GRÁFIK IMRE:
A NÉPI KULTÚRA ÉS A
TÖMEGKULTÚRA
ÉRTELMEZÉSÉHEZ, ILLETVE
ÖSSZEFÜGGÉSEIHEZ
TOVÁBBGONDOLÁSOK JÓZSA PÉTER NYOMÁN
----------------------------------------
-----Józsa Péter
szerteágazó érdeklődési köréből most csak néhány olyan
kérdésre térünk ki, melyek napjainkban - megítélésünk
szerint - újult erővel jelennek meg a kultúrakutatás
területén. Jelen előadásunkban/tanulmányunkban ezek
köréből is - szaktudományos kompetenciánk okán - csak azzal
a problematikával foglalkozunk, mely az úgynevezett népi
kultúra, a hagyományozott műveltség tartományában (is)
értelmezhető.
-----A kultúrakutatásnak
napjainkban egyik legproblematikusabb kérdése a közkultúra,
a tömegkultúra, a néprajz oldaláról úgy is
fogalmazhatnánk, hogy a népi kultúra jelenkori
értelmezése.
-----Tudománytörténeti
tény, hogy a XIX. században önállósult (klasszikus)
néprajztudomány a XX-XXI. századra - a vizsgált közösségek
történeti-társadalmi és gazdasági változásainak
eredményeként - kutatási tárgyának abszolút és relatív
értelemben vett beszűkülésével kellett szembesüljön.
Tudományelméletileg erre többféleképpen reagáltak a
diszciplína művelői. Kezdve a múlt különböző szintű,
illetve tartalmú megtagadásától, az elért eredmények
vissza-visszatérő átértelmezésén, illetve
átértékelésén át, az elvi-elméleti megalapozottságú
alapfogalmak, érdeklődési kör, valamint kutatási módszertan
újrafogalmazásáig megfigyelhetők a különböző
kísérletek.
-----Nem célunk e
törekvések áttekintése, részben ma már ennek kiterjedt
irodalma van (lásd NIEDERMÜLLER 1994; MOHAY 2000), részben
más helyen foglalkoztunk e kérdés szigorúbban vett
(néprajzi) muzeológiai vonatkozásaival (lásd GRÁFIK 2004),
azt azonban megállapíthatjuk, hogy a generálódott viták - ha
nem is zárultak konszenzussal, de némiképp csillapultak. Úgy
látszik, hogy egyfelől számolni kell a dinamikusan fejlődő
(kulturális) antropológiai érdeklődés fokozatos
térhódításával, másfelől a (klasszikus) néprajznak is
folyamatosan keresnie kell a tárgykörök, témák
kiterjesztésének lehetőségét. Mindez vélhetően nem megy
majd minden konfliktus nélkül. Többek véleménye szerint
azonban megtalálható az a megoldás, mely nem egyik vagy másik
tudományág kizárólagosan integráló szerepvállalásához
vezet, s nem a bekebelező-beolvasztó, illetve
kiszorító-kirekesztő, hanem sokkal inkább a különböző
történeti megalapozottságú diszciplínák művelésének
kiegészítő-komplementer jellegében, s az alkalmazható
elméleti és gyakorlati tapasztalatok átvételében
realizálódik (a néprajz vonatkozásában vö. KÓSA 2001;
PALÁDI-KOVÁCS 1990).
-----A felvázolt
problematika már érzékelhető volt Józsa Péter
életművében, akinek munkássága éppen arra kiváló példa,
hogy miképpen lehet termékenyen és hasznosíthatóan a
tudományos érdeklődés mind elméleti, mind módszertani
kiterjesztésével - sok szempontból is - figyelmet érdemlő
kérdéseket feltenni, illetve eredményeket elérni.
-----A kérdéssel Józsa
Péter A tömegkultúra problémái című tanulmányában
foglalkozott (JÓZSA 1986). Gondolatai, megállapításai -
véleményem szerint - ma is mindnyájunk számára, több mint
megfontolandóak!
-----A tömegkultúra (mass
culture) viszonylag új és sajátosan a modern
társadalmakra jellemző jelenség. "Föltehetőleg Löwenthal
volt az első, aki módszeresen elemezte a tömegkultúra
keletkezéstörténetét, s kimutatta, hogy a 17-18. század
folyamán az írni-olvasni tudás növekedésével, illetve az
összes társadalmi javak termelésének és fogyasztásának
kommercializálódásával születik meg az olcsó és egyre
kisebb igényű kulturális tömegcikk." (JÓZSA 1986a: 74).
-----Józsa Péter
áttekintésében felvázolja a tömegkultúra fogalmának
két, egymástól jól megkülönböztethető értelmezését.
Egyik értelemben a tömegkultúra egyszerűen a tömegek által
fogyasztott kultúra, és általában egyben primitívebb (a
szónak nem pejoratív értelmében), alacsonyabb rendű is, mint
a "magas kultúra". A mai tömegkultúra ugyan új
jelenség annyiban, hogy ilyen méretű kulturális termelés ez
ideig soha, semmilyen civilizációban nem létezett, de a
tömegek kultúrája, az egyszerű, műveletlen (a szónak itt
sem a pejoratív értelmében vett) emberek kultúrája minden
társadalomra jellemző volt. Józsa Péter szerint igen élesen
képviseli ezt az álláspontot például D. M. White.
Nála is radikálisabb azonban Henry Rabassiére, amikor -
a giccs értelmezésén keresztül - kijelenti: "...nagy
része annak az úgynevezett 'népi kultúrának' /folk
culture - nem azonos a popular culture-rel, amely az
angolszász művelődésszociológiai irodalomban a mass
culture szinonímája - J. P./, amelyet mint pozitív valamit
szoktak összehasonlítani a mi 'tömegkultúránkkal',
valójában nem egyéb, mint azoknak a civilizációknak a
tömegkultúrája, amelyeket nem jellemzett a divat szakadatlan
változása." (idézi JÓZSA 1986a: 75, vö. MOLES 1971;
1975)
E felfogás szerint úgy tűnik, hogy a dolog lényegét tekintve
főként mennyiségi változásról van szó. A mai helyzet
eszerint talán nem is tekinthető speciális problémának,
megoldást az jelent/het, ha törekedünk a tömegkommunikáció
színvonalának a javítására, illetve ha érvényesíteni
tudjuk a különböző közösségek igényeit kiszolgáló
tömeg-gyártásban az érték (funkcionalitás, anyag,
esztétikum stb.), viszonylagosan elfogadott megjelenítését.
