----------------------------------------
----------------------------------------
-----E könyvnek más tekintetben is vannak
előzményei: Domokos Mátyás az elmúlt néhány évben sajtó
alá rendezte huszadik századi irodalmunk korszakos alkotóival
foglalkozó esszéit, tanulmányait, interjúit. 1998-ban jelent
meg az Illyés Gyuláról szóló Adósságlevél, két
évvel később a Németh László-életművet vallató Írósors.
Ebbe a sorba, továbbá az In memoriam című szép
sorozatba illeszkedik A porlepte énekes is.
-----Az ízléses küllemű könyvben 15 írás
kapott helyet. Ezek először a Holmi, a Kortárs
és az Életünk hasábjain láttak napvilágot;
némelyikük a Magyar Rádióban hangzott el, illetve a korábbi
Domokos-tanulmánykötetekben (Ugyanarról másképpen,
1977; A pályatárs szemével, 1982; Varázstükrök
között, 1991; Leletmentés, 1996) szerepelt.
-----A válogatást a műfaji sokszínűség
jellemzi. Egy képzelt beszélgetés vezeti be a kötetet, ezt
interjúk, lektori jelentések, tárgyilagos elemzések,
visszaemlékezések és lírai vallomások követik. Egy részük
a költő életében megjelent értékelés, kisebbik hányaduk
1989 után papírra vetett vagy élőszóban elhangzott
méltatás. Stílusukat, mondandójukat tekintve mégis
egységesek. Összetartja őket Domokos Mátyás kíváncsisága,
a költő iránti alázata. Nem a beavatottság látszatát
kelti, valóban beavatott. Távol áll tőle a kizárólagosság,
úgy tárgyszerű, hogy eközben elkerüli az esztétikai,
irodalomelméleti "tolvajnyelv" hivalkodó
használatát.
-----E rövid ismertetőben mindössze néhány
jellemző témára, mozzanatra térhetek ki. A prológusnak
szánt fiktív párbeszédet Weöres Sándor verseiből,
leveleiből, a vele folytatott szakmai és baráti
beszélgetések emlékeiből szőtte Domokos Mátyás. Nem
dokumentatív céllal, mégis a pozitivista tényközlésnél
hitelesebben, a költő szellemében komponálta írását. Ennek
eredményeként kettős portré született: Weöresé és az őt
olvasó, értelmező baráté, kritikusé. Az utóbbi
minősítés helyett alighanem szerencsésebb lenne a tanú
kifejezést használni, az epilógus befejező sorai mindenesetre
ezt indokolnák: "Weöres Sándornak van egy folyton
hangoztatott kívánsága, hogy tudniillik ne csak mi olvassuk a
verset, hanem a vers is olvasson bennünket. Engem az ő verse,
az ő életműve - harminc éven át - így olvasott; s én is
csak egy töredékét voltam képes - nyilván tökéletlenül -
lejegyezni ennek az olvasatnak. 1976-1946"
-----A későbbi írások is ennek jegyében
születtek. Legyen szó interjúról, esszéről vagy
tanulmányról, szóljanak az egysorosokról, a
versszimfóniákról, a "gyermekversekről" vagy éppen
a lettrista művekről, mindig akad egy-egy axiómaként idézett
Weöres Sándor-i gondolat, amely szilárd értelmezési alapot
jelent Domokos Mátyás számára. Ilyen a költő médium volta,
"A dal a húrban alszik", ilyen a szó szerint (is)
értendő "sültrealista" költő vagy Dante 13.
levelének Weöres által is többször említett tétele, amely
szerint a műnek négyféle jelentése van: "szó szerinti,
jelképes, erkölcsi és érzékfeletti". Az életművet
vallató barát természetesen sohasem elégszik meg a költői
nyilatkozatokkal, levélrészletekkel, vallomásokkal. Tudja,
hogy "résen kell lennie"; nem véletlenül említi
Weöres ugratásait, tréfáit, idézi ellentmondásra mindig
kész alkatát. A költő arcképét, verseinek értelmezését
kivételesen gazdag bölcseleti, irodalmi, zenei,
képzőművészeti háttérből bontakoztatja ki (görög
filozófusok, Fülep, Hamvas, Yung, Fukuyama, Mallarmé, T. S.
