BAJZIK ZSOLT

A PETÁNCI (SZÉCSÉNYKÚTI) ÁSVÁNYVÍZFORRÁS TÖRTÉNETE 1882–945 KÖZÖTT

I. RÉSZ

A FORRÁSVÍZ FELFEDEZÉSE ÉS AZ ÁSVÁNYVÍZ SIKERE

----------------------------------------A XIX. század végére egyre szélesebb körben váltak ismertté a magyar ásványvizek, amelyek palackozását ipari méretekben is megkezdték. Az egyik ilyen – napjainkra elfelejtett, de a XIX. század elején közkedvelt – ásványvíz volt a petánci (ma: Petanjci, Szlovénia), amely az előfordulási helyéről kapta nevét. Petáncot 1887-től – a községnév-magyarosítások megkezdése után – Szécsénykútnak* nevezték el. A település a trianoni békediktátum előtt a Vas megyei muraszombati járásban volt található, Muraszombattól (ma: Murška Sobota, Szlovénia) 10 kilométerre, a Mura bal partján. Valamikor a Nádasdyak, később a Batthyány család tulajdonát képezte a petánci major.
-----A korabeli írások szerint a szécsiszentlászlói (ma: Motvarjevci, Szlovénia) Vogler József,¹ aki mint tanárember nyitott szemmel járó egyén volt, többször átkelt a murai kompon. Így volt ez akkor is, amikor a Mura mentén egy kút körül szokatlanul sokan forgolódtak. Kikérdezte a helyieket, hogy miért éppen ennek a kútnak a vizét hordják. Az emberek panaszkodtak a környék vizeire, amelytől golyvát kaptak, ellenben dicsérték a forrást, amely tökéletes vizet adott.² Egy másik beszélés szerint Vogler József vadászat közben talált rá a Mura folyó árterében feltörő forrásra. A jó kereskedelmi érzékkel rendelkező Vogler Bécsben megvizsgáltatta a vizet, s kiderült, hogy Európa legdúsabb szénsavas nátrium és lithion (litium) tartalmú savanyúvizét találták meg. A víz rendkívüli gyógyhatású volt különféle gyomor- és vesebajoknál, légzőszervi hurutos betegségeknél, köszvény és csúz esetén – mindezt egy korabeli savanyúvíz reklámban olvashatjuk. Üdítő hatása ugyancsak ismertté vált. Borral, gyümölcslével, cukorral és citromsavval vegyítve kitűnő italt adott. A szomszédos település, Radein³ (ma: Radenci, Szlovénia) vize a petáncihoz hasonló volt, de ott a kedvezőbb körülmények összehasonlíthatatlanul nagyobb fejlődést eredményeztek. Nyugat-Magyarország falvaiban és városaiban azonban a petánci víz lett kedvelt. Radein inkább mint fürdőhely került be a hazai köztudatba. Eleinte csak a városokban itták Petánc és Radein vizét, a XIX. század végére azonban a falvakban is megjelent a savanyúvíz.⁴

Vogler József és gyerekei portréi (a szerző gyujteményéből)

-----Voglernek, hogy kiaknázhassa a forrás vizét, az első teendője az ingatlan megszerzése volt. 1882 júliusának elejére Vogler József birtokos a Radein fürdővel szemben, magyar területen 8000 forintért megvásárolt területen a kútfúrást befejezte.⁵ Az adásvételi szerződés szerint 12 gazda osztozott a hatalmas területen, amelyet megvásárolt tőlük. A vétel korlátlan volt, csak azt kötötték ki az eladók, hogy ők és örököseik szabadon és ingyen kapják a későbbiekben a vizet. A telekátírás után rögtön munkához láttak. Henger alakú tölgyfaoszlopokat szereztek, amelyeket középen átfúrtak. A csöveket aztán a forrás helyén a földbe sulykolták, aminek eredményeként 40 méter mélyről hozták felszínre a savanyúvizet. A megindult kitermelés számos családnak adott munkát. Az üzem először a szabad ég alatt, később azonban a palackozó épületben működött. A következő években gépesítették az üzemet, és annyira fokozták a termelést, hogy az elhelyezési gondokat okozott.⁶
-----Az egykori Vas vármegyében, az ország határán, a Mura folyó partján fakadt petánci savanyúvizet 1882-ben dr. Weile Hugó Bécsben analizálta, és egy liter vízben a következő anyagokat írta össze:

-----Kétszer szénsavas nátrium          4.8812 g
-----Kétszer szénsavas mészfont        1.0605 g
-----Kétszer szénsavas magnézium     0.4028 g
-----Klórnatrium                                0.7281 g
-----Kénsavas nátrium                       0.1145 g
-----Kovasav                                    0.0818 g
-----Összesen                                   7.3038 g
-----Szabad szénsav                          3.2128 g

