SZILÁGYI ISTVÁN
A MAGYAR NAGYKÖZSÉGEK
ÉS
KISVÁROSOK KORUNKBAN*
----------------------------------------
-----A várost mint történeti
kategóriát Perényi Imre és mások is körülírással
közelítik meg. Létrejöttüket a javak kicserélése
(munkamegosztás, kereskedelem), az élet- és vagyonbiztonság
(védművek, vár), valamint a szellemi tájékozódás igénye
teremtette meg, amiből a város mint kultikus település
keletkezik. Adottságai folytán a világi hatalomnak is
székhelyévé válik. Perényi szerint (Városépítéstan. A
városépítés története és elmélete, Budapest, 1978.
13. p.) "A város fogalmához mindig egy nagyobb számú
embercsoport feltételezése fűződik", s ez eléggé nem
hangsúlyozható, a lexikon címszó meghatározásával
egybevágó szempont.
-----A további részletesebb
elemzést megelőzően elkerülhetetlen egy statisztikai
áttekintés. Ez azt a folyamatot próbálja számszerűen
érzékeltetni, amit a Perényi-Faragó-tanszék akkoriban
"városodás"-nak nevezett, s ami magyarul talán a
városok számának növekedésével, szaporodásával írható
körül.
-----A mai Magyarország területén
1900-ban 42 város volt. A trianoni békével előállt új
helyzetből is következően számuk a két háború között
folyamatosan emelkedett. A II. világháború után a növekedés
szintén jelentős volt. A rendszerváltás előtti utolsó
összefoglaló adatok az 1985. évi helységnévtárban
találhatók. Eszerint 1 főváros, 5 megyei jogú város, 103
város volt az országban, amihez még 34 városi jogú
nagyközség számítható. Ez utóbbiak településhálózati
kérdéseire még visszatérek. A rendszerváltást követő bő
évtizedben a várossá válás folyamata hihetetlen mértékben
felgyorsult. 92 település kapott városi rangot. 2003-ra 1
főváros, 22 megyei jogú város, 229 város volt az országban,
s a 10 174 853 lakosból 6 620 873 fő (65,07%) lakott városi
jogállású településen. Ez a szám 1974-ben csupán 49,5,
1949-ben 36,8% volt. Úgy tűnik, a folyamat nem áll le. A
Népszabadság 2005. május 20-i száma arról adott hírt, hogy
az idén 22 nagyközség kezdeményezte várossá
nyilvánítását, s ezek közül 13 nyeri el ezt a rangot. Pár
mondatban indokolja is az utóbbi csoportba tartozó
települések átminősítését. Ennek egyes részleteire még
utalni fogok.
-----Az eddigi folyamat és a
tendencia láttán óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy
indokolt-e a városoknak ez a nagy száma, vajon olyan erőteljes
volt-e a fejlődés, ami szinte kiköveteli a települési
hierarchia ilyen mérvű megváltoztatását? Erre vonatkozóan
részben kapunk (kaptunk) válaszokat Dövény Zoltán és Kara
Pál előadásaiban. Egy sajátos helyzetű térségről Perger
Éva fog a későbbiekben beszélni. Én magam a
nyugat-dunántúli helyzetet vizsgálom inkább, de esetenként
más példákkal is élek, hiszen a mai országnál nagyobb
térség is óhatatlanul szóba kerül. Az értékelésnek
nyilván számos nehézsége adódik, hiszen a várossá válás
és a városi lét önmagában is egy meghatározott térben és
időben lejátszódó folyamat, s az említett egyes tényezők
állandó kölcsönhatásban is vannak egymással. Elemzési
kísérletemben ezért elkerülhetetlen, hogy ne utaljak
állandóan e tényezők közös, együttes hatására.
-----Jogi szempontból a várossá
nyilvánítás mindenkor politikai döntés függvénye. Jelenleg
a kérdést a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
törvény, és a területszervezési eljárásról szóló 1999.
