MOLNÁR MIKLÓS
NA, BLOOM, ÉS AKKOR MI VAN?
----------------------------------------
-----A minap jelent meg Takács
Ferenc-Orbán Róbert-Tóth Endre Szombathelyi Joyce / The
Joyce of Szombathely című könyvecskéje (szerkesztette
Orbán Róbert, kiadta Szombathely Megyei Jogú Város). A
kétnyelvű (ha földobom, angol, ha leesik, magyar) kis kötet
négy dolgozatából megismerhetjük a
"Joyce-és-Szombathely" tematika aktuális állását.
-----Engedve az alkalom
kísértésének, előállok a magam Bloom-téziseivel, s
töredelmesen megvallom éceszgéberi felelősségem a
szombathelyi Bloom-celebrációk dolgában.
-----A hetvenes-nyolcvanas években
egy Vas megyei faluban próbáltam kibekkelni a
gulyáskommunizmus nyűgét és nyilait. Írtam és olvastam
rogyásig; olvasmányaimra naplójegyzetekben reflektáltam.
1983-ban Éva lányom hároméves volt: áradt belőle a
szárnyas szó és rajz, a tündéri képzettársítás, a
játékos kezdeményezés, a világ számbavételének
határtalan öröme. Következésképp alkalmas volt az idő,
hogy a 20. század nagy "avanzsár" olvashatatlanjait,
például Határ Győzőt és Szentkuthy Miklóst olvassam, de
sűrűn forgattam James Augustin Aloisius Joyce könyveit is
(lehetőleg angolul, mert az Ulysses magyarul helyenként
igencsak túlfordítva-elferdítve szólal meg), meg mindent,
amihez csak hozzáférhettem az író életével és műveivel
kapcsolatban. Akkori leveleimben, naplójegyzeteimben, kisebb
prózai írásokban Szombathelyt gyakran neveztem Bloomville-nek.
Minthogy az angolszász világban régóta megünneplik a Bloomsdayt,
azt a napot - 1904. június 16-át - tehát, amelyen az Ulysses
cselekménye játszódik (Joyce aznap ismerkedett meg Nora
Barnacle-lel, későbbi feleségével: a pallérozatlan dublini
szobalány mulya Jimnek szólítgatta a férfit,
társaságban nyámnyila alakként fikázta, írásait nem sokra
becsülte, és az volt a véleménye, hogy "Jimnek"
gőze sincs a nőkről; a fetisista "Jim" zsebében
egyébként mindig ott lapult egy-két női bugyi, s ha a pohár
fenekére nézett, ami elég sűrűn megesett vele,
elő-előkapta a leheletnyi holmikat, megpörgette a mutatóujja
körül, és átlibbentette a szomszéd asztalokra, a kávéházi
közönség nem kis mulatságára vagy megrökönyödésére;
módszeresen csontrészeggé ittasodott, hogy ne kelljen
lefeküdnie a deszkamellű, ösztövér Norával, mivelhogy
"Jim" hatalmas keblű és tomporú, vaskos combú
debellákra áhítozott), fölserkent bennem az óhaj: hej, de
jó lenne ezt Szombathelyen is megrendezni, egy hét határra
szólóan merész, tiszteletlen, fölszabadult posztavantgárd /
posztmodern fesztivál formájában, szétfeszítve a
kultúrpolitika drótkerítéses-taposóaknás kereteit, hogy
elemeire essen szét az egész bolsevik kóceráj! A szombathelyi
Bloom-nap ötletét rokon húrokon pendülő barátaim - Ambrus
Lajos, Székely Ákos, Péntek Imre - társaságában is
megszellőztettem (Marton Laci addigra már eltávolodott
Szombathelyről), de másutt is, az Életünk
szerkesztőségében, a Dongó kocsmában, vagy például a vasi
képzőművészek összeröffenésein, melyekre rendszeresen
elkísértem a feleségem; Rasperger József és Molnár Menyus
volt leginkább kíváncsi és fogékony a destruktív
mondókámra. (Nyilván ezekről az eszmecserékről is
készített bizalmas jelentéseket, akinek az volt a reszortja.)
