SZÉLL KÁLMÁN
SZERELMES LEVELEK
ÜZENETEI
A XIX. SZÁZADBÓL
Emlékezők nélkül nincsenek emlékek
----------------------------------------
BOGNÁRMŰHELY, A CSODÁK VILÁGA
Minden család, egyes ember
(sőt akár tárgyak) sorsa egyedi. Sokszor érdekesebb,
tanulságosabb és életszerűbb a legjobban megkomponált
regénynél. Ezek a sorsok lehetnek unalmasan egyhangúak,
máskor esetleg túlságosan realisztikusak, szeszélyesek,
ezért az irodalmi síkon gondosan szerkesztett és megformált
regénnyel szemben élvezhetetlenek annak ellenére, hogy a
"csinált" regénynél néha sokkal jobban
hasonlítanak a valósághoz. Hiszen ők maguk a valóság!
Akárcsak egy vérvörös koronggal előtolakodó naplemente,
amelyet, ha festő alkotna, bizonyára giccsnek vélnénk.
-----Nagyapám (Széll Ödön) tbc-s
megbetegedése és halála (1929) miatt lezáratlan üzleti
ügyei, valamint a költségemésztő külföldi
gyógykezeltetése okán szinte megsemmisült a családi birtok.
Mindössze az anyósa nevén álló kúria, gyümölcsös, a
dísz- és kertészkert, valamint a volt urasági major maradtak
a család kezén. A volt urasági bognárműhely mintegy 50 m2-es
területe kiüresedett, csak a gyalupad s néhány szerszám
maradt belőle. (A műhelyt később maga a bognár mesterség is
követte a pusztulásban, a "fejlődés" áldozata
lett.) A tágas helyiségbe kerültek a régi családi
relikviák, emlékek. Gyermekkorunkban varázslatos helynek
tartottuk a továbbra is "bognárműhelynek" hívott
helyiséget, amely a kovácsműhely felett foglalván helyet
száraz volt, így egész területe és padlása tele lehetett
kincsekkel. Akkor ugyan használhatatlan ócskaságszámba
vették őket, amiknek már nem volt feladata és helye az
udvarházban, de mai szemmel nézve valójában felmérhetetlen
múzeumi kincsek voltak. Ládákban, szekrényekben, polcokban
régi öltözetek, különböző huszár egyenruhák,
díszmagyarok, talán csak egyszer hordott báli ruhák, női és
férfi kalapok, kézelők és kemény gallérok, csákók,
kobakok, cilinderek, sétabotok, már nem hordott fél- és
egész cipők, kalocsnik, hócipők, kamáslik. Érdekesek voltak
a régi szabadságharcos fegyverek, kardok, tölténytáskák,
csizmák, sőt akadtak könyvek, albumok, edények, képek,
fényképek, régi újságok és folyóiratok (köztük több
bekötött évfolyamú "Borsszemjankó" vicclap),
amelyek nagyapám cimbalmával bezárólag más csecsebecsékkel
békésen éltek egymás mellett. Volt ott szinte minden:
lovagló pálcák, sarkantyúk, ostorok, különböző pipák,
csibukok, dohány- és burnótszelencék, patkóból vagy
világháborús töltényekből készült használati tárgyak,
tengeri kagylók, kedvenc lovak patkói, sőt egész patái, de
helyet foglaltak lószerszámok, nyeregtáskák, apró személyes
használati tárgyak, szemüvegek (lornyonok), különféle
díszes báli legyezők, kesztyűk, aztán pitykés dolmány és
cifra szűr a parádés kocsisnak, no és öreg edények is.
Felmenőim érezhetően nem akarták őket (még) kidobni, bár
nagyanyám "haszontalan gönc"-nek nevezte őket, így
a "pokol tornácára" - vagy ha tetszik, a
megsemmisülés előtti siralomházba - kerültek, s a kegyeleti
idő letelte után tulajdonképpen elégetésre, kidobásra
vártak, ám addig is a molyok ellen naftalinnal gondosan
kezelték őket. A magyar ember régebben nem szívesen dobott el
semmit. Nagyanyám a végletekig használta lábasait és
fazekait (a "Topf"-okat), amelyeket, ha kilukadtak, a -
szerszámaikat, sőt műhelyüket is a hátukon cipelő - vándor
"drótos tótokkal" foltoztatott meg. (Az eldobálás a
mai "fogyasztói" és "eldobó" társadalom
jellemzője, amit a gyorsan változó, néha akár a kényszer
erejével ható divat, a drága javíttatás és a sajnos kicsiny
lakások is elősegítettek.)
-----Nekünk, gyermekeknek a
bognárműhely mindenesetre valóságos kincsestárnak tűnt.
