GYURÁCZ JÓZSEF: A MADÁRGYŰRŰZÉS 100 ÉVE MAGYARORSZÁGON ÉS VAS MEGYÉBEN

----------------------------------------Madarak vonulása, amelyet ősidők óta a titokzatosság fátyla övez, a vele foglalkozó kutatás gazdag története ellenére még napjainkban is számos tisztázatlan kérdést tartogat számunkra. Ezek megválaszolása, a veszélyeztetett madárfajok hatékony védelme nélkül nemcsak a tudomány szenved hiányt, hanem természeti környezetünk is egyre szegényebb lesz. A nemzetközi természetvédelmi egyezmények által megszabott populáció-monitoring előfeltétele a hatékony védelmi intézkedéseknek, amelyek a további állománycsökkenéseket vannak hivatva megakadályozni. A Bonni Egyezmény a vonuló fajok védelméről kiemeli a vonulási útvonalak és telelőterületek részletesebb vizsgálatát, mint megbízható hátteret a fontos élőhelyek védelmére. Az Európai Unió Madártani Utasítása az európai madárállományok védelme érdekében minden tagországnak kötelezővé tette a madárállományok felvételezését. Az utasítás V. függelékében különösen felhívja a tagállamok figyelmét arra, hogy használják a madárgyűrűzést – a radar, a telemetriás és a laboratóriumi módszerek mellett – a vonuló madarak populációinak monitorozására. A Berni Egyezmény előírja a vonuló madarak védelmi helyzetének meghatározását és a kedvezőtlen védelmi státuszban lévő madarak monitorozását. A madárgyűrűzés és a madarak vonulásának alapos megismerése azonban nemcsak a madarak védelme érdekében, hanem közegészségügyi (ld. pl. madárinfluenza és más madarak által terjesztett élősködők terjedése) és gazdasági (ld. pl. szélerőművek telepítése, madárfajok vadászata) szempontból is fontos.
-----A gyűrűs madarak nyomon követésével meghatározhatjuk vonulási útvonalaikat, pihenő- és táplálkozóhelyeiket, telelőterületeiket, és ez által pontos adatokhoz juthatunk a madárvonulásban szerepet játszó területek védettségének megtervezéséhez. Sok esetben a vonulási útvonalakon elhelyezkedő táplálkozó- és pihenőhelyek védelme a legfontosabb. A többi adat, ami a gyűrűs madarak visszafogásából vagy megkerüléséből származik, az egyedek és populációk olyan jellemzőire (pl. túlélési valószínűségek, a teljes élettartamra vonatkozó reprodukciós siker, területhűség stb.) enged következtetni, amelyek szükségesek a populáció szintű változások hátterében álló okok meghatározásához.
-----A madarak befogásakor nagyon sok információhoz jutunk: a kor és ivar, az ökomorfológiai tulajdonságok (pl. szárnyhossz, szárnyhegyesség stb.), a felhalmozott zsír mennyisége, a vedlés menete vagy az élőhely típusa, ahol a madarat befogtuk. Ezek szintén lényegesek az egyedek származási helyének, diszperziójának, élőhely-preferenciájának, a populációk korstruktúrájának, dinamikájának, valamint a populációk közötti kölcsönhatásoknak vizsgálata szempontjából (GYURÁCZ 2006) (1. ábra).

1. ábra. A madárvonulás-kutatás tárgya a vonuló madárpopulációk, valamint a populációk és környezetük kapcsolatrendszere

-----Arisztotelésztől kezdődően évszázadokon át megfelelő kutatási módszerek hiányában számos tévhit született a madárvonulásról, a fecskék iszapban telelésétől a transzmutációs elméletig, amely szerint egyes télen nem látható fajok ősszel telelő fajokká alakultak át. A tudományos válaszok megszületéséhez az első igazán hatékony módszert Hans Christian Cornelius Mortensen, dán tanár fejlesztette ki és alkalmazta először 1899-ben, seregélyeken. Számozott alumíniumgyűrűt rakott fel a madarak csűdjére úgy, hogy az a madarat mozgásában és más természetes élethelyzetben ne korlátozza. A gyűrűs madarak közül már a következő évben visszajelentettek néhányat, ami bizonyította a madarak telelőhelyét, vonulási útvonalát és a madárgyűrűzés vonuláskutatásra való alkalmasságát is. Mortensen példája alapján 1903-ban a németországi Rossitteni Madármegfigyelő Állomáson szervezett keretek között már több madárfaj nagyobb példányszámú befogása és gyűrűzése is megindult (KESTENHOLZ 2008).

