SIGRAY ANTAL
NYUGAT-MAGYARORSZÁG
1919-ES SZEREPÉRŐL

Közzéteszi: BÉKÉS MÁRTON

BEVEZETŐ

----------------------------------------Sigray Antal, mint az Ausztriában működő ún. grazi csoport tagja, Szmrecsányi Györggyel, Pallavicini Györggyel, Beniczky Ödönnel az aktív ellenforradalom pártján állott. 1919-ben ők tervelték ki és hajtatták végre a Bankgasse-i magyar nagykövetség kirablását, s Bruck an der Leitha-nál megpróbáltak fegyverrel hídfőállást létesíteni a másik oldalon, ami azonban nem sikerült.
-----Sigrayék csoportja a bécsi, Bethlen vezette Antibolsevista Comitétől egyre jobban önállósulva ellenforradalmi fegyveres különítményt szervezett Lehár Antal segítségével a stájerországi Feldbachban. Sigray és Lehár, miután a Bethlen által szervezett 1919. augusztus 4-ei bécsi tanácskozáson nem sikerült megállapodniuk a többi ellenforradalmárral - akik inkább kivárni akartak - a fegyveres hatalomátvétel mielőbbi végrehajtásában, Vas megyébe jöttek.¹ Autójukra, amelyet Zita királyné sofőrje vezetett, augusztus 5-én Körmenden még rálőttek a vörösök, de másnap Szombathelyen már az ott szervezkedő fehér tisztekkel együtt lényegében átvették a hatalmat. Ez volt az első, önerőből végrehajtott fegyveres ellenforradalom Magyarországon, amely jóval megelőzte Horthyékét, s ráadásul valóban közvetlen külföldi támogatás nélkül valósult meg. S nem utolsósorban semmilyen véres cselekmény nem fűződik hozzá. Lehár írja emlékirataiban: "Der >>Feldbacher<< Geist stand im Gegensazt zum >>Szegeder<< Geist."²
-----Miután augusztus elején Friedrich István erőteljes olasz és hallgatólagos román támogatással puccsal megbuktatta a Peidl-kormányt, s József főherceg önmagát kormányzónak nyilvánította,³ elkezdődött a forradalom előtti állapotok visszaállítása. Elsősorban a közigazgatás restaurálására volt szükség, ezt pedig az 1918. október 31-e előtti jogrendre hivatkozva lehetett legitim módon megtenni. Friedrich - akinek kormányát szintén nem ismerte el az antant, ahogyan a forradalom óta egyik kabinetet sem - az 1912. évi 63. törvényre hivatkozott, amikor az ország területén elsőként a minden megszállástól mentes Nyugat-Magyarországon kormánybiztosságot állított fel.⁴
-----Sigrayt József főherceg 1919. augusztus 12-én telefonon értesítette arról, hogy őt nevezte ki Sopron, Moson, Vas és Zala vármegyék, valamint Sopron város kormánybiztosává.⁵ Sigray területén megkapta az összes polgári közigazgatási testület fölötti rendelkezés jogát és a külfölddel való kapcsolattartás feladatát, amellett, hogy a minden irányból fenyegető megszállási tendenciákat is semlegesítenie kellett, sőt a kommunista rémuralom működtetői felelősségrevonásának lebonyolítása, de a megyében megjelenő zsidóellenes szélsőséges elemek leszerelése is reá maradt.
-----Sigray itt közölt szövegében, amely négy cikket számláló írásbeli hagyatékának első darabja, a kormánybiztosság területe megvédésének sokrétű problematikáját vázolja. A szöveg előzményének tekinthető az 1919. december 15-én, Vas vármegye törvényhatósági bizottságának rendkívüli közgyűlésén - főispáni beiktatásán - elmondott beszéde.⁶
-----Sigray szövege az ellenforradalom legszínvonalasabb, bár csupán 1920 és 1921 között kiadott lapja, az Új Magyar Szemle hasábjain jelent meg 1920 szeptemberében.⁷ A lap, amellett, hogy az ellenforradalom tanulságait vonta le - a folyóirat első számában Pallavicini, második számában Sigray foglalta össze tapasztalatait - történelmi, irodalmi, művészeti, közgazdasági szemleként is funkcionált. Így hasábjain állandóan jelen volt ifj. Andrássy, Apponyi, Pethő Sándor, Kornis Gyula, Szabó Dezső, de Kosztolányi is.
