KAPILLER FERENC
A MESTER,
SZILÁGYI ERNŐ ÉS
TANÍTVÁNYAI*
SALFÖLDI BESZÉLGETÉS
SOMOGYI GYŐZŐ GRAFIKUSSAL, FESTŐMŰVÉSSZEL
----------------------------------------
------ A felvilágosodás óta tartó ún.
modernizációs folyamat egy fontos állomása ez az időszak. A
mai globalizáció előtti kor. Még beszélhetünk a harmadik
világról. Létezett még az etióp császárság; az iráni sah
még a trónján ült. Afrikában, Tibetben, Nepálban még
hagyományos társadalmak voltak.
-----A kommunista uralom alatti országokban - bár már
kimondták rá a halálos ítéletet - még létezett egy erős
parasztság. Kopottan és romosan, de még álltak a régi
városok, és bennük polgárok laktak. Ezeket majd a '70-es
években rombolják le a beton lakótelepek kedvéért.
-----Még virultak a trópusi esőerdők
Dél-Amerikában és Ázsiában. Még éltek az elefántok
Afrikában és a bálnák az óceánokban. Még lehetett
fürödni a Dunában és kifeküdni a napra a bőrrák veszélye
nélkül.
-----A 60-as években még el lehetett volna kerülni a
katasztrófát, mert még lett volna hova visszatérni.
-----S a fehér civilizációkban ekkor döbbentek rá,
hogy nem jó irányba megy a szekér: a tudomány és a technika
nem azt a földi paradicsomot készíti, amiben a fehér ember
százötven évig vakon hitt. A fogyasztói társadalom, a
tömegtársadalom elidegenedéséről kezdtek beszélni. Az
ökológiai válság első jelei ekkor kaptak hangot az
újságokban; ennek hatására lépett fel a beatmozgalom, a
hippi-mozgalom, s később a '68-as diáklázadás is ennek a
következménye volt. A Római Klub híres jelentése valamikor
erre az időre esett. Felderengett egy jó fordulat lehetősége.
Sajnos nem ez történt.
------ A több száz éves rombolás brutalitását
érzékelhetjük, ha egymás mellett látjuk a középkori
városokat, falvakat girbe-gurba utcákkal, szép, kicsi
házakkal - és a megvalósult mai, modern terveket, New York
derékszögben megrajzolt, számokkal ellátott
utcahálózatával, betonszörnyeivel...
------ A hagyományos társadalmak pontosan tudták,
hogy az embernek a földhöz, a tájhoz, a terephez nagyon fontos
lelki kapcsolata van, és ez az Istennel való kapcsolatot
jelenti. Nem ügyetlenségből követték a terepet a falusi vagy
a városi utcák, és nem azért voltak görbék, mintha nem lett
volna vonalzójuk az akkori építészeknek. Régi mondás, hogy
az ördög csak derékszögben tud közlekedni, és ezeken az
utcákon eltéved vagy erőtlenné válik. Mi is érezzük, hogy
mennyivel kellemesebb, barátságosabb, családiasabb, intimebb
egy girbe-gurba utcákkal épült, régi belvárosban sétálni,
vagy egy ottani kis kocsmában, vendéglőben leülni, mint egy
autópálya mellett vagy nyílegyenes sugárutakon, ahol nemcsak
az ördög grasszál szabadon, hanem a szél is - sodorva a
szemetet; az autók villámgyorsan tudnak közlekedni, és
óriási hanghatás van.
-----Ennek ellenére - vagy éppen ezért - az egész
modernizáció a derékszög jegyében született. Nem véletlen,
hogy a Bauhaus mesterei, akik ideológiailag is megfogalmazták
ezt, szándékosan szét akarták verni a vallásos eszme
alapján épült város- és faluhálózatot. Jelszavuk nem az
volt, hogy alkalmazkodni a természethez, a tájhoz, hanem hogy
megerőszakolni, legyőzni azt. Ez a modernizáció legfőbb
bűvölete és bűne.
-----Az első lakótelepeket nem az oroszok építették
- egyébként legkorábban még a rómaiak a rabszolgáik
számára -; a Bauhaus nagymesterei - Le Corbusier és társai -
már kipróbálták Franciaországban, s néhány évtized alatt
csődöt is mondott ez a településforma. Kiderült, hogy a
mesterségesen megtervezett városok és a jelszavak szerint
napfényes, szellős, egészséges házak kibírhatatlanok; a
merev, egyenes vonalak nem kedvesek az ember szemének és
lelkének.
------ Milyen volt Magyarország helyzete ebben a
világtörténetben?
------ A forradalom leverése után a megtorlás, a
terror áthúzódott a 60-as évek elejére. '62-ben még
akasztottak, emberek tömegei ültek a börtönben. Nagyon
kemény elnyomás volt, de a kádári-aczéli
mézesmadzag-politikával vegyítve: fölvillantották az
embereknek a kis jólét lehetőségét. Lehetett trabantra
előfizetni, hűtőszekrényre gyűjteni; akkor kezdődtek
nálunk is tömegesen épülni a lakótelepi lakások központi
fűtéssel, padlószőnyeggel. Lassan útlevélhez is hozzá
lehetett jutni; először a szocialista országokba, később a
kiválasztottak nyugatra is eljuthattak. Ez volt a nagy csapda a
magyar társadalom számára, amelyet a Rákosi-féle terror nem
tudott megtörni, sőt a forradalom nagyon keményen megmutatta,
hogy az egész nemzet ellenállt. Kádár ezzel a politikával
megpuhította - nem is megtörte, hanem, mint egy masszát,
szétkente a társadalmat. Az elején mindennek inkább a
pozitívumait láttuk. Persze, magamat nem beleértve; én
teljesen kimaradtam ezekből az élményekből.
-----Néhány barátommal mi a régi korokban éltünk,
és ennek a kerete számunkra a Tihanyi Királyság volt. Még
gimnazista korunkban, az ötvenes évek végén, tihanyi
nyaralásainkban alakítottuk ki, és Márffy Istvánt
tiszteltük királyunknak. Nem úgy, hogy megválasztottuk, hanem
egyszercsak rádöbbentünk, hogy ő a király; ő pedig
minisztereinek nevezett ki minket. Egymással mindvégig csak
úgy beszéltünk, hogy "Felséged", "Miniszter
úr...". Ebben a játékban későbbi tanítómesterünk,
Szilágyi Ernő is részt vett; ő is Őfelségének titulálta
Márffyt, minket miniszter uraknak.
-----Ily módon mintegy kiléptünk a minket
körülvevő hétköznapi valóságból. Nem a Kádár
Magyarországán éltünk, hanem a Tihanyi Királyságban. A
nyarat mindvégig Tihanyban töltöttük, szénakazalba befúrva
magunkat - ott aludtunk -, s szinte egy fillér nélkül
vészeltük át.
