KOVÁCS J. ATTILA

EGY SZENVEDÉLYES BOTANIKUS

A XX. SZÁZAD NAGY MAGYAR TUDÓSA,
A SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SOÓ REZSŐ (1903-1980)

--------------------Ebben az évben, augusztus 1-jén van Soó Rezső születésének századik évfordulója. A XX. századi magyar és közép-európai botanika-tudomány meghatározó, színes egyéniségének hatalmas tudományos teljesítménye az adatbázisok korában egyre jobban felértékelődik, élete és munkássága számos mérlegelés, méltatás és szubjektív kritika tárgyát képezte és képezi szinte napjainkig. Egy évszázad áll mögötte, volt olyan időszak, amikor úgymond szakmailag többet dicsérték, de az utóbbi évtizedekben olyan is, amikor mondhatni divat volt őt szidni. Mindezeket környezetében, munkatársai és tanítványai körében hatalmas tudásával, határtalan érzelmi gazdagságával, féktelen haragjával, kíméletlen kritikai érzékével "vívta" ki. A nem közvetlen munkatárs - mint e sorok írója - az életpályából hajlamosabb látni a maradandót, a hasznosíthatót: az alkotókészséget, a tanítást és az iskolateremtő munka egyetemes értékét.
-----Közel egy évtizedes, főként diákkori levelezés után került sor személyes találkozásomra Soó Rezsővel 1977 júliusában Erdélyben, ahová húszévnyi megszakítás után érkezett. Célja volt a gyermekkori és ifjúkori emlékek felkeresése, a szülőföldi botanizálás színhelyeinek a bejárása, újraélése, barátok meglátogatása, búcsút venni szülei sírjától, szeretett városaitól: Székelyudvarhelytől és Kolozsvártól, melyekért mindvégig rajongott. Maradandó és botanikatörténeti szempontból felejthetetlen emlékeim közé sorolom azt a 10 napot, melyet, mint látogatásának szervezője, vezetője (néha elviselője) vele tölthettem.
-----Kolozsváron a botanikus Csűrös házaspár (Csűrös István és Csűrös-Káptalan Margit) lakásán volt az első találkozás, amelyen több erdélyi botanikus is részt vett (Váczy Kálmán, Gergely János, Szabó T. Attila). Az európai herbáriumok, könyvek, folyóiratok, a növénygyűjtés és a bélyeggyűjtés széles skálájú megvitatása után (Soó és Csűrös nagy bélyeggyűjtők is voltak) indultunk el hármasban (Soó Rezső botanika-professzor, Tímár Aranka gondozónő, Kovács J. Attila doktorandusz) erdélyi körutunkra: Marosvásárhely, Szászrégen, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Tusnád, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Segesvár, Brassó városok és vadregényes tájak, az egykori botanizálások színhelyeinek (Maros-völgy, Békás-szoros, Olt-völgye, Hargita, Mohos, Sikaszó, Pojana, Küküllők völgye stb.) érintésével. Volt, amikor szállodában, volt, amikor barátoknál, ismerősöknél szálltunk meg. Székelyudvarhelyen meglátogattuk a professzor egykori Bethlen utcai szülőházát (ma napközis óvoda), valamint a katolikus temetőben megkoszorúztuk szülei ereklyés síremlékét. Farkaslakán Tamási Áron sírjánál tisztelegtünk, Székelykeresztúron Petőfi körtefáját és az Orbán Balázs Gimnáziumot megcsodálván édesanyám neuburger borát ízlelgettük. Nincs az a botanikatörténeti szeminárium-sorozat, mely versenyezhetne az utazás alatt előadott, megvitatott, kiértékelt tudósok élményanyagával. Akkor döbbentem rá, milyen fontos és meghatározó a tudományban, valakinek nemcsak munkáját, de közvetlenül és közvetve személyét, világnézetét, hitvallását is megismerni. A száraz tudományos műveken túl, barátságokat kötni és ápolni, eszmei genealógiákat feltárni.
-----Új Dáciával tett utazásunk alatt napokig folyt az előadás-sorozat a Soó által személyesen ismert botanikus-tudósokról: pl. E. Aichinger, Al. Borza, C. Burduja, J. Braun-Blanquet, Degen Á., F. Ehrendorfer, H. Ellenberg, C. C. Georgescu, I. Horvat, Jávorka S., A. Löve, F. Margraf, Nyárády E. Gy., B. Pawlowski, E. Pop, E. Rübel, M. Ravarut, T. Savulescu, F. Stafleau, Szabó Z., H. Walter, Zólyomi B., illetve egyes nagy magyar írókról: Bánffy Miklós, Illyés Gyula, Móricz Zsigmond, Németh László, Tamási Áron és mások. Hányszor találkozott velük, milyen a külsejük, mik a szokásaik, legnagyobb érdemeik, hiányosságaik stb. Nem tudtam olyan kérdést felvetni, hogy adatok sokaságát ne zúdítsa rám az illető személyről. Közben kellemesen éreztük magunkat a bükkösök-fenyvesek ózondús övében, Kelet-Erdély botanikai gyöngyszemeivel körülöttünk: erdélyi májvirág (Hepatica transsilvanica), telekivirág (Telekia speciosa), zergeboglár (Trollius europaeus), pirosló hunyor (Helleborus purpurascens), tőzegeper (Potentilla palustris), tőzegrozmaring (Andromeda polyfolia), fűtős lizinka (Lysimachia thyrsiflora), kukojsza (Vaccinium vitis-idaea), mámorka (Empetrum nigrum), struccharaszt (Matteucia struthiopteris), orvosi angyalgyökér (Angelica arhangelica), álarcos bogáncs (Carduus personnata), részegkorpafű (Huperzia selago), fenyves csengettyűke (Campanula abietina), sugaras fejvirág (Cephalaria radiata), tűlevelű szegfű (Dianthus spiculifolius), sziklai dercefű (Gypsophyla petraea) és mások. Utazásunk a maga nemében botanikatörténeti "posztgraduális kurzus" volt, melyen aktuális beszámolót kaptam a magyar és a közép-európai botanika helyzetéről, az egyes iskolák módszereiről, lehetőségeiről, stílusáról. Élvezetes, részben tanári beállítású jellemzései, éles kritikai meglátásai, értékelései egy életre elköteleztek a tudománytörténet igaz forrásainak a feltárása iránt, melynek egyenes útját épp az élő, művekhez és alkotóikhoz egyaránt kötődő személyes kapcsolat, megtapasztalás-megismerés képezheti.
-----Mindezek révén Soó Rezső élete és munkássága számomra jól ismert és többször átélt regény, mérföldkő és örök példa az alkotásra, fejlődésre, megmaradásra. Szakmai tevékenységét és életét több helyen saját maga is kifejtette (1978), illetve számosan még életében értékelték, néha messzemenő szubjektivitással. Ahogy távolodunk mindezektől időben, úgy világosodik meg egyre jobban tudományos hagyatéka, életének és viselkedésének motivációja, emléke a Keleti-Kárpátoktól az Alpokig, helye a magyar és az egyetemes tudományosságban és kultúrában.

