------------------------------Szilágyi István: Szombathely városépítés- és építészettörténete a dualizmus korában. Kiadó: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. Szombathely, 2005. 256 old.

------------------------------A kiadó egy műfaját tekintve úttörő jellegű, elegáns kötetet jelentetett meg a 2005. év végére. Szerzője Szilágyi István (SZ. I.), a város 1985-től 2000. évi nyugdíjazásáig eredményes munkásságú főépítésze, aki tervezőként (1961-1985) és tudósként (1962-2005) is mindenekelőtt Szombathellyel kapcsolatban kimagasló tevékenységet fejtett ki. Szerette szülővárosát, annak ellenére, hogy nagyon jól és mélyen ismerte nemcsak erényeit, hanem gyengéit és gyarlóságait is. Műve a Szombathelyről készülő, négy kötetesre tervezett monográfia harmadik, 1850-1945 közötti időszakról szóló kötetének egyik fejezeteként kezdett íródni.
-----Szilágyi István 1962-ben dr. Sárai Gyula ügyvédtől, a legkülönbözőbb helytörténeti emlékek lelkes gyűjtőjétől egy fényképet kapott ajándékba, mely a régi szombathelyi kálvária-kápolnát ábrázolta a hozzá felvezető utakkal együtt. E jó minőségű fénykép elindította a szűkebb hazájának múltja iránti szenvedélyes érdeklődését, kutatási, továbbá adatrögzítő és -gyűjtő tevékenységét. Nagyon hamar észlelte, hogy szakirodalmi és levéltári kutakodása parttalanná válik, egy-egy adat, felfedezés újabb megválaszolásra váró kérdések csokrát veti fel. Ez Szilágyi Istvánt nem megtántorította vagy megijesztette, hanem meglévő és új ismereteinek rangsorolására és rendszerezésére serkentette. Mindenekelőtt a kálváriákkal, Szombathellyel és Vas megyével kapcsolatos adatokat gyűjtötte és rögzítette a tudományosságnak megfelelően. Ha egy témával kapcsolatban eredményekre jutott, azokat a helyi és országos folyóiratokban publikálta. Még az 1970-es évek második felében felmerült egy átfogó Savaria-Szombathely monográfia megalkotásának és kiadásának igénye, de a kutatási körülmények mostohasága és a megfelelő kutató- és szerzőgárda hiánya következtében csak a gondolatig jutott el a megye akkori vezetése. Az 1990-es évek első felében mindenekelőtt a régészeti feltárásokkal és a helytörténeti kutatással foglalkozók számának megnövekedése ismét felszínre hozta a monográfia kiadásának szükségességét. A marxi történelmi szemlélet béklyóinak széthullása, a magyar városok önállóságának megnövekedése, a millenniummal kapcsolatban megszaporodott kulturális pályázatokkal elérhető anyagiak mind kedvezően hatottak egy minden tekintetben igényes négy kötetes városmonográfia megjelentetésének elindítására. Az igényes első kötet 1998-ban jelent meg.
-----Amikor szerzőt választottak a Szombathely-monográfia harmadik kötetének dualizmuskori városépítési és építészeti fejezetéhez, szóba sem jöhetett más, mint Szilágyi István. Nyugdíjazását követően szinte "beköltözött" a megyei levéltárba. A város polgármesteri hivatala azzal támogatta, hogy megbízta a város védett épületállományához tartozó tervrajzok és egyéb dokumentumok levéltári vizsgálatával. Megkezdődött a szerző vesenyfutása témájával, kegyetlen betegségével és a múló idővel. A tárgyalt időszakról bőven jelentek meg értékes, de mozaikszerű közlemények, sőt tanulmányok is, melyek közül a két legfontosabb a kortárs BODÁNYI Ödön: Szombathely város fejlődése 1895-1910-ig és műszaki létesítményei (Bp. Pátria. 1910) című pontos, naplószerű beszámolója egy rövid de fontos időszakról és BRENNER János: Szombathely városépítés-története a XIX. század második felétől az első világháborúig (Ép. és Közl. Tud. Közlemények 1959. 1-2. sz.) című átfogóbb értekezése, de még ez utóbbi is igényes vázlatnak tűnik ahhoz képest, aminek megírására Szilágyi vállalkozott. Számára tehát egyrészt volt mit meghaladni, másrészt óriási, évtizedekig gyűjtött anyagát rendszerbe és olvasmányos szövegbe kellett foglalnia, továbbá meg kellett írnia olyan területekről szóló számadásokat, beszámolókat, összefüggéseket, melyekkel eddig még soha senki nem foglalkozott, nemcsak Szombathely, de egyetlen más hazai város viszonylatában sem. Tárgyának feldolgozási módját tekintve két könyvet lehet, mint előképeket említeni, WINKLER Gábor: Sopron építészete a 19. században. (Bp., Akadémiai Kiadó 1988.) és MORAVÁNSZKY Ákos: "Építészet az Osztrák-Magyar Monarchiában1867-1918" (Bp.,Corvina1988.) című köteteket, melyek szakítottak az addigi sok kép, főleg fénykép, továbbá kevés szöveg és adat hazai kiadványszerkesztői hagyományaival.