-----Az én kortársaim azonban, akik később nem
átallották magukat "nagy generációnak" nevezni, a
60-as évek elején lelkesülve hallgatták a Luxemburg Rádión
a Beatlest, és sóvárogva vágytak nyugatra. Nem tudták, hogy
éppen akkor mennek lépre. A korban benne volt az ébredés
lehetősége - nyugati példák mutatják ezt: a
válságjelenségekre az emberiség jobbik része megpróbált
valamilyen válasszal felelni. Magyarországon viszont éppen
fordítva: akkor bódultunk bele abba a csapdába -
nyugatimádat, beatrajongás, a technikai civilizáció
istenítése, a demokrácia és a kapitalizmus iránti alaptalan
illúzió -, ami aztán a rendszerváltozás után teremte meg
keserű gyümölcsét.
-----S ne felejtsük el: ez az évtized a nagy
gyermekgyilkolás kezdetének időszaka is. Kádárék akkor
hozták az első abortusztörvényeket, és kezdődött úgymond
a nők tömeges felszabadulása - "kicsi helyett
kocsit" választani -, és kezdődött az a fogyatkozás és
pusztulás, ami szintén napjainkra katasztrofális méreteket
ölt.
-----Az "építkezés", amiről korábban
szóltunk, itt külön fejezetet érdemelne, mert éppen akkor
kezdődött el ezen a téren is a mérhetetlen értékpusztítás
és szörnyszülöttek megalkotása. Magyarországon a bauhausos
építészek - baloldali gondolkodású, marxista
elkötelezettségű emberek, mint Major Máté és társai - nem
tudták kiélni magukat sem a két világháború között,
amikor Horthyék egy tradicionálisabb építészetet
részesítettek előnyben, de a Rákosi-korszakban sem, hiszen
akkor a Sztálin-barokk és a szocreál építészet nem engedte
őket érvényesülni. Ezek az akkorra már öreg építészek a
bennük egész életükben felgyűlt ideológiai töltetet ekkor
árasztották az országra. Hatalomhoz jutottak, az
építészképzést a kezükbe kaparintották, és behozták a
szovjet házgyárakat. Borzalmas országpusztítás kezdődött;
láthatjuk az eredményét. Fölmérhetetlen kulturális javak
tűntek el; a lebontott, fölrobbantott régi épületek,
polgárházak hatalmas anyagi és esztétikai értéket
képviseltek, de még súlyosabb az a pusztítás, amely az
emberek lelkében következett be. - Ha nincs proletariátus,
akkor létre kell hozni. E program keretében ezt meg is
valósították: a gyökértelen masszává gyúrt lakótelepi
tömegtársadalom képezi ma a bevásárlóközpontok és a
kereskedelmi televíziók közönségét. Itt már mélyen
behatolt a magánéletbe a kommunista ideológia. Új
eszközként kínálkozott egy másik vívmány, a televízió.
Az "átlag magyar családnak" a Mézga Géza rajzfilm
volt a modellje, aki lakótelepen lakik, és naphosszat nézi a
televíziót. Ennek is megvolt és -van az eredménye:
tökéletesen kiszolgáltatott és manipulálható tömegeket
hozott létre.
------ Fiatal felnőttként élted át ezeket az
időket. Milyennek látod akkori önmagad? Milyen testi, lelki,
szellemi kondícióban voltál? Hol tartottál életutadon?
------ 1960-ban érettségiztem. Utána nem vettek fel a
Képzőművészeti Főiskolára; - háromszor sikertelenül
felvételiztem. Először segédmunkás voltam egy évig a
Kossuth Nyomdában, majd ipari tanuló. Megszereztem a
kemigráfus-marató szakmát, és ebben a szakmában dolgoztam
összesen négy évet a nyomdában. 1962-ben beiratkoztam
barátaimmal együtt a Katolikus Hittudományi Akadémiára mint
civil hallgató, '64-től pedig kispapként beköltöztem a
Szemináriumba. Erről az első négy évről, amit még mint
civil, segédmunkás, illetve szakmunkás töltöttem, erről a
négy évről akarok beszélni, mert utána egy más korszak
kezdődött számomra.
-----Ez alatt a négy év alatt a már említett öt
tagú baráti körben zajlott az életem. Tagjai rajtam kívül a
testvérem, Somogyi György, Márffy István, Gajzágó Sándor
és Vanyó László, akik osztálytársaim voltak a
Képzőművészeti Gimnáziumban. Németre tanított bennünket
egy Szilágyi Ernő nevű zsidó bácsi, aki végtelenül
szegény volt - nyugdíjas éjjeliőr, ha jól tudom; onnan kapta
a nyugdíjat -, de végtelenül bölcs ember, aki a német nyelv
tanítása címén megismertetett bennünket a Szókratész
előtti, korai görög filozófusokkal, aztán elővette a
Bibliát. Németből fordítottuk a görög filozófusokat; az
Ószövetséget héber, német, magyar változatban, végül
pedig az Újszövetséget is a kezünkbe adta. Kant, Heidegger,
Schopenhauer, Nietzsche filozófiájával is ő ismertetett meg.
Ezeket az alapműveket olvastuk, valósággal faltuk, és úgy
tűnt, hogy mindnyájan filozófusnak készülünk. Egy addig
ismeretlen világ, az európai szellemi tradíció nyílott ki
számunkra Szilágyi Ernőn keresztül.
-----Hetenként legalább kétszer találkoztunk vele;
többnyire nálunk, a mi lakásunkban gyűltünk össze
németóra címén, de néha elmentünk a Százéves
Vendéglőbe, és meghívott egy korsó sörre bennünket, és
ott beszélgettünk. Elvitt minket zeneestékre is. A '60-as
évek Budapestjén ez neves intézmény volt, szinte minden jeles
értelmiségi megfordult ott. Lakásokon tartott házikoncertek
voltak ezek. Lemezjátszón bizonyos előre meghirdetett
programokat, például Wagner-sorozatokat lehetett hallgatni -
öt forint befizetése mellett. Az emberek ültek egy lakásban,
kezükben a partitúra, és három-négy órán keresztül ment a
házikoncert. Több ilyen hely is volt. Bizonyos fokig tiltott
és ellenzéki gyűlhelyek voltak ezek, és természetesen, mint
mindenütt, itt is jelen voltak a titkosrendőrség besúgói.
Egyébként semmiféle politizálás nem folyt itt. Az emberek
némán meghallgatták a zenét, de maga a tény, hogy ilyesmit
művelnek, már gyanús volt a hatóságoknak. Számunkra viszont
a szabadság és a szellemi emelkedés élményét adta.
-----Körülbelül ez volt az a Szilágyi Ernő által
kialakított szabadiskola, amibe én négy éven át jártam, s
ami egész életemet meghatározta. Addig a gimnáziumban
úgymond normális fiatal voltam, akit elsősorban a lányok
érdekeltek, másodsorban a művészet, hiszen művésznek
készültem: rajzolás, festés, művészettörténet; jártuk a
múzeumokat, és a kor kérdései, problémái, az emberiség
sorsa igazából nem foglalkoztatott. Szilágyi Ernő vezetett
rá a nagy kérdésekre.