-----Azokban az években nem
valósulhatott meg az ötlet, túlságosan nagy volt a politikai
feszítőereje. Mikor a 90-es évek elején Székely Ákos és
barátai elővették, leporolták és nyélbeütötték, addigra
politikai vagy egyéb feszítőerő már nem sok maradt benne
(legföljebb annyi, hogy Bloom Napja történetesen
egybeesik Nagy Imre Újratemetésének Napjával). Az egykor
"avanzsár" művészeti szerveződés, mely
megmutatkozott a szombathelyi Blooms-fesztiválokon, egyre
inkább - miután Bloomot "beléptették az SZDSZ-be" -
a hatalom védte bensőségből, a politkult
berendezkedés jóváhagyásával, sőt annak nevében lépett a
nyilvánosság elé, s ekképp egyrészt sterilizálódott,
másrészt olyan föloldhatatlan ellentmondás és feszültség
keletkezett szervezők és közreműködők között, hogy
idővel az "eredeti" bloomsdayesek kénytelenek voltak
leválni a "hivatalos" bloomistákról (megindult a
szektásodás?), belátván, hogy a semmilyen tekintélyt el nem
ismerő, minden hivatalosságot és beérkezettséget rojtosra
gúnyoló Joyce-nak édeskevés köze lehet olyan
rendezvényekhez, melyeket totyakos politikusok és nagykövetek
nyitnak meg, akik az írónak valószínűleg egy árva betűjét
sem olvasták. (Joyce-tól származik a modern szabadelvűség
egyik alapmondata: "Amiben már nem hiszek, azt nem fogom
szolgálni, még ha otthonomnak, hazámnak vagy egyházamnak
nevezi is magát.")
-----A kötet írásai a bloomológiának,
ennek a jószerivel semmilyen szellemi feszültséget nem keltő,
semminemű társadalmi vagy művészeti kezdeményezést nem
tartalmazó bennfentes irodalmi fecsejnek a termékei. Talán az
utolsó szögek a '80-as évek elején kiötölt, majd jó tíz
évvel később megvalósított - és mára igencsak
joy(ce)talanná üresedett - szombathelyi Bloom-fesztivál
koporsójában.
-----Vegyük szemügyre a szögeket
szép sorjában!
-----Takács Ferenc Joyce és a
magyarok című dolgozatának - a kötet kiemelkedően
legszínvonalasabb írásának - "szerénytelen és
tiszteletlen" témája: a magyarok Joyce-ra tett hatása:
"Vajon mi az, amivel mi, magyarok járultunk hozzá a
joyce-i életműhöz?"
-----A magyar motívumkör, írja
Takács Ferenc, nyugtázva James Joyce életművének eltökélt
és gyökeres lefordíthatatlanságát, jobbára in-joke:
vagyis olyan viccek, amelyek csupán a "bennfentesek"
számára viccek; magyarán "belviccek" - de mondhatjuk
őket "bélvicceknek" is, hiszen Joyce gyomorfekélyes
humorának forrása gyakran a vastag- és a végbél, az
emésztés, az ürítkezés jelenségköre, gondoljunk csak az Ulysses-ben
olvasható Százharmincborjúgulyás-Dugulás nevű
helységnévre, "Virág Lipót nagyságos uram" úti
céljára, amit Joyce Meadow of Murmuring Waters-ként,
"Sustorgó Vizek Mezejeként" fordít angolra, utalva a
százharminc befalt borjúgulyás okozta székrekedés, meg egy
orbitális nagy bélsárürítés közti vágykapcsolatra...
"Bélviccének" megalkotásakor az író nyilván
erősen remélte, hogy kerülközik majd egypár magyarul és
angolul egyaránt értő olvasója, aki homéroszi kacajjal
díjazza ezt a kacifántos poént (jóllehet ahhoz is cizellált
tojásfej és pihent filoszelme kell, hogy legalább egy fanyar
vigyort megeresszen az ember)... Az is kiderül Takács Ferenc
elemzéséből, hogy az idézett "béltréfa" igazán
öblöset csak azokban durranik (ha szabad "jó
vasiasan" így mondanunk), akik ráadásul még írül is
tudnak, merthogy a Sustorgó Vizek Mezeje ősi ír
helységnevekre hajaz... Mármost aki "érti a
tréfát", finom kultúrkárörömmel kacarászhat az
efféle bohóctréfák banánhéján folyvást elhasaló
egynyelvű olvasókon. (Magukra vessenek, akik soha, még
vásáros ünnepeken sem veszik kezükbe Joyce-ot: ők ugyanis dzsojszontológiai
szempontból egyáltalán nincsenek is...)
