GALAMBOS ANDRÁS

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ÉS SZÉCHENYI ISTVÁN KAPCSOLATA

----------------------------------------Az indulóPesti Hírlapban 1841. január másodikán Kossuth Lajos Felsőbüki Nagy Pál "egykori" szavait idézi: "sem a hatalmasok komor tekintete, sem polgártársaink heve soha el nem tántorít."¹ Ugyanő veti papírra ekkor, hogy "a nemzetiség, a magyar nyelv ügye, hála Felsőbüki Nagy Pál fellépésének, már biztosítva van", s így ezután immár a haladó szellemű alkotmányért kell küzdeni.²
-----A Pesti Hírlapot és Kossuthot élesen támadó Széchenyi István nem sokkal később ugyancsak Nagy Pállal példálózik: "Számosb évek ezelőtt, mikor mi [...] még felette kicsinyek valánk, felszólalt egy Nagy férfiú [...] és azért vegyük le süveginket, adjuk meg mi Istené, de adjuk meg azt is, mi e' Nagy hazafié [...] hiszen nemzetiségünk megmentésében ő az első bajnok".³ Széchenyi is Nagy Pál nemzetiséggel kapcsolatos híres kijelentését idézi, miszerint a nemzetiség fontosabb az alkotmánynál is, "minthogy a nemzetiség hű megőrzése legbiztosabb talpköve volna a' szabadságnak; nemzetiségében sülyedező nemzet viszont legszebb szabadságainak daczára is csak hamar rabigába görbedne."⁴
-----Nemcsak a "két legnagyobb" reformkori politikus tartotta Nagy Pált a reformok, a haladás iránti politikai küzdelem úttörőjének. Az őróla sok rosszat író Kölcsey is mintha megenyhült volna, mikor 1835-ben, országgyűlési búcsúlakomáján elismerte, hogy "Nagy Pál volt az, aki első szikrát gyújtott 27 évek előtt kebelében" és "őt mesterének nevezé."⁵
-----Kossuth és Széchenyi méltatása akkor hagyta el a sajtót, amikor Nagy Pál már nemcsak népszerűségét veszítette el, hanem politikai pályafutását is befejezte.⁶ Egyre több ellenséges vélemény jelenik meg róla ez idő tájt, ezért is elgondolkodtató, hogy a két nagy politikus miért említi őt annyira meghatározó személyiségként.
-----A források alapján látható, hogy Nagy Pál kezdeményező szerepét a kortársak nem vitatták el; ugyanakkor a két idézett írásból az is érezhető, hogy meghaladottnak vélik az ő elveit. Kossuth a nemzetiség és a magyar nyelv ügye után már végre a haladó szellemű alkotmányért való küzdelmet helyezi előtérbe,⁷ és Széchenyi is értékelő megjegyzést fűz meleg szavai mellé: Nagy Pál fellépésének hatására a reformkor addigi szakaszában a magyarság legkivált "honi nyelvünk ügyét" képviselte.⁸ Ezt viszont mind a Kossuth és Deák körül csoportosuló liberális ellenzék meghaladta már (erre utal az "emberbarát vagy hazafi" dilemmája a '40-es években),⁹ mind Széchenyi elvetette a rendies jellegű (de a '30as évek elején még a liberálisokat is jellemző) nyelvterjesztő-extenzív nacionalizmust.¹⁰
-----A történetírás értékelése általában ezt a képet adja: Felsőbüki Nagy Pál a rendi-sérelmi ellenzék egyik vezéralakja,¹¹ a rendiség keretein belül maradó "nemesi modernizáció" politikai reprezentánsa,¹² "konzervatív reformer" volt,¹³ aki "minden erejével a régi Magyarországot akarta fenntartani".¹⁴ Célja mindössze a "magyar nyelv fejlesztése", a "nemzetiség kiművelése" volt, de mindez csak a fennálló rendi keretek között.¹⁵ Nagy Pál reformeri-haladó arcélét emeli ki Varga János jubileumi 1987-es írásában, melyben igyekszik kimutatni azt, hogy Nagy Pálnak a valódi reformerek között van a helye a történetírásban.¹⁶
-----Vajon ez az ellentmondásosság megjelenik-e Széchenyi István és Nagy Pál kapcsolatában, illetve Széchenyinek Nagyról alkotott véleményében? Kettejük találkozása elkerülhetetlen volt, hiszen így vagy úgy, de mindketten az ellenzékhez tartoztak, Sopron megyei birtokosokként pedig több alkalmuk is volt az együttműködésre. Nevüket mindörökre összekötötte az 1825–27-es országgyűlésen véghezvitt nagy tett: az Akadémia (akkor még Magyar Tudós Társaság) megalapítása. És közös bennük az is, hogy később mindkettejük ellenzékiségét megkérdőjelezték a kortársak.