-----Szilágyi István munkájának terjedelme meghaladta egy még oly alapos monográfia egyik részfejezetének befogadóképességét, adatgazdagsága és hitelessége pedig sem elhagyásokat, sem tömörítéseket nem tett lehetővé, tehát önálló kötetként való megjelentetése kínálkozott az egyetlen, értékeit megőrző lehetőségnek. A népszerű ismeretterjesztésnek, továbbá a városépítés és építészettörténet tudományosságának egyaránt magas színvonalon megfelelő munkáját a szerző gyermekeinek és minden városát szerető szombathelyinek ajánlotta.
-----Bevezető helyett dr. Ipkovich György polgármester ajánlása indítja a kötetet. Az általánosan megfogalmazható jelenségek leírásától a legapróbb részletek bemutatásáig tíz fejezet tárgyalja a könyv címében megjelölt témát, további hat technikai fejezet tartalmazza a hivatkozásokat, melyek száma meghaladja az ezret, a felhasznált irodalom és rövidítések jegyzékét, az alkotók névmutatóját, az általános névmutatót, a képek forrását, végül az angol és német nyelvű tartalmi kivonatokat.
-----"A fejlődés már az 1850-es években elkezdődött, de a korszak mélyebb elemzésének hiányában máig sem tisztázott kérdés, hogy mi volt az a konkrét tényeket is befolyásoló mentalitástörténeti változás, ami ezt megalapozta, majd elindította" - írja Szilágyi István.
-----Itt öt dolog mindenképpen említést érdemelt volna, mint a változások elindítója: 1. a jobbágyfelszabadítás; 2. az egész Kárpát-medencében, tehát nemcsak Szombathelyen jelentkező és a paraszti munkanélküliség első hullámait felvevő városfejlődés; 3. az ipari és közlekedési forradalom Nyugat-Európában már régen lezajlott, hazánkban viszont ekkor lendületbe jövő hatásai; 4. nemzetközi ideológiai, közgazdasági és technikai elméletek illetve trendek beáramlása a Kárpát-medencébe; 5. a polgári fejlődés első eredményei: tőke és gazdaság, felső-, közép- és elemi oktatás, közegészségügy, mezőgazdaság, szállítás és kapitalista versenyszellem területén.
-----Bizonyos fokig megtévesztő a lakosság számának alakulásából levont következtetés, mert az abszolút számokban mért gyarapodás állandó emelkedést mutatott a századfordulóig. Míg 1857 és 1869 között a népesség gyarapodása 2932 fő volt, 1890 és 1900 között 7176 fő, tehát a korainak 2,45-szöröse. (Ez nem árulja el a gyarapodás százalékos arányát. - A szerk.) A legjelentősebb üzemalapítások viszont tényleg az 1850. és 1871. évek közé estek (1736 munkahely jött létre), 1872 és 1911 között a munkahelyek számának növekedése mindössze 649 volt. Az ipar, kereskedelem, közlekedés és pénzforgalom teremtette meg a dualizmus korának egyre nagyobb volumenű építkezéseihez a gazdasági alapokat, kiváló polgármesterek és jól választott munkatársaik pedig a színvonalat biztosították.