-----Itt aztán bele lehet
bocsátkozni írség és magyarság párhuzamaiba, rejtett és
kevésbé rejtett összefüggésekbe, már csak azért is, mert
Joyce-ot is izgatták írek és magyarok komoly és komolytalan
összefüggései. Seregnyi titkos magyar vonatkozás lappang az Ulyssesben.
Jó tucat magyar szó, kifejezés és fordulat bukkan föl benne,
egy részük természetesen és logikusan illeszkedik Joyce
heroikus kísérletéhez, hogy életművét valamiféle nyelvi
univerzalizmus révén is egyetemes jelentőségűvé turbózza
föl. - Olvasóimtól csupán annyit várok el, hogy egész
életüket műveim olvasásának szenteljék - mondta Joyce. Nagy
kezdőbetűs Irodalmat írt, az ő pokolian agyafúrt
kirakójátékában mindennek jelentése van. Méltán
állapította meg egy bírálója: "Bloom még szarni sem
tud anélkül, hogy ne illusztráljon vele valamit..."
-----Az Ulysses a huszadik
század egyik legnagyobb regénye, melyet szinte senki sem olvas
végig. Helyszíne egyrészt Dublin (ahova 1904 után Joyce soha
nem tért vissza; mikor ismerőseitől pénzt tarhált, hogy
áttelepülhessen Zürichbe, és elfoglalhasson egy tanári
állást, ír "barátai" az útiköltség dupláját
küldték el neki, mondván, ennyit bőven megér nekik, hogy
Joyce nem Dublinban rontja a levegőt...), másrészt - Bloom és
családja révén, emlékek színtereként - az osztrák-magyar
monarchia; a századforduló Európájának két peremvidéke. A
bolygó Bloom keletről nyugatra, az emigráns Joyce nyugatról
kelet felé vándorolt.
-----Az író és a magyarok
kapcsolatának egyik korai dokumentuma a 19 éves Joyce
képzőművészeti kritikája Munkácsy Ecce Homo című
festményéről, majd az 1904-ben megjelent novella, A verseny
után, ahol a magyar autóversenyző figurájában a
későbbi Ulysses két főszereplőjének fontos alkati jegyei
sejlenek föl: az evő-ivó-bagzó érzéki átlagember (Leopold
Bloom) és a lehetetlent folyvást megkísértő művészember
(Stephen Dedalus) őstípusai.
-----Joyce az isztriai félszigeten
töltött évei során sok magyarral találkozott (állítólag
Horthy Miklós is járt hozzá angolt tanulni), kivált egy
Theodor Mayer nevű magyar-zsidó származású újságkiadóval,
akiből később olasz szenátor lett. Bloom alakjának
megformálásakor hatással lehetett rá Mayer "nemzetek és
nemzetekfelettiség fölött lebegő, ezt nyelvileg is
megtestesítő" alakja. Igen valószínű, hogy Joyce
ismerte Madách művét, Az ember tragédiáját is
(1908-ban jelent meg az olasz fordítása).
-----Takács Ferenc szerint Joyce
olvasatában a magyar motívum erősen anyagcsere-jellegű;
sokszorosan bizonyítja ezt Mr. Anyagcsere - vagyis Bloom, aki
egyúttal Mr. Jóság, Mr. Türelem és Mr. Természettudomány
is - figurája. A Finnegans Wake egyik
"belvicce" is arról tanúskodik, hogy "Joyce-nál
a magyar elem, a magyar szó vagy utalás mindig az érzékiség,
a testiség, az evés-ivás, az anyagcsere metaforikus
kísérője". Tetszik, nem tetszik, Magyarország és mi,
magyarok ilyen szerepet játszottunk James Joyce
gondolkodásában, ezzel járultunk hozzá az életművéhez,
ilyennek látszunk az ő tükrében...
-----Orbán Róbert Bloomnak
tűnni - Az Ulysses hősének szombathelyi rokonsága című
dolgozatában arról tudósít, hogy szerte a világban
megünneplik Bloom Napját, kivált angol nyelvterületen:
föllapozzák a könyveit, koccintanak az emlékére, jelmezt
öltenek, Dublinban pedig - megszabott időrend szerint -
végigjárják a regényhősök útvonalát. Másutt fölolvasnak
az Ulyssesből, művészeti fesztivált vagy tudományos
konferenciát rendeznek, sőt New Yorkban még futóversenyt
is... Vélhetőleg ilyenkor el-elhangzik Szombathely neve is,
hiszen Leopold Bloom apja a regény szerint Szombathelyről
származott.