ÉLETÚTJA

-----Soó Rezső erdélyi születésű, saját elmondása szerint háromnegyed részben székely, negyedrészben örmény származású magyar botanikus volt, akinek egész életét és munkásságát a XX. századi magyar történelmi keret (sors) határozta meg. A Monarchiában született Székelyudvarhelyen, tanult a régi román királyság alatt Kolozsváron, majd Budapesten és Berlinben (Collegium Hungaricum), dolgozott mint adjunktus Tihanyban (1927-1929), majd mint professzor Debrecenben (1929-1940), Kolozsváron (1940-1944), újra Debrecenben (1945-1954), később Budapesten (1955-1969). Íme életútjának fontosabb állomásai, a Kárpát-medence és Közép-Európa nagy és kistérségei, melyek felé sodorta a történelem, de melyeket saját maga is alakított. Szakmai vonalon, Borbás és Rapaics követőjeként, az antikerneriánus nemzeti irányt képviselte, és annak a kiteljesedésén dolgozott. Baráti körével ahhoz a nemzedékhez tartozott, melynek kibontakozása Trianon után vallás- és osztálykülönbség nélkül egy célt ismert: összefogni, megmaradni, nyelvet, kultúrát megőrizni. Ezért volt ez a generáció az állandó bizonyítás, teljesítés kényszere alatt, melyet az akkori kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kunó igen nagyra is értékelt.

Soó Rezső édesanyja (1912)

-----Mindvégig büszke volt származására: apja, dr. Soó Rezső régi székely lófő család sarja, kinek nagyapja még gazdálkodó, de maga tehetséges ügyvéd, akit sajnos a kor betegsége, a tbc fiatalon (34 évesen) visz sírba; anyja Madarász Irén, szintén székely származású, anyai nagyapja a 82. gyalogezred ezredorvosa, anyai nagyanyja Affiumi Irma Erzsébetvárosban letelepedett örmény családból származott. Számos jellemvonását, természet- és művészetimádatát, gyűjtőszenvedélyét, szorgalmát és munkabírását, temperamentumát, leleményességét részben családi vonásokból eredezteti. Korán megözvegyült édesanyjával 1909-ben költöznek fel Kolozsvárra nagynénjéhez (Óvár, Karolina tér), ahol előbb a luteránus (szász) iskolában, majd a híres Farkas utcai piarista gimnáziumban tanul. Mindvégig eminens tanuló volt, latin nyelvismerete és kitűnő memóriája pedig iskolájában korán híressé tette. Itteni fiatal természetrajz tanára, Karl János pályaválasztásának igazi meghatározója, ő szerettette meg vele egy életre a természetet és a növényeket. Az első világháború után a trianoni döntés miatt Kolozsváron csak román egyetem működött, így kerül Soó 1921-ben Budapestre a Pázmány Péter Tudományegyetemre és az Eötvös Kollégiumba, ahol tanári szakvizsgát tesz (1925) és doktori oklevelet szerez (Melampyrum monográfia, 1926).

Soó Rezső dékáni díszben (1936)