Tulajdonképpen semmi keresnivalónk nem volt ott, de néha
nagyanyánkat elkísértük a varázslatos helyre, máskor meg
egyszerűen elcsentük a nagy, nehéz, cirkalmas kulcsot, és
kedvünkre kutattunk a régiségek között. Magunkra húztuk a
régi ruhákat, kipróbáltuk a használati eszközöket,
színdarab-jeleneteket rögtönöztünk, s általában mindent
tudtunk használni. Némi fantáziával a játékok
kimeríthetetlen kincsestárát szolgáltatták a raktározott
tárgyak, s azt hiszem, joggal gyanítom, hogy az általuk
nyújtott játszási lehetőségek felértek a mai rafinált -
ügyességet, sőt teljesítményt kicsikaró, de a fantáziára
alig ható - komputerjátékokkal, sőt túl is szárnyalták
azokat.
-----A bognárműhely - mint annyi
más kedves és értékes holmi - a háború áldozata lett. A
fegyverropogás hallatán a közelgő fronttól és a
megszállóktól félve néhány fegyvert édesapám maga szórt
el (az idő rövidsége miatt sebtében részben a kútba
dobott), a többit az orosz csapatok szórták szét,
"zabrálták" vagy égették el, illetve a "honi
kozákok" vitték el, kis részük amatőr színdarabokban
került felhasználásra. De ki is kereste volna ezeket a
kacatokat, amikor komoly családi értékek, ezüst
evőkészletek, porcelánok, antik bútorok kerültek a
veszteséglistára. Csak egy régi családi iratokkal telt kisebb
vasládát, és egy régi - főleg a frontról írott levelekkel
teli - nagyobb faládát mentettek át az udvarház padlására.
Ide falazták be nagybátyám belga vadászfegyverét is,
amellyel országos galamblövő bajnokságot nyert, s ide
rejtették később a rendszer-idegennek feltételezett -
főként az első kommünnel és a Horthy-korszakkal kapcsolatos
- politikai és hadtörténeti könyveket is. Mert 1947-től
szaporodtak a házkutatások, s ha ilyet találtak, könnyen
bezárták, vagy - ami még rosszabb volt - internálták a
tulajdonost.
Széll Ödön udvarháza Bucsuban (1901.évi felvétel) |
-----
SZERELMES LEVELEK A XIX. SZÁZAD VÉGÉN
Bizonyos lelkiismeret-furdalással írom alábbi soraimat, mert ma sem tudok igazán válaszolni arra a kérdésre, hogy egyáltalán szabad-e - hogy jogom van-e - mások magánéletét kiteregetni? Hiszen a magánszféra titkai a síron túl is köteleznek. Ugyanakkor a levelek 110 évnél régebbiek, szereplői 58, illetve 77 éve halottak, s nem utolsósorban tartalmukban nincs olyan adat, amely ma személyes titoknak számítana. Nincs bennük semmi szégyellnivaló, viszont - véleményem szerint - a levelek koruk társadalomfelfogásáról, szokásairól, illemtanáról beszédesen árulkodnak, s ilyen értelemben egyfajta üzenetük, sőt mondanivalójuk is van korunk embere számára. Nem azért, hogy az megtagadja a korát, hanem, hogy értékrendjével számot vethessen.
Széll Ödön huszárönkéntes (1895) |
-----
A hasonlók közül egy boríték két oldala |
-----
Széll Ödön névjegye, s a túlodalára írt szerelmes vers |
-----
-----A levelezés - pár nap híján
- gyakorlatilag két évet ölel fel. Az első levél 1893.
március 28-án Halason kelt, melyet még hat halasi levél
követett, közülük az utolsó május 14-én. Az ezt követő
levél augusztus 23-án már Bucsuból íródott, a toronyi
postán adták fel. Az augusztus 27-ei levelet a szombathelyi
vasútállomás várótermében vetette Ödön papírra, a
szeptember 3-ai, október 26-ai Bucsuban, a november 22-ei
Budapesten, az 1894. január 14-ei, február 7-ei ismét
Bucsuban, a március 9-ei újra Budapesten. Ezt követik a
március 2-ai budapesti, augusztus 26-ai bécsi levelek,
amelyeket 1895. január 18-án a kaszárnyából írt levél
követett. Ezután még két levelet írt Ödön a
kaszárnyából (február 26, március 20.), s ezzel a
levelezésnek vége is szakadt.
-----Később Ödön - egyenes
felmenői, apja Miklós főszolgabíró, nagyapja Imre királyi
hétszemélynök, valamint nagy-nagybátyja: Széll József
főispán leszármazottaihoz (Széll Kálmán miniszterelnök,
Ignác alispán, József belügyminiszter, Emil főszolgabíró)
hasonlóan, a családi tradíciónak megfelelően - Budapesten
jogot hallgatott. Az érettségizetteknek kijáró kedvezményes
egy éves, ún. "önkéntes" katonaévének
leszolgálása céljából nagyapám sorozásra jelentkezett.