-----S mint Józsa Péter
kifejti: "Míg a tömegkultúra ebben az értelmezésben a
tömeg kultúráját, a 'lenti' kultúrát jelenti, a másik
értelemben, tömegméretekben termelt és fogyasztott kultúrát
jelent, vagyis - logikus módon - magában foglalja azt az
állítást, hogy a tömegtermelés, vagyis a kapitalizmus (a
hagyományozott népi kultúra szempontjából az ipari
forradalom - Gr. I.) előtt nem létezett tömegkultúra sem. Ez
az értelmezési mód természetesen involválja azt az előző
álláspont által hangsúlyozott érvet is, hogy a
prekapitalista civilizációkban sem volt egységes kultúra,
sőt a néptömegek kulturális színvonala lényegesen
alacsonyabb volt, mint az uralkodó osztályoké, és a kultúra
termékei alig-alig jutottak el hozzájuk." (JÓZSA 1986a:
75)
-----Ez utóbbit azonban ma
már - éppen a néprajztudomány vizsgálódásai alapján is -
összetettebben látjuk. Az egyik hangsúlyos érv a népi
kultúra mellett annak autentikus volta. "Az igaz
- írja Dwight MacDonald -, hogy a tömegkultúra bizonyos
mértékig folytatása annak a régi népművészetnek, amely az
ipari forradalomig a köznép kultúrája volt, de itt is
szembeötlőbbek a különbségek, mint a hasonlóságok. A
népművészet lentről nőtt. A nép spontán, autochton, maga
formálta önkifejezése, a nép saját intézménye volt... A
tömegkultúrát felülről kényszerítik ... befogadói
passzív fogyasztók, az ügyben való részvételük kimerül
annak eldöntésében, megveszik-e, vagy nem veszik meg a
terméket..." (MaCDONALD 1957: 60 - idézi JÓZSA 1986a: 75)
-----Itt feltétlenül
közbe kell iktatnunk - legalábbis a néprajz oldaláról - két
másik fontos tényezőt, illetve kategóriát. Az egyik a népművészet,
a másik a folklorizmus fogalma és mögöttes
kutatástörténeti ismereteink, valamint a terminusokkal jelölt
problematika jelenhez való viszonyának kérdése.
-----A népművészet
kutatása kapcsán, különösen pedig az úgynevezett tárgyalkotó
népművészet értelmezése terén a néprajztudomány
fontos új felismerésekhez jutott el (összefoglalóan lásd
BELLON-FÜGEDI-SZILÁGYI szerk. 1995). Ma már úgy látjuk, hogy
a köznép tárgykultúrájában, a hagyományos népi
műveltséget létrehozó és fenntartó/átörökítő
különböző rétegek, csoportok eltérő mennyiségű és
minőségű tárgyi univerzumaiban (vö. HOFER 1983),
meghatározó szerepet kaptak azok a kézműves
technikák-technológiák, amelyekkel főként a városokban,
illetve mezővárosokban céhes, majd ipartestületi keretek
között dolgozó mesteremberek, de azokon kívül az
úgynevezett háziiparosok is dolgoztak (vö. K. CSILLÉRY 1974).
-----Ezt azért fontos
hangsúlyoznunk, mert bár csaknem minden megváltozott tárgyi
környezetünkben (vö. BAUDRILLARD 1968; 1987), a kézműves
technikával-technológiával létrehozott termékek iránt az
érdeklődés (annak összetett vonatkozásai, például
történeti, népművészeti, egyedi, autonóm, szimbolikus,
identitást kifejező, esztétikai, természetes környezetvédő
anyagfelhasználás stb. okán), hol erősebb, hol gyengébb, de
folyamatos. Erre vonatkozóan közvetlen tapasztalatokat
szerezhetünk tanácskozásunk másnapján a szombathelyi Vasi
Múzeumfaluban, sőt némi túlzással akár helyszíni
tanulmányokat is folytathatunk a Szent György-napi vásár
forgatagában!
-----A helyszín és az
alkalom azért is kiváló, mert a múzeumfalu épületeinek
berendezésében (a szakmai konszenzus által megengedett,
illetve elfogadott rekonstrukció keretei között) az eredeti,
tradicionális - és több vonatkozásban archaikus - népi
(tárgyi) kultúra figyelhető meg. Fogalmazhatnánk úgy is,
hogy e regionális szabadtéri néprajzi múzeumban a múlt
századok tömegkultúrája - a múzeológiai prezentáció
szűrőjén keresztül - "in situ" és/vagy "egy
az egy"-ben tanulmányozható. Ez a szemle azért is
szerencsés, mert ebben a nagy mennyiségű tárgyegyüttesben,
tárgyhalmazban, közegükből nem kiemelve, de mégis
észrevehetően vannak ott, a szűkebb értelemben vett,
úgynevezett népművészeti (esztétikai többlettel
rendelkező, értékesebb) tárgyak is.
-----Ugyanakkor a hét
végén, a vásárnak is helyszínt adó térben - remélhetően
döntő mértékben - a hagyományos kézműves mesterségek
termékei is megjelennek, mint egyfajta "élő
népművészet". S noha e fogalomhasználat és jelentése
nem mentes bizonyos értelmezési problémáktól, a kifejezés
használatában - ahogy azt pl. a XIII. Élő népművészet
című országos kiállítást kísérő, illetve bevezető
tanulmányában Verebélyi Kincső megfogalmazta - "tetten
érhető az a szándék, hogy a történeti népművészet máig
élő folytatásaként a hagyományőrzés mozzanata váljon
hangsúlyozottá" (VEREBÉLYI 2000: 5).