-----Kiindulópontként Orbán
Róbert megállapítja: "mindenekelőtt tudomásul kell
vennünk: az Ulysses hőse fiktív személy". Ennek
jegyében kísérli meg, hogy a regényhős felől közelítsen
Joyce-hoz. Idézi a Virág család - halmozottan parodisztikus -
családfáját: "...VingtetuniŐme nemzé Szombathelyt és
Szombathely nemzé Viragot és Virag nemzé Bloomot". A
"budapesti, bécsi, szombathelyi, milánói, londoni és
dublini Virag Rudolf" a regény szerint tehát a
"magyar királyság szombathelyi lakosa volt", s
hányatott élete során - mint afféle "áztatott
zsidó" - többször is kénytelen volt részesülni a
"keresztség szentségében": az izraelita vallásról
áttért a protestáns hitre, majd új vallását a római
katolicizmussal cserélte föl, az apai részről magyar
származású (Julius Higginsnek eredetileg Károly volt a
vezetékneve) "Ellen Higginsszel kötött házasságára
való tekintettel".
-----Ebből a házasságból
született az Ulysses Leopold Bloomja, aki ugyan katolikus
és ír, de erősen foglalkoztatják saját zsidó és magyar
gyökerei, és ezáltal (is) ecce homo, egyetemes ember...
(Őt is megkeresztelik vagy háromszor: egyszer egy lelkész,
egyszer egy plébános, egyszer meg három haverja egy falusi
nyomós kút alatt.)
-----Szombathelyen a 19. században
több Blum nevű zsidó család is élt, Virág nevű azonban egy
sem. Orbán Róbert a sokfelé elágazó Blum-leszármazottak és
a hasonnevű családok ismertetése után az Ulyssesben
szereplő másik magyar város, Székesfehérvár Blum nevű
lakosait veszi számba, majd megemlékezik Joyce egyik trieszti
ismerőséről, Marino de Szombathelyről, aki az 1910-es
években - tehát az Ulysses keletkezésének idején - Homérosz
Odüsszeiájának olaszra fordításával bíbelődött. A
szombathelyi Ulysses - James Joyce és Marino de Szombathely
útjai című kurta elaborátumban részletesebben is
fölvázolja Marino de Szombathely műfordító, irodalmár és
történész családtörténetét és életútját, valamint a
vélhető hatást, amit Odüsszeia-fordítása tett az Ulysses
írójára.
-----Tóth Endre Leopold Bloom
származása: egy fiktív családfa című írásában
megállapítja: "Joyce a regény írásának kezdetén már
ismerhette az 1912-ben egyetemi tanulmányait Rómában befejező
Marino de Szombathelyt. Virág Sándor székesfehérvári
fotóműterme is dolgozott már 1907 óta: az innen kikerült
fénykép az 1910-es években bármikor Joyce kezébe
kerülhetett." (Az Ulyssesben szerepel egy bizonyos
dagerrotípia, mely "Stefan Virag fényképészeti
műtermében, Székesfehérváron készült 1852-ben", és
Rudolph Virag látható rajta az apja, Leopold Virag
társaságában.) "Mindez azonban csak a nevekhez és a
származáshoz ötletet adó külsőség. Hogy Joyce Leopold
Bloom alakjához az Odüsszeia-fordításon kívül
felhasználta-e de Szombathely habitusát, további kutatást
igényel."
-----A Bloom családfáján
szereplő "Szombathely nemzé Viragot" kitétel Tóth
Endre szerint úgy is értelmezhető, hogy Marino de Szombathely
volt Bloom apjának névadója. Akkor pedig bloomológiai
szempontból Szombathely nem város, hanem személy...
"Joyce-ot nem közvetlenül Szombathely városa, és nem is
egy szombathelyi születésű ember inspirálta, hanem egy
trieszti tudóspalántának, egyúttal az Odüsszeia
fordítójának a vezetékneve és személye". Ilyeténképp
Bloom szombathelyi "eredetéről" vagy
"kötődéseiről" beszélni: csacskaság a köbön. De
hát a bloomológiában minden csak tudós csacskaság, hiszen az
Ulysses nem jegyzőkönyv, nem dokumentumtár, és nem is
a Szombathelyi Lokálpatrióta Egylet centenáriumi
pályázatára benyújtott helytörténeti pályamű... (De mert
Joyce imádta a mitológiai ködösítést, aligha volna
ellenére e rengeteg vájt agyú lárifári.)
