--------------------Vékony Gábor: Magyar őstörténet - magyar honfoglalás. Nap Kiadó, Bp., 2002. 223 old.

--------------------Régóta várt, nagy jelentőségű könyv jelent meg a magyar néppé válásról Vékony Gábor tollából. Történeti tudatunk és a régi történelemről birtokunkban lévő kép eddigi legnagyobb változásának vagyunk tanúi. Nem szenzációhajhászásról van szó, hanem valódi tudománytörténeti fordulat kezdetéről. A szerző kevesek által olvasott kis példányszámú szakfolyóiratokban, évkönyvekben, időnként nehezen elérhető (például bolgár nyelvű) írásaiban a téma specialistái számára részletekben korábban már megírta a mostani könyv szinte valamennyi gondolatát. Vagyis a történelmi rekonstrukció fokozatosan, apró mozaikokból állt össze imponáló tablóvá. Mindez most kerül a széles közvélemény elé. "Véglegesen le kell számolnunk azzal a téves történeti rekonstrukcióval, amely szerint a mai magyar nyelv előzményét beszélő népesség kárpát-medencei megtelepedése csak 900 körül, az ún. honfoglalással történt volna" - írja.
-----Megdöbbentőnek hangzik, hogy Vékony szerint ennyire rosszul ismerjük népünk régmúltját! Ezek szerint tudósok generációi rossz nyomon jártak? Az eddig ismert kép úgy alakult ki - írja Vékony Gábor - hogy szervesen továbbéltek a tehetséges XIII. századi történetírók, Kézai Simon és Anonymus korabeli kombinációi. Helyettük, mellettük jobb a korabeli forrásokra és főleg a nyelvekben megőrződött történelemre támaszkodni. Az eddigi kép bizonyos előfeltevések kritikátlan elfogadásán alapult. A biztosnak vélt dolgokhoz mindig csak hozzátettek. Anélkül azonban, hogy meggyőződtek volna róla, szilárd alapokra építkeznek-e.
-----Nyelvtudomány - írott történeti források - régészet. Csakis ebben a fontossági sorrendben lehet helyes megállapításokra jutni, fejti ki meggyőzően a szerző. Önmagukban a régészeti módszerek nem alkalmasak néptörténeti kutatásokhoz, az egykori embercsoportok tevékenységeinek kb. 15%-a lenne megismerhető az összes régészetileg feltárható ismeretanyag begyűjtése esetén is. A régészeti adatokat csak a nyelvtörténeti adatokkal összefüggésben lehet helyesen értékelni. A finnugorokkal kapcsolatba hozható történeti források csak az i. e. V. században indulnak és egészen az újkorig elég gyérek. A finnugor nyelvrokonságot viszont már a XVII. században észrevették. Részletes áttekintést ad az uráli (finnugor és szamojéd) népekről. A nyelvcsalád fejlődéséről, idegen nyelvi (főleg indogermán) kapcsolatairól. Szellemes megfogalmazása szerint a ma élő kis népek egy törzsében és vaskosabb ágaiban elkorhadt, kidőlt fa földre zuhant ágai. Tisztáz egy régi tévedést: a 'magyar' népnév nem finnugor eredetű. Több, már az ókori forrásokban szereplő, azóta kihalt népről deríti ki a szerző, hogy finnugorok voltak: venédek, basztarnák, poikinok, akatzirok. A régi finnugor népek tehát nagyobb szerepet játszottak és részben jóval délebbre is éltek Kelet-Európában, mint eddig gondoltuk.