-----Az előző korok építő tevékenységének tömör és ugyanakkor szemléletes bemutatása izgalmas olvasmány az első tervszerű városfejlesztésre irányuló törekvések bemutatásával együtt. Megállapítja, hogy eseti megoldások váltották ki a kezdeményezéseket és ha a munkálatok folytatódtak, a város által létrehozott bizottságok vették kezükbe a terveztetési feladatok irányítását. A korai tervek közül jelenleg egy sem található meg, így bemutatásuk nem volt lehetséges.
-----Az első több példányban is fennmaradt szabályozási tervet igényesen, országos tervpályázat (1922) lebonyolítását követően dolgozta ki a város műszaki hivatalának vezetője, Niessner Aladár tanácsnok. Ezt az 1924-es tervet szinte teljesen színhelyesen és az erős kicsinyítése ellenére is látványában jól értelmezhetően tartalmazza a könyv, zárólapjának hátsó oldalán. A könyv kemény borítójának bekötéséhez tartozó előlapon nagyon jó minőségben Szombathely város tervrajza Óperint és Szt. Márton községekkel 1880. található.
-----A kötet egyik legterjedelmesebb (40 oldalnyi) és talán legolvasmányosabb fejezete foglalkozik az építési feladatok elgondolásával, megvalósításuk vagy meghiúsulásuk történetével, a közreműködők személyének és szerepének bemutatásával, az elkészült objektum külső, belső ismertetésével, értékelésével, a város területi bővülésére gyakorolt hatásával. Izgalmaktól sem mentes a városháza, színház építéstörténetének megismerése.
-----Minden, a korszakban épült közintézmény létrejöttével megismerkedhetünk - a múzeumtól az oktatás, sport, ifjúságvédelem, egészségügy, igazságszolgáltatás építményein keresztül, az ipar és a közlekedés épületeiig. A fejezet a legfontosabb lakóépületekről is beszámol: a gazdagok villaépületeit, jelentős bérpalotákat, az új utcanyitásokat mind sorra veszi. E fejezet végén hiányolható a városépítés összefoglaló értékelése. (Hazai viszonylatban erre 1983-ban Winkler Gábor tett kísérletet: "A historizmus művészete Magyarországon" című tanulmánykötetben 1993-ban jelent meg tanulmánya.)
-----Őszinte, tömör és izgalmas fejezet A városépítés áldozatai. Műemlékvédelem című. Az Építőipar, anyagipar, építőanyag-kereskedelem. Alkalmazott szerkezetek fejezetben teljességre törekvő leírását vagy legalább megemlítését találjuk a dualizmus korában, a városban megtelepült vagy átmenetileg munkát végző anyaggyártó és megmunkáló mesterembereknek, műhelyeknek, továbbá üzemekkel, nagyobb telephelyekkel, gyárral rendelkezőknek is. A fejezet a hagyományos épületszerkezeteken túlmenően foglalkozik a korszakban megjelenő új anyagokból készültekkel is, mint az öntött vas, hengerelt acél és az elsősorban külső vállalkozók által kivitelezett vasbetonszerkezetek. Megemlítésre kerül mint jelentkező új szigetelőanyag, a bitumen és a "facement". Ebben a fejezetben kellett volna megemlékezni a városon kívülről beszerzett, mintakönyvek és katalógusok alapján rendelhető és a historizmus, de a szecesszió időszakában is nélkülözhetetlen gipszöntvény díszítőelemekről és alkalmazásuk elterjedtségéről. A legújszerűbb fejezete a könyvnek a korszak szakembereiről szóló, melyben a képzésüknek hazai és külhoni lehetőségeit, tervezői és kivitelezői jogosultságaikat ismerteti a szerző. Lebilincselő olvasmány az alkotók bevándorlásának és letelepedésének leírása, tervező és kivitelező dinasztiák kialakulásának bemutatása.
-----A korszak szombathelyi építészettörténeti vázlatát adja a Stílusok, irányzatok, az épületek kívülről és belülről című fejezet. Szilágyi István nagyon jól válogatta ki azokat az épületeket, melyek a klasszicizmus bizonytalan végső időhatárától a romantika, historizmus, szecesszió szombathelyi korszakváltásainak bemutatására a legalkalmasabbak.