Boldog volt, hogy bevált katonának (akkoriban szégyen volt nem
beválni), s a levelek szerint 1894-ben kezdte meg Szombathelyen
katonai szolgálatát. Ám - ahogy szerelmének írta - hamar
kiábrándult az "angyalbőrből", s nem tudni, mi
okból, hamarosan le is szerelt. Édesapja (Miklós) akkor már
sokat betegeskedett, s gyakorlatilag vak volt. (Utólag elemezve
vagy zöldhályogban, vagy ideghártya-leválásban szenvedett).
Hatvanhárom évesen bekövetkezett váratlan halála miatt
azonban a 22 éves Ödön nem folytathatta budapesti
tanulmányait, hanem - egyetlen gyermekként - a családi
birtokot kellett átvennie Bucsuban.
-----Az alábbiakban csak három
levelet ismertetek, melyek talán leginkább kifejezik a
lényeget. Minden levél közzététele nem volna érdemes, hisz
egyfelől bennük alig található fontos esemény, másfelől a
stílus, mondanivaló gyakran ismétlődik. De az ismertetett
levelekből is könnyen átlátható, és jól jellemezhető az
az érzelemvilág, ami Ödönt szépséges Ilonkájához fűzte.
Kár, hogy Ilona válaszlevelei nincsenek meg, de feltehető,
hogy azok hasonló érzelemvilágról tanúskodtak. A leveleket
az alábbiakban valósághűen, az akkori helyesírással (vagy
hibákkal) közöljük, csupán az olvasást zavaró "a
mely" és "a miért" stb. összetételeket írtam
mai módon. Érdekesnek találtam a személyes
megszólításokban a nagybetűk hiányát, szokatlannak a
"mindég", a "reménylettem" a
"jókivánataim" stb. szót, s jellemző volt a
"cz"-s írásforma (czimer, utcza, arcz, czél,
czirkusz, czivil stb.) Néha a hova és hol kérdésekre adott
helyes írásmód is akadozott, de a hosszú magánhangzókat -
tipikusan Vas megyei hibaként - Ödön általában hanyagolta.
-----Íme az első levél, ami
vélhetően szerelmük elején, Halason, 1893. március 28-án
kelt:
-----
-----Kedves leveledet nagy
örömmel vettem, amire sietek is röviden válaszolni, mert az
esik nekem legjobban, ha veled foglalkozom, és irántadi
érzelmeimet újból és újból neked egyetlen Ilonám
felujítva leirhatom. Künn a szabadban, benn a szobában, az
egyházban, a fényben és a homályban, bár lehunyom szemeimet,
mégis folyton bájos vonásaidat, elbűvölő szemeidet és
angyali természetedet látom magam előtt. A te neved
viszhangzik nekem mindenütt, a te nevedet viszhangoztatják a
bércek, völgyek, erdők. Hiába irod te azt énnekem, hogy
meggyőződésed, hogy szépségeset ne említsek levelemben,
mert ez nem létezik. Nálam ez a meggyőződés éppen
ellenkezőleg van kifejlődve, bájos arczod szívembe van
vésve. Szeretlek azon mély lángoló szerelemmel, aminő csak
egy nemesen szerető szívben nyerhet életet. Szeretlek azon
rajongó szerelemmel, mely leborul előtted, mely érted él,
sóhajtozik és eped.
-----Szívemből ömlenek e sorok
amelyek annak irántadi érzelmeit tolmácsolják, hogy szeretlek
minden számítás, önérdek vagy mérlegelés nélkül.
Dukai és
szentgyörgyvölgyi Széll Ödön és bessenyei Horváth Ilona Laura jegyesek (1896) |
-----
-----Széll Ödön
A tőled kapott kedves emléket én is fogom viszonozni
nemsokára, de most bocsáss meg nem tehetem, mert nagyon rövid
és nem bírok belőle levágni. De nemsokára a legnagyobb
örömmel fogom azt viszonozni. Ne haragudj kérlek, de épp a
napokban vágattam le egészen rövidre. Maradok ezuttal is
számtalanszor csókolva téged drága, kedves Ilonám felejteni
és szeretni megszűnni nem tudó
-----Ödönöd
Egyet kérdezek még, ird meg kérlek hogyan kapod meg az én
leveleimet te, hogy azt nem tudják meg, és hogyan tudod a te
kedves leveleidet nekem titokban feladni? Maradva számtalanszor
... (?) halálig hű imádód: Széll Ödön
-----
Széll Ödön, Vas megye milenniumi nemesi bandériumának tagja (1896) |
-----
-----A második közölt levelet
Ödön csaknem egy évvel később, 1894. március 9-én,
Budapesten írta:
-----
-----Ma kaptam kedves leveledet,
amelynek nagyon megörültem. Azonban engedd meg kedves szép
Ilusom, hogy mielőtt kedves leveledre válaszolnék,
jókivánataimmal születésnapodra, ./. mert ha jól tudom az ma
van, amikor e sorokat olvasod ./. a többiek mellett én is
kifejezést adhassak érzelmeimnek és jókivánataimnak. Mert
születésnapodat kedves Ilusom, a te születésnapodat, amely
rám nézve nagy nap, mikor én téged édes Ilusom igazán és
tiszta szívemből oly forrón, oly nagyon és oly végtelenül
szeretlek. Kiért élek, epedek, rajongok, kinek jólétéért
képes vagyok bármire, kinek boldogságát még életem árán
is képes vagyok megváltani. Kivánom, hogy születésnapodat,
kedves Iluskám, még számtalan évek hosszú során át,
boldogan megelégedve, mintegy a sors kegyelte ünnepelhesd meg.
