VÁLASZ BRENNER VILMOSNAK
TISZTELT URAM!
--------------------
-----A fentieket előrebocsátva hadd feleljek
hát konkrét kifogásaira.
-----Mint írja: nem ért egyet azon
megállapításommal, hogy a nyugati társadalmak mentális
problémái nagyobbak lennének a miénknél, úgy látja, ott az
anyagi dominancia csökkenőfélben van, s ma az életminőség
nagyobb szerepet játszik az európai, nyugati társadalmakban,
mint minden más. Továbbá úgy véli, a jelenlegi jóléti
társadalmak egyáltalán nincsenek válságban, ezzel szemben
viszont válságban van a világ hatalmi-gazdasági-szociális
rendje.
-----Ha a világ hatalmi-gazdasági és
szociális rendje válságban van - amiben teljesen egyetértünk
-, akkor ettől mi módon válasszuk külön és szemléljük
önmagában a társadalmat, annak mentális jellemzőit? Ön,
úgy látom, a világ egészére vonatkozóan más mércét
használ, mint annak kapitalista jóléti részére. Csakhogy,
legfőként ma, a globalizálódó világban nem lehet
függetleníteni a részt az egésztől. Mert a dolgok
összefüggnek, s a periféria viszonyai nem függetlenek a
központtól. Soha nem is voltak. Ráadásul - érthetően - Ön
Ausztria és Svájc viszonyait idézi fel példának, tágabban
az ún. "szociális piacgazdaságot", mely nem a
kapitalizmus egészét foglalja magába. Ettől jelentősen
eltér az USA, Latin-Amerika stb. modellje. Én egyetértek
Önnel abban, hogy a jelenlegi viszonyok között ez a leginkább
elfogadható modell. Nem véletlen, hogy a rendszerváltoztatás
első pillanatától ezt a modellt tűzte Magyarország a
zászlajára. Antall és Orbán ennek megteremtésén
munkálkodott - sajnos igen ellentmondásosan, és kevés
érdemleges eredménnyel. De ennek okai sokrétűek, és itt nem
kívánok ezzel foglalkozni. Csupán leszögezem, egyetértek
azzal, hogy ez a cél helyes, az országnak ebbe az irányba kell
építkeznie. De tudni kell, hogy hosszú út előtt állunk,
aminthogy Ausztria is hosszú utat tett meg, míg Európa
példaadó szociális rendszerét kialakította. De azt is látni
kell, ez nem lehet végállomás, mert igen
veszélyeztetett a világ az Ön által is említett (hatalmi,
gazdasági, szociális) válság tényezőitől. Egyébként az
"Egy gondolatkísérlet" idézett helyén én
összehasonlításként írtam azt, hogy "A magasabb
tudásszintű, munkakultúrájú, sokkal magasabb jövedelmű
nyugati társadalmak mentális problémái nem kevesebbek, sőt
számosabbak, mint a miéink". Ezt természetesen lehet
vitatni, de fenntartom: a mentális problémákat önmagában a
jólét nem oldja, nem oldhatja meg teljesen. A különbséget
abban is megragadhatjuk, hogy Móron nyolc embert lemészároltak
néhány millióért, Németországban viszont középiskolások
- jól szituált családok gyermekei, akik soha semmit nem
nélkülöztek életükben - tanáraikra és iskolatársaikra
emelnek fegyvert, és gyilkolják le őket. Mindkettő brutális
erőszak. De a német példa számomra hátborzongatóbb.
-----Elismerem, hogy a nyomor és szegénység
felszámolásában is előttünk jár a szociális piacgazdaság.
Ön is elismeri, hogy azért, mert gazdag. Úgy pedig
könnyű. Amit az anyagiasság hátraszorulásáról és az
életminőség nagyobb szerepéről ír, azt is elfogadom. Ennek
oka szintén az, hogy az állam és polgárai gazdagok. Mert
felteszem, nem a török és más vendégmunkásokra gondol
elsőként. Hanem azokra, akik megtehetik, hogy ne dolgozzanak,
vagy ne nehéz fizikai, vagy egyéb okok miatt kellemetlen,
piszkos, alantas, rosszul fizetett munkát végezzenek. Ez
nyilván így van, s nincs is semmi kifogásom, ha valaki a
kényelmet, a kultúrát, az utazásokat, hobbikat stb. sokra
tartja. A régi görögök és rómaiak is ezt tették, egészen
addig, amíg tehették.