-----Közbevetőleg jegyzem
meg: a problematika jelenidejűségét mi sem igazolja jobban,
mint a Savaria Múzeumban megnyílt "Kerámia a köbön -
égetett idill. Típusok, régiók, múzeumok" című
kiállításhoz kapcsolódó "Mindennapok egzotikumai -
hagyomány a változó világban" című nemzetközi
konferencia. Ennek előadásai közül több is foglalkozott a
különböző tudományterületet is érdeklő/érintő
összetett kérdéskörrel (Voigt Vilmos:
"Hagyományok" napjainkban, Franz Grieshofer:
Volkskultur in ihren gegenwärtigen Ausprägungen, Wolfgang
Gürtler: Lebendiger Volksbrauch, Csonka Takács Eszter:
Határtalan művészet - kortárs művészi kreativitás program
az Európai Folklór Intézetben, Illés Péter:
"Hagyományőrzők" - szüreti felvonulók a
Nyugat-Dunántúlon).
-----Az úgynevezett élő
népművészet művelői által készített, hagyományos
alapokra (anyag, technika, díszítés stb.) visszamenő
tárgykészlet, mintegy (hiteles) újraalkotása a réginek,
kielégíti az autentikusság-gal szemben támasztott
igényeket. Ez az egyidejűség egy távolból, vagy éppen egy
modern (s főként nagyvárosi) civilizációból érkező
idegenben akár azt a képzetet is eredményezheti, hogy (itt és
most) a tárgykultúra szempontjából valamiféle folytonosság
érvényesül, mintha bizonyos vonatkozásokban "megállt
volna az idő". A helyzet azonban más!
-----Egyfelől ugyanis
annak a jelenségnek lehetünk és vagyunk tanúi, hogy a
jelenkor - még oly korlátozott érvényű - kereslete és
kínálata, a múlt századok tradicionális műveltségének, az
úgynevezett népi kultúrának (bizonyos, ámde nem kevés
számú és típusú, illetve funkciójú) tárgyait sajátos
módon kiemeli tömegkultúra státuszából, és a fentebb
jelzett összetett érdeklődés révén kitüntetett helyzetbe
hozza, értékét megemeli, miáltal azok egy magasabb, mondhatni
elit kultúra (művelt, főként értelmiségi réteg)
képviselőinek (ki)választott tárgyaivá válnak.
Fogalmazhatnánk úgy is, hogy az egykor volt (abszolút és
relatív értelemben is kis/ebb értékkel bíró) közkultúra
tárgyai sajátos metamorfózison mennek át, és
felértékelődve, több-kevesebb szimbolikus tartalommal
feltöltődve, nagy/obb/ értékű, presztízstárgyakká
lényegülnek át.
-----Természetesen mindez
nem érvényes a társadalom egészére, de úgy tűnik, hogy
bizonyos körülhatárolható rétegek, csoportok tagjai
számára igen. Esetükben - Józsa Péter fogalmát
kölcsönözve és használva - talán pontosabb és kifejezőbb,
ha az azonos kulturális blokk-ba tartozó emberekről
beszélünk. Mégpedig abban az értelemben, hogy azokat soroljuk
ide, akiknek a történeti múlthoz, a hagyományos népi
kultúrához, s annak tárgyi világához való viszonyában, s
ennek következményeként jelenkori tárgyki/választási
(-vásárlási) szokásaiban nagyjából azonos gondolkodást és
magatartást figyelhetünk meg, illetve akik a népművészeti
(kézműves) alkotásokkal szemben megközelítően azonos módon
viselkednek. A jelenség jól érzékelhető, igaz, pontos
felmérések hiányában azt nem tudjuk, hogy a lakosság
egészére vetítve milyen arányt képviselnek (vö. JÓZSA
1986b: 89-90, továbbá e gondolatmenetünkkel kapcsolatban lásd
Takács Szilvia előadását/dolgozatát).
-----Fontos azonban annak
hangsúlyozása, hogy a felvázolt kulturális blokkba tartozók
nem feltétlenül alkotnak homogén társadalmi, illetve
szociális csoportot. E tény mögött a hagyományos népi
kultúrához való viszonyulás két lényeges - egymást
feltételező és erősítő motivációja - figyelhető meg. Az
egyik, hogy a történetileg-társadalmilag meghatározott, és a
helyhez, illetve kisebb-nagyobb régióhoz köthető, azaz
területileg is behatárolható egykori népi hagyomány - az
életforma, illetve életmódváltás következtében -
visszaszorulóban, eltűnőben van. A másik pedig az, hogy a
világméretű kommunikáció és mobilizáció, valamint az
egyén szabadságának kiterjesztése, továbbá a megszerezhető
ismeretanyag kiterjedése megnyitotta és felkínálta a
választási lehetőséget. Azaz a valahova való tartozás eleve
meghatározottsága fellazult, vagy éppen meg is szűnt, s az
örökölt identitás helyébe lehetséges (és társadalmilag
többé-kevésbé elfogadott) alternatívaként megjelent a választható
identitás.
-----Másfelől viszont azt
tapasztaljuk, hogy e tárgyak, tárgytípusok azért kerülhetnek
ilyen sajátos helyzetbe, mert előállításukban - a
viszonylagos "tömegtermelés" ellenére -, részben
kézműves technikai-technológiai kötöttségek, részben pedig
az ebből eredő (a közösségi ízlés normáit meg nem
sértő) egyedi megformálás révén, mint nem tömegcikkek
realizálódnak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kézműves
kultúra azonos, illetve hasonló tárgyai, relatív nagy
számosságuk ellenére a funkció, a tartalom és forma
harmóniáján keresztül mindenkor meg kell, hogy feleljenek egy
(készítői és egy felhasználói) "minőségi
minimum"-nak, egyfajta - a hagyomány által is -
szabályozott és megkövetelt értéknek! Szemben a nagyüzemi
sorozatgyártás, illetve a gyáripari termelés eredményeként
piacra kerülő tömegáruval, ahol ez - eleinte még igen,
később azonban egyre inkább korlátozottan, s csak bizonyos
márkavédelem jegyében, illetve többnyire már
megengedően/eltekintően - nem feltétlenül kritérium.
-----A néprajz oldaláról
közelítve bizonyos vonatkozásokban lényegileg a
folklorizálás (folklorizálódás), azaz a folklorizmus
(neofolklorizmus) jelenségével állunk szemben. A
magyarországi folyamatokkal, illetve fejleményekkel már
1978-ban Kecskeméten A folklorizmus egykor és ma címmel
egy - a Magyar Néprajzi Társaság által szervezett -
konferencia foglalkozott (lásd VITÁNYI 1979; VOIGT 1979), s a
téma több összefüggésben azóta is tárgya a hazai
kultúrakutatásnak, illetve szaktudományunknak.