évi XLI. törvény rendezi. Az előző 50. §-a kimondja:
"A nagyközség a várossá nyilvánítását
kezdeményezheti, ha a városi cím használatát fejlettsége,
térségi szerepe indokolja. A képviselő-testület a
kezdeményezést a belügyminiszter útján terjeszti a
köztársasági elnök elé." A törvény magyarázata a
részletekre vonatkozóan ad tájékoztatást. Ennek
legjelentősebb elemeit az 1999. évi XLI. törvény 15. §-a
beemelte a törvény szövegébe, jogilag az út az évenként
január 31-ig előterjesztett kezdeményezés (pályázat)
alapján egyértelmű. A belügyminiszter értékelése alapján
a köztársasági elnök június 30-ig dönt a várossá
nyilvánításról. A településnek alanyi jogon nincs
lehetősége a várossá válásra.
-----A hivatkozott paragrafus
szerint a kezdeményezésnek a nagyközség fejlettségét,
térségi szerepét különösen a következőkben indokolt
értékelni:
-----a)a nagyközség helye a
térség településhálózatában, fejlődésének fő
jellemzői, történeti, társadalmi értékei, hagyományai,
-----b)a nagyközség
népességének alakulása, demográfiai, társadalmi
szerkezetének jellemzői,
-----c)a nagyközség gazdasági
fejlettsége, szerkezete, jelentősebb gazdasági társaságok,
kereskedelmi, szolgáltató funkciók, ezek térségi kihatása,
az üdülés, az idegenforgalom és a vendéglátás jellemzői,
-----d)a gazdasági aktivitás,
foglalkoztatottság a nagyközségben, a térségi ingázás, a
képzettség jellemzői,
-----e)a nagyközség
infrastrukturális fejlettsége, közművesítettsége: az
ivóvíz-ellátottság, a szennyvízelvezetés, -tisztítás
(-kezelés), -elhelyezés, a rendszeres hulladékgyűjtés,
-elhelyezés, a fűtés módja, a hírközlés, a szilárd
burkolatú úthálózat-kiépítettség,
-----f)a nagyközség
településszerkezete, arculata, fejlesztési koncepciói,
rendezési, szabályozási tervek jellemzői,
-----g)a nagyközség intézményei,
főként a térséget is ellátók jellemzői, elsősorban az
oktatás, a kultúra, a tudomány, a kutatás, az innováció, az
egészségügyi és szociális ellátás, egyéb intézmények
területén, az igazgatási és rendészeti szervek,
-----h)a nagyközség szellemi,
kulturális, sportélete, társadalmi szervezettsége, a civil
szerveződések tevékenysége, mindezek kihatása a térségre,
-----i)az önkormányzati vagyon és
gazdálkodás bemutatása, az önkormányzat társulásos
kapcsolatai, térségi szervező munkája.
-----A törvénynek ezekkel az
értékelési szempontjaival maradéktalanul egyetérthetünk. A
magyarázat felhívja a figyelmet arra, hogy a döntés
"teljes egészében mérlegelési jogkörön alapul", s
ez helyes. Kérdés azonban, hogy nem "túl alacsonyra
tették-e a lécet" e mérlegeléskor, nem játszanak-e
közre olyan szempontok, amelyek az alapvetően jó
megközelítést követően mégis torz, vitatható eredményt
hoztak?
-----A város térségi ellátó
funkciói szoros összefüggésben vannak a
településhálózattal, az államigazgatás térbeli
tagoltságával. Teljesen logikus volt, hogy ennek a rendszernek
a kitüntetett települései, a járási székhelyek váljanak
először fokozatosan várossá, hiszen kisebb-nagyobb
mértékben ezeknek a funkcióknak már korábban is birtokában
voltak. Vas megyében a két régi város, Kőszeg és
Szombathely mellett 1968. augusztus 20-tól Sárvár, 1978.
