--------------------
--------------------
-----Megdöbbentőnek hangzik, hogy Vékony
szerint ennyire rosszul ismerjük népünk régmúltját! Ezek
szerint tudósok generációi rossz nyomon jártak? Az eddig
ismert kép úgy alakult ki - írja Vékony Gábor - hogy
szervesen továbbéltek a tehetséges XIII. századi
történetírók, Kézai Simon és Anonymus korabeli
kombinációi. Helyettük, mellettük jobb a korabeli forrásokra
és főleg a nyelvekben megőrződött történelemre
támaszkodni. Az eddigi kép bizonyos előfeltevések
kritikátlan elfogadásán alapult. A biztosnak vélt dolgokhoz
mindig csak hozzátettek. Anélkül azonban, hogy meggyőződtek
volna róla, szilárd alapokra építkeznek-e.
-----Nyelvtudomány - írott történeti
források - régészet. Csakis ebben a fontossági sorrendben
lehet helyes megállapításokra jutni, fejti ki meggyőzően a
szerző. Önmagukban a régészeti módszerek nem alkalmasak
néptörténeti kutatásokhoz, az egykori embercsoportok
tevékenységeinek kb. 15%-a lenne megismerhető az összes
régészetileg feltárható ismeretanyag begyűjtése esetén is.
A régészeti adatokat csak a nyelvtörténeti adatokkal
összefüggésben lehet helyesen értékelni. A finnugorokkal
kapcsolatba hozható történeti források csak az i. e. V.
században indulnak és egészen az újkorig elég gyérek. A
finnugor nyelvrokonságot viszont már a XVII. században
észrevették. Részletes áttekintést ad az uráli (finnugor
és szamojéd) népekről. A nyelvcsalád fejlődéséről,
idegen nyelvi (főleg indogermán) kapcsolatairól. Szellemes
megfogalmazása szerint a ma élő kis népek egy törzsében és
vaskosabb ágaiban elkorhadt, kidőlt fa földre zuhant ágai.
Tisztáz egy régi tévedést: a 'magyar' népnév nem finnugor
eredetű. Több, már az ókori forrásokban szereplő, azóta
kihalt népről deríti ki a szerző, hogy finnugorok voltak:
venédek, basztarnák, poikinok, akatzirok. A régi finnugor
népek tehát nagyobb szerepet játszottak és részben jóval
délebbre is éltek Kelet-Európában, mint eddig gondoltuk.
-----Az uráli kor az i. e. VI-V. évezredben
volt. Ekkor az uráli nép a Volgától nyugatra és délre élt
és nem az Urál hegység jóval északabbra lévő,
Nyugat-Szibériába is átnyúló térségében. A korai
"uráliak" szomszédságában éltek a korai
indogermánok. Régi nyelvi kapcsolatok arra utalnak, hogy a
megtelepült életmóddal, állattartással és földműveléssel
kapcsolatos szavakat tőlük vették át a finnugorok ősei. A
finnugor őshazát az Oka folyó vidékére helyezi, déli
irányban Voronyezs környékéig kiterjedően. A Volga neve a
magyar 'völgy', vogul 'vólj' szóval kapcsolatos. A finnugor
kor kései szakaszában, az i. e. III. évezredben már az eke
használatára is vannak adatok. Sokkal fejlettebb civilizáció
rajzolódik ki nyelvi és régészeti adatok alapján, mint
korábban hittük volna.
-----Az ugor kor legfontosabb újdonsága, a
lótartás az i. e. III. évezred végén jelenik meg. A
lótartás fejlődésében szerepet játszhattak a Volga-vidékre
költözött elámi csoportok. A gyümölcstermesztés, oltás
ismeretére nem csak nyelvi adatok, hanem egy előkerült
bronzkori szemzőkés is utal. Palánk-kerítéssel, árokkal
körülvett jelentős népességű falvak voltak ekkoriban. Már
a II. évezredben megjelenik a vasművesség: igaz, a ritka
vasfegyverek értéke ekkor még az aranynál is nagyobb
lehetett. A korai ősmagyar kor már az i. e. II. évezred
végén kezdődik és az i. sz. V. századig, a hun-korig tart. A
magyar nyelv és az ősi pontuszi-balkáni nyelvek (dák, geta
stb.) közt közvetlen átvételre valló nyelvi adatok vannak.
Ezekre az átvételekre valahol a Dnyeper vidékén kerülhetett
sor. Ide tartozik 'szőlő' szavunk. A 'küszöb' szó is
idézhető, ami már fából épült boronaházakra utal a
vaskorban (i. e. I. évezred). Ugyanekkor fejlődnek ki a szkíta
kapcsolatok. Hérodotosz feljegyzései és máig élő
folyónevek alapján a szkíta-kori magyarságot Vékony a Donyec
tágabb vidékére helyezi. Korai iráni átvétel 'vár' szavunk
is. A Hérodotosz által a budinok földjén említett hatalmas
fa erődítményt a Vorszkla melletti Bijszkkel azonosítják. A
'székely' népnév a magyarság eredeti önelnevezése lehet. A
szkíta korból származhat, kapcsolatba hozható vele egy
szkíta király - görögül leírt - Szkülész neve.
