SZÉLL KÁLMÁN

DR. KNEFFEL PÁL (1913–2007),
A VAS MEGYEI KÖZEGÉSZSÉGÜGY
KIEMELKEDŐ SZEMÉLYISÉGE

Nemcsak az a fontos, hogy vannak-e a nemzetnek értékei,
hanem, hogy vannak-e, akik ezen értékeket megbecsülik.
Egry József¹

----------------------------------------Bertrand Russel² az emberi életet folyóvízhez hasonlította, mely a forrást elhagyva előbb szikláról sziklára szeszélyesen csapong, majd patakká, folyóvá és folyammá szelídülve fokozatosan lassul, csendesedik, végül a halál folyamatában a deltában szinte észrevétlenül ömlik a tengerbe. Ebből a hasonlatból az is kiolvasható, hogy a forrást elhagyó első cseppjétől kezdve életünknek kijelölt útja van. A klasszikusok azt tartották, hogy ha engedelmeskedünk a számunkra kijelölt Sorsnak, akkor vezet bennünket, míg ha ellenkezünk, akkor kényszerít (Seneca). Az emberi élet tudatos megélésének titka éppen abban rejlik, hogy az adott helyzetbe bele tudunk-e törődni, s képesek vagyunk-e teljesíteni azt, amit a Sors tőlünk elvár.

CSALÁDI HÁTTÉR, A KNEFFEL VON RIEPBURG (RIEPBURGI KNEFFEL) CSALÁD

A család történetét 2001-es dátummal a nagyanyai ágról való Kneffel-leszármazott, a Cori Egyetem jelenleg Belfastban élő nyugdíjas professzora, dr. Svetka Gyula 66 oldalon gyűjtötte össze. A gondosan és nagyon tárgyilagosan, bár a genealógiai feltárásokban megszokott, óhatatlan hiányokkal összeállított, s ezeket szükségképpen feltételezésekkel áthidaló, kiterjedt családi krónika adataiból és leszármazási tábláiból kiderül, hogy a család nemessége 1305-ből származik. A család őse – Kneffel Roderich – a svájci Riepburg településsel szemben, a német oldalon fekvő Speyer am Rhein-ben élt, Konrad nevű fia a jogtudomány doktora címét szerezte meg, s később püspöki kancellári tisztet töltött be. Két fia (Sigismund és Bruno) közül az egyik a kereskedelmi tanács (céh?) elnöke, a másik a város tanácsosa lett. Mindketten sok érdemet szereztek, amiért (a magyar történelemben Albertként emlegetett) Habsburg Albrecht császár bíróvá ütötte őket, s Riepburg várát adományozta nekik. Az ezt követő háborúkban mindketten érdemeket szereztek. Későbbről megemlítendő Heinrich Kneffel, aki a harmincéves háborúban Pikkolominis zászlaja alatt vitézkedett, ezért II. Ferdinánd császártól címeres levelet kapott. A címerlevél leírása szerint az ezüst mezőben vízszíntesen elhelyezkedő zöld sáv a feddhetetlen erkölcsöt, a nyitott sisakrostély a lovagi rangot jelképezte, és mindezek felett a két összekapcsolt szarvkürt az erővel párosult bátorságot. A nemesség és a lovaggá ütés között több mint 300 esztendő telt el. Az utódok mindenesetre büszkén emlékezhettek arra, hogy XIV. századbeli ősük tanult emberként vált híressé. Dr. Kneffel Pál 1984-ben fel is kereste a német oldalon a romjaiban ma is meglévő várat, illetve a svájci oldalon a Baseltól 18 km-re fekvő Riburg községet.
-----A család a történelem során több, egymással valószínűleg rokonságban lévő részre szakadt, mégpedig a városszalónaki és aradi magyar, valamint a nürnbergi és a felsősziléziai német ágra.

A mosolygós arcú kisfiú

-----Dr. Kneffel Pál ősatyja, Kneffel Mátyás 1743-ban került Karlsruheból a nyugat-magyarországi, Vas megyei Városszalónakra (jelenleg Stadtschlaining, Burgenland, Ausztria), ahol a Kneffelek – azonos néven – három generáción át éltek. A dédapa, Kneffel József (1820–?) Kneffel Mátyás öt gyermeke közül a második volt, családjával a szintén Vas megyei Pornóapátiba költözött. Az ő fia – Kneffel dr. nagyapja –, Kneffel Ede Frigyes (1853–1920) Pornóapátiban született, majd a fél országot bejárva előbb hentes mesterséget tanult, majd feleségével, Szelhoffer Rozáliával (1858–1922), nagy szorgalmuknak és kereskedelmi érzéküknek köszönhetően, Kiskunfélegyházán megvették az ettől kezdve Kneffel szállodaként működő volt Korona szállót. Éttermet is üzemeltettek, és földbirtokot is szereztek a városban. Az ő harmadik gyermekük volt Pál apja Sándor (1883–1949), nős Emericzy Margittal (1891–1972). Sándor gépészmérnöki oklevéllel Szabadkán, majd Szegeden villamos-vasútépítési munkákat vezetett, azután 1911-től négy évig Erdélyben, Tordán a villamosüzem és sóbánya gépészmérnöki teendőit látta el, végül visszakerült Szegedre, ahol gáz- és vízcsatorna-üzemeltető és gőzfűtési vállalatot alapított, illetve vasúti főmérnökként tevékenykedett. Házasságukból két fiú született, Pál (1913–2007) és Sándor (1915–1990).

KNEFFEL PÁL SORSÁNAK ÁLLOMÁSAI, AZ ÉLETRAJZI ADATOK TÜKRÉBEN

Kneffel Pál 1913. május 16-án született Tordán. Három éves korában édesapjával Szegedre költözött, ahol gyermekéveit töltötte, s amely város gyermek- és ifjúkori emlékeivel és a Tiszával, haláláig közel állt a szívéhez. (Visszaemlékezéseiben szeretettel emlékezik meg a Pusztaszeri utca 5. sz. alatti impozáns családi házról, majd annak az államosítást követő szomorú sorsáról.) Kedvelte a kutyákat, három szép bernáthegyire emlékezett vissza. Elemi iskoláját még az egytantermes osztatlan evangélikus népiskolában végezte, ahol palatáblán palavesszővel tanultak meg írni. Tíz éves korában a szegedi piarista gimnáziumba iratkozott. A túljelentkezés miatt az evangélikus fiúnak felvételi vizsgát kellett tennie, amit sikerrel teljesített. (Helyesírási hiba nélküli feladatot írt.) Iskolai élményeiről több helyen is megemlékezett, egyebek mellett (elsősorban fiának írt) Így éltem című emlékezésében szerepel az 50. érettségi találkozójára összeállított írás. Megemlékezik például arról, hogy nyolcadikos gimnázista korában magyar tanárja kérésére elénekelte Szenczi Molnár Albert 1607-es szövegével a Mint a szép híves patakra kezdetű éneket, a 42. zsoltár parafrázisát. A piarista gimnáziumra vegyes érzésekkel, de elismeréssel gondolt vissza.

Birkenhead-i jamboree, 1929

-----Tizenkét éves kora óta lelkes cserkész volt. A szegedi piarista gimnázium Zrínyi Miklós Cserkészcsapatának tagjaként a dr. Strichlich Pál vezette Hárshegyi Cserkészparkban kapott kiképzést követően "házi őrsvezető", majd őrsvezető lett. Csapatával több nyári táborban és vízi táborban, többek között 1926-ban, a mintegy tízezer cserkészt befogadó békásmegyeri nagytáborban, valamint 1929-ben a birkenheadi jamboree-n vett részt. Ezt követően Lord Rothermere meghívására 850 magyar cserkésszel együtt tíz napos londoni tartózkodásban volt része, sőt, már orvostanhallgatóként a híres 1933-as gödöllői jamboree-n lovascserkész volt, – egyebek mellett Baden-Powell testőreként vigyázott a rendre. Orvos korában Járosi Andor és Reményik Sándor ösztönzésére Kolozsváron megalakította a 230 sz. – Dévai Bíró Mátyás nevét viselő – cserkész csapatot, amely az Evangélikus Elemi Iskola földszintjén kapott helyet, s amelyben egyértemű biblikus életszemléletet honosított meg. Katonai behívás alapján éppen orvosi sebészeti szolgálatot teljesített, amikor 15 kolozsvári magyar fiúval katonai menetlevéllel vett részt a tahi nyári táboron, amely mindannyiuk számára komoly lelki megerősödést hozott, hiszen azon a protestáns lelki vezetők akkori krémje szolgáltatta a lélek táplálékát. Visszaemlékező írásában érzékletesen és meghatóan számol be még mindig élő cserkész élményeiről.³
-----Gyermek- és ifjú korában sok szép napot töltött édesapja 65 kat. holdnyi tanyáján, a Szeged és Kiskunmajsa közt fekvő, csak bérelt szekéren megközelíthető Csólyos pusztán, amelyen egy szőlővel körülvett, tájjellegű, szinte kúriaszerű szép épület volt, amit nyaranként üdülőként használt a család. A kis Pali itt ismerkedett meg az igazi vidéki élettel, a mezőgazdasági munkával, és még Kolozsvárról is hazajárt csépelni. (A front átvonulásakor a "honi kozákok" kifosztották, majd előbb a Lenin TSZ kezelésébe, végül – a család ellenszolgáltatás nélküli felajánlása nyomán – annak tulajdonába került. A ház mára eltűnt, a megműveletlen terület lepusztulttá, felismerhetetlenül elvadulttá, elhagyottá vált.⁴)
-----"Bene maturus" jelzésű érettségije után (1931), az akkori szokásoknak megfelelően egyéves, ún. önkéntes (karpaszományos) katonai szolgálatára jelentkezve a kecskeméti lovas tüzérekhez osztották be. Itt megtanult fegyverrel bánni és lovagolni. A tiszti vizsga letétele után zászlósként szerelt le.⁵

A tüzér zászlós (1933)

