Az alábbiakban hozzászólásokat közlünk Széll Kálmán: Lelkiismeret, etika, túlélés (Kortársi töprengés hat évtizedes bukdácsolásaink nyomában) című, előző számunkban megjelent írásához. Széll Kálmán válaszával az eszmecserét lezárjuk. (A szerk.)

ISTVÁN LAJOS

ÖNVIZSGÁLAT ÉS KATARZIS

TÖPRENGÉS SZÉLL KÁLMÁN TANULMÁNYÁNAK OLVASTÁN *

----------------------------------------A "felgyorsult időben", amelyben élünk, egyre kevesebb idő jut önkontrollra (a folyamatban lévő eseményekben játszott szerepünk ellenőrzésére), még kevesebb önvizsgálatra (egy hosszabb időben végzett tevékenységünk elemzésére, megítélésére). Ugyanakkor a változó világ, a változó nézőpontok és érdekek időnként újra és újra előhozzák az elmúlt korszakok megítélését, a múltban játszott (önként vállalt, vagy ránk kényszerített) szerepünk újraértékelését. Mindebben természetesen fontos szerep jut az eltelt időnek (az ún. "történelmi távlat"-nak) és a korábbi eseményekkel kapcsolatos újabb tények és adatok feltárásának. Több jel (cikk, könyv, film, tv- és rádióműsor) utal arra, hogy a XX. századi események értékelésének reneszánsza kezdődik. Titkosított anyagok kerülnek napfényre, újra kell írni a történelmet, ha nem is az egészet, de számos - az egyén szempontjából is fontos - epizódját. Ez a visszatekintő elemzés vitathatatlanul a magatartásnormák újrafogalmazását hozza magával (természetesen a korábbinál könnyebb helyzetben és tisztultabb látásviszonyok között), és felvet olyan kérdéseket - a lelkiismeret, az etika és a túlélés összefüggéseit -, amelyek ma filozofikus témáknak tűnnek, de "tegnap" hatásukat s következményeiket a saját bőrünkön éreztük. Hálával tartozunk Széll Kálmánnak - a gyakorlott közírónak -, amiért magas elméleti fekészültséggel és "szakírói műgonddal" tárgyal olyan kérdéseket, amelyek sokáig, gyakran még ma is - érdekek és szubjektív érzékenységek miatt - nehezen, vagy egyáltalán nem kerülnek felszínre.

-----Széll Kálmán meggyőző érveléssel tárgyalja napjaink újra aktuálissá vált problémáját:

-milyen lelkiismerettel zárhatjuk le a múltat?
-hogy érvényesíthetők az etikai követelmények az események megítélésében és a lelkiismereti egyensúly helyreállításában?
-mennyiben befolyásolhatja a túlélés elemi igénye lelkiismeretünket, cselekvésünk etikai tartalmát és megítélését?