Magyarországon először Schenk Jakab (1. kép), a Magyar Királyi Ornithológiai Központ (a későbbi Madártani Intézet) munkatársa ismerte fel először a madárgyűrűzés tudományos jelentőségét, és sok szakember kétkedése és aggódása ellenére javasolta Herman Ottónak, a központ alapítójának és akkori igazgatójának a módszer hazai bevezetését, aki el is fogadta azt. Így a világon harmadikként 1908-ban megindult a madárgyűrűzés Magyarországon. Schenk a rossitteni gyűrűk alapján itthon gyártott gyűrűkkel fehér gólya (Ciconia ciconia) fiókákat gyűrűzött először, majd gémeket, kárókatonákat, kócsagokat és dankasirályokat jelölt. A gyűrűkön lévő szöveg tartalmazta a gyűrűt kiadó ország és a gyűrűzési központ nevét, a gyűrűszám pedig a madár egyedi azonosítója. A munkába az Ornithológiai Központ külső munkatársai is bekapcsolódtak, így 1908-ban 27 madárfaj 1064 példányát gyűrűzték meg. Schenk Jakab az erdélyi Hídvégen, 1908. július 8-án jelölte azt a fehér gólyafiókát, amelyet a busmanok földjén, a dél-afrikai Natalban lőttek le 1910. január 30-án. A hír, amely elsőként bizonyította, hogy az Európában fészkelő gólyák átrepülik az Egyenlítőt, olyan szenzáció volt akkor, hogy a Times magazin is közölte (2. kép). Később Herman Ottó levele is megjelent, melyben a magyar gólya történetét és tudományos jelentőségét ismertette. A magyar gyűrűzési eredmények hamarosan külföldön is ismerté váltak, és ennek eredményeként az 1910-ben Berlinben megrendezett V. Nemzetközi Madártani Kongresszuson az egyik szekció elnöke Herman Ottó, jegyzője Schenk Jakab lett. 1928-ban Schenk Jakab iskolai falitérképet készített Magyarország madarainak vándorútjai címmel, ami az addigi megkerülési adatokat tartalmazta képi formában (KEVE és SÁGI 1971, KARCZA 2008a).

1. kép. Vönöczky Schenk Jakab (1876–1945)
(Vönöczky András családi gyűjteményéből)

-----Schenk Jakab 1876. június 2-án született Óverbászon (Bács–Bodrog vármegye) német (sváb) iparos családban. Magyarul Békéscsabán tanult meg, a gimnáziumot Szarvason végezte el. Érettségi után a kolozsvári egyetemen matematika tanári szakon tanult, de hallgató korában fordult érdeklődése a madarak és a madártan felé is. Az I. világháború és nehéz anyagi körülményei miatt a Budapesten folytatott egyetemi tanulmányait nem tudta befejezni. Az Ornithológiai Központba Herman Ottó hívta meg 1889-ben. Nagy munkabírással gyűrűzte a madarakat az ország különböző területein, nemzetközi támogatást szerzett a kipusztulás szélére sodródott kisbalatoni nagy kócsag (Egretta alba) állomány megmentéséért. A külföldi kapcsolatok kiszélesítésével és folyóiratcserével az intézet könyvtárát a kutatást magas színvonalon kiszolgáló szervezeti egységgé fejlesztette, szerkesztette az Aquilát, faunakatalógust készített, rendszeresen publikált és előadásokat tartott nagy nemzetközi konferenciákon. 1936-ban a Madártani Intézet főigazgatójává nevezték ki, 1941-ben vonult nyugdíjba. A II. világháború alatt nevét Vönöczkyre változtatta, így kívánta hangsúlyozni magyarságát. 1944-ben szívbetegséggel küszködve Kőszegen élő fiához ment pihenés céljából, ahol 1945-ben egy bombatámadás következtében szívroham oltotta ki életét. A kőszegi temetőben nyugszik a magyar természetvédelem egyik példamutató előharcosa (KEVE és SÁGI 1971).

