GÖNCZ LÁSZLÓ

A TERÜLETI INTEGRITÁS
SZELLEMÉBEN

PEHM (MINDSZENTY) JÓZSEF MEGNYILATKOZÁSAI
A VISSZACSATOLT MURAMENTÉRŐL ÉS MURAKÖZRŐL

----------------------------------------Az I., majd a II. bécsi döntés révén bekövetkezett területgyarapodások után, az 1940. esztendő végén már csak a délszláv államhoz került területek teljes vagy részbeni visszaszerzése állt, állhatott a magyar politikai elit és a közvélemény célkitűzésének középpontjában. Az ún. délvidéki történelmi régióban található, a Jugoszláv Királysághoz tartozó területek visszaszerzése az említett időszakban nyilvánosan nem lehetett jelen a különböző politikai megnyilatkozásokban. A nemzetközi helyzet, a német elvárások és a magyar-jugoszláv kapcsolat alakulása behatárolta e tekintetben a mozgásteret. Ténylegesen azonban szinte mindenki meg volt győződve arról, hogy az I. világháború után elszakított területek a déli régióban is visszakerülnek Magyarországhoz.
-----A területgyarapodás kérdésében Vas és Zala megyék is érintettek, érdekeltek voltak, hiszen az I. világháború végéig a Muramellék (később a Muravidék szó honosodott meg) és a Muraköz az említett megyék szerves részét képezte ezer esztendőn át. Így az illetékes megyei politikai-közigazgatási szervek és testületek erősen reménykedtek történelmi területeik visszaszerzésében, noha vágyaiknak nyilvánosan ők sem adhattak hangot. Ismerve azonban a visszacsatolást követő időszak különböző testületi üléseinek hangulatát, megállapítható, hogy a remény óriási volt. Az említett megyék vezetői (pl. Szücs István, Vas megye főispánja, Teleki Béla, Zala megye főispánja, dr. Brand Sándor, Zala megye alispánja és mások) rendkívül sokat fáradoztak a kérdés rendezése ügyében, majd a visszacsatolás után a visszatért részek integrálódását illetően is.¹
-----Zala megye törvényhatósági bizottságának (a megyegyűlésnek) akkoriban tekintélyes képviselője volt Pehm József, pápai prelátus, zalaegerszegi apátplébános, a későbbi Mindszenty bíboros, Magyarország prímása, aki szintén fontos szerepet játszott a visszacsatolt zalai területeket illetően. Nem kétséges, hogy ő is a két világháború között megnyilvánuló magyar politikai elit hangulatának megfelelően foglalt állást és érvelt az említett kérdésekben, hiszen a magyar nemzet iránt érzett mérhetetlen szeretetét és áldozatkészségét ismerve, aligha lehetett volna rá jellemző bármilyen más magatartásforma. Mivel Pehm, azaz Mindszenty József ily jellegű állásfoglalásai, ténykedése az elmúlt esztendőkben kevésbé kapott nyilvánosságot, e tanulmány keretében röviden utalunk véleményére, fontosabb felszólalásaira, amelyek a mai Muravidék és különösképpen a Muraköz vonatkozásában hangzottak el a zalai törvényhatósági bizottság ülésein, és amelyekre utalt a korabeli sajtó. Az említett témakört illetően - jelenlegi ismereteink szerint -, sajnos, nem maradt ránk egyéb irat vagy más feljegyzés sem a szombathelyi Püspöki Levéltárban, sem Pehm akkori szolgálati helyén, a zalaegerszegi Mária-Magdolna Plébánia irattárában.
-----A magyar-jugoszláv örökbarátsági szerződés 1940 decemberében ideiglenesen még inkább kérdőjelessé tette az ún. délvidéki területek visszacsatolásának gondolatát, a következő hónapokban azonban olyan események, világpolitikai és régión belüli történések követték egymást, amelyek 1941 áprilisára gyökeresen megváltoztatták a helyzetet. Teleki Pál miniszterelnök tragikus halála talán a legjobban tükrözi egyrészt a magyar politikai mozgástér kaotikus állapotát, másrészt a magyar belpolitikai ellentéteket még a revízió gyakorlati megvalósításának kérdéseit illetően is (elvi szinten természetesen senki, így Teleki sem vitatta a történelmi magyar területek visszaszerzésének létjogosultságát), a történések menetére, alakulására azonban még ennek sem volt különösebb befolyása.
