VERESS LÁSZLÓ - TIMOTITY ISTVÁN - TÖRÖK IMRE - BODÓ IMRE

TUDÓS, GAZDA, HAZAFI

ISTVÁN PÁL (1923-1961) EMLÉKEZETE

Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!
(Kölcsey)

--------------------Immár 42 esztendeje annak, hogy az országos hírnévnek örvendő István Pál a gyorsan áradó Rába folyóból igyekezett gyermekeit feleségével együtt kimenteni. A mentés sikerrel járt, de ő és felesége a folyóba fulladtak. Még csak 80 éves lenne, ha élne, és feltehetően - testvéreihez hasonlóképpen - ő is szorgalmasan dolgozna még (miként bátyja, István Lajos, aki országos hírű orvosprofesszor és mint húga, Márfai Jenőné). De miért is kell reá emlékeznünk és őt példaként emlegetnünk?
-----Édesapja, István Lajos bögötei földbirtokos igazi mintagazda volt, édesanyja, Bimbó Mária tanítóképzőben szerzett oklevelet. Ő 1941-ben a kitűnő sümegi Kisfaludy Sándor Állami Gimnáziumban érettségizett, és mivel tervezte a továbbgazdálkodást édesapja birtokán, beiratkozott a keszthelyi Magyar Királyi Mezőgazdasági Akadémiára. Itt egy életre szóló barátságot kötött Kulin Sándor professzorral, aki tovább erősítette benne az állattenyésztés - kiváltképpen a szarvasmarha-tenyésztés - iránti elkötelezettségét. 1944 tavaszán, a mezőgazdasági akadémiai oklevél megszerzése után azonnal bevonult katonai szolgálatra, Érsekújvárra. Rövid kiképzés után csapattestét először a keleti frontra, majd nyugatra irányították, így 1945 tavaszán angol hadifogságba került. Hamarosan három, volt keszthelyi gazdász társával együtt megszökött, és még az év őszén hazaérkezett. Édesapja birtokát időközben kiosztották, de hagytak 20 katasztrális hold szántót, illetve megmaradt a házuk (eredetileg Batthyány-kúria, ma az István család emlékhelye), így édesapjával együtt e területen is tovább gazdálkodtak. 1948-ban megnősült, elvette Eőrssy Erzsébetet. E boldog házasságból három gyermek született: Erzsébet, Pál és Péter.
-----A család szarvasmarha-tenyésztés melletti elkötelezettségét bizonyította, hogy húgának férje, Márfai Jenő (hajdani gazdász társa) egyéni gazdálkodóként Országos Tejelő Versenyt nyert 1954-ben 14. Lenke, 1959-ben 28. Nusi nevű, 10 000 litert meghaladó laktációs termelésű magyartarka teheneivel.
-----1948-ban hozták létre a Pakodi Állami Gazdaságot. Az igazgató, Őze József mindkettőjüket alkalmazta, és István Pállal egy életre szóló barátságot kötött. 1950-ben Őzét kinevezték a Mezőhegyesi Állami Gazdaság igazgatójának. Az új igazgató a szarvasmarha ágazatvezető (később a Pankotai Állami Gazdaság igazgatója) munkáját nem találta megfelelőnek, eltanácsolta, munkakörének betöltésére 1951-ben István Pált kérte fel.
-----Mezőhegyesre akkoriban ezernél több marhát vásároltak: Svájcból vemhes üszőket, és az egész ország területéről kitűnő tejelő teheneket. István Pál az Állatforgalmi Vállalat felvásárlóival kitűnő kapcsolatteremtő képességének köszönhetően azonnal összebarátkozott, gyakran maga is részt vett ezeken a vásárokon. 