VÁLASZ BRENNER VILMOSNAK

TISZTELT URAM!

--------------------Őszinte örömmel vettem kézbe, és némi elfogódottsággal olvastam írását, mert kis hozzászólásom a Vasi Szemle 3. számában nemigen érdemes kitüntető figyelmére. A műfaj ugyanis nem teszi lehetővé a felvetett gondolatok alapos körüljárását, kimélyítését, s magam is csak analógiának, utalásnak szántam a honi és a nyugati jóléti társadalmak összehasonlítását az általam választott nézőpontból. Nyilván ez lehetett az oka, hogy sarkosabb megfogalmazásra kényszerültem, s Ön arra a következtetésre jutott, mintha az én fenntartásaim a globalizációval és a jóléti társadalmakkal szemben valamiképpen a szocializmussal szimpatizáló attitűdöt hordoznának. Biztosíthatom, hogy ilyesmiről nincs szó. Azt, hogy Ausztria ma ott tart, ahol tart, én is annak tulajdonítom, hogy 1955-ben a megszálló csapatok onnan kivonultak, míg Magyarországról nem, sőt, 1956-ban vérbe fojtották szabadságharcunkat. Ismerem a bolsevista rémtetteket itthon és szerte a világban. És ismerem a jelenlegi honi vadkapitalizmust is, és mélységesen elítélem mind anyagi, mind szellemi-erkölcsi kártételeit. Ám ezek olyan tények, amelyekre a honi közvélemény figyelmét felesleges lett volna ráirányítani, hiszen köztudottak. Írásommal azt kívántam érzékeltetni, hogy a hazai szociális gondokból-bajokból kivezető utakat - ráadásul anyagi lehetőségek híján - nem elegendő csak a jóléti társadalmak megoldástechnikáit másolva keresni.
-----A fentieket előrebocsátva hadd feleljek hát konkrét kifogásaira.
-----Mint írja: nem ért egyet azon megállapításommal, hogy a nyugati társadalmak mentális problémái nagyobbak lennének a miénknél, úgy látja, ott az anyagi dominancia csökkenőfélben van, s ma az életminőség nagyobb szerepet játszik az európai, nyugati társadalmakban, mint minden más. Továbbá úgy véli, a jelenlegi jóléti társadalmak egyáltalán nincsenek válságban, ezzel szemben viszont válságban van a világ hatalmi-gazdasági-szociális rendje.
-----Ha a világ hatalmi-gazdasági és szociális rendje válságban van - amiben teljesen egyetértünk -, akkor ettől mi módon válasszuk külön és szemléljük önmagában a társadalmat, annak mentális jellemzőit? Ön, úgy látom, a világ egészére vonatkozóan más mércét használ, mint annak kapitalista jóléti részére. Csakhogy, legfőként ma, a globalizálódó világban nem lehet függetleníteni a részt az egésztől. Mert a dolgok összefüggnek, s a periféria viszonyai nem függetlenek a központtól. Soha nem is voltak. Ráadásul - érthetően - Ön Ausztria és Svájc viszonyait idézi fel példának, tágabban az ún. "szociális piacgazdaságot", mely nem a kapitalizmus egészét foglalja magába. Ettől jelentősen eltér az USA, Latin-Amerika stb. modellje. Én egyetértek Önnel abban, hogy a jelenlegi viszonyok között ez a leginkább elfogadható modell. Nem véletlen, hogy a rendszerváltoztatás első pillanatától ezt a modellt tűzte Magyarország a zászlajára. Antall és Orbán ennek megteremtésén munkálkodott - sajnos igen ellentmondásosan, és kevés érdemleges eredménnyel. De ennek okai sokrétűek, és itt nem kívánok ezzel foglalkozni. Csupán leszögezem, egyetértek azzal, hogy ez a cél helyes, az országnak ebbe az irányba kell építkeznie. De tudni kell, hogy hosszú út előtt állunk, aminthogy Ausztria is hosszú utat tett meg, míg Európa példaadó szociális rendszerét kialakította. De azt is látni kell, ez nem lehet végállomás, mert igen veszélyeztetett a világ az Ön által is említett (hatalmi, gazdasági, szociális) válság tényezőitől. Egyébként az "Egy gondolatkísérlet" idézett helyén én összehasonlításként írtam azt, hogy "A magasabb tudásszintű, munkakultúrájú, sokkal magasabb jövedelmű nyugati társadalmak mentális problémái nem kevesebbek, sőt számosabbak, mint a miéink". Ezt természetesen lehet vitatni, de fenntartom: a mentális problémákat önmagában a jólét nem oldja, nem oldhatja meg teljesen. A különbséget abban is megragadhatjuk, hogy Móron nyolc embert lemészároltak néhány millióért, Németországban viszont középiskolások - jól szituált családok gyermekei, akik soha semmit nem nélkülöztek életükben - tanáraikra és iskolatársaikra emelnek fegyvert, és gyilkolják le őket. Mindkettő brutális erőszak. De a német példa számomra hátborzongatóbb.