-----Egyéves katonai szolgálata során érlelődött meg benne az orvosi pályára való elhivatottsága. Ennek megfelelően a Trianon után Szegedre áthelyezett kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem orvosi karára iratkozott be. Visszaemlékezése szerint, a katonai szolgálat miatti egy éves tanulási kényszerszünete a sors keze volt, hiszen csak ezáltal kerülhetett későbbi feleségével, a nála egy évvel fiatalabb Orbán Gyöngyivel egy évfolyamba. Kneffel doktor egyetemi éveire, mint gondtalan, derűs időkre emlékezett vissza. Jogosan, hiszen ezek voltak az utolsó, boldog békeévek. Gond nélkül élt, semmi más dolga nem volt, mint a tanulás, ehhez minden feltétel (saját szoba, teljes ellátás a szülői házban) rendelkezésére állt, s szívesen is tanult. Persze azért jutott idő úszásra, evezésre, kajak-építésre, sőt udvarlásra is. Hallgató korában kiemelkedett szorgalmával. Mint jó fellépésű, szabatosan, szépen és változatosan beszélni tudó hallgató, a virággal feldíszített katedra előtt ő köszönthette utolsó előadása után, dr. Veress Elemér élettan professzort. Azután Zeyk Domokos – aki később a marosvásárhelyi, majd a szombathelyi Állami Gyermekmenhely, illetve a Gyermekkórház igazgató főorvosa lett – demonstrátornak hívta az Élettani Intézetbe, ahol egyebek mellett előadási kísérleteket készített elő. (Később Szombathelyen is meleg baráti kapcsolat fűzte az itt is népszerű "Domi bácsi"-hoz, akivel nosztalgiából gyakran együtt fogyasztották az igazi erdélyi puliszkát.) Mély benyomást gyakorolt rá dr. Kiss Ferenc anatómus professzor, aki később Budapestre került, s aki biblikus elkötelezettsége folytán a magyarországi szabadegyházak vezetőjeként vonzotta a protestáns fiatalokat, továbbá dr. Szent-Györgyi Albert professzor, a még viszonylag fiatal kutató, aki akkoriban kapta meg a Nobel-díjat.
-----Orvosi diplomáját "cum laude" jelzéssel 1939-ben vehette át. Tulajdonképpen gyermekgyógyásznak készült, Kramár professzor már ígéretet is tett egy díjtalan gyakornoki állásra, csupán a véletlennek (vagy a Sors újabb lépésének?) tekinthette, hogy mégis a közegészségtant választotta. Szegeden ugyanis meglegyintette a Fiatal Magyarország mozgalma, Ortutay Gyula, Buday György és a Győrffy-fiúk írásai, akik egyebek mellett a magyar népbetegségeket is felpanaszolták. Az általuk kárhoztatott gondokon kívül minden baja és jaja eszébe jutott a közegészségtan szigorlatán, ahol maga is csodálkozott azon, hogy milyen kereken és szenvedélyesen fejtette ki a tananyagot messze meghaladó véleményét. Dr. Lőrincz Ferenc professzor azonnal felfedezte benne a közegészségtanászt, s ennek megfelelően nyomban "díjas gyakornoki" állást ajánlott fel, ami akkor a fiatal orvosdoktorok számára főnyereménynek számított. Így aztán továbbra is a szegedi egyetemen maradt. A Közegészségügyi Intézetben a táptalaj-főzésen át a közegészségtan minden technikai és elméleti állomását végig kellett járnia, aminek később sok hasznát vette.

Egyetemi indexkép (1933)

-----A következő évben a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdély visszakerült a csonka országhoz, s ennek kapcsán az újra magyar kézbe kerülő, újjászülető kolozsvári egyetem tanszemélyzetét az anyaországból, főleg a jogutód szegedi egyetemről töltötték fel. Az ország általános "erdélyi lázban" égett. Így került az ifjú gyakornok 1940 szeptemberében a most már Horthy Miklósról elnevezett Szegedi Tudományegyetemről Kolozsvárra, hogy ott már tanársegédként a egyetemi Közegészségügyi Intézet, és egy emelettel feljebb az (OKI) kolozsvári Vizsgáló Állomás megszervezésében közreműködjön. Nem csoda, hogy a fiatal, energikus tanársegédet hamarosan adjunktussá nevezték ki. Kneffel Pál 1941. május 17-én a szegedi evangélikus templomban örök hűséget esküdött Orbán Gyöngyi szemész orvosnak, hogy ezzel életük végéig tartó boldog házasságukat megalapozzák.
-----Már egyetemi éveikben összebarátkozott későbbi feleségével, a rendkívül komoly, szolid hallgatóval, akivel a közös szakmai érdeklődésen túl a közös vallás, gondolkodás és származás is összekötötte. Gyöngyi a Veszprém megyei Vid községben született, de szüleivel Kőszegre került, ahol apja az evangélikus gyülekezetben kántortanítóként szolgált. Gyöngyi Szegeden a Horthy Kollégiumban lakott, s a Kneffel szülők gyakran hívták meg otthonukba ebédre vagy vacsorára, mint ahogy később Pali is gyakori vendég volt Kőszegen az Orbán családnál. A jegyváltásra 1939-ben Révfülöpön, Orbánék ottani, szőlőhegyi házában került sor, amikor Kneffel Sándor a fia nevében, a szemklinikán dolgozó Gyöngyi kezét megkérte. Ám a történelmi események miatt az esküvőre csak gyenge két év múlva kerülhetett sor. Ezt követően azonnal Kolozsvárra utazott az ifjú pár, ahol Gyöngyi a Szemklinikára került díjas gyakornoknak, s a Majális utca 12. sz. alatt laktak. E házasságból Kolozsvárott született három gyermekük közül kettő, Gyöngyi (belgyógyász, körzeti orvos) és Zsuzsanna (biológus, toxikológus doktor), a harmadik Pál (jelenleg a Markusovszky kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa) már Szombathelyen született.

A szegedi esküvő (1941. május 17.)

-----Hogy az eredetileg áhított gyermekgyógyászat miatt kárpótolja magát, egyetemi és OKI munkája mellett elvállalta a Református Nőszövetség Kajántó úti Napközi Otthonának orvosi gondozását. Kolozsvári időszakát külön felértékelte Járosi Andor evangélikus lelkész és esperes barátsága, akit kiemelkedő emberi tulajdonságai és kivételes kulturáltsága miatt szinte óriásnak tartott. Járosi jó értelemben vett erdélyi lokálpatrióta volt, bevezette barátját a kávéházi életbe, ahol az erdélyi hírességekkel találkozhatott, megismerkedhetett, s ő szerettette meg vele igazán Erdélyt. (A Vörös Hadsereg bevonulása után Járosit malenkij robotra vitték a Donyec-medencébe, ahol hadifogolyként is hősi szolgálatot végzett, végül vérhasban halt meg, majd jeltelen sírba temették.) Közben a 316-os Vöröskeresztes Hadikórház sebészetére katonának hívták be, így egy ideig hármas feladatnak kellett eleget tennie, úgyhogy csak hálni járt haza. Kolozsváron egyetemi előadásokat is tartott, a professzor váratlan távolléte esetén ott tanult meg rögtönözni. Kedves baráti körben eltöltött és szép kirándulásokkal tüzdelt kolozsvári éveire mint boldog időszakra emlékezett vissza, mert a nehézségek ellenére a családalapítás és fészekrakás bizakodó légköre és vidámsága töltötte be életüket, bár a háború árnya egyre inkább belopódzott mindennapjaikba.

Kolozsvári csoportkép, balról jobbra: Orbán Magda, dr. Orbán Györgyi, Járosi Andor, dr. Kneffel Pál (1940-es évek első harmada)

-----A történelem másodszor is beleszólt Kneffel doktor életébe. Eredményes kolozsvári ténykedésének véget vetett a románok átállása és a Vörös Hadsereggel együtt végrehajtott dél-erdélyi betörése. Emiatt családját 1944 szeptember első felében felesége szüleihez, Kőszegre menekítette. A légitámadások egyre szaporodtak, naponta akár töbször is meglepték a várost, sőt az orosz és román csapatok is vészesen közeledtek, így a lakosság egy része, és sok értelmiségi fejvesztve menekült. Kneffel dr. szeptember 17-én (másolatban ma is meglevő) drámai hangú jelentést küldött Budapestre, amelyben közölte, hogy Kolozsvár gyakorlatilag orvos nélkül maradt, ő kitart, s amennyiben nem tudna eljönni, megpróbálja az Állomást "orosz módra" tovább vezetni. A szeptember 27-én kelt, de október másodikán érkezett budapesti válasz az állomás mozgatható berendezésének kiürítéséről rendelkezett. Ezt követően sebbel-lobbal összecsomagoltak, s a kolozsvári OKI Állomás felszerelése az utolsó vonatok egyikével az égő pályaudvarról elindult Budapestre. Ezzel Kneffel Pál kerek négy éves erdélyi küldetése végetért.
-----Szombathelyen az OKI Állomás megalapítóját és vezetőjét, dr. Görög Dénes főorvost, zsidó származása miatt, a németek 1944 júniusában elhurcolták, az OKI Vizsgálóállomás felszerelését pedig a Tihanyi Biológiai Kutató Intézetbe vitték. Az így megüresedett szombathelyi állomás vezetésével az átmenetileg "rendelkezési állományba" helyezett Kneffel Pált bízták meg. Elvileg felhasználhatta a Keleti pályaudvaron lévő kolozsvári anyagot, de ehhez sem emberi, sem jármű segítséget már nem tudtak számára biztosítani, úgyhogy csak saját leleményességére hagyatkozhatott. Tulajdonképpen örömmel vállalta a megbízást, hiszen kőszegi menyasszony-jelöltje miatt 1938-ban a szülészeti cselédkönyves két hónapjából már egyet Szombathelyen, a Bábaképzőben töltött, s ezalatt gyakran látogatott el az Orbán családhoz Kőszegre, másrészt két gyermeke és felesége már Kőszegen voltak. Kalandos körülmények között vergődött el Szombathelyre, ahol dr. Kranz Rajmund nyilas kórházigazgatónál jelentkezett, aki számára átmeneti szállást és napi egyszeri díjmentes étkezést biztosított. Megbízólevelet csak november 18-án, az OKI Tihanyi Kirendeltségétől, Rauss Károlytól kapott, ám az oda elhurcolt anyagot csak részben sikerült visszakönyörögnie. Az állomás- és munkaszervezés elindítása után megpróbált szüleihez Szegedre hazajutni, de vonata már nem ért Szegedre, hanem kis híján a Kecskemét térségében előrenyomuló szovjet hadseregbe ütközött. Szülei Szegeden élték át a menekült-áradatot, a vörös csapatok "felszabadítását," majd az ezek után bekövetkező nyomorúságot és nélkülözést.
-----Szombathelyen a kórház területére épült Egészségvédő Intézetben a Görög Dénes távozása után elakadt közegészségügyi munka teljes erővel újra megindult, s nem volt nehéz előre látni, hogy a háborús események odaérése után ennek jelentősége növekedni fog.