-----A szabadságharc leverését követő elnyomás időszakában emelt csekély számú romantikus épület szinte mindegyike bemutatásra kerül. A további években már szerteágazóbb a kép, mely csak a következő, Az alkotók és alkotásaik fejezet épületbemutatásaival válik teljesebbé. E legterjedelmesebb lexikonszerű fejezet 60 oldalon, 93 önálló szócikkben tárgyal építészeket, illetve építési vállalkozókat. Ezek közül 54-en helybelinek, 26-an hazai, de máshol honosnak és 13-an külföldinek tekinthetők.
-----Kiemelkedően és szombathelyi jelentőségüknek megfelelően tárgyalt építészek: Bodányi Ödön, Brenner IV. és V. János, Hauszmann Alajos, Kirchmayer Károly, László Sándor, Müller Ede, Rauscher Miksa, Szabovics Ottó, Wälder Alajos, Wälder Gyula, Weiss Oszkár.
-----A dualizmus hazai élvonalbeli építészei közül is többen megfordultak Szombathelyen, de a róluk szóló ismertetés - érthetően - csak a várossal létrejött kapcsolatukat rögzíti: Czigler Győző, Hauszmann Alajos, Hajós Alfréd, Márkus Géza, Pártos Gyula, Wälder Gyula.
-----A közölt adatok tekintetében a szerző teljességre törekedett, így nagyon sok vitatott szerzőséget tisztázott, és új neveket hozott felszínre. Nem volt könnyű feladat szemléltető terv- és képanyag előteremtése sem. A szöveg között 30 tervrajz, 27 archív és 54 mai állapotot bemutató fénykép található. Az ábraanyagot XVI színes tábla zárja, melyeken hat homlokzati rajz, hat metszet, hét alaprajz, egy helyszínrajz és egy falfestési részlet (fordítva) található. A nyomda ördöge alig működött. A 38. old. 6. és 7. kép szövege felcserélt, a 84. oldalon a kép helyes számozása 26.
-----Külön kell szólni a könyv kötésének, illetve borítójának megoldásáról és képválasztásáról, mely nemcsak a könyv tartalmára jó utalás, hanem a dualizmuskori Szombathely fejlesztésének kétarcúságára is, amelyben egyszerre volt jelen az igényesség és a kisszerűség.
-----A könyv Szilágyi István szép és értékes ajándéka szülővárosának.
-----Az ajándék "csomagolása" Sellyei Tamás Ottó, az ábraanyag fotózási munkája Garas Kálmán, a kötet utószerkesztési munkája dr. Gál József dicsérendő teljesítménye.

Heckenast János

------------------------------Balogh Lajos: Büki tájszótár. Vasi Szemle Szerkesztősége, Szombathely, 2004. 176 old.

------------------------------2005. november 20-án, vasárnap délelőtt, pilinkéző hóesésben, Bükön, a leghitelesebb környezetben, a Kossuth Lajos utca 101. számú, helyi műemlék jellegű parasztházban, szülőházában, Balogh Lajos nyelvész a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport kérésére, a fiatal nyelvművelők második, Bükön megrendezett találkozóján bemutatta legújabb könyvét, a Büki tájszótárt. A tájszótár bemutatása természetesen a szülőház körüljárásával kezdődött. A fiatalok megtekintették a "hajlított" házat, a színt, a disznóólat (hidast), a járgányt (igavonó állatok körbejárásával működtetett, cséplőgép vagy szecskavágó hajtására használt szerkezetet), a rövid- és hossziszekeret, a pajtát, a tikházat, az etetőt, a secskát (szecskát), majd a házban a valóságos remeknek számító berakott sporheltet, és olyan különlegességeket, mint a megfejthetetlennek tűnő jellel (föltehetőleg tulajdonjeggyel) ellátott gerebent... Az egykori büki élet megannyi apró, regénybe foglalható emlékét. Majd a büki nyelvjárás jellemzőiről szólt a nyelvjáráskutató-nyelvész, s örömmel dedikálta új könyvét.