Kivánom egyszóval mindazt ami jó, és ami egész életeden át
boldogságot és megelégedést nyújt, és kérlek, hogy szeress
ezután is. Voltam oly bátor versemet, amelyet születésnapod
emlékére írtam ide mellékelni, tartsd meg kérlek emléknek
-----Kedves leveledet nem is
vártam ma, mert azt hittem, hogy nem birsz irni, ugyanis Mari
néninél voltam. Emlitette, hogy Stettner Mici van nálad, de
annál jobban megörültem neki.
-----Olyan jól esik kedves
leveledet olvasnom és főleg belőle, hogy szeretsz. Én is
számolom a napokat, hogy mikor mehetek haza, már alig várom,
hogy láthassalak, én azt nem birnám megtenni, hogy a Kiss
Aladárhoz most én elmennék és nem látnálak édes Ilusom
csak nyáron, hisz ezt a hosszú időt nem is bírnám bevárni.
-----Az igaz, hogyha most
hazamegyek, nem láthatlak annyit édes Ilusom, mint itt Pesten,
de azért mégis legalább közeledben leszek és majd csak
valamit ki fogunk gondolni, hogy találkozhassunk.
-----Azt írod, hogy itt Pesten
is vannak kvazi akaróid. Kérlek bizz meg bennem és ird meg
nekem azt légy olyan jó, én nem fogom azt senkinek elárulni.
Legalább fogom őket ismerni és tartózkodni fogok tőlük;
ugye édesem a kedvemért meg fogod nekem azt írni; mert én nem
bírom elképzelni, hogy itt neked ki lenne rossz akaród.
-----A napok olyan kinosan
mulnak, nem olyan gyorsan, mint mikor édes Ilusom, te egyetlen
mindenem itt voltál. Akkor boldog voltam, most pedig szomorú. A
délelőtti és délután is szokott időben a szokott sétára
indulok, de nem olyan boldogan, most nem tűnődöm azon, hogy
vajjon hol találkozunk, vagy ha jöttök-e sétálni, mert most
biztos vagyok benne, hogy nem, mert távol vagy tőlem édes,
szép Ilusom. Szórakozás czéljából voltam azóta
szinházban, a cziterás másik két felvonását, a mamát, a
három testőrt néztem meg, de nem volt olyan jó ott lenni,
mint mikor melletted lehettem édes Ilusom. Amióta te édesem
elmentél, mindég csak te vagy eszembe, ébren, alva mindég
csak reád gondolok és vágyódom azt a kedves, szép arczodat,
alakodat minél előbb láthatnom. Kedves leveledet minél előbb
várva, maradva ezer és számtalanszor csókolva téged mindég
jobban és jobban szeretve hű imádód a sírig. Széll Ödön
-----
SZÜLETÉS NAPODRA
Midőn a nap este | Ah! de ha két szemem | |||
Nyugodni már lement, | Szép orczádon pihen | |||
S eljövén az alkony | S belőle csillogón, | |||
Helyre állott a csend; | ... Sugárzik szerelmem ... | |||
S virágra a szellő | ... Te pedig meghatva | |||
Mézes csókot lehel | Édes csókot mondasz, | |||
Lenyugodva én is: | - Hogy mit érzek akkor: | |||
"Képeddel alszom el." | "Kimondhatatlan az" | |||
Ha a bűvös álom, | S ha egykor a sors tán | |||
Lezárta már szemem, | Elszakítna tőled, | |||
S orczád őrangyalként | S nem hagyja, hogy lássam | |||
Jelen meg előttem, | Csábító szép képed, ... | |||
S majd a kora szellő | ... S ajkam érted imát | |||
Édesen elcseveg. | Csak távolból rebeg ... | |||
Susogását hallva: | - Ah ne tudd meg akkor: | |||
"Képeddel ébredek" | Mit érted szenvedek |
Budapesten 1894 III.9.-én
-----
Széll Ödönné sz. Horváth Ilona mint fiatalasszony (1897) |
-----
-----A közlésre érdemes harmadik
levél 1895. január 26-án a szombathelyi kaszárnyában
íródott:
-----
-----Kedves leveledet már
Senyefán észrevettem, amint a zsebembe nyúltam. Alig vártam
már, hogy elolvashassam. A kocsiban sötét volt, ott nem
olvashattam, a kaszárnyában pedig éppen a vacsorához kellett
leülni, alig vártam, hogy felkeljünk, akkor meg czirkuszba
kellett menni és csak a czirkusz után olvashattam el este
odahaza. Az elolvasás után még soká nem birtam elaludni,
száz és száz tervet alkottam a jövőre nézve és ezeket a
terveket álmomban tovább szőttem, egész éjjel
kizárólagosan csak rólad álmodoztam édesem. Csak ne mult
volna el olyan gyorsan az éjszaka. Olyan jól esik és olyan
boldog vagyok édes Ilusom, amikor terólad álmodhatom.
