SZLUHA MÁRTON
A
FELSŐBÜKI
NAGY CSALÁD EREDETE
--------------------
-----Nincsen ez másképpen a családtörténetben sem.
Egy lényeges különbség azonban van. Nevezetesen az, hogy míg
a történelemhamisítók jól felfogott érdekből, valamely
anyagi, vagy politikai cél eléréséért járnak el hamisan,
addig a genealógusok - eltekintve néhány kivételes esettől -
a hiúság szolgálatában munkálkodnak. Annál is inkább
megtehetik, mert a családtörténet eszköze a szájhagyomány.
A családok tagjai nagyon ritkán ellenőrzik a primer
forrásokat. A famíliák históriája apáról fiúra, anyáról
leányra száll családi legendák formájában. Márpedig az
emberi természet sajátja, hogy az emlékezet féloldalas. Csak
a dicső, élesebben fogalmazva, a dicsekvésre okot adó
eseményeket jegyzik fel a családi krónikák. Még a nagy
rablókról is csak a lovagias történetek keringenek az utókor
előtt. Annál szebb történeteket színez ki az emlékezet a
valóban jelentős nemzetségek kiemelkedő tagjairól. Sajnos, a
genealógusok néha az emberi hiúság szervilis kiszolgálói,
de egyben gerjesztői is. Fényes történeteket találnak ki,
tápot adnak a legendáknak. Természetesen a legalkalmasabb
terep erre a célra a nemzetségek eredete. A legtávolabbi
múltban történt események ellenőrizhetők a legnehezebben.
Így keletkeznek a családok eredetlegendái.
-----A XVIII. század genealógusai etimologikus
fejtegetések alapján faragtak a semmiből érdekes
történeteket. Petky János az 1700-as években leírja
például a Nagyteremi Sükösd nevű, a XVIII. században
jelentős erdélyi család eredetének legendáját. Eszerint az
ősapa bizonyos Sükő vitéz volt, kinek három fia esett el a
király mellett a csatában, ezért kapta a teremi birtokot. A
naiv és minden alapot nélkülöző történetet kritikusan
ismerteti Kelemen Lajos a Genealógiai Füzetek 1905. évi
számában. Természetesen számos hasonlót lehet említeni,
melyet az adott család el is hisz. Csak a legismertebbek közül
említsük a Széchényi család esetét, mely családból a
legnagyobb magyar is származik. Bártfai Szabó László
kiváló történészünk 1911-ben írta meg a család
történetét, és ebben eredetét kutatva feltételezi a Zách
nemzetségből való származást. Ezt a család oly mértékig
komolyan vette, hogy nem hitte el, amikor a vatikáni
levéltárból előkerült Széchényi György érsek vallomása
a saját családjáról. Ebben az érsek előadja, hogy apja,
Szabó Márton végvári vitéz volt Szécsény várában, ki
1629-ben kapott nemeslevelet, majd családja Gyöngyösre
költözve eredete alapján vette fel a Széchényi nevet. De
felemlíthetők az Esterházy hercegek, kiknek őséül kitalált
vitézek egész sorát tették meg szolgalelkű genealógusok. Az
Országos Levéltárban őrzött könyvekben a nem létező
ősöket portrék is ábrázolják.
-----A Felsőbüki Nagy család sem járt másként.
Farkas Sándor csepregi lelkész 1887-ben írta meg Csepreg
mezőváros történetét. Ebben a község birtokosai között
azt írja a Felsőbüki Nagyokról, hogy ősük Barcsay Ákos
erdélyi fejedelem nagybátyja, ki az üldöztetés elől Sopron
megyébe menekült, és ott Nagy Benedek álnéven húzta meg
magát. Könyvében forrásként a család levéltárában
található festett családfára hivatkozik. Csakhogy a legenda
minden történelmi alapot nélkülöz. Czakó Károly
genealógusunk a Magyar Családtörténeti Szemle 1940. évi
füzeteiben részletesen ismerteti a Barcsay családfát, ahol
egyszerűen nem szerepel Benedek nevű nagybácsi. Nem kell
különösebben bizonyítani, hogy egy fejedelmet is adó család
minden tagját számon tartották, hiszen bármikor
jelentkezhetett egy elbujdosott családtag a neki járó
örökségért. Mellesleg a Barcsay családot éppenséggel nem
üldözték ekkor, hiszen éppen a család tekintélye alapján
választották Ákost fejedelemmé. Üldözésről csak a Nagy
család nemességének keletkezése, 1616 után 42 évvel,
1658-ban lehet szó, mikor Kemény János csatában megveri és
kivégezteti Barcsayt.