-----Közismert, hogy 1941. április 6-án Hitler megtámadta és elfoglalta Jugoszláviát. A Mura mentén, a történelmi Vas és Zala megyék elcsatolt területein a német hatalomátvételhez a lakosság eltérően viszonyult. Jellemző volt, hogy a magyar nemzetiségűek és a magyar értékekkel rokonszenvezők nem a németeket várták, hanem ahogy egyértelműen fogalmaztak: a magyar felszabadulásban reménykedtek.² Nem véletlen, hogy április 6-a után számos küldöttség és egyén látogatta meg a trianoni határ menti magyarországi településeket, valamint a katonai és a hatósági szerveket azzal a céllal, hogy intézkedjenek a Mura mente Magyarországhoz csatolásának ügyében. Akkor már a megyék illetékes vezetői is erőteljesen tevékenykedtek a magyar katonai alakulatok bevonulása érdekében, sőt 1941. április 14-én a Zala megyei küldöttség Teleki Béla főispánnal az élen terepszemlét tartott Alsólendván. Két nappal később, április 16-án sor került a Mura mente birtokbavételére. A magyar katonai alakulatok minden ellenállás nélkül birtokba vették az 1919-ben a délszlávok által megszállt területeket. A szervezetlen és szétzilálódott jugoszláv katonaság erejéből csak annyira futotta, hogy felrobbantották a Mura folyón átvezető hidakat.
-----A történelmi alsólendvai és muraszombati járás visszakerülését az anyaországhoz a muravidéki magyar és magyar érzelmű lakosság méltóképpen megünnepelte. Minden nagyobb településen, és természetesen a városi rangú Alsólendván és Muraszombatban nagyszabású, látványos rendezvényeket szerveztek a felszabadulás tiszteletére. Az alsólendvai ünnepi rendezvényről - egyebek mellett - a következőképpen tudósított a Zalamegyei Újság: "Alsólendván már a kora reggeli óráktól sűrű csoportok vonultak fel nemcsak a történelmi nevezetességű járási székhelyről, hanem a messze környékről is. Egész Lendva ünnepelt, zászlóerdő borította a községet. Sűrűn lehetett látni a jellegzetes népviseletben megjelent falusiakat és a magyar ruhaviselet színezte azt a tarka-barka képet, amelyet a tábori oltár körül összegyűlt közel 15 000 ember megjelenése mutatott. A templomi oltárnál Pehm József pápai prelátus, zalaegerszegi apátplébános öt pap segédletével szentmisét mondott."³ Az említett napon is a későbbi magyar egyházfő Alsólendván tartózkodott.
-----A Muraközben a független usztasa horvát állam kikiáltása miatt bonyolultabb volt a helyzet, a Muramellék, azaz a Muravidék tekintetében azonban zökkenőmentesen történt minden.
-----Zala megye törvényhatósági nagygyűlésének 1941. május 8-ai rendes, Zalaegerszegen megtartott ülésén a megyei főispán ünnepélyesen emlékezett meg a Mura menti területek visszacsatolásáról. Egyebek mellett a következőket mondta: "Megnyitómat nem fejezhetem be anélkül, hogy különös szeretettel ne üdvözöljem közgyűlésünk alkalmából vármegyénkhez április hó 16-án visszatért, az integer Zala vármegyéhez tartozó magyar és idegen ajkú testvéreinket, akiknek hűségéről és magyar hazájukhoz való ragaszkodásáról még a katonai megszállás előtt az alispán úrral együtt személyesen volt alkalmam meggyőződni. Életem egyik legfelemelőbb és legemlékezetesebb napja marad az a húsvéthétfő, amikor Alsólendván magyar testvéreink szemébe nézhettem és láthattam örömkönnyektől csillogó szemükben a vármegyéhez, a magyar Hazához való mélységes ragaszkodásuk kifejezését. Szemtanúja voltam honvédeinknek a Murán felrobbantott hidak mellett csónakon történt bátor átkelésének és jelen voltam Belatincon honvédeink bevonulásakor és megkapó fogadtatásán."