1947 és 1950 között Svájcból vásárolt bikákat helyeztek el az akkoriban létesített Mezőhegyesi Mesterséges Termékenyítő Állomáson. A gazdaság szabadon választhatott, hogy mely bikák ondóját kívánja felhasználni. A bikák származási lapjait tanulmányozva kiderült, hogy szinte kivétel nélkül egy korábbi híres, svájci, Trotz nevű bikától származtak. István Pál ismerte Justinus János (a tapolcsányi császári ménes, később az ürményi uradalom híres ménesének igazgatója) 1815-ben megjelent könyvét, mely a hazai vonaltenyésztés elméleti alapját képezte. Jól ismerte a Csekonics József, a ménes alapítója által létrehozott lónyilvántartási és törzskönyvezési rendszert is, melyet minden más állami ménesben is egyöntetűen és sikeresen alkalmaztak. A bikákat ennek megfelelően Trotz A (a bika fiai), Trotz B (a bika unokái) és Trotz C (a bika távolabbi leszármazottai) vonalakba csoportosította, és eszerint párosított is reájuk. E munkában baráti segítséget kapott Katai Mihálytól, a Mesterséges Megtermékenyítő Állomás ugyancsak lelkes és elkötelezett igazgatójától is.
-----Apja mellett szerzett korábbi gyakorlata, de családi neveltetéséből eredő hazafias tenyésztői önérzete alapján is szükségesnek tartotta, hogy Mezőhegyesen hazai tenyésztésű bikát is kipróbáljanak. A Tolna megyei Döbröközből, Csapláros Rudolftól vásárolt egy jó anyai teljesítményű magyartarka bikát, melyet ugyancsak a mezőhegyesi állomáson állítottak fel. A bikát túlságosan hosszú lábúnak és finom alkatúnak tekintették. Ezért többször elmarasztalták azok a felettesei, akik a hazai magyartarka-tenyésztést lebecsülték, a svájci szarvasmarha-tenyésztést pedig alaposan túlbecsülték. Annak ellenére, hogy Mezőhegyesen a külön tenyészetként szerepeltetett magyartarka-tenyészet tejtermelési színvonalát a párhuzamosan nyilvántartott telivér szimentáli tenyészet sohasem tudta utolérni.
-----Csukás Zoltán akadémikus svédországi, dániai és olaszországi tanulmányútjainak tapasztalatai alapján 1947-ben egy országos Mesterséges Termékenyítő Hálózat létrehozását javasolta. Ezzel kívánta a háború során elvesztett, igen értékes tenyészállomány mielőbbi minőségi pótlását elősegíteni. Határozott álláspontja volt, hogy a mesterséges termékenyítésből tömegesen születő utódok ivadékvizsgálata az előbbi eljárásnak nélkülözhetetlen kelléke. Csakis így szűrhetők ki azok az apaállatok, melyek a kívánt gazdasági értékmérő tulajdonságok tekintetében (pl. tejtermelés) közömbös, vagy rontó hatásúak, illetve utódaikra káros (létális, szublétális, szubvitális) géneket örökítenek. A Mesterséges Termékenyítő Hálózatnak ekkortájt elég gondja volt a hanyag termékenyítőkkel, a bizalmatlan tehéntartó gazdákkal, ezért csak a jó minőségű ondót adó bikákat népszerűsítették. Csukás professzor ilyen körülményekért nem vállalt felelősséget, lemondott a Hálózat felügyeletéről. Ebben az új eljárás megvalósítása és elterjesztése tekintetében valóban kritikus időszakban kereste meg István Pál Csukás Zoltánt. Megértette, hogy a mesterséges termékenyítés csupán az ivadékvizsgálat országos hálózatának kiépítésével együtt eredményezhet átütő sikert. Hiszen a kiválasztott bikák közül csakis így emelhetők ki és szaporíthatók a tejtermelést valóban javítók. Egész életére - a reá jellemző lelkesedéssel - kötelezte el magát az ivadékvizsgálat hazai létrehozása és elterjesztése mellett...