-----Érdekes, hogy bár gyermekkorunkban mindnyájan
vallásos nevelést kaptunk - ez a kör, ez az öt ember
mindenképpen -, de aztán gimnazista korunkban eltávolodtunk a
vallástól, sőt azzal kérkedtünk, hogy ateisták vagyunk,
mint ahogy az akkoriban divat volt, de Szilágyi Ernő zsidó
létére elvitt minket katolikus templomokba - először
gregorián zenét hallgatni, később a liturgiában
gyönyörködni, aztán pedig egy görög katolikus pap, Timkó
Imre prédikációit hallgatni. Így lassan, szinte
észrevétlenül már-már túlzó buzgóságba estünk. Voltak
évek, amikor templomtól templomig loholtunk vasárnap. A
katolikus gregorián mise után átvágtattunk a szerb ortodox
istentiszteletre, onnan a bolgár ortodoxokhoz - az orosz
ortodoxokhoz is jártunk -, főleg a keleti liturgia ragadott meg
bennünket; délben pedig mindig ott voltunk a Rózsák terén,
ahol Timkó Imre liturgiáját és prédikációját hallgattuk.
Szilágyi Ernő maga is megsokallta ezt a vallásos buzgóságot,
de hát elszabadultunk a keze alól. Végül is aztán az
eredmény az lett, hogy minden tradicionális keresztény
egyházat szerettünk, és mindegyiket látogattuk. Mindegyiknek
a papja azt hitte, hogy oda akarunk betérni, de megmaradtunk a
katolikus vallás mellett. S ugyancsak Ernő bácsi számára
meglepő módon ez az egész ötös fogat, beiratkoztunk a
teológiára. Mind el is végeztük, ketten lettünk papok,
Vanyó és én. Vanyó maradt is egyházi pályán - nemrég halt
meg -, korunk egyik legnagyobb patrológia tudósa lett.
------ Kik vezettek, kiknek lehetsz hálás a
gyermekkorból, ifjúkorból?
------ A katolikus vallást szüleimtől, társadalmi
nézeteimet 1956-tól, a művészeti indítást Reményi Gyula
rajztanáromtól kaptam. A meghatározó szellemi indításról
beszéltem már, ezen a téren Szilágyi Ernőnek vagyok hálás.
-----Csak utólag tudom fölmérni, micsoda
jelentősége volt, hogy apám és anyám bennünket hagyományos
katolikus nevelésben részesítettek. Az iskolában volt a
Sztálin elvtárs, Rákosi pajtás meg az úttörőnyakkendő, de
amint a családi otthon ajtaja becsukódott, akkor az Úr Jézus,
az ima, a boldog, szeretetteljes család vett körül.
-----Hárman vagyunk testvérek. Bátyám tizennégy
évvel öregebb, és őt még felszabadultabb, lazább, modernebb
nevelésben részesítették. Ő például tegezte szüleimet, mi
azonban mint elkésett gyermekek, magáztuk, kezi'csókolomot
köszöntünk, apukának, anyukának szólítottuk őket, és
amikor apám tizennyolc éves koromban felkínálta, hogy most
már tegeződjünk, visszautasítottam, és kértem, hogy hadd
magázzam, mert én föl akarok rá nézni.
-----Reggel, délben, este imádkoztunk, minden
vasárnap ott voltunk a misén, amit aztán tizenéves koromtól
nagyon utáltam, mert untam, és éreztem azt a feszültséget,
amely a társadalom elvárásai, a korszerű eszmék és a
vallásosság között van. De mégis, a szüleim kedvéért
egészen kb. tizenhat éves korunkig velük együtt jártunk
temlomba. Ez az ún. vallástalan időszak egy-két évig tartott
csak nálunk, mert a szüleim egyáltalán nem erőltették.
Amikor már azt mondtuk, hogy mi nem megyünk, akkor sóhajtottak
egyet, és elmentek ők, de nem tettek szemrehányást. Ez a
példa sokkal erősebb volt, mintha ők erőltették volna a
dolgot.
-----A hit igazában soha nem kérdőjeleződött meg
bennünk. Ugyanakkor a szüleim egy polgári - mondhatnám:
kispolgári - ízlést és életideált adtak át nekünk. Ne
törjünk nagyra, menjünk el a vasúthoz dolgozni valamilyen
tisztviselői, de mindenképpen nyugdíjas állásba. Onnan
menjen az ember nyugdíjba, ahova tizennyolc éves korában
először beállt. Ezzel ellentétben volt az, hogy én a
képzőművészeti gimnáziumba jelentkeztem. Ezt az
örökséget, a szüleinktől kapott világot az '56-os
forradalom teljesen szétzilálta. Lakásunk telitalálatot
kapott, porig égett, a pincében vészeltük át a forradalmat.
A baráti kör nagy része disszidált, bátyám is kiment
Amerikába. Mi egy évre elköltöztünk Budára, amíg a
lakásunkat helyrepofozták, és amikor onnan
visszaköltöztünk, akkorra már minden teljesen megváltozott.
Kezdődött ez a bizonyos 60-as évek időszaka.
------ Még kik játszottak nagy szerepet - művek
által vagy közvetlen, személyes kapcsolat révén -
szemléleted, gondolkodásmódod, világképed kialakításában,
amely aztán meghatározta életmódod és művészeted a mai
napig?
-----Mindenekelőtt - és mindenek mögött - egy
kisgyermekkori játék, a papírkatonásdi az, ami leginkább
hatott rám és mozgat ma is, mint egy belső modellje minden
cselekedetemnek. Nem csak álmomban, de nyitott szemmel is
színes film pereg előttem, régi korok csatái, vitézei.
Amióta az eszemet tudom, mindig a múltak bűvöletében éltem,
egy-egy kort kutattam, játszottam, rajzoltam, képzelődtem.
Nagyon vizuális vagyok, nagyon érzékeny, fogékony mindenre,
ami látvány - nem is volt soha televízióm -, és talán
ezért vagyok egy kicsit süket minden másra. Ez a hadijáték -
a modellezés, rekonstrukció, képzelődés, beleélés - a
leginkább meghatározó, s még ami ebből következett: a
hadtörténelem.
-----Már gyermekkoromban kezembe került a Sorsdöntő
csaták című kétkötetes mű, és amihez hozzáfértem,
hadtörténeti munkához, mind elolvastam. Az ötvenes, hatvanas
években inkább csak szovjet és kommunista írások jelentek
meg, de otthon sok hazafias ifjúsági könyvünk volt. Kezembe
kerültek Rákosi Viktor, Gárdonyi Géza könyvei; Makkaitól a Sárga
vihar. Mindent faltam, ami történelemmel, főleg
hadtörténelemmel kapcsolatos. Ebben lett aztán valami
különleges műveltségem; az iskolában is kitűntem
történelemből, csillagos ötös voltam. Néha helyretettem a
tanárokat is. Mint játékot űztem, nem tudtam, hogy ez
tudomány. A szüleim rosszallták, hogy mindig játszom.