-----Felmerül a kérdés – kérdi egy helyen Kneffel dr. –, hogy hogyan került a kifejezetten járványügyi feladatokat ellátó intézet a gyógyító feladatokat ellátó kórház területétre? Kneffel dr. egy írásában rámutatott arra, hogy a Rockefeller Alapítvány olyan emberbaráti intézmények létesítésére alakult, amelyek segítő jellegűek, nem alkalomszerűek, apolitikusak és országhatároktól függetlenek. Az Alapítvány Magyarország, Csehszlovákia és Románia közegészségügyének jobbítását tűzte ki feladatául. Így jött létre az alapítvány támogatásával az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI), majd 1928-ban a debreceni, szegedi, pécsi és miskolci állomás. Szombathely 1936. július elsején lépett a hálózatba, illetékessége Vas, Zala és Veszprém megyékre terjedt ki. Előbb a kórházi központi laboratóriummal együtt a mai Markusovszky kórház főépületének II. emeletén nyert elhelyezést, majd 1937-ben nyílt meg a kórház északnyugati sarkán épült (azóta lebontott) ún. Egészségvédő Intézet, amiben a kórház központi laboratóriumán és részben a kórszövettani laboratóriumán kívül még a Bőr- és Nemibeteg-Gondozó, a bőrgyógyászati fekvőbeteg osztály és a Tüdőgondozó is helyet kapott.
-----Kneffel Pálra nehéz munka várt, mert nagyon egyszerű és szegényes körülmények között kellett három megye ellátását biztosítania. Először két helyiségben két annunciata apáca (Ottilia és Immaculata) segítségével, hiányos felszereléssel kezdték a munkát. A budapesti ostrom alatt a központtal való összeköttetés megszűnt, teljesen a maguk lábára kellett állniuk. Anyagilag is önellátókká váltak, s a "díjazott vizsgálatokból" éltek. A hadműveleti területekről özönlő menekültek révén az egyre kisebb területre szorítkozó Magyarországon a népesség felszaporodott, Szombathely lakossága is – óvatos becslés szerint – háromszorosára, 120 ezerre duzzadt. Mindez fokozott járványveszéllyel járt. A hastyphusos betegek szaporodása miatt az állomás "tábori körülmények között" 60 ezer főre elegendő oltóanyagot termelt. Az egész még el nem foglalt országban egyedül a szombathelyi állomás üzemelt! Az év utolsó két hónapjában 14,160 anyagon 33,483 laborvizsgálatot végeztek, amelyek diftéria esetén 58,4, hastyphus gyanúban 11–55, míg vérbajra vonatkozóan 14%-ban voltak pozitívak. A kémiai minták zömét az ivóvíz-vizsgálatok tették ki. A munkát nagymértékben akadályozták az egyre gyakoribb bombázások. A március negyedikei nagy bombatámadás során egyebek mellett a székesegyház is telitalálatot kapott, de később – közel az Egészségvédő Intézethez – a kórház nyugati szárnyát is érte bomba. A folytonos légiriadók miatt sokszor fél napot is az óvóhelyen kellett tölteniük. Eközben családja apósánál, a bombatámadásoktól eléggé megkímélt Kőszegen húzódott meg, ahova hétvégeken járt, hogy velük találkozzon. Kneffel dr. ekkor már a városban "Lidi" néninél lakott, de főleg munkahelyén tartózkodott. Általános volt az élelem- és áruhiány. A magára maradt állomásvezető kalandos körülmények között, döglött lovakból szerzett a táptalajokhoz lószíveket, máskor a lóhús maradékából főztek gulyást az egész állomás számára.
-----A harcoló szovjet csapatok 1945. március 29-én, nagypénteken érkeztek Szombathelyre. Egy forrás szerint dr. Czeizel János főorvossal, Varga István gondnokkal és Németh Ferencfőgépésszel együtt Kneffel Pál fogadta őket. (Kneffel leírása szerint ő és Czeizel doktor voltak jelen egy Stano Wacsov nevű bolgár orvostanhallgatóval, aki tolmácsolt.) Czeizel János rendíthetetlen nyugalommal csak annyit mondott, hogy "nyet treba pisztoletta". A katona "charaso"-val nyugtázta a biztató szavakat, majd revolverét eltéve továbbment. A városban tömeges tolvajlással, nők megbecstelenítésével kísért "felszabadulás" során a Vörös Hadsereg katonái egyebek mellett Kneffel dr. szobáját is kirabolták. Igénybe vették a Gyöngyös jobboldalát és a kórház emeleti részét, de az OKI Állomás – a budapesti központtól való elszakítottság és az akadozó anyagutánpótlás nehézségeitől eltekinve – munkáját folytathatta. Ennek kapcsán Kneffel dr. többször találkozott szovjet orvosokkal és felcserekkel, akik igénybe vették munkáját, de soha, semmiért sem fizettek. Egyik ugyan meghozta a Wassermann-reakciókhoz szükséges, ígért birkát, de az nem kos volt (holott arra lett volna szükség), így az állomás dolgozói lakmározhattak belőle.
-----A háború elképesztő körülményeket teremtett. Élelemhez, anyaghoz csak cserekereskedelemmel lehetett jutni, a fő fizetési eszköz a tojás és zsír volt, az állomás is "tojásvalutában" számolt a vizsgálatokért. A nyugat-dunántúli megyék számára 10 ezer személyre a typhus védőoltás vakcináját Kneffel dr. maga állította elő. A kórházban is sokáig mostoha körülmények uralkodtak. Fűtés nem lévén, kis rajkályhákban fűtöttek, s az ablakon át vezették ki a csöveket. Hivatalos temetkezési szerv hiányában szokatlan "orvosi" feladat volt a kórházi halottak eltemetése, s a Szent Imre utcai ún. polgári iskolában március 31-ével létesített ideiglenes járványkórház működtetése, amelyben 200 férőhelyen kiütéses typhusos betegek feküdtek. A Nemzeti Bizottság mintegy kétszáz tetvest szűrt ki. Az 523-as hadikórház helyén a Faludi Ferenc gimnáziumban (ma Savaria Egyetemi Központ) hastyphusosok számára karantén kórházat hoztak létre. Ezeknek vezetője és egyetlen orvosa kb. egy hónapig Kneffel Pál volt. Április 20-án ezen iskolában 300 egyént tartottak, s ezekből 242 volt beteg, többségük kiütéses typhusban szenvedett. Ápolószemélyzettel való ellátásuk és szükség-étkeztetésük is óriási erőfeszítésbe került. Mindez a kevés orvos és ápoló részéről hősi helytállást követelt. Ám a lakosság is szenvedett az alultápláltságtól, tüzelőanyag-hiánytól, a rossz közbiztonságtól, ugyanakkor a romeltakarításban s az újraépítkezés megkezdésében önfeláldozó, hősi munkát végzett.
-----Pető Ernő – átmenetileg bujdosó kórházigazgató – 1945 nyarán jött vissza, s foglalta el újból az igazgatói széket, és mindenben – többek közt fűtéssel, világítással, gázzal, villannyal – segítette az Állomás működését. Pető Ernő jóvoltából Kneffel Pál a kórházban, az igazgatói iroda feletti emeleten kapott lakást. Hamarosan sor kerülhetett arra, hogy családját (várandós feleségét, két kislányát és sógornőjét) beköltöztethesse a kórházba, ahol megfelelő ellátásban részesültek. Onnan csak 1948-ban költöztek a Mártirok tere 8. sz. alá a városba. (Kneffel dr. haláláig ebben a lakásban lakott.)
-----Alig heverték ki a kezdeti nehézségeket, már szinte kinőtték az intézetet, ezért az ügybuzgó állomásvezetőben már 1947 őszén felmerült az emeletráépítés gondolata. Ennek érdekében Pető Ernő megértő támogatását, a város 50 ezer darabos téglafelajánlását, valamint a megye és a város 40–40 ezer Ft-os támogatási ígéretét bírta, ám az OKI Központ mindezt kevésnek találta, s húzódozott az akciótól. Kneffel Pál azonban kitartó munkával, utánjárással és diplomáciai tevékenységgel kihajtotta a beruházást, majd személyes ráhatást és házalást követően, az OKI fanyalgása ellenére emeletet húzatott az épületre, amelybe 1949 decemberében költözhettek be. Ezzel megvalósult a vidék egyetlen, erre a célra tervezett, Vas, Zala és Veszprém megyét kiszolgáló, s a kor követelményeinek megfelelő, korszerűnek mondható OKI Állomása, amelyben már 8 dolgozó tevékenykedett, s amely a Dunántúl egyik vezető intézetévé vált. Pető Ernő támogatásával Kneffel Pál már a hajdani Egészségvédő Intézet egész épületét átvehette, mert a gondozókat áthelyezték, a bőrosztályt pedig a főépületbe költöztették. Átmenetileg az alagsorban a helyén maradt még a kórház Központi Laboratóriuma. (Az épület a nyolcvanas évek végén süllyedni kezdett, s 1992-ben lebontották. Ezzel párhuzamosan épült fel a KÖJÁL, később ANTSZ, jelenleg is üzemelő új épülete.)
-----A kórházi központi laboratórium és prosectura vezetését – amit addig Kneffel dr. egyedül látott el – 1947-től dr. Romhányi György főorvos (később pécsi professzor) vette át, akivel Kneffel dr. szívélyes "jószomszédi" szakmai kapcsolatot, majd mély barátságot tartott fenn. Helyettesítették, kisegítették és szerény színvonalon ugyan, de tudományosan is támogatták egymást. Kneffel dr. hátrahagyott írásaiban többször utal arra, hogy életének egyik meghatározó egyénisége Romhányi professzor volt.
-----A háború alatti és részben utáni nagy népsűrűség, rossz higiénés viszonyok (a szappanhiány miatt a középen kilukasztott bemosakodó szappant a műtőkben még a hatvanas évek elején is spárgával kellett a csaphoz kötni, hogy lába ne keljen!) és az alultápláltság miatt folyamatosan nagy volt a járványveszély. Oroszlánrészben dr. Kneffel Pál érdeme, hogy ezt sikerült ellenőrizhető mederben tartani. Az állomás létszáma is örvendetesen és fokozatosan nőtt. Kneffel dr. elismeréssel emlékezett meg az akkori önfeláldozó, munkaidőt nem ismerő, lelkes dolgozókról. Az intézetben kezdettől kitűnő szellem uralkodott, amely egymás segítésében és a közösségért kifejtett munka átérzésében nyilvánult meg. Meghatározó szerepet játszott mindebben a köztiszteletnek és közszeretetnek örvendő főnök. A munka kezdetben főleg a 26 kórház-körzeti laboratórium által végzett diagnosztikus tevékenységben merült ki, ám 1951-től – ugyan megyei tanácsi szinten – az epidemiológiai szolgálat is kiépült, amely csakis a diagnosztikával együttműködve tudott eredményesen dolgozni. Ez tette lehetővé, hogy 1952-ben a területi epidemiológiai hálózat is kiépülhetett. E vonatkozásban Kneffel Pál szorosan együttműködött Petrilla Aladárral, akitől sokat tanult. A közegészségügyi munka nemcsak sokrétű, hanem érdekes is volt, hiszen minden járvány – de főleg az ételmérgezések – okainak felderítése valóságos detektívmunkának bizonyult. Amint azt egy helyen ő maga írja: "nem kell belenyugodnunk abba, amit pillanatnyilag nem értünk", hanem logikus gondolkodással, pszichés ismeretekkel kiegészített tudományos oknyomozással kell a kiváltó okot (okokat) felkutatni. Hagyatékában sok tanulságos történet, köztük néhány humoros epizód is szerepel, de szinte mindegyik eset érdekesnek, tanulságosnak, sőt izgalmasnak mutatkozott. S persze a hatósági intézkedések (büntetések) időnként szigort és kérlelhetetlen (büntető) eljárást is követeltek, ami érthetően – főleg az érintettek számára – nem mindig népszerű, ám a közösség érdekében annál szükségesebb volt.
-----Az intézet 1955-től mint Közegészségügyi Állomás (KÖJÁL) működött, amelynek igazgatójává Kneffel Pált nevezték ki. Ez volt a vidék egyik legjobban felszerelt és legjobban működő intézete. A szombathelyi KÖJÁL mind a megye lakossága, mind pedig a szakmai elöljárók általános megelégedésére végezte munkáját, és méltán vált országos hírűvé.