-----Az uráli kor az i. e. VI-V. évezredben volt. Ekkor az uráli nép a Volgától nyugatra és délre élt és nem az Urál hegység jóval északabbra lévő, Nyugat-Szibériába is átnyúló térségében. A korai "uráliak" szomszédságában éltek a korai indogermánok. Régi nyelvi kapcsolatok arra utalnak, hogy a megtelepült életmóddal, állattartással és földműveléssel kapcsolatos szavakat tőlük vették át a finnugorok ősei. A finnugor őshazát az Oka folyó vidékére helyezi, déli irányban Voronyezs környékéig kiterjedően. A Volga neve a magyar 'völgy', vogul 'vólj' szóval kapcsolatos. A finnugor kor kései szakaszában, az i. e. III. évezredben már az eke használatára is vannak adatok. Sokkal fejlettebb civilizáció rajzolódik ki nyelvi és régészeti adatok alapján, mint korábban hittük volna.
-----Az ugor kor legfontosabb újdonsága, a lótartás az i. e. III. évezred végén jelenik meg. A lótartás fejlődésében szerepet játszhattak a Volga-vidékre költözött elámi csoportok. A gyümölcstermesztés, oltás ismeretére nem csak nyelvi adatok, hanem egy előkerült bronzkori szemzőkés is utal. Palánk-kerítéssel, árokkal körülvett jelentős népességű falvak voltak ekkoriban. Már a II. évezredben megjelenik a vasművesség: igaz, a ritka vasfegyverek értéke ekkor még az aranynál is nagyobb lehetett. A korai ősmagyar kor már az i. e. II. évezred végén kezdődik és az i. sz. V. századig, a hun-korig tart. A magyar nyelv és az ősi pontuszi-balkáni nyelvek (dák, geta stb.) közt közvetlen átvételre valló nyelvi adatok vannak. Ezekre az átvételekre valahol a Dnyeper vidékén kerülhetett sor. Ide tartozik 'szőlő' szavunk. A 'küszöb' szó is idézhető, ami már fából épült boronaházakra utal a vaskorban (i. e. I. évezred). Ugyanekkor fejlődnek ki a szkíta kapcsolatok. Hérodotosz feljegyzései és máig élő folyónevek alapján a szkíta-kori magyarságot Vékony a Donyec tágabb vidékére helyezi. Korai iráni átvétel 'vár' szavunk is. A Hérodotosz által a budinok földjén említett hatalmas fa erődítményt a Vorszkla melletti Bijszkkel azonosítják. A 'székely' népnév a magyarság eredeti önelnevezése lehet. A szkíta korból származhat, kapcsolatba hozható vele egy szkíta király - görögül leírt - Szkülész neve.
-----A magyar nyelvbe a bolgár-török jövevényszavak - mert adórendszerre, igazságszolgáltatásra, vagyis állami működésre utalnak - csakis a Kárpát-medencében, az avar birodalom keretei között kerülhettek. Közép-iráni jövevényszavaink is az alföldi szarmata lakosság beolvadásának köszönhetőek. Délszláv eredetű jövevényszavak (ebéd, ecet...) ugyancsak kizárólag 800 előtt kerülhettek a magyarba. A székely népnév adott formájában való bekerülése a nyugati délszlávok és tőlük a németek nyelvébe nem történhetett másutt, sem később. Vagyis a magyarság végleges kialakulásának fő színtere a Kárpát-medence, ideje pedig az avar kor. A későbbi magyar államiságra is az avar korszak jellemzői öröklődnek. A magyar nyelvű lakosság eredetileg nagyobb területen élt a Kárpátoktól keletre is. Ezt régészeti és helynévi adatok bizonyítják.