-----Politikai indulásuk sokban mutat hasonlóságot, de lényeges különbségeket is felfedezhetünk. Világnézetüket, közéleti attitűdjüket nagymértékben befolyásolta eltérő társadalmi helyzetük. Nagy Pál a megyei nemesség tagja, politikai pályafutása is vár-megyei berkekben indul – Széchenyi arisztokrata, aki már fiatal tiszt korában hercegek és királyok mellett szolgál, apja a kor egyik leghíresebb főrendje, politikusa. Tőle tanulhatott közéleti és nemzeti felelősségérzetet, elhivatottságot, bár az idős Széchényi Ferencet István gróf már jobbára csak ájtatos, a vallásosságba menekülő, udvarhű arisztokrataként ismerhette.¹⁷Az ifjú Széchenyi azonban teljesen más körben forgott, mint a megyében politizáló Nagy Pál.
-----Széchenyi még nincs húszéves, amikor Nagy Pál nevét már megismerte az ország az 1807-es diétán mutatott szókimondó ellenzéki magatartásáról.¹⁸ Fellépése miatt Nagyot I. Ferenc császár és király személyesen dorgálta meg, és nem indulhatott a következő országgyűlési választásokon.¹⁹

Felsőbüki Nagy Pál

-----Mindketten katonai pályán indultak el. Nagy Pál mind a négy Napóleon-kori nemesi felkelésben részt vett,²⁰Széchenyi 1809-től ugyancsak katonaként szolgált.²¹ Hamar felismerték az inszurrekció gyengeségét, a Habsburg-birodalom és benne Magyarország válságát. Már ekkor előfordult, hogy bírálták a katonai vezetést, igaz, valódi politikusként még csak Nagy Pál tudta ezt nyilvánosan megtenni. Nagy 1807-ben, a számára oly emlékezetes országgyűlés évében egy rövid fogalmazványt is készített Idea címmel. Ebben elsősorban a magyar nemesi had-sereg hibáit veszi sorra és javaslatokat fűz észrevételeihez.²² Az Ideában Nagy Pál olyan gondolatokat is megfogalmaz, melyeket később Széchenyi is számtalanszor hangoztatni fog: a szabad kereskedés lehetővé tételét követeli, javasolja "bőr- és posztófabrikák" felállítását a sereg jobb ellátása érdekében. S eljut oda, hogy a "nemzeti character fölébresztése" nélkül gyenge marad az inszurrekció.²³ Széchenyi is gyorsan felismerte a nemesi hadsereg gyengeségét: az 1809-es győri csata után azt mondta, hogy nem várható kiképzetlen csapatoktól, hogy állják a gránát- és kartácstüzet.²⁴ Később, az 1830-as években is többször elővette az inszurrekció ügyét. Kettejük véleménye mégsem egyezik teljesen ebben a kérdésben: Nagy Pál a nemesi felkelést megújítani kívánta, kedvező feltételeket óhajtott teremteni ehhez, és idézett fogalmazványában erre keresett nemcsak hadászati, hanem gazdasági és politikai módszereket is.²⁵ Széchenyi viszont az 1830-as években állandó, hivatásos hadsereg felállítását szorgalmazta a korszerűtlen nemesi felkelés helyett.²⁶ Maga Széchenyi is írja naplójában 1820-ban, hogy Nagy Pál "nézetei azonosak az enyémmel, csak a katonai összeírást illetően nem értettünk egyet."²⁷ Majd ugyancsak a Széchenyi-napló említi, hogy az 1825ös diétán Nagy az inszurrekció mellett szól, azt a trón biztosításának tekinti, az alkotmány kezességének.²⁸ És nem sokkal később: "Nagy Palinak bankügyekben és az inszurrekció tekintetében a leghelytelenebb eszméi vannak".²⁹
-----A napóleoni háborúk alatt tehát Nagy Pálnak meggyűlt a baja a bécsi udvarral. Állítólag magyarázkodnia is kellett francia tisztekkel való kapcsolattartása miatt, mikor a győri csata után fogságukba esett, és velük beszélgetéseket folytatott.³⁰ Széchenyi is bekerült az udvar látószögébe, midőn 1813-ban egy alkalommal porosz tiszteknek azt találta mondani, hogy az osztrák birodalom nem fog sokáig fennmaradni. Erről a bécsi titkosszolgálat jelentést is küldött.³¹ Bár Oplatka András új Széchenyi-könyvében ezt nem tartja a fiatal gróf önálló véleményének.³² S valóban, ekkoriban Széchenyi még fenntartások nélkül szolgálja a császári sereget, jó kapcsolatban van fontos főtisztekkel. Magas kapcsolatnak Nagy Pál sem volt híján, tagja volt a József nádort támogató politikai körnek, és 1809-ben a nádor szárnysegédje lett.³³
-----Miközben Nagy Pál a politikai élet egyik vezéralakja lett a század elején (bár az 1811–12-es diétán nem vehetett részt), Széchenyi továbbra is katonaként szolgált, világnézete azonban egyre inkább elkomorult. A háború pusztításait látva és sokasodó európai útjai következtében mind jobban fölismerte Magyarország elmaradottságát. Még távol volt attól, hogy komolyan felmerüljön benne politikai szerep vállalása – persze a Napóleon-kort követő kabineti abszolutizmus korszaka ezt nem is nagyon tette volna lehetővé. Műveltségét igyekszik fejleszteni, a világot jobban megismerni. Lassanként ő is a nemzeti eszme hatása alá kerül. Az 1810-es évek végére kezd tisztábban megfogalmazódni benne, hogy vezető szerepre kell törekednie a magyar közéletben.³⁴ A magyar viszonyokról egyre le-sújtóbb kijelentéseket tesz. És közben keresi azokat, akik ebben a megmerevedett politikai állapotban a mozdulást, a haladást, a felvilágosultságot képviselik – vagy legalább az ő nézeteit osztják. Ezek közé tartozott a helyét kereső Széchenyi számára Felsőbüki Nagy Pál is, akit naplója szerint 1820. június 6-án meglátogatott büki kastélyában. "Ez a legderekabb ember Magyarországon" – írja róla, de a magyarázat már sokkal inkább pesszimizmust sugall, mint lelkesedést, midőn írja, hogy vendéglátója azért igyekszik lelkét "megedzeni és acélozni, hogy száraz szemmel nézhesse hazájának teljes hervadását és pusztulását."³⁵ Mintha Nagy tudta volna megvalósítani a Széchenyi nézeteiből adódó életbeli konzekvenciákat e "paralitikus országban".³⁶ A naplóban a gróf úgy látja, hogy Nagy Pálban különcöt látnak, de csak azért látják furcsának, mert ő az egyetlen, aki átlát a viszonyokon.