-----Balogh Lajos tanár úr (nekem tanár úr, mert a nyelvjárástant ő tanította nekem az egyetemen) Bükön született 1933-ban, s ma már részben ismét Bükön (no meg Budapesten) él. Évtizedeket töltött a magyar nyelvjáráskutatás szervezésével, nyelvjárási, szociolingvisztikai, névtani kutatómunkával a Nyelvtudományi Intézetben, oktatással, a nyelvjárások iránti érdeklődés fölkeltésével, tudományos palánták nevelésével az ELTE Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszékén (de a Néprajzi Tanszéken is), valamint vendégtanár is volt több évig az ungvári egyetemen. Mindent tud, szinte mindenben részt vett, ami az elmúlt több mint ötven évben (a magyar nyelvjárástudomány egyértelműen virágzó korszakában) történt. Így például részt vett A magyar nyelvjárások atlasza készítésében, de az Európai és a Kárpáti nyelvatlasz munkálataiban is. Szerzőtársa volt Az állathangutánzó igék, hívogatók és terelők somogyi nyelvatlaszának. Végh Józseffel közösen szerkesztette a Vas megye földrajzi nevei (Szombathely, 1982.) című munkát. Valószínűleg egész életében vágyott arra, hogy szülőhelye nyelvével és történetével foglalkozzon, s ezt a nyugdíjas évek tették lehetővé számára.
-----A magyar nyelvjáráskutatás virágzó korszakára már fentebb utaltam. Ennek áramában az elmúlt évtizedekben a maga nemében páratlan nyelvjárási atlasz mellett az utolsó kötet kivételével megjelent az Új magyar tájszótár, valamint szép számmal láttak napvilágot a területi, helyi tájszótárak. Vas megye a magyar nyelvjáráskutatásban elismert szerepet vívott ki magának. Köszönhető ez Szabó Géza tevékenységének a Berzsenyi Dániel Főiskolán, amelynek következtében a szombathelyi Magyar Nyelvészeti Tanszék a dialektológiai (nyelvjárástani) szimpóziumok helyszíneként, kutató- és oktatóhelyként a magyar nyelvjáráskutatás fontos helyszíne lett. Vas megyei tájszótár azonban eddig nem jelent meg. Ha csak nem számítjuk ide a régi Vas megyéhez tartozó Felsőőr (ma Oberwart) ősi határőrtelepülésünkről (a német nyelv övezte nyelvszigetről) készült Felsőőri tájszótárt, Imre Samu munkáját. A Büki tájszótár tehát az első, mai Vas megyei tájszótár! Mutatvány már megjelent belőle korábban a Vasi Szemlében.
-----Mint minden tájszótár, ez is szavakat, tájszavakat (valamint példamondatokat, frazeológiai egységeket) tartalmaz ábécérendben: az a-tól (hallgatásra késztető, figyelemfelkeltő szó: "A huogazsd, ugat a kutya.") a zsurul (súrol) szóig. A címszó mindig a tájszó köznyelvi alakja (ha van ilyen, mert ha nincs, akkor maga a tájszó). Például megtalálható a szótárban az aszpirin, amelyet itt aszpërinnek ejtenek. (A kétpontos ë az ún. zárt ë, amelyet bármelyik számítógépen elő lehet hívni az alt+0235-ös kombinációval; nagybetűs változata: alt+0203). Ha már az aszpirinnál tartunk, föltehető a kérdés, hogy kerül be egy ilyen nemzetközi (idegen) szó a Büki tájszótárba? A nyelvjárási szavaknak ez a típusa az ún. alaki tájszavak csoportjába tartozik, vagyis a köznyelvben meglévő szó a tájnyelvben más hangalakban fordul elő. Az ilyen szavakból van a legtöbb a nyelvjárásokban. Bükön is a csokoládé csukolládé, vagy a nehezen kiejthető köznyelvi pléh szó helyi - sokkal könnyebben kiejthető - változata: pële. S hogy a kiejtési változaton túlmenően miért kerül be az aszpirin a büki tájszótárba? A szerző törekvése szerint kb. a XX. század közepi büki nyelvjárás képét adja. A nyelvjárásba pedig nemcsak archaizmusok tartoznak bele (dózni, hájaskráfli, krepdesin, megdikház, pekedli), hanem a "modern" szavak is. Éppen ez mutatja a nyelvjárások élő jellegét. A köznyelvi új szavakat ugyanis nyelvjárásivá formálja: aszpërin. Egy tájszótár nem csak tudományos munkára, szavak elterjedésének, történetének vizsgálatára, változatainak keresésére alkalmas, hanem a nyelv, a népnyelv teremtő erejének a mindenkori megtapasztalására is. Lássunk erre néhány példát a Büki tájszótárból. Szerepel benne például a begörbül. Ez értelmező szótárunkban nincs benne, köznyelvi tudásunk alapján azt gondolnánk, hogy valakinek például az ujja, orra vagy a háta begörbül (persze inkább meggörbül). Bükön: (ajtót, ablakot) horog alakú kapoccsal bezár. Valószínűleg hamar kimegy már a divatból a szokás és a szó. Jön helyette a biztonsági zár, a hevederzár. És mit csinál az, aki elkancsal? Kis ügyességgel levezethető a kancsal köznyelvi szóból. Itt: ekancsul, ekancsal - futó személyt elgáncsol. És aki retyetül? Karattyol, locsog, állandóan beszél. Milyen a szarabari ember? Semmitérő, ócska. A szó egyébként érdekes ikerítése, és egyszersmind enyhítése az alapszónak.