-----A forrás vize vastól mentes volt, és a konyhasóból is csak annyit tartalmazott, hogy megközelítette az égvényes sósvizeket. Üdítő italként is kellemesnek tartották, de terápiás célokra is felhasználhatónak vélték.⁷
-----1882 augusztusának végén már "Petánczi Széchenyi-víz" név alatt hozták forgalomba a rendkívül szénsavdús savanyúvizet. Bernát József budapesti műegyetemi tanár, a balneológiai egylet elnöke is elemezte a vizet, és azt tapasztalta, hogy a kötött és a szabad szénsavtartalma magas volt, minden hasonlót felülmúlt. A petánci forrást már ekkor a radeini víz vetélytársának tartották.⁸ Hamarosan kiderült, hogy az ásványvíz-kereskedelem rendkívül jól jövedelmező üzlet, ezért vetélytársak jelentek meg a piacon. 1885 augusztusában újra Petáncon járt Bernáth József, de ekkor azért, hogy megvizsgálja a Kladziwa József⁹ petánci nagybirtokos udvarán talált savanyúvizet.¹⁰ A savanyúvíz kitermelése, palackozása költséges vállalkozás volt, sok befektetést igényelt. Valószínűleg ezért adott fel 1885-ben több hirdetést Vogler József a helyi lapban, amelyben a szécsiszentlászlói birto kának tartozékait, a cséplőgépét, az újonnan épült kétjáratú malmát a hozzátartozó házzal és réttel együtt eladásra kínálta.¹¹

Számolócédula az 1900-as évek elejéről (a szerző gyűjteményéből)

-----Az első évek nehézségei után jöttek az eredmények, a savanyúvíz egyre sikeresebbé vált a piacon. 1886-ban, a sajtóban azt írják a petánci vízről, hogy egyre kelendőbb volt a muraszombati járásban, de Szombathelyre ez ekkor még nem volt jellemző. A Voglerhez napról napra tömegesebben érkező megrendelések arra a következtetésre juttatták az újságírót, hogy a jövőben a petánci a szomszédos radeini vizet háttérbe szorítja majd.¹² A nagy forgalom hatására a következő év júniusában Vogler József megindította a gyógyvízzé nyilvánító eljárást,¹³ és 1887 augusztusában már engedélyezték is neki, hogy azt gyógyvízként hozza forgalomba.¹⁴
-----De a konkurenciával hamarosan meggyűlt a bajuk. 1886-ban Vogler József a sajtón keresztül fordult a nyilvánossághoz, mivel véleménye szerint a stájer savanyúvízforrások tulajdonosai évek óta szinte ingyen árulták vizeiket, amikor az önköltségi ár alá mentek. Az üzérek közül néhányan a "Széchényi-forrás" hamis elnevezéssel Magyarországra csempészték az ásványvizüket, ezzel mintegy megtévesztve a vevőket.¹⁵ Hamarosan kiderült, hogy kire is gondolt Vogler József. A sajtóban megjelent cikk szerint "Vogler József, mint volt professzor nem ért ugyan a reklám csináláshoz, s azért vele is megtörtént az, hogy sajátját mások használják fel, akik eléggé szemesek arra. A Széchényi-forrás vize a külföldön még keresettebb, mint Szombathelyen és Zala megyében, az élelmes stájerek tehát Vogler üvegcímkéit utánozva a saját forrásvizüket küldik Széchényi gyanánt."¹⁶

Petánci számolócédulák (a szerző gyűjteményéből)

-----1886 augusztusában – a már említett – Kladziwa József nagybirtokos petánci és woritschaui (ma: Boraceva, Szlovénia) birtokán savanyúvizet találtak, amely a Woritschauer Sprudel elnevezést kapta. A dús szénsavtartalmú vizet kellemes üdítőitalként jellemezték, amely a borfogyasztást is kellemessé tette.¹⁷
-----A petánci savanyúvizet a szomszédos Stájerországba is szállították, de ott versenyeznie kellett a helyi vizekkel. 1886-ban a stájer Pettau (ma: Ptuj, Szlovénia) városban nemzetközi kiállításon mutatták be a Rohitscher (Rohitsch ma: Rogaska Slatina, Szlovénia), Kostreinitzer (Kostreinitz ma: Grad Kosrivnica, Szlovénia), Radeiner, Woritschauer Sprudel elnevezésű savanyú vizeket. A petáncit nem állították ki, hanem egy borkereskedő a borával együtt árulta azt. A grazi napilap, a Tagespost terjedelmes cikkében számolt be a kiállításról, amelyben egy szóval sem tett említést a stájer vizekről. De megemlítette, hogy kiválónak bizonyult a pettaui vörösbor a kevésbé ismert petánci savanyúvízzel vegyítve.¹⁸ A kiállítás után Vogler József a sajtón keresztül fordult kérdéssel Kladziwa Józsefhez, a forrásvíz tulajdonosához. "A pettaui stájer nemzetközi kiállításon a napokban a Woritschauer Sprudel elnevezésű savanyúvizét díszes felszerelésében kiállítva láttam. A cégtáblán olvasható volt: Woritschau-Petáncz.[!] Kérdem most: hogy hozható az ön stájer Woritschau Sprudelje a magyar község névvel, Petáncz-czal összefüggésbe?" A kérdésre természetesen nem kapott választ! A petánci savanyúvíz egyre kelendőbb volt, és 1887-ben már 60 ezer palackot adtak el a szomszédos Stájerországban.¹⁹
-----Nem volt könnyű a szállítás ekkor, ezért 1888 tavaszán Vogler József a muraszom bati főszolgabírósághoz fordult, hogy javíttassák ki a Murán közlekedő kompot, mivel annak padozata életveszélyes volt.²⁰ A hivatal hamarosan rendeletet adott ki a községbírónak, hogy a kompot megerősítsék az átkelők személy- és vagyonbiztonságának megfelelően.²¹

