LŐCSEI PÉTER

WEÖRES-MOZAIKOK, III.

EMLÉKEK WEÖRES SÁNDOR
DIÁKKORÁRÓL

BESZÉLGETÉS DR. KOVÁCS JENŐVEL

----------------------------------------Dr. Kovács Jenőt és családját gyermekkorom óta ismertem. Szombathelyi általános iskolásként naponta mentem el Szabó Miklós utcai házuk előtt. Fiával, ifjabb Kovács Jenővel egy osztályba jártam. Társaimmal gyakran voltunk a család vendégei. Jenő bácsiról tudtam, hogy nyugdíjasként helytörténeti, településtörténeti, intézménytörténeti tanulmányokat ír, honismereti pályázatokon vesz részt. A Magyar személynévi adattárak 65. köteteként adták ki Mersevát személynevei (ELTE, Bp. 1985.) című gyűjteményét. 1986-ban a Magyar Történelmi Társulat elismerő oklevelét vehette át A Szombathelyi M. Kir. Állami Főreáliskolától a Faludi Ferenc Gimnáziumig című iskolatörténeti munkájáért.
-----Gyakran találkoztam vele a város kulturális programjain. Mindig lenyűgözött történeteivel, emlékezőtehetségével, tárgyszerű hozzászólásaival. Azt, hogy Weöres Sándor osztálytársa volt, csak a kilencvenes években tudtam meg. Amikor 1999 áprilisában sor került a Weöres Sándor Irodalmi Társaság alakuló ülésére, szót váltottunk a költőről és hozzá kapcsolódó emlékeiről. Beszélgetéseink Jenő bácsi lakásán folytatódtak. Sorra elevenedtek fel a diákkori történetek. Megismertem az alma mater tanárait, átélhettem a régi felelések izgalmát, kései beavatottja lehettem a fiatal Weöres Sándor iskolai botladozásainak. Jegyzetfüzetemben gyorsan szaporodtak a reáliskolával és diákjaival kapcsolatos oldalak. Az emlékek felidézése közben érdekes dokumentumok kerültek elő: egy Weöres-levél, iskolai tablók, fényképek, jegyzetek, fénymásolatok, a tanulmányokhoz, emlékbeszédekhez összegyűjtött adatok, régi iskolai értesítők, folyóiratok, újságkivágások. Ezek közül a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban rendezett Weöres Sándor-kiállításhoz is kölcsönadott néhányat. Eljött a megnyitóra is, és amikor az egyik versmondó leány megakadt a szavalásban, ő súgta a költő sorait: "Én végtelenben kréta-vándor, nem találtam a befogókat..."
-----Legutolsó beszélgetésünk végén átadta nekem Weöres Sándorral kapcsolatos jegyzeteit, másolatait. Azzal váltunk el, hogy megnézem őket, és legközelebb ezek alapján folytatjuk az emlékek felidézését. Betegsége és váratlan halála miatt az újabb beszélgetésre nem kerülhetett sor. Maradtak a feljegyzések és az általa gondosan összegyűjtött dokumentumok. És a remény, hogy ezekből hitelesen megszerkeszthetem az itt következő interjút.
-----Ezúton mondok köszönetet dr. Kovács Jenőnének, hogy hozzájárult Jenő bácsi kézirathagyatékának áttekintéséhez, a fotók lemásolásához és a beszélgetés szerkesztett változatának kiadásához.
------ Jenő bácsi mióta foglalkozik Weöres Sándor életrajzával, költészetével, irodalomtörténeti megítélésével?
------ Azzal kell kezdenem, hogy én nem irodalomtörténész vagyok. Weöres Sándor versei közül ugyan sokat ismerek, némelyiket meg is tanultam, több kötete is itt van a polcomon, de írásainak értelmezésére nem vállalkoznék. Sok mindent leírtak róla. Igyekeztem beszerezni ezeket a könyveket, tanulmányokat. Azt láttam, hogy a hivatásos irodalmárok egy része nagyvonalúan bánt a tényekkel.
------ Milyen pontatlanságokkal találkozott? Említene néhány példát?
