-------------------------
-------------------------
-----A szegedi középkorászok szellemi vezetője az
évtizedek óta rendkívül termékeny Kristó Gyula. Aki
figyelemmel kísérte eddigi, bőséges munkásságát, tudja
hogy rendkívül következetes szerző, aki mindig azonos
módszertani hozzáállással nyúl témájához. Egy-egy
kérdésben tett korábbi megállapításához, megoldási
javaslatához mindig ragaszkodik, tekintet nélkül a másoktól
kapott kritikai észrevételekre. A kérdések egy részében
nyilvánvalóan igaza is van, és jól teszi, ám tőle eltérő,
jó javaslatok, rekonstrukciók is léteznek, amelyek el kellene,
hogy gondolkodtassák a joggal nagy tekintélyű szegedi
történészt is.
-----Ennyire összefoglaló igénnyel az eredetileg
1986-ban megjelent "Erdély története" óta senki sem
írt a témáról. Előbbi monográfia vonatkozó fejezeteit
egymástól és egymás megállapításaitól is függetlenül
írta a régész Bóna István és a történész Makkai
László. Kristó munkája - mivel egy szerzős - az ilyesféle
belső ellentmondásoktól mentes.
-----Mindenki tudja, mennyire kényes téma egy még ma
is etnikailag vegyes, többfajta népi-nemzeti romantikától
érintett terület régmúltjáról írni. Kristó nagyon
helyesen szögezi le, hogy mindenféle torzítástól,
manipulációtól mentesen szabad csak megközelíteni a
problémákat. Nem vezethet senkit sem olyan szándék, hogy
objektív tényeket elhallgasson, vagy hamis színben tüntessen
fel. A történeti kérdéseknek nincs a szerzők nemzeti
hovatartozásától függő külön-külön megoldása.
-----A teljes korrektség azt kívánja meg, hogy ahol
elvben több megoldás is nyitott, ott azt jelezzük. Sajnos
ezeknek a régi koroknak egyenetlenek a forrásadottságai. A
kevés adatból nem mindig egyértelműek a levonható
következtetések. Nem árt hangsúlyozni a megfelelő
forráskritika szükségességét. Az ember szubjektumából
fakad, hogy neki tetsző rekonstrukciókat hamar elfogad és
tényként kezel. Holott ezek nem biztos, hogy időtállóak!
-----A románok éredete és régebbi története
tipikusan ilyen kérdés. Mintha süketek párbeszéde zajlana. A
történeti adatok, a nyelvtörténeti tények és a földrajzi
nevek is egyaránt azt bizonyítják, hogy a románság nem
őshonos mai hazájában. Megjegyzem, a magyarság sem.
Történeti tény viszont, hogy a magyarok előbb jelentek meg,
és évszázadokon keresztül összemérhetetlenül fontosabb
szerepet játszottak Erdélyben, mint a mai többségi nemzet
képviselői. Kristó - mások eddigi megállapításaival
összhangban - helyesen mutatja ki, hogy a románok a könyvben
vizsgált korszak végén jelennek meg. Ebből azonban a jelenre
nézve semmi sem következik!
-----Ami viszont vitatható, a magyarokkal kapcsolatos
feltételezések sora. Mivel a X. századdal kapcsolatos hiteles
történeti források - néhány közvetett utalástól
eltekintve - gyakorlatilag hiányoznak, csak a régészeti
leletekre és a földrajzi nevekre lehet támaszkodni. Mind a
kettőre kell is, de megfelelő kritikával. A történész
szerzőre sajnos jellemző egyes régészek felfogásának
summás elfogadása. Az erdélyi kérdésekben különösen
jártas Bóna István és Benkő Elek véleményeiről van szó,
akik kétségtelenül megérdemelt szakmai elismerést élveznek.
Ők is szükségszerűen előzetes elképzeléseik kereteibe
próbálták elhelyezni azonban az ismert tényanyagot. Két
tényező miatt kritikával kell fogadnunk az ő - jelenleg
sokak, főleg a témát kívülről szemlélők által elfogadott
- nézeteiket. Az egyik tényező a viszonylag kevés ismert és
feltárt lelőhely, a másik pedig a "régészeti"
keltezések történeti használhatósága, annak nyilvánvaló
korlátai.
-----A Kristó által javasolt rekonstrukciónak ezek a
gyenge pontjai. Olyan súlyú következtetéseket alapoz - Bóna
és Benkő nézeteinek kritikát nélkülöző követése miatt -
a kis számú és vitatott interpretációjú régészeti
leletre, amilyeneket azok nem bírnak el. A két legkomolyabb
kérdést az erdélyi vármegyék kialakulásának és a
székelyek Erdélybe településének története jelenti.