István Pál (jobbról) ivadékvizsgálatot végez Mezőhegyesen. A kép hátoldalán az ő kézírásával ez szerepel: "...nincsen olyan nehéz gond, vagy akadály[,] amit az elhivatottság tudatában, szeretettel és a Gondviselésbe vetett hittel le ne lehetne küzdeni... Szeretettel: Pali Bögöte 1951. VIII.4."

-----Mezőhegyesen Dánia kezdeményezése alapján, Angliával és Nyugat-Németországgal egy időben vette kezdetét a központos ivadékvizsgálat; ebben István Pálnak elévülhetetlenek az érdemei. Először feletteseit és kollégáit kellett meggyőznie, majd volt ideje és türelme, hogy ennek az eljárásnak a jelentőségét az egyes majorokban dolgozó állatgondozóknak is elmagyarázza, akik éppen emiatt becsülték nagyra. Minden megyében állattenyésztési értekezleteken tartott előadásaival igyekezett ezt az eljárást megismertetni és népszerűsíteni. Csukás Zoltánnal együtt, de önállóan is kiadványai és számtalan cikke jelent meg e témakörből. Az állami gazdaságok új főigazgatója ugyan Őze Józsefet 1951-ben leváltotta, Mezőhegyesről Pakodra helyeztette vissza, de a helyére kerülő Keserű János talán még jelentősebb szakmai és politikai támogatója lett a mezőhegyesi agronómus karnak, személy szerint István Pálnak. A helyi pártszervezet állandó gyanakvása és akadékoskodása ellenére Keserű János elérte, hogy 1952-ben a Munka Érdemrend Arany fokozatával tüntessék ki. Ez jelentősen segítette munkájának elismertetését és hatékonyságát.
-----Nyári gyakorlatra Mezőhegyesre számos állatorvos - és állattenyésztő szakos egyetemi hallgató - érkezett. Velük ugyancsak szívesen és szeretettel foglalkozott; ennek volt köszönhető, hogy Mezőhegyesre sok fiatal állattenyésztő jelentkezett, akik a vezetés - Herman Lajos és István Pál - munkáját lelkesen támogatták. (Tanítványainak vallották magukat Arany László, Farkas András, Gergely Imre, Gyarmathy Imre, Halász Endre, Haytmann Pál, Timotity István, Török Imre, Szentpáli Károly és Bodó Imre is, jóllehet Bodó Imre is, Török Imre is a gazdaság lótenyésztőjének, Kruchió Lászlónak voltak a gyakornokai.)
-----1954-1956 között Mezőhegyesen kezdtek a központos ivadékvizsgálat eredményei kibontakozni. Ezek egyrészt megdöbbentőnek, másrészt igen tanulságosnak ítélhetők. A Svájcban agyonjutalmazott Aelpler és Alarm bikák (melyeket igen magas áron vásároltak meg) leányaiknál nem csupán a tejtermelő képességet rontották erőteljesen, hanem a tejleadási sebességet és a tőgy-alakulást is. Az 1956-ban lezárt 12 bika ivadékvizsgálati eredménye: 5 rontó, 5 közömbös hatású, 1 közepesen javító (Planet) és csupán egy jelentősen javító bika, az István Pál által kiválasztott Lajos nevű magyartarka bika lett. A tolnai tenyésztésű Lajos bika leányai több mint 1000 liter tejjel - 30%-kal - múlták felül kortársaikat. Egy újabb bizottság 1958-ban, Kecskés Sándor és Bárczy Géza vezetésével felülvizsgálta a korábbi értékelést.* A II. laktációk alapján két bika (Kúnó és D'Artagnan), korábbi közömbös minősítése helyett, ugyancsak mérsékelten javító minősítést kapott, de a tenyésztésre gyakorolt hatásuk nem volt hasonlítható sem a Planethez. Kezdetben - 1956 nyaráig - az őszi országos kiállításra a származása és borjainak külleme alapján legjobbnak vélt Dollárt (Alarm fiát) és ivadékcsoportját készítették elő. A 200 napos részlaktációk alapján (e vizsgálatokat Nagy Nándor professzor végezte) kiderült, hogy a bika rontó hatású lesz. Az egyetlen hazai tenyésztésű - István Pál által kiválasztott - magyartarka Lajos nevű bikát a formalisták típusrontónak minősítették, nagytestű, hosszú lábú leányai miatt, ezért el is helyezték Mezőhegyesről. (Csak később, az 1958-as kiállításon kaphatott tenyésztési díjat. Ma a holstein tenyésztők éppen a hosszabb lábú tehenek kiválasztása mellett kardoskodnak.) István Pál villámgyorsan felfogta és átértékelte e vizsgálatok korszakos jelentőségét. A kiállításra a Planetet jelölte, 19 egyöntetű bikautódával (melyek később ugyancsak javítónak minősültek) és 22 bőven tejelő lányával. A bika és utódai joggal érdemelték ki a szarvasmarha-tenyésztési nagydíjat.
-----1956-ban a lótenyésztés nagydíját ugyancsak a hortobágyi nevelésű, de 1956 előtt Mezőhegyesen fedező Nonius "D" V. (Kozák néven szereplő) törzsmén kapta, mert 1953-1955 közt, három éven át a 100 km-es fogatversenyt az ő ivadékai nyerték. A fogatok hajtója Kruchió László ló-törzstenyésztő volt, ő figyelt fel a Kozák ivadékaira. (A mént abban az évben Anker Alfonz kérésére, éppen kiváló örökítő képessége miatt helyezték át a Hortobágyra; abban az évben ondójával további 141 kancát termékenyítettek meg.) Az ivadékvizsgálat tehát az Országos Mezőgazdasági Kiállításon is teljes erkölcsi győzelmet aratott, a köztenyésztésben alkalmazását tovább nem lehetett vitatni. Ekkor érkezett el István Pál karrierjének csúcsára, munkájának jelentőségét mindenki elismerte. Ekkor még csak 33 éves volt!
-----Csukás Zoltán másik fiatal és tehetséges munkatársának, Guba Sándornak,** a herceghalmi kísérleti gazdaságban beállított ugyancsak központos ivadékvizsgálata a hazai magyartarka tenyészanyagnak a Svájcból hozott bikáknál ugyancsak jóval kedvezőbb tejtermelő-képességét igazolta. Csukás Zoltán és Horn Artúr mögé felzárkózó fiatal állattenyésztők e vizsgálatok alapján fordultak szembe az eddig a svájci szarvasmarha-behozatalt és egyéb kultúrfajtákat kritika nélkül bálványozó, a külföldről csupán közepes minőségű állatokat vásárló, idejétmúlt formalista irányzattal. A törzstenyészetekben a svájci eredetű bikák helyére hazai tenyésztésű bikák kerültek, és az ivadékvizsgálatot a lótenyésztésben és a sertéstenyésztésben is népszerűsítették. (Néhány év múlva Svájc elveszítette vezető szerepét a szimentáli-hegyitarka tenyésztésben.) Erre a jelenségre a közép-európai hegyitarkát tenyésztő országok közül elsőként a magyarok, közülük is István Pál első ivadékvizsgálata derített fényt, melyet a későbbi hazai vizsgálatok széles körben igazoltak. Ennek következménye lett az 1972-ben meghirdetett tej- és húsirányú specializáció kezdeményezése, és a holstein-fríz fajta hazai honosítása, a hegyi tarka fajta hazai háttérbe szorítása.