-----Sigray írása nem csak azért érdekes, mert a helytörténet tovább gazdagodik egy nehezen elérhető forrás közzététele által az egykori kormánybiztos mérsékelten és jól megírt autentikus emlékeivel, hanem mert Sigray egyéni realitásérzékét is bemutatja. Csak egyet emelve ki, remélve, hogy az Olvasó többet is talál majd: Sigray a nyugat-magyarországi területek Ausztriához csatolása ellen többek között azzal érvel, hogy az ezzel megerősödő országot előbb-utóbb úgyis elnyelő Németország Magyarországot, s ezzel Európát is destabilizálná azzal, hogy határai immár fenyegetően a Kárpát-medencében, Pozsonynál húzódnának. Hogy is fogalmaz Sigray 1931-ben ugyanerről? Így: "veszélyesebb fejlődési lehetőséget el sem tudok képzelni, mint egy 75 milliós német birodalom megalakulását, melynek határai nagynémetek szerint a Rábáig és Balatonig terjednének."⁸ és: "A német veszedelem minket nem Ausztria felől fenyeget, hanem igenis a nagy-német expanzió oldaláról, amely, ha egyszer elért Hegyeshalomig, Kőszegig és Szentgotthárdig, akkor saját függetlenségünk hangoztatása mellett és nemzeti jelvényeink megtartása mellett a magyar kormány azt lesz kénytelen megtenni, amit Berlinből neki diktálni fognak."⁹

*

NYUGAT-MAGYARORSZÁG AZ ELLENFORRADALOMBAN

Az októberi forradalmat a hosszú háború okozta általános fáradtság és az ennek nyomán beállott csüggedés, fásultság és közömbösség tették lehetségessé - és a tömegek ugyanezen lelkiállapota tehette lehetővé azt is, hogy a hatalmat március végén egy elszánt, elvetemedett kis csoport úgyszólván ellentállás nélkül magához ragadhatta. Amidőn azonban a harmadik internacionálé gyakorlatba átvitt dogmáinak hirdetői minden nemzeti eszmét, hagyományt és érzést lábbal tiportak és a magánjogot, valamint a társadalmi, családi élet legszentebb érzéseit rendelkezéseikkel a legkihívóbb módon arculcsapták, a magyarság nemzeti érzése kábultságából e csapások alatt felrázva, ébredni és szervezkedni kezdett.
-----Így keletkezett Szeged, Feldbach és a főváros ellenforradalmi szervezetei és támadtak más ellenforradalmi organizációk is, melyek eleinte izolálva, később már egymással az érintkezést megtalálva, igyekeztek a kommunista erőszak uralmától az ország agyongyötört polgárságát megszabadítani.
-----A proletárdiktatúra szerencsére nem tartott oly sokáig, hogy eszméit mindenben megvalósíthassa és terveit keresztülvigye - és a lassanként erősbödő ellenforradalmi szervezetek az érintkezés nehéz és veszedelmes volta miatt nem voltak képesek ezen idő alatt egységes és egyidejű akciót kifejteni. A történelem csak izolált ellenforradalmi akciókról fog beszámolhatni; - a fővárosban és számos helyen vidéken is - fájdalom - időnek előtte törtek ki ellenforradalmi mozgalmak, melyeket a terror vérbefojtott és melyek folytán a háború áldozatainak oly szomorúan nagy száma még több nemes vértanúval szaporodott. Bizonyos azonban, hogy a proletárdiktatúra bukása után ezen ellenforradalmi szervezetek létezése tette lehetővé a polgári rendnek gyors helyreállítását. Így volt ez a fővárosban, a Dunántúlon egyáltalán és így volt ez az ország nyugati vármegyéiben is. Az a szerep, mely a kommunizmus bukását követő néhány hónapban az ország nyugati vármegyéinek jutott, talán kevésbé ismeretes az ország nagyközönsége előtt, mint ahogy fontosságánál fogva azt megérdemelné.