(Összefoglalóan lásd VOIGT 1990.)
-----Némi
távolságtartással most mégis inkább a problematika
külföldi megközelítéseiből indulunk ki. Gottfried Korff
szerint német nyelvterületen: "A 'folklorizmus' fogalma
évekkel ezelőtt olyan jóravaló, ártatlan néprajzi
kategóriaként jött létre, amely a historizmus hétköznapi
kultúrához való viszonyát és a populáris kultúra
újjáélesztésének folyamatát volt hivatott jelölni. A
folklorizáció - bizonyos értelemben differenciáldiagnosztikai
- fogalma, amelyet az 1960-as évek közepén a tudatosan ápolt,
részben esztétizált, részben pedagógiai tartalommal
feltöltött népi kultúra jelölésére fejlesztettek ki
(elkülönítve ezzel a 'normális', vagyis élő
hagyományozódás-folyamatba, funkcionális összefüggésekbe
ágyazott népi kultúrától), az utóbbi években az ipari
társadalomban éppenséggel a népi kultúra központi
kategóriájává vált..." (KORFF 2004: 21)
-----Tanulságos idéznünk
Hermann Bausinger véleményét is, melyben - Voigt Vilmos
nyomán - magyar vonatkozást is találunk: "A kifejezés
eleinte a régi hagyományok felelevenítését célzó művészi
törekvéseket jelölte, a populáris elemek alkalmazását az
elit művészetben, amelyet ezáltal kívántak újra
populárissá tenni. Ebben a felfogásban - például Bartók és
Kodály környezetében - pozitív tartalmú volt (VOIGT 1970),
és ugyanebben az értelemben, de kritikai tartalommal alkalmazta
Adorno (BAUSINGER 1983) is. A néprajztudományba Hans Moser
vezette be ezt a kifejezést, és egyben meg is magyarázta: a
folklorizmus nem más, mint 'a népi kultúra másodkézből'
(MOSER 1962: 180) - olyan kulturális összetevők új
kulturális környezetbe való átültetése, amelyek eredetileg
más rendszerekbe tartoztak. A fogalom érdemei kézenfekvők:
segítségével könnyen észrevesszük a funkcionális
eltolódásokat, feltűnővé válik a néprajzi örökség egyik
fontos összetevője, a naivitás, lehetővé teszi, hogy a
kultúripar kinövéseit saját valóságukban ismerjük fel
(KÖSTLIN 1970). Témánk szempontjából azonban fontos
rámutatni a fogalom veszélyeire is. Közelebbről megvizsgálva
kiderül ugyanis, hogy szorosan kapcsolódik a reliktumkereső
gondolkodásmódhoz: negatívan definiálja a népi kultúra egy
bizonyos jelenségének funkcióját, ráadásul éppen azért,
mert már nem az egykor betöltött (mondhatnánk: eredeti,
tulajdonképpeni) szerepről van szó." (BAUSINGER 2004: 11)
-----Föltehetően a
fentebb vázolt folyamatokkal, illetve jelenségekkel (is)
találkozunk a Vasi Múzeumfaluban. Ugyanis, mint azt - főként
német, osztrák példák nyomán - Gottfried Korff
megállapította: "A folklorisztikus tevékenység
palettája széles, elfér rajta a Markgräfler Land viseletbe
öltözött zenészekkel, vincellérkirálynő-választással
színesített borünnepe éppúgy, mint a karácsonyi vásárok,
az egyesületi ünnepélyek, a nyugdíjas-klubdélutánok vagy a
különböző városrészek versenyei. Gyakran nem más ez, mint
egy múzeum, élőképekben: csak a kiállított viseletet élő
emberek hordják, a történelmi rekvizítumokat emberi kezek
tartják, és a történelmi munkafolyamatokat festői módon
mutatják be (ZIPPELIUS 1986). A múzeum és a folklorizmus
három szempontból is közel áll egymáshoz... Először is a
folklorizmus újabban maga is tárgyi világok, összefüggő
tárgyegyüttesek muzealizálását tűzte ki célul. Ezen
nemcsak a falu- és a tájkép esztétizáló megóvását
értjük, hanem egyre inkább az olyan régi történelmi
közlekedési rendszerek újramobilizálását, mint a
postakocsi-útvonalak, a gőzmozdonyok vagy gőzhajók
útvonalai. A tevékenységek gyakran kimondottan egy múzeum
kialakítására irányulnak ..., vagy olyan múzeumi koncepciók
részei, amelyek szorosan kötődnek a regionális idegenforgalom
vagy nosztalgiaturizmus érdekeihez (WAGNER 1988). Ezzel függ
össze a második jelenség, amikor a múzeumok látogatottságuk
növelése érdekében folklorisztikus előadásokkal, extra
kínálattal várják a vendégeket: lehet például szőni,
fonni, vajat köpülni, korongozni (KÖSTLIN 1985; KORFF 1985)...
A folklorizmus és a múzeum egy harmadik módon is
összekapcsolódik: a folklorisztikus tevékenység gyakran
saját tárgyi alapot alakít ki, és ezzel újabb múzeumi
tárgycsoportot hoz létre... A folklorizmus tehát nem
elégedett meg a reliktumként fennmaradt hagyományok
mesterséges újjáélesztésével, hanem maga is tárgycsoportok
létrehozójává vált, és mivel ezek születésüktől kezdve
valamilyen patinát hordoznak, szinte erőszakkal vonulnak be a
múzeumokba." (KORFF 2004: 22)
-----Ez a trend pedig már
átvezet bennünket a mai tömegkultúra kérdéséhez! A
probléma kétségkívül felfogható oly módon, hogy a modern
idők tömegkultúrája abszolút értelemben nóvum, a
kulturális tömegtermelés puszta ténye elvileg, minőségileg
új helyzetet teremtett.