-----Magunk is úgy gyanítjuk: az
író fejében előbb volt meg a "gomb", vagyis a Bloom
név, a szó gazdagon indázó jelentésbokra és akusztikai
asszociációi okán, és csak később keresett hozzá
"cérnát" meg "kabátot": előzményeket,
családhistóriát, történelmi és mitológiai
beágyazottságot. Magyarán a szombathelyi Blumoknak nemigen
lehet valóságos közük Joyce hősének genealógiájához,
hiszen mindez csupán irodalmi misztifikáció. (Igaz is,
javasolnánk Károly és Károlyi családnevű
polgártársainknak: Leopold Bloom szülőanyjának vélhető
őseiként mielőbb jelentsék be igényüket, hogy ők is
tényezők óhajtanak lenni a bloomológia tudományában.)
-----A kötetke angol felének
címe: THE JOYCE OF SZOMBATHELY. Többszörös szójáték; egyik
- homofon-alluzív - értelme: "Szombathely
örömei"... Mi ilyenekről sajna alig-alig tudunk - nem
számítva a falból kilépő remek Joyce-szobrot a város
főterén (lásd a kötet címlapját!). Ugyan mit lát maga
körül a falból kilépő Joyce? Hogy Bloomville, ez a
rosszkedvű, gubancaiból és tespedtségéből kitalálni
képtelen város kétségbeesetten iparkodik szert tenni
valamiféle - az se baj, ha légből kapott - "európai
identitásra", hogy kikaparhassa magának a gesztenyét...
-----A tréfagyáros Joyce-hoz,
blaszfém irodalmi viccek kiagyalójához, a nyelvi bohóckodás
nagymesteréhez, aki bármikor eladta hatalmas erudícióval és
iszonyatos komolysággal fölépített allúzió-apparátusát
egy-egy jó poénért, leginkább Takács Ferenc bizonyul
méltónak - játékosságban és szellemi eleganciában. Az ő
szemében Joyce nem "a magas modernizmus szerpapjaként
lebeg szárnyalásra csábító magasságban", és nem is
"a modern irodalmi bomlás és bomlasztás tudatos és
rettenthetetlen bajnoka, a kártékony törvényhozó, a
dekadencia fordított előjelű Zsdanovja"... (Joyce
megvallotta egyik barátjának: "Engem biz' jobban
érdekelnek Dublin utcanevei, mint a világegyetem
rejtélye.")
-----Részint (szerencsére)
komolytalan, részint komolykodó filológiai dolgozatok
kerekedtek ki a három szerző számítógépéből. A
félmagyar-félzsidó-félír-egészendzsojsz Bloom ihlette
játékos-bennfentes diskurzus beíródik az író életművébe,
azt gazdagítja, értelmezi, aktualizálja abban a néhány
szereplős, ám intenzív szellemi térben, melyből az ország
milliói - és a glóbusz milliárdjai - sajnálatosképp ki
vannak zárva... (Az ember már csak olyan, hogy miközben
süllyed a Titanic, némelyek a szalonban
pezsgőzgetnek-táncikálnak, némelyek meg a "mulya
Jim" kelta-magyar-latin-görög-héber-angol-szuahéli
szóvicceit fejtegetik a filológusi kisbicskájukkal.)
-----Szombathelyen 1994 óta
rendeznek Bloom-napokat; Orbán Róbert úgy tudja: Rasperger
József ötlete nyomán. A Bloom-napok híre sokfelé, persze
Írországba is eljutott, erősítve azt a különös ír-magyar
kapcsolatot, ami búvópatakként vagy a felszínen,
mitikusan-parodisztikusan áthatja az Ulysses egészét.
Ha az írség méltóképp viszonozni szeretné a mi itteni
nyüzsgedelmünket Leopold Bloom magyarországi fölmenői
körül, alkalmasint nem ártana hipp-hopp ráocsúdniuk, hogy
Háry János szépapja nem másutt, hanem az írországi
Kilkennyben volt kanász... Az obsitos dicső ősatyjának
emlékházat és szobrot lehetne állítani a dublini John Garay
Square-en, és tető alá lehetne hozni az Irish-Hungarian
Hary Committee for Cross-Cultural Studies-t, a
"Kulturális Kölcsönhatások Tanulmányozásának
Ír-Magyar Háry Bizottságát"... (Egy ilyen üdvös
fejleményt alighanem Éva lányom is helyeselne, merthogy történetesen
Írországban él.)