-----Dr. Brand Sándor alispán reményét fejezte ki, hogy az ideiglenesen bevezetett katonai közigazgatás biztosítja a lakosság nyugalmát a visszacsatolt területen, majd a következőket mondta: "A visszatért magyar és vend lakosság közül a vendek nagy szorgalommal keresik fel két évtized előtt abbahagyott munkahelyeiket, naponta százával jönnek át a megnagyobbodott Magyarország területére, ahol megkeresik a télirevalójukat és ápolják a szentistváni vármegyéhez való gondolat államfenntartó érzését."
-----Az említett közgyűlés a Muraközről is tárgyalt, mivel ott még teljességében a katonai közigazgatást nem lehetett bevezetni. Az önállósult horvát állam is - amint már utaltunk rá - igényt tartott a területre, valamint ott az ellenállás is erősebbnek bizonyult. A közgyűlés alatt történt egy fontos esemény: egy muraközi küldöttség 12 501 muraközi lakos aláírásával átnyújtott egy folyamodványt, amelyen arra kérték Zala vármegye főispánját, hogy a legsürgősebben juttassa el Horthy Miklós kormányzónak a muraköziek Magyarország iránti hűségnyilatkozatát. A nyilatkozatot a törvényhatósági közgyűlés nagy lelkesedéssel fogadta. Úgyszintén nagy ünnepléssel fogadták Pehm (Mindszenty) József lelkesítő beszédét, amelyben a tekintélyes bizottsági tag - egyebek mellett - főleg a Muraköz vonatkozásában, az onnan érkező küldöttség köszöntéseként a következőket mondta: "Amihez én hozzászólni kívánok, annak előzményeit elém tárta a vármegye alispánja. Ugyanő történelmi jellegű bejelentésével levonta a vármegye lelkéről a két évtizedes gyászleplet, csonka teste alul elemelte a szomorú mankót, a szemekről levonta a bánatkönnyek fátylát, a kis-zalai és kis-magyar láthatár helyébe tágabb, nagy-zalai és nagy-magyar horizontot nyitott. Ezt teszi akkor, amidőn álmaink álmáról, a Szent Korona gyöngyszemeiről, Alsólendva és a Muraköz sorsfordulójáról megemlékezik. Szeretném, ha minden mondatomat és szavamat a tárogató bűvösségébe márthatnám, ha velőkig és szívgyökerekig hatolhatnék... A magyar ember lelkébe, testébe, életébe akkor vonul be igazán a tavasz megifjító, boldog életárama, ha a feje felett megjelennek a tavasz első fecskéi és a régi ház ismert eresze alatt keresi a régi fészket, régi otthont. Ez valósul meg ma itt nálunk. Dicsőséges emlékezetű Zrínyi Miklós derék, hűséges, vallásos muraközi népének első fecskéi szálltak el hozzánk és keresve két évtizedes zimankó után a régi hazát, a régi ereszt, régi fészket, ide szálltak a Tekintetes Vármegye öreg székházába, hogy Murán innen, Murán túl tavaszt jelentsenek... Az első fecskék nem sokan vannak, de tízezrek nevében jöttek és a nyomukban a tavasz tör elő. Csáktornya, Perlak, Légrád, Szentilona és a Zrínyi-erdő üzenetét hozzák. A Zrínyiek vértanú és száműzött életfáját, Gasparich Márk barát tüzes lángolását. A déli ellenség, a török felégette, szerb felrobbantotta a Mura és a Dráva hídjait. Addig is, amíg a vármegye felépíti ezeket a hidakat, a muraközi nép április 27-én kemény néphatározatával és mai útra kelésével a szívével vert hidat az ezeréves haza irányában. Sebet hoztatok Muraköz első fecskéi? Tudjuk: gálád ellenség ütötte. De mély és sajgó a mi sebünk is, mert trianoni elvesztésetek és mérhetetlen szenvedésetek ütötte. De a régi fészek nem hűlt ki, melegen tartottuk számotokra. És ez az első fecskejárás az öreg vármegye legboldogabb napja."⁴⁴
-----A hangzatos beszédet követően Pehm (Mindszenty) József a törvényhatósági kisgyűlés (a testület mai terminológia szerint a közgyűlés elnökségének, operatív kérdésekben javaslatot formáló szervének tekinthető) véleményéről szólt az új miniszterelnök, Bárdossy László kinevezését illetően, amiből érződik a későbbi magyar egyházfő általános nemzetpolitikai álláspontja is. Amint már közvetve utaltunk rá, ahhoz nem fér kétség, hogy Pehm is a két világháború közötti időszak talán legáltalánosabb, tekintettel azonban a tényleges körülményekre: irreális politikai célkitűzését vallotta a revízió tekintetében: a történelmi határok visszaállítását. A visszacsatolások miatt euforikussá vált hangulatban az ilyen felfogást mai távlatokból aligha szabad téveszmének minősíteni, hiszen a Trianon utáni értelmiségi elit sebei rendkívül mélyek voltak. A korabeli apátplébános a következőket hangsúlyozta: "Idők jele az, hogy diplomata lép a magyar kormányrúd mellé, a kormány élére. Abban a reményben és várakozásban állunk mögéje, hogy mint külügyminiszter és a kormány feje minden erejét latba veti azért, hogy a kormányzói kiáltvány szellemében a Délvidék és benne a Dél-Zala határai mindenben és mindenütt a Szent István kitűzte, ezeréves történelmi határok legyenek. Azt pedig ne felejtse senki, hogy az ép, integer Magyarországhoz, amelyről soha le nem mondunk, az ép vármegyék testén keresztül vezet csak az út."