-----Szakmai felkészülésének igazi kiteljesedését a berlini Collegium Hungaricum tagjaként éri el (1925-1927) a Berlin-dahlemi botanikai intézetben és botanikus kertben, a korabeli Európa botanikai Mekkájában. Ebben az időben ismerkedik meg nagy múltú botanikai iskolákkal, bejárja Európa országait és botanikai intézeteit, Egyiptomot, Anatóliát, a Kaukázust, Közép-Ázsiát stb. Mestereinek tekintette a bécsi R. Wettstein-t, a svájci E. Rübel-t és a svájci-francia J. Braun-Blanquet-t. Hazatérve bámulatos tudományos pályafutás során lesz előbb a Tihanyi Biológiai Kutatóintézet adjunktusa, a növénytani laboratórium vezetője (1927-1929), majd a debreceni egyetem Növénytani Tanszékének vezetője, ny. r. k. tanára (1929-), ny. r. tanára (1935-), a BtK dékánja (1936-1937), 1940-ben a Magyarországhoz visszacsatolt kolozsvári egyetemen a növényrendszertan tanára, a Botanikus Kert és az Erdélyi Múzeum Egyesület Növénytárának Igazgatója (1940-1944), a háború után újból a debreceni egyetem tanára (1945-), a TtK dékánja (1951-1952), egy ideig a debreceni és pesti egyetemek tanára (1952-1955), végül az ELTE TtK Növényrendszertani és Növényföldrajzi Tanszéke és Botanikus Kertje igazgató professzora (1955-1969). Magánéletét tekintve, tanulmányai ideje alatt nyaranta rendszeresen hazalátogat Erdélybe botanizálni még édesanyja halála után (1924) is, majd nagynénjével Tihanyba költözik (1927), ahol megnősül, feleségül veszi Gallé Ilona szigorló orvost (alföldi táblabíró lányát), akiben megértő, munkáját segítő hitvesre talál. Saját szavait idézve: "...Életem legnagyobb szerencséje, hogy 40 boldog évet tölthettem e kivételes asszony mellett, aki társam volt és feleségem" (1978). Életpályája során Soó Rezső előadások sorozatát tartotta több európai egyetemen, a háború előtt (1939) fél évig Königsbergben volt vendégprofesszor, számos botanikai folyóirat alapítója és szerkesztője, botanikai társaság és kongresszus tagja és elnöke, a hallei német Akademie Leopoldino-Caroliniana tagja (1940), az MTA tagja (1947, 1951), a Biológiai Osztály elnöke (1952-1953), a Felsőoktatási Biológiai Bizottság vezetője (1952), kétszer kapott Kossuth-díjat (1951, 1954), a debreceni egyetem 70. születésnapján avatta díszdoktorrá (1973), majd Debrecen város díszpolgára lett (1979). Személyéről több mint ötven növényt neveztek el. Időszakosan rengeteg szakmai és tudománypolitikai funkciót halmozott, melyeket elfogadott és részben óhajtott, de saját elmondása alapján, ezek csak az alkotómunkától vették el az időt, és a későbbi nekrológot szaporítják. 1957-1964 között betegsége miatt sok funkcióról lemondott, és a későbbiekben csak tudományos munkásságának szentelte idejét.

A TAXONÓMUS

-----Ha vázlatosan is, de megpróbáljuk felvillantani Soó Rezső hatalmas munkásságának (26 könyv, 662 tudományos publikáció) fontosabb, maradandó eredményeit. Már ifjúkori munkáiban megnyilvánul alapos rendszerező-taxonómiai képessége. A Saponaria Melampyrum, Rhinanthus, Consolida nemzetségek feldolgozása, a szezonpolimorfizmus kimutatása hazai (Jávorka S.: Magyar Flóra) és nemzetközi rendszertani művekben vált általánossá (incl. Flora Europaea). A kosborféléknek (Orchidaceae) kezdetektől szerelmese volt és legjobb európai ismerői közé tartozott. Az 1928-ban Lipcsében német nyelven megjelentetett Európa és Délnyugat-Ázsia orchideáinak kritikai feldolgozása című, közel 200 oldalas munkájával kivívta magának az "orchidea-pápa" nevet, és elindította azon "Orchidaceae" tanulmányokat, melyek során (R. Schlechter korai halála után) G. Kellerrel a Fedde című (Berlin-Dahlem) folyóirat köteteiben (1930-1940) Európa, a Mediterrán-térség, Ázsia és Afrika orchideáinak teljes revízióját dolgozzák ki. A Keller-Soó: Kritische Monographie című idézett munka oly fontossá vált, hogy 1972-ben Németországban újra meg kellett jelentetni. A hetvenes években Soó és munkatársai egyes nemzetségeket (Dactylorhiza, Epipactis, Ophrys, Orchis) további érdekes vizsgálatok tárgyává tették. A nemzetségekre, illetve kritikus fajcsoportokra vonatkozó kismonográfiás rendszerező munkásságát (Salicornia, Ranunculus auricomus agg., Festuca, Pulsatilla, Potamogeton, Sorbus aria agg., Fraxinus, Dianthus, Thymus, Erophila stb.) gyakorlatilag élete végéig folytatta, és azokat beépítette a Jávorka Sándorral (1951), Kárpáti Zoltánnal (1968) írt növényhatározókba, valamint az élete főművének tekintett Synopsisba (1964-1980).

FLORISZTIKAI ÉRDEMEI

-----Jelentőset, maradandót és pótolhatatlan érdemeket szerzett a florisztikában is, különösen a Kárpát-medencei regionális edényes flóra feltárásában. Legendás terep- és fajismerete, jó memóriája és irodalmi precizitása alapján új lelőhelyek ezreit tárta fel, elindította és szerkesztette a "Magyar Flóraművek" sorozatot (1937-1949), melynek kiadott hét kötetében feltárul a magyar táj flórájának megannyi sajátossága: A Mátrahegység és környékének flórája (Soó 1937), A Tiszántúl flórája (Soó-Máthé 1938), A Székelyföld flórájának előmunkálatai (Soó 1940), A Mecsekhegység és környékének flórája (Horvát 1942), A Bakonyhegység és környékének flórája (Rédl, 1942), A Székelyföld flórája (Soó 1943), Az Erdélyi Mezőség flórája (Soó 1949). Mindezeket saját, ill. munkatársaival és tanítványaival közölt számos tanulmány és önálló kiadvány egészíti ki: Nyírség, Sátor-hegység, Bükk, Hajdúság, Kolozsvár flórája stb. E kutatások megalapozásához már fiatalon (17 évesen) elkezdett és konok kitartással élete végéig folytatott herbáriumi gyűjtések vezettek. Nagy gonddal és igyekezettel "preparálta" a préselt növényeket, melyeket tudományos dokumentumoknak, egyedi művészeti mintáknak tartott. Herbáriumának legnagyobb részét (mintegy 50 ezer példány) a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület Növénytárának ajándékozta, melyet ma a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Botanikus Kertje őriz, kisebb részei a Debreceni Egyetem és az ELTE Botanikus Kertjében találhatók, az egykori budapesti tanszéki gyűjteményét pedig a MTM Növénytára őrzi. A florisztikához kapcsolódóan maradandóak a Kárpát medence reliktum és endémikus fajainak a feldolgozásai (1939-1942), ill. az általa elindított és munkatársai által folytatott részletes areálgeográfiai kutatások, flóratérképezések, melyek révén a 20. század közepétől már tankönyvekben is tanítják a magyar flóra növényföldrajzi összetételét, a flóraelemek vizsgálata pedig fokozatosan beépült a florisztikai és vegetáció-kutatások eszköztárába. Florisztikai-taxonómiai ismereteit nemzetközi téren is érvényesítette: évtizedekig volt a "Flora Europaea" később az "Atlas Florae Europaeae" regionális referense.