-----A várak körül megszervezett megyék kialakulása
persze nemcsak Erdély, hanem az egész egykori Magyarország
történetének alapkérdése. Mivel a Királyhágón túl a
középkorban hét megye létezett, természetesnek tűnhet, hogy
német elnevezése Siebenbürgen lett, ami a hét várra, illetve
a hozzájuk tartozó megyére utal. Ezzel szemben Kristó
kritikátlanul elfogadva Binder Pál ötletét, a nevet a Binder
által vélt egykori 'Cibinburg'-ból, Szebenvárból
magyarázza. Bóna történeti rekonstrukciós kísérlete
szerint a megyék központjaiban ismert várak kivétel nélkül
Szent István korában, a keresztény monarchia megszervezése
során keletkeztek volna. A két vitatható nézet eredőjeként
Kristó kijelenti, hogy az erdélyi megyék csak a XIII.
századra alakultak volna ki. A tartomány egyházi és világi
igazgatási székhelyét, Gyulafehérvárt is csak kb. Szent
László korától alakították volna ki Kristó szerint. Neve
sem a X. századi Gyula nevű fejedelmekre (vagy a
"gyulákra") menne vissza, hanem a XIII. század
elején élt Kán nembeli Gyulával lenne kapcsolatba hozható.
-----Ez lenne az objektív igazság? Kristó szerint
már csak azért sem keletkezhettek korábbi központok, mert a
honfoglalók nem is szállták meg Erdélyt, a mégis előkerült
honfoglaló lovastemetkezések szerinte valamiféle katonai
őrhelyekre, sőt azok láncolatára utalnának. A létező
köznépi sírokban pedig a gyepűelvét benépesítő szlávok
nyugodnának. Utóbbiról csak annyit, hogy a nomádoknál ismert
gyepű-elvék lakatlan térségek, pont az a lényegük! Vagyis
Kristó ötlete ebben a vonatkozásban a puszta logikával sincs
összhangban. A magyar lakosság betelepülése csak 970 után
kezdődne, ekkor is csak az északi területekre? Itt alakult
volna ki Kristó elképzelése szerint a gyulák eredeti
központja, Doboka vára.
-----A másik alapvető kérdés a székelyek eredete
és Erdélybe településük története. Itt a régebbi és a
mai történészi rekonstrukciók sokszor egymásból
táplálkoztak. A téma korántsem tekinthető megoldottnak vagy
lezártnak. A magyar kutatók közt talán abban mutatkozik némi
egyetértés, hogy a székelyek mai lakóhelye nem elsődleges,
nem a 894-re keltezhető honfoglalás óta folyamatos. A mai
helyre költözés (költöztetés) időpontja és oka azonban
megfejtésre vár. A Kristó által - régészeti
"alapon" javasolt, XII. század végére tett
költözés mindenképpen indoklásra, magyarázatra szorulna. Az
ok a határvédelem lett volna - jó, tegyük fel: de miért pont
akkor? Ugyanezzel véli magyarázni a szászok betelepítését
is. Ez utóbbi is valamiféle alátámasztást igényelne, ha
már ilyesmivel érvel a szerző. Eszerint mondjuk a szepességi
szászokat is valamiféle lengyel veszély miatt telepítették
be?
-----A székely áttelepülés általa vélt módját
nyelvészeti, helynévi és régészeti érvekkel próbálja
alátámasztani, egyik sem igazán meggyőző azonban. A
nyelvészeti érv az, hogy a Székelyföld nagyon heterogén
nyelvjárási szempontból, a Kárpát-medence legkülönfélébb
magyarlakta részeivel mutat egyezéseket. Ez véleményem
szerint csak azt támasztja alá, hogy a székelyek eredetileg is
magyar nyelvűek kellett legyenek, és eredeti származási
helyük valóban sokféle lehetett valamikor. A földrajzi
nevekkel folytatott argumentációt nem lehet komolyan venni. A
vélt egyezések, hasonlóságok a Székelyföldön és az
ország más részein ismert helynevek között a magyar
földrajzinév-adás sajátosságaiból adódnak. A
legtermészetesebb dolog, hogy azonos jelentésű helynevek a
Kárpát-medence legkülönbözőbb tájain is előfordulnak.