-----Nem kétséges, hogy Nagy Pál ebben az időben valóban nagy hatást tett a pályakezdő Széchenyire. Mikor a gróf 1818-ban elindul keleti utazására, levelet ír a szomszéd birtokosnak, melyben úticélját, indítékait ismerteti baráti hangú levelében. Rendkívül izgatottan várja az utazást, és azt is, hogy visszatérvén egy év múlva megölelhesse Nagy Pált.³⁷
-----Az 1820-as évek elején gyakran találkozott a két Sopron megyei birtokos, annak ellenére, hogy Széchenyi közben számos utazást tett kül- és belföldön egyaránt. A források arra engednek következtetni, hogy mind Széchenyi, mind Nagy "kigyógyult" valamelyest pesszimizmusából. A grófot Wesselényivel közös angliai útja cselekvésre sarkallta, Nagy Pál pedig a bécsi udvar által bevezetett kényszerintézkedésekkel (országgyűlési döntés nélkül katonákat és adót követeltek soron kívül a megyéktől) szembeni nemzeti ellenállás egyik vezéregyénisége volt Sopron megyében.³⁸ E szerepét Széchenyi naplója is többször említi – nem mindig egyetértően. A gróf már ekkor kritikával szemlélte az ellenzékiség rendi-sérelmi pozícióját. Egy 1823 májusi naplóbejegyzésben a Pozsony és Hont megyei feliratok mellett Nagy Pál beszédéhez is hozzáfűzi: "Jogról és igazságról itt szó sincs, ez magától értetődik, itt egyszerűen a ius fortioris-ról van szó."³⁹ Ám nem sokkal korábban Széchenyi bemásolja naplójába Nagynak egy megyegyűlési beszédét, melyben a nemesség önzését ostorozza: közéleti felelősségvállalás helyett saját vagyonukat növelik, vagy éppen tékozolnak – mondta Felsőbüki Nagy.⁴⁰
-----Széchenyi és Nagy Pál személyes barátságáról és utóbbinak a grófra tett hatásáról is tanúskodnak Wesselényi Miklós naplójegyzetei. A két arisztokrata angliai útja előtt Bécsben tartózkodott, és Naggyal gyakran találkoztak. Széchenyi 1821. november 6-án mutatja be Nagynak Wesselényit egy soproni közös ebéden: a báró nagyon örült e találkozásnak, és "valóságos tűzeszű ember"-ként jellemzi Nagyot.⁴¹
-----1822. január 19-én újra együtt ebédelnek – ezúttal Bécsben, Széchenyinél.⁴² Itt Nagy Pál szóba hozta a nyelvművelő társaság ötletét, leginkább (Wesselényi tanúsága szerint) nyelvújító céllal. Nem volt hát teljesen előzmény nélküli az 1825. november harmadikai nagy nap. A gróf még itt is pesszimista, nézete szerint nincs mód a hazának szolgálni, és mindenkit "földhöz beszélt", de "Nagy Paliban emberére kapott."⁴³ A következő fél évtized Nagy politikailag legaktívabb korszaka volt, és Széchenyi az alatt az idő alatt robbant be a hazai közéletbe. Wesselényi büszkén írja, hogy barátja megdicsérte őt gyors angoltanulásáért Nagy Pál előtt.⁴⁴
-----Azt is megtudjuk a báró naplójából, hogy Nagy pénzt kért kölcsön Széchenyi bátyjától, és ezt István gróf igencsak támogatta – Wesselényi szerint ezt a Sopron megyei nemes annak köszönhette, hogy "jó hazafi".⁴⁵
-----Alig telik el azonban egy hónap, és Wesselényi már keményen bírálja Nagy Pált: a szónok kamarási címet kért magának Bécstől. A báró szerint ez az "aljas gyávaság új példája", és Nagyot "a fénylés szomjának démona" kerítette hatalmába. Legrosszabb ebben, hogy elveszíti politikai függetlenségét.⁴⁶ Érdekes, hogy Széchenyi – aki amúgy sem dokumentálta e napok történetét oly részletesen naplójában, mint Wesselényi – csak egy év múlva említi ezt a tisztázatlan esetet. 1823. február 23-i naplóbejegyzésében mellékesen írja, hogy Nagy Pál "egy évvel ezelőtt itt volt – hogy a kamarás-kulcsért kunyeráljon! Törtetés a hazaszeretet álarca alatt."