-----A múltkor, hogy kinn voltam
nálatok édesem, olyan jól éreztem magamat közeledben, csak
az a kár, hogy olyan gyorsan el kellett mennem. Mennyivel
szivesebben maradtam volna kinn a közeledben kedvesem, mintahogy
arra az unalmas vacsorára a kaszárnyába. A czirkuszban még
csak eltellett az idő egy kicsit gyorsabban, mert a Bejczi Ilona
mellett ültem, és ő oly sokszor említett. Másnap, hogy
maródit jelentettem, akartam neked édesen irni, de mintha csak
összebeszéltek volna az ismerőseim, az egyik jött, a másik
ment, és folyton zavarva lettem, úgyhogy le kellett a
levélírásról mondanom, de annál inkább megörültem és
siettem a Tini nénihez, amikor megtudtam, hogy ott vagy édesem.
Most egyáltalán a szerencse kedvezett folyton és mindég
találkozhattunk. Most már nemsokára, ha sikerült
kiszabadulhatok ebből a lekötött életből, most már nem sok
idő van hátra, ha lehetséges lesz, ugy már a Calico bálon
9.-én már nem katona, hanem czivil ruhába táncolhatok;
mennyivel kényelmesebb lesz az reám nézve. Amennyire örültem
akkor, amikor bevettek a katonaságnak, annyival inkább
örülök annak, ha most megszabadulhatok. Ma talán a
czirkuszban sikerült átadni a levelet. Aladár, Uj Kari és én
hétfőn fogunk kimenni délután 4 óra és egynegyed öt óra
között meg fogunk jelenni. A fogadást talán sikerült aznap
megnyernem és a nyereményeket aznap még sikerül megkapnom,
csak az alkalmas pillanat legyen meg. Ilyen fogadást minden nap
szeretnék kötni és annál inkább megnyerni, de leginkább
megkapni. Tegnap nem is reménylettem, hogy találkozhassunk,
mert már azt hittem, hogy felmentetek Bakosékhoz, de annál
inkább örültem, amikor találkozhattunk. Kedves válaszodat
talán hétfőn átadhatod. Most sajnálatomra többet nem érek
reá irni. Ezek után maradok milliószor csókolva szeretni soha
nem szűnő hű imádattal: Széll Ö.
Széll Ödön lovat idomít (Szarvaskend, 1900-as évek) |
-----
-----Az 1895. március 25-ei utolsó
levél után felgyorsultak az események. Pontosan egy hónappal
később váratlanul meghalt Miklós dédapám (Ödön atyja),
emiatt az akkor 22 éves Ödönnek - mint említettem - a
családi birtokot kellett átvennie. A levelek ismeretében nem
meglepő, hogy Ödön hamarosan eljegyezte Ilonát, akit a
gyászév elteltével, tizenkilenc éves korában, 1896. április
29-én nőül is vett.
MILYEN SORSOT TARTOGATOTT AZ ÉLET A SZERELMESEKNEK?
Nem tartozik szorosan a
tárgyhoz, de az ismertetett nagy szerelem olvastán az
olvasóban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mi lett
később a házaspárral. Vajon valóban olyan boldogok lettek
egymással, mint amit lángoló szerelmük ígért? Életútjuk
rövid ismertetése nélkül jelen írásunk is befejezetlennek
tűnhetne.
-----Az esküvőt a szombathelyi
székesegyházban nagy pompával tartották. A sok meghívott
vendég mellett sereglettek a bucsuiak, senyefaiak, herényiek,
perenyeiek (Ilona ott született) és a szombathelyi
kíváncsiskodók. (A tömeg sajnos kárt is okozott, úgyhogy az
esküvő után egy ideig eltiltották a főoltárnál tartott
esküvőket.) A Vasvármegye című lapban "Fényes
nász" címmel jelent meg beszámoló. Ödön tanúja Széll
Ignác alispán (Széll Kálmán miniszterelnök
öccse), Ilonáé nagybátyja, Bubla Ferenc, a budapesti
királyi tábla bírája (később kúriai bíró) volt. A
szertartást a csornai premontrei kanonokrend prépostja, a
híres Kunc Adolf végezte. A lakodalmas vacsora
Senyefán, azaz akkor már Herényben a menyasszonyi házban
volt. Vacsora után a kissé italos urak a ház előtti udvar
szélességét szűknek ítélték a kocsiforgalom számára.