-----Egyetértünk Józsa
Péterrel, amikor úgy fogalmaz, hogy a különböző
értelmezések megkülönböztetésében fontos fogalom a minőség
problémája. "A tömegkultúrát az esetek többségében
mindkét értelmezés silánynak tekinti. De az
optimisták vagy konformisták szemében nem a 'rendszerrel' van
baj: a tömegkultúra csak azért silány, mert az emberek
általában kulturálatlanok, emelni kell tehát a színvonalat.
A nonkonformisták szerint azonban a tömegkultúra strukturálisan
silány: a tömegek kulturális termékekkel való ellátásának
jelenlegi módja, a tömegtermelés taposómalma, az érintett
vállalkozások profitérdeke, figyelembe véve az uralkodó
csoportok manipulációs érdekeit, nem is eredményezhet
mást." (JÓZSA 1986a: 76)
-----A diagnózis
látszólag egyszerű, de a tömegkultúra fogalmának a fentebbi
kétféle megközelítése, értelmezése és jelentése nem
különül el ilyen tisztán. "Egyrészt például az itt
konformistának nevezett értelmezési módnak van olyan
változata, amely a tömegkultúra korának elvi újdonságát
feltétlenül elismeri, mégsem tekinti az összjelenséget
negatívnak. Másrészt a nonkonformista megközelítési módnak
vannak változatai, amelyek már egyáltalán nem a
tömegkultúra anyagának silányságában, hanem következetesen
a jelenség struktúrájában látják a legfőbb bajt."
(JÓZSA 1986a: 76)
-----Nincs mód és idő
arra, hogy a kérdés minden vonatkozását és részleteit
elemezzük. Néhány olyan gondolatot azonban, amelyet
relevánsnak tekintünk a probléma értelmezésében és
kezelésében, fontosnak tartunk felvázolni.
-----A népi kultúra
oldaláról bizonyos megszorításokkal egyetérthetünk azzal a
megállapítással, mely szerint a hagyományos és a
tömegkultúra két különböző dolog, az egyik nem
feltétlenül jó, a másik nem feltétlenül rossz. A két
kultúra két különböző típusú társadalom terméke. E
felfogás szerint a prekapitalista társadalmakban a kulturális
javakat kizárólag a szűk elit fogyasztotta, ma viszont
tömegek szellemi tápláléka, s ennek következtében az
összfogyasztó esztétikai standardja a puszta mennyiségi
faktor hatására szükségszerűen lesüllyedt (JÓZSA 1986a:
76). Természetesen ez a megállapítás nemcsak a szellemi,
hanem a tárgyi javakra is vonatkoztatható.
-----Józsa Péter -
Merrill F. E. nyomán - hangsúlyozza, hogy nem hagyható
figyelmen kívül: a tömegkultúra - minden kritika ellenére -
működik! Azaz: "a) kielégíti a lakosság különböző
rétegeinek bizonyos reális, a modern viszonyok teremtette
szociális és pszichológiai szükségleteit, ezen túlmenően -
de ezzel összefüggésben - pedig: b) annak a kulturális
anyagnak jelentős része, amely ebben a kategóriában szerepel,
önmagában véve nem feltétlenül rossz, romboló, egyszerűen
csak nem 'csúcstermék', mivel az embereknek - az 'elit'
tagjainak is - szükségük van a modern társadalom mindennapi
életében könnyű olvasmányra, filmre stb., 'puszta'
szórakozásra is." (JÓZSA 1986a: 77)
-----A fentiekből az is
következik, hogy a tömegkultúra és a magas kultúra
leegyszerűsített dichotómiája, miszerint az egyik rossz, a
másik jó, az egyiket a tömeg, a másikat az elit fogyasztja, s
folytathatnánk az ellentétpárok, oppozíciók sorolását -
nem segít a problematika tisztázásában. Ezért is érdemelnek
figyelmet azok a megközelítések, amelyek a tömegkultúra
jelenségét a terjesztett kulturális anyag minőségétől
függetlenül ítélik el és tartják veszélyesnek. Józsa
Péter ezek köréből, mint az álláspont egyik legélesebb
megfogalmazóját, Oscar Handlint idézi: "Az a mód,
ahogyan a tartalmak a mass médiában közlésre kerülnek,
megfosztja a közösséget mindennemű szelektálás
lehetőségétől...", azaz a tömegkultúra
érvényesülési mechanizmusában a tartalomnak vajmi kevés
köze van az eladhatósághoz (idézi JÓZSA 1986a: 77).
-----A tárgyi kultúrában
lezajló folyamatok hasonlóak, de bizonyos sajátosságok,
illetve eltérések is megfigyelhetők. A néprajz
szempontjából a figyelem két vonatkozásban irányult a népi
kultúra és a tömegkultúra összefüggéseire. Az egyik az
úgynevezett változásfolyamatok, változásvizsgálatok
által feltárt elemzések kapcsán (lásd SZABÓ szerk. 1986), a
másik pedig, az úgynevezett jelenkutatás (vö.
BAUSINGER 1984; BAUSINGER 1993; BEITL Hrsg. 1985) révén folyó
vizsgálódások során.
-----A máig le nem zárt
elméleti alapvetések tisztázásán túl azonban a
jelenkutatás speciális muzeológiai kérdéseket is felvet.
Mindenekelőtt a mai kor tárgyi világának a muzeológiai
befogadását, a tárgyak elhelyezésének gyakorlati
megoldásait, pontosabban a tömegkultúra (néprajzi
szempontból "jellegtelen") tárgyi dokumentumainak a
néprajzi és/vagy más gyűjteményekbe való integrálásának
problémáit (lásd FEJŐS 2003; SCHNEEWEIS 2003; SZIKOSSY 1984;
WILHELM 2002).
-----Ezzel az összetett
problematikával kapcsolatban a néprajz tudománytörténete, a
klasszikus néprajzi muzeológia szempontjából felvetődhet az
- az elméleti kérdéseket és gyakorlati problémákat
egyaránt magába foglaló dilemma -, hogy a tematizált
gyűjtemények, illetve gyűjteményi együttesek szervesen már
nem, vagy csak részben fejleszthetők,
gyarapíthatók/gyarapítandók tovább (lásd GRÁFIK 2002).
