MARKÓ PÉTER

A MODERNIZÁCIÓ ÉS A GAZDASÁGI-
TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK HATÁSA
A MAGYAR FALVAKRA

----------------------------------------A júliusi kánikulában A vadon szava című filmet nézem a TV-ben. A Jack London regényéből készült adaptációban Buck, a főszereplő kutya végül természetére hallgatva visszatér oda - a civilizációtól érintetlen vadon világába -, ahonnét korábban elkerült. Ez a visszavágyódás nemcsak az emberi tulajdonságokkal felruházott kutya, hanem a civilizált ember életérzése is. A természet és a természetbe ideálisan illeszkedő falu a filozófiában a szentimentalisták, az eszképisták kedvenc témája, elmélkedéseik, töprengéseik, filozofikus sétáik színhelye. A filozófiában a vidéki élet a tisztaságot, a bűnös városi élet utáni megtisztulást, a mesterkéletlenséget és a tiszta erkölcsöt szimbolizálja, és egyben az aranykor, egyfajta árkádiai pásztoridill megtestesítője. A legismertebb gondolkodók: Jean-Jacques Rousseau, az Ermenonville-i remete és Henry David Thoreau, aki a Walden-tónál szerzett élményei alapján írta főművét. A tényleges falusi élet és szokásvilág viszont a filozófiától, ettől a kezdetektől, de legalábbis Szókratésztól fogva urbánus/kozmopolita jelenségtől teljesen idegen, nem tud vele mit kezdeni. Az autonóm, a társadalmi kötődések és elvárások hálójától nagymértékben független, magasabb szabadságfokkal rendelkező egyén a modernizáció szülöttje, sem az archaikus, hierarchikusan tagolt társadalmakban, sem pedig a falusi közösségek világában nem létezett még. Ezek ugyanis kvázi organikus egységet alkottak, ahol is az egyén egyértelműen és maradék nélkül azonosítható volt az adott közösségben betöltött, a közösség fenntartása szempontjából értékes társadalmi szerepek és funkciók összességével. Az, hogy valaki hová született és milyen társadalmi pozíciót töltött be az archaikus társadalomban, meghatározta mozgásterét, és maga után vonta a cselekvési szabadság hiányát. Nem volt egyén, mert egyéni, külön értékkel bíró léte csak a közösség egészének volt, amely kvázi élőlényként, szakrális egészként működött. A külső elvárások szövetén nem volt rés: a földműves, a mesterember, az írnok, a harcos, a pap vagy a király egyszerűen csak tette azt, ami az adott helyzetben az általa betöltött pozícióból adódott. Nem volt külső rálátás, nem volt alternatíva, nem létezett még erkölcsi dilemma, amikor is lehetőség lett volna mérlegelni és választani, két cselekvési mód közül melyik a jobb. Az egyén, még nem lévén igazából egyén, nem látta kívülről önmagát, nem volt még öntudata, önmeghatározása, a nagy egész részeként fogta fel magát. Ez a kor bizonyos értelemben egy pre-morális, azaz erkölcs előtti időszak is, egyfajta édeni állapot, avagy boldog tudatlanság, amikor is nem adatott meg még a lehetőség jó és rossz között választani, az emberi cselekedetek természetszerűleg következtek az illető szubjektum közösségen belüli pozíciójából. Etikai megfontolásnak, kételynek egyszerűen nem maradt helye. Az elzárt falusi kisközösség eredeti állapota ideáltipikusan valaha ilyen lehetett.
-----A modernizáció folyományaként született meg az autonóm individuum, a modern ember. Ezt a folyamatot azonban nem mindenki érzékelte fejlődésként, pozitív értékként. Nietzsche és nyomában sokan mások ezt a folyamatot az ember thümotikus részének, az önérzetességének az elfojtásaként szemlélték. Nietzsche szerint a liberális demokrácia tipikus polgára "utolsó ember", csak a vágy és az értelem mozgatja, önérzet nincs benne. Az "utolsó ember" nem vágyik rá, hogy nagyobbnak ismerjék el másoknál, márpedig e nélkül nincs kiválóság és kiemelkedő eredmény. A modernizáció értelme nála: a lélek vágyakozó részének győzelme, ami az értelem irányításával diadalmaskodott a lélek thümotikus része, az önérzet felett.