Petánci számolócédulák (a szerző gyűjteményéből)

-----A komp felújításának fontosságát a következőkkel indokolták: "A széchenykuti savanyúvíz, mely szerencsés vegyi összetételénél fogva már nem csak járásunk kedvenc üdítő- és gyógyitala, hanem az egész megyében, sőt a szomszéd megyékben is meglehetős hírnevet vívott ki magának, csakis ezen komp útján volt a legelőnyösebben megközelíthető. Hogy hány kocsi víz szállíttatott a kompon át Vas–Zalába a forrástulajdonos naplói eléggé megvilágíthatnák. Maga e magyar ásványvíz járásunk egyedüli kincse, elegendő ok a komp további fenntartására vagy talán lemondjunk a magyar ásványvízről is és igyuk helyette a silányabb stájert?! – Van még egy körülmény, mely a komp fennállását szükségessé teszi a Széchenyi forrás közvetlen közelében levő stájer Radein fürdő, mely a muraszombati járás közönségének egyedüli és legközelebbi gyógyfürdője, üdülő- és kiránduló helye."²²
-----A következő év nyarán átadták a felújított kompot, amelyet Heller Samu műszaki mérnök vizsgált meg. A terhelési próbán 22 személy, 3 ló és 2 teli szekér – egyik savanyúvízzel, a másik murai kaviccsal volt megrakva – vett részt. A komp sikeresen teljesítette a próbát. A komp jó állapota rendkívül fontos volt, hiszen a savanyúvíz szállítását ezen keresztül tudta megoldani Vogler József.²³
-----1888 tavaszán a helyi sajtóban számos hír jelent meg a petánci vízzel kapcsolatban. Igazából nem is a vízről szóltak ezek a cikkek, hanem a piaci versenyről. Az történt ugyanis, hogy a "Vogler-féle savanyúvíz ellen bosszút esküdött egyik helybeli kereskedő és kijelentette, miszerint ki fogja szorítani a járásból, sőt több: vele összeköttetésben lévő kisebb kereskedők útján nagyban terjeszti is a nálunk eddig teljesen mellőzött regedei, radeini, egyszóval stájerhoni savanyúvizeket." A muraszombati járás közönségének azonban az volt az általános véleménye, hogy Vogler József becsületes és "a járás érdekében mindig jótékony áldozatra kész magyar ember". Muraszombatban mozgalom indult a petánci savanyúvíz mellett és a hazai terméket üldöző kereskedő ellen.²⁴ A másik fél, Ascher Bernát és fia (Árvai Ernő) kereskedőcég is kiadott egy nyilatkozatot a sajtóban, a Nyilttér című rovatban. A probléma lényege szerintük az volt, hogy Vogler olyan reklámot alkalmazott, hogy a mások vizét lekicsinyelte, "másrészt a revolvert az ember mellére szegezve mondja: vagy iszod a vizemet, vagy le a becsületeddel." Ascherék arra hivatkoztak, hogy Vogler e kétes hírverésével már a korábbi években is találkozhattak az újságolvasók. Ugyanekkor Deller János, a regedei (ma: Radkersburg, Ausztria) savanyúvízforrások tulajdonosa is nyílt levéllel fordult Vogler Józsefhez, válaszolva a sajtóban megjelent vádakra. A következőket írta: "Mindenekelőtt jegyezze meg magának, hogy senkinek sem fog eszébe jutni, az általános kedveltségű regedei vagy más híres savanyúvizet azon számtalan taplós dirib-darabbal elrondított sós petánczi helyett árusítani." Deller szerint ellenfele azt állította, hogy Magyarországon tilos olyan ásványvizeket forgalomba hozni, amelyek vascsövön keresztül folynak ki. De véleménye szerint a vascsövek egészen ártalmatlanok, mert napi üzemelés után a lerakodó vízkő bevonja azt, így a víz nem is érintkezik a vascsővel. Deller még arra is hivatkozik, hogy a bécsi tudós, Cherniczki üveget helyezett a regedei vascsövekbe, s így az ottani savanyúvíz üvegcsöveken tör fel 12 méter mélyről. Felhívta még Vogler figyelmét arra, hogy hagyja békén a vevőit és a konkurenseit. Vogler azzal is megvádolta, hogy a címképei azért voltak magyar nyelvűek, hogy elhitesse a vásárlókkal, hogy a regedei víz magyar termény. Erre a következő volt a válasza: "Nekem a magyar közönségről jobb véleményem van; meg vagyok győződve aki olvasni tud, egyszersmind tudni fogja, hogy Regede stájerhoni város."²⁵

Petánci számolócédulák (a szerző gyűjteményéből)

