KORDOS LÁSZLÓ
ÁSATÁSOK A BALTAVÁRI
ŐSGERINCES LELŐHELYEN
----------------------------------------
BALTAVÁR ÉS BÉCS (AZ 1800-AS ÉVEK KÖZEPE)
Az
1850-es évek végén, a Bach-korszak idején Bécsben
elhatározták, hogy postautat építenek Buda és Graz között,
amelyik Zalabér és Vasvár között a baltavári Szőlőhegyen
át vezetett. Az ősállatok csontjai először valószínűleg
1856-ban, a település szélén fekvő, a későbbi
Kancsal-kocsmáról nevezetes domb átvágásából (BENDA,
1927a,b,c,d), valamint ugyanitt, Frentz József a falu felé
menet balkézről fekvő házának építésekor, az elhordott
földből kerültek elő. Mint Pethő (1884) leírja, az egykori
szemtanúk, Frentz és Brunner urak állítása szerint az alsó
homok-rétegben talált tömérdek mennyiségű csontot a
homokkal együtt kocsiszámra a mély szakadékba hordatták,
ahol később házakat is építettek. A földmunkák idején
Brunner útmester néhány különleges fogat mégis félretett
magának, s ezek vezettek később a lelőhely
továbbkutatására.
-----A lelőhely első
tudományos leírója (SUESS, 1861) szerint a baltavári csontok
és azok híre a soproni von Schwabenau-n keresztül jutott el
hozzá. Eduard Suess, a bécsi egyetem nagyhírű geológus
tanára már korábbi tanulmányaiban érdeklődött az iránt,
hogy a természeti-környezeti folyamatok, mint külső
tényezők, miként hatnak az élővilágra. A bécsi
Kincstártól kapott pénzen 1860 nyarán Baltavárra is
elutazott, ahol hosszasnak mondott keresgélés után sikerült
olyan pontot találnia, ahol csontokban gazdag rétegből
gyűjthetett. Az első, 1860. évi Suess-féle ásatás után a
szerző megállapította, hogy a Baltavárról előkerült
emlősfajok megegyeznek a bécsi Belvedere-kavicsokból, illetve
a görögországi, Athén melletti Pikermiből származókkal.
Emiatt a baltavári faunát a későbbiekben
"Pikermi-típusú"-nak nevezték. Suess nyolc, erre az
időszakra jellemző és Baltavárról is kimutatott emlősfajt
nevezett meg (Machairodus cultridens, Hyaena hipparionum,
Dinotherium, Rhinoceros, Sus erymanthius, Antilope brevicornis,
Helladotherium duvernoyi, Hippotherium gracile), vagyis
kardfogú tigrist, hiénát, kapafogú őselefántot,
orrszarvút, kihalt disznófélét, antilopot, őszsiráfot és
háromujjú őslovat. Mindezek közül a Machairodus és a Hyaena
egy-egy baltavári példányát elsőként Suess ábrázolta. Az
általa gyűjtött leletek nagyrésze a Bécsi
Természettudományi Múzeum gyűjteményében ma is megvan. Mint
Suess (1861) említi, a két hiénaállkapocs közül az egyik a
soproni von Schwabenau gyűjteményében lelhető fel. Baltavár,
mint "Pikermi-típusú" fontos európai lelőhely Suess
(1861) közleményére hivatkozva a francia Albert Gaudry-nak
(1866) a görögországi Pikermi lelőhely, valamint a
franciaországi Mont Luberon csontanyagát feldolgozó alapvető
munkája (GAUDRY, 1873) nyomán vált nemzetközileg ismertté.
Eduard Suess
(1831-1914) bécsi geológus publikálta először, 1861-ben a baltavári ősállatok maradványait |
-----
Bérbaltavár település mai térképén a nyíllal jelölt területen helyezkedik el az őslénytani lelőhely |
-----
BALTAVÁR ÉS PEST (AZ 1800-AS ÉVEK MÁSODIK FELE)
Az 1860-as évek elején a pesti Magyar Nemzeti Múzeum ásvány-földtani osztályának őre, egyszersmind a Magyarhoni Földtani Társulat titkára, Kovács Gyula Baltaváron járt, ahol gyűjtéssel és főleg a falubeliektől a szőlőkben talált csontok vásárlásával látszólag kimerítette a lelőhelyet (PETHŐ, 1884, BENDA, 1927a,b,c,d). Lehetséges, hogy az első baltavári csontokat Kovács Gyula szállította magyar múzeumba.