A világháború után Vertse Albert irányításával újjáalakult a bombázásokkal lerombolt Madártani Intézet. A gyűrűzési adatoknak csak egy részét sikerült újra összegyűjteni, nagy részük végleg elveszett. 1951-ben a gyűrűgyártás és a madárgyűrűzés is nagy léptekkel, elsősorban a fiókagyűrűzésekkel indult újra. 1951 és 1973 között 260 gyűrűző összesen 192 madárfaj, 152 ezer példányát jelölte meg hazánkban. A függönyháló elterjedésével és az 1974-ben alapított Magyar Madártani Egyesülettel (MME), és azon belül a gyűrűzőket tömörítő Gyűrűző és Vonuláskutató Szakosztály megalakulásával nagy lendületet vett a szervezett madárgyűrűzés. Az addig ritkábban jelölt, nagy tömegű énekesmadarak rendszeres vonuláskutatására a lengyel "Actio Baltica" mintájára megindult az "Actio Hungarica" madárgyűrűző-táborok hálózata, amelyekben napjainkig közel másfél millió madarat jelöltek. 1976-ban a Madártani Intézet megbízásából az MME Madárgyűrűzési Központja átvette a madárgyűrűzés szervezését Magyarországon. Az európai központok együttműködését az 1963-ban, Párizsban megalapított EURING (European Union for Bird Ringing) biztosítja, melynek fő céljai a tudományos célú madárgyűrűzés szervezése és standardizálása, egységes kódrendszer kialakítása és használata, közös adatbank létrehozása és üzemeltetése, valamint egységes protokoll alapján működő, széleskörű kutatási programok koordinálása. Az 1980-as évek végétől az MME Madárgyűrűzési Központja megkezdte a gyűrűzési és megkerülési adatok számítógépes rögzítését. 2005-ben befejeződött az összes fellelhető hazai adat visszamenőleges rögzítése is. 1908-tól 2006-ig közel ezer gyűrűző 283 madárfaj 3,4 millió egyedét jelölte meg Magyarországon. Összesen 250 ezer megkerülési adatot tartanak nyílván a központi adatbankban, amiből 20 ezer külföldi vonatkozású. A világon egyedülálló, egy évszázados és mára már teljes mértékben digitalizált hazai madárgyűrűzési adatbankból eddig is számtalan publikáció, egyetemi szakdolgozat, doktori dolgozat, cikk született. A centenárium évében megjelenő hazai madárvonulási atlasz az első tudományos összefoglalója lesz a Magyarországon zajló madárvonulásnak és a hazai madárgyűrűzésnek (KARCZA 2008b).
-----Az MME és a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kara Kőszegen, 2008. január 19-én a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban rendezte meg a hazai madárgyűrűzés centenáriumának nyitó rendezvényét. A rendezvényt Veress Márton egyetemi tanár, a kar dékánja nyitotta meg, majd Karcza Zsolt a Madárgyűrűzési Központ vezetője a hazai madárgyűrűzés százéves történetéről, Gyurácz József az MME Vas megyei csoportjának elnöke a tízéves Tömördi Madárvárta munkájának eredményeiről tartott előadást. A rendezvény után a résztvevők – akik közt jelen volt Vönöczky András, Schenk Jakab unokája is – megkoszorúzták Vönöczky Schenk Jakab, Chernel István és Bechtold István sírját.

Vas megyében is Vönöczky Schenk Jakab gyűrűzte az első madarakat, 1908. július 2-án három fehér gólya fiókát jelölt meg Alsóságon (Celldömölk). Az 1920-as és 1930-as években Csaba József gyűrűzött nagyobb számban füstifecske és molnárfecske fiókákat Csákánydoroszlón. Az MME Vas megyei Csoportjának megalakulása (1974) után egyre több egyesületi tag tett sikeres madárgyűrűző vizsgát és több alkalmi vagy rendszeres, egy-két hetes madárgyűrűző tábort szerveztek a megyében, például Horvátnádalján, Kőszegen, Győrváron, a Szajki-tavaknál, Szarvaskenden és 1983-tól leggyakrabban Tömördön (BÁNHIDI 1999). 1996-ban a tömördi Nagy-tónál és környékén a mintegy 15 hektáros bokros, mocsaras terület megvásárlása után lehetővé vált egy állandó madárgyűrűzési bázis kialakítása (Ész. 42°22' Kh. 16°41').