-----Leginkább a korábbi "cseregyerek" intézményéből adódóan (régen a családok más nyelvterületre kölcsönadták gyermeküket nyelvet tanulni) a büki nyelvjárásban szép számmal akadnak régi német tájszavak. Ilyen például a lucsi (cumi, cucli), a német lutschenből. Vagy a hángedli (előke, kisgyerek nyakába akasztott ruhadarab abból a célból, hogy le ne egye a ruháját) a német hängen igéből.
-----Mire jó a nyelvjárásokkal való ismerkedés? Például arra, nehogy félreértsük egymást. A köznyelvi beszélőnek bogár minden rovar. Ha azonban a Dunántúlon, s így Bükön azt halljuk: "begyünek a bogarak", akkor az ajtót, ablakot kell becsukni, mert csak a legyek jönnek (és nem a svábbogarak). A tájszavaknak ezt a típusát nevezzük jelentésbeli tájszónak - vagyis olyan szónak, amely megvan mind a köznyelvben, mind a nyelvjárásban, csak más-más (bár többnyire valamilyen kapcsolatban lévő) jelentésben.
-----És arra is jó a nyelvjárásokkal való ismerkedés, hogy rájöjjünk, a nyelvjárás: szép. Legyünk büszkék arra, hogy a magyar nyelv sokféle változatban él - mindmáig. Ezek a nyelvjárások helyi színek, amelyek az összképet gazdagítják. Hál' Istennek a nyelvjáráskutatók legnagyobb tévedése, hogy a nyelvjárások a kétszáz éve hangoztatott 24. óra után is élnek. Most is. Ez ugyanis azt mutatja, hogy az emberek mindenféle erőteljes köznyelvi, agresszív médiahatás, olykor gúnyolás ellenére fontosnak tartják a helyi nyelvváltozatokat. A helyi nyelvváltozat a szülőföldhöz, a megtartó közösséghez való kapcsolatunk legbiztosabb jele. Ha a gyökerek rendben vannak, akkor az alap biztos. Többek között arra is jó a tájszótár, hogy szülőhelyünk (mások szülőhelye) nyelvi világát tudatosabban lássuk. A meglévő nyelvjárásokat pedig használjuk bátran!
-----A szótár elején rövid tájékoztatást kapunk Bükről, a hagyományos büki nyelvjárásról, amelyben erőteljesen él máig a nyelvünket gazdagabbá, változatosabb hangzásúvá tévő zárt ë hang. De a tájszótár lényege mégis a tájszó: művelődéstörténeti, nyelvi tükre a világnak.
-----A kötetet színes fényképek teszik gazdagabbá.

Balázs Géza

------------------------------Dr. Nagy Zoltán: A körmendi Batthyány levéltár és a várkastély gyűjteményeinek pusztulástörténete. 1945-1952. A Kulturális Műhely különszáma. XIII. évfolyam, 2005. (Körmendi Figyelő Könyvek 4.)

------------------------------Körmend 1605-ben került a főúri Batthyányak birtokába, a város és a család története több száz éven keresztül, egészen a második világháború végéig szervesen összeforrt.