-----Amikor jóval tízéves korom után is, s
tizennyolc évesen is még mindig papírkatonákat gyártottam,
és lövöldöztem az asztalon, kezdtek aggódni, hogy nem vagyok
normális. Anyám sokszor besöpörte az egész hadsereget,
kidobta, és azt mondta, hogy "édes fiam, éhen fogsz
halni, valami normális érdeklődést látnánk már... Ezek a
művészek elveszik az eszedet." Én magam is azt gondoltam,
hogy ez már túlzás, tehát úgy éltem meg, mint egy káros
szenvedélyt, amiről nem tudok lemondani. Többször
elhatároztam, hogy már tényleg abba kéne hagyni. Távolabbi
ismerősök előtt szégyelltem is, hogy én ezzel játszom, de
akik szorosabb barátok voltak, azok elnézték nekem. Nem
véletlen, hogy Őfelsége a Tihanyi Királyságban
hadügyminiszterének nevezett ki, mert ez volt az a mesterség,
amihez értettem. Ma már tudom, hogy az életem legfontosabb
iskolája volt, és ma is ebből élek. A művészetem sokkal
többet profitált ezekből a papírkatona-készítésekből és
játékokból, mint az összes tanulmányaimból együttvéve. De
a történelmi érdeklődés, történelemszemlélet, sőt az
életvezetési elgondolásaim is rengeteget merítettek ezekből
a katonásdikból. A katonákat és a haditudományokat most is
nagyra becsülöm, és össze tudom egyeztetni a keresztény
békeszeretettel és a szeretet parancsával, hiszen ennek megvan
a keresztény tradíciója és tanítása.
-----Érdekes, hogy egészen az érettségiig az
irodalmi, filozófiai - egyáltalán a humán - műveltségem
szinte a nullával volt egyenlő. Míg aztán az érettségi
szünetben véletlenül egy barátom révén kezembe akadt
Weöres Sándornak A lélek idézése című
fordításkötete. A könyv a baráti körben kézről kézre
járt, s mi kiéhezett vadakként vetettük rá magunkat a
szépirodalomra, költészetre. Rövid idő alatt hihetetlen
mennyiségű könyvet elolvastunk, pótoltuk az elmaradt
klasszikusokat. Shakespeare-től Balzacon keresztül Jókai
Mórig mindent elolvastunk, kibeszéltünk, megvitattunk. Aztán
Szilágyi Ernő korszaka erre még ráerősített; ezek a
klasszikusok is mestereim lettek. Azért nehéz csak néhányat
kiemelni közülük, mert az ilyen habzsolásos korszakban az
ember mindig azt gondolja, hogy akit éppen olvas, az teszi a
legnagyobb hatást. De mégis: a festők közül Mantegna.
Iskolai feladatként kaptam még a gimnáziumban, és erősen
hatott rám. Később Csontváry, akit szinte tiltottak, de a
legnagyobbnak tartok; igazán tőle tanultam.
------ Kicsoda Szilágyi Ernő? Honnan jött; mi
tudható családjáról, tanulmányairól, mestereiről?
------ Szilágyi Ernő akkor is titok volt számunkra,
és ma is az. Tréfásan beszélt az ifjúkoráról; mondta, hogy
bankár volt; azt is mondta, hogy két kanállal ette a nőket,
és nagyon életélvező életet élt. Tudtommal soha nem volt
családja. Mikor mi megismertük, magányos agglegény volt.
Szakállt nem viselt, mindig borotválkozott. Feltűnő,
erőteljes feje volt: erős, előreugró áll, vastag birkaorr,
hatalmas pofacsont, magas homlok, óriási koponya. Hajlott
tartása miatt már alacsonyabbnak tűnt. Kora
meghatározhatatlan, ma sem tudom, hány évesen halt meg. Anyám
tett fel neki ilyenféle kérdéseket a koráról, de ő
mosolyogva, viccesen elütötte a választ. Mert azt, hogy valaki
hány éves, hogy érzi magát, nem éhes-e, nem szomjas-e,
annyira földhözragadt kérdéseknek tekintette a lényeghez
képest, hogy nem is akart válaszolni, rájuk.
-----Apám 1901-es születésű, nála öregebb volt
talán tíz évvel. 1890 körül születhetett. Családos
öccsénél lakott mint albérlő egy kis szobában, amit soha
nem fűtött be. A családdal félig-meddig hadilábon állt;
majdhogynem bolondnak tartották. Egész nap két zsömlét és
két paradicsomkonzervet evett meg mindössze. Puritán és
aszketikus életet élt. Fogai nem voltak, az ínyével rágott.
Egy-egy pohár sört azért megivott, és nagyon sokat
cigarettázott. Szenvedélyes dohányos volt. Barna, kopottas
öltözékében igénytelen ember benyomását keltette, kopott
aktatáskával jött be a lakásunkba, ha németórára
készültünk. Kezet csókolt a ház asszonyának, apámnak is
mindig megadta azt a polgári tiszteletet, amit még a század
elején vettek föl, de öt lépés távolságot tartott a saját
kortársaitól, és csak az ifjúsággal foglalkozott.
-----Tudom, hogy nagyon magas képzettsége volt. A
filozófia és a zene érdekelte; elsősorban a német
filozófia. Martin Bubertől sokat idézett, aki zsidó
filozófus volt, de német nyelvű. Szívesen foglalkozott
Nietzschével is, akit sokan mint a fasizmus előfutárát
tartják számon, de Ernő bácsinak egész más véleménye volt
róla. Nietzschében az emberfölötti embert és a magas,
transzcendens igényeket tisztelte. Nem Isten ellen lázadó,
ateista gondolkodót látott benne, hanem egy nagyon bonyolult,
Istennel birkózó, de istenes embert. Az Imigyen szóla
Zarathusztra kedvenc könyve volt.
-----Amikor a bergen-belseni koncentrációs táborból
élve kiszabadult, egy ideig Svájcban élt; úgy mondta, hogy
favágó volt. A Zürichi Egyetemen és a Müncheni Egyetemen is
filozófia katedrát kínáltak neki a háború után, de ő nem
fogadta el, hanem hazajött Magyarországra segédmunkásnak és
portásnak.
-----A nyarakat napozással töltötte; valóságos
napimádó volt, feketére égett az öreg a napon. Sokszor
elvitt minket is a Széchenyi-fürdő férfi napozójába, ahol
természetesen nem levetkőzve, hanem diszkrét
fürdőnadrágban, ott aszalódott a napon, és bölcselkedett,
filozofált velünk. A vízbe soha nem ment be, mert a tömeget
és a testi közelséget nem szerette; villamosra nem szállt
fel, mert megalázónak tartotta a tülekedést, inkább elment
gyalog. Autóba sem ült be soha, s még a bicikliről is mint
ártalmas gépről beszélt. Az egész technikai civilizációt
mélységesen megvetette. Valami ősi időben élt; ezt az ősi
időben élést tanította meg nekünk is, és valahogy mi is
így éltük le egész eddigi életünket: hogy nem ebben a
korban élünk. És ez az életstratégia nagyon használhatónak
bizonyult mindannyiunk számára.
------ Lehet-e rekonstruálni Szilágyi Ernő
filozófiáját, életművét? Egyáltalán: beszélhetünk-e
vele kapcsolatban életműről?
------ Az életműve ő volt maga, és az a
kisugárzás, amit tanítványaira kifejtett, mert nem csak mi
voltunk, öten. Több csoportja is volt. Néhányukkal később
megismerkedtem, s megpróbáltuk összeszedni Szilágyi
Ernőről, amit tudunk: dokumentumokat, leveleket, írásait, de
kiderült, hogy szisztematikusan mindent megsemmisített. Mindig
azt mondta, hogy dolgozik egy nagy művön, amit azonban még nem
tudott befejezni, és ha száz oldalnál rövidebbre nem sikerül
tömöríteni, akkor kudarcnak minősíti. Élete végén azt
mondta, hogy mindent megsemmisített, mert nem sikerült száz
oldalnál rövidebbre összefoglalni. Őneki Szókratész és a
Szókratész előtti töredékek voltak az eszményképei, meg az
Újszövetség, az Úr Jézus tömör mondásai és hasonlatai.