A nevezetes Planet MM 1491 szimmentáli törzsbika, amelyre István Pál rokonpárosításokat végzett. Ezek közül a borjak közül került ki a 936 Planet, minden idők egyik legjobban örökítő magyartarka bikája (Waltner Berta felvétele)

-----A mezőhegyesi hagyományokat alaposan ismerő István Pál a magyartarka fajta nemesítésében két - a lótenyésztési hagyományokon nyugvó - nemesítési módszert is újra kezdeményezett. Az MM1491 Planet törzsbikára rokonpárosításokat végzett. Ezek közül a borjak közül került ki később a 936 Planet, minden idők egyik legjobban örökítő magyartarka bikája, mely féltestvérek párosításából származott. Utódai típusban és egyöntetűségben tűntek ki, de tejelésben meghaladták a bika apjának tejtermelést örökítő képességét is. Ezzel egyidejűleg Dana Koegl (Dani) nevű, dán tenyésztésű, jersey bika mélyhűtött ondójával, cseppvérkeresztezés érdekében, célpárosításokat kezdeményezett. Így akarta kiküszöbölni a hegyitarka fajtára sajnos jellemző nehéz ellést, javítani a tejelőképességet, a tőgyalakulást, a fejhetőséget, és a tej szárazanyag-tartalmát. Ezt ugyan később Mezőhegyesen megtiltották, de számos más gazdaságban éppen az ő példája nyomán kezdeményezték.***