FEJLŐDÉSTÖRTÉNETI NÖVÉNYRENDSZERTANA

-----Soó Rezső nevéhez fűződik az első, eredeti magyar és nemzetközileg is elismert fejlődéstörténeti növényrendszer kidolgozása, mely az előbbi munkákhoz kapcsolódóan, a negyvenes évek végén került be a magyar felsőoktatásba, tankönyv formában pedig három kiadást is megért (Fejlődéstörténeti növényrendszertan, 1953, 1963, 1965). A szerző az ún. Cormophyta-k evolúciós növényrendszertanát már korábban is számos új koncepcióval gazdagította, majd kidolgozta a virágos növények új fejlődéstörténeti rendszerét, mely megőrizve az Engler-rendszer egyes törzsfejlődési vonatkozásait, a későbbi Tahtadzsjan és Cronquist rendszerekkel mutat hasonlóságot (az Angiospermae monofiletikus származása, kiindulás a Polycarpicae-ből, de a forrtszirmúságot polifiletikusnak tekinti).

Soó Rezső budapesti professzor (1952)

-----A Soó-féle rendszer és törzsfa eredeti megfogalmazásában a zárvatermő rendeket párhuzamos fejlődéssorozatoknak tekinti és fejlődési ágazatokba sorolja: I. ágazat: Polycarpicae-Rubiales, II. ágazat: Malvales-Solanales, III. ágazat: Rhoeadales-Asterales, IV. ágazat: Caryophyllales-Fagales (Kétszikűek); V. ágazat: Alismatales-Poales, VI. ágazat: Arales-Pandanales (Egyszikűek). A rendszer későbbi módosításai során (1966, 1972) kiegészülve az Ehrendorfer-féle evolúciókutatások eredményeivel a következő alosztályokat rögzíti: I. alosztály Magnoliidae, II. alosztály Rosidae, III. alosztály Malvidae (Dilleniidae), IV. alosztály Caryophyllidae, V. alosztály Eucomiidae (Hamamelididae) (Kétszikűek); VI. alosztály Alismatidae, VII. alosztály Liliidae, VIII. alosztály Arecidae (Egyszikűek). Ezt a rendszert követték a múlt század második felében nemcsak a magyar, de egyes környező országok felsőoktatási programjai is, tekintélyesen emelve a magyar botanika nemzetközi hírnevét. Ugyanakkor a Soó-féle törzsfák ismeretében már könnyebb értelmeznünk és elfogadnunk az utóbbi évtizedek nagy rendszerezőinek újításait is (Tahtadzsjan, Ehrendorfer, Dahlgren, Thore).

A BOTANIKUS NEMZETI PROGRAMJA

-----Legnagyobb teljesítménye kétségkívül a vegetációtudomány, amely az egykori geobotanikára és annak részterületeire (növényföldrajz, cönológia, ökológia) vonatkozik. Növényföldrajzi és fitoszociológiai szemléletét berlini (Collegium Hungaricum) évei alatt alapozta meg, és németországi, svájci, baltikumi egyetemeken tett látogatásai során tökéletesítette. Élete végéig büszke volt fiatalkori, német nyelven kiadott, úttörő munkáira: pl. Kolozsvár geobotanikai monográfiája (1927), illetve A magyar puszta keletkezése (1926, 1929) című műveire. Az elsőben visszatükröződik a közép-európai növényszociológiai irányzathoz való korai kapcsolódás és e tudományterület kezdeti vajúdása, a második rögzíti azt a tételt, hogy a Magyar Alföld utolsó ősi természetes képe az erdős sztyep volt. Soó Rezső a magyar táj és növénytakaró teljes feldolgozásának nemzeti programját már Tihanyban meghirdette, majd első debreceni ciklusának kezdetén azt gyakorlatba is átültette. Célkitűzéséhez oly kitartóan ragaszkodik, hogy a továbbiakban nemcsak ez lesz évtizedekig munkásságának fő csapása, de munkatársakat, tanítványokat beszerezve nemzetközileg elismert botanikai iskolát teremt. Saját írása szerint "...Valóban szégyenletes lenne a magyarságra, ha a hazai Föld és növénytakarójának élettörvényeit mind idegeneknek kellene megoldani... Ezért tűztem ki - már úgy húsz évvel ezelőtt, még diákfővel, életcélul a Magyar Föld... geobotanikai szintézisének, a magyar növényföldrajz művelését... s talán egy munkás élet alkonyán megvalósítását" (1940), ill. "mégis a legfontosabb lépés: az ún. magyar növényszociológiai iskola megszületése, Rapaics Raymund úttörő, de idealisztikus, népszerűsítő munkái után, magam és munkatársaim kutatásai révén" (1978). A "Soó-iskola" legfontosabb tudományos hozzájárulásai közé tartozik többek között új botanikai szakfolyóiratok indítása, szerkesztése: "Acta Geobotanica Hungarica" (1936-1949), "Scripta Botanica Musei Transsilvanici" (1942-1945), Fontes Florae Hungaricae (1943-1944), Acta Botanica Acad. Scient. Hung. (1954-1972), Európa és Magyarország flóra- és vegetációtérképeinek a kiadása (1933, 1944), Növényföldrajz című egyetemi tankönyv megjelentetése (1945 első kiadás), regionális vegetáció- és szociológiai kutatások publikálása, pl. A Balatonvidék vegetációjának ismerete (1929-1932), A Nyírség vegetációjának ismerete (1933-1939), Növényszövetkezetek Sopron környékéről (1941), A Hortobágy növénytakarója (1934-1957), Közép-Erdély növénytársulásai (1949-1951), A pannoniai növénytársulások rendszertani áttekintése (1957-1963), A délkelet-európai bükkösök vegetációja (1964) és számos analitikus, regionális tanulmány, mely a későbbi nagy szintézisek alapköveit jeleníti meg. A negyvenes évek közepén legtöbb munkája Erdélyre vonatkozik: a Mezőség, Sebesvölgy, Jádvölgy, Székelyföld, Radnai-havasok növényvilágára. Hisz ahogy önmaga is nyilatkozta: "...Az élet delelőjének négy legmunkásabb esztendejét töltöttem Erdélyben" (1949). Új felvételekkel kiegészíti, átdolgozza és francia nyelven újra kiadja Kolozsvár és környékének növénytársulásait (1947).