A KÖJÁL-igazgató (1955) körül

-----Az 1956-os forradalom eseményei Szombathelyre kis késéssel gyűrűztek be, s a forradalmi események higgadtabban, megfontoltabban, fegyverropogás nélkül zajlottak. Kneffel dr. ekkor is szakmai munkájával, és bölcs meggondoltságával tűnt ki. Határmenti kapcsolat létesült Ausztriával, ahonnét gyógyszert, kötszert és más anyagokat kaptunk. A szombathelyi orvosok egyebek mellett újjá kívánták alakítani az Orvosi Kamarát, amelynek elnöki tisztére Kneffel Pált jelölték. Ám a november harmadikán megszületett döntésből nem lehetett már semmi, mivel másnap a szovjet csapatok megszállták a várost, és felszámolták a szabadságharc addigi vívmányait.
-----A népfelkelés utáni letargikus hangulat hónapokig tartott, miközben az országból és Szombathelyről is sokan örökre elhagyták hazájukat. Ám a közegészségügyi munka töretlenül folytatódott. Nem csoda, hogy 1966-ban Kneffel doktort, az országos hírű gyakorlati és elméleti szakembert, tudományos tanácsadóként egy éves ösztöndíjjal Egyiptomba küldték, ahol egyebek mellett a gyakori enteritisek (bélhurutok) okait is kutatta. Munkáját az egyiptomiak igen nagyra értékelték, szinte nem akarták visszaengedni.
-----Kneffel Pál a vezetés és napi rutinmunka mellett folyamatosan kutatott is. Az általa kitenyésztett tbc törzsek tipizálásával adatokat szolgáltatott a tbc bovin típusának gyakoriságára és veszélyeire, majd a patogén E coli serotípusának szerepét vizsgálta. Közel 100 (részben német és angol nyelven megjelenő) közleményt írt. Az egészségügyi ABC szakkönyv társszerkesztőjeként a mikrobiológiai és járványügyi szakszavakat dolgozta ki, monográfia jelleggel értekezett az észak-erdélyi gyógyvizekről és gyógyfürdőkről, s az Egészségügyi Minisztérium felkérésére foglalkozott a hazai cigányság közegészségügyi helyzetével.
-----Számos – nem számozott – szakmai előadását a Magyar Higiénikusok Társasá-A KÖJÁL-igazgató (1955) körül gának elnökségi tagjaként különböző kongresszusokon, tudományos összejöveteleken, szakbizottságok előtt és Akadémiai Bizottságokban tartotta, de szívesen vállalt ismeretterjesztő előadásokat a TIT-ben, a Vöröskeresztben, egyházi fórumok előtt, szabadegyetemeken, iskolákban, majd nyugdíjas korában a Senior Clubban. Bámulatos az a színes paletta, ami a változatos témákban tárul fel, s amiket nagy szakmai tudása, tapasztalata és figyelemreméltó általános műveltsége mellett saját termékeny gondolataival tudott tovább színesíteni. Számos vallásos tárgyú előadása közül talán egyik legfigyelemre méltóbb a tízparancsolatról szóló. Annyi sok gondolkodó közül őt is foglalkoztatta a tudás és a hit titokzatos viszonya. Erről szóló, filozófikus magaslatokba emelkedő, gondolatébresztő, intellektuális előadását 1982-ben a Szent Kereszt lelkészségen adta elő, ahol különben több előadást is tartott. Utazásairól diavetítés formájában rendszeresen tartott előadásokat, amelyek nagyon népszerűek voltak. Nem véletlenül a TIT "aranykoszorús előadója" címet is elnyerte. Előadásait a szabatos, fordulatos és ízes szép magyar beszéd, a jó felépítés és a minden előadásból kibújó tanulságok jellemezték. Ez is bizonyítja, hogy Kneffel Pál született népnevelő volt. Szakmai jellegű előadásainak, felszólalásainak és jelentéseinek száma 253, de a legváltozatosabb témakörökben előadott ismeretterjesztő, megemlékező, avató és hozzászóló előadásainak száma megközelíti az ezret. Ezek közül kiemelném a Szombathelyi Tudományos Társaság felolvasó ülésén 1996. február 21-én tartott, tagsági belépőnek számító Az ókori Róma közegészségügye címet viselő nagyívű előadását, amelyben 83 éves korában csillogtathatta meg szakmai tudását, történelmi és mitológiai ismereteit, nagy műveltségét. Még a lerágott csontnak tekinthető témákban is tudott újszerűt mondani, amelyekben sajátos kneffeli megvilágításban adta elő az addig olykor szinte unalomig ismételgetett témákat. Ilyen volt 1997-ben a Városháza házasságkötő termében tartott Semmelweis-előadása, amely arra is rámutatott, hogy nincs kimerített téma, a nagy emberek példája kiapadhatatlan.
-----Egyetemi, sőt cserkész évei óta szeretett oktatni. Veleszületetten jó didaktikai képességekkel ellátott, kiváló oktató-nevelő volt. Ezt szinte egész pályafutása alatt az orvos- és nővérképzésben, továbbképzésben, majd a szakközépiskolai oktatásban gyümölcsöztette.
-----Kneffel dr. mindig szívesen vállalkozott arra, hogy tudományos rendezvényeknek, vándorgyűléseknek helyet adjon, vagy akár ilyeneket maga is rendezzen. Ezek közül csak a Mikrobiológusok Országos Vándorgyűlését emelném ki, amit Kőszegen tartottak, s amiről visszaemlékezéseiben humorosan emlékezik meg. Itt kell megemlíteni, hogy Kneffel Pálnak különös érzéke volt a humorhoz. Gyorsan vágó eszével nemcsak képes volt szellemesen humort ébreszteni, de annak fenntartására is módot talált. Később írásaiban adomázva emlékezett meg a humoros esetekről.
-----Kiváló igazgató, mondhatnánk született vezető volt. A rá jellemző gyors helyzetfelismerési, határozott, célirányos döntéseket hozó képességének a háború alatt és után vette hasznát. Tekintélyt parancsoló megjelenése, komolysága, őszinte szókimondása közismert volt. Szilárd jellemére mind elöljárói, mind pedig beosztottai bizton építhettek. Barátságos, nyilt természete miatt alig akadt, aki nem rokonszenvezett vele. Szúrós tekintetű, de mosolyogni és kedélyesen pipázgatni is tudó atyai főnök volt, akit munkatársai szerettek, becsültek, követtek, mert mindig számíthattak szigorú igazságosságára. Azért szerették, mert jó vezető volt. (Aki főnökként elsősorban saját népszerűségére játszik, az rendszerint nem jó vezető, ezért nem is fogják becsülni.) Közismert volt, hogy osztályidegenségük miatt máshonnan elbocsátott egyéneket, sőt politikai üldözötteket is, ha jó munkaerők voltak, bátran munkatársai közé fogadott.