Eliot, Ady, Tamkó Sirató Károly, Sztravinszkij, Picasso, hogy
csupán néhányat említsek hivatkozásaiból). A sorból még
Panyigai Sándor sem marad ki. Domokos Mátyás ugyanis
utánajárt egykori kötetének, és - Bárdosi Németh János
nyomán - bizonyította, hogy a Táncdal című
Weöres-verset "az értelmetlennek tetsző panyigai szóban
rejlő személynév horgonyozza a való világba" (Imbolygás
a Táncdal körül. 142-154).
-----Egy alaposan dokumentált írásban -
amelyben interjú, személyes emlék, lektori jelentés és
nyilatkozat is szerepel - nyomon követhetjük a Tűzkút
című Weöres-kötet párizsi és magyarországi kiadásának
hátterét. Itt is tanúi lehetünk annak, hogy a politikától
látszólag megérinthetetlen Weöres ugyancsak felhívta magára
a könyvkiadás pártbürokratáinak figyelmét.
-----A filológusok, textológusok
érdeklődését természetes módon keltik fel a költői
hagyatékokban található szövegvariánsok, vázlatok, az
átjavított kéziratok, firkák. Weöres Sándorról közismert,
hogy az iskolai füzettől a használt borítékig, a könyvtári
kérőlaptól a sajtpapírig mindenre írt és rajzolt. Az
életmű kutatóinak fájdalma, hogy ezeknek nagy része
egyelőre nem kutatható, sőt a feltárható adatok sem
publikálhatók minden veszély nélkül. A Morzsák Weöres
Sándor íróasztaláról című írásban a költőnek
világokat teremtő képzeletéről kapunk árnyalt képet. A
versvázlatok, ritmusjátékok mellett szerepel itt egy
tervezett, de be nem mutatott színjáték szereposztása és egy
hárommilliárd lelket számláló kitalált gigászi birodalom
választási statisztikája is. A Weöres-kutatók tudják, hogy
a Hamvas Bélának ajándékozott hasonló témájú vázlatok,
rajzok elpusztultak a filozófus lakásának kiégésekor. Azt
viszont bizonyára a beavatottak közül is kevesen sejtik, hogy
ilyen jellegű fiktív térképeket, népszámlálási
kimutatásokat, művészettörténeti, történeti
kronológiákat a Vas Megyei Levéltár is őriz. (Ezeknek a
feldolgozását e sorok írója kezdte el.)
-----A legszemélyesebb írásokkal, a
barátság lírai dokumentumaival zárul a kötet. A Vakvéletlen?
című vallomásban egy misztikus élmény és az utolsó
találkozás torokszorító emléke idéződik fel. A már
öntudatlanul fekvő költő kórházi szobáját elborították
a gyermekrajzok. Ápolónők, orvosok gyermekei kívántak
jobbulást, gyógyulást a túlvilágra indulónak.
-----Az Amulettben a Nem élni
könnyebb c. Weöres-vers villámcsapásszerű hatását
eleveníti fel. Az elemi élmény átélését követően Domokos
Mátyás évekig hordta magával a verset; az amulettként
szolgáló kézirat szétmállását követően arra kérte
barátját, írja le neki a költeményt. A vers bekeretezve
függött szobája falán. Évek teltek el. "És tíz év
alatt a filctoll festékanyaga elpárolgott, de a költő
kézírása mégsem enyészett el teljesen. Vízjelként dereng a
megsárgult papiroson." A két vallomás - ráción túli
jelképiségével - olyan, mint egy szép Weöres-vers. Méltó
módon foglalja keretbe a kötetet.
Tóth Péter