-----A Felsőbüki Nagy család hiteles őse Nagy
Benedek lédeci (ma Sopronhorpácshoz tartozik) jobbágy,* aki
1616. március 17-én Prágában kelt oklevéllel nemességet kap
II. Mátyás királytól.
-----A XVII. századi királyi Magyarország a török
hódoltság mellett egy keskeny sáv maradt, amely jóformán
Zala, Vas, Sopron, Pozsony, Nyitra megyék és a Felvidék
területéből állott. A háborús létbizonytalanság ellenére
Bécs és Ausztria közelsége bizonyos piacot jelentett a magyar
mezőgazdaság számára. Közismerten nagy vagyonok keletkeztek
az akkori, nyugatra irányuló marhakereskedelemből. Kisebb
vagyont azonban szorgos jobbágycsaládok is össze tudtak
gyűjteni, amiből esetenként megvették jobbágybirtokukat,
ahogy a korabeli nyelv fogalmaz, földesuruk manumittálta őket.
A XVII. századi végvári harcokban nem egy nemes esett török
fogságba, amiből igen magas váltságdíj árán tudott csak
megszabadulni. A váltságdíj előteremtéséhez a gazdag
jobbágyok kölcsöne is hozzájárult. Ha aztán a kölcsönt az
elszegényedett nemes nem tudta előteremteni, akkor
manumittálta a jobbágyot, akinek számára megnyílt a
nemeslevél megszerzésének útja.
-----Valószínű, hogy Nagy Benedek is ezen a jellemző
módon jutott magasabb társadalmi státusba, bár erről
konkrét ismerettel nem bírunk. Az új nemes azonban már
1631-ben birtokot szerez a közeli Felsőbükön is. Ebben az
időben már jobbágyok fiai is tanultak, így Nagy Benedek is
tanult ember kellett, hogy legyen, mert 1642-ben Sopron vármegye
esküdtjévé választják. Az esküdt hivatalos személy, aki a
jogi ügyletekben a szolgabíró mellett, vagy helyett jár el.
Ez az adott kor általános írástudatlansága mellett
feltétlenül írástudó személyt jelent. Későbbiekben már
csak jogvégzettséggel bíró személyt választanak meg
esküdtnek. Nagy Benedek második felesége, Köntös Margit egy
vasvári kanonok húga, így ez a házasság is társadalmi
felemelkedésének jele. Fia, György már tekintélyes vagyonú
birtokos nemes, a megye szolgabírájává választják.
(Főszolgabírónak csak a XVIII. századtól nevezik a járás
élén álló hivatalnokot.) Felesége, Büki Pintér Kata is
birtokos nemes családból származik, az ő anyja Darás leány,
a század kiemelkedő nádori ítélőmesterének, Darás
Istvánnak unokahúga.
-----György három fia három virágzó családágat
indít útjára. Közülük a legidősebb, de a legjelentősebb
is István, a XVII. század fordulójának országosan
kiemelkedő hivatalnoka. Kitűnő iskoláinak köszönhetően
híres jogász, kit 1677-ben Kőszeg, korának gazdag
kereskedővárosa hív meg főjegyzőjének, majd 1686-tól
Sopron vármegye főjegyzője, alispánja, majd nádori
ítélőmester stb. Mint 1735-ben írt végrendeletében
büszkén vallja, mindig kereső hivatalt látott el. A
fizetésből eredő rendszeres pénzkereset nagy anyagi erő
ebben a pénzszűkében levő korban. Alapot ad ahhoz, hogy
feleségei, Tompa Rebeka, majd Martonfalvay Krisztina
rokonságának elzálogosított birtokait, Sitkét, Martonfalvát
stb. magához váltsa. Jelentős vagyonának központja
Felsőbük, ahol a család már több generáció óta gyűjti a
birtokokat. Felsőbükre nádori adományt is kap, és azóta
viseli állandóan az egész család a Felsőbüki előnevet.
