SZENTMÁRTONI SZABÓ GÉZA

FALUDI FERENC FORRÁSÜNNEPE

AVAGY A TARCSAI SAVANYÚVÍZ NIMFÁJA*

----------------------------------------A Vas vármegyében fekvő Tarcsa a XVII. század elején híresült el savanyúvizéről. Ez a Felsőőr feletti, Gyimótfalvával határos falucska 1921 óta az ausztriai Várvidékhez, azaz Burgenland tartományhoz tartozik, német neve Bad Tatzmannsdorf. A több forrásból előtörő savanyú ásványvíz, avagy borvíz (latinul acidula) századok óta ivókutakat és fürdőt táplál. E források első írásos említése egy 1621-ben, Regensburgban megjelent könyvecskében maradt fenn, amely Johann Mühlberger 1620. július 25-én, a gyimótfalvi kúrián elhangzott, Scaturigo Salutis (Az egészség forrásvize) című prédikációját tartalmazza.¹ A lutheránus lelkész, a földi gyógyforrásokat és az égi kegyelem forrását összevető prédikációját akkor tartotta, amikor maga is a tarcsai savanyúvízzel kúrálta magát;² éppen ezért a textust Zakariás próféta könyve 13. részének első verséből vette: "Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy lemossa a vétket és a szennyet." A prédikátort Ludwig Kinsperger (Königsberger) hívta Gyimótfalvára (Jormannsdorfba). A falu, amely húsz másikkal együtt a borostyánkői uradalomhoz tartozott, a XVII. század elején került az osztrák Königsberg család kezébe.³ (Ez a terület kétszáz esztendeig, 1447-1647 között, Ausztriának volt elzálogosítva.)

A tarcsai savanyúvíz-forrás ábrázolása. Regensburg, 1621. (Részlet a Scaturigo salutis címlapmetszetéről)

-----Az említett könyvecske címlapkeretében, felül a tarcsai völgyet ábrázolták, alul a Fons vitae, azaz az élet forráskútjából kikelő Krisztus látható. A 23. zsoltár egyik XVII. századi magyar parafrázisa hasonlóképpen állítja egymás mellé a profán és a szakrális forrás képét:⁴

A görög mitológia szerint a lelkesítő Hippocrene-forrás Pegasus patája nyomán fakadt a Heliconon, a hegy tövében Aganippe nympha forrása csörgedezett, a Parnassuson pedig a babérfáktól (laureáktól) övezett Castalia-forrás bugyogott; ezekben a Múzsák fürödtek, s aki pedig vizükből ivott, az ihletet nyerve, koszorús poéta lett.
-----Tarcsát, amelynek a XVI. század óta a Tarródy család volt a birtokosa,⁵ 1620 után már előkelő vendégek is gyakran felkeresték. Az első látogatók egyike Gersei Pethő Gáspár (?-1636) volt, aki egy kissé eltúlozta az ivókúrát, hiszen a kezdő napon négy meszely vizet, másodnap nyolcat s néhány nap múlva pedig harminc meszelyt ivott meg. 1622. június 12-én levelet küldött Tarcsáról Poppel Évának (1585-1640), Batthyány Ferenc özvegyének, aki maga is a savanyúvíz-források rendszeres látogatója lett a későbbiekben, s a nem kívánt hatásról így panaszkodott: "megcsömöllöttem az feles víztől, és annyira megutáltam mind ételt-italt, hogy ugyan igen megalíltam utána; az gyomrom pedig semminemű ételt nem akar bevenni, az savanyóvizet sem tudom immár mi módon köllessék innom."⁶ Wizkelety János az aréna, azaz a vesekő gyógyítására ajánlotta a gyógyvizet Loránth Ferencnek, a Pozsonyi Kamara tanácsosának írt levelében (Kismarton, 1624. június 3.): "Az én tanácsom az, hogy [...] rakodnék fel kegyelmed és menne Tarcsára, lenne az Balásfy Istvánné [=Tarródy Erzsébet] asszonyom házánál kegyelmed szálláson, szólana Balásfy uramnak is kegyelmed, az savanyúvizet inná kegyelmed, és megszabadulna az arénától."⁷
-----Batthyány Ádám 1627. június 14-én Rohoncon kelt levelében arról tudósította anyját, Lobkovitz Poppel Évát, hogy "holnap palatinus uram, úgy hallottok, hogy ide akar jönni, és inned osztán úgy akar az Savanyóvízhez menni."⁸ Június 17-én a nádor, Esterházy Miklós (1582-1645) már a Savanyóvíztől írt a rohonci vendégeskedésről feleségének, Nyáry Kristinának, megemlítvén, hogy "a vízitalhoz - Isten vélem lévén - holnap kezdek derekasan, noha ma is ugyan jól ittunk azért már benne. Remélem, hogy Isten egészségemre adja."⁹ A nyár közepi időpont volt a 15 napos ivókúra szokott ideje. Esterházy Miklós 1628-ban július 20-tól augusztus 7-ig; 1631 júliusában két hétig; 1635-ben pedig július 23-tól augusztus 2-ig időzött itt.¹⁰ Feleségének ekkor írt leveleiben az ivókúra részleteiről is beszámolt: "Mi, édes fiam, váltig isszuk a vizet itt, úgy tetszik, nem haszon nélkül."¹¹ Bosnyák Tamásnak, 1631. július 5-én, a savanyúvíz latin elnevezésével, "in Acidulis" írta a nádor: "Hogy kegyelmed az salétromos vízben fürdik, ítélem hogy köszvén ellen hasznos, mi is most belsőképpen eléggé fürdünk is az Savanyúvíznél."¹² Esterházy Miklós 1636. június 27-én I. Rákóczy Györgynek küldött levelét is "in possessione Tartsa ad acidulas" datálta.¹³
-----1637. július 26-án Poppel Éva fiának, Batthyány Ádámnak ezeket írta Tarcsáról. "Akarám értésedre adnom, édes fiam, hogy én ide érkeztem immár az Savanyóvízhez, de igen alkalmatlan és szoros szállásunk vagyon. Valami két levélszínt köllyene csináltatnunk, s nincs kikkel. Kérlek azért, hadd meg az szalónaki gondviselőidnek, hogy legyenek segítséggel az színek csináltatásában. Emellett azon is kérlek, parancsolnád meg, hogy az én asztalomra való bort adnának a várbúl, amikor kéretek."¹⁴ 1638 áprilisában Vas vármegye közgyűlése megtiltotta Poppel Évának, hogy a falu határában házat építsen.¹⁵ A tiltásnak kevés foganatja lehetett, hiszen Poppel Éva Dobráról, 1639. július 4-én már azt írta, hogy "Akarám értésedre adnom, édes fiam, hogy én immár az Savanyóvízhez akarok indulni, s a házam penig nem kész még, egyébaránt alkalmasint készen volna, csak hatezer tégla héával vagyok."¹⁶
-----1640. december 12-én Batthyány Ádám inventáriumot készíttetett elhunyt anyjának tarcsai házáról. "Az Savanyúvíznél uram őnagysága parancsolatjábúl, öreg asszonyom őnagysága házánál egy-más portékámnak fölírása" című jegyzék a fellelt tárgyak közt kuglikat és négy labda-verni való fát is említ, amelyeket az ivókúrák idején űzött játékokhoz használhattak.¹⁷ 1641. július 19-én Zrínyi Miklós egyik jó barátja, Keglevich Zsigmond levelében szállást kért Batthyány Ádámtól: "Immár útban vagyok és a Savanyúvízhez mégyek. Kérem alázatosan kegyelmedet, méltóztassék ott az Savanyúvízben való házaiban szállást adni egy kevés időre."¹⁸ Wesselényi Anna (1584-1650), aki már 1636 nyarán is járt Tarcsán,¹⁹ 1642. július 28-án innen írta fiának, Csáky Istvánnak, hogy "itt most a Savanyúvíznél jó doktorra találtunk, Győrött lakik, itt a Savanyúvíznél váltig próbálgatja az orvosságokat velünk."²⁰
-----Adam Trajan Benešovsky (1586-16??) cseh lutheránus lelkész 1621-ben, a hazájában megindult vallásüldözés miatt, Szalónakra, majd Sopronba, azután pedig Zsolnára menekült; 1640-től Nyitra megyében, a Pöstyén közelében fekvő Vágdebrődön (Drahovce) lett evangélikus prédikátor.²¹ Ekkoriban a pöstyéni fürdőről neolatin dicsőítő költeményt írt, amely 1642-ben nyomtatásban is megjelent Trencsénben. E füzetkében nyoma van a szerző korábbi szalónaki tartózkodásának is, hiszen a tarcsai savanyúvízről is olvasható benne egy epigramma:²²

