MOLNÁR MIKLÓS
ALMÁCSKÁK A NYÁRÁD MELLŐL
"Ha >>esett, szép,
szomorú fejekkel négy-öt magyar összehajol<<, az még
korántsem együttlét. Olyanok,
mint a bábuk, melyeknek huzaljait más-más kezek mozgatják.
Csak akkor lesznek együtt s elevenednek meg,
ha egyetlen kéz irányítja őket. Az ember erői ott vannak,
ahol huzaljai befutnak egy megtartó, uralkodói kézbe."
Ady Endre / Rainer Maria Rilke
----------------------------------------
-----A kívül-belül megújult
szombathelyi ferences rendház vadonatúj színháztermében
Böjte Csaba kis tanítványai az Árpád-házi Szent Kinga
élete című misztériumjátékot adták elő. Aligha él
olyan magyar a Kárpát-medencében, aki soha nem hallott még
Böjte Csaba ferences szerzetesről. Mahatma Gandhit juttatja
eszembe, aki azt mondta, midőn londoni látogatása alkalmával
megkérdezték tőle, mit gondol a kereszténységről: - Nem
rossz elgondolás, érdemes volna megpróbálkozni vele... -
Böjte atya ama kevesek közé tartozik, akik a keresztény
"elgondolást" akként próbálják a mindennapi
gyakorlatba átültetni, hogy csakugyan hasznát lássák az
emberek. Úgy tud szólni mindenkihez, hogy lehetetlen
ellenállni neki. Királyi a humora, és olyan természetesen
műveli a jót, hogy sokan mondják róla: Krisztusnak ő a
jobbkeze... Ha közönség elé lép, a csilláron is lógnak az
előadásain, szem nem marad szárazon, a bukszák az utolsó
fillérig kiürülnek.
-----A függöny jó darabig
rakoncátlankodott, rendezők, szereplők és jól táplált
ferences barátok iparkodtak ráncba szedni, hogy
elkezdődhessék az erdélyi népdalokból és táncokból
egybekomponált titokjáték. Böjte atya árokszélről-honnan
összeszedett, szélfújta csimotái adták elő:
nyolc-tíz-tizenkét éves gyerekek, igen szép összhangban,
sugallatos belső tűzzel és lelkesedéssel. Csuda ügyesen
kimódolták, hogy a zsebkendőnyi színpadon egyszer se
botoljanak egymásba, miközben táncaikat lejtik. A főszereplő
- hosszú szőke hajú, pöttöm kislány - kristálytiszta
hangon dalolta végig az előadást, akár egy operaházi
művésznő. Csakhogy (hál' istennek) ebben a gyönyörű
teremtésben nem volt semmi sztárallűr. Olyan ösztönös
eleganciával mozgott, akár egy királykisasszony. Az előadás
egy pontján lejött egyik társával a színpadról, és pici
kosárkából kenyérfalatokat osztott a közönség minden
tagjának. Én az első sor közepén ültem, hozzám gyorsan
odaért tehát. Mondhatom, megrendítő élmény volt elfogadni
ettől a kis tündérlánytól a kenyeret (az emberek kissé
zavarodottan fogdosták a kezükben, egyszer csak bekaptam és
megettem, ami nekem jutott, láttam aztán, hogy a többiek is;
kissé olyan volt ez, mint valami ókeresztény úrvacsora). Az
első sor szélén, a fal mellett ült Böjte atya, és szurkolt
a gyerekeinek; látszott rajta, hogy sugározza beléjük a
lelkesedést és az erőt.
-----Az ilyen műkedvelő
titokjátékok, ha csak a tartalmukat tekintem, általában egy
kaptára ütött, épületes bugyutaságok,
"evangelizálás" címén legföljebb bigottizálnak,
égnek állna tőlük a hajam minden szála, ha nem tudnám,
például Carl Gustav Jungtól is, hogy "egy adott tárgynak
merőben intellektuális felfogása
felerészben-háromnegyedrészben elégtelen", hiszen
"egy reflektált tárgy megközelítőleg teljes képét
csak akkor kapjuk meg, ha az értékelésen, az érzékelésen
és az intuíción kívül szóhoz juttatjuk a tudattalan
képzettársítások kontextusát is".
-----Vastaps köszöntötte a
szereplőket a titokjáték végén, de ők nem hajlongtak, ahogy
a tetszésvadász ripacsnépség szokta, hanem megilletődötten
kivárták, hogy elüljön a tenyércsattogás, aztán
elénekeltek még egy dalt, lefutottak a színpadról, és
leültek a hátsó sorokban. Böjte atya meg fölment a
színpadra, és egyszerű, keresetlen - és nyilvánvalóan jól
begyakorolt - szavakkal szólt az egybegyűltekhez a
gyerekeiről, munkájukról, terveikről. Az ő radikális
ártatlansága hitelessé, "életigazsággá" tesz
olyan mondatokat is, melyek egyébként szinte bárki szájából
ordas közhelyként konganának: ilyeneket például, hogy
"le kell hajolni a kisdedekhez". Később lejött a
közönség közé, és az első sor elé kiállva folytatta.
Elmondta, hogy őnála egy százasból - azaz száz magyar
forintból - kitelik egy gyerek napi kosztolása. Jó néhányan
elszégyellhették magukat, hogy nap nap után mennyi
fölöslegességre költenek.
-----A végén maga köré
szólította emberpalántáit, és a közönséggel szemközt,
karéjban állva, mint egy hatalmas szelet kenyér, elénekelték
a Himnuszt, mégpedig a közönséggel együtt. Aztán -
közkívánatra - a "székely himnusznak" mondott
népies műdalt is, amitől a Nyárád melléki gyerekek
vendégjátékára operettes giccsfarkinca tapasztódott. Böjte
atya ezúttal nem énekelt a többiekkel (meglehet, úgy
gondolkozik erről, mint Kányádi Sándor, aki szerint
fölösleges dolog a különbejáratú székely, csángó, palóc
vagy tirpák himnusz - kis népnek elég egy himnusz). Ha
lett volna ott papírzsebkendő-árus, meggazdagodhatott volna...
-----A rénszarvas nagyban
kapaszkodik föl a szilvafára.
------ Te rénszarvas, mért mászol
föl arra a fára? - kérdezi tőle a medve.
------ Almát enni - feleli a
rénszarvas.
------ De hiszen ez szilvafa, ezen
nincs alma!
------ Nem baj, hoztam magammal...
-----Böjte atyánál is mindig van
alma, úgy mászik föl a szilvafára.
-----Örülünk, hogy elhozta
közénk az almácskáit, s az ő révükön kapcsolatba
kerülhettünk tudattalan képzettársításaink kontextusával.
Örülünk, hogy megmutatkozott előttünk: Böjte Csaba - s
ezért alkalmasint Gandhi is a pártjára állna - nem a
vasárnapi keresztényeknek abból a meglehetősen nagy tömegű
fajtájából való, akiket Ambrose Bierce Ördögszótára
imígyen definiál: "Hiszik és vallják, hogy az
Újszövetség isteni ihletésű könyv, csodálatosan alkalmas
felebarátaik lelki épülésére, sőt ők maguk is követik
Krisztus tanítását - egészen addig, amíg nem akadályozza
őket bűneik elkövetésében."