-----Méltó megemlékezésképpen Vas megye közgyűlése a 2005-ös évet a Batthyányak emlékévének nyilvánította. Körmenden, az egykori főúri várkastélyban A Batthyány-kastély évszázados kincsei címen, és a Szombathelyi Képtárban A Batthyányak évszázadai címen nyílt reprezentatív kiállítás (Lásd erről bővebben a Vasi Szemle Krónika rovatát a 2005. 5. számban).
-----Körmenden 2005. október 27-29-én - szintén A Batthyányak évszázadai címen - tudományos konferenciát rendeztek. A Kulturális Műhely az alkalomra különszámot adott ki, amelyben dr. Nagy Zoltán, a körmendi múzeum igazgatója bocsátja közre mindazt, amit a Batthyányak körmendi várkastélyában őrzött levéltárának és gyűjteményének 1945 utáni pusztulásáról és megmentésének kísérletéről tudható. A kötetnyi, A/3-as méretű kiadványt a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeumban szerkesztette Bajzik Zsolt és a szerző, a minőségi technikai szerkesztést Csácsicsné Domán Edit, H. Vörös Márta, Móricz Péter és Németh Zsuzsanna végezte. A kiadvány a Körmendi Figyelő Könyvek sorozat negyedik darabja.
-----Dr. Nagy Zoltán munkája széles körű tárgyismeretről, alaposságról és időt nem kímélő szorgalomról tanúskodik, a kiadványban általa közölt dokumentumok, visszaemlékezések, levéltári iratok lényegében egy, a vizsgált témát szerteágazóan, ám mégis átfogóan bemutató "szöveggyűjteménnyé" állnak össze, szakcikkekkel kiegészítve.
-----A kötetet Szabó Ferenc körmendi alpolgármester látta el ajánló sorokkal, Új élet a kastélyban cím alatt.
-----A kötetbe rendezett iratok, dokumentumok 11 téma köré csoportosulnak, ezek között egy szakcikket közlő rész éppen úgy van, mint olyan, amely levéltári publikációk sorából áll. A kiadványt rövidítésjegyzék, esemény-kronológia és a Batthyány-év emléklapja zárja. Utóbbi oldalon az emlékév ízléses emléklapjának egyszeri teljes, nagyméretű szerepeltetése talán szerencsésebb lett volna, mint a kis-közepes méretben való négyszeri elhelyezés. A kötet bibliográfiai része tartalmazza a pusztulástörténettel kapcsolatos, 1989 és 2005 között megjelent írásokat, ám ezt a részt a tartalomjegyzékben nem tüntették fel, noha a hátsó borító tartalommutatóján ott van. A címlapborító belső oldalán a keszthelyi múzeumban polcokra helyezett iratanyagról látható két fotó, a hátsó borító belső oldalán pedig rövid összefoglaló olvasható a mentést végzőkről és munkájukról, a körmendi múzeum egyik tárlatának fényképe társaságában. A kötet elején, a 2. oldalon a Batthyány családról napjainkban készült négy fotó szerepel.
-----A Batthyányak várkastélyában őrzött családi gyűjtemény a szovjet Vörös Hadsereg megszállásakor került veszélybe, ám Kőszegi János (1896-1966) igazgató, tanító és dr. Iványi Béla ny. egyet. tanár, professzor, levéltárrendező a körmendi diákok segítségével a kastélyból kiszórt iratok jelentős részét megmentette és biztonságba helyezte. Segítségükre volt dr. Kevey István ny. főszolgabíró és Peszeszér József egykori uradalmi főkertész, akik nagymennyiségű iratanyagot őriztek meg és juttattak el a két szakemberhez. A felkutatásban és a mentésben a körmendi Helytörténeti Gyűjtemény, a mai múzeum elődje 1953-tól működött közre. Végül a régi Batthyány levéltár és kincs-gyűjtemény megmaradt darabjai Keszthelyre, a Balatoni Múzeumba kerültek, itt dr. Iványi Béla rendezte azt, majd onnan több szakaszban a budapesti Országos Levéltárba szállították 1952-től. A körmendi múzeum Batthyány-anyagát azóta több magánszemély is gyarapította.
-----A kötet első része bírósági iratok és visszaemlékezések alapján bemutatja, hogy a Batthyány várkastélyban őrzött családi és országos - sőt: európai! - jelentőségű levéltár és kincs-gyűjtemény a második világháború végén, 1945-ben került veszélybe, amikor Batthyány-Strattmann László herceg német nyomásra távozni kényszerült Körmendről. A boldoggá avatott hercegorvos unokája, szintén Batthyány-Strattmann László a család '45 utáni sorsáról való emlékezése ugyanitt kapott helyet.