-----Valójában itt arról
az igényről és folyamatról van szó, amelyet a tömegkultúra
muzealizálásának nevezhetünk, melynek során viszont nem
tekinthetünk el magának a múzeumnak, mint kulturális
intézménynek a popularizálásától sem. Ezzel kapcsolatban a
már hivatkozott német kutató úgy fogalmazott, hogy: a múzeum
popularizálása (Popularisierung des Musealen), illetőleg a
populáris kultúra muzealizálása (Musealisierung des
Populären) egymást kiegészítő folyamatok. (KORFF 2004: 19,
vö. KORFF 1988).
-----A múzeumok
működését befolyásoló jelenség - a mindennapok világának
muzealizálása - mögött Hermann Lübbe vizsgálódása és
megállapítása szerint a jelenkori kultúra expanzív
historizmusa rejlik. A szerző szerint ennek két oka lehet:
egyfelől fogyasztói javaink egyre gyorsabban válnak
idejétmúlttá, így a társadalmat elárasztják a reliktumok,
a másik ok a civilizáció kifáradásában (Zivilizationsmüdigkeit)
és egyre bizonytalanabb jövőképében keresendő (LÜBBE 1983:
9, idézi KORFF 2004: 19).
-----A mindennapi kultúra
muzealizálása - kiegészülve a muzeológia megújulásával
(látványos és didaktikus kiállítások, rendezvények és
kreatív programok, múzeumokhoz kapcsolódó pedagógiai munka)
- kétségtelenül a múzeumok népszerűségének
növekedéséhez, továbbá múzeumalapítások
fellendüléséhez, valamint a látogatószám növekedéséhez
vezetett. A kultúra muzealizálásának dinamizmusa - a fentiek
hatására, illetve következményeként - fejlesztési és
financiális projektekkel is együtt járt.
-----Mindeközben maga a
múzeumi munka is egyre sokrétűbbé és szakszerűbbé vált. A
muzeológusok professzionalizmusa egyre inkább nem a
"rejtélyek megoldásában", nem "misztikus
tudásukban" fogalmazható meg. A muzeológiai profizmus
sokkal inkább olyan kulturális minta közvetítésében,
hasznosítható értékben jelenik meg, mely az oktatás, a
nevelés, a közművelődés, a szabadidő igényes eltöltése,
a turizmus (lásd újabban összefoglalóan és kitekintéssel
FEJŐS-SZÍJÁRTÓ szerk. 2003; regionális vonatkozásban
PUSZTAY-GRÁFIK szerk. - bev. 2001), egyáltalán a társadalmi
érdeklődés előterébe került.
-----A folyamat azonban -
főként múzeumtörténeti, illetve muzeológiai szempontból -
nem volt mentes (s bizonyos vonatkozásokban még ma sem az),
elméleti és gyakorlati problémáktól sem. A téma egyik
avatott kutatója a közelmúltban úgy fogalmazott, hogy a
muzealizálás szempontjából (újra) indokolt a muzeológia
elméleti és gyakorlati pozícióinak revíziója. "Ma már
megkérdőjelezhető a mindennapi, a népi és a populáris
kultúra muzealizálásának szükségessége. Ami évekkel
ezelőtt helyes volt, ma már feltehetőleg rossz stratégia,
mert a célzatos értéktelenítésre való felhívás nemcsak a
mindennapi kultúrán, hanem a múzeumi munkán keresztül is
megjelenik. Míg évekkel ezelőtt helyénvaló volt agitálni a
mindennapok múzeumi feldolgozásáért, a 'kis ember jogának'
megjelenítéséért a történelemben és a jelenben, addig ma
ugyanezek az érvek egy banális reliktumimádatba vesznek bele,
amely a kolbásztöltőt és a konzervdobozt a
mentalitástörténet ikonjává magasztosítja." (KORFF
2004: 24)
-----Érdemes és
tanulságos idézni azt a személyes vallomást, melyet a
kérdés fentebb hivatkozott kutatója saját pályájával
kapcsolatban felvázolt. "1975-ben, Frankfurtban, egy
múzeummal kapcsolatos konferencián a múzeum
popularizálásáért álltam ki, vagyis a múzeumi
műtárgyfogalom kiszélesítéséért, a populáris kultúrára
vonatkozó gyűjtemények kialakításáért. A mindennapok
didaktikája volt a címe és alapgondolata annak a
tanulmánynak, ami az ulmi egyesület említett múzeumi
vitáját lezárandó kötetbe készült. (KORFF 1978). Tíz
évvel később, amikor a helyi múzeumok (Heimatmuseum,
Lokalmuseum) a nyilvánosság tömeges érdeklődésének
középpontjába kerültek, újból felkértek, fejtsem ki
véleményem. Amiről 1975-ben még meg voltam győződve, most
bizonytalansággal töltött el, és óvatosabban fogalmaztam: az
'egyrészt' és a 'másrészt' között egyensúlyozva.
Egyszeriben a nagy történeti kiállítások verdiktje éppoly
kérdésessé vált, mint az a felvirágzó történelem iránti
mohóság, ami bármit, bárhonnan megőrzésre és
tanulmányozásra a múzeumokba gyűjtött. Elfogadhatónak
tűnt, hogy egymás mellett jelenjen meg kicsi és nagy, a
kultúra minden szintje, továbbá érthetőnek látszott az a
törekvés, amely a különböző szintek közötti kívánatos
kölcsönhatás kialakítását célozza. A populáris kultúra
muzealizálása és a múzeumok popularizálása - úgy véltem,
hiba lett volna ezeket egymást kizáró alternatíváknak
tekinteni. A kis életvilágok megismerésének, megfejtésének
a magaskultúra erőteljes megjelenítését, határozott
igényeit kell kiegészítenie, korrigálnia és ellenpontoznia.