-----A modernizáció negatív hatásának hangsúlyozásával különösen az úgynevezett periféria társadalmaiban, így az ellentmondásosan és megkésve modernizálódó Magyarországon találkozhatunk. Nagy Endre szerint a fejlett nyugati országokhoz való felzárkózás a reformkorban és a két világháború között egyaránt a következő kérdéseket vetette fel:¹ milyen ütemben lehetséges és kell felzárkózni? Milyen eszközök állnak ehhez rendelkezésre? Melyik nyugati modell követendő? Hogyan kell a kultúrát átalakítani az iskolarendszertől egészen a művészeti életig? Ezek a problémák nem sajátos magyar problémák, mindenütt felvetődnek - napjainkban is -, ahol egy periférián lévő ország egy fejlettebb civilizációval találkozik. Az a kérdés, hogy szervesülhetnek-e a modernizáció során nyugatról importált civilizációs "vívmányok" a helyi hagyományokkal, már felmerült a Kossuth és Eötvös közötti vitában is a vármegyék szerepéről, de az erre adott eltérő válasz miatt szakadt ketté nemzeti liberálisokra és polgári radikálisokra 1906-ban a Huszadik Század alkotói köre is. Az e kérdésre adott sikeres ázsiai válaszokból magyarázzák egyesek "Kelet virradatát a Nyugat alkonya" mellett, és ott bújik meg a probléma a huntingtoni "civilizációk összecsapása" mögött is.
-----A harmincas évek Magyarországa úgynevezett népi-urbánus vitájának mélyén is az erre a kérdésre adott eltérő válasz húzódott meg, de a felszínen mindezt eltakarta a zsidókérdés felvetése. A vita egyik - nem az első - fellángolásának közvetlen kiváltója Ignotus Pál a Toll című urbánus lapban 1936 januárjában megjelent cikke volt. Ignotus elutasította az egész népiséget, a húszas évek ellenforradalmának parasztorientációját azonosította a harmincas évek népiségével, és anélkül, hogy ez utóbbit komolyabban elemezte volna, így húzta meg a határvonalat: "Vigyázat, itt két irány áll szemben egymással! Az egyik, amelyik a parlagot és a parlag urait akarja úrrá tenni (vagy úrnak megtartani) egész Magyarország fölött. A másik, mely szerint a fejlődés egyetlen lehetséges módja: a szomorú, a sivár, az állati sorban szenvedő vidéki népet végre-valahára hozzárontani a bűnös Budapesthez. Az egyik tábor a parlagra esküszik, a másik az aszfaltra - igenis aszfaltra! Van jobboldal, van baloldal. Tertium non datur" (Nincs középút). A zsidókérdés a magyar közéletben azóta sem gyógyuló sebeket okozott.
-----Magyarországon a harmincas években kibontakozó népi szociográfusi mozgalom, hasonlóan a Németh László-féle magyarságtudományi elképzeléshez, a politika megkerülését jelentette. Az ifjú szociográfusok a modernizáció útját morális jellegűnek képzelték el, nem az intézmények, hanem az emberek megváltoztatására törekedtek. "A szociográfusi szereptudat - írja Némedi Dénes A népi szociográfia című könyvében - valamikor 1934 körül kezdett kiformálódni. Arra, ahogy a szociográfusok elképzeléseiket, szándékaikat megfogalmazták, valamiképpen a közvetlen hatás eszménye volt a jellemző. Közvetlenül akartak segíteni és változtatni, és a szociográfia egyszerre lett volna a ténymegállapítás és a változtatás eszköze, és ezért közvetlen egységben kellett tartalmaznia a leírást és az értékelést."² Szabó Zoltán szerint a szociográfia megteremtése a fiatalságra vár, mert lelkes, tárgyilagos és előítélet nélküli. "Ma a fiatalság osztályon kívüli osztály - véli Szabó Zoltán -, különálló és fölülálló helyzete a sok nyomorúságon kívül ad egy lehetőséget is, áthidaló szerepet a társadalom különböző rétegei között."