-----E kérdések aktualitását a főszerkesztő hozzászólásra felkérő levele találóan summázza: "ezek a szálak ma is elvarratlanok, ezek a problémák - ha a szőnyeg alól is, de - ma is kibocsátják nyugtalanító, ártalmas sugárzásukat", és hogy "az igazság kárára kötött józan kompromisszumok akár korszakokon keresztül is képesek rontani a társadalmi közérzetet..." Abban is igaza van, hogy az ember végső soron nem egy politikai rendszerrel köti a kompromisszumot, hanem önmagával, önmaga lelkiismeretével. Éppen ezért nagyon is időszerű Széll Kálmán véleménye, hogy lelkiismeret-vizsgálatra, cselekedeteink etikai újraértékelésére van szükség.
-----Széll Kálmán töprengései és gondolatai engem is töprengésre késztettek, így némi hezitálás után (illetékes vagyok-e erre?) csatlakozom a nyilvános töprengőkhöz annak jegyében, hogy "a közös gondolkodás már maga a remény" (Gyurácz Ferenc), és hogy együtt könnyebb lesz töprengéseinkből következtetésekre jutni, amelyek valamiféle kompromisszumokhoz elvezethetnek.
-----A tanulmányra adható olvasói és kortársi válasz egyértelmű: önvizsgálatra és, ha annak konzekvenciái úgy kívánják: katarzisra - erkölcsi megtisztulásra - feltétlenül szükség van.
-----Az önvizsgálat azonban nem szűkíthető le a kisemberekre (a közszereplőkre), és semmiképpen nem jelentheti csak a vezetők (államférfiak, politikusok, hadvezérek, irányító szerepkörben ténykedők) magatartásának újraértékelését. A fél évszázad előtt történteket csak a korban lehet objektívebben megítélni, vagyis egyfajta történelmi ismerettel és/vagy szemlélettel kell a személy szerepét újra elbírálni.
-----Az önvizsgálat szerintem magában kell, hogy foglalja az ország, a társadalmi felfogás és az adott társadalmi réteg önvizsgálatát is. Magam a korabeli "nemzeti felfogás" és az értelmiség szerepének elemzését különösen fontosnak tartom.
-----Az egykori (XX. század eleji) "nemzeti felfogás" "magyar-centrikus" volt - nem vette figyelembe az akkor világpolitikai jelentőségű orosz és francia nagyhatalmi érdekeket, nem keresett baráti kapcsolatokat a térség országaival, nem ismerte fel a nemzetállamok virágzásának időszakában a nemzetiségi kérdés elsőbbrendűségét, a zajló szociális és gazdasági változásokat, figyelmét leszűkítette az Osztrák-Magyar Monarchián belüli hatalmi érdekekre.
-----Az önvizsgálat alól nem térhet ki az értelmiség sem, sem a korabeli, sem a mai szétvert és elszegényített értelmiség, hiszen kitüntetett lehetősége és kötelessége, hogy a közélettel foglalkozzék. A felelősség a nemzet sorsa iránt különösen meghatározó volt azokban az időkben, amikor ez a réteg (legalábbis egy része) a "hatalomhoz tartozott" és az napjainkban is, amikor a béklyók már lehulltak, de a régi sebek még sajognak. A teljesen megváltozott világban az értelmiségi szerep és tudat újraértelmezést igényel - ehelyett a közelmúlt időszak traumái és mellőzései miatt az értelmiség befelé fordul, "védőállásba" vonul.
-----Tovább haladva az önvizsgálat belső indokain, az egyes foglalkozási rétegek szerepét kell kritikusan elemezni. Pl. milyen szociális okok és tényezők voltak kiváltói a földbirtokrendszer szétverésének. E rendszer egyes elemeinek, a latifundiumoktól a kis bérlőkig, részük volt az 1945 előtt kialakult igazságtalanságokban és azok máig tartó tudatalatti hatásában ("cselédsors"). És gondolok arra is, hogy egy olyan karitatív és szociális értelmiségi ágazatban, mint amilyen az orvosi hivatás, milyen kivételesen kevesen voltak azok, akik felismerték a "szociális medicina" jelentőségét (voltak természetesen "világító" kivételek, mint amilyen a jól ismert Batthyány-Strattmann László, vagy a már elfeledett szombathelyi orvos: Anicsek István, akit a népnyelv medikus koromban csak a "szegények orvosaként" emlegetett).
-----Az önvizsgálatnak természetesen legnehezebb tétele az egyéni, a belső önvizsgálat, amikor azzal kell önmagunknak és a hozzánk tartozóknak "elszámolnunk", hogy az adott történelmi szerepen belül (amit a nagy rendező ránk osztott) mi magunk hogyan éltünk a hatalommal (akinek volt), megnyilvánulásainkkal (könyveink, írásaink és nyilatkozataink) és a helyzetünkből adódó, mások (üldözöttek, kitaszítottak, kilakoltatottak, deklasszáltak) iránti felelősséggel. A végső döntést - annak mérlegelését, hogy "mit tettem?" és "mit tehettem volna?" természetesen mindenkinek magának kell meghoznia és a tanulságokat levonnia. Ez biztosan összetettebb annál, mint az este részegen ágyba-kerülők (akik addig részegségük miatt mentesek voltak a konvencióktól) és a reggel józanul felébredők esete (akik már tisztán látnak, helyesen ítélnek, és akik elhatárolják magukat a részegektől...). Minden ilyenfajta döntést csak az ezt követő katarzis tehet hitelessé. Katarzisra tehát feltétlenül szükség van.