⁴⁷ Kemény szavak, ám sajnos nem tudjuk, hogy e vádnak mennyi alapja volt,⁴⁸ bár Wesselényi az idézett helyen megbízható forrásra hivatkozik. Ugyanakkor nincs jel arra, hogy a két politikus viszonya megromlott volna, és a gróf ekkoriban jobbára rokonszenvvel, sőt néha őszinte elismeréssel követte figyelemmel naplójában Nagy politikai működését. Ebben az időszakban még egy "titokzatos" és rosszal-ló megjegyzése van Nagy Pállal kapcsolatban Széchenyinek. Mikor Nagyot Sopron megyében országgyűlési követnek választották meg anélkül, hogy az őt nem kedvelő főispán jelölte volna,⁴⁹ a diéta kezdete előtt Széchenyi Sopronhorpácson járt. Mint oly sok esetben, erről is rébuszokban ír: "Horpácson egy nagy úr fogadott bennünket! De más volt egykor, mikor..."⁵⁰ ez a bejegyzés azok közé tartozik, melyeknek egy részét utóbb Széchenyi titkára, Tasner Antal a gróf utasítására törölte, kivágta vagy olvashatatlanná tette, így erről a részletről sincs világos képünk, de minden bizonnyal negatív véleményt tükröz, amit a törölt rész utáni mondat is megerősít: "Mindenütt bosszúság."
-----E két adaton kívül azonban – mint már említettem –, Széchenyi élénk érdeklődéssel figyelte Nagy Pál tevékenységét. Helyenként rendkívül elismerő szavakkal nyilatkozott róla. Naplójából is kiviláglik, hogy Nagy ekkor valóban az ellenzék egyik vezéregyénisége; sokat szerepelt már a diétát megelőző megyegyűléseken is, és az 1825-ben kezdődő országgyűlésen is főszereplő volt. A gróf többször említi vagy idézi Nagy beszédeit, véleményeit, olykor részleteket másol a Sopron megyei politikus beszédeiből naplójába.⁵¹ Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Széchenyi első politikai szerepléseire hatott Nagy Pál aktivitása, elszántsága, keménysége. Mindenesetre Széchenyi 1825. október 12-én végre felszólalt a Felsőtáblán. Ez nemcsak azért keltett nagy föltűnést, mert magyarul beszélt (valószínűleg tudatosan),⁵² hanem azzal is, hogy az alsótáblai ellenzék álláspontját képviselte.⁵³ A grófot egyre inkább magával ragadta a politikai hangulat, a tenni vágyás. Továbbra is kritizálta viszont naplójában az ellenzék sérelmi politikáját, úgy látta, hogy a követek "vetélkednek egymással radikalizmusban".⁵⁴ Már korábban megjegyezte magáról, hogy a politikai táborokon kívül áll, "az ultrakonzervatívok és a forradalmárkodók között éppen középen".⁵⁵
-----A két politikus neve az 1825–27-es országgyűlésen forrt végleg össze a köztudatban. Természetesen a híres november harmadikai kerületi ülésen elhangzott Nagy Pál-beszédről és az ezt követő Széchenyi-felajánlásról van szó. Ennek az eseménynek lefolyása, körülményei, Széchenyi indítékai azóta is a Széchenyi-irodalom egyik fő vitapontját képezik. Tisztázatlan az is, hogy Nagy Pál beszéde mennyire játszott szerepet Széchenyi kezdeményezésében. Az ülésről jegyzőkönyv nem készült, s ugyan számos jelenlévő írt levelet erről, de ezen források ellentmondanak egymásnak.⁵⁶ Széchenyi csak annyit írt naplójába: "A kerületi ülésen beszéltem; minden honfitársamat ellenségemmé tettem."⁵⁷
-----A nyelv- és nevelésügyről tárgyaló kerületi ülés (az Alsótábla nem hivatalos tanácskozása) 1825. november 2–3-án zajlott le. Nagy Pál összesen négyszer szólalt föl, emellett is számos beszéd hangzott el. Nagy eleinte a nevelésügyet nem kívánta összekapcsolni a nyelvkérdéssel, de végül is – még másodikán – meggyőzték őt (különösen Dessewffy József) az együttes tárgyalásról, viszont a nyelvügyet a nevelés egyik ágaként értelmezte továbbra is.⁵⁸ A követek ebbe sem mentek bele, mikor aztán harmadikán a Pozsony megyei követ külön törvényeket javasolt a nyelv terjesztése és művelése végett, akkor Nagy Pál újra bekapcsolódott a vitába, ekkor "végre szabad volt pusztán a nyelvről szólnia".⁵⁹ Ekkor hangzott el a mágnásokat ostorozó beszéd, melyet a titkosrendőri jelentés "exaltáltnak" minősített.⁶⁰ Nagy beszéde után még Balogh János is fölszólalt, és csak utána következett Széchenyi, aki addig Nagy Pál mögött állt. Állítólag Balogh szavaira szinte senki se figyelt,⁶¹ így könnyen össze lehetett kapcsolni a két beszédet – tartalmuk és szenvedélyességük alapján kétségkívül össze is tartoztak. Az ülésről tájékoztató levelek közül mindössze kettő említ Nagyon és Széchenyin kívül más fölszólalót is.⁶² A titkosrendőri jelentés ugyanígy azt sugallja, hogy Nagy beszéde után Széchenyi azonnal megtette felajánlását.⁶³