³ Feltűnő a hasonlóság Szabó Zoltán idézett gondolata és Mannheim Károly "szabadon lebegő értelmiség" - koncepciója között. Külön vizsgálódás tárgya lehetne, hogy ismerte-e Szabó Zoltán Mannheim pár évvel korábban született gondolatait? Szabó Zoltán elképzelése beilleszkedett a korabeli ideológiai hagyományba, csak nála a középosztály helyett a fiatalság játszott kitüntetett szerepet. Ez a fajta népiesség a parasztságot szociális problémaként és nem szociális erőként fogta fel, ezért nem szakadt el a konzervatív hagyománytól. Szabó Zoltánnál a szociográfia a megújulás eszköze, ezért erkölcsi ügy. 1935-től azonban fokozatosan eltávolodott attól az elképzelésétől, hogy a szociográfiának az egész ifjúság ügyévé kell válnia, és a társadalomkutatás legfőbb követelményének a kegyetlen tárgyilagosságot jelölte meg. A szociográfusi szerepelképzelés Szabó Zoltán-i változata mellett, amely a középosztályban akart lelkiismeretet ébreszteni, voltak még más típusok is. Az egyiket Féja Géza képviselte. Szerinte a szociográfia célja nem a felfedezés, hanem a leleplezés. A leleplezésre azért van szükség, mert Magyarországon senkinek nincs világos képe a társadalomról. Másfajta elképzelést képvisel a szociográfusi szerepről Veres Péter is. A Szabó Zoltán-féle morális szereptudatot, a lelkiismeret-ébresztést ő is elutasítja. Veres osztálya, a parasztság nevében kíván szólni. Számára a szociográfia kibúvó, a fiatalságnak ennél tovább kell lépni. Saját ideálja a népvezér volt, aki kivételes egyéniség és közösségi ember is. A tehetséges emberek, akiknek történelmi cselekvő ambícióik vannak, ezeket csak egy meghatározott közösség keretében élhetik ki - véli Veres Péter.
-----Hasonló népvezéri szerepelképzelés volt jellemző Erdei Ferencre is. Erdei az alföldi mezőváros bemutatásával nem szociográfiát, hanem utópiát írt. "Erdei nem moralista, nem a hatalmon lévők lelkiismeretére akar apellálni, hanem közvetlenül a megvalósítandó cél konkrét képét rajzolja meg, vagyis szociográfia címén mintegy utópiát ír."⁴ Erdei Ferenc - Kovács Imre mellett - a "paraszti polgárosodás" legfontosabb képviselője volt. Kettejük felfogásának különbsége abban rejlett, hogy míg Kovács Imrénél a polgárosodás a morális romlással, a közösségpusztulással egyenértékű negatív folyamat, addig Erdeinél ugyanez pozitív értéktartalmat hordoz. A közösségpusztulást, a társadalom csendes, lázadás nélküli szétbomlását Kovács Imre a "néma forradalom" metaforájában fogalmazta meg. Mi ez a néma forradalom Kovács Imre szerint? "A huszadik század civilizációjának bilincseibe vert parasztság - írja a harmincas években - nem tud megmozdulni, és ezért más utakon keresi a feszültség levezetését. Ez a birtokos parasztságnál az egykézésben, a nincstelen parasztságnál pedig a háború előtt a kivándorlásban, a háború után a szektázásban nyilvánul meg. Egy elsüllyedt nép mélyen a történelmi idők színe alatt csinálja a maga forradalmát, de ez a forradalom néma forradalom."⁵
-----Erdei Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a polgárosodás annak a "meg nem felelésnek" a felszámolása felé tart, amely az osztályhelyzetek és társadalmi formák között feszül. Erdei szerint a modern polgári társadalom osztályhelyzetekből áll, míg a nemzeti-történelmi és paraszti társadalom inkább társadalmi állapotokból. Ez a kettős társadalomszerkezet-koncepció teszi lehetővé Erdei számára, hogy a két világháború közötti magyar társadalomban meglévő rendies formaképződmények továbbélését ábrázolja, és mellékesen Marx osztályhelyzet-fogalmát és Durkheim társadalmi állapot-fogalmát közös nevezőre hozza. Erdei a harmincas évek népi szociográfiájában megnyilvánuló romantikus elképzelésekkel szemben azt hangsúlyozta, hogy a "visszaparasztosodás" politikai mozgalma nem a parasztság politikai mozgalma. Szerinte helyesebb parasztiatlanodásnak és nem polgárosodásnak nevezni azt a folyamatot, ami a magyar társadalom modernizációját a két háború között kíséri, mert csak az kétségtelen, hogy a parasztság leveti a rendi paraszti formákat, de hogy milyen társadalmi formákba kerül, nem lehet tudni.