-----Mindig szoros szakmai kapcsolatot tartott fent a Markusovszky kórházzal, amelynek nem csak a területén működött, de főorvosaihoz építő szakmai és baráti kapcsolatok fűzték. Sok helyen hazánkban – bizonyos hatósági, felügyeleti és ellenőrző tevékenysége miatt – a megelőző orvoslással kar-karban járó közegészségügyet és a gyógyító orvoslást egyfajta szembenállás jellemezte, ám Szombathelyen ezen ellenlábasságnak semmi jele sem volt, sőt! Hitte és vallotta, hogy miként Asklepeiosnak két leánya, a megelőző és a gyógyító orvoslás istennői, Hygieia és Phanakeia édestestvérként együtt munkálkodtak, úgy kell folytonosan a korszerű megelőző és gyógyító tevékenységeknek is együttműködniük.
-----Kneffel Pál diák korában már közéleti embernek indult, amit később világi és egyházi vonalon egyaránt megszemélyesített. Élvezve a megye és a város párt- és tanácsi vezetésének bizalmát, a Hazafias Népfront felkérésére 1958–77-ig a Megyei Tanácsban, míg 1971–84-ig a Városi Tanácsban – tehát hat éven át mindkettőben – tanácstag volt. Mindkét testületben – elsősorban szakterületével kapcsolatos – építő tevékenységet fejtett ki. Azok közé tartozott, akik ugyan nem voltak a pártállami rendszer hívei, de hazájukért szakmai munkájukat igyekeztek jól elvégezni, és amikor a megye és/vagy a város érdekében segítségüket kérték, nem vonakodtak az építő közreműködéstől.
-----Sikeres és közmegelégedésre végzett szakmai szervező, vezető tevékenysége után főigazgató főorvosként 1979 január elsejével nyugdíjba küldték. Igaz, hogy az érvényes nyugdíjas korhatárt a betöltött 65 évével már túlhaladta, de még mindig ereje és képességei teljében volt. Az sem mondható, hogy már az ajtón kopogtatott volna a fiatal és nála tehetségesebb utánpótlás, mert állására hosszú ideig nem pályázott senki. Ám ő a döntést fegyelmezetten tudomásul vette, a hat hónapos ún. "sétálási" idejét sem vette igénybe, hanem az 1978. év végéig dolgozott, miközben az aktív otthoni nyugdíjas életre felkészült. Munkatársai az intézettől illő módon búcsúztatták. Búcsúja alkalmából sok ajándékot és elismerő, hálát kifejező szép szavakat kapott. Érdemeire való tekintettel teljes fizetéssel vonult nyugállományba.
-----Az új KÖJÁL építésének terve ugyan még az ő igazgatása alatt felvetődött, a tervező Heckenast János Ybl-díjas építészmérnöknek szakmai tanácsokat is adott, de annak tényleges kivitelezését már utóda, dr. Bódor Sándorné irányította. Az új KÖJÁL megnyitásán nem duzzogásból vagy sértődöttségből (mint azt sokan hitték), hanem betegsége miatt nem tudott megjelenni. Régi intézetébe azonban elvből nem járt be. Csak akkor, amikor 1989-ben előadás megtartására hívták. Az ekkor tartott, Senki sem születik orvoshigiénikusnak című előadása nagy sikert aratott.
-----Kneffel Pál nyugdíjas korában is tulajdonképpen aktívan tevékenykedett. Rendezte emlékeit, megírta visszaemlékezéseit (ehhez változatos és eseményekben gazdag anyagból meríthetett). Rendszeresen részt vett és gyakran szerepelt a részben általa alapított, s benne vezető szerepet játszó Senior Club rendezvényein. Idejét igyekezett hasznosan eltölteni, szak- és szépirodalmat olvasott, zenét hallgatott, írt, levelezett és rendezvényekre járt.
-----Szeretett feleségét hosszú betegség után 1990. október 9-én veszítette el. Betegségében türelmes segítője, kísérője volt. Méltóságban halt meg. Az egykori eskető, Koren Emil Kőszegen temette, s ő írt róla nekrológot is. Felesége halálával – ahogy férje írja – "egy csodával kevesebb lett – a Földön." Őt magát kiheverhetetlen gyász érte. Ahogy mondani szokta, a szerető házastárs elvesztése után az özvegy már csupán "torzó" marad. Ettől kezdve bármely szeretettel vette is körül családja, bármilyen szívesen látott vendég volt is gyermekei körében (amit nem győzött dicsérni!), ők már más generációt képviseltek, megvolt a maguk gondjuk-bajuk, így az özvegy házastárs lényegében mindig magára marad.
-----Akinek az Isten hosszú életet ajándékoz, annak kereszteket is oszt, amelyek nem csak a hátát nyomják, hanem rájuk akár támaszkodni is tud. Jó fizikuma miatt aktív korában legfeljebb régi porckorong-sérvének évenkénti hévízi kezelésére került sor, ám 80 éves korában prosztata- és kétoldali sérvműtéten esett át, majd 87 évesen jobboldali csípőprotézist kapott. Fegyelmezett, jól kollaboráló betegnek bizonyult. Markó Péter, a Vas megyei közgyűlés elnöke 1999. szeptember 17-én "a lakosságért és a megyéért végzett szakmai és közéleti tevékenység megbecsülését és elismerését fontos közügynek tartva" 86 éves korában tiszteletére a megyeháza címertermébe hívta meg a megye és Szombathely vezetőit, Kneffel Pál munkatársait és barátait, köztük e sorok íróját is. A köszöntőkre mondott válaszbeszédében azt hangsúlyozta, hogy életére visszagondolva, ha azt újra élhetné, "sohasem tehetne mást, mint amit tett."
-----Özvegyi életében nagy segítséget jelentett fia, aki naponta meglátogatta, reggelit készített számára, és mindenben segítségére volt. Pontban 12-kor a környék éttermeibe maga járt ebédelni, bevásárolt önmagának, tulajdonképpen önellátó volt. Szombat és vasárnap fia családi körében ebédelt, amíg tudott, vasárnaponként templomba is eljárt. Újsághírben olvasta, hogy 2005. május 26-án "Érdekes történetek és tanulságos esetek orvosi pályafutásom során" címmel e sorok írója az evangélikus kápolnában előadást tart. Ő maga jelentkezett, hogy elmondhassa előadásom előtt a ki nem érdemelt, meleghangú laudációját. Ez volt utolsó szereplése, többé nem lépett nyilvánosság elé. Az év második felétől időnként térben és időben már dezorientálttá vált, emiatt szociális gondozónő járt hozzá. Nem volt biztonságos őt egyedül otthonából elengedni, ezért házhoz hozták a házi kosztot. Később már ez sem volt elég, egy állandó alkalmazásban lévő asszony lakott nála, aki folyamatosan felügyelte, mosott és főzött reá. 2006 karácsonyát még szokásos módon családi körben töltötte, ám fokozatosan gyengült, gyámoltalanabbá, elesettebbé vált, ezért januárban kórházba került, ahol állapota átmenetileg javult, de már haza nem engedték. Egy ideig még az útókezelő osztályon ápolták, majd 2007. február 13-án örök álomra szenderült. Szűk családi körben temették Kőszegen, ahol apósa és anyósa, illetve felesége mellé helyezték örök nyugalomra.