Természetesen éppoly fontosnak tűnt a nagy kérdések, a nagy
irányok dokumentálása és felmutatása, hogy ne csak
szélmalom- és kávédaráló-nosztalgiával forduljunk a
történelem felé. Ma - amikor harmadszorra kérdeznek - még
következetesebben válaszolnék: bármennyire méltók is a
kritikára a Bonnban és Berlinben épülő nagy épületek
tervei és szándékai, az majd csak később derül ki, hogy
hosszú távon nem szolgálják-e sokkal inkább a múzeum
eszméjét, mint a nagy múzeumi fellendülés idején
létrejött sok minden más." (KORFF 2004: 25)
-----Más
megközelítésben azonban azt látjuk, hogy általában a
jelenkort tudományos vizsgálódás tárgyaként kezelő
diszciplínákban, így a néprajztudományon belül is a
historikus aspektust felválthatja egy a jelen folyamatokra
koncentráló szemlélet. Ezzel az alternatívával
összefüggésben idézzük K. Köstlin véleményét, aki a
bécsi néprajzi múzeum egy kiállítása kapcsán (Leben in
der Platte - Lakótelepi élet) úgy fogalmazott:
"...úgy tűnik, hogy a közönség elfogadta az
elmozdulást a népi kultúra történeti megközelítésétől a
jelenkori mindennapok populáris megközelítése felé, és
képes volt a szakmán belül egyébként érvényes teoretikus
kétségek fölé emelkedni..." (KÖSTLIN 2004: 114; vö.
MÜLLER Hrsg. 1999)
-----Az ma már csaknem
mindenki számára természetes és elfogadott, hogy egy-egy
kutatás, kiállítás, tanulmánykötet, monográfia -
különböző kiindulási pontból, illetve szempontok alapján -
vizsgálat tárgyává teszi a mai kultúrán belül a
tömegkultúra és a tárgyi kultúra speciális viszonyát,
illetve összefüggéseit (lásd FEJŐS - FRAZON vál., szerk.
és a ford. ell.: 2004). Az egyik fontos megválaszolandó
kérdés az, hogy miként lehet és kell a feltárt
viszonyrendszert dokumentálni, mégpedig sajátos jellegénél
fogva a szinte végtelen mennyiségű, többdimenziós tárgyak
közgyűjtemény/ek/ben való elhelyezésével (lásd FEJŐS
szerk.: 2003).
-----Kétségtelen tény,
hogy a felvetődő kérdések elől a néprajztudomány nem
térhet, de nem is tért ki (vö. HOFER 1972; VOIGT 1972). A
magam részéről azonban hajlamos vagyok annak
megfogalmazására, hogy e feladatot nem (elsősorban és
főként nem kizárólag) a néprajznak, illetve a néprajzi
muzeológiának kell felvállalnia és megoldania. A néprajzi
iskolázottság azonban - úgy vélem - mind elméletileg és
módszertanilag, mind gyakorlatilag mindenképpen
hozzásegít/het a jelenkor kutatásához, s ezen belül a
tömegkultúra tárgyi emlékanyagának tudományos
értelmezéséhez és értékeléséhez egyaránt.
-----Amennyiben pedig a
folklorizmus felől történő megközelítést, a néprajzi
aspektust kiegészíti egy a tárgykultúrára vonatkozó, a
tárgyak szemiózisát (is) vizsgáló (vö. az anyagi kultúra,
mint a tárgyak nyelve, lásd KASCHUBA 2004: 191-201; illetve a
tárgyak üzenete, lásd GRÁFIK 1992: 194-239; GRÁFIK 1998:
175-231) és a Józsa Péter munkásságát (is) idéző
társadalomszemiotikai szemléletet érvényesítő analízis,
akkor aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy lesz még új
mondanivalónk a népi kultúra és a tömegkultúra
kapcsolatáról, összefüggéseiről.
IRODALOM
BAUSINGER, Hermann
1983 A folklorizmus fogalmához. Ethnographia 94. évf. 3.
sz. 434-440.
1984 Konzepte der Gegegwartsvolkskunde. Österreichische für
Volkskunde 87 (2) 89-106.
1993 Népi kultúra a technika korában. Budapest.
2004 A néprajzi jelenkutatás elvei. In: Fejős Zoltán-Frazon
Zsófia (vál., szerk. és a ford. ell.): 9-17.
BAUDRILLARD, Jean
1968 Le systéme des objets. Paris.
1987 A tárgyak rendszere. Budapest.
BEITL, Klaus (Hrsg.)
1985 Probleme der Gegegnwartsvolkskunde. Referate der
Österreichischen Volkskundetagung, 1983.
In Mattersburg (Burgenland). Wien.
BELLON Tibor-FÜGEDI Márta-SZILÁGYI Miklós (szerk.)
1995 Tárgyalkotó népművészet. Budapest.
FEJŐS Zoltán
2003 Jelenkor kutatás és néprajzi muzeológia. In: Fejős
Zoltán (szerk.): 9-24.
FEJŐS Zoltán (szerk.)
2003 Néprajzi kutatás és a múzeumi gyűjtemények
változása. MaDok füzetek 1. Budapest.
FEJŐS Zoltán-FRAZON Zsófia (válogatta, szerkesztette és a
fordításokat ellenőrizte)
2004 Korunk és tárgyaink - elmélet és módszer
(fordításgyűjtemény). MaDok füzetek 2. Budapest.
FEJŐS Zoltán-SZÍJÁRTÓ Zsolt (szerk.)
2003 Helye(in)k, tárgya(in)k, képe(in)k. A turizmus
társadalomtudományi magyarázata. Budapest.
GRÁFIK Imre
1992 Jel és hagyomány. Etnoszemiotikai tanulmányok.
Debrecen.
1998 Signs in culture and tradition. Szombathely.
2002 A néprajzi (tárgyi) gyűjtemények és a preventív
konzerválási program. Néprajzi Látóhatár XI
(1-4) 411-420.
2004 Új lehetőségek a néprajzkutatásban és a néprajzi
muzeológiában. Létünk XXXIV (1) 81-99.
HOFER Tamás
1972 Jelenkutatás az anyagi kultúrában. Magyar Filozófiai
Szemle 16. évf. 521-526.
1983 A "tárgyak elméletéhez". Felszerelések és
tárgyegyüttesek néprajzi elemzése. In: Népi kultúra
- Népi társadalom 13. sz. 39-64.
JÓZSA Péter
1986 Az esztétikai élmény nyomában.
Művészetszociológiai és szemiotikai tanulmányok.
Budapest.
1986a A tömegkultúra problémái. In: Józsa Péter: 71-82.
1986b Vizsgálatok a kulturális értékek befogadásáról. In:
Józsa Péter: 83-95.