-----1997-ben a Chernel István Madártani és Természetvédelmi Egyesület felépíttette a Tömördi Madárvárta épületét (3. kép), ahol a Berzsenyi Dániel Főiskola Állattani Tanszékének közreműködésével 1998-ban megindult az MME "Actio Hungarica" madárvonuláskutatási programjának módszerei alapján a tavaszi egy-egy hetes és a nyári–őszi több mint három hónapos folyamatos madárbefogás (4. kép) és madárgyűrűzés. A madarak befogása minden évben az ugyanazon a helyen felállított 29 függönyhálóval történt. 2004-ben a program kiegészült az Állandó Ráfordítású Helyek (CES) madárgyűrűzési projekttel, mely elsősorban a helyi fészkelő madárpopulációk vizsgálatát tűzte ki célul. Ebben a programban 13 függönyhálót használtunk. A Tömördi Madárvártával 1999-ben csatlakoztunk a délkeleti irányú európai madárvonulási útvonalakon működő madárgyűrűző állomások nemzetközi kutatási hálózatához (Sout-East Bird Migration Research Network), melynek központja a Gdanski Egyetem madárvonulás-kutató állomása.
-----A Tömördi Madárvárta madárgyűrűzési programjainak munkatársai voltak 1998 és 2007 között: koordinátor dr. Bánhidi Péter, tudományos vezető dr. Gyurácz József, alkalmazottak Somlai Szilárd (1998–99), Eichardt János (2000–2001), Huszár Huba (2002–03), Szabolcs Alex (2004), Mátrai Norbert (2005), Gabnai Henrietta (2006) és Tarr Éva (2007). Gyűrűzés-vezetők: dr. Bánhidi Péter, Góczán József, dr. Gyurácz József, Illés Péter, Jánosa László, dr. Király Gergely, Kiss János, Koszorús Péter, Lenczl Mihály, dr. Németh Csaba, Polovitzer Péter, Szentendrey Géza, Tatai Sándor, Varga László, Wisztercill János. Segítők: Bánhidi Márton, Haffner Andrea, Haffner József, Halgas Balázs, Kelemen Tibor, Kovács Balázs, Lendvai Imre, Lepold Ágnes, Lepold Zoltán, Lőrincz Csilla, Németh Tímea, Ruff Andrea, Somogyi Zoltán, Vizslán Tibor, a szombathelyi Herman Ottó Szakközépiskola vadász tanulói és még sokan mások.

-----A Tömördi Madárvártán folyó vizsgálatok az alábbi kérdésekre keresik a választ:
-----– Hogyan és miért változik a madárpopulációk egyedszáma?
-----– Milyen az egyes fajok vonulási viselkedése (pl. vonulási zsírraktározása)?
-----– Honnan érkeznek az átvonuló, telelő madarak?
-----– Merre vannak a helyi fészkelők és az átvonulók vonulási útvonalai és a telelőhelyei?
-----– Milyen a vonulás időzítése fajonként és azon belül ivar- és korcsoportonként?
-----– Az egyes fajok milyen élőhely-típusokat részesítenek előnyben a vonulásuk során?
-----– Milyen a fészkelő-, pihenő- és táplálkozóhelyekhez való hűsége a különböző fajoknak?
-----– Hogyan befolyásolják az időjárási tényezők a madárvonulást?
-----– Mennyi ideig élnek a madarak?

2. ábra. A tíz leggyakoribb gyűrűzött madárfaj Tömördön 1998 és 2007 között.
ERIRUB: vörösbegy, SYLATR: barátposzáta, PHYCOL: csilpcsalpfüzike, PARCAE: kék cinege, PASMON: mezei veréb,
PARMAJ: széncinege, REGREG: sárgafejű királyka, TURMER: feketerigó, EMBCIT: citromsármány, CARCHL: zöldike