-----A Széchenyi-kutatás sokat foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a november harmadikai felajánlás hirtelen ötlettől vezérelve történt-e meg, vagy a gróf már korábban tervezte egy nagy (esetleg a "korszellem"-nek megfelelően épp a nemzeti nyelv ügyével kapcsolatos) tett véghezvitelét. Mennyire volt a híres lépés "tettre érett gondolat"⁶⁴ következménye? Több jel mutat arra, hogy a politikai pályakezdő gróf a diétai hangulat és közvetlenül a Nagy Pál-szónoklat következtében lépett hirtelen a nyilvánosság elé. Erre a gyors fejlődésre utal a sok politikai bejegyzés és véleménynyilvánítás, melyeknek száma megnőtt az országgyűlés alatt naplójában.⁶⁵ Még az 1825-ös diéta előtt három hónappal sem tudta, hogyan folyjék tovább élete.⁶⁶ Nem sokkal a nagy esemény után József nádornak azt írta, hogy a mágnásokkal szembeni támadás miatt ragadtatta magát arra, hogy "szent felbuzdulásból [azt] a bizonyos nyilatkozatot tegye".⁶⁷ Még később, 1839-ben naplójában úgy fogalmaz, hogy "az az 1825-ös mámor az életembe kerül."⁶⁸ A hozzá közel álló Dessewffy Aurél szintén úgy nyilatkozott, hogy Széchenyi felkészülés nélkül lépett a politikai nyilvánosság elé.⁶⁹ Ezt a véleményt osztja Németh László is esszéjében, aki szerint "nincs okunk feltételezni, hogy Széchenyi a magyar tudós társaság gondolatával valaha is foglalkozott. Amikor Pozsonyba érkezett, sorsánál és eszméinél fogva nemzetközi ember volt" – és fontosabbnak tartotta a szabadságot, mint a nemzetiséget.⁷⁰
-----Ő maga később Nagy Pál előtt ragaszkodott ahhoz, hogy lépése kiérlelt döntés eredménye volt. 1830-ban barátja levelére válaszolt, és ebben cáfolta Nagy azon kijelentését, hogy Széchenyi a felajánlást az ő beszédének hatására tette volna meg. Az egyébként igen szívélyes hangú levélben (melyben a gróf többször is nagyrabecsüléséről biztosítja Nagyot, akit a "lelki függetlenek" tisztelnek) határozottan leszögezi, hogy Nagy Pál tévedésben van, nem az ő beszéde indította Széchenyit a tettre, hiszen már az országgyűlés előtt "eltökéllett szándéka" volt "egy magyar tudós Társaságot projektumba hozni". Sőt még kissé sértett hangon hozzá is teszi, hogy "gyermeki agyvelőt" tulajdonít neki Nagy, ha azt gondolja, hogy egy harminchárom éves férfi csupán egy beszéd miatt ragadtatná magát így el, mint ahogy ő tette 1825 novemberében.⁷¹ Oplatka András azonban e levelet "a visszapillantó ember önstilizálásaként" értelmezi.⁷² Több más történeti munka viszont egyértelműen amellett érvel, hogy Széchenyi politikai nézetei már fejlődtek odáig 1825-re, hogy ilyen ajánláshoz ne kelljen hirtelen fölbuzdulás. Horváth Mihály nagy reformkor-történeti műve szerint a diéta kezdetén elterjedt annak a híre, hogy Széchenyi arra készül, hogy a "nemzetiség ügyében valamely hasznos szolgálatot tegyen".⁷³ Nem lehetett véletlen, hogy Széchenyi is tagja volt az diéta kezdete óta működő nemesi klubnak, amely a nemzeti nyelv ügyét előtérbe állítva kívánt színre lépni.⁷⁴
-----Még az is lehetséges – és erre látszik utalni a titkosrendőri jelentés is⁷⁵ –, hogy Nagy Pál "megbeszélt végszót" adott a grófnak.⁷⁶ Az bizonyos, hogy a későbbiekben is nemegyszer ki kellett játszani a bécsi udvar és a cenzúra éberségét, hogy az akadémia ne csak nyelvművelő, hanem általánosabb tudományos tevékenységet is folytathasson.⁷⁷ A naplójegyzetek, Széchenyi sok külföldi útja, gyorsan bővülő műveltsége (különösen a felvilágosodás és a romantika irodalma és eszméi területén) azonban azt látszanak alátámasztani, hogy első nagy politikai cselekvése nem volt előkészítetlen. Erre utal az is, hogy 1825 után részt vesz a tudós társaság ügyeinek tárgyalásán⁷⁸ (erre persze a pénzadomány föl is jogosította).