-----Ezen fontosságot főleg abban látom, hogy ezek a vármegyék nem kerülvén román megszállás alá, a minden téren való szervezkedésben az ország megszállás alatt lévő részeit megelőzhették, és úgyszólván a megújhodás kiindulópontjává lettek, valamint abban, hogy ezen szervezkedés és áldozatkészség folytán sikerült a nyugati vármegyéknek az osztrák köztársaság által követelt és a békekonferencia által neki odaítélt úgynevezett "Deutsch-Westungarn" átcsatolását megakadályozni.
-----A nyugati vármegyéknek is megvoltak a maguk ellenforradalmi szervezetei; sőt mint az ország többi részeiben, úgy itt is egyes vidékek népe nem bírván tovább tűrni a kommunista csőcselék uralmának szenvedéseit, fegyverrel próbált ellenszegülni: így Csornán, Kapuvárott, Kőszegen, Nagy-Gencsen, Muraszombaton, Nagycsákányban és másutt.¹⁰ A fegyvertelen nép felkelését természetesen a terroristák csapatai könnyűszerrel és kíméletlen brutalitással leverték. A Soproni-, Vas- és Zala megyei ellenforradalmi szervezetek és főleg a lelkes feldbachi tábor több száz főt számláló kiváló tisztjeinek köszönheti Nyugat-Magyarország, hogy Kun Béla uralmának bukása után itt egy percig sem volt felfordulás vagy anarchia, hanem hogy a polgári rend és nyugalom a legrövidebb idő alatt ismét helyreállott. Ezek a katonai alakulatok mind még a Peidl-kormány rövid létezésének idejében egy kiváló férfiúnak, egyenes és bátor katonának, báró Lehár Antalnak¹¹ parancsnoksága alá kerültek és a régi fegyelem egyszerre - mintegy varázsszóra - helyreállott. Nagy része volt ebben annak, hogy Lehár ezredest, akinek az orosz és olasz harctereken elért sikerei és hőstettei közismertek, itt mint a 83-as és 106-os ezredek parancsnokát (mely ezredek ezen vármegyék legénységéből lettek sorozva és kiegészítve) minden régi katonája - úgyszólván kivétel nélkül - személyesen ismerte, úgy hogy hívására már az első napokban hosszú sorokban állottak a szolgálatra jelentkezők, akikkel a tiszti osztagokat ki lehetett egészíteni. A csapatok szervezése teljes erővel és a tisztikar fáradhatatlan erélyével indult meg, és csakhamar szép eredményre vezetett, úgyhogy már szeptember folyamán, midőn Horthy Miklós, a Nemzeti Hadsereg fővezére, a szombathelyi hadosztály szemléjére Vas megyébe érkezett, e szemlére tekintélyes számú és kitűnő benyomást keltő csapattestek vonulhattak ki.
-----A katonai és polgári hatóságok között megvolt a nagy időkhöz méltó bizalom és egyetértés, és hála ezen belsőséges jó viszonynak és kölcsönös közreműködésnek, minden nagyobb zökkenés nélkül helyreállott a polgári rend és szembe tudtunk nézni a minden oldalról reánk nehezedő súlyos kérdésekkel.
-----A legnagyobb veszély, amelytől tartanunk kellett, a román megszállás lehetősége volt. Amint a román csapatok a Dunán túl fokozatosan keletről nyugat felé előnyomultak,¹² úgy kezdett - eleinte lassabban, majd később rohamosan - a nyugati vármegyékben összetorlódni és felhalmozódni minden, amit az ellentállás nélkül hódító csapatok kielégíthetetlen rablási vágya elől megmenteni lehetett. Vasúti kocsik százával és ezrével, vasúti anyag, a Vörös Hadsereg szétzüllésekor megmentett csekély hadianyag, állami és magán ménesek maradványai, a Dunántúl állatállományának tetemes része, köz- és magánvagyon legkülönbözőbb formájában szorultak össze ezen a területsávon, amely az előnyomuló oláh csapatok és az osztrák határ között mind szűkebb és szűkebbé vált. Bizonyos, hogyha a románok az ország ezen legnyugatibb részét is megszállották volna, úgy ezen a területen az említett árufelhalmozódás folytán az ország vagyona romjainak egy aránylag sokkal tetemesebb része jutott volna kezeik közé, mint az ország egyéb vidékein.