-----1998 és 2007 között a három gyűrűzési időszakban összesen 120, elsősorban énekesmadár faj több mint 52 000 példányát gyűrűztük meg. A részletes fogási eredményeket a Cinege, Vasi Madártani Tájékoztató 3–12. számában közöltük. Az első tíz leggyakoribb madárfaj gyűrűzött példányszámát a 2. ábra mutatja. Közöttük csak olyan fajt találunk, melyeknek hazai állományai egész évben állandóak a költőterületen, vagy rövid távú vonulók, az Egyenlítőtől északra, elsősorban a Földközi-tenger környékén telelnek. Az első három faj a hazai lomboserdők leggyakoribb fészkelő énekesmadara, a vörösbegy (Erithacus rubecula) (5. kép), a barátposzáta (Sylvia atricapilla) és a csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita), melyeknek állománya az utóbbi évtizedben növekvő tendenciát mutatott. A második tíz leggyakoribb faj között már találunk hosszú távú vonuló, Afrikában, az Egyenlítőtől délre telelő fajokat is, például a mezei poszáta (S. communis) (6. kép), a kis poszáta (S. curruca) és a tövisszúró gébics (Lanisu collurio) (7. kép, 3. ábra). E fajok állománya csökkent az utóbbi években.

3. ábra. A második tíz leggyakoribb gyűrűzött madárfaj Tömördön 1998 és 2007 között.
SYLCOM: mezei poszáta, FRICOE: erdei pinty, HIRRUS: füstifecske, SYLCUR: kis poszáta, TURPHI: énekesrigó, PHYTRO: fitiszfüzike,
FICHYP: kormos légykapó, EMBSCH: nádi sármány, PRUMOD: erdei szürkebegy, LANCOL: tövisszúró gébics

5. kép. A vörösbegy (Erithacus rubecula) a legnagyobb számban gyűrűzött madárfaj Tömördön

-----Tömördön az egyes években befogott madarak egyedszáma nagymértékben az élőhelyek állapotától függ. A tömördi tó 2001-re teljesen kiszáradt. Ebben az évben a tó mocsaras területén is a leggyakoribb madár a vörösbegy volt, a vizes élőhelyhez kötődő nádiposzáta fajok (Acrocephalus spp.) szinte teljesen hiányoztak. A tó vízmegtartását növelő, 2001 novemberében elvégzett medertisztítás és a csapadékosabb időszakoknak köszönhetően a tó 2004-re ismét jó vizes élőhellyé vált. 2004-ben a tó területén fogott 53 madárfaj között gyakoriságát tekintve a foltos nádiposzáta (A. schoenobaenus) a harmadik, az énekes nádiposzáta (A. palustris) a hetedik leggyakoribb faj volt, de szép számmal előfordult a cserregő nádiposzáta (A. scirpaceus) is. Az élőhelyek állapotát, minőségét azonban nem csak az egyes fajok jelenléte vagy hiánya, vagy a befogott madarak egyedszáma jelzi, hanem a madarak testtömege, mérete, fiziológiai állapota is. A vörösbegy őszi vonulásakor nagy egyedszámban fogható a madárvárta melletti cseres-tölgyes erdőben, a kökényes, galagonyás, vadkörtés bokrosban, a bokrokkal tagolt gyeptársulásban és a mocsaras tóban is. Azonban a bokrosban befogott madarak vonulási zsírtartaléka szignifikánsan nagyobb volt, mint a másik három élőhely-típusban befogottaké. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy a vonulásra történő felkészülés szempontjából a bokros lényegesen jobb minőségű élőhely a vörösbegyek számára, mint a másik három.

6. kép. Mezei poszáta (Sylvia communis), a Tömördön legnagyobb számban gyűrűzött hosszú távú vonuló madárfaj, melynek valamennyi Európában költő példánya a Szaharától délre telel

-----A vonulás időzítése, időbeli alakulása fajonként, ivar- és korcsoportonként is eltérő lehet. A vörösbegy helyi fészkelő példányai szeptember közepéig elhagyják költőterületüket, az északi madarak legnagyobb számban októberben vonulnak át, legfeljebb rövid pihenőt tartanak. Az október végén, november elején, valószínűleg Finnország és Oroszország területéről érkezők közül néhányan áttelelnek Tömörd környékén. A széncinege (Parus major) júliusban, augusztusban befogott helyi fészkelői közül több madár, elsősorban az öreg hímek télen is Tömörd környékén maradnak (4. ábra). A fiatalok és a tojók délebbre vonulnak az egyes években, nagy számban északabbi területekről érkező, szeptemberben és októberben átvonuló madarakhoz hasonlóan.

4. ábra. A széncinegék (Parus major) tartózkodási idejének hossza.
Egy vonal egy madár első befogásának és utolsó visszafogásának dátumát köti össze. Tömörd, 2005.