*

Az életrajzi adatok ismertetése és kommentálása után érdemesnek látszik néhány nem szorosan az életrajzba vágó, jellemző tulajdonságáról, szerepéről, kitüntetéseiről stb. külön is megemlékezni.

AZ 1944–45-ÖS HÁBORÚS SZÜKSÉGHELYZET

A háború utáni generáció számára elképzelhetetlen, hogy a folyamatos légitámadásokat és fegyveres háborús színteret átélt országban milyen nyomorúságos szükséghelyzetek teremtődtek. Visszaemlékezéseiben Kneffel Pál ebből az időből igen sok szomorú, ám humoros, szinte anekdotaszerű epizódot ismertet. Az orvosok száma erősen megcsappant, a város és megye egyideig hatósági (tiszti)orvos nélkül maradt. A Vörös Hadsereg bevonulása után a kórház magyar betegeit rossz higiénés körülmények között, csaknem két hónapig az alagsorban látták el, hiszen az emeleteket kezdetben a megszállók tábori kórháza vette igénybe. Áram- és vízszolgáltatás nem volt, csak a szovjet kórháznak volt egy aggregátora, a betegeknek gyertyákkal és mécsesekkel világítottak, a mosakodás a szökőkútban történt. A front csak lassan távolodott, csatazaja sokáig behallatszott, sőt időnként német repülők is zavarták az életet. A lakosság ugyan felszaporodott, de férfiak alig voltak, mert legtöbbjük valahol katonáskodott vagy fogságban volt, részben nyugatra települt, vagy az utcáról "nyimnoska robotra" fogdosta őket a szovjet katonaság, hogy aztán Romániában vagy a Szovjetunióban kössenek ki. Kneffel dr. erre felkészülve, ha a városba ment, zsebében mindig volt egy fél kg kenyér, hogy robotra terelés esetén azzal egy ideig kitartva az első adott alkalommal megszökhessen. De egy Bibliát is mindig magával vitt. Ebben az időben mindenki belátása és lelkiismerete szerint a túlélésre és önfenntartásra rendezkedett be.
-----Elszakadva a budapesti központtól, a hosszú ideig öntevékenységre kárhoztatott Kneffel dr. egyik első törekvése az volt, hogy a fővárossal a szakmai kapcsolatot helyreállítsa. Menetrend hiányában, kalandos körülmények között részben tehervagonokban, részben harmadosztályú vagonokban hányódott fel Budapestre. Az utazást kényszerszünetek tették hosszúvá. Amikor Székesfehérvárt követően a szerelvény ismét a nyílt pályán rostokolt, a kalauz kétségbeesve orvost keresett. A szénszállító kocsi elrekesztett részén egy Erdélybe visszatelepülni szándékozó asszony szülésben való segítése volt a feladata. Kneffel dr. szilvapálinkával fertőtlenítette a kezét, majd a közegészség orvosa a közszemlének kitett eseményben megtette, amit megtehetett.
-----Ám a szülésnél gyakoribb volt a halál. A városi és megyei közkórház akkori igazgatója dr. Czeizel János Kneffelt bízta meg az átmenetileg szerencsére aránylag kevés beteget ápoló kórház központi laboratóriumának és prosecturájának vezetésével is. Ennek fejében fizetést ugyan nem kapott, de családja később az intézet igazgatói épületébe költözhetett, s a kórház szűkös élelmezéséből részesülhetett, ami akkor nagy kincs volt. Temetkezési vállalat nem működött, de a hozzátartozóknak pénze sem volt temetésre, így az elhaltak nagy részéért senki sem jelentkezett. A temetetlen holttestek száma gyorsan szaporodott, úgyhogy tetem tetem hátán várt már a temetésre, amely azonban hiába váratott magára. Szükségmegoldásként az igazgató Kneffel Pálra hagyta a holttestek eltemetését. A kórház platóval ellátott társzekerére rakták hát a 32 lepedőbe csavart tetemet, amit (lovak hiányában) a laboratóriumban dolgozó férfiak toltak, a rúdnál lévő Kneffel dr. pedig a Szent Márton temetőbe irányította a kocsit, majd az egyik temetői bombatölcsérbe helyezték a halottakat. A közeli domonkos klastromból kihívott atya katolikus, Kneffel dr. pedig protestáns végtisztességben részesítette az elhaltakat, "lábcéduláikat" a szerzetes barát anyakönyvezés céljából magával vitte. Az emberek, a doktor és a domonkos barát együttesen lapátolták tele földdel a "sírt". Utolsó pillanatban még egy önmagát főbelőtt, díszbe öltözött, ülő helyzetben kubikus talicskán a helyszínre tolt debreceni rendőrtisztet is el kellett temetniük.
-----Hamarosan megjelentek az utoljára Csajta (ma Schachendorf, Ausztria) községben dolgozó, csont-bőrre fogyott, nagyrészt megtetvesedett, vagy kiütéses typhusban megbetegedett zsidó munkaszolgálatosok, akiket az akkori Szent Imre herceg utcai polgári iskolában Kneffel dr. barátja, dr. Vetro János parancsnoksága alatt működő, de akkorra már kiüresedett honvéd "fertőző kórházba" helyeztek el. Szerencsére a kórház felszerelését hátrahagyták. Oda is társzekereken tolták ki a jártányi erővel sem rendelkező, alultáplált betegeket, akik közül sok meg is halt. Kórházi fehérnemű hiányában a betegek a katonaság által otthagyott (nyári) ún. zsávoly egyenruhában feküdtek. Szerencsére bőven akadt gyógyszer, mert a múzeum színháztermében maradt a Honvéd Egészségügyi Anyagszertár, amit azonban a szovjetek hadizsákmánynak tekintettek. Alig lehetett "Lwow patkolkovnyik" szovjet városparancsnokkal megértetni, hogy a gyógyszer átadása nekik is érdekük, hiszen a kiütéses typhustól ők is nagyon féltek. Három társzekérnyi gyógyszert sikerült így szerezniük. Ápolószemélyzet nem lévén, az ápolást elvileg a közmunkára jelentkezettek vagy erre kirendeltek biztosították volna, ám ezek nagy része, amikor megtudta, hogy milyen feladat vár rájuk, egyszerűen megszökött. Később a közkórház gyorstalpaló vöröskeresztes ápolónővérei segítettek, de éjjelre senki sem mert ott maradni, mert féltek a bebeportyázó szovjet katonáktól. De még így is előfordult, hogy a hazafele tartó ápolási csoportot megállították és végig-"zabrálták"⁶ a katonák, akik főként órákat kerestek. A betegek élelmezését kezdetben az elhagyott szomszédos villákban talált élelemmel oldották meg, majd azt az Aréna u. 8. sz. alatt felfedezett, az ottani honvédségi raktárakban hagyott több mázsányi bab, borsó, lencse és liszt készlet biztosította, sőt egy "gazdátlan, árva" tehén is terítékre került. Hasonló raktárra bukkantak a Szelestey utcában a régi malomban és a Püspökvár alatti pincében is. Utóbbi raktár egyik felét – a folyosó egyik végéről több fordulóban – az oroszok, a másik felét a Kneffel-féle "zabráló különítmény" hordta el. A két "csapat" időnként egymást eltűrve, együttesen buzgólkodott az élelmiszerek, vásznak és egyéb anyagok elhordásában. E kórházat eleinte egyetlen orvosként Kneffel Pál vezette, akinek emellett a legszükségesebb OKI munkát is el kellett végeznie. Később a közkórházból dr. Szinay Gyula vette át a vezetést, illetve (1945 áprilisában) dr. Bohuss Károly orvos százados is jelentkezett, aki korábban az 523-as Vöröskeresztes kórház parancsnoka volt. Hozzá tartozott a volt Faludi gimnáziumban lévő, és a Szent Imre herceg utcai elemi iskolai részleg is, amelyekben április 24-én 339 beteget ápoltak. Az 1945-ös évben a megyében 340 hastyphusos megbetegedést jelentettek. Csak Szombathely városában 85 has- és 173 kiütéses typhusos beteg volt. A személyzet csak élelmezést kapott, de fizetést nem. A járványkórház – különböző elnevezések alatt – még 1946 év elejéig működött.
-----A közegészségügyi munkát Kneffel dr. a már említett két apácával kezdte, akikkel – miután vízszolgáltatás sem volt – elsőként a szombathelyi ásott kutak fertőtlenítéséhez kezdtek hozzá, amelyeket aztán Szükségkút, iható víz címkével láttak el. A táptalajokat kezdetben Kneffel Pál földbeásott "cserkész tűzhelyen" maga főzte. Később a város egy romházából hoztak egy fatüzeléses tűzhelyet, amelynek füstcsövét az ablakon át vezették ki. A tűzifát a kórház melletti sportpálya tribünjeiből nyerték. Nagy nehézségekbe ütközött az anyagbeszerzés, az állomás szinte napról napra üzemelt, s cserekereskedelemmel tartotta fenn magát, mert a naponta inflálódó pénzből szinte semmit sem lehetett venni. A helyzet csak a forint megszületése (1946) után, 1947-ben kezdett fokozatosan normalizálódni.

A KÖZÉLETI EMBER

Kneffel Pál – szülei nyomdokain haladva – szinte már diák korában közösségi ember volt, amit az önképző körökben és főként a cserkészetben valósított meg. Egyházi tisztségei is azt bizonyítják, hogy az őt körülvevő kisebb és nagyobb közösségért mindig hajlandó volt munkát vállalni, de később a TIT-ben, a Vöröskeresztben és a szakszervezetben végzett munkája is ezt a célt szolgálta.
-----Mint már említettük, négy ízben választották be a Megyei Tanácsba, ahol mindig az Egészségügyi-Szociálpolitikai Állandó Bizottság elnöki tisztét töltötte be. A bizottságnak javaslattevő, véleményező és ellenőrző hatásköre volt. Ezen munkája során szakmai és szociális elgondolásait érvényesíthette. A Vas Megyei Levéltárban ma is fellelhető iratok alapján egy ismeretlen kutató négy megvalósult javaslatát emelte ki: (1.) A büki gyógyforrás feltárásának ügyét, (2.) a megyei járóbeteg szakrendelő építésének szükségességét (alapkövét Kneffel dr. rakta le), (3.) a fiatal diplomások "mérnök-orvos-pedagógus házának" építését (megvalósult) és (4.) a megyei törpe vízművek létesítésének kérdését. Említett javaslattevő munkásságához még hozzászámíthatjuk a kórház mellett felépült nővérszállásra (ő avatta fel,) s az idősek otthonára tett építési javaslatait. Megyei tanácsi tagságán kívül tizenhárom évig Szombathely Város Tanácsának is tagja volt.
-----Tudvalevő, hogy az olaj után kutató Kőolajipari Tröszt Dunántúli Kőolajipari Üzeme a büki mezőn csak melegvizet talált, majd a fúrást lefojtotta, és tovább vonult. (Ahogy Kneffel dr. egy helyen írta: "luk maradt a kukoricásban".) Ám ő felismerte az ebben rejlő lehetőségeket, s a víz tisztasági vagy/és gyógyfürdőnek való alkalmazását javasolta. A javaslatot dr. Gonda György megyei tanácselnök magáévá tette, ám a víz újbóli felhozatalára csak 1960 decemberében került sor. Ettől kezdve a víz hatását sokoldalúan kutatták, s négy mélyfúrásos kút segítségével fokozatosan a fürdő kialakítása is megtörtént.

-----Egy időszakban egyidőben mindketten városi tanácstagok voltunk, így módunk nyílt arra, hogy összedolgozzunk. Egyik felszólalásom után szólást kért, s tréfásan azt mondta, hogy annyira fején találtam a szeget, hogy bennem látja az új KÖJÁL-igazgató személyét. Soha nem felejtem el harcunkat a volt vízházrét megmentése érdekében, amely a vízmű védterületeként a volt pinkafői vasutvonal déli részén, a Paragvári út mentén, részben a mai Derkovits-városrészen terült el. A jelenlévő tanácstagok rokonszenve ellenére – mint annyi más kezdeményezés – ez is a felülről jött instrukció és a föntről sugalmazott többségi szavazás áldozata lett.

