetett, strukturált jelrendszerként értelmezi, melynek eredményeként felvázolja a kiállítás szemiózisának általános modelljét.

                                                                                   A szerző álláspontja: a művelődés nem egyszerűen kifinomultság (az is), hanem a társadalmi életben való könnyebb eligazodás, voltaképpen a boldogulás és a boldogság záloga. Az előadás a művelődés gazdasági jelentőségét, hasznát gyakorlati példákkal igazolja. A művelődésnek szerepe lehet az öncélú romboló vágyak visszafogásában, egy esetleges pánikhelyzetből való kiszabadulásban, a nyelv, a szövegek jobb megértésében, s ezeken keresztül a világ tökéletesebb elsajátításában. Végeredményben a műveltségnek döntő szerepe van a környezetvédelemben is. A nyelvben rögzített műveltséget a hagyomány továbbítja, és ez egyben az ún. kumulatív kulturális evolúció legfőbb forrása. A szerző többször idéz egy mondást: A műveltség önmagában érték, és olcsóbb mint egy Jamaha motorkerékpár

                                                                                   A budapesti néprajzprofesszor, a magyar szemiotika vezető képviselője tanulmányában érdekes képet rajzol Józsa Péterről (1929–1979), a széles érdeklődésű és kreatív társadalomtudósról, akit meggyőződéses (utópista) szocialistaként jellemez. Művelődésszociológiai vizsgálataiban elsősorban élete vége felé alkalmazott szemiotikai módszereket. Célja mindenkor a társadalmi hasznosság, a nép javának szolgálata volt.
-----A szerző ma is időszerűnek tartja mind a sokoldalú társadalomtudományi érdeklődést, mind a "népművelői" attitűdöt. Ugyanakkor ma nehéz olyan tárgyat találni a társadalomszemiotikai vizsgálatok számára, amely alkalmas általános tanulságok levonására.