Pethő Gyula (1848-1903) geológus 1884-ben ásott Baltaváron |
-----
-----A sikeren felbuzdulva,
Semsey Andor anyagi támogatásával, Pethő Gyula még 1884
szeptemberében visszatért Baltavárra, ahol ásatásokat
végzett. Az útbevágásban Brunner útmutatása alapján -
miután megegyezett a terület tulajdonosával, Mayer Józseffel
- kb. tíz napig ásott, majd a leletek elmaradozása miatt
munkáját abbahagyta. Pethő (1884) köszönettel emlékszik meg
a helyi Kropf József okleveles tanárról, Dorovits László
baltavári római katolikus plébánosról, valamint Stern Farkas
helybéli birtokosról, aki három, régebben gyűjtött fogat
bocsátott rendelkezésére.
-----Pethő a zalavári
apátságból kapott és az általa gyűjtött csontokat a
budapesti Földtani Intézet múzeumában helyezte el, és
jelentésében 13 állatfajt különített el (PETHŐ, 1884),
öttel többet, mint amennyit Suess korábban említett (Mesopithecus
pentelici, Machairodus cultridens, Hyaena eximia, Dinotherium
giganteum, Mastodon pentelici, Helladotherium duvernoyi,
Tragocerus amaltheus, Gazella brevicornis, Cervus matheronis, Sus
erymanthius, Chalicotherium baltavartensis (új faj), Rhinoceros
pachygnathus, Hipparion gracile). Pethő, mivel a Cervus
matheronis fajnak határozott agancstöredékek rendszertani
besorolásában bizonytalan volt, azokból néhány példányt
elküldött Bonnba J. Pohlig-nak, aki azokat más magyarországi
(Polgárdi, Fonyód, Karád) lelőhelyek leleteivel együtt Cervus
(Axis) Lóczyi néven új fajnak nevezte el. Pohlig
leírását Kadi (1910) szó szerint, fordításban közölte,
és a két baltavári agancsot ábrázolta is.
KORMOS TIVADAR 1913. ÉVI ÁSATÁSA
Lóczy Lajos, a Földtani Intézet igazgatója a Balaton-monográfia-sorozat készítése miatt a XX. század elején többször megfordult Baltavár vidékén, de csontot sohasem sikerült találnia, viszont arra biztatta Kormos Tivadar gerinces paleontológust, hogy keresse fel a közel 70 éve felfedezett lelőhelyet. Kormos 1913. május 16-án indult Baltavárra, ahol Pethő ásatásának még élő szemtanúival találkozva megismerte a régi Brunner- (Kormos idején már Kancsal-) házzal szemben lévő lelőhelyet, ahol néhány órás ásatással megtalálta a csonttartalmú réteget. Az előzetes eredményeken felbuzdulva május 19-én visszatért Budapestre, ismételten megszerezte Semsey Andor támogatását, és május 29-én ismét Baltaváron volt. Pethőhöz hasonlóan megegyezett Mayer József örököseivel arról, hogy a tulajdonukban lévő területen ásatást végezhet. "A lelőhely azonban 30 év alatt fákkal, bozóttal, gazzal tökéletesen benőtt, lejtős partoldallá lett." (KORMOS, 1914). Összesen 35 méter hosszúságban az országút mentén és 12 méter szélességben tárta fel a partfalat, ahol összesen 390 m2-nyi felületet tárt fel. Ásatását 1913. június 18-án fejezte be, mert a csonttartalmú rétegek kiékelődtek, és a Mayer-örökösökkel kötött egyezség értelmében a kiásott partfal tetejére deszkakerítést építtetett, a kihányt homokot pedig visszaszóratta. Meggyőződése szerint a lelőhely még távolról sincs kimerítve, s javasolta, hogy a környező területet az állam vásárolja meg és bocsássa azt a kir. Földtani Intézet rendelkezésére (erre azonban nem került sor).