------ Nagyon sok bosszantó hibát jegyeztem fel. Többségük nem durva tévedés, de mégis helyesbítésre szorul. Jó részük Weöres Sándor iskoláival, előmenetelével, érettségijével kapcsolatos. De akad a pécsi egyetemi tanulmányaival összefüggő is. Alighanem azért vagyok érzékeny ezekre, mert egy ideig osztálytársa voltam. Részben emlékeimre támaszkodtam, aztán az iskolai értesítőkben és a Weöres-levelezésben is utánanéztem az adatoknak. A szerzők nevének említése nélkül mondok néhányat a pontatlanságokból. Volt, aki tévesen a Faludi Gimnázium diákjaként emlegette, pedig iskolánk csak az ő távozása után vette fel a jezsuita költő, műfordító nevét. Mi a Szombathelyi M. Kir. Állami Főreáliskolában kezdtük meg tanulmányainkat. Az intézményt időközben reáliskolává minősítették. 1930-ban - tehát Sándor távozása után - kapta meg Faludi nevét. Az 1932/33-as tanévben lett reálgimnázium, és 1935-től működött Szombathelyi M. Kir. Állami Faludi Ferenc Gimnázium néven. Sándor előbb a főreáliskola, aztán a reáliskola tanulója volt. De mondom, ez ugyanaz az intézmény volt. Azt is írták róla, hogy Pável Ágoston diákja. Nem kisebbítem a kiváló szerkesztő, könyvtáros és pedagógus érdemét, ha megjegyzem, hogy ő a szállásadója volt Sanyinak, a reáliskolában ekkoriban óraadóként működött. Bennünket nem tanított. Egy helyi születésű költő arról írt, hogy Weöres Sándor a szombathelyi érettségin matematikából megbukott, és Győrben kellett pótérettségit tennie. Ez a mondat több hibát is tartalmaz. Sándorunk jóval a matura előtt hagyta el a reáliskolát; éppen a bukást kerülte el azzal, hogy 1929 nyarán kimaradt. Igaz, hogy tanult Győrben is, de végül Sopronban szerzett jó rendű érettségi bizonyítványt. Egy alkalommal összeírtam ezekből a pontatlanságokból egy csokorra valót. Majd előkeresem őket, és odaadom, hátha használni tudod valamire.
------ Előre is köszönöm. Egy ideje jegyezgetem a hasonló hibákat. Pável Ágostonnal, Weöres Sándorral, korai írásainak megjelenésével, diáktársaival folytatott levelezéseivel kapcsolatban sok tévedésre, feltáratlan tényre, kiadatlan kéziratra bukkantam. Tervezem, hogy az öröklődő tévedésekkel együtt ezeket is összegyűjtöm, és megjelentetem. Jenő bácsi mikor ismerkedett meg Weöres Sándorral?
------ Ő 1927 őszén került hozzánk. Az első négy osztályban magántanuló volt. (Addig csak furcsa helyesírású nevével találkoztunk az értesítőkben.) Megnéztem ezeket az iskolai értesítőket, kiírtam az eredményeit. Az derült ki, hogy kezdetben jeles, aztán jó rendű bizonyítványokat kapott. Mielőtt Sanyiról beszélek, hadd említsem meg, hogy iskolánk szigorú rendet tartott, sokkal nagyobb volt a tanulmányi fegyelem, mint manapság. A tanulók felekezeti megoszlása is érdekes. Az 1929-es évkönyv szerint (ezt a hitoktatók statisztikai kimutatásából írtam ki) 33 evangélikus, 29 református, 65 izraelita és 273 római katolikus növendéke volt az intézménynek.