-----A feudális kor mentalitását kell figyelembe
vennünk ahhoz, hogy megértsük az előkelő ősök fontos
szerepét. A feudalizmus a társadalmi állandóság, a merev
státusok kora. Ha valaki a jelenben gazdag és előkelő, akkor
természetes, hogy már az ősei is azok voltak. Rosszul fest, ha
egy országos vezető hivatalnok őseinek sora csak két
generációt ölel fel. Az intézkedései, de a végrendeletének
személyes hangja alapján is világos fejű, logikusan
gondolkodó embernek kell tartanunk Nagy Istvánt. Nehéz róla
feltételezni, hogy maga kezdeményezett volna valamit, ami
előkelőbbé léptette volna elő őt és családját. Sokkal
inkább feltételezhető ez a hozzá törleszkedő
hízelgőkről. Bizonyára az ő közbejöttükkel állott elő a
Barcsay-féle legenda. Mindenesetre nyomát sem leljük a legenda
igazságmagjának. Hogy azonban neki sem volt ellenére az
előkelősítés, azt bizonyítja címerének változása,
bővülése. A feudális korban a címer ma már nehezen
elképzelhetően fontos szerepet töltött be. Minden hivatalt
viselő személy a saját címerét közjogi okiratain is
használta hitelesítő jelként. A középkori lovagok
bajvíváskor használt, önkényesen felvett ismertető
jeléből királyok által adományozott rangjelző jelvény
lett. A XVIII. században az összetettebb címer előkelőbb
családot is jelent. Az 1616. évi nemeslevél szokásos
egymezős címert tartalmaz. Nagy István is ezt használja
egészen 1711-ig. A Bogyay család levéltárában található
pecsétjén 1713-ban azonban már megjelenik egy hasított
címerpajzs, majd 1720-tól a család által ma is használt
négyelt címerpajzsot kezdi használni. A jelenség nem
egyedülálló. Hasonlóan négyeli addig egymezős pajzsát
ebben az időben a Niczky család nemesi ága, valamint a Vajda
család is.
-----A Felsőbüki Nagy család a már említett három
testvérben három ágra oszlik, mindegyik ág jelentős,
tekintélyes családként szerepel a történelmi korokban. Több
alispánját adják Sopron megyének, az ismertetett István
unokaöccse, Pál személyében még egy nádori ítélőmestert,
több magas rangú papot, sőt József személyében egy királyi
személynököt is. A genealógia nem egy-egy kiemelkedő
személy, hanem egy család teljes történelmi szereplése
alapján alkot ítéletet. Ebben szerepet játszik a család
vagyona, tehetsége mellett életképessége, kiterjedtsége is.
Ha így vizsgáljuk a Felsőbüki Nagy család történelmi
szereplését, akkor megállapíthatjuk, hogy jelentős,
tehetséges családról van szó. Ennek részletezése azonban
már nem a jelen írás feladata.
FORRÁSOK
BÁRTFAI SZABÓ László: A
Széchenyi család története, I-III. kötet. Budapest, 1911.
CZAKÓ Károly: A Nagybarcsai Barcsay család. In: Magyar
Családtörténeti Szemle, VI. évfolyam, 1940.
FARKAS Sándor: Csepreg mezőváros története. Budapest, 1887.
KELEMEN Lajos: A nagyteremi Sükösd család. In: Genealógiai
Füzetek, III. évfolyam, Kolozsvár, 1905.
MOL O 112 Kőszegi ker. táblai perek. Nr. 844, 1206.
MOL P 235 Festetich család levéltára. Gersei Pető iratok.
MOL P 1865 Sibrik család levéltára. Idegen családok, 1.
tétel: Káldy család.
NAGY Iván: Magyarország nemesi családai czimerekkel és
nemzedéki táblákkal, VIII. köt. Pest, 1861., reprint: Bp.
1987. 4. köt. 36-38. old.
SIEBMACHER, J.: Die Wappen des Adels in Ungarn. Nürnberg, 1884.
JEGYZET:
* | Sajnáljuk, hogy szerzőnk nem jegyezte föl ezen - legfontosabb - adatának forrását. Állítása hipotetikus voltában is érdekes, gondolatmenete koherens, ezért közlésre érdemes. (A szerk.) |