-----A magyar nyelvbe a bolgár-török
jövevényszavak - mert adórendszerre, igazságszolgáltatásra,
vagyis állami működésre utalnak - csakis a
Kárpát-medencében, az avar birodalom keretei között
kerülhettek. Közép-iráni jövevényszavaink is az alföldi
szarmata lakosság beolvadásának köszönhetőek. Délszláv
eredetű jövevényszavak (ebéd, ecet...) ugyancsak kizárólag
800 előtt kerülhettek a magyarba. A székely népnév adott
formájában való bekerülése a nyugati délszlávok és
tőlük a németek nyelvébe nem történhetett másutt, sem
később. Vagyis a magyarság végleges kialakulásának fő
színtere a Kárpát-medence, ideje pedig az avar kor. A
későbbi magyar államiságra is az avar korszak jellemzői
öröklődnek. A magyar nyelvű lakosság eredetileg nagyobb
területen élt a Kárpátoktól keletre is. Ezt régészeti és
helynévi adatok bizonyítják.
-----Az Irtis mentén, az Altáj-hegység
előterében a VIII. század közepén felbukkanó 'Ala Juntlug'
népnév azonos a honfoglaló magyarok régi neveként
feljegyzett 'szavartoi aszfaloi' népnévvel. Mindkettő 'tarka
lovú lovasok' jelentésű. A "honfoglaló magyarok"
nem bolgár-török, hanem köztörök nyelvet beszéltek.
Nyelvük a mai baskírok nyelvével közeli rokon (a két
népnév is egymás testvére). A honfoglaló magyarok
története szorosan kötődik a besenyőkhöz, akik állandó
szomszédaik voltak. Európában 860 táján jelennek meg, 880
táján csatlakoznak hozzájuk a kavarok. Vékony szerint 894-ben
először a frank Pannóniát foglalják el, majd a Dunán
átkelve támadják meg a bolgárokat. Először a
Kárpát-medencében, másodjára a Balkánon. Ezek a
kombinációk kissé mesterkélten hatnak, a források szó
szerinti értelmezése esetén tulajdonképpen érvényes
magyarázatok lehetnének, nem szabad azonban arról sem
elfeledkeznünk, hogy lehetnek ügyetlen megfogalmazás
következményei is. Magam egyetértve a honfoglaló magyarok
894-es teljes kárpát-medencei hódításának gondolatával, a
bolgárok és a pannóniai frankok elleni támadást inkább
egyidejű eseménynek vélem.
-----Amikor a történész kevés adattal
dolgozik, óhatatlanul feltételezésekbe kell bocsátkozzon.
Ezek a kombinációk nem mindig időtállóak. Ilyennek tekintem
a törzsnevek Vékony általi, személynévként történő
értelmezését. Bíborbanszületett Konstantin ezekről a
kavarok csatlakozása kapcsán beszél, és megemlíti, hogy
"ma" is - értsd 950 táján - megvannak. Nyék, Megyer
stb. nevű személyekről viszont nem maradtak fenn adatok.
Felmerül, hogy amennyiben ezek a IX. században éltek, hogyan
hagyhattak a Kárpát-medencében annyi helynévi nyomot. Ha meg
a X. század közepének szereplői lettek volna, miért nem
említik őket korabeli, vagy akár későbbi írott források?
Megjegyzem, Konstantin a besenyő törzseket éppúgy 'genea'
néven említi. Maga Vékony állítja, hogy a besenyők és a
honfoglaló magyarok egymással szinkronban mozogtak az Altáj
vidékétől a Kárpátokig. Miért lett volna merőben más
politikai, törzsszövetségi rendszerük? Ugyanezen okból
vonható kétségbe Vékony Gábor hipotézise a három
főméltóság (nagyfejedelem, gyula, harka) és a három
néprész (honfoglaló magyar, kavar, székely) kapcsán? A
honfoglaló elitből származó krónikások a székelyeket
következetesen a 'hitvány' jelzővel lenézően említik, a
'gaz' besenyők társaságában. Vagyis a székelyek aligha
lehettek részei a 'hétmagyar' törzsszövetségének, vezérük
(?) pedig aligha lehetett a három törzsszövetségi méltóság
egyike.
-----Jogos lehet a
feltételezés, hogy a 'székelyek' (a később is annak
nevezettek) eredetileg a frank Pannonia - azaz a
Nyugat-Dunántúl - területén laktak, ez jól magyarázná
csoportkénti elkülönülésüket a többi magyar nyelvűtől.
Írásuk, a székely rovásírás az avar kori rovásírás
egyenes folytatása.
-----A "honfoglaló magyarok" tehát
ázsiai eredetű keleti török nyelvűek voltak, és éppúgy
beolvadtak nyelvileg a meghódított kárpát-medencei (mai
értelemben vett) magyar népbe, mint a bolgár-törökök a
meghódított balkáni szlávokba. Mai népnevünket és
államiságunkat köszönhetjük nekik. Nyelvileg - és a
nagy-nagy többség etnikailag - nem tőlük származunk. Igaz,
az elsődleges névadó anyáknak köszönhetően, már náluk is
megjelentek ősmagyar névadási jellegzetességek, erre éppen
Árpád neve az egyik példa. Európába költözésük (860
körüli idő) óta a "honfoglaló magyarok" feleségei
között már lehettek - többek közt - keleti ősmagyar nők
is.
-----A hatalmas ismeretanyag összegzéseként
elkészült művel lehet vitatkozni, de csak komoly tárgyi
érvekkel érdemes. A fő kérdésben, a magyar nép
kialakulásának valószínűsíthetően helyes megismerésében
a szerző jó úton indult el. Összességében
megállapíthatjuk, korai történelmünk
"vékonyítása" jól sikerült.
Dénes József