-----Ha jól emlékszem, osztályunk létszáma a felére csökkent, mire ötödikesek lettünk. Nagy volt a lemorzsolódás. (Negyedikben még 50 fő szerepelt az évkönyvben. A létszám a következő évben csökkent L. P.) Nyüzsgő, eleven társaságunk volt, olykor apróbb diákcsínyeket is elkövettünk. Egy ilyen 30-32 fős osztályba került Sándor. 15 éves kamaszok voltunk. Ekkoriban a társak közötti tekintélyt nem annyira a tanulmányi eredmény, mint az erő, az ügyesség, a vagányság alapozza meg. Nos Sanyi testileg fejletlenebb, véznább fiú volt. Nem éppen tornász alkat. Nemigen találta meg velünk a szót, más volt az érdeklődésünk. Csoda-e, ha nehezebben illeszkedett be a kialakult rangsorú osztályba? Ez nem azt jelenti, hogy kirekesztettük. Az tűnt fel számunkra, hogy sok mindenhez hozzá tudott szólni. Nem kérkedett vele, de látszott rajta, hogy sokat olvas. Olyan kérdésekről is véleményt formált, amelyekben mi járatlanok voltunk. A természetrajzot és a vegytant tanító Csatkai József tanár úr gyakran mesélt fantasztikus regényeket, novellákat. Ezekhez például Sanyi konyított legtöbbet.
------ Voltak-e barátai az osztályban?
------ Amennyire emlékszem, a csendesebb, félénkebb fiúkkal találta meg a hangot. Hogy ezek barátságok voltak-e? Nem vagyok benne biztos. Osztályunkból egy elárvult fiúval, a papnak készülő, szorgalmas és jó előmenetelű Sztojalowszky Sándorral értett szót legkönnyebben. Jól megvoltak együtt.
------ Hol lakott ekkoriban Weöres Sándor?
------ Ötödik osztályos korában Gábriel Jánosnál kapott szállást, nála volt albérlő. Akkoriban úgy mondták: kosztos diák. Gábriel matematikatanár volt, háza a Kisfaludy Sándor utcában állt. Ezt azóta lebontották. Weöres Sándor édesapja megkérte a tanár urat, hogy tartsa erős felügyelet alatt a fiát. Erre jó oka volt. Nem akarta, hogy elkallódjon, elkanászodjon. Gábrielék vigyáztak rá, szemmel tartották. Sanyi panaszkodott is eleget, hogy mindig korán küldik aludni. Gyakran eloltották nála a villanyt. Úgy fogott ki rajtuk, hogy szerzett valami elemlámpát, és a dunyha alá bújva olvasott éjjel. Annak örült, ha a háziak vendégségbe vagy moziba, esetleg színházba mentek, mert akkor nem "zaklatták".
------ A következő évben Pável Ágostonékhoz került.
------ Arra nem emlékszem, hogy miért hagyta ott Gábrieléket, talán kitelt a becsülete. 1928 őszén a Faludi Ferenc utcába költözött. Alig száz méterre lakott a reáliskolától. A mai Petőfi Sándor utca 41. számú házban. A Szily János utca (a régi Alkotmány utca) kereszteződésében ma is megvan ez az ütött-kopott épület.
------ Én ennek a háznak utánanéztem. A Vas Megyei Levéltárban találtam néhány olyan levelet, amelyet Weöres Sándor hatodik osztályos diáknak írt Karácsony Sándor. Ezeken címként a Faludi Ferenc utca 33. szerepelt. Ma: Petőfi Sándor utca 33. Egy erkélyes, emeletes ház. Békefi Antal zeneszerző, zenetanár lakása mellett.
------ Az lesz az. Úgy látszik, rosszul emlékeztem a számra, de biztosan az. Illő lenne egy emléktáblával megjelölni. Én már mondtam ezt néhány fórumon, de eremdénytelenül. Egyébként ennek a kereszteződésnek van egy versbeli nyoma is. Igaz, hogy nincs néven nevezve, nincs pontos helyszínhez kötve. Sanyi mesélte, hogy az ablakából rálátni egy gázlámpára. Ez őt elgondolkodtatta, és írt róla egy verset. A lámpát egyszer meg is mutatta nekem. Az utcasarkon, a Dimicante-ház előtt állt. Nos, ő néha az órákon is beszélgetett, vitatkozott a költészetről. Különösen Wilfing Lajos tanár úrral. Alighanem az ő egyik óráján mondta el nekünk ezt a versét, amikor valami módon szóba került. Gázlámpa a címe. Az első kötetébe is bekerült. Várj egy kicsit! Megkeresem:

Gázlámpa

Már néptelen az ucca, csak
egy gázlámpa áll hallgatag.

Fénye az ablakon remeg.
Nézünk, nézünk... Farkasszemet. [...]

Aztán így fejeződik be:

Kötelesség szimbóluma,
elfásult, feszes katona.

Csak áll a város unt haván
és vagy husz éve tudja tán:

hogyha az ingyen-fényü ég
üzeme akcióba lép,

szeme a fénybe megtörik
s jutalma: állhat estelig.

S míg az autó zúg, repül,
ő áll magában egyedül,

körülte száll a tél hava. -
Hallgatag, vén, mord katona.

-----Persze, tudom, hogy ez már a legendákhoz tartozik. Azt is, hogy ezt a gázlámpát naponta százak látták. Mindenki elment mellette. Verstéma azért lehetett belőle, mert egy tehetséggel megáldott kamasz valamilyen jelképet sejtett meg benne; rokonságot érzett vele. A saját magányát is belelátta.
------ Jenő bácsi az előbb említette Wilfing Lajost. Ő ki volt, és mit tanított?
------ Katolikus hitoktatóként működött a reálban. Az közismert, hogy Sándor evangélikus volt. De őt semmiféle előítélet, vallási bigottság nem jellemezte. A teológiai, mitológiai kérdések már akkoriban foglalkoztatták. (Később több bibliai történetet, motívumot is feldolgozott a verseiben.) Olykor bekéreszkedett a katolikus hittanra. Wilfing tanár úr megengedte, hogy maradjon. Aztán amikor kiderült, hogy Sándor verseivel szerepelt az önképzőkörben, a maga jellegzetes hanghordozásával, "vazsi" tájszólásával megkérdezte tőle: "No tezsvír! Mit írtál megint?" Ebből aztán néha vita is lett. Sándor előadott valamit, "bezsebelte" a dicséretet, az esetleges kritikára pedig öntudattal válaszolt. Wilfing tanár úr járatosabb lehetett a kortárs költészetben is, és - talán csak ugratásból, heccelésből - Ady-utánzónak, Babits-követőnek értékelte diákjának némelyik írását. Kit ne ingerelne az epigonizmus vádja? Az egyik ilyen esetre máig emlékszem. Babitsnak még a századelőn megjelent egy híressé vált verse, A fekete ország. Mi ezt akkor még nem ismertük, de a hitoktató tanár úr igen. És amikor Sanyi a "Tezsvír, mit írtál?" ingerkedő kérdésre előállt új versével, amelyiknek Fekete patak volt a címe, akkor szikrázni kezdett a levegő. Ebben is uralkodik a fekete szín: "A csend alatt irdatlan boltozat alatt csörög a fekete patak és jár a fekete malom." Később a kötetekben már Fekete malom címen jelent meg, ha jól emlékszem. Nos a felolvasás vagy szavalás után Wilfing tanár úr afféle modoros másolatnak titulálta Sándor költeményét. Ő meg persze tiltakozott. Érvelt, példákat hozott. Meglepett bennünket, hogy milyen sok magyar és külföldi költőtől tudott idézni. Hogy mennyire volt komoly a tanár úr kardoskodása, nem tudom. Talán csak a "vádlott" védekezésére volt kíváncsi. Időközben persze eltelt az óra, és mi hálásak voltunk a "vendégnek", aki elvitatkozta a felelést.