Ödön ezzel szemben azt állította, hogy az udvar még ahhoz is
bőségesen elég, hogy azon négyes fogattal nyolcast
rajzoljanak a keréknyomok. Ezt a látszólagos nagyotmondást
aztán fogadás követte, melynek alapján a már akkor
kivételes fogathajtási képességekkel megáldott Ödön
bemutatta, hogy miként lehet viszonylag szűk helyen a kavicsos
udvarra több nyolcast is leírni.
-----Az esküvő után Bucsuban, a
Széll-kúriában lakott a házaspár. Ilonka anyósával (Kisgeszéni
Szabó Etelkával) együtt vezette a háztartást, akitől
sokat tanult, s akivel kiválóan kijöttek egymással.
Házasságukból hamarosan egy fiú (Elemér, 1896. dec. 20.)
született, aki koraszülöttségébe majdnem belehalt, úgyhogy
szükség-keresztelőt kellett rajta végezni. Utána egy
leányka (Alíz, Ilona 1898) érkezett, akit azonban 10 hónapos
korában elvesztettek, s akit Ilona haláláig sem tudott
elfeledni. A nagy szomorúságot némileg a második fiú
(Miklós, 1899) születése csökkentette.
-----A házasság nagyon jól
sikerült. Lehet mondani, hogy az első világháborúig tartó
18. évig felhőtlen boldogságban éltek. Élénk társadalmi
életet folytattak, társaságuk a fél megyére kiterjedt.
Ödön kitűnően beletanult a gazdálkodásba, az üzleti
életbe, sokat dolgozott, de mellette lovagolt és
úrkocsi-hajtó is volt. Szerette az állatokat, főleg a
kutyákat és lovakat. Azt mesélték, hogy ha nem kedvére való
vendég jött a házba, a lóistállóba menekült, ahol szivarra
gyújtott, és kedves lovaiban gyönyörködött. Nem tanulta, de
kiválóan értette a lóidomítást. Feleségét kezdetben -
alacsony termete miatt - "Piczin"-nek nevezte, s
levélben is így szólította meg. Ennek nyomán Ilonkát
hamarosan "Picinmamának", Ödönt pedig "Picinpapának"
hívta a család és a társaság. Különösen kedvelték az
erdei kocsi-kirándulásokat, gombászásokat, szamócázásokat,
gyöngyvirágszedéseket és piknikeket, sőt még erdei
mulatságot is rendeztek az erdő tisztásain, ahol a cigány
zenészek rendszeresen zenét szolgáltattak.
-----Ödön számára - egyetemi
végzettség hiányában - nem teremtek közéleti babérok, bár
megyei törvényhatósági bizottsági tag volt. Viszont - akkor
formabontó módon - igen sok üzleti vállalkozásba
belekezdett, még a Duna Biztosítónak is részvényese és
igazgatósági tagja volt. Sokat utazott, s minden újat
kipróbált. Batthyány-Strattmann Lászlón kívül az
elsők közt volt a megyében, akik autót vettek maguknak.
Autóversenyeken is részt vett, de úrkocsi-hajtásban is sok
oszágos díjat nyert. Különösen büszke volt az 1928. június
7-10. között rendezett, debrecen-szolnoki távhajtáson elért
tiszteletdíjára, egy szép ezüstserlegre. Jól vadászott,
úszott, táncolt, és családi körben szívesen cimbalmozott.
Szerette a cigányzenét s az operetteket, de (főleg a Wagner-)
operák untatták. Feleségével együtt németül tökéletesen
beszélt, de a köznapi franciát is bírták. Ödön saját
rezsiben építette a Kőszegi utcai Széll házat, amelyben
később a Városi Tanács kapott helyet. Ezen építkezés
érdekessége, hogy drágállotta az akkori építészek
árajánlatát, ezért saját fuvarral, s részben saját
munkaerővel építtette fel a házat, amely azonban többe
került, mint amennyit a költségvetési ajánlatok ígértek.
Hátul szép istállót is építtetett. Télen a család
Szombathelyen lakott. Aránylag sokat jártak Budapestre és
Bécsbe is. Utóbbi helyen varratták az öltönyöket, és
készíttették a csizmákat. Ilona a lovaglásba kevésbé, de a
kocsihajtásba maga is bekapcsolódott. Szerettek vadászni,
táncolni, kártyázni, teniszezni, kuglizni, s általában
kedvelték a társaságot és a társas játékokat. Eljártak
Herényben a Gyöngyösben fürödni, de megfordultak a
Balatonon, sőt Itáliába, Velence Lidóba is, ám a ház
mellett is volt egy kis kerti úszómedencéjük. Jól
összeillettek. Talán a vallásosságban volt a legnagyobb
különbség köztük. Ödön csak hébe-korba járt templomba,
míg Ilona buzgó katolikus volt. Sokat adtak az
öltözködésre. Akkoriban külön gondot jelentett pl. az ingre
inggomb segítségével felerősített gallérok és kézelők
mosása, keményítése és vasalása. Ödön ingeit csak egy
személy vasalhatta, akit Prágába küldött vasalni tanulni.