-----1888 május elején már savanyúvíz háborúról írnak a sajtóban. Az Ascher Bernát és fia cég nyilatkozatot küldött a Muraszombat és Vidéke című laphoz, amelyben közlik, hogy ők nem esküdtek bosszút a Vogler-féle savanyúvíz és a magyar termék ellen. Ők csupán Vogler Józseffel kívántak minden kapcsolatot megszakítani.²⁶ E vita kapcsán az újságban feltették a kérdést, hogy Vogler-e vagy Deller? A cikkíró szerint abból kell kiindulni, hogy a szécsénykúti savanyúvíz jó, egészséges és hazai termék, ezért azt feltétlenül pártolni kell mindazok ellen, akik mellőzni kívánják azt. Hiszen az ország, a megye ezen a részén, ahol ekkor a "magyar kereskedelem nem létezik, ahol a kereskedőink úgy szólván minden egyes árura nézve csupán Béccsel és Grázzal állanak összeköttetésben" ezt a helyi terméket szükséges támogatni. Lehet bármilyen jó a regedei, radeini, woritschaui savanyúvíz, akkor is a hazai termék fogyasztását javasolták.²⁷

Petánci üveg (a szerző gyűjteményéből)

-----1888 májusában Vogler József is a Nyilttér rovatban válaszolt az őt ért vádakra és magyarázatot adott annak az előzményeire. Ascherék 1885-től több évre kibérelték a szécsiszentlászlói birtokát. Mivel az 1862. évi tagosítás óta nem lettek a földek újra felmérve, a szerződésben a terület nagysága sem lett megállapítva, körülbelül 400 kh-ra becsülték. Ascherék azt állították később, hogy az ő felmérésük szerint a terület kisebb volt, ezért bérelengedést kértek. A felek nem tudtak megegyezni, és bíróság elé került az ügy, de ott elutasították Ascherék keresetét. A pereskedéssel tehát nem értek el semmilyen eredményt – írja Vogler József –, "30 drb ezüstért, néhány ingyenkocsi savanyúvíz alakjában az ismert Regedeinek kiszolgáltak". Vogler megjegyzi a válaszában, hogy a jövőben a tárgyilagos támadásokra fog csak válaszolni. Megjegyzi még, hogy Ascherék éveken keresztül árusították a petánci vizet, mint kedvenc italukat, amelyről legutóbb azt nyilatkozták, hogy ártalmas az egészségre. Végezetül közli még, hogy a Muraszombaton forgalomba hozott regedei savanyúvíz dugóján nem volt égetés és azt az állítását továbbra is fenntartotta, hogy Dellerék savanyúvize vascsövön keresztül jut a felszínre.²⁸
-----Az események ezzel a válasszal nem értek véget, mivel 1888 nyarán Sajtóper Vogler és Deller között hangzatos címmel jelent meg a következő írás a Muraszombat és Vidéke című helyi lapban. A petánci és a regedei savanyúvíz tulajdonosok egymás közötti versengéséből, konkurencia harcából sajtóper keletkezett. Deller János feljelentette Vogler Józsefet, annak a Dunántúl című lapban tett kijelentése miatt. Vogler ott azt állította ellenfeléről, hogy Regede utcáin fogja össze a vevőit, amit Deller rendkívül sértőnek talált.²⁹ A sajtóper miatt 1889 tavaszán Grazba idézték Voglert, de az eredményről nem találtunk sajtóhírt.³⁰

Petánci savanyúvíz etikett (a szerző gyűjteményéből)