Ilyen megalapozottsággal akart fölépíteni egy filozófiai
rendszert, de élete végén belátta, hogy nem sikerült. Vagy
mégis? Ő maga volt ez a mű.
-----Ő teljesen nyugati, klasszikus műveltségű,
latin-, görög- és német kultúrájú ember volt; igazi
europeer. Mindene volt a német szellem, a magyar polgári
tradíció és a Biblia. Az Osztrák-Magyar Monarchiánál jobb
felállást nem tudott elképzelni. Ferenc Józsefről csak úgy
beszélt: "Őfelsége, a Király". Feltétlen
monarchista és királypárti volt. S természetesen rajongva
szerette saját népét, a zsidóságot. Azt a fajta magyar
zsidóságot képviselte, amely ma már szinte ismeretlen. Ő
például az első világháborúban fronton szolgáló hadnagy
volt mint tartalékos tiszt, és ott túrta a sarat a magyar
parasztkatonákkal. Mondja, hogy leveleket írt analfabéta
katonák helyett haza az asszonynak, és elolvasta, amit kaptak.
Segítette őket, amiben tudott.
------ Cionizmus, antiszemitizmus, holokauszt - a
zsidóság vésztörténetének szavakba kövesült mozzanatai.
Hogy élte meg és élte át a vészkorszakot, s a további
vészeket?
------ Ernő bácsi a két világháború közötti
magyar cionista mozgalom egyik vezetője volt. Héber neve Ben
Cvi, azaz Szarvas Fia. Szervezte a zsidók kivándorlását
Palesztínába, a későbbi Izraelbe. Csak halála után tudtam
meg, hogy Kastnerral együtt ő hajtotta végre a
"teherautóért életet" akciót, amivel sok száz
zsidót mentettek meg. A földalatti cionista szervezetek
Svájcból teherautókat szereztek a német hadsereg számára,
és a németek ennek fejében átengedtek Svájcba zsidókat.
Úgy tudom, ötven ember volt egy teherautó ára. Őt magát a
németek a bergen-belseni táborba vitték, ahonnan a svájci
kormány váltotta ki. Az izraeli terrorista szervezetek, majd az
izraeli titkosszolgálat azonban utóbb árulásnak
minősítette, hogy ők tárgyaltak a nácikkal, s teherautókat
szereztek nekik. Izaelben vérdíj volt a fejére kitűzve. A
társát, Kastnert le is lőtték a titkosszolgálat ügynökei.
Mi nem sejtettük, hogy Ernő bácsit éppen a saját,
rajongásig szeretett hittársai akarják eltenni láb alól.
Magyar hazaszeretete mellett ez a fenyegetettség volt az oka,
hogy ő nem "alijázott", azaz vándorolt ki Izraelbe.
Egyetlenegyszer adta be a kivándorlási kérelmet, az 1967-es
arab-izraeli háború napjaiban, amikor úgy látszott, hogy az
arabok megverik a zsidókat. Akkor ki akart menni. De amint a
zsidók győztek, rögtön visszavonta a kérelmet.
-----A zsidó vallással és a zsidó hitközséggel nem
volt jó a viszonya, eretneknek tartották. Ő pedig a magyar
neológ zsidóságot modernnek és ateistának ítélte.
Szombaton nyugalmat tartott, disznóhúst nem evett. Bizonyos
szabályokhoz ragaszkodott, de inkább a hagyomány és egyéni
ízlés, mint vallási parancs okán. Tudtommal nem járt
zsinagógába. Buber szelleme állt közel hozzá, és szerette a
haszidizmust.
-----Izraelről és egyáltalán a zsidóságról mi
akkor rajta keresztül értesültünk, és végtelenül
megszerettük ezt a népet; olyannyira, hogy szinte szerettünk
volna zsidóvá válni. Én például akkor keresztül-kasul
kutattam, bújtam az egész zsidó- és antiszemita irodalmat a
tizenkilencedik és huszadik századból, sőt a teológián
először ebből a témából akartam doktorálni: magyar-zsidó
viszony a huszadik században. Sajnos a professzorom eltanácsolt
ettől, mondván, nagyon rázós téma, nem lehet. Jézus
Krisztusban is elsősorban a zsidót láttuk, és az
Ószövetség-Újszövetség egységét is úgy tudtuk, ahogy azt
Ernő bácsi nekünk tanította.
------ Hogyan értelmezte a zsidóság XX. századi
sorsát?
------ Ő sohasem gondolt arra, hogy kikeresztelkedjen,
mert azt árulásnak tartotta, főleg a vészkorszak alatt.
Megvetéssel beszélt a kikeresztelkedett zsidókról, mert
szerinte nem meggyőződésből tették, hanem gyávaságból,
hogy mentsék az életüket. Azt mondta, hogy egyáltalán
menekülni sem lett volna szabad a nácizmus elől, mert ezt a
büntetést a zsidók megérdemelték.
Somogyi Győző grafikája: Galícia, 1914 |
-----Ők, a cionisták
már a húszas évektől kezdve figyelmeztették például a
németországi zsidókat: rosszra fog vezetni, hogy a bankárok
90%-a, az ügyvédek, orvosok 80%-a zsidó, és hogy a
pénzhatalom eszközeit, területeit főleg a zsidók tartják a
kezükben. Visszahatást fog eredményezni, ami tragikus lesz a
zsidóságnak - de hát nem hallgattak rájuk.
-----Mint cionista helyesnek tartotta, hogy
fölélesztették a héber nyelvet (egyébként kitűnően
beszélt héberül, a Bibliát mindig héberül idézte, és
utána fordította szabadon magyarra). Szintén jónak tartotta,
hogy a zsidók saját pénzükön földet vásároltak a
sivatagban, és kitelepültek Palesztínába, és imádkoztak
Izrael visszaállításáért. Amikor azonban óriási amerikai
pénzek és bankok álltak az ügy mögé, még inkább, amikor
Izrael államot mint egy közönséges, profán államot
megalapították, és véres háborúkat folytattak az arabok
ellen, akkor ezt már bűnnek tartotta. Körülbelül úgy
gondolkozott, mint Izraelben az ortodox vallásos zsidók, akik
nem szolgálnak a hadseregben, hanem csak imádkoznak, és azt
követelik, hogy Izrael vallásos, szent állam legyen. "De
hát akkor az arabok a tengerbe hajtják őket - mondtuk -, és
ugyanúgy járnak, mint Hitlerrel!" Azt mondta, hogy ha ez
az Isten akarata, akkor legyen, de Isten meg fogja védeni
népét.
-----A vallásos zsidók hittek abban, hogy ha a
holokauszt alatt egyetlen zsidó elkiáltotta volna azt a
bizonyos istennevet, a Jahvét, amit a zsidóknak tilos kiejteni,
akkor Isten abban a pillanatban megsemmisítette volna a hitleri
birodalmat. De tudták, hogy ezt a nevet nem szabad kimondani,
és inkább elviselték a borzalmakat.