-----Mind Nagy Pál, mind Széchenyi István aktívan részt vett a még 1827-ig ülésező országgyűlés munkájában. Jobbára azonos célokért küzdöttek, Széchenyi ekkor még – talán alternatíva híján – általában a rendi ellenzék álláspontját támogatta.⁷⁹ És a tudós társaság ügyében is sok volt még a teendő. Ebben viszont nem egyezett a két Sopron megyei politikus álláspontja, Nagy Pál ugyanis a felajánlott pénzösszeget nem akadémia, hanem tanítóképző létesítésére szerette volna fordítani. A vitáról írva Széchenyi Nagy hiúságát említi, s végül is Wesselényivel együtt tudják "megdolgozni" a szónokot, hogy végre meg-egyezés születhessék az Akadémiáról.⁸⁰ Más dolgokban is különböző véleményen voltak, így a nemesi felkelés már említett ügyében, és a gróf Nagy pénzügyi nézeteit is többször bírálta.⁸¹ Összességében azonban az éppen akkor fontos ügyekben egy oldalon álltak, és erről a kortársaknak is ez volt a véleményük. Olyannyira, hogy Széchenyi keserűen meg is jegyzi nemegyszer, hogy mindenki úgy véli, ő csupán Nagy és Wesselényi eszköze.⁸²
-----Az 1825–27-es diéta után kevesebb alkalma volt a két politikusnak intenzív kapcsolatot tartani. Széchenyi egyre ritkábban vett részt a megyei közéletben,⁸³ lassanként pesti lakos lett, és egyébként továbbra is sokat utazott. Közben Nagy Pál népszerűsége és befolyása fokozatosan csökkent. 1829-ben nem sikerült megszereznie a megyei tisztújításon az alispáni tisztséget.⁸⁴ Széchenyi ekkor erőteljesen bírálta őt, először csak gorombának minősítette a naplóban, másnap (1829. október 12-én) már arról tudósít, hogy Nagy Pál "teljesen megbukott. E naptól lefelé nyargal. Ahol nem tiszta erkölcs, igazi hazafiság a talpkő – ott minden ing."⁸⁵ Az év őszén Wesselényinek írt levelében még élesebben fogalmaz a gróf: "émelygős hiúság"-gal vádolja Nagyot, és azt is felhánytorgatja neki, hogy sok rosszat mondott a Kaszinóra. A levél szerint Nagy külföldieskedéssel vádolta a kaszinó körét, és fölháborodott, hogy a zsidókat is be akarják oda engedni tagként.⁸⁶ Széchenyi 1829-ben állt ki amellett, hogy a Kaszinónak zsidó tagjai is lehessenek, de leszavazták.⁸⁷ Az esetből is jól látszik Széchenyi és Nagy eszmerendszerének egyik fontos különbsége: a nemzetpolitikai és nyelvpolitikai kérdésben. Széchenyi egyedülálló módon ismerte föl a nemzetiségpolitikai problémákat, és a "nyelvi nacionalizmus destabilizáló erejét",⁸⁸ míg a jelek szerint Nagy Pál megmaradt a régebbi, rendies jellegű nyelvterjesztő-extenzív nacionalizmusnál – ez már az Akadémia körüli vitákban is jól látszott. Kétségtelen, hogy itt élesen különválni látszik a két politikai személyiség nézetrendszere: Széchenyi az európai léptékű reformer, Nagy a rendi kereteket is védő "nemesi modernizáció" híve. A vallási kérdésekben is Széchenyi volt a türelmesebb, bár Nagy – különösen a '20-as években – többször támadta az egyház befolyását, de a '30-as években részben visszalépett ettől: 1832-ben már nem ellenezte a reverzálist, amely szerint a vegyes házasságban született gyerekeket katolikusnak kell nevelni.⁸⁹
-----Az 1830-as évek Széchenyi nagy évtizede, rendkívül aktív, óriási a népszerűsége, bár ezt nem annyira közvetlen politikai tevékenységével éri el (az országgyűlési ellenzék vezetői inkább Wesselényi és Kölcsey), hanem egyéb – jól ismert – alkotásaival. Ezekkel kapcsolatos sok utazása, intézkedése miatt nem is tud igazán bekapcsolódni az országgyűlési küzdelmek mindennapjaiba.⁹⁰ Nagy Pál még ott van az országgyűléseken, nagyon is aktív, de népszerűsége már megkopott, sőt egyre több bírálat éri. A diétán már nem tud lépést tartani a liberális ellenzékkel, egyre többször áll közelebb a kormány álláspontjához az ő véleménye.⁹¹ Széchenyivel a fent említett-elemzett kérdések mellett az arisztokráciával kapcsolatban is különböztek nézeteik. Nagy Pál élesen támadta a honi főrendeket, kemény beszédet tartott ellenük az 1832–36-os országgyűlésen – igaz, ennek megvolt az oka, hiszen 1833 júliusában a Felsőtábla az összes előremutató javaslatot elutasította úrbéri ügyekben.⁹² Nagy Pál úgy látta, hogy a főnemesek csak saját jólétüket tartják hazájuk boldogságának.⁹³ Széchenyi viszont éppenséggel az arisztokráciát látta a reformok végigvitelének zálogaként.⁹⁴ Barta szerint ez a grófban haragot ébresztett Nagy iránt,⁹⁵ és csak akkor békélt meg vele, amikor már ő se tudta elfogadni a liberális ellenzék radikálisnak tűnő céljait. Széchenyi állandóan változó kedélyállapotát, szélsőséges érzelemnyilvánulásait ismerve azonban inkább valószínű, hogy a hivatkozott tanulmányban idézett Széchenyi-levél haragja alkalomszerű volt: a Kaszinó ügyének szólt, illetve Nagy alispáni ambícióit bírálta. Hiszen korábban ő maga másolt bele naplójába (részben fő)nemeseket támadó Nagy-szavakat.⁹⁶