-----Felelősségünk tudatában tehát kétségbeesetten védekeztünk a megszállás lehetősége ellen. Fegyveres ellentállást - még ha meg is lett volna hozzá a kellő katonai erőnk - kifejteni nem lehetett, mert a román csapatok mint az entente-hatalmak megbízottai léptek fel, ennélfogva a fővezérlettől ki volt adva a parancs, hogy ellentállni nem szabad, és mert a Friedrich-kormány, melynek keresztény és nemzeti irányzatát Nyugat-Magyarország hazafias lakossága minden erejével támogatta, Budapesten a megszálló csapatok hatalmában már enélkül is folytonosan ki volt téve annak, hogy a románok letartóztatják. Arra kellett tehát szorítkoznunk, hogy az általunk itt már teljesen helyreállított polgári rendre hivatkozva a kormány útján a Budapesten székelő entente-missziókkal, majd pedig a budapesti összeköttetés bizonytalan volta miatt a bécsi entente-misszióknál is a leghangosabban és leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy a rendcsinálás ürügye alatt oláh csapatok bevonuljanak és a már meglévő rendet felborítva mérhetetlen anyagi károkat okozzanak. Természetes, hogy egy ilyen bevonulás csapataink teljes leszerelését is jelentette volna, és a megszállás megszűntével fegyver és a legcsekélyebb felszerelés hiányában a katonai szervezés munkájának újból való megkezdését hosszú időre teljesen lehetetlenné tette volna.
-----Bizonyos, hogy az entente-missziók több okból nagy érdeklődést mutattak a nyugat-magyarországi helyzet iránt, és felszólításunknak engedve, kiküldöttjeik útján maguk is több ízben meggyőződtek arról, hogy a nyugati vármegyék területén polgári rend, nyugalom és törvénytisztelet uralkodik. Lehet, hogy éppen e körülménynek köszönhetjük, hogy ezen vármegyék meg lettek kímélve a román megszállástól; lehet az is, hogy a románok - látva a katonai szervezkedés előrehaladottságát és ismerve a népesség hangulatát, egy komolyabb ellentállás eshetőségének csapataikat kitenni nem akarták. Tény az, hogy a megszállás nem következett be, és hogy az itt lévő és ide menekült állami és magánvagyont sikerült megmenteni.
-----Kétségtelen, hogy a románok a nyugat-magyarországi csapatfelállításokat és szervezést gyanakvónak és nem minden félelem nélkül nézték. Igyekeztek is mindent megtenni, hogy a kormánnyal való érintkezést és általában a fővárossal való közlekedést amennyire csak lehetséges, nehezítsék. Telefon és távirati forgalom román cenzúra alatt állottak és így fontos és bizalmas természetű jelentéseknél számításba nem jöhettek, - a Hughes-gépeket, ahol csak lehetett leszerelték, - így az utazás nehézségeinek dacára, csakis a futárok útján való levelezés maradt hátra. Később azonban, midőn szeptemberben egy népgyűlés Szombathelyen legerélyesebb tiltakozott a bekövetkezhető román megszállás ellen, sőt határozatilag kimondotta, hogy abban az esetben, ha román katonaság ide bevonulna és fosztogatna, a nép fegyverrel is kész ezt megakadályozni, a románok az általuk küldött futároknak Budapestről kiutazási engedély adását megtagadták, sőt ezeknek ki is jelentették, hogy a szombathelyi kerületet ellenséges érzületűnek tartják.