REGIONÁLIS TANULMÁNYAI

-----Regionális tanulmányai között térségünkre és Nyugat-Dunántúlra jellemző a jelen folyóirat első évfolyamában, a Gáyer-emlékszámban megjelentetett cikke: "Vasmegye szociológiai és florisztikai növényföldrajzához" = Vasi Szemle (Folia Sabariensis), Szombathely 1934, I. évf. 2. sz. pp. 105-134. Ez a publikáció, mely a hazai növénytársulástan kibontakozásának hajnalán íródott, jelképesen szemlélteti a különbséget a vegetáció-egységek (növénytársulások) diszkontinuitását vizsgáló és demonstráló kontinentális módszertani megközelítés és a századforduló növényföldrajzi felfogása között. Soó 1932 nyarán hat hetet tölt Vas megyében, különösen Kőszegen, és ez alkalommal behatóan vizsgálja a megye, de alaposabban a Kőszegi-hegység és környékének növényzetét. Ellentétben Borbás és Gáyer korábbi növényföldrajzi munkáival, Soó a fitocönológia már e kezdeti szakaszában kísérletet tesz az európai összehasonlításokra jobban alkalmas vegetációegységek (társulások) feltárására.

Soó Rezső Németh László társaságában, Sajkódon

-----Saját terepi kutatásai és a szakirodalom alapján kísérletet tesz a megye növényzetének szociológiai rendszerben való bemutatására: 32 asszociációcsoport (föderáció) és 98 asszociáció-szubasszociáció áttekintésével. Az egyes egységek közül bővebben foglalkozik a történelmi Vas megye egyes jellegzetes növényzeti csoportjaival, pl. a gesztenyésekkel, üde erdőkkel, láprétekkel és a szerpentinvegetáció egységeivel. Így kiemeli a gesztenyés-tölgyesek ligetes jellegét, flóragazdagságuk forrásait, botanikai összetételük sajátosságait, a mészkerülő lomboserdők jellemző fajait (Deschampsia ceaspitosa, Vaccinium myrtillus, Melampyrum pratense stb.), vázolja a megye természetes vegetációöveit: tölgyesek, bükkösök, lucosok. A láprétekre vonatkozóan új adatokat közöl a bozsoki, a felsőőri kékperjés rétek, valamint a nyúlfarkfüves láprétek és a mocsárrétek összetételéről, leírja egyes tőzegmohalápok (Kőszeg-Olmód) florisztikai-cönológiai összetételét. Alapos elemzés tárgyává teszi a szerpentinvegetáció területét (Borostyánkő, ma Ausztria), kimutatva a bazifil fajok domináns szerepét, számos érdekes és lokálisan jellegzetes mikrotaxon előfordulását.
-----A pannóniai vegetáció rendszeres feldolgozása (növénytársulások leírása, ökológiai jellemzése, térképezése) terén igen jelentős Soó Rezső szervező tevékenysége. Egyik legsikeresebbek közé tartozik a 40 résztvevővel Vácrátóton a "Botanikai Kutatóintézetben és Természetvédelmi Parkban" tartott "Növényföldrajzi térképezési tanfolyam" (1950. augusztus 21.-szeptember 2.), melyet Zólyomi Bálinttal szervezett, az MTA, FM és a TTM támogatásával. A szimpózium anyagát (183 oldal) Piszter Szaniszló jegyzőkönyvben rögzítette és belső használatra sokszorosította 1951-ben. Az itt elhangzott előadások, módszertani ismertetések, értékelések, tanulmányutak és az azt követő szakmai viták meghatározóak voltak a magyar terepbotanikai kutatások folytatásában, a szakemberképzésben, Magyarország és a környező térség növénytársulásainak a feltárása, leírása, térképezése tekintetében, és jelentősen hozzájárultak a magyar cönológia hőskorának a kibontakozásához. Ugyanakkor az egyes vegetációs munkái megalapozzák a hazai természetvédelem kibontakozását (pl. Bátorliget, 1953, 1955). A következő évtizedekben növényföldrajzi-fitocönológiai felfedezések sorozata tárul fel és kerül mondhatni naprakész rögzítésre "A pannóniai növénytársulások rendszertani áttekintése 1957-1963" címen. Könyvek, tanulmányok és térképek megjelentetésének sokasága jellemzi a pezsgő kutatómunkát. Lényegében a szimpózium hatására indul el "A Magyar Tájak Növénytakarója" c. Zólyomi B. szerkesztette sorozat (1957-1977) is, melynek kiadott hét kötete (Őrség, Visegrádi-hegység, Gödöllői-dombvidék, Láprétek, Északi-Alföld stb.), a legjobban tükrözi a korabeli magyar tájegységek természetes és természetközeli növénytakaróját.

