----------------------------------------
----------------------------------------
----------------------------------------
-----Vas megye nagy fia, a még ma is gyakran
elhallgatott és félreismert(etett) Mindszenty József bíboros,
hercegprímás még a "régi" volt: egy percig sem
fogadta volna el, hogy a gyűlölet apostolai írják elő, mi
hangozzék el a templomokban, s hogy a magyar egyház
főpásztora ne hozhatná a rábízott nyáj tudomására a
véleményét bármely világnézeti vonatkozású
kérdéskörről. (Vö.: Mészáros István: Mindszenty 1945.
évi "választási" körlevele. In: Vasi Szemle,
2002. 2. sz. 189-208.) Mindszenty József szeretettel és
szilárd hűséggel végezte feladatát, nem adta áldását
arra, hogy - akár az egyházon belül is - a modernség
jelszavaival relativizálják az örök igazságokat, és nem
járult hozzá egyetlen olyan lépéshez sem, amely a
vallásszabadság és a nemzeti öntudat felszámolását
célozta. Hívei érezték az erkölcsi erő kisugárzását, s
midőn a kiteljesedő diktatúra már megtörte a polgári és a
népi pártok erejét - lefejezve, megosztva,
"leszalámizva" őket - a prímás részvételével
megtartott nagy katolikus rendezvényekre még mindig
százezrével sereglettek az emberek.
-----1948-ban aztán sor került őrá is. A
letartóztatását megelőző hónapokban a politikai rendőrség
a papság és a hívek megfélemlítésére törekedett.
Százával és ezrével hurcolták meg a vallásos embereket (pl.
pedagógusokat), s tucatszám tartóztatták le azokat a papokat,
akikről tudták: a hercegprímás legodaadóbb támogatói
közé tartoznak.
-----Így került sor ama két Vas megyei
kötődésű lelkipásztor lefogására is, akiknek sorsát és
személyiségét a róluk nemrég megjelent kötetek tárják
elénk.
-----Harangozó Ferenc nevét már eddig
is sokan ismerték. A szentpéterfai születésű (nagyobbrészt
magyar származású, de horvátul is jól beszélő)
tisztelendő az 1930-as években Mindszenty (akkor még: Pehm)
József káplánjaként kezdte pályafutását Zalaegerszegen.
1942-ben az átmenetileg visszacsatolt Muravidékre került, ahol
a vend lakosok szeretetét, sőt a titóista partizánok
tiszteletét is kivívta emberségével. 1945 után, már a
szombathelyi teológiai főiskola rektorhelyetteseként, a halál
torkából menekülők százait segítette át a zöldhatáron
Ausztriába. 1948-ban Szombathelyen, a Kovács Szálló mellett,
a nyílt utcán elfogta az ÁVH, és megkezdődött sokéves
kálváriája. Ausztriába vitték, ahol egy szovjet katonai
bíróság előbb halálra, majd 25 évi kényszermunkára
ítélte. Az Andrássy út 60. kínzókamráján át - ahol
példamutatóan viselkedett, társai kilétét nem fedte föl -
vezetett az útja Szibéria poklába, majd hazatérése után az
internálásba. 1956-ban a felkelők szabadították ki, és
Nyugatra távozott. Igazgatta a kastli magyar gimnáziumot,
szerkesztette a nyugati magyar katolikusok Életünk
című lapját, s miután 15 éves belső száműzetés után
1971-ben Kádárék kiengedték az országból Mindszenty
Józsefet, Harangozó ismét az ő munkatársa lett. A nemzeti
emigráció egyik vezetőjeként sok fontos tett részese volt.
Idős korában a mai Burgenland területén élt, majd megadatott
neki, hogy az immár megszabadult hazában, szülőföldjén
haljon meg, 1991-ben.
-----Életének leírása részben tőle
magától való. Ez a szöveg - különösen a hosszú fogság
időszakának szinte eszköztelenül tömör, a tények
drámaiságát érvényesülni engedő elbeszélése - dokumentum
voltában is irodalmi erényeket megcsillantó, megrendítő
olvasmány. Rendkívül érdekes a többi is: dr. Gyürki
László gimnazista kori emlékei, Hetényi Varga Károly
értékelő bevezetője és interjúja, továbbá "fogadott
keresztfia", emigrációs vezetőtársa: Nagy Alajos
hiteles krónikája dr. Harangozó emigrációs évtizedeiről. A
kötet végén található dokumentációból kiemelésre méltó
az érdekes fényképgyűjtemény.