Mindketten dohányoztak. Volt egy megszokott dohány-keverékük,
amikből házilag töltötték a cigarettát. Ödön nagy
gavallér hírében állt, aki szívesen fizetett másoknak, ám
mindig kissé saját lehetőségeit meghaladó lábon élt.
Széll Ödönné kocsit hajt kedvenc lovával (1902 körül) |
-----
-----
-----Az élet regényeit azonban nem
Hollywoodban írják. Hazánkban a sorsfordító eseményekkel
teli XX. század történelmében csak kevesen büszkélkedhettek
azzal, hogy életüket végig gond nélküli jólétben
élhették. A háború utáni kommün, infláció, gazdasági
válságok, s nem utolsósorban az elértéktelenedett
hadikölcsönök megingatták gazdasági helyzetüket. Ezt
tetézte, hogy Ödön időnként még a szerencsejátékokhoz is
nyúlt. Az egyik kocsiversenyen szerzett megfázást követő
tüdő tuberculósisa a kegyelemdöfést jelentette számára.
Változó üzleti sikerei miatt sokszor volt korábban is
hullámvölgyben, de mindig a helyzet urává tudott válni.
Ezúttal azonban már nem volt ereje a talpraállásra, a
külföldi szanatóriumokban való gyógykezelése pedig
önmagában is temérdek pénzt emésztett fel. Halála után
(1929) sorozatos árverésekkel összeomlott a vagyona. Mindebben
Ilona bátor, időnként szinte hősies szerepet játszott. (Csak
azért nem vált földönfutóvá, mert az udvarház édesanyja
nevén volt.) Sem nyugdíja, sem más javadalmazása vagy
jövedelme nem lévén, apró, szerény bevételekre tett szert,
s tisztes szegénységben élt. A bérbeadott kertészkert, az
eladott gyümölcs és széna, tyúkok tenyésztése, disznó
tartása, konyhakert művelése hozott némi pénzt a konyhára.
Néhány évig a kúriát is bérbe kellett adni, ő maga a volt
majorban lakott egyetlen szobában. Később fizető
vendéglátással foglalkozva, s fiaitól támogatást kapva jobb
körülmények közé került. Még megérte, hogy szeretett
ikerunokái a fogságból hazatértek, és egyetemre mehettek, de
még a házak államosítása előtt, 71 éves korában
infarktust kapott, s 1948-ban meghalt.
A Széll házaspár Herényben (1907) |
-----
Erdei mulatság. Középen Széll Ödönné (1910-es évek) |
Széll Ödön egyik levélpapír fejléce (1917 körül) |
GONDOLATOK A SZERELMES LEVELEK OLVASTÁN
Százhúsz év elteltével ma merőben más világban élünk. A kocsik, a lovak, a lovaglás, mint közlekedési mód a múlté, ám lehet, hogy az energiaválság visszahozza őket. Nem minden változás volt előrehaladás, sőt a posta visszafejlődött. Amikor szomszédainknál, de akár a német nyelvterületen is azt láthatjuk, hogy mennyire megbecsülik hagyományaikat, sajnálom, hogy a cigányzene, a csárdás eltűnt az életünkből. Hol van már a korzó, s a bálok is vesztettek jelentőségükből. A szerelem is megszabadult a gardedamok (elefántok) vigyázó szemétől, s szabaddá vált. De hogy mindettől boldogabb lett-e a ma embere, abban korántsem lehetünk biztosak.