A SZINTÉZIS

-----Munkásságának szintézise, főműve: A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve, I-VI, Akadémiai Kiadó 1964-1980. A hatalmas, hatkötetes 3700 oldalas munkát nemzetközi szaktekintélyek a világirodalom legrészletesebb mikroszisztematikai-cönológiai-ökológiai flóraművének tartják. Megvalósításán a szerző korábbi jegyzetei alapján kereken tíz évet dolgozott. A kézikönyvben saját rendszerében minden faj- és infraspecifikus taxon kritikai tárgyalása után közli a társneveket, olykor a nehezebb csoportok és rokon taxonok határozókulcsait, virág és termésbiológiai, citaxonómiai adatait (ploidia-szint), a taxon elterjedését, flóraelem jellegét, ökológiai sajátosságait (TFN-képlet), cönológiai viszonyait, néha gazdasági jelentőségét. Az egyes nemzetségek (genuszok) anyagát bőséges irodalmi hivatkozások citálása teszi használhatóbbá. E kötetekben tehát Soó Rezső összefoglalja mindazt a tudást, melyet saját több évtizedes tapasztalata, ill. a modern kortárs magyar flóra- és vegetációkutatás a 20. század második feléig felhalmozott, hozzájárulva Közép- és Délkelet-Európa terepbotanikai információs rendszerének a gazdagításához. Munkájához hasonló vállalkozást nemigen találunk Európában.

A 70 éves Soó Rezső (1973)

-----Valamennyire az E. Oberdorfer-féle Pflanzensociologische excursionflora című kiadvány közelíti meg, de Soó munkája sokkal alaposabb, gazdagabb, részletesebb; tulajdonképpen impozáns kézikönyv, cönológiai flóra. A kötetek megjelenése naprakész botanikai tájékoztatást ad, a kiegészítésekkel és pótlásokkal (pl. az 5. kötetnél 244 oldal) pedig állandóan frissíti az "adattárát" az újabb feldolgozások, szintézisek eredményeivel: ilyen pl. A cönológiai rendszer módosítása, illetve A harasztok és magvas növények cönoszisztematikai áttekintése a 3. kötetben vagy A zárvatermők (Angiospermatophyta, Magnoliophytina) új rendszerének áttekintése, illetve Magyarország növénytársulásainak részletes (kritikai) rendszere az 5. kötetben. Úgy véljük, hogy a "Synopsis" köteteiben nyilvánul meg a leginkább Soó ötletgazdagsága, széles szakmai felkészültsége, eredetisége, összegező, általánosító képessége. A kézikönyv köteteinek megjelenését a nemzetközi szakirodalom jelentős méltatásban részesítette. A Taxon nemzetközi rendszertani folyóirat recenzense úgy jellemezte a munkát, mint "epoch making manual of taxonomy and geobotany" (1971, 20: 630), a szerzőjét úgy nevezte, mint "...Nestor of Hungarian and Central European systematics and phytosociology". A sorozat záró, 7. kötete már Priszter Szaniszló munkája: benne 630 oldalon a további kiegészítések, a flórakatalógus és a névmutatók. Soó Rezső tudományos teljesítménye csak a nagy magyar botanikusok, Kitaibel P., Borbás V., Jávorka S. munkásságával mérhető. Kézikönyve a magyar botanika nemzetközi tekintélyét messzemenően megnövelte. Felejthetetlen emlékeim közé tartozik, hogy a hetvenes évek elején a iasi-i és a bukaresti egyetemek professzorainak társaságában (E. Topa, I. Burduja, C. Dobrescu, Tr. Stefureac) olyan rácsodálkozást halljak, mint "...hogyan tudott egy ember egyedül ily nagyot alkotni?!"

SOÓ-ISKOLA

-----A tudományos munkásságán túl, Soó Rezső kétségkívül az egyik legnagyobb magyar iskolateremtő egyéniség. Évtizedekig generációk sorát tanította, nevelte, képezte, részben nagy segíteni akarással, lendülettel, részben szeszélyes ingadozásokkal, melyek számos történet, anekdota és legenda (pl. "fitocézár") csírájául szolgáltak.