-----A kormány méltányolva ezen érintkezési nehézségeket, és átértve azt, hogy a helyzet néha rögtöni önálló elhatározást és cselekvést követelhet, nekünk Nyugat-Magyarországon úgyszólván teljes cselekvési szabadságot adott.¹³ Tehette ezt annál könnyebben, mert akkoriban a kormány is az ország lakosságának zömével együtt még nem feledte el, hogy a bolsevizmus Magyarországon csak úgy volt lehetséges, hogy az ország vezetésének és adminisztrációjának minden szála Budapesten a központban futván össze, a kommunisták vakmerő csoportja ezt hatalmába kerítette és a vidék (mely a kommunista eszmékkel egyáltalán nem rokonszenvezett) ellentállásra képtelen volt. Ezért merült fel akkoriban az a komoly politikusok által nagyon is helyeselt terv, hogy a vidék egyes részeit, amennyire csak lehetséges, függetleníteni kell a fővárostól, nehogy esetleg újra egy, az országban talajjal egyáltalán nem bíró kormányzat gyakorolhassa Budapestről a hatalmat. Innen a három-négy vármegyét magukban foglaló kerületi kormánybiztosságok eredete.
-----Természetes, hogy az ország egyes részeinek többé-kevésbé önálló vezetése előre nem látott nehézségekkel és hátrányokkal is járt, és úgy látszik, hogy a főváros megszállásának megszűntével a kormány ezeket nagyobbaknak tartotta, mint a megszerzett tagadhatatlan előnyöket és összeköttetéseket: és így, bár a kerületi kormánybiztosságok még ma is fennállnak, bizonyos, hogy önállóságuk már egyáltalán nincsen, hanem csakis a központi kormányzat rendeleteinek végrehajtói és bizonyos, hogy éppúgy, mint a forradalmak előtt, most is azé az ország, akié a hatalom a fővárosban.
-----Nyugat-Magyarország elkerülte a román megszállást, de mégis érzékeny területi veszteség érte a bolsevizmus bukását követő időben. Az S. H. S. csapatok, melyek ez ideig a Mura demarkációs vonalánál állottak, augusztus elején, jól tudván, hogy ellentállásra nem igen találhatnak, nagy katonai erők összpontosítása után megszállották Vas és Zala megyék déli és délnyugati részét,¹⁴ az úgynevezett vend vidéket, melynek lakossága soha másnak, mint magyarnak nem vallotta magát, és a Jugoszláviához vagy akár egy autonóm Horvátországhoz való csatoltatása ellen legélénkebben tiltakozott. Természetes, hogy a békekonferencia itt is ellenségeink kívánságának és nem az érdekelt lakosság jogos szabad rendelkezési kérésének tett eleget és egy oly határvonal jött létre, mely mint számos esetben, sem etnográfiailag, sem gazdaságilag, sem stratégiailag végleges határt nem képezhet. Ezen határvonal megváltoztatása úgy, mint a vend vidék hovatartozóságának végleges eldöntése ma már a határkiigazító bizottság vagy a Nemzetek Szövetsége elé tartozik, melyek előtt jogos magyar-vend álláspontnak érvényt kell szereznünk.
-----Mialatt keletről a román megszállás fenyegetett, addig a nyugati határon folyton résen kellett lennünk, nehogy az osztrákok felhasználva a rendszerváltozással járó készületlenséget, a nyugati vármegyék németlakta vidékeit fegyveres erővel hatalmukba kerítsék.
-----A nyugat-magyarországi kérdésnek mi itt nemcsak helyi szempontból, de egész Magyarország jövőjének szempontjából igen nagy fontosságot tulajdonítottunk, melyet talán akkor még a vezetőkörök - egyesek kivételével - a maga teljességében nem eléggé méltattak figyelemre. Míg azok a területrészek, amelyeket ellenséges szomszédaink különböző jogcímeken egyszerűen erőszakkal és a forradalom következtében ellentállás nélkül vettek birtokba minden tiltakozásunk ellenére, de facto már huzamosabb időn át idegen impérium alatt állottak, addig Nyugat-Magyarország, melynek birtoklását háború alatti hű fegyvertársaink, az osztrákok követelték, a forradalmi idők alatt sem, és ma sem szűnt meg a magyar impérium, magyar kormányzat alatt állani. Ha a kommunizmus örökébe lépő polgári kormány nem lett volna elég erős Nyugat-Magyarország erőszakos elszakításának megakadályozására, vagy ha e területet erkölcsi nyomás alatt az osztrákoknak átengedtük volna, úgy természetes, hogy mindenesetre sokkal nehezebb lett volna a tőlünk régebben elrabolt területek visszacsatolását követelni és a magyarság a megszállt területek lakosságának még megmaradt bizalmát is teljesen elveszítette volna.