AD POTORES ACIDULARUM PROPE CASTELLUM SLEINING
IN INFER[IORE] HUNGARIA BIBENDO EFFUNDEBAT

(Az Alsó-Magyarországon, Szalónak várkastélya közelében, ivásra kifolyt savanyúvíz ivóinak. - Te, aki mértékletesen iszod ezt a finom tiszta vizet, vesd le régi erkölcsödet itt, és az előzőeket, és zaklasd könyörgéssel a legfőbb Orvost, éppen azzal volnál képes használni, így az javadra lehetne a gyógyulásban.) A "saluti" szóban a nagy A és T a szerző monogrammja.
-----1644-ben Ludwig Königsberg fia, Kristóf, eladta Borostyánkő várát és uradalmát gróf Batthyány Ádámnak (1610-1659).23 Az uradalom székhelye Pinkafő (Pinkenfeld) mezővárosban volt, nagyméretű emeletes kastéllyal és majorsággal. Ettől kezdve került a Tarcsával szomszédos Gyimótfalva, az 1524-26 közt épült emeletes udvarházzal, a Batthyány család birtokába.²⁴
-----1647. június 30-án Pálffy Pál arról értesítette Pozsonyból Batthyány Ádámot, hogy "palatinus uram is ez jövő héten az Savanyóvízhez mégyen Tarcsára."²⁵ Az új nádor, Draskovich János (1603-1648) tehát hosszasan kúrálta ott magát, hiszen augusztus 4-én még Tarcsáról írta, hogy "itten savanyúvízzel élek".²⁶ Egy Werner Ádám nevű orvos 1650 körül azt fejtegette levelében Nádasdy Ferencnek, hogy felesége, Esterházy Julianna elmehet-e gyógyulása végett a tarcsai savanyúvízhez.²⁷
-----1649. július 26-tól nem más múlatta itt az időt, mint a költő Zrínyi Miklós, aki augusztus 8-án, kéthetes ivókúrája vége felé, Batthyány Ádámnak írott levelét "apud Acidulas ad Tarcham habitas" datálta.²⁸ A hosszú pihenő az ekkorra már készen lévő Szigeti veszedelem csiszolgatására is alkalmat adhatott számára.
-----1650. augusztus 6-án egy Johannes Rauch nevű orvos megbízást kapott a Szentviszlói Deseő családtól, hogy fürdőt építsen a gyógyforrásoknál.²⁹ A 11 Celsius-fokos hidegvizet természetesen melegíteni kellett erre a célra.³⁰ Ettől kezdve némelyek a savanyúvizet ivásra és fürdőzésre egyaránt használták, azt remélve, hogy a kettős orvoslás hatásosabb lehet. A vizet sokan borral ízesítették. 1675-ben olyan kútházat emeltek a tarcsai savanyúvíznek, amelynek káváján az építés dátuma is szerepelt.³¹ A XVII. század elejétől a birtokközpontról gyakran pinkafőinek (pinkenfeldi) is nevezték a forrásokat. 1718. június 22-dikén Bécsből írta Csáky Imre (1672-1732) kalocsai érsek Károlyi Sándornak, hogy "most az savanyúvíznek italját continuálván, az orvosaim praescriptiójából is az tarcsai, vagyis pinkafeldi feredőbe menni szándékozom."³²
-----Mikes Kelemen egyik leveléből (Rodostó, 1720. augusztus 23.) a korabeli ivókúrák technikáját lehet megismerni: "mi négy napig elhadtuk volt Rodosztót, és négy mélyföldnyire voltunk savanyúvizet innya. ... A víz kősziklákból foly ki, de mégis nem tiszta, és a sok nép aztot felzavarván, sáros vizet iszik. Mink is másnap, hogy odaérkeztünk, elkezdettük az italt, és egy nagy üst tele volt vízzel a tűzön, mert melegen kell innya; és sokan voltunk, akik ittuk. ... mindenikünk megivutt harmadnapig tizenkét ejtelnyit belőle, némelyik többet, mert aki legtöbbet iszik, aztot legtöbbet is purgálja. A vizet ebédig kell innya, és addig szüntelen kell járni vagy futni, hogy jobban használjon."³³ Bethlen Kata 1753 júliusában a Hargita tövében fekvő Lővétéről írt levelet Teleki Lászlónak, amelyben a közeli Kérulyfürdőnél fakadó savanyúvíz hashajtó hatását értékelte: "ez a savanyúvíz nem igen laxálja az embert. Kevés laxáló ereje vagyon, s minthogy annyit nem ihatom, hogy laxáljon, igen kevés hasznát érzem, noha éhomra ittam meg két ejtelt, sőt harmadfélbe es felmentem, de többre lehetetlen mennem."³⁴
-----Bél Mátyás az 1740-es években készítette Notitia Hungariae című, a magyarországi vármegyék részletes leírását tartalmazó, többkötetes munkáját. A Vas vármegyét bemutató, ám kéziratban maradt részben, a savanyúforrásokról szólván, Tarcsáról nagyon részletes leírást olvashatunk. Magyarra fordítva ez a következő: Nevezetes köztük a tarcsai (németül Tattzendorf), de ez nem annyira ízletességével, mint inkább gyógyító hatásával jeleskedik. Tűzön megmelegítve igen gyógyító fürdő; a beteg test számára nagyon hasznos. A kút (nyugalmi vízszintje) magas fekvésű és csaknem kézzel elérhetően lehet belőle meríteni. Vizének színe fehérben játszik, csípős, nehezen nyelhető és csaknem leheli a ként. De kellemetlenség nélkül iható, bár nem egyformán használ mindenkinek. Vizétől a mellbetegek - különösen, ha borral elegyítik - köhögnek. Párját ritkító gyakorlat szerint, alkalmas akár a magunk felüdítésére, akár kinek-kinek egészségi állapota megvizsgálására. Fürdőzési idényben nemcsak a szomszédságból, hanem messzibb vidékekről is sokan összesereglenek, hogy egészségüket ápolják. A forrásnál egy kis épület található, s ebbe facsatornákon át vezetett víz egy rézüstben gyűlik össze. A fürdők elosztására minden egyes személynek rocskákat adnak; ezek rendbe rakva mindenkor oda vannak készítve. A víz hatása elsősorban a mell egészségére ajánlott. Akik ebben a pontban egészségesek, testük egyéb részeit kedvükre áztathatják. Viszont súlyosabb a dolguk azoknak, akik nehezen szedik a lélegzetet, mivel a víz fojtogatja a keblüket. A gyógyulók pedig azt tapasztalják, hogy tagjaikat fürdés után bizonyos fokú bágyadtság tölti el. A fürdőzőknek tehát - hogy erre visszatérjünk - az a közös sorsuk: miközben egészségük javul, egész testükben különféle ernyedtséget és zsibbadásokat éreznek. De jóllehet ebből a tarcsai forrásból az ilyen módon alkalmazott fürdő a különféle betegségek mérséklésére jól megfelel, főhatása mégis az ér-, köszvény-, fekély-fájdalmak megszüntetésében rejlik; feltéve, hogy akkor veszik igénybe, amikor a betegségek első jelei azt megengedik. Sok embert erre - természetesen - tulajdon tapasztalat tanított meg. A forrás nevét Tarcsa községről kapta, noha Pinkafő sem esik messze innét, ezért pinkafőinek is nevezik.³⁵