-----A parasztpolgárosodás kívánalma - mint a magyar társadalom modernizációjának egyik legfőbb célja - lekerült a napirendről a kommunista diktatúra idejében. Igaz, az is nyomon követhető, hogy, amikor a gazdasági-társadalmi problémák a létező szocializmus valamifajta reformját vetették fel, mindig felmerült a parasztság polgárosodásának ügye. Elég talán, ha a hatvanas években és a nyolcvanas években nagy sikerrel megjelenő "Magyarország felfedezése" könyvsorozatra utalunk. A népi írók hagyományának követését jelezte az is, hogy a csak az ideológiában létező egységes paraszti társadalom differenciálódásának leírására, a paraszttípusok elhatárolására különböző metaforákat használnak. Utalhatunk itt Márkus István "utóparasztság" elméletére vagy Juhász Pál "megszakított polgárosodás" elméletére is.⁶ Márkus István elmélete a szocializmusban uralkodó ún. proletarizálódás-elmélet meghaladására született. A proletarizálódás-elmélet hívei azt feltételezték, hogy a kollektivizált szocialista mezőgazdaság részidős gazdálkodói fokozatosan "munkásokká" válnak. A jövő elkerülhetetlenül az egységes (ipari és mezőgazdasági) munkásosztályé lesz, amely kizárólag bérből és fizetésből él. Márkus István az utóparasztság fogalommal kísérli meg egy olyan társadalmi csoport leírását, amely két világ: a város és falu, az ipar és a mezőgazdaság között él, és mindkettőből a legtöbbet próbálja kicsikarni. A "megszakított polgárosodás" elmélete azt a kérdést próbálta megválaszolni a nyolcvanas években, hogy hogyan magyarázhatjuk, hogy egyes falvak és családok oly gyorsan tanulják meg, vagy tanulják meg újra, miként lehet valakiből vállalkozó, míg mások sohasem tanulnak? Az elmélet válasza: a viselkedés és gazdaságirányítás polgári módja a kollektív tudattalanban raktározódott el a szocializmus éveiben, és a korábbi közép- vagy gazdag parasztok, illetve gyermekeik hozzák létre a termelés polgári mintáit. Szelényi Iván három jellegzetes változást írt le a magyar falu társadalmának rétegződésében a szocializmus közel fél évszázadára vonatkozóan.⁷ Az 1945-ös földreform után a magyar falu jellegzetessége a társadalmi rétegződés Erdei Ferenc által leírt kettős rendszere volt. Az uralkodó társadalmi hierarchia az "úr" és a "paraszt" között jelentkezett a falun, ahol a csúcson egy vagy két földesúr állt. A második rétegződési rendszer csúcsán a polgárok, a piacra termelő agrárvállalkozások tulajdonos vezetői voltak. A polgárosodás pályáján haladókat a proletarizálódás vagy a dzsentrivé válás veszélye fenyegette. A mezőgazdaság kollektivizálása utáni helyzetet, a korai hatvanas éveket az jellemezte, hogy az úr-paraszt hierarchia, a hagyományos rendi szerkezet helyébe a redisztributív, bürokrata rendi szerkezet lép. Az úr-paraszt tengelyt felváltja a káder-proletár tengely, amely az elithez tartozó személyek összetételében jelentős változást okozott. A nyolcvanas években tapasztalt legmeglepőbb fejlemény egy olyan új egyenlőtlenségi rendszer megjelenése, amelynek alapja inkább a piac, mint a bürokratikus rend. Szelényi Iván és Manchin Róbert 1985-ös tanulmányában úgy vélte, hogy a magyar társadalom a szovjet típusú szocializmus sikertelen kalandja után visszatér egy szervesebb fejlődési pályára, olyasmire, amit a népi írók korábban "harmadik útnak" neveztek.