-----Az ásványvízforrás-tulajdonosok egymással történő versengése közben újabb vetélytárs jelent meg a piacon, a szikvíz. Ezért a belügyminiszter elrendelte, hogy a szikvízárusokat is rendszeresen ellenőrizzék. A közvélemény szerint a muraszombati járásban, ebben a "savanyúvizek eldorádójában, ahol mindenkor friss Petánczi Széchenyi-savanyúvizet" kaphatnak, az ügynökök nem sok eredményt érhetnek el.³¹ Nem csoda, hogy ez volt a közvélemény, hiszen ekkor már nagy mennyiségben szállították a petánci savanyúvizet Ausztriába és Olaszországba és egy szállítmányt küldtek New Yorkba is.³²
-----A földművelésügyi miniszter 1889. július 16-án kiadott – 34.588/1889. számú – határozata megállapította a szécsénykúti forrás védterületét. A hivatal minden érdek figyelembevételével megállapított egy külső tágabb, és egy belső szűkebb védterületet. A tágabb területen a Mura bal parti részén 4 méterig, a Mura jobb parti részén 3 méter mélységig engedélyezte a kútfúrást. A szűkebb védterület a forrás központjától 300 méteres félátmérőjű területre terjedt ki, ahol tilos volt 1 méternél mélyebb árkot, vagy kutat ásni. A védősávot azért állapították így meg, mert a petánci vizet 1887-ben gyógyforrássá nyilvánították (47.354/VIII./1887. sz.), és a szakértő vélemények szerint a földtani és hidrológiai viszonyok ezt követelték meg.³³
-----1891-ben Szécsénykútnak – a köztudatban még mindig Petánc – 515 vend (szlovén) lakosa volt. A savanyúvízforrások feltárását követően kitűnő munkaalkalom kínálkozott számukra. Az üzem éjjel-nappal működött, nyáron 10, télen 9 órát dolgozott egy-egy ember a töltőüzemben és a rakodásnál. 1889-ig a petánci savanyúvizet 8 bel- és külföldi kiállításon aranyéremmel tüntették ki. A minisztérium 1889-ben az elsőrangú gyógyvizek sorába vette fel. Az 1892-es budapesti balneológiai értekezleten dr. Korányi Sándor megvizsgálta és minőségileg a bilini (ma: Csehország) és a radeini savanyúvizekhez hasonlónak találta. 1893-ban, Rómában, Ulmban és Udinében vizsgálták meg, és kitűnőnek találták a Széchenyi-forrás vizét. Rómában a pápai és királyi palotába dr. Carlo Soglione és dr. G. Qurikó háziorvosok által került be. A kút vízminőségét az garantálta, hogy 40 méter mélyről fakad, és teljesen el volt zárva az édesvíz behatolásától. Vogler József ekkor már 26 év óta magyarországi nagybirtokos, a magyarországi balneológiai egyesület tagja volt.³⁴ Ezekben az években már nem csak a közeli megyékben volt forgalomban, hanem külföldön is. Sőt, a Dunántúl kedvelt savanyúvizéből sokat szállítottak Alsó-Ausztriába, Karintiába, Isztriába és Olaszországba is. A vizet kizárólag a Széchenyi-kút szolgáltatta, és ekkor évente mintegy 1 millió palackot töltöttek meg.³⁵
-----1895. augusztus 27-én a vármegyei alispán 4718/1891. számú rendeletének 8. pontja alapján megvizsgálták a Vogler József tulajdonát képező ásványvízforrást. A jegyzőkönyv szerint az eljáró főszolgabíró a helyszínen ellenőrizte az ásványvízkutat és a víz töltésének módját. Megállapította, hogy a savanyúvizet csak gyógy- és üdítőitalként forgalmazzák, s a forrástelep fürdői jelleggel nem bírt. Az ásványvízkút fedett és tiszta volt, kővel kiépített, a vizet tölgyfa- és üvegcsöveken keresztül szivattyúzták a felszínre. A raktárban régi töltésű vizeket nem találtak. Az üvegeket Petánc (korábbi helynév) beégetésével ellátott parafa dugóval és "Széchenyi-forrás, Vogler J. Petanczer Sauerbrunn" feliratú kapszulákkal zárták le, szurkolás nélkül. A dugók és a kapszulák – Petáncz 1895 – töltési- és évszámmal voltak ellátva.³⁶

Jegyzőkönyv-részlet 1901-ből (VaML, Alisp. ir. X. 20/1901.)

-----1897-ben a kereskedelemügyi miniszter 7895. számmal rendelkezett az ásványvízforrásokra vonatkozó statisztikai adatok gyűjtéséről. Az összes ásványvízforrás tulajdonos, bérlő köteles volt adatokat szolgáltatni az ásványvizükről, kitermelésükről, forgalmukról, az ott alkalmazott munkásokról, gépekről stb. A statisztikai hivatal által kiküldött kérdőíveken feltett kérdésekre kellett felelniük a tulajdonosoknak. A válaszok valódiságát a későbbiekben a helyszínen ellenőrizték. A törvényhatóságoknak minden évben jelenteniük kellett a statisztikai hivatalnak, hogy hol termeltek ki ásványvizet a területükön. A tulajdonosoknak számos pontban megfogalmazott kérdésre kellett választ adniuk.

-----Kérdőpontok 1898-ból

-----1901-ben dr. Ivanóczy Ferenc csendlaki (ma: TisĄina, Szlovénia) esperes-plébános panasszal élt Vogler József szécsénykúti lakos ellen a vasárnapi munkaszüneti nap be nem tartása miatt. Az üggyel kapcsolatban a következőket jegyezte meg: "Én a savanyúvízforrásnál alkalmazott munkásoktól úgy értesültem, hogy azok is, akik a vasárnapot meg akarván szentelni, kényszerítve lesznek vasárnap dolgozni, mert különben a munkából el lesznek bocsátva. A tulajdonos azon védekezése, hogy munkásait de. 10 órától du. 6 óráig foglalkoztatja, s így a templomba elmehetnek, nem állhat meg, mert az istentiszteletnek nyáron 1/2 11, télen pedig 1/2 12 órakor van csak vége; a délutáni istentisztelet pedig 3 órakor végződik. Mivel pedig egy órát az útra is kell számítani, így a munkások az isteni tiszteleten így általában nem vehettek részt. Úgy tudom továbbá, hogy vasárnapról hétfőre nyíló éjjel is dolgoznak, én ugyanis találkoztam egyszer vasárnap este a munkára menő munkásokkal. Ezek vegyesen fiúk és leányok voltak. Úgy hiszem nem szükséges a Tekintetes szolgabíróság előtt hangsúlyoznom, hogy fiúk és lányok vegyes alkalmaztatása a savanyúvízforrásnál egész éjszakán át minő nagy erkölcsi veszélyekkel jár. Kérem méltóztassék ezt különös megfontolás tárgyává tenni, mert a közigazgatás igen fontos feladatának tekintem a közerkölcsösség fenntartását. Lehet, hogy a Tekintetes Szolgabíróság szíves figyelmeztetése eredménnyel fog járni, aminek én nagyon fogok örülni. A hivatkozott miniszteri rendelet az ásványvíznek vasár- és ünnepnap délután 5 óráig való elárusítását engedi meg, de azt hiszem ezen szó elárusítás nem involválja a víznek a kútból való szivattyúzását, palackokba való töltését, dugaszolását és raktározását. Pedig ez is megtörtént a múltban nem mondom, hogy comulatíve és mindig. A vasárnapi munkaszünetről szóló törvénynek intentiója az, hogy a munkásnép megóvassék azon lelki eldurvulástól, mely a szocializmusra vezet. Ezen intentió azonban csak úgy valósítható meg, ha a nép nem lesz visszatartva a templomtól, amely egyedül képes az államra nézve is oly nagyon veszedelmes szocializmus ellen az alkalmas fegyvereket előteremteni".³⁸