-----A németajkú magyarok - mint ők magukat nevezik - majdnem kivétel nélkül híven kitartottak a polgári kormányzatú Magyarország mellett és Sopron szab.[ad] kir.[ályi] városa volt az első, mely még augusztus havában polgármesterének, Thurnernak¹⁵ vezetése alatt felemelte tiltakozó szavát minden átcsatolási kísérlet ellen, rámutatva arra, hogy minden érzelmi momentum kihagyásával is, az Ausztriához való csatolás az egész országrésznek feltétlenül bekövetkező anyagi romlását vonná maga után. Igaz, hogy a proletárdiktatúra idején, amidőn tisztességes polgár csakis zaklatásnak és üldözésnek volt kitéve és amidőn a nyugati vármegyékben egyes ellenforradalmi kísérletek leverése után a terror fékevesztetten dühöngött (Szamuely és Enzbruder a legkegyetlenebb ítéleteket hozták), a német anyanyelvű községek egy része azon kéréssel fordult Renner kormányához,¹⁶ hogy szabadítsa fel német testvéreit a tűrhetetlen terror alól.
-----Az osztrák kormány válasza ekkor elutasító volt. A szocialista kormányzat sokkal inkább rokonszenvezett a legszélsőségesebb kommunista rendszerrel, semhogy ellene bárminő komoly formában felléphetett volna.
-----Teleki gróf miniszterelnök¹⁷ bemutatkozó beszédében okmányokkal igazolta be, hogy a Renner-Bauer kormánynak a Kun-Garbai kormánnyal titkos megállapodásai voltak és hogy az osztrák kommunisták csak az alkalmas időpont elérkezését várták, hogy a lappangó bolsevizmus helyébe a nyílt proletárdiktatúrát léptessék. A lajtántúli németajkú testvéreket tehát a kommunisták zsarnoksága alatt hagyták szenvedni.
-----Mikor Kun Béla és társai Budapestről elmenekültek és a polgári társadalom a régi rendet egy egészséges reakcióval helyreállítani igyekezett,¹⁸ akkor már az osztrák kormány szemében újból nagyon aktuális lett a nyugat-magyarországi kérdés. Szerencse, hogy a kommunizmus bukása az osztrákokat sokkal inkább készületlenül találta, hogysem az első időben a - majdnem védtelen - határt fegyveresen átléphessék. Több ízben voltak ugyan osztrák csapatösszevonások a magyar határ mentén, de ezek a csapatok csekély számú csendőrségen kívül leginkább oly munkásosztagokból állottak, melyek saját kijelentésük szerint csak harcnélküli előnyomulásra lettek volna hajlandók. Amikor végre sikerült volna az osztrákoknak tekintélyesebb erőket összpontosítani (Brucknál, Wimpassingnál, Wiener-Neustadtnál stb.), akkor már késő volt: határvármegyéink katonai szervezése és a csendőrség létszámának felemelése oly gyors egymásutánban haladt előre, hogy fegyveres erőink híre - melyet persze mint forradalmi időkben mindent, még nagyítottak is - már magában elég volt ahhoz, hogy minden komoly bevonulási kísérletnek elejét vegye. Így az osztrák munkásosztagok hol a határon vesztegeltek, hol lassankint szétoszlottak, - nem mulasztván el jobb ügyhöz méltó buzgósággal azon iparkodni, hogy a Sopron megyében és másutt internált kommunistáknak folyton felszabadítási ígéreteket küldjenek és őket kitartásra ösztönözzék. A bebörtönzött és internált kommunisták nem igen kapták kézhez osztrák elvtársaik buzdító röpcéduláit, amelyekben foglalt ígéreteknek beváltására hasztalan vártak.