-----Szilágyi Ernő hitt a zsidó nép igazi vallásos
kiválasztottságában, de a modern Izraelt, illetve azt, hogy a
zsidóság egy része a kommunizmushoz, később a
pénzhatalomhoz, Amerikához kötötte a zsidóság sorsát,
súlyos bűnnek és katasztrófának tartotta.
------ Volt-e szellemi köre? Voltak-e barátai?
------ Úgy tudom, hogy Szabó Lajossal és Tábor
Bélával nagyon szoros baráti egységet alkottak, de a mi
időnkben már nem volt ez meg. Hamvasra néhányszor utalt, de
abban az időben Hamvas művei nem voltak hozzáférhetők;
teljes hallgatás övezte. Hamvas Béláról Ernő bácsi
életében nem sokat tudtunk - nem is kérdeztünk rá -, ő
pedig a kortársakkal egyáltalán nem foglalkozott. Kis
túlzással: aki nem kétezer évvel előtte élt, az a szemében
valami "újdondász" volt csupán.
------ Hogy élt? Mire terjedt ki szellemi
tevékenysége a tanítás mellett?
------ Szinte egész nap járta az utcákat. Nyáron a
Széchenyi-fürdő férfi napozójában aszalódott vagy
sétálgatott hátratett kézzel, és figyelte az embereket.
Többször volt, hogy mi egy órát vagy többet késtünk, és
akkor nagyon bocsánatot kértünk, de mindig azt mondta, hogy ő
nem unatkozik, őneki megvan a dolga. Sokszor láttam az utcán
így menni gondolataiba merülve, és átható tekintettel
nézett az emberek arcába. Nem tolakodóan, de figyelte az
embereket. Őt az emberek érdekelték; az ember érdekelte. S
noha arisztokratikusan távolságot tartott - nem haverkodott -,
mindenkinek megadta a tiszteletet. Többször láttam, hogy
utcán akár részeggel, akár rendőrrel, kalauzzal, másokkal
végtelen tisztelettel beszélt. Az az arisztokrata tartása
volt, ami például Kodály Zoltánt jellemezte: hogy mindent tud
az emberről, szereti az embert de távolságot tart.
------ Mit lehet tudni a Szilágyi-tanítványokról?
------ Elmondhatom, hogy ez az egész baráti kör,
akikről beszéltem, mindenki normális ember, egyikünk se lett
csodabogár vagy fantaszta. Mindenkinek rendes családja lett;
hivatása, amiben nagyot alkotott, de ezt a távolságtartást
saját korunktól jól megtanultuk. A többi tanítványról
keveset tudok. Az biztos, hogy mindegyikük művészetre, főleg
zenére nagyon érzékeny, kulturált ember, de csak kevés lett
hivatásos művész. Ez a mi körünkre áll: az
"ötök" művészcsapat volt. A többiek polgári
foglalkozásokat vállaltak. Volt, aki orvos, volt aki
könyvtáros lett vagy tudós, író. Ernő bácsi mindenkire
nagy hatást tett, de nem egykaptafára gyártotta az embereket.
------ Voltak leányok is a tanítványok közt?
------ Mindig voltak leányügyeink, s mi próbáltuk
bemutatni őket. Ernő bácsi nagy udvariassággal, de egy
pillanat alatt kiutálta őket onnan. Nőkkel nem tárgyalt.
Érdekes, egyszer kivételt tett. Volt egy Koppány Ildikó nevű
nagyon szép lány, az egyik tanítvány unokatestvére, akit ő
egyenrangú félnek elismert, s bevonta a tanítványi körbe.
Belőle filozófia professzor lett Németországban. Tisztelte a
nőket - távolról - mint anyákat, feleségeket,
háziasszonyokat, de az ő életéből hiányoztak a nők.
------ Milyen volt a mester-tanítvány viszony?
Mennyire ismert titeket, s ti mennyire értettétek őt?
------ Régimódi távolságtartással kezelt minket;
kemény kézfogás, szigorú magázódás, semmi haverkodás,
azonnal a munkára tértünk. S mivel ő ilyen volt, eszünkbe
sem jutott fölösleges, hétköznapi dolgokról csevegni. Pedig
minket az evés, ivás és a lányok rettenetesen lekötöttek,
de az ő közelében mindezek elszálltak, és egy kis
filozófuskör lett belőlünk.
-----Válogatós volt. Egy alkalommal elhoztuk a körbe
egyik barátunkat. Az öreg kezet fogott vele, végigmérte,
aztán elfordult tőle, és nem is beszélt hozzá egész este.
Azt mondta, ezt az embert ne hozzuk többet ide. Döbbenten
kérdeztük, miért - "Nem látták? Piszkosak a
körmei!"
-----Ő nagyon tiszta volt. Szegény volt, kopott, de
mindig tiszta. Egy aszkéta, aki alig eszik, szinte már át van
szellemiesítve. Ezzel ellentétben állt az a sűrű
cigarettafüst-felhő, ami körülvette és a csikkhegy, ami
maradt utána. Sokat adott az emberek testi megjelenésére. Nem
a csinos arcból, szép formákból ítélt, de meglátta a
karaktert az apró dolgokban. Divatos cipőt vagy hajviseletet
látva már megvolt a véleménye. Felszínes ember, vele nem
foglalkozunk.
-----Nem pszichologizált, nem lelkizett. Freudtól
kezdve a többi modern pszichológiai iskolát utálta mind,
ugyanakkor volt beleérző képessége. Egyszer egy barátunk -
tanítvány - lelki válságba került, és öngyilkosságot
kísérelt meg. Hál'Istennek túlélte, s akkor ő naponta
látogatta. Mi nem is tudtunk róla, hogy szinte mint pótapa
állt mellette végig, amíg az magához tért, és fölépült.
-----Az volt az érdekes, hogy nagyon szigorú elveket
és eszméket hangoztatott és követelt is meg rajtunk, de ha
valaki gyenge volt, és nem tudta teljesíteni, akkor engedékeny
volt, és a szeretet dolgozott benne. Velünk kapcsolatban is
voltak olyan intuitív megjegyzései, hogy úgy éreztük, a
vesénkbe lát. De mindig szeretettel; nem cikizett vagy nem
kapott rajta minket bűnökön, gyarlóságokon. Végtelenül
elnéző volt velünk.
-----Máskor meg érthetetlenül kemény volt.
Emlékszem, egyszer két évre megszakította velünk a
kapcsolatot azért, mert egy tanítványára gúnyos
megjegyzéseket tettünk. Egy másik csoportból bemutatta egy
tanítványát mint tehetséges festőművészt, s mi erre
kikacagtuk, és azt mondtuk, hogy egy tehetségtelen hülye. Erre
elsápadt, és azt mondta: "Uraim, önök megszűntek
számomra. Viszontlátásra!" Két évig nem láttuk.
Egyszer csak megint felbukkant, de végül is ez a szoros, négy
éves együttlét így végződött.