-----Természetszerűen a Muraköz kérdése a következő hetekben, hónapokban Zala megye törvényhatósági testülete vezetőségét élénken foglalkoztatta, mivel a katonai közigazgatás, illetve a megyéhez történő teljes integráció nem volt lehetséges. Amint arról a Zala megyei sajtó is beszámolt (1941. május 28-án), 33 muraközi község harminchárom táviratot intézett Horthy kormányzóhoz, amelyekben kérték a vidék betagolódását a magyar államszervezetbe. Az újságcikk által közzétett táviratrészletekből kiderül, hogy egyik fontosabb érvelési szempont volt a muraközi nyelvjárás iránti aggodalom a Varasd-vidéki, illetve zagorjei "horváttal" szemben.⁵
-----A források bizonyítják, hogy erőteljes propaganda folyt annak érdekében, hogy a nyolcszáz éves történelmi kötődésre hivatkozva, a túlnyomórészt horvátok lakta terület a megye részét képezze. Ennek érdekében 1941. július 5-én - 115 törvényhatósági bizottsági tag indítványozására - rendkívüli törvényhatósági közgyűlést hívtak össze Zalaegerszegen, ahol a vitaindító beszédre Pehm Józsefet kérték fel.⁶ Felszólalásának bevezető részében hangsúlyozta Muraköz hovatartozásának általános jelentőségét, majd utalt arra, hogy a területért folytatott küzdelem nem csak a megye, hanem az egész ország érdeke. Hangsúlyozta a történelmi jog fontosságát, hiszen szerinte a Muraköz "896 óta magyar föld". A határvédelemmel kapcsolatosan a következőképpen szólt: "Az új Magyarország, amelyről annyit beszélünk most, komoly határvonalakra rendezkedjék be! Az elmúlt negyed század alatt fegyveresen kandikáló ellenségtől négy oldalról övezett, nyitott puszta ház volt a szomorú Csonka-Magyarország. Szőregnél és Rédicsnél a libaőrző magyar kislány nem vette észre a fűben futó határvonalat, és a granicsárok fegyvereitől a magyar kislány vére festette azt láthatóvá. A Mura nem határ, nyáron átgázolható. A Dráva komoly határ. A Mura mellett nincs embererdő, tömött élőösvény, megette az egyke. A Dráva mellett 8-10 gyermekes családok élnek, évszázados Zrínyi-katonák leszármazottai. Zalának egyetlen honvédelmi övezete a Muraköz. Van természetes határ, élet és vitézi hajlam. Alig kerestek itt élő valamit sietőbben a ládákból, mint a magyar vitézségi érmeket és alig várnak valamit inkább, mint a vitézzé avatást."