Levélpapír (a szerző gyűjteményéből)

-----A feljelentés után kihallgatták Vogler József tulajdonost, aki elmondta, hogy ő az ásványvizének árusítását nem tekinti ipari munkának, mivel nem történik más, mint a víznek üvegekbe töltése. Ezért az ipari munkának vasárnapi szüneteltetéséről szóló 1891. évi XIII. törvénycikk és ennek alapján kiadott rendelet hatálya az ásványvíznek elárusítására nem terjed ki. Elmondta még, hogy mindig figyelembe vette a munkásai vallási kötelmeit, és vasárnaponként csak az ásványvizek töltését végezték. A forrásnál nagy forgalom évente június–július hónapban volt, és csak ekkor dolgoztatott vasárnap, és szükség esetén néha éjszaka is. A jelentős kereslet miatt kellett fokozottabb mértékben igénybe venni a munkásait, mivel a túlnyomó részben magyar vidékről érkező szekerek és a helyi vevők a közelben lévő Radein ásványvízforráshoz mentek volna el, ami neki anyagi kárt okozott volna. Vasárnaponként gyalog és kisebb szekerekkel érkeztek a kisbirtokos földművesek, hogy saját használatra – és nem árusításra – vegyenek 15–20 üveg ásványvizet, mivel a nyári hétköznapokon erre nem értek rá.³⁹ Az ügyben lefolytatott kihágási eljárás megállapította, hogy Vogler törvénytelenül járt el. Az alispán ítélete szerint az ásványvízforrásnál alkalmazott munkásokat vasárnapokon és Szent István napján csak délután öt óráig foglalkoztathatja, és gondoskodnia kellett neki arról, hogy minden hónapban egy teljes, vagy minden két hétben 1/2 vasárnap munkaszünetet élvezhessenek az emberek.⁴⁰
-----1905 májusának, elején életének 75. évében meghalt Vogler József szécsénykúti savanyúvíz-tulajdonos.⁴¹ Az üzemet özv. Vogler Józsefné szül. Roggendorfer Theophile, ifj. Vogler József, Vogt Pálné szül. Vogler Theophile, Kramarics Viktorné szül. Vogler Olga, Vogler Lajos és Vogler János örökölték. A tulajdoni lap tanúsága szerint 1906 folya mán az özvegy átadta a tulajdonjogát gyerekeinek, Vogler Józsefnek és Jánosnak, akik a későbbi hónapok folyamán kivásárolták testvéreik üzletrészeit.⁴²

Levélpapír az 1910-es évekből (VaML)