István Pál véradó igazolványának első oldala

-----1956-ban az Állattenyésztési Kutató Intézet nemzetközi ivadékvizsgálati konferenciát szervezett, melyre több vendég érkezett a szomszédos országokból, a Szovjetunióból is. A konferenciát kirándulás követte Mezőhegyesre, ahol igen látványos bemutatóban volt részünk. Az új igazgató (korábban ott méneshuszár volt) a gazdaságot, mint növénynemesítő és vetőmagtermelő célgazdaságot mutatta be. Errel Kusner professzor (Moszkvából a Timirjazev Akadémiáról) szóvá tette, hogy tanulmányai során őt arra oktatták, hogy Mezőhegyes világhírű állatnemesítő - kiváltképpen lónemesítő - gazdaság. Kérte, mutassák meg neki a híres mezőhegyesi lófajtákat, melyekről ő - példaként - egyetemi tanulmányai során oly sokat hallott. Az igazgató első zavarából ocsúdva elrendelte a szokásos egyedi elővezetést és a fogatos bemutatót. A gazdaság a konferencia résztvevőit ebéddel vendégelte meg, amit a helyi pártvezetés utólag elítélt; álláspontjuk szerint azok "csupán" István Pál vendégei voltak. Ezért a vendéglátás teljes költségét reá terhelték. Ő ezt tudomásul vette, az ifjúsággal közösen bált rendezett, és az ebből származó bevételből kifizette a "büntetést". Lelkesedésben és találékonyságban ő utolérhetetlen maradt.
-----Számtalan esetben előfordult, hogy amikor az éjszakai vonattal érkezett haza, alvás helyett befogatott, és munkakezdetre a legtávolabbi tehenészetben is jó reggelt kívánt a munkakezdőknek. Kezdeményezőkészsége és munkaképessége is egyaránt kimeríthetetlennek bizonyult.
-----Semmiből nem maradhatott ki, így állt élére az 1956-os helyi forradalomnak is. Időben figyelmeztették, így megszökött letartóztatói elől, és 1957 nyaráig bujdosott. Ekkor régi barátja, Őze József sárvári igazgató újra alkalmazta, erre biztatta őt István Pál számtalan jóakarója is. Ott azonnal központi szarvasmarha-ivadékvizsgáló állomás létesítéséhez kezdett. 1958 júniusában azonban a Békési Rendőrkapitányság nyomára bukkanva letartóztatta, Mezőkovácsházára szállították, megkínozták, majd 6 év börtönbüntetésre ítélték.

István Pál Mezőhegyesen. A képen látható három gyermeke és felesége (jobb szélen) is

-----Kárpáti József követnek, a hazai Vöröskereszt akkori főtitkárának, barátainak és nem utolsósorban bátyjának segítségével már 1959 augusztusában kiszabadult. Eredeti munkahelyére és beosztásába - mintha mi sem történt volna - visszavették. Majdnem két évig tovább dolgozhatott, egészen halálos balesetéig. Csupán 38 évet élhetett. Reá valóban érvényes a híres latin mondás: "Cursum consummavi, fidem servari" (Küldetésem teljesítettem, hűséggel szolgáltam).
-----Testvérei felnevelték gyermekeit, mind a három diplomát szerzett, családot alapított. Testvérei, két életben lévő gyermeke, hat unokája, két dédunokája ápolja emlékét, példának tekinti munkálkodását. Mi, a még élő és emlékező barátai, tanítványai nagy tisztelettel és szeretettel gondolunk reá. Ő és munkás élete valóban lobogó fáklya volt, mindannyiunk magasztos példaképe.

JEGYZETEK