december 31-től Körmend és Celldömölk, 1983. augusztus
20-tól Szentgotthárd, 1986-tól Vasvár lett város. A Sopron
megyéből átcsatolt, bizonyos értelemben peremhelyzetben
lévő, 1950-ben járási székhely szerepétől megfosztott
Csepreg ezekhez 1995. július 1-től csatlakozott. A folyamat
hasonlóan játszódott le a megye közvetlen környékén is. A
Győr-Moson-Sopron megyei Kapuvár 1969. október 1-től, Csorna
pedig 1971. április 25-től város. Zala megyében
Zalaszentgrót és Letenye volt történelmi járási székhely,
az előbbi 1984-ben, az utóbbi 1989-ben lett várossá. Lenti,
mint az egykori alsólendvai járás maradék részének újabb
központja ezeknél korábban, 1978-ban kapott városi rangot. A
Veszprém megyéhez tartozó Sümeg 1984-ben kapta vissza városi
rangját. Devecser azonban, a szintén régi járási székhely
csak 1997. július 1-től érte el ezt, hiszen szerepét a
tervirányításos rendszerben folyamatosan fejlesztett Ajka már
évtizedekkel korábban átvette. A szomszédos Ausztriában a
korábban is szabad királyi város Kismarton, 1925-től
Burgenland fővárosa nyitotta a sort, amit 1926-ban Nagymarton
és Nezsider, 1937-ben Pinkafő, 1939-ben Felsőőr követett. A
II. világháború után Németújvár 1973-ban, Felsőpulya
1975-ben, Gyanafalva 1977-ben kapott városi rangot. Ez utóbbi
azonban annyiban kivétel, hogy a volt szentgotthárdi járás
Ausztriába eső részének lett kényszerű központja.
Szlovéniában is város lett Muraszombat és Alsólendva, de az
átminősítés időpontjáról eddig nem sikerült közelebbit
megtudnom.
-----Míg Ausztria és Szlovénia az
igazgatási rendszert ezekhez a hagyományos központokhoz
igazította, Magyarországon - legalábbis formailag - a
történelmi kötődéseket felszámolták, és ugyan
vargabetűkkel, de új struktúrákat hoztak létre. A járások
- pontosabban a járási hivatalok - meggondolatlan
megszüntetése 1984. január 1-től, helyettük a
városkörnyék mint igazgatási fogalom bevezetése
kényszerűen meggyorsította a várossá nyilvánítások
igényét, de az inhomogén településhálózat miatt így is
maradtak város nélküli térségek, mint Vas megye esetében
pl. az Őrség, amit Körmend látott el, Vasvár pedig, aminek
egykori járása nehezen lett volna felosztható, "városi
jogú nagyközségi közös tanács" rangot kapott. Nem is
véletlen, hogy 1986. január 1-jei hatállyal az akkori jog
szerint az Elnöki Tanács várossá nyilvánította. Ilyen
"hibridek" másutt is létrejöttek. A
településhálózat kérdése napjainkban a kistérségek
megalkotásával látszik rendeződni. Bár nem követelmény, de
mégis egy várossá nyilvánítási indíték, hogy a
kistérség központja városi rangú település legyen. Ez
egyben a városszegény térségek fokozatos eltűnéséhez is
vezethet, sajnos azonban anélkül, hogy azok a történelmi, s
azzal szoros kapcsolatban lévő elsősorban gazdaságföldrajzi
tényezők, amik a korábbi állapotot eredményezték,
alapvetően megváltoztak volna. Hivatkozásként a később még
tárgyalandó Őriszentpéter anyagában olvassuk, hogy az
"az ország egyetlen városi jogállás nélküli
kistérségi központja", holott persze mást is, mint pl.
Nyírlugost, ebből az okból is várossá akarják tenni.
Óhatatlanul felmerül a kérdés: ha a korábbi rendszerben a
járási székhelyek nagyközségként is betöltötték
szerepüket, az általában kisebb kistérség miért igényel
központjául feltétlenül egy várost?