-----Elismerem, hogy a nyomor és szegénység felszámolásában is előttünk jár a szociális piacgazdaság. Ön is elismeri, hogy azért, mert gazdag. Úgy pedig könnyű. Amit az anyagiasság hátraszorulásáról és az életminőség nagyobb szerepéről ír, azt is elfogadom. Ennek oka szintén az, hogy az állam és polgárai gazdagok. Mert felteszem, nem a török és más vendégmunkásokra gondol elsőként. Hanem azokra, akik megtehetik, hogy ne dolgozzanak, vagy ne nehéz fizikai, vagy egyéb okok miatt kellemetlen, piszkos, alantas, rosszul fizetett munkát végezzenek. Ez nyilván így van, s nincs is semmi kifogásom, ha valaki a kényelmet, a kultúrát, az utazásokat, hobbikat stb. sokra tartja. A régi görögök és rómaiak is ezt tették, egészen addig, amíg tehették.
-----És itt megint előjön az a probléma, hogy ez a konstrukció ingatag. A jóléti társadalom bűntudatos, mert tudja, hogy jóléte nem legitim alapokon épült fel. Ezt a problémát Ön se tagadja, elfogadja okfejtésemet addig, hogy se alulról, se felülről nem lehet megoldást találni rá. Én viszont az Ön javaslatát, ti. hogy "oldalról", azazhogy a törvényi szabályozókkal, elsősorban az adórendszerrel, a parlamentáris és más demokratikus intézményekkel "tereljék", "kanalizálják", nem látom megoldásnak a fennálló problémára. Ezek helyes, hatékony és szükséges szabályozók, arra valók, hogy konzerválják a rendszereket, igyekezzenek megelőzni a válságokat, féken tartsák a folyamatokat és megőrizzék a köznyugalmat, segítsék a gazdaságot növekedési pályán tartani stb. De e gondolat mélyén az a hamis hit áll, hogy ez a társadalmi-gazdasági szisztéma a lehető legjobb, tehát fenntartása mindenkinek érdeke. És ez igaz is annyiban, amennyiben azok, akik a társadalmat alkotják, annak jótéteményeit élvezik, ezt az állapotot fenn akarják tartani. De mi lesz akkor, ha ez mégsem lesz lehetséges? Ha jön a robbanás, a tőzsdei krach, ha nem lehet már eladni az árut, mert nem veszik meg? Ha a recesszió nem fordítható meg, ha egyre gyorsuló összeomlás, vagyis világválság lesz? Talán nagyon is hamar.
-----Én erre a lehetőségre gondolva fejtegettem, hogy belső megújulás kell. Tehát nem csupán életminőség, hanem minőségi élet. Az erkölcsi alapokra visszahelyezett társadalom újrarendezheti majd a kártyavárként összeomlott épületet.
-----Egyetértek Önnel, hogy még nincs harmadik út a kapitalizmus és a kommunizmus között. De mint írtam, nem hiszek abban, hogy ez a globális kapitalizmus, mely most egyre agresszívebben nyomul, s melynek egyetlen istene a pénz, megtűri a nyugat-európai szociális piacgazdaságokat majd. Egyáltalán, Európát megtűri-e? Európán most a hagyományokat, a nemzeti értékeket, kultúrát, toleranciát, humanitást értve. Én félek, hogy nem. Úgy látom, egy kicsit Ön is fél, Brenner úr, mert bár bizonygatja, hogy nem látja annak értelmét, hogy valamiféle "sötét hatalmakat" keressen a történések mögött, sőt szabadelvűsége olyan korlátlan, hogy megengedhetőnek, sőt éppen a szabadság lényegéhez tartozónak ítéli, "hogy az ember patologikus fejlődési irányokat is választhasson", mégis fél, mert azt írja, "az ember ne engedje magára oktrojálni ezeket az irányokat", mert "a fejlődés, a technika konzekvenciái nem tekinthetők a tömegakarat következményeinek". Ebben is tökéletesen egyetértek Önnel, valamint abban is, hogy "lépést kell tartani a technikai fejlődéssel... ellenőrizve és kritizálva annak kinövéseit... mert ha ez nem következik be, úgy az ember elmarad saját teremtménye, a technika mögött". Ezt én elfogadom mint diagnózist, de Ön itt megáll. A kik, mit, hogyan kérdésére nincs javaslata. Márpedig a jelenlegi társadalmi-politikai szisztémák nem biztos, hogy automatikusan garanciát nyújtanak a katasztrófák ellen. Ezért bátorkodtam írásomban az erkölcsi megújulásban eszközt látni arra, hogy a "ma még nem létező harmadik út" fellelésének esélye megmaradjon, s ne hulljon végleg ki lehetőségeink közül.
-----Köszönöm, hogy írásával viszontválaszra ösztönzött, s talán egy árnyalatnyival világosabbá tehettem álláspontomat.
-----Nagyrabecsüléssel, őszinte híve:

Pete György