-----Különbözött véleményük a Wesselényi és társai ügyében indított hűtlenségi per tárgyában is. Széchenyi a szólásszabadság őszinte híve volt, és igyekezett személyes udvari kapcsolatait kihasználni, hogy mentse régi barátját, akivel akkor már élesen különváltak útjaik.⁹⁷ Nagy Pál az országgyűlésben taktikai okokból nem a sérelmi feliratot támogatta, hanem a nádor közbenjárását akarta kérni – éles vitákat folytatva a Deák vezette liberális ellenzékkel.⁹⁸ E vitában Nagy végleg elveszítette népszerűségét – utolsó politikai szerepléséhez is ez az ügy tapadt hozzá az 1839–1840-es országgyűlésen, és sokáig nem is felejtették el ezt neki. Nagy még 1839–40-ben is a közbenjárás álláspontján volt a szólásszabadság (azaz a politikai foglyok) ügyében. Széchenyi pedig boldog volt, amikor a foglyok 1840-ben kiszabadultak.⁹⁹
-----Mindazonáltal Nagy Pál és a gróf kapcsolata továbbra is szívélyes maradt, s több olyan ügy is volt, amelyekben együttműködtek. Hiszen valódi ellentét nem volt közöttük, még ha különbözött is a véleményük néhány dologban; egyébként is más-más szinten tevékenykedtek, de a nemzet és az ország érdeke mindkettejüket foglalkoztatta. Nagy Pál első-sorban az országgyűlés elé kerülő ügyekben nyilvánított véleményt (és őt gyakran kötötte a Sopron megyei követutasítás is)¹⁰⁰ – Széchenyit immár leginkább alkotásainak dolgai kötötték le, bár természetesen mindvégig érdekelte őt minden közügy, de az országgyűlési vitáktól ebben az időben már (és még) inkább visszahúzódott. Abban viszont közös volt a politikai nézetük, hogy a kormánnyal való összeütközést – és így a radikális, nem egyeztetett reformokat – ellenezték. Persze – kivált Széchenyi – főleg taktikai okokból.¹⁰¹
-----Az 1832–36-os diétán került sorra a pest-budai Duna-hídról alkotott törvény elfogadása; ennek kapcsán hozták meg a nagyon fontos kisajátítási törvényt (közérdekből, méltányos kárpótlás mellett ki lehet sajátítani a magántulajdont közcélra), és ami talán leginkább szimbolikus jelentőségű volt: a hídvám fizetését mindenki számára kötelezővé tették.¹⁰² Ebben a vitában Nagy Pál Széchenyit támogatta, aki meg is jegyzi titkárának írt levelében, hogy a híd dolga "igen rosszul áll [...] legjobb akaróm e tárgyban Nagy Pál".¹⁰³ Pedig néhány nappal korábban a gróf bírálta Nagy hevességét, amikor a színházépítés vitájában Nagy "túl sokat akart", amikor a színház mellett a rendektől és a vármegyéktől a magyar nyelv fejlesztésére is pénzt akart kicsikarni.¹⁰⁴
-----Az 1839–40-es országgyűlés után a hatvanhárom éves Nagy Pál visszavonult az országos politikától. Népszerűségét elveszítette, s majd csak az 1848–49-es szabadságharc után nyeri vissza, miután csaknem minden történetíró alapvetően pozitív képet ad róla.¹⁰⁵ Mindemellett érdemeit a nemzeti ébredés egyik kezdeményezőjeként elismerik. 1841-től Széchenyi is egyre elszigeteltebben vívja közéleti-politikai harcait, a liberális ellenzék népszerűségben is átveszi a vezető szerepet.¹⁰⁶ Nem csoda, hogy ebben az időben mindkettejüket azzal gyanúsítják, hogy túlságosan közel kerültek az udvarhoz. Nagy Pál esetében erre nemcsak országgyűlési magatartása adott okot,¹⁰⁷ míg Széchenyinél több ok is volt: A kelet népe publikálása (1841), Kossuth éles megtámadása, továbbá 1842-es, a túlzott magyar nyelvterjesztő nacionalizmust és a "politikai nemzet" fogalmán alapuló, illetve történeti jogi érvelést alkalmazó ellenzéki nemzetiségpolitikát támadó akadémiai beszéde.¹⁰⁸ Széchenyi valamelyest közeledett a "fontolva haladó" konzervatívokhoz, bár valójában annak ellenére is független maradt, hogy állami állást vállalt (a Helytartótanács Közlekedési Bizottságának vezetője lett).¹⁰⁹ Nagy Pálról is elterjedt, hogy Bécs adminisztrátorrá nevezte ki (erre levéltári forrás is utal), ám mégse lett az.¹¹⁰
-----Széchenyi és Nagy Pál még az 1840-es években is tartották a kapcsolatot, a jó viszony, a tiszteletteljes hang megmaradt köztük. Több levelet is váltottak, igaz, ezekben Széchenyi szinte mindig pénzt kér az Akadémia számára Nagy Páltól.¹¹¹ Szabadkozik is, hogy neki mindig az "incassatio" jut osztályrészül. Gyakran barátságukra hivatkozik, így kérve Nagy segítségét. (Nagy ekkor a zárgondnokság alá helyezett Pálffy-birtokokat kezelte, amiért ugyancsak az udvarral való összejátszását gyanították a kortársak.)¹¹² Nagy Pál a jelek szerint mindig segített Széchenyinek az Akadémia ügyében, és Széchenyi ezért kérte is titkárát, Tasner Antalt, hogy Nagy Pál kapjon hivatalos tudósítást ezekről az ügyekről.¹¹³ Ebben a levélben Széchenyi megerősíti korábbi véleményét Nagyról: "nemzetiség dolgában senkinek sincsenek nagyobb érdemei".