-----Az új városok lélekszáma
rendkívül változó. Hogy egy elfogadható minimumot a
kiszemelt település elérhessen, gyakran a környékbeli
falvakat is hozzácsatolták. Szentgotthárdhoz pl. a korábban
egyesült Rábakethely és Zsida után a várossá
nyilvánításkor hozzácsatolták Jakabházát, Rábafüzest,
Rábatótfalut, Máriaújfalut és Farkasfát. Az utóbbi mintegy
10 km-re fekszik a központi településtől. Nem véletlen, hogy
Farkasfa háttérben lévő településrésznek érzi magát, és
2003-ban megkísérelt elszakadni. Vasvár pedig, ami a várossá
alakuláskor magába olvasztotta többek között Alsóújlakot,
kénytelen volt elfogadni a község későbbi kiválását.
-----Ez a jelenség egyben persze
egy másik igazgatási, településhálózati helyzetre adott
kényszerű hivatalos válasz is, s mint ilyen, nem új. A mai
Zalalövő pl. Zalapataka, Zalamindszent, Nagyfernekág,
Irsapuszta, Pusztaszentpéter és Lövő 1925-ben történt
egyesítésével jött létre, s ma így is csak 3256 fő lakja.
De a helyzet nyugatabbra sem más: Németújvár (a mai Güssing)
4400 lakója Güssing, Glasing, Steingraben, Ubersdorf, Langzeil,
Krottendorf, Rosenberg, St. Nikolaus településeken él, s egy
idei idegenforgalmi prospektus szerint e részek szeretettel
ápolják identitásukat, vagyis falvak maradtak. Az átrendezés
egyik célja tehát az, hogy a legtöbbször önállóan
életképtelen környékbeli falvak igazgatási problémáit egy
szomszédos nagyobb településbe olvasztva végérvényesen
rendezzék, s ez egyben - legalábbis a Dunántúl nyugati
részén - ezeknek a kis központoknak a
lélekszám-növekedését is szolgálja, ami ha nem is
feltétel, de ösztönös igény, hogy mint (leendő) városok
valamelyest kitűnjenek a hasonló nagyságú települések
sorából.
-----A városok lélekszáma a
tanácsi rendszer idején kevésbé volt jelentős tényező,
hiszen a tanácsok saját intézményeinek fenntartása nem volt
olyan feszített, mint az önkormányzati rendszerben, és
számos állami szerv (bíróság, ügyészség, rendőrség,
földhivatal stb.) szolgálta a területi ellátást, s ehhez az
akkori gazdasági élet egységei (Posta, OTP, Állami Biztosíó
stb.) is kapcsolódtak. A járási hálózat felbomlásával ez a
struktúra is felbomlott. A bekövetkezett funkciófosztásnak
jellegzetes példája Sümeg, aminek ráadásul még az 1875.
évből való kórházát is felszámolták, s jó, ha
Tapolcáról egy balesethez 20 perc alatt kiér a rendőr és a
mentő. Mindezt tetézi az önkormányzati rendszerben a saját
intézményhálózat fenntartásának problémája, ami a
gazdasági visszaesés, a lakosszám, ezen belül a
gyereklétszám csökkenése és a költségek egy aránytalanul
nagy részének a településre hárítása révén egyre
kilátástalanabb.
-----Amikor tehát a városok
nagyságáról van szó, fontos, hogy az azoktól joggal
elvárható intézmények és szolgáltatások révén valóban
egy nagyobb területre kiható szerepük legyen, és ezt a
szerepkört egy bizonyos stabilitással tartósan, évtizedeken
keresztül betöltsék, amint erre, mint igényre az 1999. évi
XLI. törvény magyarázata is kitér. Egy nehezen
meghatározható, mégis érzékelhető nagyságrend nélkül ez
elképzelhetetlen. Gondoljunk csak az egyetlen személyhez
kötődő építésigazgatás mindannyiunk által ismert
válságára. Más oldalról ez a nagyságrend biztosíthatja az
egyén számára is a városi kínálat sokszínűségét az
igazgatási területeken túl a munkahely-választékban, a
társadalmi kapcsolatokban és a sport, a kultúra csaknem minden
területén.