-----A második részben a világháború után kiadott, a főúri magángyűjteményekre vonatkozó rendeletet és a hitbizományok megszüntetését dokumentáló törvényt olvashatjuk.
-----Magyar levéltárügy a Horthy-korszakban és a felszabadulás után címmel a Levéltári Szemle 1954-es évfolyamában megjelent szakcikket tartalmazza a harmadik egység.
-----A negyedik részben a magánlevéltárak mentésével kapcsolatos előterjesztéseket olvashatunk, dr. Supka Géza, a Magyar Nemzeti Múzeum elnöke és Jánossy Dénes, az Országos Levéltár főigazgatója levélváltása alapján.
-----Az ötödik részben Bajzik Zsolt: A körmendi várkastély gyűjteményeinek háborús pusztulását feltáró írások számbavétele című írása olvasható, amely jól harmonizál a hatodik rész szintén historiográfiai, tudománytörténeti cikkével, dr. Nagy Zoltán Kőszegi Jánosról rajzolt portréjával és a hozzá kapcsolódó bibliográfiával.
-----A hetedik és a nyolcadik részben először publikált - összeírás, folyóiratközlés, kötet -, majd kéziratos, levéltári forrásokat vonultat fel a válogató. Ezek a dokumentumok levelek és visszaemlékezések alapján rekonstruálják a várkastély gyűjteményének kifosztását és a mentés körülményeit.
-----A kilencedik rész az Országos Gyűjteményi Bizottság 1945-ös felhívását közli, amelyet a hivatal a vidéki muzeális értékek megmentése érdekében tett közzé. Ezzel kapcsolatban áll a vasi főispán (dr. Jaczkó Pál) rendelete, amelyben a kallódó műtárgyak felkutatására és mentésére szólít fel.
-----A tizedik fejezet foglalkozik a tulajdonképpeni címben foglalt témával: A Batthyány kastély hercegi levéltárának és gyűjteményeinek pusztulása Körmenden, mentésének kísérlete 1945-1947 között. (A fejezet a mentés folyamatát 1952-ig követi nyomon, ahogyan azt a kötet címe is jelzi.) A fejezetben az évek alatt rendeződnek sorba az egyes dokumentumok, s így válik a teljes dokumentáció révén átláthatóvá nemcsak a mentési folyamat, hanem a mentéssel épségben megőrzött tárgyak állami szervekhez jutása-átadása is. A fejezetből tudható meg, hogy milyen nemzeti értékek, történelmi és kulturális relikviák veszhettek oda; Peszeszér József, a család volt uradalmi főkertésze 1949 végén Iványi Bélához írt levelében például elmondja, hogy eljuttatta hozzá az általa megmentett iratokat, de egyes középkori okmányokon már nem volt pecsét, ugyanis azokat cipők "viaszkolására használták el" - az okiratok II. András, IV. Béla, Zsigmond, Mátyás idejéből valóak voltak. A fejezet 1952-ig vizsgálja a főúri levéltár és gyűjtemény anyagának sorsát, addig, amikor a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállított, s ott dr. Iványi által rendezett iratokat a Levéltárak Országos Központja Budapestre szállítani rendelkezett.
-----Az utolsó, tizenegyedik fejezet dr. Nagy Zoltán két, magánszemélyektől átadott értékes iratanyagról írott cikkét és a Körmendi Híradó felhívására beérkezett értékes lakossági adományozás - az egykori Batthyány levéltár anyagából származó, lappangó iratok - dokumentációját olvashatjuk.
-----A kötetbe rendezett, áttekintő és a kérdést több oldalról megvilágító iratanyagról összefoglalóan szólva nemcsak azt mondhatjuk el, hogy az kimerítő adattömeget közöl a várkastély levéltárának és gyűjteményének pusztulás- és mentéstörténetének helytörténeti vonatkozásában, hanem azt is, hogy a puszta "pozitivizmus" mellett az "eset" jelentőségét is kiemeli: a tudomány küzdelmét a káosz ellen.

Békés Márton