-----Új korszak kezdődött Tarcsán, amikor 1752-ben az új nádor, gróf Batthyány Lajos (1696-1765) megszerezte a helybéli Dezső családtól a fürdő tulajdonát.³⁶ A XVIII. század második felében már több szép fürdőház és egy fürdőkastély is állt a faluban. Ekkoriban Komáromi János Péter (1692-1761) orvos a melankólia gyógyítására alkalmazta a savanyúvizet, s ő volt az első, aki tudományosan értekezett róla (Tractatus chemico-medicus de fonte salubri in pago Tatzmansdorf, Tarcsa Hungaris dicto). Erről a kéziratban maradt munkáról Weszprémi István (1723-1799) híres orvostörténeti könyvében (Succincta medicorum Hungariae et Transilvaniae biographia. Pars II. Lipsiae-Viennae, 1778.) emlékezett meg, hozzáfűzvén, hogy a tarcsai vizet már jó ideje palackozva árusították Bécsben, ahol 1763-ban Ignaz Wetsch orvos nyomtatásban kiadott disszertációja (Examen chemico-medicum aquae acidulae Tarcsensis vulgo Pinkenfeldensis dictae) szolgáltatta a reklámot.
-----1777-ben, címlapján egy korsójából vizet öntő forrásnimfa képével, ugyancsak Bécsben jelent meg a Gesundbrunnen der Österreichischen Monarchie című könyv, amelynek szerzője Johann Crantz (1711-1797) bemutatja Tarcsát is, ahol 1772-ben maga is megfordult: "Tarcza deutsch Tatzendorf liegt an der steyrischen Gränze unweit Pinkenfeld. Der Sauerbrunn entspringt in einem morastigen Thale; sein Ursprung ist mit Holz eingefast. Er ist klar wie Krystall, wirft Luftbläschen auf, und belegt die Rinne, wodurch er zum Baden gewärmet zu werden in einem Kessel mit Ocherrinde geleitet wird, wie mich solches Herr Tolnay Med. Cand. Versihert hat." (Tarcsa, németül Tatzendorf, a stájer határnál fekszik, nem messze Pinkafőtől. A savanyúkút egy mocsaras völgyben fakad; forrásfeje fával van bekerítve. Ez tiszta, mint a kristály, légbuborékocskákat vet fel, és csatorna fedi, amelyen az a fürdőhöz a melegítéshez egy üstbe sárga fakéreggel van elvezetve, miként nekem ezeket Med. Cand. Tolnay úr bizonyította.) Losonczi István országismertető tankönyvében, a Hármas kistükörben (Pozsony, 1771) Vas vármegye leírásából nem hiányzik: "Tarcsa, híres fürdővel és savanyúvízzel."
-----1775 augusztusában Tarcsára látogatott Faludi Ferenc (1704-1779) a magyar rokokó irodalom legjelesebb szerzője, aki élete során, a jezsuita rend tagjaként, Nyugat-Magyarország és a szomszédos Ausztria nagyobb rendházait sorra bejárta. 1740-től 1745-ig a magyar zarándokok gyóntatója volt Rómában. 1743-ban, "Carpato Dindimeio" pásztori néven tagja lett az ottani Accademia dell'Arcadia nevű irodalmi társaságnak. Kőszeg, Sopron, Graz, Pécs, Buda, Besztercebánya, Nagyszombat és Bécs után, Pozsonyban töltötte a legtöbb időt, tanítással és különböző más megbízatásokkal, miközben a költészetet, a próza- és a drámaírást egyaránt művelte. Rendjének feloszlatása (1773) után a Batthyány család birtokán fekvő Rohoncon élt, mint az ottani szegényház papja és igazgatója.³⁷ A tarcsai savanyúvizet felkereső agg költőt megihlette a savanyúforrás és a föléje épített kútkáva felirata, amelyről latin és magyar nyelvű versben emlékezett meg: Carmen saeculare super fonte acidularium Tartsae. - A tarcsai savanyóvízrűl, mikor azon kútnak felállítása után a századik esztendejét emlegettük 1775-ben. A magyar vers szavai szerint a "kút torkán, a márvány kerítő látszatos homlokán" az 1675-ös évszám állt. A latin nyelvű elégia, amely Faludi kéziratos Omniariumában maradt fenn, és a belőle készült magyar vers 1786-ban jelent meg először nyomtatásban.³⁸ A szerző ugyancsak az Omniariumban adott magyarázatot az e versekben megjelenített forrásünnepre, amelyet antik példák nyomán igyekezett ismét meghonosítani:
-----"Fontinalia dies festus Romanis, quo in fontes perennes flores et corollae inficiebantur, et putei coronabantur aqueis talem fontem ut NN est, unde tanta in nos permanant omnibus ornari."³⁹ (A Fontinalia a rómaiaknál ünnepnap, amikor a maradandó forrásokra virágokat és koszorúkat akasztanak, és a kutakat megkoszorúzzák, a gyógyvizeknél az olyan forrást, mint az NN. Innen maradt ránk, hogy az ilyeneket mindenfélével feldíszítjük.) Faludi ismerete pontos volt a szertartásról, hiszen a rómaiak úgy tartották, hogy a forrásokban nimfák lakoznak, akiknek a Fontinalia (Fontanalia) ünnepén, október 13-án áldozat bemutatásával és virágfüzérekkel kedveskedtek.⁴⁰ Magyarországon először Szenci Molnár Albert 1604-ben, Nürnbergben kiadott szótára említette meg ezt a római kultuszt: "Fontanalia, g. n. pl. Kutaknak tulajdonított ünnepek voltak, midőn az jó kutakba koszorókat hántanak."
-----Az ókori írók közül Terentius Varro (i. e. 116-27) tett rövid említést erről a szokásról (De lingua latina, VI, 22): "Fontanalia a Fonte, quod is dies feriae eius; ab eo tum et in fontes coronas iaciunt et puteos coronant." (Forrásünnep a Forrásról, mert ez az ő ünnepének napja; amiatt aztán meg a forrásokba koszorúkat dobnak és a kutakat megkoszorúzzák.) Horatiusnak a sabinumi Bandusia forrását megéneklő ódája (Carm. III. 13.) a forrásünnep előestéjén született. Nyitó és záró strófáit idézzük:

(Óh, Bandusia kristálynál tisztább forrása, édes színborral méltán, s virágoktól sem mentesülve, holnap gödölyével ajándékozlak majd meg, őneki szarvaktól duzzadó homloka... Te is a nemes források egyike leszel, amikor én megénekelem az öblös sziklákba gyökerezett tölgyfát, ahonnan locsogó habjaid futnak alá.)
-----A humanisták felelevenítették a források kultuszát. Janus Pannonius is írt egy forrást köszöntő elégiát, amikor barátjának, Galeotto Marziónak szülővárosát kereste fel (Carmen de fonte Narniensi). Az 1458. június 9-én született, s Horatius-reminiscentiát rejlő elégia első kettő, és 25-30. sora így hangzik:

(Üdvöz légy szent forrás anyja, Feronia, akinek gyógyító vizét a boldog Narnia issza. ... Gyorsan itt legyen az egész nyájból egy hízottabb gödölye, és kiontott vére fesse be a kristályos vizet. Legyenek itt virágok is Bacchus folyékony adományával együtt, ne enyésszen el a hangom kegyes dicséreteket zengeni: Áldott légy ismét a legesleghíresebb a latiumi nimfák közül, és a jövevény hálás ajándékait szívesen fogadjad!)
-----Az ifjabb Plinius egyik levelét (Epistolae. VIII. 8.) a Clitumnus-forrás részletes bemutatásának szentelte. A levél végén arról is írt egy bizonyos Romanusnak, hogy "leges multa multorum omnibus columnis, omnibus parietibus inscripta, quibus fons ille deusque celebratur." (Olvasod majd sokaknak sok feliratát minden oszlopon, minden kövön, amelyekkel maga a forrás és az istenség dicsőíttetik.) Ilyen szövegeket bőven találunk a latin feliratoknak a XIX. században Mommsen és munkatársai által készített, Corpus Inscriptionum Latinarum című, hatalmas gyűjteményében. Weszprémi István orvostörténeti könyvében,⁴³ a Nagyvárad melletti termálfürdőről szólván, egy ott látható érdekes római kori fogadalmi követ említ meg, amelyet valamikor a XVI. század során vihettek oda:⁴⁴

(Neked adja e márvány sziklából kifaragott Dianát, vizek királynője, nimfa, ligetek dísze, Bassus, akit teljesült kéréséért fogadalmi ajándékra köteleztél Germisara erődített falai közelében.) Germisara az antik Dacia provinciában, az Apulumból Sarmizegetusa felé vezető út mentén, a Maros jobb partján fekvő római település volt, amelynek maradványai a gyógyforrásairól ismert Algyógy mellett, Csikmó falunál vannak.⁴⁶ A Gyulafehérvárhoz közel eső gyógyi termálfürdőt 1559-ben Izabella építette ki, s később az erdélyi fejedelmek is használták; így 1629 áprilisában a betegeskedő Bethlen Gábor, 1638-ban pedig I. Rákóczi György és családja kúrálta magát ottani fürdőzéssel.⁴⁷ A 20XVIII. században Bod Péter is többször járt itt. Az egykori római provinciák területén szép számmal maradtak fenn "Genius sanctus huius loci" (e hely szent Szelleme) és "Nympis" (a nimfáknak) feliratú oltárkövek. Martialis egyik epigrammája, amelynek az a csattanója, hogy a nimfák templomának ajándékozott verseket vízbe dobják (IX, 58.), ezekhez hasonlóan kezdődik:

(Szent tónak királynői nimfája, akinek Sabinus, jámbor ajándék gyanánt, becses és megmaradó templomokat épített, ...) Az ókori irodalmi szövegek néha a prosopopoeiával is élnek, azaz a forrás maga is megszólal, miként Ovidiusnál Arethusa nimfa, aki a "Cur sis, Arethusa, sacer fons?" (Miért lettél, Arethusa, szent forrássá?) kérdésre válaszolva, elmondja viszontagságos életét, és azt, hogy Diana miként változtatta őt szent forrássá (Metamorphoses, V. 573-641).⁴⁸
-----A reneszánsz korban igen népszerűvé vált egy bizonytalan eredetű forrásfelirat, amelyet többnyire egy alvó nimfa szobra mellett helyeztek el, s amely e nimfa nevében íródott. A sok említés közül az egyik dokumentum Jean Jacques Boissard (1528-1602) francia neolatin költő Antiquitatum Romanorum, seu Topographia Romanae Urbis (I. pars, Frankfurt, 1597.) című könyve, amelyben, képpel kísérve, az olvasható, hogy a római Campus Martiuson is volt egy alvó nimfát ábrázoló szobor, mégpedig az Aqua Virginis nevű vízvezetéknek a Colocciak háza mentén álló ívénél:⁴⁹
-----"In arca marmorea super fonte leguntur hi versus antiquis characteribus, qui sub statua Nymphae dormientis erant adscripti: Sed statua inde sublata est. (Egy márvány boltozatban, egy forrásfő fölött olvashatóak e sorok antik betűformákkal, amelyek egy alvó nimfa szobra alá voltak felírva. Ám a szobrot innen alávitték.):

Alvó nimfát ábrázoló relief Angelo Colocci római kertjében. 1957. (Rézmetszet J. J. Boissard könyvéből.)

(Ennek a helynek a nimfája, a szent forrás őrizője, alszom addig, amíg érzékelem a kellemes víz csobogását. Kímélj meg attól, bárki, aki érinted az öblös márványokat, hogy álmomból fölverj, akár igyál, akár mosakodjál: hallgass!)
-----A szobor és a hozzá tartozó epigramma a XV. században bukkant fel az antik feliratok gyűjtőinél és az irodalomban, majd a XVI. századtól kezdve lassanként Európa-szerte elterjedt. A veronai Felice Feliciano (1433-1479) római feliratok gyűjtése végett 1479-ben Magyarországon járt. Pannoniai gyűjtésének egy része csupán honfitársának, Michael Fabricius Ferrarinusnak XV. század végi másolataiban maradt fenn. A XIX. században, Mommsen és aggályoskodó munkatársai, mint bizonyosan nem ókori szöveget idézik a "Huius nympha..." kezdetű epigrammát, amely adataik szerint, az itáliai reneszánsz kerteken kívül, valahol a Duna partján is megvolt.⁵⁰ Az általuk használt Ferrarinus-féle kéziratban ez olvasható a vers lelőhelyéről: "Hic lapis est super ripam Danuii, in quo est sculpta nympha, ad amoenum fontem dormiens, mirabili arte fabricata. Sub figura est hoc epigramma subscriptum sculptum, ut vides." (Ez a kő a Duna partja fölött van, amelyen egy kifaragott nimfa, gyönyörű forrásnál alvóként, csodálatos mesterséggel készült. A figura alatt ez a vésve írt epigramma van, amint látod.)

Albrecht Dürer (1471-1528): A forrás nimfája 1525. (Színezett tollrajz. Bécs, Kunsthistorisches Museum)

-----Az elmúlt ötven esztendő során a nemzetközi neolatin-kutatásban, Otto Kurz (1908-1975) publikációja óta sok tanulmány született a rejtélyes forrásfeliratról és az alvó nimfa ábrázolásairól.⁵¹ A heidelbergi egyetemen (Ruprecht-Karls-Universität) oktató magyar művészettörténész, Pataki Zita Ágota, 2005-ben megjelent alapvető monográfiája immár teljes áttekintést nyújt e kutatás kérdéskörében.⁵²

Id. Lucas Cranach (1472-1553): A forrás nimfája 1540. (Táblakép. Washington, National Gallery of Art)

-----Több mint húsz esztendeje már annak is, hogy Ritoókné Szalay Ágnes jóvoltából, Magyarországon is ismertté vált ennek az olasz humanisták által feljegyzett, majd Dürer (1471-1528) és idősb Lucas Cranach (1472-1553) által képzeletből megfestett forráskútnak és feliratának története. Ő ismertette azt a két XVI. századi kéziratos feljegyzést, amelyek szerint, ilyen kutat állíttatott Mátyás király (1443-1490) is a Duna partja fölött, talán budai palotájának kertjében.⁵³ Az egyik feljegyzést a Bártfán született Georg Henisch (1549-1618) orvosdoktor, az augsburgi Szent Anna Gimnázium professzora, 1580 őszén írta be egy magyar főnemes, Stansith Horváth Gergely (1558-1597) emlékkönyvébe.⁵⁴ A másik feljegyzés egy 1565-ben kiadott könyv belső tábláján olvasható, amelynek első possessora a Kolozsvárott született brünni orvos, Jordán Tamás (1539-1585) volt.⁵⁵ Mindkét feljegyzés közös abban, hogy Mátyás király sokszor idézett, koholt epitáfiumát is tartalmazza.⁵⁶ A talán Jordán Tamás kezétől származó bővebb szöveg a következő:
-----"Perennalibus pactis cum Turca induciis Mathias rex Hungariae fontem solido exornatum marmore Budensi arce dicitur exsculpsisse cum dormientis nymphae expressa imagine, Marti postmodum vale dicturus extremum hac inscriptione:

(Azt mondják, hogy amikor az esztendőkre szóló fegyverszünetet a törökkel megkötötte Mátyás király, díszes forráskutat faragtatott, kemény márványból, a budai várban, egy alvó nimfa kivésett képével; Marsnak azután végső búcsút kívánt mondani ezzel a felirattal: E szent forrás nimfája nyugszom, álmomat ne zavard, alszom addig, amíg érzékelem a kellemes víz csobogását. - Mátyás király epitáfiuma: Mátyás, a király, fekszem e sírkő alatt eltemetve, a legyőzött Ausztria hirdeti hatalmamat. A világ ijedelme voltam, félt tőlem mindkét császár, Egyedül csak a halál volt képes ártani nekem.)
-----A kút építése ezek szerint 1483 után történhetett, hiszen Mátyás király ekkor kötött öt esztendőre szóló fegyverszünetet II. Bajezid szultánnal. A kétsorosra tömörített epigramma első sora Cranach sorozatban készült festményein feliratként szerepel.⁵⁷ Dürer 1525-ben készült rajzán viszont a teljes epigramma mind a négy sora olvasható.⁵⁸
-----A Duna partjánál fellelt epigrammát, egy 1470 előtti kortársi feljegyzés szerint, eredetileg az itáliai Giovanni Antonio Campano (1429-1477) szerezte, ám e humanista költő összes műveinek római, 1495-ös kiadásában ennek nyoma sincs.⁵⁹ A vers legkorábbi kéziratainak datálása eléggé bizonytalan; egy 1498-as velencei nyomtatványban pedig már módosult szöveggel bukkan elő.⁶⁰ Felmerülhet tehát a kérdés, hogy Mommsen és társai vajon nem tévedtek-e mégis, amikor a nimfás-epigrammát hamisnak minősítették? Nem lehetséges-e, hogy a "Huius nympha loci..." esetleg mégis antik eredetű, s valóban "super ripam Danuvii" maradt fenn, s onnan került Itáliába? Szamosközy István (c. 1565-1612) dáciai feliratgyűjteménye hamisnak tartott darabja közül négyről már bebizonyosodott, hogy mégis eredetiek!⁶¹
-----Az alvó nimfa kőbe faragott ábrázolása Ovidius Fastijának egyik március havi jelenetével is összefüggésbe hozható. A március hónapról szóló III. rész 11-22. soraiban ugyanis Vesta papnőjéről, Rea Silviáról esik szó, aki cserépkorsóval a fején, vízért megy, ám a Tiberis folyó partján leheveredve, elszenderedik (magyarul Gaál László fordításában):

Ekkor, álmában lepi meg Mars isten a papnőt, aki így lesz Romulus és Remus anyjává: Az alvó Rea Silviát és a hozzá repülve közelítő Marsot ábrázoló dombormű az aquincumi leletek közt is fennmaradt.⁶² Mátyás Duna-parti forráskútján talán nem is egy nimfa, hanem a Tiberis partján alvó papnő szobra vagy domborműve volt látható. Mars ebben a jelenetben nem a háború istene, hanem szerelmes férfi. A békét kötő Mátyás forráskutat építő gesztusa ezzel az allegóriával válna érthetővé.
-----Az alvó, ruhátlan nő ábrázolása a reneszánsz irodalomban is gyakori téma volt, hiszen a testi szépség ilyen helyzetben zavartalanul szemléltethető. Boccaccio (1313-1375) Dekameronjában az ötödik nap első novellája a ciprusi Cimone és Efigenia szerelmének és házasságának történetét mondja el. A paraszti munkát végző, bárdolatlan Cimonét a forrásnál alvó szép leány megpillantása és az ebből támadt szerelem ösztönzi arra, hogy kiművelje magát:
-----"[Cimone,] sí come la sua fortuna il vi guidĽ, in un pratello d'altissimi alberi circuito, nell'un de' canti del quale era una bellissima fontana e fredda, allato alla quale vide sopra il verde prato dormire una bellissima giovane con un vestimento indosso tanto sottile, che quasi niente delle candide carni nascondea, e era solamente dalla cintura in giú coperta d'una coltre bianchissima e sottile; ..."
-----(Cimone, miként sorsa vezérelte, sudár fákkal környékezett tisztásra bukkant, melynek egyik sarkában, gyönyörű és hideg vizű forrás mellett, a zöld pázsiton megpillantott egy gyönyörűséges alvó leányzót, kinek testét oly lenge ruha fedte, hogy vakító fehérségből szinte semmit el nem rejtett, és csupán övétől lefelé födözte hófehér vékony takaró, ...)⁶³
-----Boccaccio ezen novellája azáltal vált Európa-szerte népszerűvé, hogy a XV. század második felében Filippo Beroaldo (1453-1505), majd 1502-ben a német humanista Heinrich Bebel (1472-1518) latinra fordította.⁶⁴ Bebel neolatin elégiájában ekként szól az alvó jelenet:

(Ahhoz közel volt csobogó susogással a kellemes víz, csalogatva az álmot és téged, a nyugalom urát; ott találják meg, hogy elaludjon a szép leány az árnyékos parton és a zöld pázsiton. Rajta éppen csak vékony és fényes ruha volt, úgyhogy egész testén látszódott a szépsége.)
-----A neves olasz humanista, Iulius Caesar Scaliger (1484-1558) poétikai művében, éppen a XVI. század elején újította fel az ókori paródia műfaját, ami azt jelentette, hogy a költők már meglévő, főként antik verseket alakítottak át komoly vagy humoros formában.⁶⁵ Ezt a divatot megelőzően a nimfás-epigrammának két érdekes paródiája született. Az egyik a nápolyi neolatin költő, Hieronymus Angerianus (1470-1535) Erotopaegnion című szerelmi versciklusában található, amely először 1512-ben, Firenzében jelent meg nyomtatásban.⁶⁶ A verssorozat női szereplője, Caelia, a kölcsönzött prosopopoeia révén, egyedül ebben a versben szólal meg önmaga, igaz ekkor is csupán álmában:

CAELIA DORMIENS

(Amíg a szellő fújja a hajamat, amíg a forrás vize csobog, addig eme csendes völgy aljában elnyomott engem az álom. Bárki, aki érkezel, amíg alszom, kímélj meg attól, hogy szelíd nyugalmamból fölverj: Caelia vagyok, e szent víznek oltalmazója.)
-----A nimfás-epigramma nyomán készült másik paródia a magyar Thurzó Zsigmond (cc. 1460-1512) nagyváradi püspök epitáfiuma, amely 1883-ban, ásatások során került elő, s ma a barokk kori székesegyház előcsarnokának falába helyezve látható.⁶⁸ Thurzó Zsigmond az 1480-as években Padovában tanult, s humanista műveltségének köszönhetően, hazatérte után egyre inkább emelkedett az egyházi ranglétrán, s közben a budai királyi udvarban is tevékenykedett. Kéziratokat gyűjtött, ám érdeklődése kiterjedt a mívesen nyomtatott könyvekre is. Baráti kapcsolatban állt a híres velencei könyvkiadóval, Aldus Manutiussal, aki 1502-ben az ő kérésére, és neki ajánlva adta ki Cicero Epistulae familiares című művét. Thurzó Zsigmond 1506-tól haláláig, 1512. szeptember 4-ig, volt nagyváradi püspök. Székhelyén reneszánsz stílusú sírkápolnát építtetett magának az ottani székesegyház főhajójának déli oldalán.⁶⁹ A humanista püspök, még életében, epitáfium gyanánt, saját epigrammáját vésette fel a sírját fedő Thurzó-címeres kőre:

SIGISMUNDUS THURZO ANTISTES WARADIENSIS
DE SE AD LECTOREM

MDXII Pridie Nonas Septembris fatis concessit, VI Idus tumulatus est.⁷⁰

Angerianus epigrammája. 1512. (Poetae tres elegantissimi. Paris, 1582.)	Thurzó Zsigmond sírköve. 1512. (Rajz Bunyitay Vince könyvéből. Nagyvárad, 1884, VII. tábla)

(Thurzó Zsigmond váradi püspök önmagáról az olvasónak. - Ennek a helynek a feje és e kápolna alapítója, Thurzó, alszom addig, amíg az egész földön szétharsog a kürt. Kímélj meg attól, bárki, aki olvasod ezt a sírverset, hogy álmomból fölverj, hiszen te is a mi sorunkba kerülsz majd! - 1512. szeptember 4-edikén a végzet által kimúlt, 8-adikán eltemettetett.)
-----Jól látható, hogy az eredeti versben lévő vízcsobogás zajának helyére a paródiában másfajta hang, a végítélet kürtszava került.⁷¹ Nem meglepő, hogy a nimfás epigrammát Thurzó Zsigmond epitáfiummá formálhatta, hiszen az álom, illetve az alvás a halálra is gyakran alkalmazott metafora. A prosopopoeia átültetése is kézenfekvő volt, hiszen a sírfeliratok sok esetben szólnak az elhunyt nevében, s egyúttal valamire kérik vagy figyelmeztetik az olvasót, miként Ovidius is saját sírversében (Tristia, III, 3, 73-76.):

(Én, aki itt fekszem, a gyöngéd szerelmek játékos írója, Naso poéta, tehetségem miatt vesztem el. De neked, aki itt elhaladsz, ne essen nehezedre, bárki, aki szerettél, ezt mondani: Naso csontjai csendesen nyugodjanak!)
-----Thurzó Zsigmond az olasz humanisták által feljegyzett teljes formájában ismerte a "Huius nympha loci..." kezdetű epigrammát, amely fontos bizonyítéka a kútfelirat magyarországi ismertségének. Végső soron a nimfás-epigramma maga is sírfelirat jellegű, s elképzelhető, hogy a Thurzóéhoz hasonló epitáfium volt az előzménye.
-----Századokkal később sem merült feledésbe az alvó nimfa és a hozzácsatolt epigramma, hiszen Faludi Ferenc is találkozott vele! Ezt bizonyítja a tarcsai savanyúvíz nimfáját megszólaltató, 1775-ben írt, neolatin elégiája:

CARMEN SAECULARE
SUPER FONTE ACIDULARUM TARTSAE

(Százados ének a tarcsai savanyúvizes kúthoz. - Ennek a helynek a nimfája, a szent forrás őrizője szólít téged, vendég, jómagam szeretnék pár szót mondani. Száz évet értem meg, hogy elhidd, nézd, írva van kútkávámon, most már tartsd eszedben, hisz figyelmeztettelek. Szedjél zöld ágat, vedd körül minden oldalamat borostyánnal, aggass körül virágkoszorúkkal, hints friss rózsákat, s tarkálljék gondozott udvarom bíborral, fűzölddel, skarláttal, sáfránnyal. Akkor harsanjanak az ünnepen a trombiták és a dobok pergéssel, és víg körtáncokat járjon az elegyes ifjúság. Megérdemeltem már ezeket, s majd százszoros kamattal fizetem meg, akár iszol, akár fürdesz a vizemben.)
-----Ez az elégia az alvó nimfás-epigramma Magyarországi recepciójának egyik fontos dokumentuma, hiszen annak első sorát szó szerint, záró sorát pedig részben felidézi. Faludi nem paródiát készített, hanem, az állatáldozat kivételével, az antik forráskultusz, a fontinalia ünnepi kellékeit elevenítette fel; a prosopopoeia alkalmazása érdekében pedig, a savanyúvíz Nympháját, alvó mintájához hasonlóan, beszélteti. A tarcsai savanyóvízrűl 1775-ben szerzett, magyar vers pedig nem más, mint az Omniariumban leírt, "Huius Nympha loci, sacri custodia fontis" incipitű elégia költői fordítása. A magyar vers kezdete: "Ennek a forrásnak nevelő Nymphája, / Mindenféle rendek itató dajkája," és zárlata: "Megfizetem százszor, akár bennem igyál, / Akár vizeimmel feredve mosódjál," az alvó nimfától kölcsönzött latin szavakat követi, azaz mindkét változat a fentiekben elősorolt antik hagyományból építkezik.