-----Ám ezen üzelmek már magukban véve is elég bizonyítékai lennének annak, hogy az osztrákok azon kijelentései, melyek Nyugat-Magyarország "felszabadítását" tűzték ki céljukul, az internacionálé vörös zászlaja alatt folytak le és hogy az osztrák szociáldemokratákat a magyar kommunistáktól minimális árnyalat választja el, amelyet megkülönböztetni csak bajosan lehet.
-----A katonai osztagok nyomában mindenütt már ott volt az osztrák tisztviselők serege, nagyrészt oly szegény tisztviselőké, akiket az Ausztria által elvesztett területekről csehek, olasz[ok] vagy jugoszlávok elűztek és kiknek az osztrák kormány Nyugat-Magyarországon ígért kielégítést és alkalmazást. A tisztviselők, csendőrség stb. beosztása már 1919-ben teljes volt, és az osztrákok kész adminisztratív apparátussal akartak bevonulni "Deutsch-Westungarn"-ba...
-----Egy naiv kísérlet történt ugyan a kérdés puccs-szerű megoldására, - ez azonban inkább magánvállalkozás jellegével bírt. Augusztus 17-én néhány túlbuzgó merész kalandor átjött a határon és Németújvárott a fehérpénz kérdésének megvitatásának ürügye alatt népgyűlést rögtönözve, 251 községnek Ausztriához való átcsatolását határozatilag kimondotta. A szentgotthárdi határrendőrség, majd később a katonaság közbelépése hamarosan helyreállította a rendet. Nem sikerült azonban a zavar okozóit kézrekeríteni, mert ezek sietve visszamenekültek a határon át Fürstenfeldre, ahonnan a gyalázkodó táviratok áradatát küldték szét Magyarországra az entente-államok felé. A bécsi és grazi sajtó ekkor tele volt a hírhedtté lett Fürstenfeld Nachrichten-nel, melyek a németajkú lakosság elnyomatásáról és sanyargatásáról a hazugságok egész sorozatát bocsátotta világgá, melyeket azután később [a] helyszínen osztrák szemtanúk maguk is megcáfoltak. Ezalatt mi csak megismételhettük az entente-missziókhoz küldött meghívásunkat, hogy győződjenek meg személyesen a nyugat-magyarországi állapotokról és az ott uralkodó rendről és nyugalomról. Később még gyakorta jöttek hírek és biztos értesülésen alapuló jelentések, melyek szerint az osztrákok támadó fellépése egy vagy más terminusra várható; - már a megszokás folytán is e híreket mind kevesebb aggodalommal fogadtuk és optimizmusunk a mai napig félre nem vezetett. Vajon helyénvaló volt ezen optimista felfogás a nyugat-magyarországi kérdésben? Optimizmus nélkül nehéz időkben és súlyos helyzetekben kitartani és sikert elérni egyáltalán nem lehet; és ezen kérdésben az optimizmus talán sokszor és jól átgondolt érvekre is támaszkodhatott. Mert eltekintve attól, hogy eléggé ismertük az osztrák Volkswehr és a munkásosztagok harci értékét, tudtuk, 1. hogy a komolyan gondolkodó osztrák politikusok és azok követői sokkal többre becsülik a Magyarországgal való jó viszonynak a jövőben való fenntartását és ápolását, mint a határvidék gazdaságilag számukra igen kétes értékű ajándékát, és hogy az egymásra való utaltság gazdasági téren a nemzetek közötti érintkezésben komolyabb faktor, mint bármi más, noha 2. a világtörténelemben teljesen páratlanul állana az, hogy két oly nemzet közül, melyek vállvetve becsülettel együtt küzdöttek végig egy háborút és együtt véreztek egymás kölcsönös érdekeiért, egyik a másik rovására területileg gyarapodhassék és főleg, 3. mert Nyugat-Magyarországnak Ausztriához való csatolása teljesen ellentétben áll az entente-hatalmak érdekével.