-----A rendszerváltozás, mint tudjuk, az első út, a liberális demokrácia és a piacgazdaság mellett döntött. A modernizációs kényszer drasztikusan vetette fel ismét a paraszti polgárosodás ügyét. Ennek a modernizációnak azonban már EU-s környezetben, a fenntartható vidékfejlesztés követelményeinek megfelelően kell végbemennie. Hazánk vidékfejlesztési politikáját illetően Csatári Bálint szerint több, igen nehezen megválaszolható kérdés is adódik, mint pl.: 1. Milyen módon hat egymásra szervesen a magyar vidékfejlesztés és a hazai agrárium? 2. Milyen szerepe lehet egy új típusú táj- és természetvédelemnek a vidékfejlődésben? 3. Melyek azok az új vidéki, falusi funkciók, térfolyamatok, amelyek már nem elsősorban a mezőgazdaság révén válhatnak a modern vidékfejlődés mozgatóivá?⁸ Őszintén be kell vallanunk, hogy ezekre a kérdésekre, és sok más hasonlóra még nem találtunk kielégítő választ. Érzi ezt a politika is, ezért született a "Párbeszéd a vidékért" mozgalom, és az ún. "faluparlamentek" sora. Igaz, ez idáig nem sok eredményt hozott. Magyarország történelmi adottsága, hogy a vidéki térségek és a városok közötti életmódbeli különbség hagyományosan nagyobb, mint Nyugat-Európában. Ez a különbség a rendszerváltozást követően - a spontán piaci mechanizmusok révén - szakadékká tágult. A változások legnegatívabb következménye, hogy a területi szegregációnak egy, Magyarország eddigi történetében teljesen új formája jelent meg: a gettósodó térség.⁹ A gettósodó térség olyan terület, ahol a növekvő lélekszámú, cigány népesség által felülreprezentált, fiatalodó népesség a munka világából szinte teljesen kirekesztve él, és ezek a hátrányok a szélsőségesen szegregált helyi iskolarendszeren keresztül generációk között is átöröklődnek. Felvetődik a kérdés: a gettósodó térség, mint új szegregációs minta az országban egyedi jelenség, csak a Cserehátra jellemző, vagy máshol is találunk ehhez hasonló területeket? A demográfiai és foglalkoztatottsági adatok arra utalnak, hogy az ország más, elsősorban aprófalvas, perifériális helyzetű területein nagy valószínűséggel már vannak, vagy kialakulóban vannak hasonló területek.
-----Reméljük, a fentiekből is világosan látható, hogy a rendszerváltozás, a piacgazdálkodásra való áttérés újra napirendre tűzte a modernizáció ügyét, egy olyan sokrétű folyamatot indítva el, amely áthatja a gazdasági, a társadalmi, a kulturális, a közösségi és egyéni lét egészét, azaz totális életformaváltást jelent, miként a nyugati társadalmak modernizációja. Ez a meggyőződés Európa napnyugati felén annak ellenére uralkodik, hogy egyre láthatóbbá válnak annak negatív következményei is. Ulrich Beck a "kockázattársadalom" fogalmában foglalta össze azt a folyamatot, amelyik természetes környezetünknek az ember érdekében való teljes elpusztításával, az ökológiai egyensúly felborításával és ennek következtében az emberi faj elkerülhetetlen kipusztulásával járhat. Egyes ázsiai társadalmak sikerei azonban felvetik azt, hogy másfajta modernizáció is elképzelhető. Már Samuel P. Huntington felhívja a figyelmet arra, hogy például Kína modernizál, de nem veszi át a maga egészében a nyugati modernizáció minden vonását. Míg Kínában az élet alapvető megítélésének szempontjából a kínai kultúrára támaszkodnak, addig praktikus kérdésekben el kell sajátítani a nyugati módszereket. A sikeres felzárkózást produkáló ázsiai társadalmakban a világ egyre modernebb lesz, de nem válik nyugatibbá. A késői modernitás nyugati társadalmai hagyomány nélküliekké váltak, a mindig új, az állandóan változó uralkodik, semmi sem biztosítja az élet különböző aspektusainak állandóságát. Következésképpen a szekularizált világban minden bizonytalanná válik, az egyéneknek és közösségeiknek a maguk útját kell keresniük, mindenféle iránytű nélkül. Ezzel szemben a sikeresen modernizálódó ázsiai társadalmakban az uralkodó körülményeknek megfelelő hagyományok határozzák meg a társadalom fejlődésének irányát, a hagyomány a természet részévé válik. A jelen és a jövő nem a társadalom tagjainak és a hatalmon lévőknek pillanatnyi döntésétől függ, azt a társadalmon kívül eső tényezők határozzák meg.10 A kínai, dél-koreai modernizáció sikerét többen is a konfuciánizmus társadalometikájának továbbélésében látják. Ebben az etikában a család, az ősök, az idősebb nemzedékek tisztelete igen nagy szerepet játszik. A kínai ember bensőséges érzésekkel csodálja a természet végtelen szépségét és értékeli az etikai törvények által kormányzott társadalom helyességét. Az embert és a teremtő mindenséget átfogó egységnek következménye az a konfuciuszi követelmény, hogy az ember legyen elégedett az ég által meghatározott földi sorsával.