Kovács Jenő, a szombathelyi állami reáliskola VI. osztályos tanulójaként

------ Minden iskolát jellemeznek az ott működő tanárok. Jenő bácsi kikre emlékezik közülük? Kik tanították Weöres Sándort? Milyen reáliskolai történeteket tudna még felidézni?
------ Ez sok kérdés egyszerre. De nem is ezért nehéz, hanem az eltelt idő miatt. Egy részükről már ünnepi beszédekben (a csöngei emlékházban, meg Szombathelyen, az iskola évfordulóján), emléktábla-avatón is szóltam. A Vasi Honismereti Közleményekben írtam erről néhány éve. Megpróbálok válaszolni, bár biztosan lesznek ismétlések, átfedések. Az iskola akkori igazgatója dr. Perepatits István volt. Később Pethőre magyarosította a nevét. Nézd, az érettségi tablónkon dr. Perepetatits Istvánként szerepel. Egy későbbi értesítőben, 1937-ben dr. Pethő-Perepetits Istvánként. Nagy tekintélyű pedagógus volt. Filozófiát, latint, történelmet tanított. 1912-től 1938-ig állt az intézmény élén. Hadd említsem meg, hogy az egykori reál lépcsőházában (Petőfi Sándor u. 6.), mi, öregdiákok egy emléktáblát állítottunk a közelmúltban! Ezen megörökítettük Pethő-Perepatits igazgató úr nevét. Társaim elfogadták javaslatomat, így a táblára egy rövid Weöres-idézet is felkerült: "Életem a régi reállal lekvittelt ehelyütt öt évet..." A befejező sort, amelyikben azt írja, hogy elüldözték, mint egy "lézengő rittert", már nem vésettük fel. Nos, a mai napig ez az egyetlen nyom Szombathelyen, hogy Weöres, aki itt született, ennek a városnak volt a díszpolgára, itt (is) tanult. Ezért javasoltam a Páveléknál töltött időszak megörökítését. Mielőtt jöttél, előkerestem azt az ünnepi beszédet, amelyiket a reáliskolai emléktábla avatásakor mondtam. Idézek belőle, így könnyebb lesz az igazgató úr jellemzése: "Azok közé a tanárok közé tartozott, akik nem üres tarsollyal ültek le az igazgatói székbe. Szép és értékes szakirodalmi munkásság állt mögötte. Igazgató korában ezért is volt büszke tanárainak irodalmi, tudományos sikereire. Egyenes, szókimondó, igazságszerető egyénisége tekintélyt szerzett magának. Tanáraival és diákjaival szemben egyformán mértéktartó volt. Mi sem jellemzi ezt jobban, mint a Perikles elnevezés, amelyet a diákok adtak neki."
-----Ötödikesként magyartanárunk Jeanplong József volt. Ő még nem fedezte fel Sándor költői talentumát. Pedig ekkoriban már írogatott; részt vett az önképzőkör munkájában. Az iskolai értesítőben is megemlítették: "Az eredeti szépirodalmi szárnypróbálgatások közül Weöres Sándor V. o. t. sűrű egymásutánban hallott költeményei aratták a legtöbb tapsot." Ugyanennek az értesítőnek a tanúsága szerint az 1927/28-as tanévben Sándor 90 órát (18 napot) mulasztott. De ha már elővettem, akkor nézd meg a tanulmányi előmenetelét is! Nem valami fényes. Egyedül történelemből volt jelese. Magaviselet és vallástan kivételével hármasokat kapott.
-----Hatodik osztályban dr. Kardeván Károly, a magyar és a német nyelv tanára vett át bennünket. Ő kiváló szakember volt, tankönyveket, tudományos cikkeket írt, előadásokat tartott. Ha jól emlékszem, 1929-ben vagy 30-ban Budapestre költözött. (Érettségi tablónkon már nem szerepelt.) Wilfing tanár úrhoz hasonlóan ő is kész volt a vitákra. Nem ragaszkodott szigorúan a tankönyvben leírtakhoz. Örömmel vette, ha valakinek véleménye, esetleg eltérő álláspontja volt. Az ő óráit mintha csak Sándornak találták volna ki. Kardeván tanár úr hamar felfigyelt a vékony csontú, magas hangú diák vitaszellemére. Ilyenkor mi is figyelni kezdtünk, mert számunkra ismeretlen költőkről, írókról, művekről esett szó. A Nyugat szerzőit akkor névről is alig ismertük.