Kormos Tivadar
(1881-1946) őslénykutató. Az 1913-ban végzett nagyszabású és eredményes ásatása, valamint annak kitűnően illusztrált leírása nélkül nehéz lett volna a lelőhely azonosítása |
-----
-----Kormos 1913. évi,
mindössze három hétig tartó ásatásán a begyűjtött
csontmaradványok száma meghaladta az ezret, ugyanakkor
megállapította, hogy a fajok tekintetében Baltavár egyike a
legszegényebb hasonló lelőhelyeknek. A Mesopithecus-on kívül
minden olyan fajt megtalált, amit korábban már Pethő is
begyűjtött, de további négy taxont is sikerült kimutatnia,
amelyek közül kettő a tudományra nézve újdonság volt (Ursus
ponticus n. sp., Aceratherium incisivum, Rhinoceros
schleiermacheri, Hipparion microdon n. sp.). A mindössze
Baltavárról, egyetlen, idős állattól származó kihalt
medveféle (Ursus ponticus) lelet rendszertani
helyzetével, korábbi észrevételekre válaszolva, Kormos a Folia
Sabariensia (a Vasi Szemle első számának élén még ez a
cím állt. - A szerk.) 1933. évi I. évfolyamának 1.
számában ismételten visszatér, de megállapítja, hogy ezt a
kérdést csak jobb maradványok alapján lehetne megoldani,
ahhoz viszont további ásatások "fölöttébb
kívánatosak lennének" (KORMOS, 1933).
BENDEFY-BENDA LÁSZLÓ ÁSATÁSAI (1924-1927)
A
Baltavárhoz közeli Vasvárról származó Benda László
(1904-1977) - aki 1934-ben vette fel a Bendefy nevet - húszéves
korában, mint a szombathelyi múzeum segédőre, majd egy évvel
későbbtől, mint az 1925-ben alapított Ásvány, Kőzet- és
Őslénytár vezetője ásatásokat végzett Baltaváron (BENDA,
1927a,b,c,d; 1933, 1934; VÉRTESI, 1983).
-----Először 1924
nagypéntekén utazott Baltavárra, ahol a már a Pethő- és a
Kormos-féle ásatásokat is figyelemmel kísérő Kiss Károly
Emil azonosította a lelőhelyet. Rövid idő alatt 15-20
csonttöredéket találtak. Egy helyi gazdálkodótól,
Mészáros Vincétől pedig orrszarvúcsontot kapott. Az
azonosításon fellelkesülve Benda a közelben táborozó 48-as
Rákóczi-cserkészcsapat diákjait hívta segítségül, akik
kétnapi munkával több Hipparion-, Gazella-, Cervus- és
Dinotheriumcsontot találtak (Benda, 1927).
-----1925 nyarán a
Szombathelyi Múzeum vezetőjének, báró Miske Kálmánnak,
továbbá a környék befolyásos embereinek (Horváth Kálmán,
Tulok József, Tóth Gábor, Zrínyi József) segítségével és
gróf Klebelsberg Kuno kormánytámogatásával Benda László
előkészítette egy következő évi, nagyobb ásatás
lehetőségét.
-----1926 júliusában
Benda megkezdte ásatását a korábbi Mayer József utódjának,
Müller Ödönnek a telkén. Diákokkal és néhány olyan
munkással, akik már Kormosnál is dolgoztak, rövid időn
belül 40 méter hosszan, átlagosan 2,5 méter mély árkot
készítettek, de egy helyen 5 méterre is leástak. Elérték az
érintetlen csonttartalmú réteget, s Benda megállapította,
hogy az itt sokkal mélyebben helyezkedik el, mint Kormos
ásatási területén. Ebből arra a következtetésre jutott,
hogy a két hely között egy legalább 3,2 méter magas
vízesésnek kellett lenni, és a sztyeppei tüzek elől a
folyóba menekülő állatok nagyrészt itt lelték vesztüket.