-----Harangozó atya egyházáért és
hazájáért véghez vitt kimagasló teljesítményét látva
óhatatlanul eszünkbe jut, hogy vajon ezt a fontos és szép
könyvet miért nem valamely nagy egyházi (vagy akár világi)
kiadó adta ki? Körmenden jelent meg, dr. Gyürki László
pápai prelátus csöppet sem amatőr kiadásában, akit ezért
köszönet és elismerés illet.
*
Ismertebb kiadó,
a lakitelki Antológia bocsátotta közre Rozmán Alajos
életének krónikáját. A szerző, a Harangozó-féle kötetben
is emlékező Nagy Alajos élete szintén krónika (memoár)
után kiált. Némely mozzanatát a kötet végén olvasható
beszélgetésből ismerhetjük meg, amelyet a szerző Lezsák
Sándorral folytatott. Szüleit 1945 májusában egy szovjet
katona falujuk határában meggyilkolta. Ő és húga ekkor
került Vasszilvágyról nagybátyjukhoz, a Répce menti Bőből
elszármazott homokkomáromi paphoz, Rozmán Alajoshoz, aki
vállalta további nevelésüket. Nagy Alajos azután 20 évesen,
1956-ban az ajkai forradalmi megmozdulás élére állt
(nagybátyja ekkor Ajka mellett szolgált), s ezért el kellett
menekülnie az országból. Többek közt a Magyar
Szabadságharcos Világszövetség európai vezetője
("civilben" pedig németországi színházi rendező)
lett, mígnem a rendszerváltozást követően
hazaköltözhetett. Lezsák Sándor ösztönzésére írta meg
nagybátyja élettörténetét, amely a hála szép
megnyilvánulása, de korántsem csak az.
-----Rozmán atya ugyanis bőségesen
rászolgált az utókor tiszteletére. A jezsuiták innsbrucki
egyetemén szerzett magas képzettsége, közösségszervező
agilitása, a népét szolgáló papi elszántsága,
templomfelújító lelkesedése (az igézően szép miliőjű
homokkomáromi templom és a keresztút megújítása), a nemzeti
ellenállásban vállalt szerepe (a német megszállás után
sokáig ő bújtatta Varga Béla pátert, kisgazda
politikust), majd a kommunista terrort nemes lélekkel
elszenvedő, áldozatos magatartása: íme néhány az érdemek
közül, amelyek példaértékűvé teszik életét. Kiemelkedett
nemcsak a törpe korból - ezt unokaöccse is, helyesen,
hangsúlyozza -, hanem a XX. század közepi magyar papi
nemzedékből is, amely pedig (még) szép számmal adott
kiváló képességű és lelkiségű lelkipásztorokat a
keresztény magyar közösségnek. Sokatmondó tény, hogy
életének egy pontján megnyílt volna előtte a főpapi
"karrier" útja, ha több megértést tanúsít az
állami hatóságok óhajai iránt...
-----Őt, mint barátját, Harangozó Ferencet,
1948-ban tartóztatta le az ávó. Vidovics Ferenc volt somogyi
főispán ügye kapcsán tartották fogva egy ideig, s hallgatta
ki - koncepciós szándékkal - az a dr. Váradi György ávós
tiszt, akit az 1960-70-es évek televíziós adásaiból mint
széplelkű színházesztétát ismerhettünk meg. 1948-ban még
másféle "erényeket" csillogtatott - olyannyira, hogy
Rozmán Alajos az ekkor szerzett sérülések okozta
elrákosodás miatt halt meg viszonylag korán, 1966-ban,
szombathelyi házában. (Hasonlóképpen oly sok más ártatlan
emberhez; vasi pályatársai közül pl. Kovács Ferenc
gencsapáti káplánhoz, akinek súlyos betegségben történt
elhunytát szintén megelőzte a durva ávós akció.)
-----Nagy Alajos írói módszere jól
szolgálja a történeti hitelességet: bőven idéz Rozmán
Alajos hátrahagyott följegyzéseiből és más korabeli
dokumentumokból (újságcikkekből, kihallgatási
jegyzőkönyvekből stb.), s gazdag fényképanyagot is közzé
tesz. Munkája mind az egyház-, mind a helytörténeti irodalom
nyeresége, egyszersmind figyelmeztet arra a sok tennivalóra,
amely a diktatúrát még megtapasztalt nemzedékekre vár
továbbra is a múlt feltárása terén.
Gyurácz Ferenc