-----1908 őszén a sajtó szerint vulkanikus talajra leltek Szécsénykúton. Az első hírek szerint Vogler József újabb kutakat fúratott a faluban, hogy növelje a termelését. E közben a földben lévő gázok robbanásszerűen felvetették a kőzetet és a homokréteget. A kútfúró vállalat ezért kénytelen volt befejezni a munkálatokat.⁴³ Aztán a következő napi újságban helyesbítették a történteket, pontosították az eseményeket. Szécsénykút és Bírószék (ma: Sodišinci, Szlovénia) határában egy kútfúrásnál vulkanikus talajra találtak, amelyből a gázok hatalmas erővel törtek fel. Hamar híre ment ennek a muraszombati járásban, és igen sok kíváncsi ember megnézte az érdekes jelenséget. A környék lakossága azonban megijedt, mivel a gázkitörést nem sikerült rögtön megszüntetni. A muraszombati főszolgabírói hivatalnál Vogler József jelentette fel az illegális kútfúrást végző Podlécsek József bírószéki lakost, aki hatósági engedély nélkül akart savanyúvíz kutat létesíteni.⁴⁴
-----A termelés növelése érdekében 1910-ben Vogler József és János meghatalmazottja dr. Geiger Arthúr muraszombati ügyvéd által beadtak egy kérvényt a hatóságokhoz, hogy egy újabb kút – a Király-forrás – üzembe helyezését engedélyezzék nekik. A Budapestről 1910. július 7-én kelt, alispánnak küldött tájékoztatás szerint a kérelem nem volt szabályszerű, mert se mintapalackot, se helyszínrajzot, se hatósági bizonyítványt nem csatoltak hozzá.⁴⁵ Bock Károly geológus, a Földtani Intézet igazgatója 1912-ben földtani kutatásokat végzett a Mura mentén, ahol földgáz után kutatott. Ez a munka nagyon is érdekelte a muraszombati közvéleményt. A sajtóban megjelent cikk szerint: "Az bizonyos igaz, hogy Radein, Széchenykut (Petáncz), Birószék (Szodesincz) határaiban nem is oly mélyen erős szénsav források vannak."⁴⁶
-----Az első világháború kitörésekor Voglerék egy olyan felhívást intéztek a Muraszombat és Vidéke szerkesztőségéhez, amelyben közlik, hogy 5000 üveg petánci gyógyvizet adnak díjtalanul a Vöröskeresztnek. Továbbá azt is közölték, hogy a savanyúvíz árát 2 fillérrel felemelték. Így 1914. augusztus 5-től minden üveg gyógyvíz után a bevonultak családtagjainak fizetnek 2 fillért a települések szerinti fogyasztás arányában. A befolyt összeget nyilvánosan kívánták elkönyvelni, mindezt hazafias célokkal magyarázták.⁴⁷ Természetesen ezt a gesztust nem mindenki értékelte nemes cselekedetnek, és több újságcikkben foglalkoztak vele. Vogler József és János áremelését a vásárlók idegenkedéssel fogadták, és zúgolódtak ellene. "Ezt – őszintén szólva – nem vártuk és csodálkoztunk rajta. Ez a közönség oly lelkesedéssel vette tudomásul a haza becsületéért megizent háborúkat, hogy méltán feltételezhettük róla, hogy a csatatéren vérző honfiak hátrahagyott családjainak segélyezésére minden alkalmat megragad. Inkább szeretnök hinni, hogy a közönség nincs kellőleg tájékozva Voglerék hazafias akciója felöl, s ezt a tényt is közönséges áremelésnek minősíti. Pedig nem úgy van! Voglerék hatósági közbenjöttel fognak havonként nyilvánosan elszámolni és minden hó végén beszolgáltatják az összeget a muraszombati főszolgabírónak. Egyáltalán közönségünk áldozatkészsége kisebb, amint azt várni lehetne"⁴⁸ Voglerék azonban nem csak a Vöröskeresztet támogatták, hanem a petánci forrásnál, a szécsiszentlászlói uradalmukban, és a malmuknál dolgozó bevonult alkalmazottaik részére biztosították az egész évi járandóságot és fizetést, sőt mindegyiküknek 10 koronát adtak útiköltségre.⁴⁹ 1917 nyarán Ferenc Salvator főherceg a Vöröskereszt ezüst díszérmét adományozta Vogler József forrásvíz tulajdonosnak az egyesület körül szerzett érdemeiért.⁵⁰
-----1918 januárjában a Vogler testvérek kérelemmel fordultak a főszolgabírói hivatalhoz egy szállítási igazolványért, hogy a kútnál foglalkoztatott munkások, orosz foglyok és a saját családjuk részére a hússzükségletüket Muraszombatban beszerezhessék és azt a kompon átszállíthassák. Indoklásuk szerint a húst addig "Stájerban" szerezték be, mert az közelebb – és olcsóbb – volt, mint Magyarországon. A savanyúvíz üzem ekkor reggel és este világítás nélkül nem tudott működni – karbidot sem kaptak elegendő mennyiségben –, ezért havi 20 liter petróleum kiutalását kérték még. A főszolgabíróság egyik kérésre sem reagált, amiből hamarosan problémák adódtak.⁵¹
-----Voglernek a magyar állampolgársága miatt az osztrákok semmit sem adtak, pedig oda is szállított savanyúvizet, sőt a déli front katonái részére is addig vitt, amíg csak lehetett. 1917-ben a szárazság miatt a Mura mentén lévő savanyúvízforrások és kutak részben bedugultak és részben tönkrementek, ezért fúrásokra és tisztogatásokra volt szükség.⁵² 1918 májusának elején érkeztek a szakemberek a régi kút átalakításához és az új kút fúrásához.⁵³
-----Közben 1918 márciusában a szécsénykúti kompnál tetten érték Voglerék kocsisát, amikor egy ponyvával letakart kocsin 501 kg füstölt sertéshúst igazolvány nélkül akart átszállítani, amiért kihágási eljárást indítottak ellenük csempészés vádjával. A lefoglalt húst március 20-án szállították be a muraszombati elöljáróságra.⁵⁴ Ebben az időben a Vogler testvérek katonai szolgálatot teljesítettek, és az üzemet Vogt Emil – Vogler József unokaöccse – vezette.⁵⁵ Az ásványvízforrásnál, az idény beállta előtt, 1918 január és április között sürgős, halaszthatatlan munkálatokra volt szükség. A javításokat azért kellett elvégezni, mert az üzem 30–35 munkásnak volt állandó kereseti forrása, és az egész vidék várt az ásványvízre. Ugyanakkor a hadsereg részére lekötött szállításuk volt, amelyet egyre sürgettek. A kúton elvégzendő munkálatokat egy szakmabeli céggel akarták elvégeztetni, de az ő szakmunkásait is Vogleréknek kellett élelmezni, mert különben nem vállalták a munkát. A rossz ellátási viszonyok következtében nem volt zsír, liszt – a zsír ára 60 korona volt kilogrammonként –, ezért füstölt disznóhússal kívánták a munkásokat ellátni. Vogler József a húst még 1917 decemberében rendelte meg Vogler Károlynál és márciusban akarta azt Szécsénykútra szállítani, amit aztán magyar területen elvettek és Muraszombaton szétosztottak. Az eseményekkel kapcsolatban a következőket jegyezte meg Vogler József: "Az ellen hogy engemet a tek. Főszolgabíróság csempészéssel vádoljon, tiltakozom, hisz indokai súlya is elenyésző az én indokaimmal szemben. Ha én a húst csempésztetni akartam volna, úgy legalább elővigyázatosság némi alkalmazására serkentettem volna alkalmazottaimat, s nem szabad lett volna éppen egy oly napot választani amikor marha és sertésrakodás van Muraszombatban és az egész környék kereskedői kik mindegyikének tudomása van a sertéstermékek szállításának korlátozásáról, – ott forgolódnak, s ott a sok nép, kik a marhát behajtják, s kocsisom a legforgalmassabb helyen a Benkó szálloda udvarán nyilvánosan darabonként hordta a füstölt húst a ládákból a szekérre. Hogy Vogler Károly nekem mint rokon és jóbarátjának nem rossz minőségű húst, – mely aránylag sokkal drágább, mint finomabb minőségű – küldött, nem találom semmi terhelő körülénynek, s hogy nekem azt drágábban számította is volna, én avval gazdaságosabban ki tudtam volna jönni, mint az olcsóbb minőséggel. Hogy a hús nem volt eléggé konzerválva, azt én nem tudom, mert nem láttam, de annyi bizonyos s arra elég szakértő tanúim is vannak kik a húst látták, s bizonyítják, hogy igenis eltartható volt néhány hétig azon állapotban is szellős helyen felakasztva, csekély után füstöléssel pedig hónapokon át."
-----A munkások száma ekkor csekély, 10 orosz fogoly, egy őr, egy kovács, egy asztalos, egy munkavezető, 2 könyvelő, egy tehenes, egy kocsis, 4 olasz menekült nő voltak az állandó ellátásra szorulók. Az orosz foglyok hetente öt alkalommal kaptak főtt marhahúst, fejenként 6–7 dkg-ot. Ezekhez jött volna még a kútjavítási munkálathoz szükséges 7 idegen szakmunkás, melyekkel együtt az állandó ellátandó személyek száma 28–30 fő lett volna. Azáltal, hogy a beszerzett füstölt húst elvették Vogleréktől, a betervezett javítási munkákat nem kezdték meg, csak 1919 januárjában. Mivel egy évig nem történt meg a kút javítása, ezért tetemes káruk keletkezett a tulajdonosoknak. Korábban 1 1/2–2 millió palackot töltöttek meg évente, a javítási munkák elmaradása miatt 1918-ban csak 1/4 millió üveget tudtak palackozni ásványvízzel.⁵⁶