-----Mi akkor mint hályogkovácsok éltünk a
világban, a magunk természetességében rohangáltunk. Hogy
bennünk mit szeretett és értékelt? Azt mondta, hogy
"maguk pompás görögök, maguk mind antiszemiták; erről
még nem tudnak, de minden görög antiszemita." Nagyon
elszégyelltük magunkat, és próbáltuk bizonygatni, hogy mi
nem... És úgy is éltük meg, hogy imádjuk a zsidókat. De ő
azt mondta: "uraim, mi cionisták azt tartjuk, hogy
kétféle ember van: zsidó és antiszemita." Ez ellen nem
volt mit mondani.
------ Elidőzve a Galícia 1914 című grafikádon,
az az érzésem, hogy a kép központi alakja Ernő bácsi; róla
mintáztad volna...
------ A rajzon én valóban őrá gondoltam. Van ott
egy öreg zsidó rabbi, nem hasonlít rá, de azért a szememben
ő Szilágyi Ernő. Életem első kiállításán, 1973-ban, ezt
a képet is bemutattam. Meglepetésszerűen eljött erre a
kiállításra - már évekig nem találkoztunk, akkor láttam
utoljára -; nem szólt hozzám semmit, csak a végén. Kezet
fogott, s mondja: "most elhiszem, hogy maga nem
antiszemita" - és elment.
-----Ez a történet is mutatja, hogy ő mennyire
ismert: folyamatosan figyelemmel kísérte a pályámat. Mi
viszont több mindent nem értettünk meg belőle; sok mindent
félreértettünk, illetve később világosodott meg, kapott
értelmet egy-egy mondata, véleménye, gesztusa. Nagyon
ostorozta például a kispolgárságot, a földhözragadt,
anyagias, kisszerű embert, a Cenci nénit - ahogy gúnyosan
mondta. "Ez már megint olyan Cenci néni-féle
gondolat" - mondta, s nem is magyarázta, mert értettük. A
szüleinket is ilyennek tekintettük. S megdöbbenve láttuk,
hogy végtelenül tiszteli - nemcsak külsőségekben - például
az én hivatalnok apámat, aki bérelszámoló volt egész
életében. Tisztelte benne a tartást, ahogy a kommunizmussal
nem állt szóba. Tiszteli, hogy tiszta a cipője, körmei
kifogástalanul ápoltak. Azt mondta, "uraim, nagy dolog, ha
valaki testileg ápolt, mert ezzel megbecsüli
embertársait." S az, hogy apám elvégzi a munkáját
becsülettel, függetlenül attól, hogy megfizetik-e, vagy
megérdemli-e az a rendszer, amelynek ő dolgozik.
-----Meg voltunk döbbenve, s nem értettük, hogy ő,
aki a kispolgárságot ostorozza, egy olyan eredeti kispolgárt,
mint apám, értékel és nagyra tart. Látom már, ez a
szemlélet is sokkal mélyebben volt megalapozva. Meglepő,
váratlan gesztusain, kijelentésein el kellett gondolkodnunk.
"A tengerbe dobott kőnek is világtörténelmi
jelentősége van..." stb. - Kétféle ember van...? Biztos,
hogy ő nem így tartotta. Ez egy cionista közhely, amit
provokatíve alkalmazott ránk. A módszerei közé tartozott,
hogy éles, bántó megjegyzéseket tett, amik minket
fölpaprikáztak, és vitára ingereltek jó értelemben. Ez is
olyan volt, amiből aztán hatalmas vita meg filozofálás
kerekedett ki.
------ Milyen közvetlen hatással volt az ő
személye művészi felfogásodra és munkáidra?
------ Amikor ő tanított, én nem foglalkoztam
művészettel, sőt, az ő hatása távolított el tőle. Abban
az időben a filozófiát sokkal többre tartottam, mint holmi
irkafirkálást, rajzolgatást; nemcsak én, hanem az egész
csapat. Mindenki abbahagyta a képzőművészetet. Később vált
javunkra, amit szintén tőle tanultunk, hogy nem szabad a
divatot követni. Biztos szimatra tegyen szert az ember: mi az,
ami divat, korelvárás, korszerű, s azzal szembe kell
szegülni. Még akkor is gyanakodni kell, ha az embert vonzza. Az
ár ellen kell úszni. Szemléletben, ízlésben, véleményben;
- mindenben. Ez önmagában is használható alap, de ő még
adott egy szilárd, örök értékrendet, a Szép, az Igaz és a
Jó hármas egységét. A test szépségideáljait megvetette -
nemcsak a szocialista realizmus idealizált, erőtől duzzadó
izompacsirta proletár alakjait, de a nyugati magazinszépségek,
a sztárok, a művészetben is látható cukormázas-édeskés
szépséget is.
-----Amíg művészeti tanulmányokat folytattam
klasszikus gipszszobrok, illetve élő modellek után és
reneszánsz, antik művek bűvöletében, ezeket próbáltam
utánozni, és nem is jutottam többre, mint a gyenge utánzat,
utánérzés. Az, hogy ezzel radikálisan szakítottam, tehát
tudatosan nem a klasszikus szépségideál példáján kezdtem el
rajzolni, hanem kialakítottam saját - nem groteszknek szánt -
stílusomat, az áttételesen neki köszönhető.
------ Hogy értékelte grafikáidat?
------ Ő nem látta a grafikai indulásomat. A
vizuális művészetekhez igazából nem is értett. Jellemző,
hogy egyszer azt a kérdést szegezte nekünk - akkor már
teológusok voltunk -, hogy miért nem avatja az egyház szentté
Rembrandtot, hiszen a festményei alapján megérdemelné.
-----Az említett kiállításon elhangzott mondata,
hogy nem vagyok antiszemita - két dolgot is jelent. Egyrészt
azt, hogy figyelte, mi történik velünk, másrészt, hogy a
grafikákhoz is filozófusként és zsidóként közelített, és
nem művészként. A zenében nagyon művelt volt, de ott is
ideologikus, ahogy Wagnerhez is filozófiai alapokon
ragaszkodott.
-----Sokat vitatkoztunk, hogy valami miért szép,
miért nem. Magyarázatai mindig a gondolatot tekintették a
lényegesnek: Izolda szerelmi halála milyen gondolatokat fejez
ki. A művészi megközelítés viszont inkább ösztönszerű, s
a dolog esztétikuma dönt. Nála mindig a műben rejlő
filozófiai gondolat döntött; ha az helyes és igaz volt, akkor
tetszett. Ilyen alapon vesztünk is össze: a nekünk bemutatott
tanítványa képein nem vette észre, hogy művészileg
csapnivaló, gyenge művek, mert filozófiailag a bennük rejlő
gondolat jó volt.
-----Művészi pályámon közvetlenül nem tudott volna
nekem igazán segíteni.
------ Hogyan egyeztetted össze az ő tanítását
teológiai tanulmányaiddal?
------ Először nagyon könnyű volt, mert a
filozófiai szakkifejezések egy részét már értettem. Utána
türelmetlen voltam; a teológiát gyermekesnek, primitívnek
találtam Ernő bácsi magas színvonalához képest. Úgy
éreztem, hogy én sokkal többet tudok, hiszen az
évfolyamtársaim, a kispaptársaim nem olvasták Szókratészt
meg Platont, nem beszélve Schopenhauerről, legföljebb
bebiflázták a nevüket, de műveiket nem olvasták. Pláne, mi
nagy részét eredetiben olvastuk. Később aztán, ahogy a
teológiában valamelyest előrehaladtam, már kritikusan kezdtem
nézni Ernő bácsit és az egész filozófiát.