-----Nagy Pál ekkor Bécsben, Pozsonyban, Inzensdorfban élt,¹¹⁴ és segített is Széchenyinek Pozsonyban lakást szerezni. Széchenyi a közeledő országgyűlésre nagyon készült, hogy – végül is mosoni – követként ellensúlyozza Kossuth politikai befolyását az Alsótáblán.¹¹⁵ Ehhez lakásra volt szüksége Pozsonyban, akár "conferentiák végett" is, és egy korábbi nagycenki találkozásuk alkalmával Nagy Pál felajánlotta segítségét. A gróf levélben köszönte meg barátja közbenjárását. Nagy Wirkner Alajosnál¹¹⁶ és Apponyi György magyar kancellárnál járta ki Széchenyinek a lakást¹¹⁷ s ez is mutatja, hogy Nagy Pál valóban nem állt messze ekkor az udvari köröktől. Széchenyi megígéri, hogy meglátogatja Nagyot pozsonyi lakásán.
-----Látható, hogy a két birtokszomszéd mindig kapcsolatban állt egymással, bár viszonyuk az idő (és a liberális ellenzék) előrehaladásával egyre inkább távol került a politikától, és magánjellegűvé vált, vagy Széchenyi gazdasági, művelődési kezdeményezéseihez kötődött. Így például 1840-ben kérte Széchenyi Nagyot, hogy lépjen be "a selyem dolgát illető társulatba".¹¹⁸
-----1840-ben történt levélváltásuk¹¹⁹ mintegy összegzése politikai kapcsolatuknak, és Nagy Pál afféle politikai "végrendelete". Széchenyi levelében Nagy tanítványának vallja magát, és úgy látja, "egy helyen állnak a közvéleményben". Egymás kölcsönös segítségére tesz javaslatot (Nagy ezt visszautasítja, mondván, végleg távozni kíván a politikától). Talán ennek érdekében dicséri Nagy erőfeszítéseit a politikai foglyok amnesztiája ügyében – amit éppenséggel teljesen másképp látott, mint a kortársak. Nagy Pál válaszában tanítványának szólítja a grófot, ugyanakkor kedvesen közli, hogy a tanítvány megelőzte mesterét ("discipulus supra magistrum valósodott meg"). Megígéri, hogy segíteni fogja a selyemhernyó-tenyésztés ügyét. Megköszöni Széchenyi méltató szavait, és leszögezi: elég, ha a gróf gondolkodik pozitívan róla. Levele azonban több mint keserű: "odi profanum vulgus", írja, és úgy látja, a politikai ellenzék nem fogadta meg az ő és Széchenyi intését: a kormánnyal való összetűzés kerülését. Aztán sorra veszi szerénytelenül, mi mindenben volt oroszlánrésze neki az elmúlt évtizedek alatt: a nemzetiség ügye, a jobbágyok helyzetének megkönnyítése, a főrendek befolyásának mérséklése (ez nem sikerült – írja –, csak a telkes nemesekig jutott). Az kétségtelen, hogy Nagy Pál fontos harcosa volt e témáknak, céloknak; persze az, hogy mekkora szerepe volt az ezekben való előrelépésben, már vitatható.
-----Nagy élesen bírálja a liberális ellenzéket radikalizmusa miatt, és a nemzetiségi mozgalmak feléledéséért is az oppozíciót tartja felelősnek. Inti Széchenyit, ki "még sokáig fog fényleni", hogy lassítsák a reformok tempóját, és kerüljék az udvarral való össze-ütközést. A levélből kiolvasható egy csalódott politikus énképjavító eljárása: lajstromot állít föl érdemeiről, és igazolva látja taktikáját, hiszen meglátása szerint az ellenzék radikalizmusa a különféle politikai csoportok között csak ellenkezést vált ki. Búcsúzásképpen újra hangsúlyozza keserűségét: "Így fizet a világ – kurvannya!"¹²⁰

ÖSSZEGZÉS

Jegyzetek