-----A gyűrűs madarak visszafogása alapján a madárfajok területhűségére és életkorára is következtethetünk. Az elsőéves korukban gyűrűzött széncinegék például a második évükben még nagy számban visszaérkeznek Tömördre, de eddig egyet sem fogtunk vissza 5 év után (5. ábra). A kistestű énekesmadarak ritkán érik meg a tízéves kort, nagy a fiatalkori halandóság.

5. ábra. A visszafogott széncinegék (Parus major) eloszlása a gyűrűzéstől eltelt évek száma alapján

7. kép. Tövisszúró gébics (Lanius collurio), öreg hím. Az öreg madarak őszi vonulása Tömördön már augusztus második felében befejeződik, a fiatal, elsőéves példányoké elhúzódik október elejéig

-----A 2007-ig külföldön gyűrűzött és Tömördön megkerült, a Tömördön gyűrűzött és külföldön megkerült, valamint a Tömördtől öt kilométernél nagyobb távolságban, Magyarországon megkerült madarak földrajzi eloszlását a 8. kép ábrázolja. Feketerigóból (Turdus merula) került meg legtöbb gyűrűs madár vadászat következtében Olaszország, Franciaország és a környező nagyobb szigetek területén. A Tömördre egy kilométernél távolabbról érkező, illetve a Tömördtől 1 kilométernél távolabbra visszafogott madarak adatait az 1. táblázat tartalmazza.
-----A madarak befogásakor olyan ritka fajok is a hálóba akadtak Tömördön, amelyek Magyarországon állatföldrajzi ritkaságnak számítanak. Ilyen a magashegységekre jellemző havasi pityer (Anthus spinoletta) és kormosfejű cinege (Parus montanus), a dél-európai mediterrán térségben fészkelő kucsmás poszáta (Sylvia melanocephala), a szibériai fenyvesekben költő vándorfüzike (Phylloscopus inornatus), az Amur-medencében előforduló királyfüzike (Ph. proregulus) vagy az észak-európai elterjedésű karmazsinpirók (Carpodacus erythrinus).

8. kép. A Tömördön gyűrűzött és Tömördtől 5 kilométernél nagyobb távolságra megkerült madár megkerülési helyei (piros kör), valamint a Tömördön megkerült és Tömördtől 5 kilométernél nagyobb távolságban gyűrűzött madarak gyűrűzési helyei (sárga háromszög) (Készítette: Karcza Zsolt, MME Madárgyűrűzési Központ)

-----A tudományos adatgyűjtés mellett a madárgyűrűzés a természetvédelmi szemléletformálásnak is egyik hatékony eszköze abból adódóan, hogy a gyermek közeli kapcsolatba kerülhet egy befogott vadon élő állattal, megsimogathatja azt, de utána vissza is adja a madár szabadságát. A Tömördi Madárvárta évente több száz fiatalt fogad, az óvodásoktól az egyetemi hallgatókig.

Köszönetet mondok a Chernel István Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagjainak a madárgyűrűzés során végzett adatgyűjtő munkájukért, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak (KAC, KÖVICE), valamint a Nemzeti Civil Alapprogram Nyugat-Dunántúli Regionális Kollégiumának, valamint a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Tudományos Bizottságának a Tömördi Madárvártán folyó tevékenység jelentős és hosszú távú támogatásáért.

BÁNHIDI P. 1999. Madártani vizsgálatok a tömördi Nagy-tónál. In: Vasi Szemle, 1. szám, 32–44. old.
GYURÁCZ J. (szerk.) 1998–2007. In: Cinege. Vasi Madártani Tájékoztató, 3–12. szám
GYURÁCZ J. 2006. Madárvonulás-kutatás, madárvédelem. MTA–VEAB Tudományos Előadások. 111–126. old.
KARCZA Zs. 2008a. A madárgyűrűzés évszázada Magyarországon 1908–1945.
-------http://www.mme.hu/cgi-bin/cikk.pl?id=107
KARCZA Zs. 2008b. A madárgyűrűzés évszázada Magyarországon 1945–2008.
-------http://www.mme.hu/cgi-bin/cikk.pl?id=108
KESTENHOLZ, M. (comp.) 2007. Bird Ringing for Science and Conservation. EURING.
KEVE A., SÁGI K. J. 1971. Emlékezés Vönöczky Schenk Jakabra. In: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. 10. évf. 5–9. old.