-----A szónok a továbbiakban Muraköz hűségéről szólt. Megjegyezte, hogy 1910-ben a 90 ezer muraközi lakosból 8 ezer volt magyar nemzetiségű és 22 577 magyarul beszélő. Pehm József véleménye szerint azonban a nyelvi kötődés nem lehet mérvadó a területi hovatartozás kérdésében. A "mindent vissza!" jelszó szó szerinti értelmezését tükrözi Pehm érvelése, hogy 1938 óta az ún. "trianoni iránynak" lejárt az ideje, és "ha a Muraköz esetében bárki is kevesellené a kis lélekszámú magyar nemzetiségű, illetve magyarul is beszélő polgárt, "az annyit jelentene, hogy a még ellenséges kezekben lévő vármegyékből 9-ről örökre lemondunk, hiszen Árvától Fogarasig ennyi megyében gyengébben áll a magyar nyelv, mint a Muraközben." Magyarországnak a Muraköz iránti jogát a vidék hűségének bizonygatásával támaszotta alá, amikor - egyebek mellett - a következőket hangsúlyozta: "A Muraköz magyar, mert magyarul érez. 1941. április 27-én 4 ezer katonakorú férfiú faluja táblája alatt vonult fel Csáktornyára. Magyar zászlók alatt harsogva proklamálták, hogy a Muraköz magyar és ahogy a Zrínyi-emlékmű felé táncolva, zárt menetben felvonultak, és egy öreg muraközi elmondta nekem: Azért jöttünk, hogy fölemeljük ezt a nagy dicsőséget - ezt én életem egyik legnagyobb élményeként őrzöm. Május 11-én 10 ezer ember ünnepel magyar zászlók alatt Perlakon. A honvédünnepségen 17 ezer ember vett részt Csáktornyán, és csak úgy pompázott ott a magyar ruha. És ezek mind fényképpel igazolhatók és igazoltak. 26 764 tizenhat éven felüli egyén követelte aláírásával a végleges magyar megoldást. Belicát, Muraszerdahelyt korábban irányzatosan úgy emlegették, mint délre vonzódó községeket. És az előbbinek öthatoda, az utóbbinak kétharmad része nyilatkozott meg Magyarország mellett. A minap visszakerült Stridó-vidék 7 ezer lakosából 4800 tizenhat éven felüli tett hitet Magyarország mellett..."
-----Pehm József érvelései egyértelműen tükrözik határozott álláspontját a trianoni határok megváltoztatásának általa kívánatosnak vélt jellegéről. A II. világháború elején a magyar értelmiségi elit döntő többsége, tekintet nélkül politikai hovatartozásra és világnézetre, azonosan, illetve hasonlóan foglalt állást.
-----A Muraközre vonatkozó vitaindító felszólalásának második felében Pehm nyilvánosan feltette a kérdést, hogy az adott helyzetben nemzetpolitikai szempontból "mit lehet és mit nem?" tenni. Ez is arra utal, hogy azokban a napokban, hetekben az említett tájegység politikai hovatartozása a magyar bel- és külpolitika egyik legfontosabb kérdése volt. Pehm József egyik válasza az említett kérdésre az volt, hogy "nem lehet cserélni". Politikai körökben ugyanis akkoriban állítólag felvetődött a Muraköz esetleges kompromisszumos megoldása, ami Pehm számára elfogdhatatlan volt. Ezzel kapcsolatosan példákat hozott fel, majd Teleki Pál ismert mondatait idézte: "Ami már az enyém, azt nem adom. Ami még nincs itt, azt kivárom. A szent dolgok nem csere tárgyak!" Másik érvként a következőket mondta: "Az az esetleges jelentkező elgondolás, hogy Horvátország ismerje el Muraközre a mi történelmi jogunkat és ennek ellenében az övé lesz a Muraköz tényleges birtoklása, a történelmi gondolkozás szemüvegén át teljesen elfogadhatatlan és ellene a szentistváni gondolat, a kormányzói kiáltvány ("Előre Délen a szentistváni határokig!" - a szerző megjegyzése), Muraköz népének hűsége alapján a leghatározottabban tiltakozik a vármegye... Mi elismerjük, hogy a nemzetnek barátokat szerezni felette hasznos és bölcs, de mert a jól rendezett szeretet magunknál kezdődik, a barátságnak a halála és nem a megszövése lenne, ha a magunk ezeréves jogait, a jövőt biztosító komoly határt és erkölcsi kötelezettségeinket gyengítenők. A barátság, még ha századok állnak is mögötte, mulandó, de a nemzet jövendőjének és birtokállományának meg kell maradnia... Ha Horvátországhoz barátságot akarunk szőni, keresse azt az új állam, és ha keresi, mi szívesen viszonozzuk, kereskedelmi szerződés keretében, anyagiakban tegyük, de ne elidegeníthetetlen javakban. Nincs ma magyar földön senki, aki egyetlen tapodtat, egyetlen lelket odaajándékozni, elcserélni jogosítva volna. Az ezeréves ország és vármegye hűséget kíván a Muraköztől. A Muraköz a két évtizedes rabsága idején ragyogóan hűségesnek találtatott. Vajon hűségéért a kormány és a vármegye cserben hagyhatja-e? Revíziós mozgalmaink komolyságán rést nem üthetünk, az ország-rendezés kezdetén magunk ellenében egy lemondással a legborzalmasabb fegyvert ki nem szolgáltathatjuk."