-----A "vétkeseket" elmarasztaló mindenféle általánosítás bántóan igazságtalan volna, és a szocialista hatalmi rendszer hibáinak és bűneinek megismétlését jelentené. Szeretném ezt a követelményt a magam élményeivel és emlékeivel is megerősíteni. Ténykedtem tartósan együtt olyan kommunista államminiszterrel, akinek magyarságtudata és magyarságféltése sokaknál erősebb volt, és aki olyan kockázatos dolgokba vitt bele, amiknek történelmi szükségességét az idő igazolta (belépés az Alpok-Adria közösségbe, Lakitelek, Nemzeti Kerekasztal), és hatásaikat mindennap élvezzük.
-----Ténykedtem együtt két olyan "megyei funkcionáriussal", akiknek szülőföldszeretetét, magyarságtudatát, a megyéért érzett felelősségét ma is példaszerűnek tartom. Sorsom összehozott egy olyan járási tanácselnökkel (se előtte, se annak utána nem láttam, nevét nem jegyeztem fel), aki szüleimet átmenetileg mentesítette a deportálási végzés végrehajtásától, hogy le tudjam bonyolítani az első transzfúziós konferenciát Szombathelyen (1953. február 28.-március 1.), elfogadva azon érvelésemet, hogy abban a nehéz órában, amikor elhagyják házukat, nekem fiúi kötelességem mellettük lennem. Összehozott sorsom egy olyan járási kapitány rendőrfőhadnaggyal is, aki a kuláküldözések időszakában letartóztatott apámat (mert nem volt "kapitányvíz" a ház mellett) szabadlábra helyezte azzal, hogy garantálom, hogy nem szökik meg és megjelenik a "bírói tárgyaláson". Volt egy börtönőr, aki bebörtönzött öcsémnek "orvosi hálából" hosszú időn át naponta egy kenyeret dobott be a cellájába. És természetesen találkoztam olyanokkal is, akiknek megértést kellett volna nyújtaniuk, akik szeretet helyett gyűlöletet sugároztak magukból, akik megtehették volna, de nem segítettek. Egyszóval nem szabad általánosítani.
-----Végül az önvizsgálat és a katarzis elmaradásáról, hiányáról szeretnék szólni. Sokan voltak, akiket megaláztak, meghurcoltak, megvertek, megerőszakoltak, bebörtönöztek, megkínoztak, megöltek. Természetes reakció, hogy bennük mély gyűlölet alakult ki azok ellen, akik ennek kitervelői, elrendelői, kivitelezői voltak. Magyarországot a '30-as évektől Nyugatról, a '40-es évek közepétől Keletről gyűlölet-hullám öntötte el. Ma már csak hiányosan ismerjük mindezen embertelenségek (közeli vagy távoli) összefüggéseit, kiváltó okait. Hagytuk és hagyjuk az ily módon "vak" gyűlöletet napjainkban is érvényesülni. Ily módon a gyűlölet perzisztál és újratermeli önmagát. Nem éltünk és ma sem élünk a katarzissal, a gyűlölet nélküli élet megvalósításával. Elmaradt a gyűlölet nélküli világ megteremtésének lehetősége 1945-ben, 1956-ban, 1990-ben - hogy csak a legkézenfekvőbb lehetőségeket említsem.
-----Az erkölcsi alapkérdés, amiről lényegében Széll Kálmán egész terjedelmes tanulmánya szól, már a rómaiakat is foglalkoztatta, amikor megalkották a "modus vivendi" filozófiáját. A diktatúra időszakában természetesen csak a túlélés keresésére volt reális lehetőség, ugyanakkor napjainkban elsősorban az értelmiségnek van a "modus vivendi" formáiba is beleszólása, és ezért számos közéleti kérdésben kritikusan kell állást foglalni. Befejezésül ehhez szeretnék néhány gondolattal hozzájárulni még akkor is, ha olyan fogalmakra utalok, amelyek az elmúlt fél évszázad során "idejétmúltnak" minősültek, más szóval kimentek a divatból, a mai közélet szereplői (fájdalom, ez elsősorban számos politikusra és közíróra vonatkozik) számára ismeretlenek, így érthetetlennek is tűnnek.
-----Első helyen a gyűlölet nélküli életet és életfelfogást említem. Magyarország az elmúlt 70-80 év során két nagy gyűlölethullámnak volt szenvedő alanya, terepe, közéleti közege. Az egyik Nyugatról jött és a nemzetiszocializmus érveivel uszított, plántált gyűlöletet sokak szívébe. A másik Keletről jött, ahol a kommunista ideológia ugyancsak a mások (burzsoák, arisztokraták, osztályidegenek, gazdagok) elleni gyűlöletre épült. Mindkét gyűlölethullám megszűnt, de nyomai itt maradtak, könnyen aktiválhatók. A politikai hatalom birtokosai, sajnos, élnek is ezzel: gyűlöletet kelteni az ellenféllel szemben. Sajnos, a gyűlölet napjainkban újratermelődött és közéletünk egyik érzelmi motívumává vált. A legsürgősebb feladataink egyikének tartom az újkeletű gyűlölethullám megfékezését, majd eliminálását a közéletből és személyes életünkből egyaránt. Ebben fokozott a felelősségük mindazoknak, akiknek a "gyűlölet nélküli világ" életfelfogásukból, erkölcsi meggyőződésükből fakad.
-----A gyűlöletnélküliség meghozhatja a bizalom megerősödését, értékvesztésének visszafordítását is. Bizalom a családon belül, a munkahelyen, a szakmában, a társadalomban - nélkülözhetetlen feltételei egy európai normákra épülő polgári értékrendnek.
-----A gyűlöletnélküliség azonban csak hosszabb idő után, és csak belső meggyőződésből adódó kitartó önneveléssel érhető el. Bizalmi légkör csak gyűlölet nélküli környezetben valósítható meg. Széll Kálmánnal abban is egyetértek, hogy "a lelkiismeret-vizsgálatot magunkon kell kezdeni".
-----Sokra kell értékelnünk azt a tudást, bátorságot és elkötelezettséget, amellyel Széll Kálmán ezt a nehéz, kényes és bonyolult kérdést ilyen behatóan elemezte. Jó úton jár a Vasi Szemle, amikor ilyen fontos, a közhangulatot érintő kérdés napirendre tűzését vállalja, és "feldolgozásához" fórumot teremt.