-----Az Irtis mentén, az Altáj-hegység előterében a VIII. század közepén felbukkanó 'Ala Juntlug' népnév azonos a honfoglaló magyarok régi neveként feljegyzett 'szavartoi aszfaloi' népnévvel. Mindkettő 'tarka lovú lovasok' jelentésű. A "honfoglaló magyarok" nem bolgár-török, hanem köztörök nyelvet beszéltek. Nyelvük a mai baskírok nyelvével közeli rokon (a két népnév is egymás testvére). A honfoglaló magyarok története szorosan kötődik a besenyőkhöz, akik állandó szomszédaik voltak. Európában 860 táján jelennek meg, 880 táján csatlakoznak hozzájuk a kavarok. Vékony szerint 894-ben először a frank Pannóniát foglalják el, majd a Dunán átkelve támadják meg a bolgárokat. Először a Kárpát-medencében, másodjára a Balkánon. Ezek a kombinációk kissé mesterkélten hatnak, a források szó szerinti értelmezése esetén tulajdonképpen érvényes magyarázatok lehetnének, nem szabad azonban arról sem elfeledkeznünk, hogy lehetnek ügyetlen megfogalmazás következményei is. Magam egyetértve a honfoglaló magyarok 894-es teljes kárpát-medencei hódításának gondolatával, a bolgárok és a pannóniai frankok elleni támadást inkább egyidejű eseménynek vélem.
-----Amikor a történész kevés adattal dolgozik, óhatatlanul feltételezésekbe kell bocsátkozzon. Ezek a kombinációk nem mindig időtállóak. Ilyennek tekintem a törzsnevek Vékony általi, személynévként történő értelmezését. Bíborbanszületett Konstantin ezekről a kavarok csatlakozása kapcsán beszél, és megemlíti, hogy "ma" is - értsd 950 táján - megvannak. Nyék, Megyer stb. nevű személyekről viszont nem maradtak fenn adatok. Felmerül, hogy amennyiben ezek a IX. században éltek, hogyan hagyhattak a Kárpát-medencében annyi helynévi nyomot. Ha meg a X. század közepének szereplői lettek volna, miért nem említik őket korabeli, vagy akár későbbi írott források? Megjegyzem, Konstantin a besenyő törzseket éppúgy 'genea' néven említi. Maga Vékony állítja, hogy a besenyők és a honfoglaló magyarok egymással szinkronban mozogtak az Altáj vidékétől a Kárpátokig. Miért lett volna merőben más politikai, törzsszövetségi rendszerük? Ugyanezen okból vonható kétségbe Vékony Gábor hipotézise a három főméltóság (nagyfejedelem, gyula, harka) és a három néprész (honfoglaló magyar, kavar, székely) kapcsán? A honfoglaló elitből származó krónikások a székelyeket következetesen a 'hitvány' jelzővel lenézően említik, a 'gaz' besenyők társaságában. Vagyis a székelyek aligha lehettek részei a 'hétmagyar' törzsszövetségének, vezérük (?) pedig aligha lehetett a három törzsszövetségi méltóság egyike.
-----Jogos lehet a feltételezés, hogy a 'székelyek' (a később is annak nevezettek) eredetileg a frank Pannonia - azaz a Nyugat-Dunántúl - területén laktak, ez jól magyarázná csoportkénti elkülönülésüket a többi magyar nyelvűtől. Írásuk, a székely rovásírás az avar kori rovásírás egyenes folytatása.
-----A "honfoglaló magyarok" tehát ázsiai eredetű keleti török nyelvűek voltak, és éppúgy beolvadtak nyelvileg a meghódított kárpát-medencei (mai értelemben vett) magyar népbe, mint a bolgár-törökök a meghódított balkáni szlávokba. Mai népnevünket és államiságunkat köszönhetjük nekik. Nyelvileg - és a nagy-nagy többség etnikailag - nem tőlük származunk. Igaz, az elsődleges névadó anyáknak köszönhetően, már náluk is megjelentek ősmagyar névadási jellegzetességek, erre éppen Árpád neve az egyik példa. Európába költözésük (860 körüli idő) óta a "honfoglaló magyarok" feleségei között már lehettek - többek közt - keleti ősmagyar nők is.
-----A hatalmas ismeretanyag összegzéseként elkészült művel lehet vitatkozni, de csak komoly tárgyi érvekkel érdemes. A fő kérdésben, a magyar nép kialakulásának valószínűsíthetően helyes megismerésében a szerző jó úton indult el. Összességében megállapíthatjuk, korai történelmünk "vékonyítása" jól sikerült.

Dénes József