-----Pehm József nagy lelkesedéssel fogadott vitaindító beszéde után a közgyűlés határozatot fogadott el arról, hogy "a Muraközt a megye integráns részének tartja, és arról soha le nem mond", amiről a kormányzót, a miniszterelnököt, az Országgyűlés mindkét házának elnökét, a belügy- és a honvédelmi minisztert értesítették.
-----Amint már utaltunk rá, azokban a napokban, hetekben a Muraköz kérdése Magyarország legfelsőbb politikai és katonai köreit is erősen foglalkoztatta. Ez alkalommal mellőzve a kérdés mélyebb elemzését, megállapíthatjuk, hogy nehéz volt bel- és külpolitikai szempontból egyaránt megnyugtató álláspontra helyezkedni, hiszen már a magyar bevonulást illetően is érződött a bizonytalanság, ami a Jugoszlávia elleni hadba lépés ügyében tartott rendkívüli minisztertanácsi ülésen (1941. április 10.) észlelhető volt. A bevonulást illetően akkor valószínűleg Werth Henrik gyalogsági tábornoknak, a honvédvezérkar főnökének a véleménye volt meghatározó, aki a Muraközbe történő bevonulás mellett érvelt.7 A kérdést illetően - német hadvezetés mellett - a német diplomácia álláspontja is rendkívül fontos volt, ezért Sztójay nagykövet többször is tárgyalt a kérdésről a német külügyminisztérium vezetőivel. Az egyik beszélgetésből kiderül, hogy Bárdossy miniszterelnök Muraköz kérdésében kész volt az önálló horvát állammal "baráti tárgyalásokat" kezdeni.8 Erről a magyar minisztertanács is 1941. április 13-án tárgyalt, és akkor még - bizonyos feltételek, főleg a vasúti forgalomban követelt kedvezmények fejében - egyebek mellett úgy határozott, hogy "a Muraközre szuverenitásunk elvileg fenntartandó, azonban a terület teljes igazgatását akár meghatározott hosszabb időre, akár időtartam-megjelölés nélkül ideiglenes jelleggel átengedjük a horvátoknak".9 Elsősorban erre vonatkozhatott Pehm (Mindszenty) József idézett, erélyes ellenérvelése, tiltakozása.
-----Muraköz tekintetében jelentős változás történt 1941. július 9-én, amikor a vidéken is bevezették a magyar katonai közigazgatást. Ezt Zala megye törvényhatósági kisgyűlése - amelyen Pehm József is jelen volt -, miután az eseményt a főispán bejelentette, nagy megelégedéssel és éljenzéssel fogadta.¹⁰ A katonai közigazgatás a vidék esetében nem volt túlságosan hosszú életű, hiszen ismereteink szerint 1941. augusztus 29-én már Csáktornyán búcsúzkodott annak tisztikara. A megyei sajtó szerint arra az alkalomra - a főispán és az alispán mellett - Pehm József prelátus is autóval odautazott.¹¹
-----Pehm József széleslátókörűen viszonyult a Muraköz integrálódásának kérdéséhez. Fontosnak tartotta, hogy - magyar szempontból - a vidék egyházi vonatkozásban is kedvezőbb helyzetbe kerüljön. Ugyanis a terület a zágrábi érsekséghez tartozott, ami nyilvánvalóan komoly akadályt jelentett a magyar nyelvi és kulturális értékek létrehozása, alakulása szempontjából. A vallásos lakosságra nyilvánvalóan óriási hatása volt a Zágráb által képzett és kiküldött horvát papoknak. Pehm a Zalamegyei Újság 1941. július 19-ei számának számának vezércikkében mélyrehatóan foglalkozott Muraköz egyházi hovatartozásának kérdésével. Említett írásában vázolta a vidék egyházi szervezettségének alakulását a XIII. századtól 1941-ig. Utalt azokra a sikertelen törekvésekre, amelyekre a szombathelyi püspökség megalapítása után sor került a Muraköznek a zágrábi érsekségtől történő függetlenítése tárgyában. Véleménye szerint a vidék visszacsatolása Magyarországhoz e tekintetben is új lehetőséget jelentett. Ezzel kapcsolatosan eszmefuttatását a következőképpen fejezte be: "Most az ügynek a kulcsa Budapesten és Rómában van. Horvátország külön útra lépett, nincs ok, miért gyakoroljon egyházi jogokat itt idegen állam főpapja."¹²