A TARCSAI SAVANYÓVÍZRŰL, MIKOR AZON KÚTNAK FELÁLLÍTÁSA UTÁN
A SZÁZADIK ESZTENDEJÉT EMLEGETTÜK 1775-BEN

Írtam ott a kútnál azon 1775-dik esztendőben: Sz. István király napján. Faludy⁷³

-----Faludi, 1740 és 1745 közötti római tartózkodása során, akár maga is láthatta valahol a nimfaszobrot a verses felirattal. Omniariumának talán még Rómában irogatott, korábbi részében, egy másik, töredékes elégiájában, némi átalakítással használta fel az alvó nimfától vett kezdősort, amikor egy kedves erdei tisztástól és az ott csobogó forrástól búcsúzkodik:⁷⁴

(Ennek a helynek a nimfája, a szent erdő őrizője, üdvöz légy mindörökké és Isten legyen veled végtelenül. És ti, platánok, aki megtöritek Phoebus perzselő hevét, s te, csobogó vízzel folydogáló forrás, örökkön éljetek boldogan, s te is, minden dolgok legjobbika, lombos fák alatti magányos forrás. Míg lehetett, én itt enyhítettem keserves gondjaimat, itt, és a pázsittal borított patakparton. Óh, álom, óh, nyájas madarak, óh, pázsit és fűszálak, mily édesen éltem itt kedvtelésemnek! Emlékezzetek rám ...)
-----Ennek a versnek azonban nemcsak a kezdősora kölcsönzés, hanem nagyrészt a többi sora is kompiláció! Az eredeti verset Petrus Lotichius Secundus (1528-1560), a XVI. század legjelentősebb német neolatin költője írta! "Smaragd und Phönix der deutschen Dichter" - mondták róla a kortársak, akik a Vergiliust és Ovidiust követő poétát Tassóhoz hasolították.⁷⁵ Faludi valószínűleg Lotichius műveinek Burmann-féle kiadását lapozgatta, amely 1754-ben jelent meg.⁷⁶ A felhasznált elégia (Carminum liber secundus, III.) az elővárosi kertekben lévő babérfákhoz beszél:

AD LAUROS IN HORTIS SUBURBANIS

Lotichius utolsó éveiben Heidelberg egyetemén volt orvosprofesszor. A versbéli babérfák pedig Heidelberg nyugati elővárosában zöldelltek, mégpedig az 1540-es években kialakított "Herrengarten"-ben, amely a pfalzi választófejedelmek (Pfalzgrafen) reneszánsz díszkertje volt.⁷⁷ Faludi a maga változatában, a laurosok helyett, a platánokat szólítja meg, s elhagyja, vagy átalakítja mintájának Heidelbergre utaló sorait. Kihagyja a neveket is, hiszen az eredeti elégiában említett Venator és Sarnis a neolatin poéta első eclogájának a szereplői. Lotichius egyik verse arról szól, hogy ő és barátja, a botanikus Carolus Clusius (1526-1609), sétálgatnak a heidelbergi díszkert virágai között. Nos ennek a versének néhány kiemelt sora is felbukkan az Omniariumban!⁷⁸
-----Faludi kompilált elégiájában már nem a nimfa beszél, hanem a költő búcsúzkodik tőle, majd az általa őrzött kies hely különböző elemeitől. Lépésről lépésre halad, miként régi magyar halotti búcsúztató versek.⁷⁹ A kezdősorban említett szent erdő (sacra sylva) alighanem a parrhasiai erdő (Sylva Parrhasia),⁸⁰ olasz nevén a Bosco Parrasio, amely egy 1725-ben kialakított liget volt a Gianicolo lábánál, és amely magát Árkádiát jelenti. Itt tartották az Accademia dell'Arcadia nevű irodalmi társaság összejöveteleit, ahová Faludit, "Carpato Dindimeio" pásztori néven, taggá, azaz arcassá választották. Szokás volt az efféle kerteket barlanggal, labirintussal, forráskutakkal, Diana-szentéllyel díszíteni.⁸¹ A 20vers elején megszólított őrző nimfa (Nympha custodia) szobra, és a kőbe vésett epigramma vélhetőleg ott volt az akadémia Tiberisen túli ligetében. A csonkán maradt elégia végére kimondatlanul is odakívánkozik a kor híres kulcsmondata: "Et in Arcadia ego." (Árkádiában éltem én is.)⁸²

Tarcsa és környékének látképe. 1763. (Rézmetszet. Ignaz Wetsch könyvének melléklete)83

-----Faludi azonban nem csupán árkádista költő volt, hanem az antik auctorok szorgos olvasója. Így nemcsak az akadémia, mesterségesen csinált, idilli kertjétől búcsúzik, hanem a hajdani Róma, általa felkeresett mitikus helyeitől is. Livius írja le azt a barlanggal és forrással ékes ligetet, ahol Róma királya, Numa Pompilius, találkozgatott feleségével, Egeria nimfával, s amelyet a múzsáknak szentelt (I. 21.): "Lucus erat, quem medium ex opaco specu fons perenni rigatbat aqua: quo quia se persaepe Numa sine arbitris velut ad congressum deae inferebat, Camenis eum lucum sacravit, quod 'earum ibi concilia cum coniuge sua Egeria essent". Ebbe az Aventinus domb alatti, a Porta Capenán kívül lévő ligetbe jártak egykor vízért a Vesta-szüzek. Talán Rea Silviát is itt nyomta el az álom! Numa király itt áldozott bárányt a forrásnak (Ovidius, Fasti, III, 295-300): "Huc venit, et Fonti rex Numa mactat ovem." Egeria barlangja ma is megvan a Via Appia mentén. Régi metszeteken látszik, hogy Faludi idejében, a barlangban még volt egy nimfát ábrázoló szobor.⁸⁴ E barlangnak és az alvó Ariadne antik szobrának másolatát, 1748-ban, a dél-angliai Stourhead parkjában is elhelyezték. Az ott ma is meglévő műbarlang előtt, az eposzköltő Alexander Pope (1688-1744) angol fordításában olvasható a nimfás-epigramma.⁸⁵

Faludi latin és magyar vesének Révai Miklós-féle első kiadása. Győr, 1786.

-----Faludi Rómából való távozása után harminc esztendővel, a szinte árkádiai környezetben fakadó tarcsai savanyúvíz kortyolgatása közben, idézte fel újra az alvó nimfás-epigrammát. Ekkor olyan pogány szokást próbált újra meghonosítani, amelyet nyolcszáz évvel korábban még űztek, illetve büntettek. Szent László király dekrétumainak I. könyvét az 1092-ben tartott szabolcsi zsinaton kodifikálták. Ennek 22. fejezete a kutak kultuszával foglalkozik: "Quicunque ritu gentilium iuxta puteos sacrificaverint, vel ad arbores et fontes et lapides oblationes obtulerint, reatum suum bove luant."⁸⁶ (Akik a pogányok szokása szerint kutak mellett áldoznak, avagy fákhoz és forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel lakoljanak.) Faludi verse azonban nem valódi kultuszra biztat, nála az antikvitás eszköztára a költői invenciót szolgálja.

JEGYZETEK