Egyheti ásatás után a helyi emberek megmutatták neki, hogy
Kormos 1913-ban hol hagyta abba az ásatást, és most ott, az
érintetlen területen Benda azonosította a korábban leírt
rétegeket. Ekkor jött rá, hogy egy évvel korábban, 1924-ben
az egykori folyó magasabb szinten fekvő medrének
kitöltésében ásott. Benda, mint mérnök és a hidraulikában
jártas fiatalember elmélete szerint a baltavári
útbevágásban, a Kancsal-kocsmával szemben feltárt
rétegekben egy kb. 10 méter széles folyó vize áramlott a
kemény homokkő aljzaton, aminek a "Fluvius Schafarziki
ponticus" nevet adta, Schafarzik Ferenc műegyetemi
geológus professzora tiszteletére. Mintegy 30 méterrel a
Kancsal-kocsmától lejjebb (Baltavár felé), ahol megfigyelése
szerint a csonttartalmú homok több méterrel alacsonyabban
helyezkedik el, s ahol sok tűzkőkavicsot is talált, egy
vízesésnek kellett lennie. A kimosott homokból, agyagból és
homokkőből álló törmeléket a folyóvíz a vízesés után
néhány méterre energiájának csökkenésével lerakta,
amiből homokzátony alakult ki. A zátony két vagy három
keskeny ágra bontotta a Fluvius Schafarziki ponticus-t, s
létrehozta a Sinus Rohringeri-nek elnevezett öblözetet.
Rohringer Sándor, a budapesti Műszaki Egyetemen Benda
hidraulikatanára volt. Benda további elgondolása szerint a
nagyméretű, nehezebb csontok ebben az öblözetben
felhalmozódva maradtak fenn, míg a kisebb és könnyebb
csontokat a víz az árterületeken szórta szét (BENDA, 1927).
Benda László
(1904-1977), később használt nevén Bendefy László 1924 és 1927 közötti ásatásaival megalapozta a szombathelyi múzeum természettudományi gyűjteményét |
-----
-----1927 szeptemberében
Benda rövid bemutató ásatást végzett Baltaváron, a
feltételezett vízesés alatti öböl (Sinus Rohringeri)
területén. Itt 3,5 m2-es területen 7,7 méter
mélyre ástak le, ahonnan 34 csontot gyűjtöttek össze,
puhatestűeket viszont a várakozásnak megfelelően (??) nem
találtak. Erre az ásatásra azért volt szükség, mert F. A.
Bather a British Museum (Natural History), London Geológiai
Osztályának vezetője a "Pontian Mammals"
maradványokról katalógust készített. A nagyhírű baltavári
lelőhelyen végzett újabb kutatásokról Benda 1926. évi
ásatásáról megjelent tanulmányaiból értesült (BENDA,
1926-27, 1927; BATHER, in Pilgrim, 1921). Benda meghívására
Bather eljött Baltavárra, ahol "Ez alkalommal a Baltavári
Uri Casino igen tisztelt tagjai meleg ünneplésben
részesítették a kiváló angol tudóst, amiből nekem is
jutott egy kis részecske." (BENDA, 1927a). A látogatás
folytatásaként a londoni British Museum (Natural History)
gyűjteményébe került 44 eredeti, Benda által 1926-ban
gyűjtött baltavári csontmaradvány a Vasvári Múzeum eredeti
alátétcédulájával. A Benda-féle ásatás többi
maradványai nagyrészt a szombathelyi, kisebb részt a vasvári
múzeumba kerültek.
MAGYAR-AMERIKAI ÁSATÁSOK (2000-2001)
A baltavári lelőhelyet a Bendefy-Benda-féle ásatások után gaz és szemét lepte el. Az útbevágásban az egyetlen azonosítási pontot a Kancsal-kocsma jelentette, miután Kormos 1913. évi ásatási beszámolójában fényképet is közölt az épületről. Az 1970-es években többen is megpróbálták újra azonosítani-feltárni a csonttartalmú rétegeket, de minden kísérlet sikertelen volt.
A 2000-2001. évi magyar-amerikai ásatások során feltárult szelvény nyugati részének földtani szelvénye |
-----
-----Az R. L. Bernor
(Washington D.C., Howard University) és Kordos L. (Budapest,
Magyar Állami Földtani Intézet) által vezetett, a National
Geographic és az L. S. B. Leakey Foundation támogatásával
létrejött kutatások 2000. június 26. és július 24., illetve
2001. június 29. és augusztus 1. között történtek (KORDOS,
2001, 2003a,b).