-----Zala vármegye törvényhatósági bizottsága - kiegészülve a visszacsatolt területek képviselőivel - 1941. december 5-én tartotta ünnepélyes alakuló közgyűlését. Teleki Béla főispán köszöntőjében többször is hangsúlyozta a megye visszakerült részeinek fontosságát az ott élő lakosság boldogulása szempontjából, valamint a legfelsőbb megyei testület működése tekintetében. Felszólalásában kiemelte azokat az eseményeket, amelyek a korábbi hónapokban a visszacsatolás, a katonai, majd a polgári közigazgatás bevezetése szempontjából a Muravidék és a Muraköz tekintetében a legfontosabbak voltak.¹³
-----A zalai törvényhatósági nagygyűlés 1941. december 11-én számos intézkedést hozott, ami a visszacsatolt területek iránti fokozott figyelmet és támogatást bizonyítja. Egyebek mellett Pehm József, valamint két bizottsági tagtársa, Csertán Ferenc és dr. Thassy Kristóf indítványozására, a megye - Muraköz visszakerülése miatti hálája kifejezéseként és az esemény emlékére - anyagi kötelezettséget vállalt két nagycsaládból való, a visszacsatolt területekről származó fiatal beiskolázására a honvéd hadapródiskolába. Példaként megemlítjük még, hogy a visszacsatolt területek törvényhatósági rangba tartozó közútjainak karbantartására Zala vármegye közgyűlése jóváhagyta 130 000 pengő kölcsön felvételét, amelyet a kereskedelmi és közlekedési miniszter utalt ki. A területnek a telefonhálózatba történő bekapcsolásáról, illetve a hiányosságok kiegészítéséről is határozott a testület és e célból elrendelte 60 000 pengő összegben a hitelfelvételt. Pehm József javaslatára a törvényhatósági testület az 1942. évi költségvetésben a Nagykanizsa, Keszthely és Zalaegerszeg gimnáziumaiban tanuló, a visszacsatolt területekről származó 13 diák részére 3500 pengő évi segélyt biztosított.¹⁴
-----Mai szemszögből is széles látókört jelző törekvésnek minősíthető, hogy egy 1942 februárjában elfogadott közgyűlési határozatban - úgyszintén dr. Thassy Kristóffal együtt - Pehm József olyan indítvánnyal rukkolt elő, hogy a Muraközben szolgálatot teljesítő tisztviselőket arra kötelezzék, hogy az 1942. év végéig a "Muraköz nyelvét", tehát a horvát nyelvet sajátítsák el. Továbbá azt is javasolta, hogy ennek megvalósítása érdekében tanfolyamokat szervezzenek. Feltételezhetjük, hogy a javaslat a muravidéki szlovén nyelvjárás elsajátítására is vonatkozott, ami ilyen vonatkozásban elsősorban a belatinci szolgabírói kirendeltség területét érintette.¹⁵
-----Pehm beszédei, javaslatai alapján - még ha azokkal manapság teljes egészében nem is lehet egyetérteni - a Mura menti területeket illetően számos fontos kérdés kerülhet megvilágításra, ami az adott korszak objektív megismerése szempontjából rendkívül fontos. Azzal kapcsolatosan, hogy Tóth Péter képviselő a megyéhez visszakerült járások idegen ajkú lakossága körében észlelhető nyugtalanító körülményekre utalt (amelyeket "lelkiismeretlen izgatók alattomos munkájának" minősített), Pehm József az 1942. május 15-ei megyegyűlés napirend előtti indítványában a következőket mondta: "A Szent Istváni gondolat szellemében megbocsáthatunk mindenkinek, aki egyénileg vétkezett, de akik mások körében kontattak, vagy kontatnak, azoknak nincs helyük a visszakerült területen. A Murán innen ismerünk dobrovoljac, szlovén, vend és magyar kérdést. A dobrovoljacok iránt részvétet érzek, mivel Isztriából vetette ide őket az idő, nem maguk szántából jöttek. Most megint belekerültek az idők viharába. De természetesen szívesebben látunk a helyükön is magyarokat. A vendek derék, vallásos, szorgalmas, államhű elemek. Nem volt és nincs velük semmi bajunk. 