AZ ÁGOSTAI EVANGÉLIKUS HITVALLÁS TÁNTORÍTHATATLAN HÍVE

Általában az egész Kneffel család büszkén vallotta és élte evangélikus hitét, ami nem zárt ki katolikusokkal kötött házasságokat. Édesanyja is eredetileg katolikus volt, csak a házasságkötés után 15 évvel tért át az evangélikus hitre, amelynek buzgó híve lett. Érdekes viszont, hogy a címerlevelet kiérdemlő ős a 30 éves háború katolikus oldalán harcolt a kálvinista Frigyes választófejedelem ellen. Lehet, hogy a vele együtt küzdő számos lutheránus egyike volt, de az sem kizárt, hogy a wesztfáliai béke után a cuius regio eius illius religio alapján vált evangélikussá. Tudjuk, hogy Városszalonakon, illetve Ószalónakon (Altschlaining) – ahova Kneffel Pálnak Kneffel Mátyás nevű őse letelepedett – népes evangelikus gyülekezet volt. A család vallásosságának további adaléka, hogy nagybátyja haláláról éppen Koren Emil budavári evangélikus esperes emlélkezett meg az Evangélikus Élet 1990. július 8-ai számában.
-----Kneffel Pálra 17 éves korában nagy hatást gyakorolt Karácsony Sándor egyetemi tanár, aki Ittzés Mihály győri evangélikus püspökkel evangelizálni érkezett a szegedi Diákszövetséghez. Tőle tanulta azt, hogy: "égni kell annak, aki gyújtani akar." Ő "lobbantotta fel" azt a bibliakört, amire később is szorgalmasan eljártak a lutheránus diákok. Későbbi feleségével, Orbán Gyöngyivel rendszeresen eljárt az elismerésre méltó szociális munkát is kifejtő Szegedi Egyetemi Luther Szövetség rendezvényeire is, bár a hitélet szempontjából többre értékelte a Pro Christo közösséget, amit szintén látogatott. Az azokban tanultak, valamint a már említett Kiss Ferenc anatómus professzor által sugallt bibliás életforma – mint írta – szellemi és lelki életének meghatározói lettek. Ezen szellemben vett részt a genfi tó partján az YMCA világkonferenciáján, és 1935-ben Kasselben az Európai KIE Kongresszuson.
-----Kneffel dr. hosszú évtizedekig gyülekezeti presbiter volt. (Ezzel édesapjának hagyományát folytatta, aki Szegeden ugyancsak az evangélikus egyház presbitere és gondnoka volt.) Legelőször 1940-ben, a kolozsvári evangélikus gyülekezet választotta be a presbitériumba, amit a hadi események miatt 1944. október 9-én kellett megszakítania, de Szombathelyen azonnal újból presbiternek választották, s ezt a tisztséget élete végéig betöltötte. (Felesége is már leányként akív munkát végzett a kőszegi gyülekezetben, kántortanító édesapjának már tizenéves korában vasárnaponként lábbal fújtatta az orgonasípokat megszólaltató levegőt.) Kneffelt 1946. február 24-én a gércei evangélikus gyülekezet felügyelőnek is megválasztotta, ahova május 30-án iktatták be, s ezt a tisztséget 27 évig, 1973. augusztus 27-éig töltötte be. Ez nem pusztán tiszteletbeli megbízatás volt, hanem gyakorlati tevékenység, hiszen minden alkalommal személyesen kellett kiutaznia Gércére, útiköltség-térítést sohasem fogadott el, s a hivatali teendőin kívül az egész falu ügyes-bajos dolgaiból is segítő részt vállalt. Cikkeket írt az Evangélikus Életbe, a Diakónia című, 1979–93 között létezett evangélikus értelmiségi folyóirat szerkesztőbizottságának mindvégig tagja volt. Nemcsak vallotta, hanem meg is élte a hitét. Ismerte a Bibliát, s okosan tudott hivatkozni reá. Mellette – talán éppen a piarista gimnáziumban szerzett benyomásai alapján is – meggyőződéssel pártolta az ökumenikus gondolatot. Többek közt tagként részt vett pl. az 1989-ben alakult ökumenikus Keresztény Egészségügyiek Batthyány Strattmann László Társaságának megmozdulásain, a németújvári (güssingi) püspöki misén felolvasást, később a társaság egyik rendezvényén előadást is vállalt. A Katolikus Továbbképző Intézetben (ma Martineum Felnőttképző Akadémia) többször is előadott (előadásai közül talán legérdekesebb a Kritikus helyzetek a házasságban című compilatio nevezhető), de biblikus vagy világnézeti témákkal más katolikus vagy vegyes vallású fórumokon is nagy sikerrel szerepelt. Mint vezetőnek, neki is el kellett végeznie a marxista-leninista ("foxi-maxi") esti egyetemet. Mint mindent, ő ezt is komolyan vette, s kitűnően vizsgázott. Egyik szemináriumon megrökönyödést keltett, amikor az egyetem színvonalát az általános iskoláéhoz hasonlította. Visszaemlékezéseiben érdekesen számolt be ezzel kapcsolatos élményeiről. Vele akkor folytatott magánbeszélgetésem során mondta nekem a következőket: "Tudod Kálmus, az ember meglett korában már nem változtat világnézetet, de nem árt megismerni a tőlünk eltérő felfogásokat és azoknak erős és gyenge oldalait."
-----Érdekes, de nem véletlen, hogy a rendszertől tudottan eltérő, bár türelmet gyakorló világnézetéért senki nem bántotta, sőt a pártállami vezetés tisztában volt azzal, hogy Kneffel Pál egyenességére, együttműködésére, szakmai munkájára és hazafiúi lojalitására mindig számíthat. Talán ez az oka annak, hogy – amint egyik írásában olvasható – világnézete miatt őt soha nem érte bántódás, mindössze egyetlen közegészségügyi büntetést kapott: "vonalas" ügyfele fenyegette meg ("az istenit a presbiter fajtájának, majd megmutatom én"), de ármánykodása süket fülekre talált. Pedig nem volt kockázatmentes a pályafutása. Egy jóakarója figyelmeztette, hogy "minden előadásoddal a bőrödet viszed a vásárra". De ő nem akart másnak látszani, mint ami volt. Visszaemlékezésében megmagyarázta, hogy miként egyeztethető össze a presbiterség és a gyülekezeti felügyelőség a megyei és városi tanácstagsággal. Ehhez Dániel hat könyvét hozta okulásul. Dániel a babyloniakkal szemben sok kompromisszumra volt hajlandó, de amikor ennek már elfogadhatatlan határához érkezett, inkább a kínhalált vállalta, ám mégis sértetlen maradt az oroszlánveremben.

A SZENVEDÉLYES UTAZÓ

Gyermekkora óta mindig nagy élményt jelentettek számára az utazások. Első távolléte az otthontól tizenéves korában a Kiskunfélegyháza melletti, tőserdei MÁV gyermeküdültetés volt, amely életre szóló élményt hagyott benne. Gimnazista korában már Ausztriába, továbbá a cserkész megmozdulások során Angliába utazhatott. Egyetemi évei alatt fordulhatott meg felekezeti kongresszusokon Genfben, majd Kasselben. Útjai kapcsán elvetődött Velencébe, Milanóba, illetve Wittenbergbe, Hamburgba, Bremerhafenbe, Kölnbe, Frankfurt am Mainba és Berlinbe. Az éjszakai szállások terén a kitűnően megszervezett Jugendherberge hálózatot vette igénybe, s Passauból hajón utazott vissza Budapestre.
-----A Rákosi-korban utazásról szó sem lehetett, de a kádári időszakban kezdetben a szakmai, később a turistautak is lassan lehetővé váltak. Érthető okból nagyon fontosnak találta a szakmai utakat (talán a legértékesebb a helsinki "training course" volt). Részese lehetett egészségügyi minisztériumi kiküldetéseknek, IBUSZ társas- és magán utazásoknak, szakmai utaknak stb. Egyiptomtól a Lappföldig, a ködös Albiontól Görögországig sokfele járt. Magánutazásaiban megszenvedte a magyar turisták akkori pénztelenségét, de annál tudatosabban igyekezett felszívni mindent, amit látott és hallott. Úti élményeit jegyzeteiben, előadásaiban és diapozitívekben örökítette meg. Érdekes úti beszámolóinak nagy hallgatósága volt. Nem csak azért, mert előadásait élvezetes stílusban, szép magyar nyelven, érdekesen adta elő, hanem mert a hallgatóknak bizonyította, hogy nem csak nézett, hanem látott is, sőt a dolgok mögé is képes volt tekinteni. Előadásait érdekes "sztorikkal", adomákkal tarkította. Számos hallgató számára Kneffel úti beszámolói jelentették a világlátás egyetlen lehetőségét, hiszen televízió még alig volt, a háromévente engedélyezett egyszeri kiutazást pedig sokan meg sem kapták (a '70-es évekig nem kevesen nem kaptak útlevelet), vagy anyagilag nem bírták a költségeket, s ha mégis, akkor azt gyakran hasznos bevásárlásokkal (orkánkabát), cserekereskedelemmel (téliszalámi, barackpálinka stb.) töltötték ki. Derültséget és egyetértést provokált jelen sorok írójának az egyik Kneffel-előadás utáni felszólalása, amelyben azt javasolta, hogy Kneffel Pált államköltségen kellene utaztatni, hogy utazásainak élményeit és tanulságait minél többen megismerhessék.
-----Legtöbb előadását le is írta. Élvezetes olvasmány egyiptomi beszámolója, ahova két hétre sikerült feleségét is kihozatnia. Legnagyobb élménye az volt, hogy ellátogathatott a Sinai- félszigetre s az Abu Zabel lepratelepre. (Egyéves egyiptomi szakmai tartózkodása után valósággal úgy kellett megszöknie.) Görögországi útját a görög mitológia avatott ismerőjeként élte meg. Spanyolországi utazása is emlékezetes maradt, különös tekintettel az Elesettek Völgyére és Montserratra. Hét tengeren át hajózott Istambultól Gibraltárig, Vámbéry nyomában járt Közép-Ázsiában, megcsodálta Kína egy részét Pekinggel (ez volt talán a legmegterhelőbb utazása). Ezekhez képest Ausztria, Svájc, Jugoszlávia és az Adriai-tenger csak kis kirándulások voltak. Ám nemcsak külföldön, hanem idehaza is szívesen utazott, kirándult. Családjával "ismerd meg hazádat" jelszóval bejárta az országot. Minden útjára felkészült, s azt tudatosan használta ki.

Családi kirándulás Budapesten (1953 körül)

-----A Kneffel család szabadságuk során természetesen nemcsak utazott, hanem az aktív pihenés és kikapcsolódás lehetőségeit is kihasználta. Ennek kapcsán szívesen tartózkodtak az Orbán család – később általuk megörökölt – révfülöpi szőlejében és présházában, ahol az Orbán szülők 1945-tőlállandó lakosként laktak, és csak öregségükben költöztek Kneffelékhez Szombathelyre. A Kneffel család a présházból szinte saját keze munkájával alakított ki üdülőt, ahol sok szép nyarat, gondtalan pihenést élvezhettek. Kiemelkedő élményt jelentettek az évi szüretek. A Balaton lehetőséget nyújtott a pihenésre, fürdésre, pecázásra, vitorlázásra mindaddig, amíg a szőlő megművelése ráfizetésessé nem vált, amikor az ingatlantól szomorú szívvel meg kellett válniuk.

KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK

Eredményes munkája elismeréséül Kneffel Pál – saját összeállítása szerint – 25 kitüntetést (emlékérmet, tiszeteleti tagságot, emléklapot és elismerő oklevelet) kapott. Ezek közt feltétlenül említendő a "kiváló orvos" (1954), a Fodor József- valamint a Fenyvessy Béla-em-lékérem (1963), a Szocialista Kultúráért kitüntetés (1964), a Munka Érdemrend arany fokozata (1973), a Magyar Hygienikusok Társaságának "Honoris causa" oklevele és plakettje (1990), a Magyar Köztársasági Érdemérem Tiszti keresztje (1993), a Pápai Páriz Társaság "Pro constantia" emlékérme (1997), valamint a Pro Sanitate Savariae életműdíj (1997). Utolsó kitüntetését, a Szendei Ádám-emlékérmet 2004-ben, 91 éves korában a Magyar Higiénikusok Társasága meghívására tartott fél órás előadását követően Siófokon kapta.

ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉS

Az olvasó joggal kérdezhetné, hogy hol és miért maradt ki a beszámolóból a "Kneffel Pál az ember" alcím? Nos, ez szándékkal maradt el, mert Kneffel dr. minden más vonatkozásában is elsősorban ember volt. Szolzsenyicin Rákosztály című munkájában olvasható egy párbeszéd: "Ki maga?" – kérdi az orvos. "Egy EMBER" – hangzik a válasz. (Nem a név fontos tehát, hanem az, hogy aki hordozza, az egy ember.) Kneffel Pálra is rá lehet mondani, hogy kiváló orvos, kiemelkedő közegészségtanász, közéleti személyiség, hithű evangélikus keresztyén, jó hitvestárs, családapa, nagyszülő, ám ő mindenekelőtt és fölött, a szó nemes értemében EMBER volt, mégpedig a legjavából. Minden ténykedésén (írásán) izzó erővel sütött át EMBERsége, EMBER volta.
-----Lehet, egyesek úgy vélik, hogy a megemlékezések általában a pozitív dolgokat emelik ki, gyakran szubjektívek, ezért nem reálisak. Ám a dolog természetéből adódóan egyrészt a kortárs – tárgyilagosságra törekvése ellenére – valamiképpen mindig elfogult (sőt némely esetben elkötelezett), másrészt rendesen az átlagon felüli, kiváló emberekről emlékezik meg, akiknek valóban kiemelkedő pozitív tulajdonságaik voltak.
-----Bizton állíthatom, hogy akik ismerték Kneffel dr. munkásságát, azok egyöntetűen osztoznak nézetemben, hogy Kneffel Pál rendkívüli ember volt, aki kivételesen tartalmas és eredményes életet élt. Teljesítette Baden-Powell, a cserkészet megalapítójának intelmét, hogy: "Igyekezzetek ezt a világot kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok." Vérbeli orvos, ezen belül az ország és Vas megye közegészségügyének meggyőződéses apostola. A régióban és a megyében sokat tett a köz egészségéért, s a tudományt is gyarapította. Értelmiségi őseitől szerencsésen örökölt istenáldotta tehetségén kívül mind a családi házban, mind pedig az iskolákban mintaszerű nevelésben részesült. Sikereinek titka részben ezekben, részben pedig vallásos világnézetében keresendő, amely a puritán protestáns hagyományokra, valamint a keresztyén szeretetre épült. Sikereiben nem utolsó sorban szerepet játszott az is, hogy a háború és a szakemberhiány miatt már fiatal korában komoly megbízatásokat tudott teljesíteni. Huszonkilenc évesen szinte teljesen önálló munkával bízták meg, s ettől kezdve mindig a maga ura volt, saját elgondolásai szerint vezetett és cselekedett. Ma gyakran tapasztalható, hogy az öregek szinte odaragadnak a főnöki székhez, s mire a fiatalok lehetőséghez juthatnának, kialakul bennük az utasításokat leső szolgalelkűség.
-----Az eredetileg német anyanyelvű család (a nagyapa még nem tökéletesen beszélt magyarul) tősgyökeres magyarrá vált. Kneffel dr. a legnemesebb értelemben vett magyar hazafit személyesítette meg. Nem tudott úgy vendégeket Kőszegre vinni, hogy a Hősök kapuja alatti, Trianonra emlékeztető felírásra fel ne hívta volna a figyelmet. Szeged és Kolozsvár után – azok szeretetének sérelme nélkül – városszalónaki ősapjához híven igazi Vas megyei lett. Életművének kiteljesülését a megyének és Szombathely városának ajándékozta.

ZÁRÓ GONDOLATOK

Russel hasonlata alapján a Kneffel Pált megszemélyesítő, 1913-ban feltörő forrás a folyókban megcsendesedett, tekintélyes folyammá változott, s immár megtért a tengerbe. Cseppjei bizton nem vesznek el, hanem a víz körforgása révén visszakerülnek a talajba, hogy valahol egy forrásban újra felfakadjanak. Amint a Kneffel hagyaték több, mint 1000 oldalát átböngésztem – kitüntetetten Így éltem című írását –, elgondolkodtam, hogy mi marad egy ember életéből? Kevesek által olvasott, megfagyott gondolatokat őrző vaskos íráskötegek, 250 ezer holt betű? Legfeljebb kétoldalas életrajz? Egy lebontott épület? Ám a betűk mögött egy ember élete, események, töprengések, döntések, szenvedélyek, örömök és bánatok, sikerek és kudarcok bújnak el, vagy kelnek életre, amelyeket nyilván nem lehet egy rövid megemlékezésbe beleszorítani. Bár igazat adok Henri J. M. Nouwennek, aki azt írta, hogy "az ember misztériuma túl végtelen és mélységes ahhoz, hogy egy másik azt megmagyarázhassa",⁷ mégis úgy vélem, hogy egyetlen (főleg értéktermő) életnek sem szabad elvesznie. A jelen írás is ezt a célt szolgálja. A következő nemzedékek feladata, hogy életre keltsék a holt betűket, hogy észrevegyék, őrizzék és élesszék azt a lángot, amit példaképeink – így Kneffel dr. – számunkra meggyújtottak.

-----Bizonyára nem veszi rossz néven az olvasó, ha néhány személyes élménnyel egészítem ki írásomat. Sok szeretettel gondolok kedves Pali bátyámra. Medikus koromban elsőként karolt fel, ismeretlenül mellém állt. Munkalehetőséget adott, és szívesen oktatott. Szinte látom a mikroszkópban a torokváladékból kékre festett – akkor még gyakori, de mára szerencsére szinte eltűnt – bunkósvégű diftéria bacillusokat, amelyeket ő ismertetett meg velem, s még most is előttem van a vércsoportok kompatibilitásával kapcsolatos rajza. Későbbi orvosi, szakmai és emberi kapcsolatunk is mindenkor baráti-testvéri volt. Emlékezem egy jelenetre, amikor az utcán futva szállított le a motorkerékpáromról, hogy egy orvoskolléga életét megmentsük, akinek felesége a fürdőszobában rejtetten ömlő gáz miatt már korábban szerencsétlenül járt, s most ő maga is a halál mesgyéjére került. Közös akciónk sikerrel járt. Az évek során sokszor adott jó és bölcs tanácsot, rá mindig számíthattam. Utolsó nyilvános szereplését is nekem szánta. Utána hazavittem, beszélgettünk, s ajánlotta visszaemlékezéseinek elolvasását. Azt kérdezte: "a legnagyobb művészet tudod-e mi?" Sík Sándorral válaszolt: "Derűs szívvel megöregedni! / Pihenni ott, ahol tenni vágyol, / hallgatni, hogy ha van, ki vádol. / Nem lenni bús reményt vesztettnek, / csendben viselni a keresztet. / Irigység nélkül nézni végig, / mások tevékeny, erős éltit." – Az egész gyönyörű verset később elküldte nekem.

Kneffel Pál utolsó fényképe (2005)

-----Szellemi hagyatékát csak a halála után olvashattam. Abban leírt élvezetes, színes írásai, szomorkás-vidám, megható történetei mély benyomást gyakoroltak rám, amelyek híven tükrözték egyfelől azt a nemesen fennkölt egyént, aki azokat írta, de azt a helyenként tragikus korszakot is, amelyet apáinkra és ránk mért a sorscsapásokban gazdag magyar történelem. Magam előtt látom dióbarna szemeit, a nemesért és jóért mindig lelkesedő nyílt tekintetét, szinte hallom kellemes orgánumú szép, ízes magyar beszédét és bölcs szavai sejlenek fel bennem. Olykor messzire révedő szemeit öreg korában Kneffel Pál utolsó fényképe (2005) mindig mintha finomfátylú könny borította volna. Szememben ő mindig a jó orvos, a szilárd jellemű, világnézetét mindig vállaló "keresztyén" magyar EMBER példaképe volt. Arcképének szerény megrajzolásával adósságot törleszthettem, szolgálhattam az iránta érzett hálámnak és szeretetemnek.

-----A Sors nem csak egyes embereknek, de talán egyes családoknak is kijelöli az útját. A 700 évvel ezelőtt értelmiségi munkával nemességet szerzett Kneffel ősök leszármazottai katonák és becsületes mesteremberek (cipészek, mészárosok) lettek, hogy aztán újra értelmiségi (polgári) szerepben ismét szívesen végezzenek feladatokat a közösségért. A svájci–német határról származó család egy része – miért, miért se – Karlsruhe-n át 1743-ban a Vas megyei Városszalónakra került, majd zegzugos utakon, az Alföldet és Erdélyt is megjárva ismét visszakerült Vas megyébe. A Szegeden gyerekeskedő, és ott egyetemi állást kapott Kneffel dr. nem sejthette, hogy számára a Sors előbb Erdélyt, majd – 200 éves családi bolyongás után – újra ősei hazáját, Vas megyét jelöli ki élete színterének. Tudatosan vagy ösztönösen vállalta az ószövetségi Prédikátor könyvéből (3, 22.) azon bölcs megállapítást, miszerint: "Beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje a munkájában, mert ez a sorsa."

FELHASZNÁLT IRODALOM

KNEFFEL Pál: Beszámoló a Vas megye Tanácsa Egészségügyi Állandó Bizottságának 1959. évi munkájáról.
-------Szombathely, 1959. december 4. In: Vas Megyei Levéltár, XXIII–1/C
KNEFFEL Pál: Így éltem. I–II. Kézirat. Szombathely, 1995. [Fia, dr. Kneffel Pál oszt. vez. főorvos tulajdonában.]
LIEBMACHERS, Johann: Wappenbuch in sechs Teilen. 1772. Band 2. 106 old. In: Szombathelyi Püspöki Levéltár
SVEHLA Gyula: Die Kneffel von Riepburg 1305–1632. Kézirat. 2001. [Ifj. dr. Kneffel Pál tulajdonában.]
SZÉLL Kálmán: A Markusovszky kórház története. Kórház kiad. Szombathely, 1979.
SZÉLL Kálmán: Fehérköpenyes óriások. Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2007.
SZILÁGYI Rózsa: Lesz-e gyógyfürdő Bükön? In: Vas Népe, 1959. július 12.

Jegyzetek