-----2000-ben a szeméttel,
gazzal és fákkal beborított feltételezett lelőhelyen csak az
azóta elhunyt öregek emlékezetére lehetett támaszkodni, akik
gyerekkorukban még ott bámészkodtak Bendefy ásatásán. Más
megoldás nem lévén, a teljes területet buldózerrel meg
kellett tisztítani. Húszméteres akácok, és több
köbméteres tuskók fordultak ki a földből, míg végül
kétnapi munkával megtisztult a terület, de a csonttartalmú
rétegek még nem látszottak. A megszokásnak megfelelően a
buldózer egyre mélyebbre vágott a szürke, rozsdafoltokkal
tarkított agyagba, ami valójában a csontos homok alatti tavi
üledék volt. A leleteket tehát a domboldal rézsüjében,
fölfelé kellett keresni, ahol néhány tisztító metszés
után valóban, 63 méter hosszúságban előtűnt a tavi agyagra
települő, 1-1,3 méter vastag, időnként rozsdás, mangántól
fekete színű, lencsésen mészkonkréciókat tartalmazó,
kagyló- és csontmaradványokban gazdag keresztrétegzett homok.
A baltavári Szőlő-hegy postaútjának bevágásában végzett ásatások rekonstruált térképe |
-----
-----Az amerikai-magyar
ásatáson minden előkerült csonttöredékről digitális
fotóarchívum készült, és angol, német, amerikai és magyar
kutatók bevonásával megkezdődött a leletek több évig
tartó feldolgozása. További ásatásra csak a feldolgozás
során felvetődő új kérdések megválaszolásához lesz
szükség, hiszen a korábban innen előkerült állatfajok
száma mindössze egy hód fogával gyarapodott. A kutatásokat
kiegészítették az újonnan feltárt szelvény mintái alapján
készített paleomágneses vizsgálatok, amelyek
megerősítették, hogy a baltavári üledékek 7,5-8 millió
évvel ezelőtt rakódtak le.
TOVÁBBI TERVEK
Miután
a 2000. évi ásatással eddigi legnagyobb kiterjedésében
feltárult a baltavári Szőlő-hegy útbevágásának
szelvénye, gondatlanság lett volna magára hagyni, hogy ismét
belepje a növényzet és ellepje a szemét. Az ásatás
kezdeményezője (e sorok írója) ezért 2000 őszén
megvásárolta az önálló helyrajzi számmal ellátott
földterületet. Ekkor Magyarországon már volt példa arra,
hogy hasonló, jogtiszta szituációban régészek azért
vásároltak meg fontos lelőhelyeket, hogy azokat megvédjék a
károsodástól, vagy éppen a pusztulástól. Az új tulajdonos
a területet felmérette, drótkerítéssel körbekerítette, és
kitáblázta, miszerint az magán- és ásatási terület. A
jogszabályok értelmében a további ásatásokhoz is engedély
szükséges, és az előkerülő leleteket múzeumban kell
elhelyezni (a 2000/2001. évi ásatás leletei a Magyar Állami
Földtani Intézet Országos Múzeumába kerültek).
-----A területet
többféleképpen lehet hasznosítani: lehetséges (1) további
ásatások végzése meghatározott tudományos kérdések
megválaszolására, (2) bel- és külföldi egyetemek részére
oktatóterületként használni, (3) szabadtéri állandó
bemutató park létesítése, (4) helyi összefogással állandó
kiállítás létesítése a lelőhely közelében fekvő iskola
kihasználatlan termeiben.
-----A bérbaltavári
Szőlő-hegy csonttartalmú homokja az útbevágás mindkét
oldalán folytatódik, és azt lépésről lépésre feltárva,
az egykori jelenségek nyomait nagyobb felületen vizsgálva
további alapvető kérdésekre is választ kaphatunk.
IRODALOM
BENDA L., 1927a, A baltavári őslénytani
ásatások 70 éves története 1856-1926. Szombathely, 80.
BENDA L., 1927b, The History of the Paleontological
Excavations at Baltavár in the Course of Seventy Years
1856-1926. Szombathely, 64.