-----Már az 1990. évi LXV.
törvény 60. § magyarázata is észrevette, hogy a
"felgyorsult várossá nyilvánítás miatt" a
községekre is kiterjedő illetékességű állami szervek más
(kisebb, újabb) városokra is kiterjedő illetékességgel is
bírnak. Így óhatatlanul csonka funkciójú városok jöttek -
és a jövőben méginkább jönnek - létre, ami a többi
körülményt is mérlegelve nem indokolható várossá
válásokat eredményez. Mindez persze egy városképző
társadalmi elem, egykori nevén a honoratiorok hiányát is maga
után vonja, s ez még akkor is érezhető veszteség, ha a
"nem városképző" mezőgazdaságból élő népesség
számaránya általában mindenütt jelentősen csökkent. Bárki
ellenvetheti, hogy a település nagysága, a népességszám
önmagában nem lehet döntő tényező. A ma Ausztriában lévő
Ruszt 1470-ben mezővárosi, 1681-ben szabad királyi városi
rangot vásárolt magának, de lakossága 1981-ben is csak 1702
fő volt. Fontos azonban megjegyezni, hogy az ilyen
szélsőséges esetekben is a települések általában
rendelkeztek a város egyéb ismérveinek legalább
némelyikével, ami ezt az első pillantásra abszurd
megítélést magyarázza. A városi funkciók tekintetében
azonban nincs magyarázat. Az egyetlen - itt a szőlőművelésre
és borkereskedelemre alapuló - funkció igazából semmilyen
városi életet nem tesz lehetővé. Ezért a csonka funkciójú
városoknál is nagyobb kérdőjel számomra a monofunkcionális
alapú települések várossá nyilvánítása. Ilyen történt
pl. 1997-ben Zalakarossal, ami egyedül az egyébként
dinamikusan fejlődő fürdőjén alapszik. Emiatt lakossága is
egyre nő: az 1985. évi 904 fő után 2003-ban már 1519 fő
lakta. Nem érzi mindenki, hogy ez egy kicsit karikatúra?
-----A várostól elvárható
számos funkció közül évszázados visszatekintésben
próbaként az igazgatástól független középfokú oktatás
meglétét vizsgáltam. A kicsi Alsólendván már 1872-ben
felállítanak egy hatosztályos polgári iskolát. Kapuváron
1884-től volt polgári iskola. Sárváron 1907-ben indult a
polgári iskolai oktatás. Csorna 1921-től kapott ilyen
intézményt. Muraszombaton 1914-ben nyílt meg a polgári
fiúiskola, majd a szlovének 1919-ben gimnáziumot nyitottak
ugyanott. Az 1940-41. tanév végén már a nyolcadikosok magyar
érettségi bizonyítványt kaptak, de a háború után a
gimnázium természetesen ismét szlovén lett. Az akkor alig
1450 lelket számláló Szentgotthárd - mint a magyar nyelv
védőbástyája - 1893-ban már állami gimnáziumot kapott. A
példák nyilván sokasíthatók. Mi a helyzet most az újabb
városokkal? A puszta kíváncsiságból kiválasztott
Hajdú-Bihar megyei, 1991. május 1-jével várossá
nyilvánított, 6338 (2003) lakosú Téglásnak nincs közép-
(és felső) fokú képzést adó intézménye, ezekben
elsősorban a közeli Debrecenre támaszkodik. De hogy a
középiskola jelentőségét ma is érzik, kitűnik abból, hogy
Zalakaroson "Tervezik középfokú oktatási intézmények
kihelyezett tagozatának létrehozását is." Néhány
esetben, mint Devecser példája mutatja, valószínűleg még ez
sem hozható logikusan létre. Az államigazgatási szervek
hiányához a térségi ellátás hiányai is kapcsolódnak.