KASCHUBA, Wolfgang
2004 Bevezetés az európai etnológiába. Debrecen.
K. CSILLÉRY Klára
1974 A magyar népművészet városi és mezővárosi gyökerei.
In: Hofer Tamás-Kisbán Eszter-
Kaposvári Gyula (szerk.): Faluk. Mezővárosok. Tanyák.
Paraszti társadalom és műveltség a
18-20. században II. Budapest-Szolnok. 189-200.
KORFF, Gottfried
1978 Didaktik des Alltags. In: Kuhn Anette-Schneider Gerhard
(Hrsg.): Geschichte lernen in Museum.
Düsseldorf. 32-48.
1985 Geschichte im Präsens? Notizen zur Problem der
"Verlebendigung" vom Freilichtmuseen.
In: Ottenjann Helmut (Hrsg.): 43-54.
1988 Die Popularisierung des Musealen und die Musealisierung des
Populären. In: Fliedl Gottfried
(Hrsg.): Museum als soziales Gedächtnis? Kritische Beiträge
zu Museumswissenschaft und
Museumspädagogik. Klagenfurt. 9-23.
2004 A tárgykultúra múzeumi feldolgozásának nehézségei. A
muzealizálás mint intézményeken
túlmutató trend. In: Fejős Zoltán-Frazon Zsófia (vál.,
szerk. és a ford. ell.): 18-27.
KÓSA László
2001 A magyar néprajz tudománytörténete. Budapest.
KÖSTLIN, Konrad
1970 Folklorismus und Ben Akiba. Rheinisches Jahrbuch für
Volkskunde Jg. 20. 234-256.
1985 Freilichtmuseums-Folklore. In Ottenjann Helmut (Hrsg.):
55-70.
2004 Kirakatban élni - lakótelepi élet (Tallózás). In:
Fejős Zoltán-Frazon Zsófia (vál., szerk. és
a ford. ell.): 114-121.
LÜBBE, Hermann
1983 Zeit-Verhältnisse. Zur Kulturphilosophie des
Fortschritts. Graz-Wien-Köln.
MacDONALD, Dwight
1957 A theory of mass culture. In: Rosenberg B.-White D. M.
(eds.): 59-73.
MERILL, F. E.
1965 Society and culture. An introduction to socieology.
New York.
MOHAY Tamás
2000 Új kérdések és új határok a néprajzban: az
ezredforduló perspektívái. In: Cseri Miklós-
Kósa László-T. Bereczki Ibolya (szerk.): Paraszti múlt és
jelen az ezredfordulón. Szentendre.
745-757.
MOLES, A. Abraham
1971 Psychologie du Kitsch, l'art dubonheur. Paris.
1975 A giccs, a boldogság művészete. Budapest.
MOSER, Hans
1962 Vom Folklorismus in unserer Zeit. Zeitschrift für
Volkskunde Jg. 58. Nr. 2. 177-209.
MÜLLER, Wenzel (Hrsg.)
1999 Leben in der Platte. Alltagskultur der DDR der 70er und
80er Jahre. Wien.
(Kataloge des Österreichischen Museum für Volkskunde 73.)
NIEDERMÜLLER Péter
1994 Paradigmák és esélyek avagy a kulturális antropológia
lehetőségei Kelet-Európában.
Replika 13-14. 89-129.
OTTENJANN, Helmut (Hrsg.)
1985 Kulturgeschichte und Sozialgeschichte im Freilichtmuseum.
Cloppenburg.
PALÁDI-KOVÁCS Attila
1990 A néprajz a társadalomtudományok mai rendszerében és
szervezetében. In: Paládi-Kovács Attila
Néprajzi kutatás Magyarországon az 1970-80-as években.
Felmérések, vélemények,
dokumentumok. Budapest. 110-125.
PUSZTAY János-GRÁFIK Imre (szerk. - bev.)
2001 Tradíció és regionalizmus. (Néprajzi örökség,
helyi hagyományok és térségi kapcsolatok
Nyugat-Dunántúlon) Szombathely.
ROSENBERG, B.-WHITE, D. M. (eds.)
1957 Mass culture. The popular arts in America. New York -
London.
SCHNEEWEIS, Felix (Red.)
2003 Die Museumssammlung - Sammlungsintettion -
Auswahlkritiken.
Kontextualisierung. Inhalte und Strategien der vergangenen 10
Jahre sowie Zielsetzungen
für die nächsre Dekade. Wien-Kittsee.
SZABÓ Piroska (szerk.)
1986 Traditio et innovatio. Documentatio Ethnographica 11.
Budapest. (Néprajzi változásvizsgálatok.
Válogatott bibliográfia. Összeállította: Szabó
Piroska-Benedek Katalin-Winkler Gyuláné.
Budapest, 1984.)
SZIKOSSY Ferenc
1984 A jelenkor muzeológiai dokumentálásának kérdései
Magyarországon. Múzeumi Közlemények
1. sz. 75-80.
VEREBÉLYI Kincső
2000 A népművészet nyomában... In: Élő népművészet -
XIII. országos népművészeti kiállítás.
Néprajzi Múzeum, Budapest. 3-8.
VITÁNYI Iván
1979 Zárszó a folklorizmus-konferencián. Ethnographia
XC 248-254.
VOIGT Vilmos
1970 Vom Neofolklorismus in der Kunst. Acta Ethnographica
vol. 19. 401-423.
1972 Napjaink néprajza. Magyar Filozófiai Szemle 16.
évf. 518-541.
1979 A magyarországi folklorizmus jelen szakaszának kutatási
problémái. Ethnographia XC 219-236.
1990 A folklorizmusról (Néprajz egyetemi hallgatóknak
9.). Debrecen.
WAGNER, Friedrich A.
1988 Spurensuche im Industrieviertel. Kultur und Tourismus - Neue
Thesen und neue Angebote.
Frankfurter Allgemeine Zeitung 24. November
WILHELM Gábor
2002 A jelenkutatás dilemmái a néprajzi múzeumokban. Tabula
5 (2) 323-334.
ZIPPELIUS, Adelhard
1986 Der Mensch als lebendes Exponat. In: Jeggle Utz (Hrsg.): Volkskultur
in der Moderne.
Probleme und Perspektiven empirischer Kulturforschung. Hamburg.
401-429.