BENDA L., 1927c, A baltavári pontuskori csonttelep situsa
(Die Lagerung der pontischen Knochenfundstelle von Baltavár).
Vasvármegye és Szombathely város Kultúregyesülete és a
Vasvármegyei Múzeum 2. évkönyve, 1926-1927., Szombathely,
170-178.
BENDA L., 1927d, Újabb adatok a baltavári pontuskori
csonttelep ismeretéhez (Neuere Daten zur Kenntnis des
pontischen Säugetierlagers von Baltavár in West-Ungarn).
Földtani Közlöny, 57, (9-12)
BENDA L., 1928a, Újabb pikermi-i típusú lelőhelyek
Vasvármegyében (Neuere Fundorte vom Pikermi-Typus im
Komitate Vas). A Vasvármegyei Múzeum ásvány- és őslénytani
osztályának munkálatai, Szombathely, 35-48.
BENDA L., 1928b, Néhány szó Baltavárról. A
Vasvármegyei Múzeum Természetrajzi Osztályának Jelentése az
1928. évről, Szombathely, 86.
BENDA L., 1928c, A Vasvármegyei Múzeum 1927. évi ásatása
Baltavárott. Természettudományi Közlöny, 169, 55-56.
(pótfüzet).
BENDA L., 1933, Új feltárások Baltavárott. Vasi
Szemle, 1, 82-84.
BENDA L., 1934, A baltavári ásatások helyszínrajza.
Vasi Szemle, 1934(4), 342-343.
GAUDRY, A., 1866, Animaux fossiles et géologie de l'Attique.
Paris, 1-68.
GAUDRY, A., 1873, Animaux fossiles du Mont Léberon. Paris
HALAVÁTS, Gy., 1923, A baltavári felsőpontusi korú
molluszka-fauna. Földtani Intézet Évkönyve, 24(6),
395-408.
KADI , O., 1910, A Balaton vidékének fosszilis
emlősmaradványai. A Balaton Tudományos
Tanulmányozásának Eredményei. 1 (1-függelék), 1-36.
KORDOS L., 2001, Ősállatok csontjai a baltavári
Szőlő-hegyen. Élet és Tudomány, 2001(28), 876-879.
KORDOS L., 2003a, Fogadó a háromujjú őslóhoz.
National Geographic Magyarország, 2003 (május), 10.
KORDOS L., 2003b, Baltavár és a felső-miocén globális
környezetváltozás. 6. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés.
Program, kirándulásvezető, előadáskivonatok, Zirc, 19.
KORMOS T., 1914, Az 1913. évben végzett ásatásaim
eredményei (Über die Resultate meiner Ausgrabungen im Jahre
1913). Földtani Intézet Évi Jelentése az 1913. évről,
506-523.
KORMOS T., 1933, Magyarország legrégibb medvéje
(Ungarns ältester Bär). Folia Sabariensia, 1(1), 1-7.
PETHŐ Gy., 1884, Baltavár ősemlőseiről. Jelentés az
1884. június-júliusi gyűjtésekről és szeptemberi
ásatásokról (Über die Fossilien Säughetier-Überreste von
Baltavár. Bericht über die Aufsammlungen in den Monaten Juni
und Juli und die im September 1884 veranstalteten Grabungen).
Földtani Intézet Évi Jelentése 1884-ről, 59-69; 63-73.
PILGRIM, G. E., 1931, Catalogue of the Pontian Carnivora of
Europe in the Departement of Geology. British Museum (Natural
History), London, 1-174.
STOLICZKA, F., 1863, Bericht über die im Sommer 1861
durchgeführte Übersichtsaufnahme des südwestlichsten Theiles
von Ungarn. Jahrbuch der Kasis. Kön. Geologischen
Reichs-Anstalt, 13(1)
SUESS, E., 1861, Über die grossen Raubthiere der
österreichischen Tertiar-Ablagerungen. Sitzungsberichte der
Matematisch-Naturwissenschaftlichen Classe der Kaiserlichen
Akademie der Wissenschaften, 5(1), 217-232.
VÉRTESI P.-né (Szerk.), 1983, Bendefy László történész
és természettudós. Vasi Életrajzi Bibliográfiák IX.,
1-133., Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, Szombathely