-----Noha a versaillesi és a st.-germaini békék függelékeinek 80. és 88. pontjaiban határozottan kimondatott, hogy a nyugati nagyhatalmak semmi szín alatt sem fogják megengedni azt, hogy az osztrák köztársaság a német birodalomhoz csatlakozzék, mégis ugyanazon békékben a felelős diplomata amatőrök egy oly államot teremtettek, mely önmagában fennállni teljesen képtelen és melynek előbb-utóbb a Németországhoz való csatlakozás mellett kell döntenie. Amikor még Ausztria és főleg Bécs az éhhalállal küzdöttek és az entente úgyszólván egyik napról a másikra látta el őket eledellel, és amikor még a német birodalomban spartakista harcok és polgárháborúk dúltak,¹⁹ a csatlakozás gondolatának háttérbe kellett szorulnia és annak bajnokai azt nyíltan hangoztatni nem igen merték.
-----Ma azonban már leplezetlen agitáció folyik Ausztriának Németországhoz való csatlakozása mellett, és mialatt Tirol és Salzburg kiküldöttei Berlinben tisztelegnek, a német külügyminiszter, Köster nyíltan kijelenti, hogy Németországnak kiváló érdekei vannak abban, hogy Tirollal minél szorosabb viszonyba jusson és a német Reichstag záró ülésén Fehrenbach²⁰ üdvözletét küldi az osztrák köztársaságnak.
-----Sopron megyében, ahol az entente-missziókkal a magyar kormány hozzájárulásával az osztrákok két kiküldötte is már hosszabb idő óta tartózkodik, ezek most már azzal igyekeznek a lakosságot az Ausztriához való csatlakozásnak megnyerni, hogy szakadatlanul azt hirdetik, hogy Nyugat-Magyarország nem egy életképtelen, reménytelen jövőjű Ausztriához, de egy nagy és később újra hatalmas Németországhoz fog csatoltatni, mely fejlődésének beláthatatlan méretű perspektívákat fog nyújtani. Az entente politikáját ma is még mindig a Németország megerősödésétől való félelem sugalmazza és mindent elkövet, hogy ezen megerősödését megakadályozza vagy legalább is késleltesse.
-----Franciaország és Angolország, valamint kisebb szövetségeseik a legnagyobb aggodalommal gondolnak arra, hogy Németország Ausztria csatlakozása folytán valaha egész Pozsonyig terjedhetne.
-----Lehet-e akkor ezen államoknak érdeke az, hogy ne a Lajta, de a Rába vonal legyen kelet felé a német stratégiai határ? Pedig Nyugat-Magyarország Ausztriához való csatoltatása esetén, amely a két ország közötti jó viszonyt érthetően beláthatatlan időre elrontaná, az említett helyzet előbb-utóbb okvetlenül beállana és Németországnak a kelet felé való ilyetén kiterjeszkedése új európai problémákat vetne fel.
-----Amióta Renner előbbi beszédeivel ellentétben kijelentette, hogy Nyugat-Magyarország kérdésének megoldásában Ausztria másra, mint saját erejére nem számíthat, világossá vált, hogy az entente-hatalmak politikájukat megváltoztatva, ezen kérdés megítélésénél eddig figyelmen kívül hagyott szempontokat is mérlegelni kezdenek. És ha igaz az, hogy az európai politika irányítói Európa keleti részén a bolsevizmus és destrukció elleni harcban nem a velünk szomszédos államokra, hanem Magyarországra számíthatnak s e célból egy erős Magyarországot kívánnak újból teremteni,²¹ úgy nem kezdhetik ezt azzal, hogy ezen országnak egy mindenkor elválaszthatatlan részét képező terület, ahol ma konszolidálódott viszonyok uralkodnak, egy a kommunizmus lejtőjén tehetetlenül vergődő országhoz odakényszerítsék.
-----Nyugat-Magyarország magyar fennhatóság alatt való megmaradása, épp úgy mint az egész magyar állam megerősödése és régi határainak helyreállítása nemcsak helyi érdek, de európai érdek, és ezáltal az egész művelt világ jövendő nyugalmának és biztonságának is egyik feltétele.
-----És végül ami a legfontosabb: Nyugat-Magyarországot megvédtük és megtartottuk, - eddig nem mondtunk le róla, és nem is fogunk lemondani soha!

Sigray Antal gróf

JEGYZETEK