-----A másik vizsgálatra alkalmas
intézmény a kórház, amelynek vizsgálata felsőbb iskolákkal
szinte azonos eredményre vezet. Meglétére Sümeg kapcsán
negatív értelemben már utaltam. Számos példa bizonyítja
ezen kívül is, hogy leginkább társadalmi összefogással
20-40 ágyas "járási" kórházakat alapítottak,
amelyek általában az I. világháborúig működésbe is
léptek. Most példának csak Muraszombatot említem. Az ottani
kórház első terveit Czigler Győző egyetemi tanár
készítette, mivel azonban az épület túl drága lett volna,
az építő választmány a szombathelyi Wälder Alajost bízta
meg egy olcsóbb terv elkészítésével. A 24 ágyas kórház
1893. november 15-én nyílt meg. Bővítve egészen 1988-ig
szolgált, amikor az egész intézményt áttelepítették a mai
város peremén lévő Rakicsányba.
-----Mindezekből ismételten az a
következtetés vonható le, hogy a volt járási székhelyek
várossá válása mögött tényleges funkciók léteztek,
amelyek hosszú évtizedek tudatos fejlesztésével, az érintett
lakosság akaratából és áldozatvállalásával jöttek létre
(pl. pótadók), s emiatt is jelentősen különböznek a
később várossá váló települések adottságaitól, egyben a
lokális társadalom saját elvárásaitól. A képet
természetesen árnyalják a tervgazdálkodás folytán
központilag befolyásolt fejlesztések, amelyek a különböző
időkben érvényes településhálózat-fejlesztési terveknek
szereztek érvényt, ez azonban meglehetős kivétel,
térségünkben alig néhány város érintett.
-----A várossá válás
folyamatában kétségtelenül az egyik legnehezebb feladat a
város megjelenésbeli jellegének megítélése, a
Perényi-Faragó jelrendszerben a városodás. Nehezen volna
cáfolható, hogy a városfogalom e tekintetben a mediterrán
eredetű (előképű) zárt, sűrű beépítésű település
képét ébreszti fel mindannyiunkban. Brenner János kiváló
tanulmányát hívtam segítségül (A város
értelmezéséről a városépítésben, Budapest, 1976.),
ami azonban általánosabb érvényű, s témánkat csak annyiban
szűkíti, hogy lerögzíti: "A település... legfejlettebb
alakja a város, mely a társadalmi termelés fejlődésének és
munkamegosztásának eredménye." A várost szerinte, mint
térbeli jelenségeket két fő összetevő képezi: "az
állomány mint elemek (létesítmény és funkcionális
területek) összessége és a szerkezet mint az elemek közötti
viszonylatok összessége." Az állomány épületekre és
építményekre, a szerkezet funkciószerkezetre és
térszerkezetre bomlik. "A város művi alapállományán
és térbeli szerkezetén nyugszik a város stabilitása. Neki
köszönhető, hogy a város társadalmi függősége és a vele
kapcsolatos folyamatos változás ellenére is alkalmas arra,
hogy a társadalmat több formációján és korszakán át
szolgálja mint térbeli létének eszköze. A város nemcsak
létrejöttével, hanem fennállásával is kifejez eszmei
értéket, mert benne az emberi haladás öröksége, számtalan
városlakó nemzedéknek élete, munkája és tapasztalata is
összegződik. Amint bármely emberi közösség jellegzetes
külső és belső sajátosságai történelmi életfeltételek
következményeként alakulnak ki és rögzítődnek, úgy a
város is tükrözi mind általános, mind egyedi alakjában a
benne lakó közösség életét és múltját, és benne szinte
minden más műnél jobban kifejeződik az emberi munka, értelem
és alkotókészség alakulása."
-----Mindezeket hangsúlyozva a
szakmában, ezen belül a szakirodalomban nem találtam olyan
megállapításokat, amelyek a város, vagy a község fogalomba
való besorolást településképi szempontból perdöntő módon
rendeznék, holott képzeteink, tapasztalataink alapján
meglehetős biztonsággal minősítünk településeket, vagy
azok egyes részeit "városias", vagy
"falusias" jelzővel. Ebben persze tükröződik az
adott lakosság foglalkozási megoszlása is, ami olyan
társadalmi változások közepette, mint amiket Magyarországon
a XX. század közepétől megéltünk, meglehetősen változó.