1919 óta folyik azonban északról egy ún. szlovén beözönlés természetes úton és betelepítéssel a zalai részekre. Ennek eredménye az lett, hogy a Lendvavidék 18 magyar községe nincs többé. Nyelvileg vegyes községek vannak helyettük. A magyar lakosság sem kapott a jugoszláv uralom alatt a két magyar nádor birtokából semmit, mert akkor a Balkánon éltek; most a magyar uralom alatt meg azért nem, mert Európában élünk. Ők azonban azt nem értik, hogy akkor számukra öt kivándorlási iroda működött egyszerre Alsólendván, és most a magyar világban se jussanak semmihez. Járnak is szüntelen a rédicsi hercegi felügyelőséghez, kérdezgetve: hol lesz az ő birtokuk. A helyzet nem könnyű; jelentős birtok ott már nincs, összeházasodások történtek, bizonyos megfontolások is érvényesültek. De egyéni revízió alá kellene venni a szlovénoknak történt juttatásokat, a jugoszláv demarkáción túl. A demarkáción innen Szentgyörgyvölgye táján kellene eladó tulajdonokat a közjóléti szövetkezet pénzén megvásárolni és oda második vonalat rögzíteni. A Mura-híd készüljön el mielőbb. A Muraközben elharapózott a próbaházasság, Csáktornyán és vidékén elterjedtek a baptisták. Itt hibák vannak. A vármegye tegyen meg mindent a Muraköz egyházi elcsatolásáért, enélkül a becikkelyezés nem megnyugtató."¹⁶
-----A Zala megyei törvényhatósági közgyűlés jegyzőkönyveiből kiderül, hogy 1942 után Pehm József már kevésbé volt jelen az üléseken. Teendői, küldetése a későbbiek során máshová szólították. Összegzésképpen azonban megállapítható, hogy a későbbi prímás, esztergomi érsek erősen a szívén viselte az I. világháború után Zala vármegyétől elszakított területek visszaszerzését, az említett vidékek teljes körű integrálódását a megye gazdasági-kulturális életébe és közigazgatásába. Ennek érdekében erélyes felszólalásai ismertek (főleg a Muraköz vonatkozásában), melyek közül e rövid tanulmány keretében csupán ízelítőt kívántunk adni. Pehm (Mindszenty) József tevékenységét az 1941-ben bekövetkező terület-visszacsatolások tárgyában nyilvánosan is elismerték. Zalaegerszeg megyei jogú város képviselő-testülete 1941. május 25-ei üléséről a későbbi egyházfő szerepével kapcsolatosan a (Pehm József alapította) megyei napilap - egyebek mellett - a következőket közölte: "Sokat fáradozott az alispán a főispánnal együtt ez eredmény eléréséért, de kivette a munkából részét Pehm József pápai prelátus is, aki, mint névtelen harcos, minden erejével és igyekezetével munkálkodott Zala megye régi határainak visszaállításán." A képviselő-testület Pehm tevékenységéért nyilvánosan is kifejezte háláját.¹⁷ Úgyszintén megkérdőjelezhetetlen Mindszenty József egyértelmű és rendíthetetlen hazaszeretete. Nála természetesen a hazát a Kárpát-medence, azaz a történelmi Magyar Királyság képezi, amelynek - véleménye szerint - egyetlen négyzetméternyi területét sem lett volna szabad elveszíteni. Ragaszkodása "az ezeréves határokhoz" mai szemmel nézve ugyan irreálisnak minősíthető, nem szabad azonban a korabeli politikai miliőt és a mai távlatból történő vizsgálódást összekeverni vagy ez utóbbi alapján általánosítani.

JEGYZETEK