Plakát az 1920-as évekből (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteménye)

-----A muraszombati járás főszolgabírája Vogler József és társa, Vogt Emil szécsénykúti lakosok engedély nélküli hússzállítási ügyében vétkesnek mondta ki őket. A vonatkozó rendeletek értelmében kihágást követtek el, mivel füstölt sertéshúst akartak kivinni Ausztriába, ezért 200–200 korona pénzbüntetésre ítélte őket a főszolgabíró, és elkobozta a lefoglalt húst.⁵⁷
-----Az első világháború előtt nemcsak Szombathelyen ismerték, hanem Grazban, Bécsújhelyen, Udinében, de a pápai udvarban is petánci vizet ittak. A jó minőség és az ismertség hatására 1899-ben 1 millió, 1909-ben 2 millió üveg ásványvizet palackoztak. De ezután évrőlévre csökkent a kapacitás, zsugorodott a forgalom. Így nem tudták kielégíteni a felfokozott igényeket. Azt gondolták, hogy a Mura szabályozása okozta a forrásvíz csökkenését, mivel meggyorsult a lefolyása. Csökkent a vízszint a folyóban, de a környék egyéb vizeiben is. Gyengébb lett a forrás felhajtóereje, és egyre kevesebb vizet adott. A tulajdonosok sokat bajlódtak, amíg ismét megfelelő vizet találtak. Az ekkor már 40 éve földbevert facsöveket nem tudták kivenni, s a közepébe sem tudtak új csöveket leverni. Ezért mellé fúrtak egy új kutat és két rézcsövet engedtek le. Kitűnő vízre akadtak ekkor is, amely majdnem teljesen a régi összetételt szolgáltatta. A bőségessé vált forrásnál a gyenge nyomás miatt az üvegek töltését néhány méterrel a földszint alatt végezték. De Trianon nagy csapást mért az üzem működésére, amelyből csak nehezen lábalt ki, mivel az új nemzetállamok vámhatárai megnehezítették a kereskedelmet.⁵⁸

Jegyzetek