Ha a szerkezet egy kis településen, faluban is bírhat
állandósággal, az épületállomány már sokkal kevésbé,
ami a falu és így a falukép változásain jól követhető.
Nem kérdéses ugyanakkor, hogy a városok épületállománya
sokkal nagyobb anyagi és szellemi erőfeszítés eredménye,
diferenciáltsága többféle funkció befogadására teszi
alkalmassá, így sem lehetőség, sem ok nincs a gyökeres
változtatásokra, s ezáltal a városkép nagy vonalakban
állandónak tekinthető. Nagyobb művi beavatkozások persze
történtek, mint pl. Szombathelyen a Karicsa teljes
átépítése, de az a belváros csupán egy kis hányadát
érintette. Ebben a vonatkozásban ismét előtérbe kerül a
település abszolút nagysága. Kisebb helyeken, pl.
Szentgotthárdon az akció-szerű átépítés a belső mag
csuklójában ment végbe, de olyan lassú ütemben, hogy az új
a régibe nagyobb zökkenők nélkül integrálódni tudott.
-----A nyugat-dunántúli, várossá
vált történelmi múltú nagyközségek jelentős részének
szerkezeti stabilitása évszázados alapokra nyúlik vissza.
Sümegen a veszprémi püspök vára alatt húzódó, az ipart
és a kereskedelmet szolgáló utca, Alsólendván a Bánffyak,
majd az Esterházyak vára alatti hasonló főutca,
Németújváron a Batthyány-vár alatti íves utca a
meghatározó, de hasonló képlettel találkozunk Sárvár
esetében is, sőt a muraszombati Szapáry-kastély és parkja
településszerkezet-alakító jellege is kimutatható, ha
domborzati és egyéb szempontok látszólag ezt nem is teszik
egyértelművé. Celldömölk és Szentgotthárd egyházi
központ jellege miatt ettől kissé eltérő, de hasonlóan
történetileg meghatározott. Elsősorban ezekben az említett
utcákban, tereken koncentrálódik az igényes épületek sora,
a polgárság számára ugyanis az egykori földesúr jelenléte
nem csupán teher, hanem minta, igazodási pont is, különösen
ha a kapcsolat a két fél között harmonikus (pl. földterület
ingyenes átengedése, intézményfenntartás, vagy annak
segítése stb.). A település egyéb részei ehhez a vázhoz
csatlakoznak, s a növekedés többé-kevésbé szerves egészen
korunk csupán anyagi érdekek vezérelte építési
gyakorlatáig. Az épületek állománya a központtá váló
városrészekben, a főutcán egy határozottan előremutató
emeletes-földszintes, jellegzetes városképpel szolgált
tehát, aminek Sárvár vagy Tapolca ma is megnyerő példája,
főképp, hogy a bántó hiányok pótlására - az 1960-as,
70-es években még az illeszkedést általában legalább
tömegükben tisztelő - kiegészítések készültek.
-----Az építmények tekintetében
a helyzet hasonló volt, elsősorban ezek a területek nyertek
közműveket, burkolt utakat stb. Mit szóljunk hát azokhoz a
városokhoz, mint a már említett Téglás, amiről őszintén
megírják, hogy "A hajdúvárosokra jellemző
városközpont nincs a településen.", s hogy a burkolt,
portalanított utak aránya csak 25%? Sakktábla-szerű, nem
hierarchikus alaprajza az 1800-as évek elejétől fejlődött
ki, s a Dégenfeld-kastély és angolpark a település szélén,
minden szervező erőt nélkülözve helyezkedik el. De hogy
közelebbi példán is tűnődhessünk, itt van megyénkben a
2697 fős (2003), 2001. július 1-től városi rangra emelt
Répcelak is, aminek új rangját gazdasági potenciálja talán
indokolhatja, de városszerkezeti és városképi szempontból
inkább egy építészetileg elrontott falura emlékeztet, még
akkor is, ha újabb fejlesztései, pl. a katolikus templom, a jó
ízlés képviselői. Hagyományos, folyamatos építészeti
minőség és minimális nagyságrend a hasonló új döntések
mögött nehezen fedezhető fel.