Széll Ödönről készült postai levelezőlap saját használatra (1917) |
-----
-----A ma szerelme szabadsággal
ajándékozta, ám eszményeitől, ábrándjaitól fosztotta meg
a szereplőit. Hol találjuk ma a női lélek és test eszményi,
esztétikai tiszteletét, tiszta szeretetét, felmagasztalását,
az erősebb nemnek a gyengébb iránti gyengédségét,
hódolatát? A szemérem előkelő bája helyett ma a kihívásig
menően hivalkodó önmutogatás tanúi vagyunk, amely
látszólag kihangsúlyozza, ám a valóságban inkább elfedi az
igazi nőiességet. Az öltözködés szinte felkínálja azt,
amit takarni hivatott, de ugyanakkor, részben álszent módon
egyre többet hallunk - a nem utolsósorban ezek által
kiváltott - szexuális zaklatásokról. S amikor a mai fiatalok
az ún. szerelemben gyors és hatékony
"eredményekkel", sikeres huszárrohammal
dicsekedhetnek, nem veszik észre, hogy szegényebbek lettek egy,
az élettől kapott nagy lehetőséggel, romantikus kalanddal,
édes ajándékkal. Nem a szexualitás révén jutunk el a
szerelemhez, hanem a szerelem révén a szexualitáshoz. Márfit
szabadon idézve: Nem a magunk, hanem szerelmi partnerünk
boldogítása révén nyerjük el saját boldogságunkat.1
A herényi Farkas-, majd Horváth-, végül Széll-kúria (1935) |
-----
A Széll Ödönről készült utolsó felvétel (1925) |
-----
-----
-----
-----A szerelem Isten varázslatos
ajándéka, rafinált terve, hogy az önző ember vállalja, sőt
szépnek találhassa az együttélés és gyermeknevelés
önzetlen és áldozatos vállalkozását. Mint minden isteni
rendelés: titok. A Teremtő a boldogság sztanioljába
göngyöli, ezáltal szépnek és könnyűnek láttatja a
nehezet, örömtelinek az áldozatosat, édes mázzal önti le a
keserű pilulát. A szerelem tényleg különös lelkiállapot, s
mert Isten terve szerinti, ezért egyúttal szent (szakrális),
gyönyörűséges időszak is, miként a fajfenntartás is isteni
terv beteljesülése. Mindezt csak utólag látják, érzik az
érintettek. S miután ezen csodálatos szerelmi
"színeváltozásunk" már évmilliók óta azonos
módon ismétlődik, nagyon valószínű, hogy a fiatalság eleve
arra ítéltetett, hogy maga élje és tapasztalja meg a szerelem
álságos szépségeit. Ám nem mindegy, hogy hogyan.
ZÁRÓ GONDOLATOK
A XIX. század végén írt
szerelmes levelek tanulmányozása érdekes és tanulságos.
Sokat elárul a korról, a helyesírásról, korabeli
stílusról, az írók személyiségéről, szokásaikról, a
társadalom életéről. Ezen túl azonban e leveleken át
bizonyos mértékben a XIX. század szellemisége üzen a XXI.
századnak. Értékrendünk meghatározásában nem
nélkülözhetjük a múltba gyökerező kiinduló,
összehasonlító értékeket. Aki a múltat nem ismeri és nem
értékeli, az a jelenben és a jövőben is támpont nélkül,
céltalanul kóvályog.
-----Sok jel arra mutat, hogy
századunk hajnalára már túlságosan előre szaladtunk a
szabad szerelem vagy a szerelem szabadossága terén, s ez
paradox módon általánosan szegényebbé tette korunk
szerelmét. Az érzelmi, lelki, sőt intellektuális szerelem
kifejlődése és virágzása helyett rövidre zártuk az utat a
testi szerelem felé. Nem várhatom természetesen, hogy e
levelek jelentős indítékot szolgáltathatnak a huszonegyedik
század humán-viselkedési mintáinak felszámolásához, hogy
képesek lehetnének megváltoztatni a korszellemet, ám adott
esetben a párkapcsolatok etikájának átgondolásához,
gondolkodásunk finomításához, átalakításához - sok más
impulzus mellett - talán ezek is egyfajta szerény adalékot
jelenthetnek. A viselkedési minták és eszmények az idő
függvényében sinus-hullámszerűen alakulnak, s feltehető,
hogy ma éppen egy hullám szélső kilengésénél tartunk, amit
egy lassú ellenirányú mozgás fog követni. A mai társadalmi
viszonyok világszerte sok tekintetben egyfajta kiábrándulást,
visszafordulást, mérséklődést, vagyis a régi értékekhez
való visszatérés hajnalát sejtetik. Az állati ösztönökön
úrrá lenni képes ember a szerelemben egyfajta transzcendens
boldogságot képes teremteni anélkül, hogy a fajfenntartás
végső célját feladná, sőt! A technikalizált kor
racionális emberének is szüksége van humanitásra, lírára,
a magasztos érzések megélésére, megtapasztalására,
kiteljesítésére. Ehhez a folyamathoz sok, önmagában véve
apró tényező jelöli ki a változás eredőjének trendjét.
Özv. Széll Ödönné fizetővendég prospektusa (1939) |
-----
-----Van valami sorsszerű abban,
hogy dacolva a történelem viharaival, ezek a levelek
megmaradtak, és túlélték emlék-ápoló címzettüket. Mintha
üzenni akarnának az utókornak. Az, aki 111-113 éve írta
őket, már 77 éve porlad a sírban, de olvasásuk és a szellem
túlélése folytán érzelemvilága, lelki gazdagsága
kitapinthatóvá, újra elevenné válik. Sorai az időtlen, a
történelmen kívüli örök emberi természetnek és Isten
terveinek kifejezői, levelei az örök szerelem időtálló
himnuszai. Tisztelettel tekintsünk rájuk.
JEGYZETEK