-----És itt megint előjön az a probléma,
hogy ez a konstrukció ingatag. A jóléti társadalom
bűntudatos, mert tudja, hogy jóléte nem legitim alapokon
épült fel. Ezt a problémát Ön se tagadja, elfogadja
okfejtésemet addig, hogy se alulról, se felülről nem lehet
megoldást találni rá. Én viszont az Ön javaslatát, ti. hogy
"oldalról", azazhogy a törvényi szabályozókkal,
elsősorban az adórendszerrel, a parlamentáris és más
demokratikus intézményekkel "tereljék",
"kanalizálják", nem látom megoldásnak a fennálló
problémára. Ezek helyes, hatékony és szükséges
szabályozók, arra valók, hogy konzerválják a rendszereket,
igyekezzenek megelőzni a válságokat, féken tartsák a
folyamatokat és megőrizzék a köznyugalmat, segítsék a
gazdaságot növekedési pályán tartani stb. De e gondolat
mélyén az a hamis hit áll, hogy ez a társadalmi-gazdasági
szisztéma a lehető legjobb, tehát fenntartása mindenkinek
érdeke. És ez igaz is annyiban, amennyiben azok, akik a
társadalmat alkotják, annak jótéteményeit élvezik, ezt az
állapotot fenn akarják tartani. De mi lesz akkor, ha ez mégsem
lesz lehetséges? Ha jön a robbanás, a tőzsdei krach, ha nem
lehet már eladni az árut, mert nem veszik meg? Ha a recesszió
nem fordítható meg, ha egyre gyorsuló összeomlás, vagyis
világválság lesz? Talán nagyon is hamar.
-----Én erre a lehetőségre gondolva
fejtegettem, hogy belső megújulás kell. Tehát nem csupán
életminőség, hanem minőségi élet. Az erkölcsi alapokra
visszahelyezett társadalom újrarendezheti majd a
kártyavárként összeomlott épületet.
-----Egyetértek Önnel, hogy még nincs
harmadik út a kapitalizmus és a kommunizmus között. De mint
írtam, nem hiszek abban, hogy ez a globális kapitalizmus, mely
most egyre agresszívebben nyomul, s melynek egyetlen istene a
pénz, megtűri a nyugat-európai szociális piacgazdaságokat
majd. Egyáltalán, Európát megtűri-e? Európán most a
hagyományokat, a nemzeti értékeket, kultúrát, toleranciát,
humanitást értve. Én félek, hogy nem. Úgy látom, egy kicsit
Ön is fél, Brenner úr, mert bár bizonygatja, hogy nem látja
annak értelmét, hogy valamiféle "sötét hatalmakat"
keressen a történések mögött, sőt szabadelvűsége olyan
korlátlan, hogy megengedhetőnek, sőt éppen a szabadság
lényegéhez tartozónak ítéli, "hogy az ember patologikus
fejlődési irányokat is választhasson", mégis fél, mert
azt írja, "az ember ne engedje magára oktrojálni ezeket
az irányokat", mert "a fejlődés, a technika
konzekvenciái nem tekinthetők a tömegakarat
következményeinek". Ebben is tökéletesen egyetértek
Önnel, valamint abban is, hogy "lépést kell tartani a
technikai fejlődéssel... ellenőrizve és kritizálva annak
kinövéseit... mert ha ez nem következik be, úgy az ember
elmarad saját teremtménye, a technika mögött". Ezt én
elfogadom mint diagnózist, de Ön itt megáll. A kik, mit,
hogyan kérdésére nincs javaslata. Márpedig a jelenlegi
társadalmi-politikai szisztémák nem biztos, hogy automatikusan
garanciát nyújtanak a katasztrófák ellen. Ezért bátorkodtam
írásomban az erkölcsi megújulásban eszközt látni arra,
hogy a "ma még nem létező harmadik út"
fellelésének esélye megmaradjon, s ne hulljon végleg ki
lehetőségeink közül.
-----Köszönöm, hogy írásával
viszontválaszra ösztönzött, s talán egy árnyalatnyival
világosabbá tehettem álláspontomat.
-----Nagyrabecsüléssel, őszinte híve:
Pete György