-----A bölcselet terén sokáig Platon-rajongás dúlt
a mi társaságunkban, ami aztán kiábránduláshoz vezetett.
Volt Kant-korszak... Igazából a filozófia rövid
"őrjöngő" túlfogyasztását megcsömörlés
követte; a teológia végére a szememben a filozófia eléggé
elvesztette fontosságát, értékét. Szószátyár, üres
levegőcséplésnek láttam és látom ma már a filozófiát a
hithez és valláshoz képest. Csak azokat a bölcselőket tudom
szeretni, akik vallásos filozófiát műveltek, így Aquinói
Szent Tamást vagy a nagy keleti gondolkodókat, mint Lao Ce vagy
az újabbak közül Gandhi. Az Ernő bácsi által belénk
táplált klasszikus zenétől is meglehetősen eltávolodtam,
és noha nagyra tartom, ha rám van bízva, akkor csak vallásos
zenét vagy népzenét hallgatok.
-----Ernő bácsi próféta volt, de sok szempontból az
Ószövetség szintjén maradt meg. A keresztény szeretet, a
keresztény szellemiség és az ő felfogása között valamilyen
feszültséget érzékeltem. A Nietzsche-féle ideálok; wagneri
gondolatvilág... Feszültséget éreztem és éreztünk, s ezt
meg is beszéltük: mi az, ami az öreg tanításából
átvihető a keresztény tanításba, világképbe; egy részére
azt mondtuk, hogy nem állna meg...
-----Később - mostanra, amikor már öreg vagyok -
úgy érzem, hogy ez nem ellentét, csak más szintje az útnak.
Ahogy az Ószövetség nélkül nincs az Újszövetség,
ugyanúgy az Ernő bácsi tanítása nem ellentéte, hanem
inkább előszobája vagy kiegészítője a krisztusi
tanításnak. Ő végül is nem keresztény gondolkodó volt,
hanem zsidó és europeer gondolkodó.
------ Az elszakadás után még találkoztatok vele.
Hogy vélekedett arról, hogy teológusok lettetek?
------ Néhányszor bejött a teológiára. A portás
azt mondta, hogy "megint valami kéregető keresi a
tisztelendő urat". A folyosón beszélgettünk, de akkor
már nagyobb távolságtartás volt benne. Nem titkolta, hogy ő
tévedésnek tartja, hogy mi teológusok lettünk. Ő ugyan
mélyen vallásos filozófus volt, de ahogy ő nem gyakorolta
zsidó vallását, ugyanúgy helytelennek tartotta, hogy teljes
egészében hívő, vallásgyakorló katolikusok legyünk. A
papokról elég kritikusan nyilatkozott - a rabbikról ugyanúgy
-; emlékszem, nagy elismeréssel szólt valakiről, hogy
hatalmas, nagy pap, de ezt úgy lehetett érteni, mint hatalmas
gengszter. Illetve ő azt mondta: "Uraim, az Egyház az
egyetlen emberi intézmény, amelyik a történelem folyamán
csak annyi vért ontott, amennyi elkerülhetetlen volt."
-----Ő szabad szellemű filozófus volt, aki a
dogmáktól és hierarchiáktól független szabad szellemet
képviselte. Ezt tartotta a legnagyobb erkölcsi mércének: ezt
a függetlenséget, ami Istenhez és az örök értékekhez
kötődik, de vallási formákhoz és szervezetekhez nem.
------ Milyen istenfogalma, istenképe volt?
------ Elsősorban ószövetségi zsidó: "Isten
nevét hiába ne vedd". Ki is fejtette, hogy a héberben,
ahol Jahve, ez a négy betűs istennév van írva, amit nem
szabad kimondani, s a magyarban az Isten név szerepel, ott
mindig Örökkévalót kell mondani. Ezt be is tartotta.
Ugyanakkor keresztény is: Isten jó, Isten szeret, és én is
úgy éreztem, hogy ő hitt Jézusban, hitte, hogy Jézusban a
Messiás eljött. Többször hallottuk tőle, hogy "mi,
zsidók tragikusan éljük meg Jézust". Mondta, hogy ő
karácsony éjszakáján járkál a néptelen utcákon, és
könnyező szemekkel nézi, hogy csillagszóróznak és
ünnepelnek a keresztények, és tudja, hogy valami nagy
dologból ők kimaradnak.
-----Soha nem mondta ki, hogy Jézus a Messiás, hanem
így: "a mi Urunk, Jézus Krisztus", s ez sejtette,
hogy ő igazából a népéhez és fajához való hűség miatt
nem keresztelkedett ki. Árulás lenne, úgy érezte, de a
szívében elő volt készítve. Körülbelül úgy volt a
kereszténységgel, ahogy Gandhi lehetett. Gandhi is megmaradt
hindunak, nem keresztelkedett meg, de a szívében teljesen
elfogadta Jézust és Jézus tanítását.
------ A mester őspéldája Krisztus. Őt
mintázzák a Krisztus-követő tanítók. Mi a szerepük ezeknek
a kismestereknek, látó-, világító embereknek a tanítványok
életében, s mi az Istentől elrendelt feladatuk a világban?
------ Ahogy Keresztelő Szent János előkészítette
Jézust, úgy volt előkészítő a mi számunkra Ernő bácsi
ahhoz, hogy a Krisztushoz eljussunk. Ez a feladatuk a
tanítóknak.
-----Nagyon becsülöm Szilágyi Ernőben azt, hogy nem
vitt el kézen fogva kész gondolatokhoz, hanem - hogy úgy
mondjam - csak a kapuig vezetett. S azán magunkra hagyott
minket, vállalva a kockázatot is, hogy eltérünk az általa
tervezett úttól. Amikor például elvitt minket a görög
katolikus templomba Timkó Imrét hallgatni - később elmondta:
benne csalódást okozott, hogy annyira belebódultunk ennek a
papnak a tanításába, és utána teológiára is elmentünk. Ő
azt hitte, hogy mi értékelni fogjuk azt a retorikai bravúrt
és azt a teológiai tudást, amit ez a pap előadott, de
ugyanúgy távolságot fogunk tőle tartani, mint ő, és
megmaradunk szabad szellemnek, mint ő. Erre mi fogtuk magunkat,
letérdeltünk, és gyakorló, hívő katolikusok lettünk. Ez
már neki nem tetszett, de tiszteletben tartotta döntésünket,
sőt, tulajdonképpen ő vezetett odáig.
-----Ez hasonló ahhoz, mint ha valaki elvisz valakit az
uszodába, fürdőnadrágra vetkőzteti, elvezeti a medence
széléig; akkor valószínű, hogy az illető be fog ugrani a
vízbe, és úszik. Nem lökött be és nem tiltott el. Ezért
volt jó mester.
-----Salföld, 2003. november 22.
JEGYZETEK
* Részlet a szerző Somogyi Győzővel készített beszélgetés-kötetéből, amely a közeljövőben jelenik meg. (A szerk.)