-----Néhány éve felkértek, hogy beszéljek Weöres Sándor diákéveiről. Utánanéztem a leveleinek. A helyi folyóiratokban, a Vasi Szemlében és az Életünkben több összeállítás jelent meg belőlük. A régi magyarórák hangulata idéződött fel bennem, amikor azt a levelét olvastam, amelyikben Kosztolányinak számolt be iskolai élményeiről. Ezt írta: "Magyartanárommal sokszor elvitatkoztam az órát olyasmikkel, mint pl. hogy drámaíró-e Szomory. A sorozatos viták végén még azt is bebizonyítottam, hogy a legelső élő magyar nyelvű drámaíró, és Katona szellemi örököse. Egy magyardolgozatban kifejtettem, hogy Petőfi jobban van értékelve mint megérdemelné, életével és halálával önkénytelen reklámot csinált magának, amihez képest a mozicsillagok kéthetes házasságai és titokzatos eltűnései dilettáns cselekvések és az irodalma agyonmajszolt rágógumi. Minderre pedig kaptam egy noazért-mégse kritikát és egy egyest."
-----Ma is emlékszem ezekre a magyarórákra. Sándor egyik dolgozatát, talán éppen azt, amelyikről Kosztolányinak beszámolt, fel is olvasta Kardeván tanár úr. Petőfi nagyságáról, pontosabban a költő túlértékeléséről, meg a modorosságairól volt benne szó. A felolvasást azzal fejezte be, hogy nem ért egyet a dolgozatíró nyers ítéletével. De megtetszhetett neki, hogy diákja kertelés nélkül vállalta véleményét. Aztán mindannyiunk meglepetésére beírta érte a legjobb jegyet. Persze nem mindenki volt ilyen nagyvonalú. Egy Petőfi-dolgozatából kisebb iskolai botrány kerekedett. Egy felsős diák megkérte, hogy segítsen megcsinálni neki a házi feladatát Petőfiről. Sanyi vállalta, és ugyanolyan végletesen, ahogyan a sajátját, ezt is megírta. Ezt a Wilcsek Károly nevű felsőbb éves diákot Böröczffy Kálmán tanár úr tanította. Amikor elolvasta a dolgozatot, kikelt magából, és ki akarta rúgatni az iskolából a tiszteletlen tanulót. Aztán mégis elsimult az ügy, Wilcseket nem rúgták ki, de a következő évet más intézményben folytatta.
-----Sándor már akkoriban is írt bökverseket, olykor "átdolgozta" a klasszikusokat. Petőfit is parodizálta. Persze ezek az ötletek, gúnyolódó átiratok régen elkallódtak. Volt egy osztálytársunk, aki franciából korrepetálta Sándort. Érettségi találkozónkon még egy-két sort fel tudott idézni belőlük. A Megy a juhász szamáron című vers átköltése szerinte így végződött:
-----"Fekete házából szivárog az ének, / indítja botját bús barma fejének."
-----Sanyi legendásan hanyag diák volt. A szidásokat nem vette zokon, de nem is igen változott meg tőlük. Sokszor elkésett, majdnem mindig hiányzott valami a felszereléséből. Hol a könyv, hol a füzet, hol a rajzeszközök. Az öltözete is mindig rendezetlen volt. Ekként őrzi az emlékezetem: lóg az inge, félregombolva a kabátja. Majd elesik a kibomlott cipőfűzőjében. El lehet képzelni az ezekből adódó megjegyzéseket, gúnyolódásokat, diáktréfákat. Egy alkalommal Schlosser tanár úr történelemórájára szédeleg be jókora késéssel. Haja kócos, kabátja alól kilátszik a hálóinge. Már várjuk a dorgálást. Sándor zavartan motyogja: "Tanár úr, ne haragudjon, hogy megint elkéstem". Schlosser József, aki nem először tapasztalt már hasonlókat Sanyitól, csak odamordul: "Nem haragszom én, Weöres, csak beírom hiányzónak".
------ Nem mindenkivel volt ilyen könnyű dolga. Mennyire lehet komolyan venni azokat a sorokat, amelyeket Jenő bácsi félig-meddig idézett is a Szombathelyi emlékpohárból: "De két tanár pikkelt, azt mondták, nem érek egy rossz huszas nikkelt s elüldöztek engem, a lézengő rittert."
------ Nem mondhatnám, hogy pikkeltek rá. Az üldözés is túlzás. Korholások, figyelmeztetések persze akadtak. Ezek közül helyi szállóigévé lett Szomoru Árpád tanár úr mondása: "Nem megy a színusz-tétel, Sándor." Ez hatodikban volt az egyik matematikaórán. Sanyi ott toporgott a tábla előtt. Karinthynak A rossz tanuló felel című novelláját idéző helyzet volt, amikor a tanár úr lemondóan befejezettnek nyilvánította a javítási kísérletet. Ebből lett aztán később a vers. A tanár úr nevezetes mondata minden szakaszban egy sorral hátrébb kerül:

És a vége, amikor az utolsó sorba kerül, és átértelmeződik az "ítélet":

------ Szép, beszélő név a Szomoru Árpádé. Alighanem Károlyi Amyhoz is Weöres Sándor közvetítésével jutott el a híre. Vers és napló című kötetének egyik bekezdésében meg is örökítette. Én a közelmúltban olvastam el Marék Antal könyvét, amelyet a dunántúli lírikusokról adott ki a harmincas években. Ebből tudtam meg, hogy Szomoru Árpád matematikatanár verseket is írt.
------ Szomoru Árpádnak (aki időközben az osztályfőnökünk is lett) kötete is megjelent. Abban ma már nem vagyok biztos, hogy diákként tudtunk-e a tanár úr versíró szenvedélyéről. Bizonyára én is később találkoztam a verseivel. A helyi lapokon kívül a Napkeletben, az Életben és a Katolikus Szemlében is megjelentek az írásai.
-----Egyébként nem valószínű, hogy ő üldözte volna el Sándort. Félévi bizonyítványa ugyanis már elég siralmas volt: kémiából, rajzból is ingatag volt a helyzete. Osztályzatai a második félévben tovább romlottak. Az értesítő csak a távozás (kimaradás) tényét rögzítette. Június 14-én osztályozatlanul hagyta el az iskolát. A hatodikat már Győrben járta újra. Egy ideig megint magántanuló lett.
------ Eljutott-e valamilyen hír Jenő bácsihoz Weöres Sándorról a távozás után?
------ Hosszú ideig semmi. Persze hallottam a köteteiről, kezembe kerültek a versei, de személyesen évtizedekig nem találkoztunk. A tényekhez tartozik, hogy a hatvanas évek első feléig Weöres Sándor sem igen látogatott Szombathelyre. Akkor váltottunk szót, amikor 1963 decemberében feleségével együtt egy felolvasóesten vett részt. Aztán a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár avatásakor beszélgettünk.
-----Weöres Sándor édesanyja 1951. szeptember 7-én halt meg Szombathelyen. Itt temették el a Szent Márton úti temetőben. Ferenczy Béni készítette el a sírkövét. Amikor híre ment, hogy bezárják a temetőt, levelet írtam erről Sándornak; küldtem neki néhány fényképet is a sírról. Erre rövidesen válaszolt. Idézek belőle:

-----A tervezett osztálytalálkozóra nem tudott eljönni. Hívtuk egy másik alkalommal is, de betegsége miatt az alól is kimentette magát.
------ Tud-e arról mondani valamit Jenő bácsi, hogy milyen módon őrizték meg az osztálytársak Weöres Sándor emlékét?
------ Fogyatkozó létszámú érettségi találkozóinkon az elhunytakról és a távollévőkről is megemlékeztünk. Cináról elsősorban azok az esetek idéződtek fel, amelyekről én is szóltam. Olykor leveleinkben is szóba került. A korábban említett Sztojalowszky Sándor, aki pap lett, 1976-ban nyőgéri plébánosként küldött üzenetet. Ebben szerepel a következő bekezdés: "Weöres Sanyi nekem dedikált Tavaszi Óda című költeményét Wilfing Lajos bácsi kérte el, s tőle nem láttam viszont. Ha lejönne, megkérnénk, mondjon egy s más szépet nekünk a nagyvilág szimbolista költészetéről, ahová az Ő oeuvre-je is sorolható."
-----Befejezésül hadd mutassam meg másik osztálytársamnak, dr. Emresz Károly barátomnak a levelét! Ebben részletesen fölidézi Sanyival kapcsolatos élményeit is. Egy részletét a Vasi Honismereti -----Közleményekben már közreadtam. Te talán hosszabban idézheted az interjúban:
-----"Barátságnak nevezhető kapcsolatunk nem volt, ámbár néhányadmagammal hittanórákon is találkoztunk vele. Annyi bizonyos, hogy Ady, Babits, Kosztolányi nevét tőle előbb ismertük meg, mint az irodalomtört. könyvből. És az irántuk való rajongását inkább csodáltuk, mint értettük. Nem fogadtuk el, hogy szerinte Petőfi árnyékába sem léphet Ady költői nagyságának. Kardeván Károly irodalomtanárunk is fejcsóválva fogadta Petőfiről írt házi dolgozatában Sanyi elmarasztaló esztétikai elemzését. Szóvá is tette a hivatalos felfogás-tól merőben eltérő eszmefuttatást. De megérezhette a mondanivaló eredetiségét, újszerűségét, költői ihletését, mert jelest adott a dolgozatra. Más tanárok is felfigyeltek - azt hiszem - költői zsengéire, bár aligha mind az elismerés érzésével. A 60-as évek elején országos botrányt okozó Antik ekloga miatti irodalmi hullámveréseket olvasva eszembe jutott, hogy hiszen ez a vers igazi költői kiteljesedése azoknak a pajzán gondolatoknak, amelyek jóízű, sikamlós tréfák formájában már foglalkoztatták a tizenéves Sanyit. Az összedugott kamaszfejek hálás publikuma nagyra becsülte az ilyen téren fejlettebb osztálytársat. Érettebbnek tartottuk? Nem merném fenntartás nélkül állítani. Mert azért külsőségekre nem sokat adó, hanyag öltözékű, ráncba nem szedett megjelenése mégis csak erős negatívum volt akkori megítélésünk szerint. De konformistának egyáltalán nem mondható, talán egy más világban élő egyénisége mintha már akkori diákvilágunkban lázadó mozzanat lett volna, ahogy fellépésekor őt egyesek jellemezték. De ez talán éppen Ady iránti lelkesedéséből következett. Hogy pedig a későbbi lírájára oly jellemző misztikus elemek miatt érte a legtöbb bírálat (ködös, életidegen), azon a korábbi osztálytársak nem csodálkozhatnak. Hiszen közülünk senki sem igazodott el úgy a mitológia szövevényes világában, mint ő. Bámultuk olvasottságát. Úgy tudom, hogy már akkor próbálkozott műfordításokkal, s ez a műfaj tette őt később a világirodalom nagy importőrévé. Versfordításainak vaskos köteteit a világlíra kedvelőinek örömére bizonyára már akkor kezdte felvázolni.
-----Weöres Sándor sokat vitatott, sokféleképpen értelmezett világszemlélete, szuggesztív költészete elég későn jutott el a hivatalos elismeréshez, a Kossuth-díjhoz. Közben sokan méltatták, a londoni Cs. Szabó Lászlótól Benedek Marcellig, vagy a Párizsban megjelent Tűzkút verseskötettől Tamás Attila monográfiájáig. Jólesik tudni, hogy költői indulásának tanúi lehettünk."
------ Köszönöm a beszélgetést.