-----Az emberi jogokra alapozó nyugati elmélet abból indul ki, hogy mások nem tehetik azt, ami az én jogaimat sérti. Ezzel szemben a konfucionista magatartás abból indul ki, mi az én kötelességem másokkal szemben. Az ég által meghatározott földi sorssal való elégedettség, mintha a predesztináció elvére hasonlítana, és jól emlékezünk, Max Weber a protestáns etikában látta a nyugati kapitalizmus kialakulását lehetővé tevő mentalitás alapját, és ennek hiányában a modernizáció ázsiai elmaradását. Ugyanakkor vannak tudósok, akik a protestáns etika térvesztésére hívják fel a figyelmet Nyugat-Európában és meghatározó jelenlétére az egyesült Államokban. Niall Ferguson professzor az International Herald Tribune-ban 2003 júniusában megjelent cikkében adatokkal bizonyítja, hogy az USA gazdasági előnyének ez az oka.11 Míg például egy átlagos amerikai 1976 órát tölt el munkával a munkahelyén évente, addig egy német 1535-öt, 22%-kal kevesebbet. De a hollandok és a norvégok még kevesebbet. 1973 és 1998 között a foglalkoztatottak aránya az amerikai népesség között 41%-ról 49%-ra emelkedett, miközben Németországban 44%-ra, Franciaországban 39%-ra csökkent. Az európaiak hosszabb szabadságra mennek, és korábban lesznek nyugdíjasok, és sokkal többet sztrájkolnak. Az EU-ban éppen azokban az országokban dolgoznak a legkevesebbet, ahol korábban a protestánsok domináltak. Miközben a katolikus franciák és olaszok évente 15-20%-kal kevesebb időt töltenek munkával, mint az amerikaiak, addig az inkább protestáns Németországban és Hollandiában, és a teljesen protestáns Norvégiában 25-30%-kal kevesebbet. Hollandiában, Angliában, Németországban, Svédországban és Dániában a népesség kevesebb, mint 10%-a jár istentiszteletre legalább egyszer egy hónapban. Egy ezredfordulós Gallup-felmérés szerint a dánok 49%-ának, a norvégok 52%-ának, a svédek 55%-ának Isten nem jelent semmit, miközben az USÁ-ban a megkérdezettek 82%-a válaszolta azt, hogy számukra Isten nagyon fontos. Ugyanezen felmérés szerint a nyugat-európaiak 48%-a soha nem megy templomba, az újonnan csatlakozott közép-kelet-európai tagállamoknál egy hajszállal jobb a helyzet, hiszen ez az arány 44%. A folyamat vesztese - állapítja meg Ferguson - az európai gazdaság lesz, a nyertese a szekularizált szellem, amelyiknek hatására Max Weber tézise a protestáns munkaetikáról száz évvel megszületése után érvényét veszti.
-----Mit lehet a fentiekhez még hozzátenni? A kultúra árujellegének egyoldalú előtérbe kerülése nálunk a korábbi közösségi terek elhalását idézi elő. A terek használata a lét transzcendens tartalmait is felülírja. Az emberek ma úgy járnak a bevásárló központokba, mint a korai középkorban a katedrálisokba. Meg kell csak nézni vasárnap délelőttönként a hipermarketekben hullámzó tömeget! A hipermarketek a településrendszer életesélyeit is megváltoztatják. Már nem csak azzal kell szembenéznünk, hogy kisebb településeinken megszűnnek a munkahelyek, hanem azzal is, hogy a másutt megszerzett jövedelmeket sem otthon használják fel. Ezzel a településhálózat kiüresedése tovább gyorsul. Néhány rendíthetetlen értékmentő - Robinson hajlamú - ember törekvéseinek társadalmi méretekben alig elismert, és szinte egyáltalán nem támogatott véletlenszerű sikerén vagy kudarcán múlik az európai tér eljövendő formája.

(Elhangzott Szombathelyen, 2006. július 31-én, a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemen)

JEGYZETEK