Soó Rezső Tamási Áron sírjánál, Farkaslakán (1977)

-----Személyiségében tehetsége mellett óriási munkabírás és tenni akarás párosult. Visszaemlékezése szerint "...kisdiák korom óta rettenetes hiúság, ambíció gyötört: minél többet tenni, alkotni, gyűjteni" (1975). Mindezekből következtetve az önmagától és tanítványaitól is néha túl sokat kívánó tudós, alkotómunkája során kortársaival számos összeütközésbe került és sok ellenséget szerzett magának, mégis, ahogy saját maga is vallja: "Ám mindennél többre tartom, hogy iskolát neveltem, közel 60 tanítványom lett biológus kutató, köztük 4 akadémikus (Zólyomi B., Máthé I., Ubrizsy G., Jakucs P.), 10 a tudományok doktora, 4 Kossuth-díjas, számos kandidátus" (1978).
-----Azóta további munkatársak és tanítványok értek el kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeket, kitüntetéseket, hoztak létre regionális iskolaműhelyeket, és a tanítványok tanítványai is örvendetesen megsokasodtak. A múlt század végén és ma is a magyar botanikus szakma vezető egyéniségei nagyrészt a Soó-munkatársak és -tanítványok köréből kerültek ki: akadémikusok (Borhidi A., Fekete G., Juhász-Nagy P., Pócs T., Vida G.), tudósok-tanárok (Balogh M., Baráth Z., Borsos Olga, Csapody I., Draskovits Rózsa, Felföldy L., Horánszky A., Isépy I., Járainé Komlódi Magda, Kevey B., Kováts D., Kovács Margit, Lacza Júlia, Láng Edit, Németh F., Orbán S., Pólya L., Priszter Sz., Seregélyes T., Simon T., Ujvárosi M. és mások). A Soó-iskola kisugárzását a csonka Magyarország határai szerencsére nem tudták megállítani. Munkái, kézikönyvei mint a közlekedő edények széles körben elterjedtek, különösen a délkelet-európai intézetekben. Így Erdélyben, Kolozsváron, az "iskola" egykori második központjában is tovább éltek a hagyományok; a múlt század második felében a Soó-iskolát közvetlenül Csűrös I., Nyárády E. Gy., és Nyárády A. személye és munkássága képviselte, később köréjük csoportosult, vagy velük kapcsolatban levő botanikai műhelyekben dolgozott számos további "közvetett" munkatárs és tanítvány (Csűrös-Káptalan Margit, Füzi J., Gergely J., Kovács A., Kovács J. A., Kovács S., Miklossy V. V., Papp S., Páll I., Pálfalvi P., Pázmány D., Rácz G., Rácz-Kotilla Erzsébet, Szabó T. A., Váczy K. és mások), kelet felé gazdagítva a magyar botanika művelőinek körét. Az ún. "Soó-jelenség" (ambíció, hiúság) emberileg gyakori kellemetlenségek forrása volt, de maradandó pozitívuma az alkotó gondolatok gerjesztése, közvetítése és megőrzése, a tények ismerete, az igazságérzet és tanítás, megannyi tudományos közösséget formáló tulajdonság, mely az egész magyar nyelvterületen, bár időszakosan akadályozva is volt, mégis termékeny műhelyeket eredményezett, melyek a magyar botanika-tudomány és kultúra folytonosságát, sikerét és újabb esélyét biztosítják a XXI. században is.

MŰGYŰJTŐ ÉS MECÉNÁS

-----Soó Rezsőre emlékezve szólnunk kell még a műgyűjtőről és mecénásról. Egész életpályája során igen jelentős bibliofil, műgyűjtő és filatelista tevékenységet folytatott. Könyvtárának alapjait első debreceni éveiben alapozta meg. Metszetes, illusztrált, dedikált és első kiadású példányokat gyűjtött. Kutatásaihoz kapcsolódott értékes szakkönyvtára, melyben jelentős helyet foglaltak el a középkori metszetes füvészkönyvek. Ami a szépírókhoz való viszonyát illeti, nagy Ady-rajongó volt, barátja volt Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Németh László. Gyűjteményéhez tartozott az Ady első kiadások közül az "Új versek" szignált példánya. Gyűjteménye féltve őrzött tételei még Waldstein és Kitaibel három folio kötete, 280 színezett rézmetszettel, melyet az Országos Széchényi Könyvtárának adományozott. Növénytani könyvtárának jelentős részét (50 teljes folyóiratsorozat, több ezer különlenyomattal) az MTA Botanikai Intézetének, részben a MTM Növénytárának ajándékozta.

Soó Rezső egyik, a szerzőhöz írt levele (1973)

-----Korának második legnagyobb kisgrafika (ex librisek, alkalmi grafikák) gyűjteményét hozta létre Európában. Gyűjteményével több kiállításon szerepelt. Sokáig a Kisgrafika Barátok Körének elnöke is volt. Gyűjtését Weiner Piroska dolgozta fel. Tevékenységét Szíj Rezső több helyen is méltatta (1966, 1979). A gyűjtemény nagyobb része (kb. 80 000 lap) az Iparművészeti Múzeumhoz került, a magyar szabad grafikai anyagok (pl. Rippl-Rónai, Zichy) a Déri Múzeumba, a külföldi grafikai gyűjtemény (japán, francia anyagok a XVII-XIX. századból) a Szépművészeti Múzeumba. A 18 ezer darab duplum pedig a keszthelyi Balaton Múzeum örökségébe épült be.
-----Jelentős volt bélyeggyűjteménye (kb. 170 000-180 000 darab), melyeket motívumok és országok szerint rendezett. Kiállításokon aranyérmet is nyert velük. A motívumok közül büszke volt a legszebbekre: növény- és állatvilág, folklór, régészet, kelet művészete, műemlékek, szobrászat, népművészet, színház-film stb. Nagy részük a Bélyegmúzeumba, kisebb részük a Déri Múzeumba került. Kerámiából egyedülálló macskafigura-gyűjteménye volt (240 darab).