Feltűnőbb viszont, hogy a székelyek által lakott terület
helynévanyaga miben sem különbözik a többi magyarlakta
vidék névanyagától. Pedig egy ilyen késői mesterséges
áttelepítés során joggal számíthatnánk valamilyen markáns
eltérésre (mint ahogy a XIII. században telepített
területeken, a Felvidék, vagy éppen Nyugat-Dunántúl egyes
részein ez megfigyelhető)! A régészeti érv Benkő Elek
feltételezéséből származik, aki szerint Keresztúr-szék
területén a XII. század végén olyannyira megszaporodnak a
településekre utaló régészeti lelőhelyek, hogy abból egy
új etnikum, a székelyek bevándorlása következtethető ki.
Nem árt azonban figyelmeztetni a "régészeti
keltezések" ingatag, szubjektív voltára. A későbbinek
vélt lelőhelyek "megszaporodása" leginkább a
kerámiakeltezések szubjektív óvatosságával magyarázható,
vagyis azzal, hogy a szakemberek (talán tudat alatt) azt
gondolják, ha későbbinek mondok valamit, azáltal kisebb a
tévedés kockázata. Emiatt van relatíve kevés
"korai" lelőhely, vagy egyáltalán nincs is.
-----Meg kell valahogy magyarázni viszont a székelyek
megyerendszeren kívüliségét. Azok az érvek helytállónak
tűnnek, amelyek alapján a székelyek másodlagos lakóhelyének
véljük a mai Székelyföldet. A háromszékiek esetében ez
nyilvánvaló, hiszen (sepsi, orbai és kézdi székelyek) nevük
magyarázataként bizonyosan a mai Szászföldön található
(Szász)Sebes, (Szász)Orbó és (Szász)Kézd neve áll. Nem
ennyire nyilvánvaló (bár történetírásunkban evidenciaként
kezelik) a telegdi székelyek bihari származása. Kristó is
csak átmeneti állomásnak tartja a mai Mezőtelegd körüli,
Sebes-Körös menti völgyet. A trágyázott földre utaló
telekkel kapcsolatos "Telegd" helynév a magyar
nyelvterület bármely részén előfordulhatott, akkor is, ha ma
csak a bihari előfordulás ismert. A szintén Biharban ismert
Székelyszáz - egy várnépi század elnevezése - sem
támogatja a telegdi székelyek ottani "őshazáját",
hiszen a székelyek nem voltak várnépek, nem tartoztak a
várispánsági rendszerbe. A székelyekre utaló helynevek az
egész Kárpát-medencében elterjedtek. Vékony Gábor új
feltételezése szerint a székely az etnikai, nyelvi értelemben
vett magyar nép eredeti önelnevezése lehet!
-----A leglogikusabb megoldás talán az lehetne, ha a
székely szervezet kialakulását a keresztény monarchia
megye-szervezetének létrehozása elé tesszük. Területi
értelemben is már ekkor együtt kellett legyenek a későbbi
Székelyföldet majdan benépesítő székelyek, hiszen utólagos
összegyűjtésüket, annak okát és módját igen nehéz lenne
észérvekkel alátámasztani. A megyerendszer kereteibe már nem
voltak beilleszthetők - mert az már kialakult - amikor új
hazájukba költözésük (költöztetésük) feltételezhető.
Ennek nyilván oka kellett legyen! Nem árt tehát megnéznünk,
hol van olyan terület, ahol régészeti és helynévi adatok
szerint magyar nyelvűek élhettek, de utóbb eltűntek
(elköltöztek) a területről. Ez a vidék a mai Morvaország
és Alsó-Ausztria. A kiürítésre nyilván a Géza fejedelem
és a német uralkodók közti megegyezés miatt kerülhetett
sor, valamikor 972 és 991 között. Talán ekkor és innen
költöztetik a székelyeket Erdély keleti és déli, mindaddig
ritkán lakott területeire, megtartva korábbi - fejedelemkori -
nomád módra kialakított szervezetüket. Éppúgy, mint
később a kunok esetében, egyben tartva az értékes
könnyűlovas katonai erőt.
-----Mindezzel csak arra kívánjuk felhívni az olvasó
figyelmét, hogy minden kérdést célszerű következetesen,
elfogultság nélkül végiggondolni. Egy dolog van, ami soha nem
nélkülözhető, a módszeres kritika. A már megoldottnak vélt
problémák sem jelenthetnek tabut, hiszen csak így juthatunk el
a történelem hitelesebb megismeréséhez.
Dénes József