-----Külön kell szólni egy
egészen sajátos esetről, Őriszentpéterről. A település
és a megye előzékenységéből megkaptam az ezzel kapcsolatos
önértékelés rövidített, 30 oldalas változatát. A 2003-ban
1309 főt számláló település különleges szerkezetű,
szeres jellegű. Talán a "város" fogalom legtágabb
funkcionális, "történeti" értelmére utal, hogy a
Körmend-Muraszombat és a Zalaegerszeg-Szentgotthárd utak
keresztezésében található szer a Városszer nevet viseli. A
múltban itt volt a vegyesbolt, a kocsma, az elöljáróság, a
református templom, s ez már egy szolgáltatást, nagyobb
minőséget képzett a dombhátakon megbúvó házak egyszerű
lakóinak. A Városszer tudatos fejlesztése az 1960-as évektől
eredményezte, hogy az azóta bővült ellátó funkciók
többsége ma újabb és méltó épületet nyert. Igazából
városias településképről azonban egyáltalán nem
beszélhetünk, s ez leginkább az északi, pl. finn kisvárosok
hatásával egyező hatást ébreszt. Az értékelő
előterjesztés meg is kerüli a kérdést, amikor csupán azt
írja, hogy "rendezett a településképe". Persze hiba
volna minden településre azonos ismérveket ráhúzni, ez már
a Dunántúl és az Alföld között sem volna helytálló,
kétségeim azonban valószínűleg jogosak. Az ilyen
településnek az elemzett szempontok szinte mindegyikét
mérlegelve sincs semmilyen tartaléka, ami legalább
ellentételezne valamit a városias megjelenés hiányaiból.
Jobban érzékelhető, ha az épületek helyett most csak az
építményekre gondolunk, s azokat egy másképpen laza osztrák
kisváros utcaképéhez hasonlítjuk (kiemelt szegély, járda,
az úttest és a mellette elhelyezkedő ingatlanok szintbeli
viszonya stb.).
-----Vizsgálódásom az
említetteknél eredetileg több településre terjedt ki. Ennek
alapján is összefoglalásként - nyilván felelőtlenül és
egyoldalúan - azt kell mondanom, hogy a nagyközségek várossá
nyilvánításának utolsó 15 éve egy építész sajátos
szemszögéből nézve erősen megkérdőjelezhető. Friss
élményeim alapján bátran állítom, hogy hosszabb időre is
visszatekintve ebben az elsősorban jogi arculatú
átalakulásban - a Trianonban elcsatolt városokat is
beszámítva - egyedül Muraszombat ért meg igazi minőségi
változást. Az 1890-es évek végén alig 3000 lakosú
település ma nagyközségeinkből alakult városainkhoz képest
14 000, peremközségeivel együtt 21 000 lakosával igazi
"metropolisz", s ez intézményrendszerében,
építészeti megjelenésében egyaránt tükröződik. Kiugró
helyzete nem is véletlen, hiszen a szlovén állam
szervezetében egy 63 744 (1991) lakosú kerület (obcina)
központjává vált. Ha valljuk, hogy a település
történelmi-társadalmi meghatározottságú élő organizmus,
nem kellene kivárni, hogy a gyerekből kamasz, majd abból
felnőtt váljon, s nem erőltetni túl korán a változást? A
középkorban gyerekből csak királyként csináltak
kényszerűen felnőttet, de tudjuk, hogy a történet ritkán
végződött sikeresen.
JEGYZETEK
* | A 2005. évi XXXVIII. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemen 2005. augusztus elsején elhangzott előadás. Megjelentetését támogatta a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület (TIT). Köszönjük! (A szerk.) |