*

-----Az elmondottak rövid átfogó betekintést nyújtanak egy XX. századi magyar tudós életének és munkásságának fontosabb mozzanataiba, tevékenységének, személyiségének rejtelmeibe. A vázolt életpályája sajátos, XX. századi kis kárpát-medencei történelem, tudománytörténet, építőköve a magyar tudomány és kultúra egységes tárának. Soó Rezső hatalmas munkásságával az európai élvonalba juttatta a magyar botanika hagyományos területét, szakmai kisugárzása az egész magyar nyelvterületen máig érzékelhető, élő-működő tudományos műhelyek formájában az egész Kárpát-medencében. Tudományos és iskolateremtő tevékenységével a XX. századi nagy magyar tudósok (Bartók Béla, Kodály Zoltán, Szentgyörgyi Albert stb.) sorát gyarapítja. Színes egyénisége, temperamentuma számos konfliktus forrása is volt. Mindezeken túl, ránk maradt, tovább él és folytatódik Adyval vallott életfilozófiája: Aki él, az mind örüljön / mert az Élet mindenkinek / kivételes szent örömül jön (Ady: Köszönet az Életért).

SOÓ REZSŐ FONTOSABB PUBLIKÁCIÓI

SOÓ R., 1927, Geobotanische Monographie von Kolozsvár (Klausenburg). - Debr. Honism. Biz. 4/15-16, 152 p.
SOÓ R., 1927, Systematische Monographie der Gattung Melampyrum. - Feddes Rep. 23-24, 100 p.
SOÓ R., 1928, Revision der Orchideen Südosteuropas und Südwestasiens. - Bot. Arch. 23, 1-196 p.
KELLER G., SOÓ R., 1930, Kritische Monographie. In: Keller R., Schlechter: Monographie und Iconographie der Orchideen Europas und des Mittelmeergebietes. - Fedde, Berlin-Dahlem II, 472 p. (Újrakiadás, Königstein, 1972)
SOÓ R., 1933, Floren- und Vegetationskarte des historischen Ungarns. - Debr. Honism. Biz. 8/30, 35 p. 2 chart.
SOÓ R., 1937, A Mátrahegység és környékének flórája. - Magyar Flóraművek I. Inst. Bot. Debrecen, 89 p. 1 térkép.
SOÓ R., MÁTHÉ I., 1938, A Tiszántúl flórája. - Magyar Flóraművek II. Inst. Bot. Debrecen, 192 p. 1 térkép.
SOÓ R., 1940, A Székelyföld flórájának előmunkálatai. - Magyar Flóraművek III. Inst. Syst.-Geobot. Kolozsvár, 146 p. 1 térkép.
SOÓ R., 1940, Vergangenheit und Gegenwart der pannonischen Flora und Vegetation. - Nova Acta Leopoldina, Halle Nr. 56, 50 p.
NYÁRÁDY E. GY., SOÓ R., 1941-1944: Kolozsvár és környékének flórája. - Kolozsvár, Erdélyi Nemzeti Múzeum Növénytára 688 p.
SOÓ R., 1943, A Székelyföld flórája. - Magyar Flóraművek VI. Inst. Syst.-Geobot. Kolozsvár, 62 p.
SOÓ R., 1943, Fontes Florae Hungaricae I. (Csehszlovák irodalom 1918-1940). - Erdélyi Nemzeti Múzeum, Kolozsvár, 60 p.
SOÓ R., HARGITAI Z., KERESZTES K., 1944, Európa flóra- és vegetációtérképe. - Acta Sci. Math. Nat. Univ. Kolozsvár, 15 p. 2 térkép.
SOÓ R., 1945, Növényföldrajz. - Term. Tud. Társ, Budapest, 208 p. 32 tábl., 2 térkép. (További kiadásai: 1953, 68 p.; 1956, 68 p.; 1963, 560 p.; 1965, 152 p.)
SOÓ R., 1947, Chromosome number analysis of the Carpatho-Pannonian flora with remarks concerning ecological significance of polyploidy. - Acta Geobot. Hung. 6(1): 104-113.
SOÓ R., 1949, Az Erdélyi Mezőség flórája. - Florae Carpato-Pannonicae VII. Inst. Bot. Debrecen, 125 p.
SOÓ R., 1949-1951, Les association végétales de la Moyenne Transsylvanie. - II. Acta Geobot. Hung. 6(2): 3-107; I. AMNH 1: 1-71.
JÁVORKA S., SOÓ R., 1951, A magyar növényvilág kézikönyve. Magyarország vadontermő és termesztett növényeinek meghatározója, ökológiai és gazdasági útmutatója. - I-II. Akad. Kiadó, Budapest, 1120 p.
SOÓ R., 1953, Fejlődéstörténeti növényrendszertan. - Tankönyvkiadó, Budapest 378 p. (További kiadásai: 1963, 1965).
SOÓ R., 1957-1963, Systematische Übersicht der pannonischen Pflanzengesellschaften I-IV. - Acta Bot. Hung. 3-9, cca 185 p.
SOÓ R., 1947, 1957, Conspectus des groupements végétaux dans les Bassins Carpatiques. I. Les associations halophiles, Inst. Bot. Debrecen, 60 p.; II. Les associations psammophiles et leur génétique. Acta Bot. Hung. 3: 43-64.
SOÓ R., 1964, Die regionalen Fagion-Verbande und Gesellschaften Südosteuropas. - Studia Biol. Hung., Akad. Kiadó, Budapest, 104 p.
SOÓ R., KÁRPÁTI Z., 1968, Magyar Flóra. Harasztok - Virágos növények. Növényhatározó II. - Tankönyvkiadó, Budapest, 846 p.
SOÓ R., 1964-1980, A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve. (Synopsis systematico-geobotanica Florae Vegetationisque Hungariae). - Akadémiai Kiadó, Budapest, I. 590 p. 1964; II. 656 p. 1966; III. 506 p. 1968; IV. 614 p. 1970; V. 724 p. 1973; VI. 557 p. 1980.